Sintér Sanya bá’ újabb vereséget szenvedett, a TEK már nem kap biztonsági információkat az MNB-ből

Lapunk írt arról néhány hete, hogy a Magyar Nemzeti Bankon (MNB) belül átalakításokat hajtottak végre, ezek eredményeképpen megszűnt a bankbiztonsági igazgatóság. Információnkat megerősíti, hogy időközben frissült a jegybank szervezeti és működési szabályzata és szervezeti ábrája: a január 20-i állapot szerint a bankbiztonsági igazgatóság már egyikben sem szerepel. Az igazgatóság sorsáról érdeklődtünk az MNB-nél, ám hetekkel ezelőtt elküldött kérdéseinkre hivatalos válasz még nem érkezett.
A friss szmsz-ből viszont kiderül, hogy a korábban a bankbiztonsági igazgatóság által ellátott feladatok – kiemelten a jegybankot veszélyeztető fizikai-védelmi, humán és reputációs kockázatok kezelése, a biztonsági ellenőrzések elvégzése – az úgynevezett compliance igazgatósághoz kerültek, amelynek elnevezése bővült, immár compliance és védelmi igazgatóságként működik az MNB-n belül. A csomag részeként a bankbiztonsági igazgatóság alá tartozó biztonsági főosztály is itt kötött ki, annyi változással, hogy amíg
A TEK közvetlenül a belügyminiszter, Pintér Sándor irányítása alá tartozik, a polgári nemzetbiztonsági szolgáltatok viszont a tavaly felállt kormányban a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antalhoz kerültek, egyebek mellett a Belügyminisztériumtól is. Kettejük nem éppen rózsás viszonyáról számos pletyka kering, melyek az előbb említett átszervezésre vezetik vissza a két kormánytag közti munkakapcsolat megromlását. Mindenesetre az, hogy a TEK kikerült a jegybanki információs körből, tovább gyöngíti a belügy rálátását a pénzpiacok biztonsági vetületeire.

De nem ez volt az egyetlen változás – derül ki a frissített szmsz-ből. Megszűnt ugyanis egy nagyobb egység, a pénzügyi rendszer elemzéséért és statisztikáért felelős ügyvezető igazgatóság: az új felállásban ezt a munkát két másik szervezet, a monetáris politikáért, pénzügyi elemzésekért felelős ügyvezető igazgatóság (vezetője Kuti Zsolt), valamint a jegybanki eszköztárért, pénzügyi stabilitásért és devizatartalék-kezelésért felelős ügyvezető igazgatóság (vezetője Banai Ádám) látja el. A változtatás hátterében az áll, hogy a statisztikai ügyvezető igazgatóság irányítója, Fábián Gergely tavaly év végén a kormányban kapott megbízást, Nagy Márton volt jegybanki alelnök (akinek köztudottak konfliktusos volt a viszonya az MNB vezetőjével, Matolcsy Györggyel) Gazdaságfejlesztési Minisztériumában tölt be államtitkári posztot. Távozásával pedig a jelek szerint együtt járt az általa vezetett részleg beolvasztása más egységekbe.
Végül, de nem utolsósorban érdemes megemlíteni, hogy új főosztály jött létre a jegybankon belül a gazdaságelméleti és gazdaságtörténeti elemzések koordinálására. A nemzeti bank elnökének filozofikus, vizionárius alkatához passzoló részleg a jegybankhoz kötődő oktatási munkából is kiveszi a részét. Idézzük az szmsz-ből:
- más szakterületekkel közösen részt vesz a bank által stratégiai partnerségben felépített oktatási feladatok megvalósításában, kiemelten a Neumann János Egyetem MNB Tudásközpontjában végzett pénzügyi és közgazdasági tematikájú mesterképzés (Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás) tekintetében.
- közreműködik a jegybanki oktatási projektekhez kapcsolódó közgazdasági és jegybanki ismeretterjesztési anyagok elkészítésében és azok folyamatos fejlesztésében.
E tevékenység egy részét az MNB által létrehozott alapítványi világ végezte az elmúlt években, azonban ezt a „leágazást” még idén meg kell szüntetnie a jegybanknak, az Eurostat felé tett vállalása részeként. Innen nézve nyer értelmet az eddig az alapítványok által ellátott feladatok átvitele az MNB szervezetébe, ami egyben arra is utal, hogy valóban közel járhatunk az alapítványok megmaradt részeinek bezárásához. (24.hu)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: A Jó Sanya bá’ – t aligha izgatják az ő alapítványi juttatásainak az elmaradásai. Annál inkább bosszanthatják az ő állandóan kíváncsi természetén esett csorbák. Márpedig egy rakás információval megintcsak kevesebbhez juthat hozzá! Mápredig HA VALAKI? – akkor Ő AZTÁN IGAZÁN TUDJA: AZ INFORMÁCIÓ = HATALOM!
De hát a Ragály Tonyó – ez a snájdig zalai parasztgyerek – ez NAGYON – NAGYON INFORMÁCIÓÉHES EGY KÖLÖK! Már a Mekkmester Zrt. biztonságára is ő vigyázz!
-HÁT ILYENEK EZEK A FIATAL(abb) BANDITÁK! Ezek nem tisztelnek semmit! SE KORT, SE TAPASZTALATOT! Ráadásul HÁLÁTLANOK IS!
(Talán) EGYETLEN SZERENCSÉJÜK VAN! Sanya bá’ végtelen türelme! Ami MÉG KITART!

