Zseléagyú bejelentette: 8-10 milliárd eurós kínai beruházások jönnek Döbrögisztánba!
Jelenleg is tárgyalások zajlanak négy kínai nagyvállalattal, amelyek eredményeként nyolc-tízmilliárd euró értékben újabb beruházások érkezhetnek Magyarországra – tudatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető azt közölte, hogy ismét találkozott Vang Ji államtanácsossal, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatójával.
Kiemelte, hogy környezetvédelmi okok miatt Európában politikai döntés született a közlekedési szektor kizöldítéséről, amihez elektromos autókra és akkumulátorokra van szükség, márpedig utóbbi területen messze a keleti cégek a piacvezetők, azon belül is a kínaiak.
Szijjártó Péter elmondása szerint „most is zajlik négy nagy kínai vállalattal olyan tárgyalássorozat, amelyek lezárultával nyolc-tízmilliárd eurónyi újabb beruházás érkezhet Magyarországra”.
Ennek kapcsán üdvözölte, hogy Peking támogatja a beruházások felpörgetését, ahogyan a kétoldalú kereskedelmi forgalom bővítését is, amelynek értéke tavaly már elérte a 12 milliárd dollárt. Elmondása szerint a mezőgazdasági együttműködés is fejlődik, aminek eredményeként a közép-európai térségből Magyarország rendelkezik a legtöbb élelmiszeripari áru importengedélyével a kelet-ázsiai országban. (portfolio.hu)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…környezetvédelmi okok miatt Európában politikai döntés született a közlekedési szektor kizöldítéséről…”
A villanyautók KIMONDOTTAN KÖRNYEZETKÁROSÍTÓ HATÁSÚ AKKUMULÁTORGYÁRAIT PEDIG TELEPÍTSÉK AZ EU – GYARMATBIRODALMÁNAK LEGINTENZÍVEBB ÖSSZESZERELDÉJÉBE, DÖBRÖGISZTÁN vajdaságba! Már várjuk, hogy a vajdabanda és a qrmány mikor jelenti be:
EZ IS A ‘ZÁTKOZOTT BRÜSSZEL MIJATT VAN!
Bár szerintünk a vajda elhíresült ELVÉNEK A GYAKORLATI MEGVALÓSÍTÁSA ZAJLIK ÉPPEN, amit a MÉREGDRÁGÁN LÉTESÍTETT „felcsúffy zsuzsivonat” miatti általános morgolódás hallatán qrjantott világgá: „Ha nem teccik nekik, akkó meghosszabbíccsuk Lovasberényig! Ha asse teccik, akkó meghosszabbíccsuk Bicskéjig! Oszt jaúnapot!”
A MI MEGLÁTÁSUNK szerint pedig MEG LESZ AZ HOSSZABBÍTVA EGÉSZEN CSUKOTKÁIG! (Bár annak Döbrögi aligha fog örülni!)

