„AHOL VÉGET ÉR AZ EMBERI TISZTESSÉG, OTT KEZDŐDIK A POLITIKUS! „ bővebben

"/>

AHOL VÉGET ÉR AZ EMBERI TISZTESSÉG, OTT KEZDŐDIK A POLITIKUS! 

Borkai Zsolt: Megérdemlem a díszpolgári címet, én tudom magamban, mennyi mindent tettem a városért

Borkai Zsoltról, Győr korábbi, szexbotrányába belebukott fideszes polgármesteréről nemrég derült ki: ideje alatt virágzott a korrupció melegágyának tartott verseny nélküli közbeszereztetés.

Ha nagyképűen is hangzik, azt gondolom, már csak olimpiai bajnokként is megérdemlem a díszpolgári címet. Nekem ez a szeretett városom, győri voltam, vagyok és leszek – nyilatkozta a Blikknek Borkai Zsolt, Győr egykori polgármestere, akit – ahogy arról lapunk is beszámolt – egy fideszes párttársa terjesztett fel a napokban díszpolgári címre.
Mint azt a szexbotrányátba belebukott egykori városvezető elmondta, megtisztelő számára és büszke a jelölésre, hiszen „a sportpályafutásom, a 13 éves polgármesterségem, a MOB-elnökség és egyéb tevékenységeim minden mozzanata Győr irányába mutatott”.

Most meg is üzente azoknak, akik rossz véleménnyel vannak róla, hogy ő tudja magában, mennyi mindent tett a városért. – Ha megkapom a díszpolgári címet, örülni fogok neki, ha nem, nem frusztrál majd, nem bújok magamba, nem török össze, az élet megy tovább – tette hozzá, aki bevallotta:

– Mindig az volt a fontos nekem, hogy a többségnek tegyek jót és tegyem a dolgom, és szerintem a tevékenységemen nem ront az utolsó időszak.

Valóban erre utal a jelenlegi városvezetéssel nem túl jó kapcsolatot ápoló felterjesztő, Hajtó Péter javaslata, valamint elődje, Balogh József MSZP-s politikus egyik korábbi, saját magát is dicsérő nyilatkozata is, amely szerint „az elődök munkájára építve a Borkai-éra volt a város egyik aranykora.”

A díszpolgári jelölés időzítése sem jöhetett volna jobban Győr városának, a NER nyugat-magyarországi fővárosában, amelyről szintén a napokban derült ki, hogy a a verseny nélküli pályáztatás éppen a Borkai-időszak alatt döntögettett rekordokat. Amint az Átlátszó oknyomozó cikke nyomán lapunk is hírt adott róla, három, a kormánypártoknál igencsak jól fekvő cég – a STRABAG Általános Építő Kft., a KIFÜ-KAR Zrt. és a VILL-KORR HUNGÁRIA Villamosipari Kft. – szinte mindent vitt a„ győri csoda” idején: együttesen több mint 1400 tendert nyertek, vetélytársakra pedig nem nagyon találtak. A Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) kutatása eredetileg névtelenül közölte, hogy „van nálunk, az Európai Unió legkorruptabb országában egy olyan cég, amely egy fideszes önkormányzat 556 közbeszerzési pályázatán indult és mindet megnyerte”.

Van három cég, amelyik szinte mindent visz a NER nyugat-magyarországi fővárosában

A győri csodaként is lehetne bemutatni azokat a kormánypártoknál igencsak jól…

Borkai: nem fogja egy ítélet semmivé tenni azt a megaláztatást, amit ők tettek velem

A szexpartiba belebukott expolgármester azt állítja, lelkileg túltette magát a…                                                                                                                                                        (Népszava)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…Mindig az volt a fontos nekem, hogy a többségnek tegyek jót és tegyem a dolgom, és szerintem a tevékenységemen nem ront az utolsó időszak…”

Igazi polythykussy hitvallás! Pedig hát a valóság az az, hogy AHOL VÉGET ÉR AZ EMBERI TISZTESSÉG, OTT KEZDŐDIK A POLITIKUS! 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com