Népszámlálás: zuhant Döbrögisztán népessége
Sajtótájékoztató keretében ismertette a 2022. évi népszámlálás előzetes eredményeit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 2022. október 1-jén, a népszámlálás eszmei időpontjában Magyarország népessége 9 millió 604 ezer fő volt, a lakások száma pedig 4 millió 593 ezer. A népszámlálás során beérkezett kérdőívek feldolgozása jelenleg is zajlik, a II. negyedévben az előzetes települési adatok, ősztől pedig már a végleges eredmények közzététele várható, közölte a hivatal.
A KSH mindössze két és fél hónappal az adatfelvételi időszak végét követően közzétette a népszámlálás első eredményeit. Hazánk népessége a cenzus adatai alapján 9 millió 604 ezer fő, és országszerte 4 millió 593 ezer lakást regisztrált a hivatal, mondta a KSH sajtótájékoztatóján Kovács Marcell, a népszámlálás vezetője. Hozzátette, hogy a legutóbbi két népszámlálás közötti időszakban mind a születések, mind a halálozások száma ingadozott.
A 2011-es év jelentette a mélypontot a születési statisztikában, azonban az utóbbi éveket fokozódó gyermekvállalási kedv jellemezte, a teljes termékenységi arányszám a történelmi mélypontot jelentő 2011. évi 1,23-ról 1,5 fölé emelkedett.
A KSH honlapján közzétett kiadvány szerint az 1870-ben végrehajtott első népszámláláskor az ország jelenlegi területén alig több mint 5 millióan éltek.
1980 = 10 709
A népességszám 1980-ra már 10 millió 709 ezer fő volt, azóta viszont folyamatosan csökken. Ennek legfőbb oka, hogy a halálozások száma egyre nagyobb mértékben haladja meg a születésekét. Az elmúlt 11 évben ezt a 464 ezer fős csökkenést a 131 ezer fős – többségében a környező országokból érkező – bevándorlási többlet jelentősen mérsékelte.
2022. október 1-jén a népesség 21%-a az időskorúak közé tartozott, miközben a gyermekkorúak aránya 15% volt. 2011 és 2022 között 318 ezer fővel, 19%-kal nőtt a 65 éves vagy annál idősebb népesség száma és teljes népességen belüli aránya. Ezzel párhuzamosan a 0–14 éves gyermekek csoportja kismértékben, a 15–64 éves aktív korúaké számottevően csökkent.
Budapesten 1 millió 682 ezren élnek, ezt követően az ország legnépesebb térsége Pest vármegye (1 millió 339 ezer fő). A legkisebb népességszámú vármegyénk Nógrád, ahol 183 ezer főt számláltak. Míg a legutóbbi népszámlálás óta két vármegyében (Pest és Győr-Moson-Sopron) nőtt, a többi vármegyében és a fővárosban csökkent a népesség száma. A legnagyobb növekedés (10%) Pest, míg a legnagyobb csökkenés (13%) Békés vármegyében történt.
Az állami adatbázisok igénybevétele, a népszámlálási adatok adminisztratív adatforrásokból történő előállításának gyakorlata azért is különösen fontos, mert a tervek szerint a 2022. évi volt az utolsó – adatfelvételi módszer tekintetében – hagyományos népszámlálás Magyarországon, írja a KSH. A következő összeírás adatait már kizárólag adminisztratív források feldolgozásából fogja kinyerni a KSH, összhangban a több országban jelenleg is alkalmazott gyakorlattal, vázolta fel a jövőre vonatkozó kilátásokat a KSH elnöke.
A népszámlálás során összegyűjtött adatok a nemzeti adatvagyon részét képezik, azok az adatvédelmi szabályok korlátai között, összesített formában minden felhasználó rendelkezésére állnak majd. A népszámlálás eredményei megbízható alapot nyújtanak az egész országot, illetve az egyes településeket, valamint a szűkebb lakókörnyezetet érintő gazdasági, társadalmi és területfejlesztési döntések előkészítéséhez. Emellett fontos információkkal szolgálnak a helyi ellátási, szolgáltatási és infrastrukturális igényekről, de segítik a vállalkozásokat is, amelyek az eredmények ismeretében biztosabban, tudatos adathasználattal tervezhetik tevékenységüket, például egy új üzlet vagy gyár megnyitását, vagy a helyi szolgáltatásaik bővítését. (24.hu)
Bal-Rad komm: “…Az elmúlt 11 évben ezt a 464 ezer fős csökkenést a 131 ezer fős – többségében a környező országokból érkező – bevándorlási többlet jelentősen mérsékelte…”
Magyarán: 9 473 EZER “EREDETI” MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR ÉL DÖBRÖGISZÁNBAN!
“…
-Anélkül, hogy EZT IS A vajda NYAKÁBA AKARNÁNK SÓZNI, mégiscsak fel kell hogy tegyük a kérdést: 2011 és a legutolsó népszámlálás között eltelt időszakban ki is uralkodott/uralkodik rajtunk? Hááát… -IGEN! Ő!
Ám a hívei MÁRIS MEGLELTÉK A DICSŐÍTÉSÉRE AZ OKOT:
MÁR EGY NAPPAL A QRMÁNYVETÍTÖLDE (KSH) JELENTÉSE MEGJELENÉSE ELŐTT!
De MOST TALÁN nem is ez a legnagyobb gondunk, hanem a jelenség, ami a létszámjelentés mögött húzódik. Ami közel 1,3 milliós emberveszteséget okozott a MAGYARSÁGNAK A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA ELTELT IDŐSZAK ALATT! (Nem is szólva a “genetikai felhígulásról”, ami ugyancsak komoly veszélyt jelent a jövőre nézvést!)
A “jelenséget” pedig úgy lehetne jellemezni, hogy: az elsivárított, letaposott, telesz@rt, állandóan a ragadozók által fürkészett egykori dús legelőről elmenekülnek a MEGMARADT haszonállatok!
Magyarán: a jelenség oka a KAPITALIZMUS!
Aligha túlzás tehát részünkről a megállapítás, hogy A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA ELTELT IDŐSZAK MAGYAR EMBERVESZTESÉGE AKÁR KÉTSZERESEN IS MEGHALADHATJA A II. VH. – S EMBERVESZTESÉGEINKET!
MINDEZT PEDIG BÉKEIDŐBEN SIKERÜLT PRODUKÁLNUNK! Merthogy kár is lenne szépíteni dolgokat: EZEKET MI PRODUKÁLTUK! A “BÉKEIDŐT” ÉS AZ EMBERVESZTESÉGET IS! “Természetesen” az ORSZÁG ÉS VAGYONVESZTÉSSEL EGYÜTT! DE LEGALÁBB ÉLŐHELYÜNK KÜLSŐ ADÓSSÁGÁLLOMÁNYÁT “SIKERÜLT” A RENDSZERVÁLTÁSKOR A VALÓJÁBN 5 MILLIÁRD DOLLÁRNYI – MAJD HIRTELEN 20 MILLIÁRD DOLLÁRRA FÖLTORNÁSZOTT ÖSSZEGÉT – A MAI NAPRA ÖT – ÉS FÉLSZERESÉRE SZAPORÍTANUNK!
https://worlddebtclocks.com/hungary
HIÁBA NA! TUDUNK MI VALAMIT, AMIT RAJTUNK KÍVÜL EGYETLEN MÁS EURÓPAI NÉP SEM!