Az orosz hadsereg továbbra is folytatja a “Z” műveletét.
Ma kora délután a Kijev – régióban légiriadót rendeltek el a hatóságok. Az ukrán légvédelem is működni kezdett.
Az orosz Honvédelmi Minisztérium ma déli hadműveleti összefoglalójában az áll, hogy az Orosz Föderáció Fegyveres Erőinek taktikai légereje, a rakétacsapatok és a tüzérség a mai nap során 112 körzetben mértek csapásokat az Ukrán Fegyveres Erők élőerő gyülekezési helyeire és hadifelszerelési raktáraira, továbbá 87 tüzérségi ütegére.
Becsléseik szerint az ukrán hadsereg mai embervesztesége meghaladja a 400 főt.
Szergej Cserevatyi, az Ukrán Fegyveres Erők keleti csoportjának vezénylő tábornoka elismerte az ukrán erők Artyemovszkból (Bahmut) való “részleges taktikai visszavonulását”.
Az orosz “Bátor” csoport harcosai Kremennaja közelében áttörték az Ukrán Fegyveres Erők védelmi vonalát.
Az ukránok itt 3 kilométerrel “odábbi” védelmi pozíciókba vonultak vissza.
Orosz ejtőernyősök és az Ukrán Fegyveres Erők fegyveresei a Kremennaja melletti erdőkben harcolnak egy ukrán erődért.
A tüzérségi tűz támogatásával sikeresen előrenyomuló orosz ejtőernős brigád legyűrte az ukránok ellenállását, és állásaik elhagyására kényszerítették őket.
Egy idő után az Ukrán Fegyveres Erők egységei páncélozott járművek támogatásával megpróbáltak ellentámadást intézni és visszafoglalni az egykori fellegvárukat. Az orosz ejtőernyősök azonban sejtették az ellenség szándékait, és páncéltörő fegyverekkel, gránátvetőkkel és kézi lőfegyverekkel tüzet nyitottak.
Az ukrán hadsereg ellentámadását meghiúsították. A csata során az orosz ejtőernyősök több páncélozott járművet és az Ukrán Fegyveres Erők nagyszámú élőerő – állományát megsemmisítették.
Az ukrán hadsereg ismét bizonyítékot tett közzé saját háborús bűneiről.
Újabb videó jelent meg a hálózaton, amely az ukrán fegyveres erők háborús bűneit bizonyítja az ellenségeskedés során. A felvételen egy drón látható, amint bombákat dob az orosz fegyveres erők evakuációs csoportjára.
A sebesült katonát hordágyon próbálták kihozni a csatatérről az orvosok. Hogy sikerült – e életben maradniuk, nem tudni.
Az SzVO övezetében dolgozó egészségügyiek többször is arról számoltak be, hogy az ukrán fegyveresek szándékosan lőnek evakuációs csoportokra.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
https://ria.ru/20230215/bombardirovschik-1852268089.html
“A NATO-nak AGGÓDNIA KELL.” AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN EGY OROSZ BOMBÁZÓTÓL TARTOTTAK.
19 Forty ffffive : A Tu- 160M az orosz stratégiai hordozó fenyegetést jelent a NATO számára .
Stratégiai szuperszónikus bombázó-rakétahordozó Tu-160M a kazanyi repülési üzem repülőtere feletti égbolton.
MOSZKVA, februát 15.-Ria Novosztyi. Azorosz Tu-160M bombázó új MÓDOSÍTÁSA komoly fenyegetést jelent majd a NATO számára-írta Peter Suchiu cikkíró a 19FortyFive cikkében.
“Most ez (Tu-160M.-a szerk.) a világ legnehezebb bombázója képes olyan nukleáris robbanófejekkel ellátot cirkálórakétákat szállítani, amelyek távoli födrajzi területeken és a kontimentális háborus színterek hátulján lévő célpontokat is megsemmisíthetnek”-mondta.
A”NATO-nak aggódnia kell: Oroszország új Tu-160M2 bombázókat épit” címü cikkében az ujságíró ÓVA INTETT A HÍR ALÁBECSÜLÉSÉTŐL,mivel a legújabb módosítás felülmúlja a többi modelt.
Tavaly az orosz légiközlekedési sztratégiai nukleáris erőket a Tu-160M rakétahordozóval töltötték fel. Idén várhatóan három modernizált bombázó vonul be a csapatok közé.
https://privatbankar.hu/cikkek/makro/ha-ez-igaz-putyin-nagyon-merges-lesz-amerikai-kezbe-kerulhetnek-az-orosz-szuperbombazo-titkai-20230215.html?utm_source=rss&utm_medium=referral
Kazária szénája rosszabbul áll mint gondolná bárki,nem az oroszok menekülnek csőstől, meg tatástól meg aláírogatós valakiktől hanem a favoritjaik!Ennyi, mondaná erre egy hétköznapi elme!!!
https://ria.ru/20230216/artemovsk-1852328400.html
AZ OROSZ CSAPATOK MINDEN MAGASLATOT ELFOGLALTAK ARTEMOVSZK KÖRNYÉKÉN.
Pusilin tanácsadója kimakovszkij : Az orosz fegyveres erők minden magaslatot meghódítottak Artemovszk környékén.
MOSZKVA,február 16.-Ria Novosztyi. Au orosz csapatok átvették az irányítást az összes magaslat felett Artemovszk környékén-mondta Igor Kimakovszkij, a Dpr megbízott vezetőjének tanácsadója a Szolovjov élő adásában.
“a fő sikereink Artemovszk mellet vannak.Srácaink már átnyergelték a főbb magaslatokat. Igazából egy kis folyosó maradt, amelyet szinténmi irányítunk, ami jelentősen akadályozza a munkaerő és a lőszerszállítási manőverüket”-mondta.
Elmondása szerint Artemovszk térségében sok külföldi zsodos tevékenykedik.
“Ezek a lengyelek, afrancia beszéd és az angol beszéd. Már jennek meg olyan egségek, amelyek Lviv (Lenberg) közeléből érkeznek”- jegyezte meg Kimakovszkij.
Artemovszk a Donyecki Népköztársaság Kijev által ellenőrzütt részén található Gorlovkától északra. Ez egy fontos közlekedési csomüpont az ukrán fegyveres erők ellátásához Donbaszban. Tovább folynak a harcok a városért.
Múlt pénteken a DPR megbízott vezetője Denisz Pusilin azt mondta, hogy az orosz erők előrenyomulnak az Artemovszktól északra fekvő Paraszkojevka körzetben. A falu felszabadítása lehetővé teszi az ukrán csapatok utolsó utánpótlási útvonalának elvágását a városban- aCsaszov Jarból induló útvonalat.
Pusilin hangsúlyozta, hogy a szövetséges erők már beépültek Artemovszk északi részébe, a Wagner-csport harcosai pedig a Ria Novosztyinak nyilatkozott a harcosok előrenyomulásáról a város keleti részén.
November elején Maria Zaharova külügyminiszteri szóvívő elmondta, hogy több mint 60 országból több mint nyocezer zsoldos érkezettt Ukrajnába, a legnagyobb csoporttok Lengyelországból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Romániából és Nagy Britaniából érkeztek. Közülük már több ekkor már több mint háromezren meghaltak, ugyanenyien tértek haza.
Nyugati kiadványo szerint januárban egy -hárommezer külföldi zsoldos tevékenykedett az ukrán fegyveres erők egységeiben.
https://novorosinform.org/vo-vseh-oblastyah-ukrainy-obyavlena-vozdushnaya-trevoga-112943.html LôGIRIAD´T HIRDETTEK UKRAJNA MINDEN RÉGIÓJÁBAN
ELEMZŐK ÚJ RAKÉTATÁMADÁST JÓSOLNAK AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN.
13: 25-től (moszkvai idő szerint) Ukrajna minden régiójában légiriadót hirdettek ami lehetséges rakétatámadásokat jelez. Ezt bizonyítják az ukrán digitális fejlesztési minisztérium online forrásainak adatai.
Ariasztó 13: 12-kor kezdett megszólalni, és szinte azonnal átterjedt az összes régióra.
Korábban Anatolij Sharij ukrán blogger, miután közzétette a Lviv (Lemberg), Kirovograd Poltava és más régiók infrastruktuális létesítményei ellleni támadások eredményeiről szóló adatokat, azt javasolta, hogy ma hatalmas támadásra kell számítanunk az orosz légierőtől.
” Már az ukrán parancsnokságnál is beszélnek valamiféle “győzelmi taktikáról”, amikor az egyik, kis hullámot egy másik, , igazán erős hullám követi”írta a Telegram csatornán.
Hm…..hm….azért erről az orosz sajtó nem írt !
” Vlagyimir Putyin orosz elnök már több ezer tankot és több tízezer embert áldozott fel annak érdekében, hogy Ukrajnát megadásra kényszerítse, drága harci repülőgépeket és helikoptereket viszont nem szívesen vetett be az eddigi harcok során. Ám ez most megváltozhat.
Putyin elsősorban cirkáló- és ballisztikus rakétákkal igyekezett kiépíteni az orosz légi fölényt, miközben tartalékban tartotta drága repülőgépeit. Egy orosz Szu-35-ös vadászgép ugyanis nagyjából 15 milliárd forinta kerül – írja a The Times.
Egy ponton úgy tűnt, hogy ez a taktika be is válik. Az orosz rakéták, valamint az olcsó, iráni gyártmányú öngyilkos drónok rendszeresen átjutottak az ukrán légvédelmen, és kritikus infrastruktúrát találtak el. Október 10-én Ukrajna az Oroszország által kilőtt 83 rakétából 43-at lőtt le. Ez 52 százalékos sikerességi arányt jelent.
De a nyugati légvédelmi rendszerek, például a német IRIS-T, az amerikai NASAMS és a szlovák S-300-as integrálása az ukrán hadseregbe drámaian javították az arányokat. Ukrajna a múlt héten egy nap alatt 71 rakétából 61-et lőtt le – ez 86 százalékos sikerességi arány -, és Ukrajna további megerősítése érdekében az Egyesült Államok és Németország a világ egyik legfejlettebb rendszerének számító Patriot rakétákból álló ütegekkel fegyverzi fel Kijevet. ”
Tudtam,hogy a fejlett nyugati légvédelmi eszközök jó eredményeket érnek el, de azt nem,hogy ennyire hatékonyak !
Remélem a tankoknál nem így lesz !
Ma azért nem voltak annyira hatékonyak a nyugati légvédelmi rendszerek. Talán szerepük volt az éjszakai lufiknak és a kis Geran drónoknak, amiket a rakétázás előtt éjszaka betoltak Ukrajnába.
Ukrajna szerint a 32 orosz rakétából 16 darabot leszedtek (50 %), az oroszok szerint alig szedtek le néhányat. Mindenesetre ma legalább lőszerraktárakat és laktanyákat is bombáztak az oroszok, ez szerintem eredményesebb egy háborúban, mint néhány transzformátor állomás támadása.
Ugyanakkor az ukránok is támadják Szevasztopolt a Krímben , itt állítólag 2-ből kettőt leszedtek az oroszok (100 %) egyelőre tehát még jobb az orosz légvédelem.
Komolyra fordítva egyébként a nyugati hatékonyságot a HIMARS-ok esetében el kell ismernünk, de a helikopterek esetében van gondjuk. Pl. ma is lezuhant egy Black Hawk az USÁ-ban, de a Super Puma pl. egyenesen katasztrófális. Igaz, az francia, de a hibrid Osprey USA gyártmány és hullanak, mint a legyek.
Persze pontos adatokat nem tudunk, de az orosz “cirkáló” rakéták lelövése nagy számú lehetett ha már ki kellett találniuk a kis radarcsalis léggömböket.
A kalibert és társait nem nehéz lelőni, lassabbak mint egy modern utasszállító repülőgép !
A szuperszonikusok meg rettentő drágák ! A hiperszónikus meg még annál is drágább és abból aztán tényleg csak pár tucat készült el.
A transzformátorok elleni támadás hatékony lehet, ha nem találomra alkalmazzák. Tehát egy offenzíva megkezdésekor hatalmas siker a megsemmisítésük mert nem megy a vonat, a radar, a hadiüzemek stb
A helikopterek meg mindenhol esendők – keleten is meg nyugaton is, de nyugaton sokkal több van azokból !
Rogozin 4,5 hónapos front látogatás után nyilatkozott. Olyan hatalmas felismerést tett, hogy kár volt a stratégiai repülést fejleszteni amikor a jövő a drónoké !
Ez a háború sok embernek hozza el a megvilágosodást !
Nekem úgy tűnik mintha…..mintha…. vihar előtti csend állna be az ukrán fronton !
A komment írása közben jelent meg a hír a görögöktől – az orosz csapatok 7 km-re vannak Kupjanszktól. Az ukránok Bakhmuból elvittek 5 000 ember Limánba, ahol így már 25 000 katonájuk van.
A görögök szerint a luhanszki hadsereg 23 települést foglalt el északon. Sajnos nem nevesítik a helységeket és olyan térképet sem találtam amely ezt igazolná.
Előrehaladás viszont volt !
Kis ellentmondás tapasztalható a nép és “képviselői” véleményében:
https://www.napi.hu/kulfold/haboru-szlovakia-terrorizmus-oroszorszag-hatarozat.767545.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
ehnaton
2023-02-16 – 14:52
A vonat mehet trafóállomás nélkül is. Aki biztosra akar menni, annak a pályát kell támadnia, ahogy Matuska Szilveszter is tette.
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/7/7a/Hungarian-diesel-locomotive-m62-sergej.jpg/1200px-Hungarian-diesel-locomotive-m62-sergej.jpg