Világnézetek harca – érvek Isten létezése mellett és a valóság
Az Isten a semmivel össze nem hasonlítható tökéletes, mindenható, mindentudó, az örökké létező, a világ, az ember teremtője!
A világban minden dolog létének eredendő oka az univerzumon kívül örökké létező Isten!
A teremtéselmélet hívei semmit sem tudnak következetes objektív tudományos módszerrel bizonyítani a teremtésről és az istenről!
A végtelen világegyetemben mindörökké létező és állandóan mozgásban lévő anyag a tudomány által objektíven bizonyított tény!
Minden, aminek a léte a következetesen objektív tudományos módszerrel igazolható, az maga az anyag, bármilyen is a formája!
Amely állítás a következetesen objektív tudományos módszerrel a valóságban nem igazolható az nem fogadható el létezőnek!
Az Isten létének – „A létesítő okság érve” bizonyítéka összefoglalva: vannak olyan dolgok, amelyek egy másik dolog létezésének az okai; vajon az összes létező dolog létének egy másik dolog az oka? ha nincs Isten, akkor most semmi sem létezhetne; minden dolognak szüksége van egy jelenlevő okra, ami önmagán kívül van, hogy létezzék; mindenség, ami létezik egy olyan létezőre szorul, ami az ő létének az oka; kell lennie valami létesítetlennek, valaminek, amitől az összes dolog létesítő oka függ; a dolgoknak már létezniük kell ahhoz, hogy kölcsönösen függhessenek egymástól; kell lennie a létezők egy forrásának, amitől most, ebben a pillanatban a mi anyagi világunk függ.
A lényeg: A dolgok létezésének oka egy másik létező dolog, végül ennek forrása a minden ok nélkül létező Isten.
Néhány gondolat!
A világegyetemben minden dolog létének eredendő oka a tudomány szerint a mindörökké mozgásban lévő anyagban rejlő lehetőség!
Minden, ami létezik, csak anyagból lehet!
Minden dolognak szüksége van egy jelenlevő okra, ami önmagán kívül van, hogy létezzék, akkor ennek igaznak kel lennie a feltételezett istenre is, ha létezik. Tehát, hogy az isten létezzen, akkor neki is szüksége van egy külső okra, egy anyagi alapon létezőre. Mivel csak az anyag az egyetlen a mindörökké létező, tehát a feltételezett szuper isten is csak anyagi alapon csak az evolúciónak a terméke lehetne, ha a következetesen objektív tudományos módszerrel igazolható lenne a léte az objektív valóságban. Azonban az, hogy az isten mindig létezett, hogy egyáltalán létezik, csak spekuláció minden következetesen objektív tudományos bizonyíték és tény nélkül. Az anyag azonban nem teremthető és nem semmisíthető meg, tehát csak az anyag a következetesen objektív tudomány szerint a mindörökké létező és objektíven észlelhető valóság.
Ezek szerin minden, ami létezik, csak anyagból lehet, mert a következetesen objektív módon feltáró tudomány akárhogyan is keresi, más valamit nem ismer. Ha az isten létezne, akkor szükségszerűen ő is csak anyagból lehetne, és ha teremtett valamit, akkor azt csak a mindörökké létező anyagból tehette volna meg. De az isten valamire a következetes objektív tudomány nem talált egy szemernyi bizonyítékot sem.
A mindörökké létező anyagon kívül a tudomány nem fedezett fel semmi mást és az anyag nem létezik mozgás, változás nélkül, ezért csak ez minden létrejövő formának az oka. A mindörökké mozgásban lévő anyag a véletlen kölcsönhatások állttal hozza létre a világegyetemben lévő formákat. Mivel isten létére objektív tudományos módszerrel nincs bizonyíték, az anyagra, a mozgására és a mindörökké létezésére azonban van, ezért az ember céltudatos tevékenységén kívül ezt kell valósnak elfogadni minden létező forma okának.
Az anyag ezek szerint minden ok és cél nélkül van, nem teremtette senki és semmi, mert nem teremthető, így a természetben kifejlődő formáknak sincs és nem is lehet tudatos oka, célja, kivéve a gondolkodó anyag, az ember (és az UFO-k) által céltudatosan készített dolgoknak.
Bár ki tudja, lehet teljesen más formája is az anyagnak, mint amit az emberiség ismer, amit talán soha meg nem ismerhetünk, de annak sem lehet fejlett tudata, amíg az anyagból az evolúcióval az ki nem fejlődik hasonlóan, mint ahogyan a gondolkodó anyagnál, az embernél történt. Az evolúcióvak kifejlődött szuper intelligens valamit lehet istennek vagy UFO-nak nevezni, de csak az anyagban lévő lehetőség eredményének.
gondolkodás: Az ész működése. Olyan elmebeli folyamat, amikor a jelen érzékelésével kapott adatainkat összehasonlítjuk a múltban átélt tapasztalatainkkal, a megtanult ismereteinkkel annak érdekében, hogy az élet jelenbeli és jövőbeli problémáit megoldjuk. Ennek a nagyon gyors folyamatnak az eredménye egy gondolat, ami egyben döntés is arra, hogy mit tegyünk, vagy mit ne tegyünk a következő pillanatban, (általában azzal a szándékkal, hogy a lehető leghosszabb távon sikeresek legyünk). – wikiszotar.hu
A gondolkodás az elme azon cselekedete, aminek célja a megoldáskeresés különböző problémákra. – wikipedia.hu
A gondolkodó anyag aktívan védi formáját!
Az élőlények az evolúcióval (mutációval) képesek alkalmazkodni a változó környezethez, sőt fejlődnek is, így jött létre gondolkodó anyag az ember is. A gondolkodó anyag képes a létét aktívan, a formáját a többi élőlényhez képest sokkal hatékonyabban védeni. Ehhez megismeri az anyag tulajdonságait, a természet törvényeit és ezeket felhasználja saját érdekében. A társadalom magasan szervezett formájában fel tudja használni az összefogásban rejlő óriási lehetőségeket. De ez csak a következetes objektív tudományos módszer használatával lehetséges, mert a hamis világnézet előbb-utóbb kárára van az emberiségnek. Csak a következetesen objektív tudományos módszerrel képes az emberiség megismerni az objektív valóságot, azt, hogy valójában milyen a világegyetem. A gondolkodás következetes tudományos módszere nem tűri az objektív bizonyítékok, tények nélküli spekulációt, a valóságban nem létező állításokat. Minden gondolatnak a valóságra támaszkodva kell továbbfejlődnie egészen a megoldásig, a valóságban ellenőrizhetően. Minden gondolat csak annyit ér, amennyi objektív valóságtartama van. Természetesen a tudományos módszerrel történő gondolkodás sem egyenes út az objektív valóság megismerésében, de ezen kívül más nincs.
Ha az isten létezik, akkor az csak az evolúcióval jöhetett létre!
A tapasztalatból, a tudományos megfigyelésekből következtetve, ha az isten létezik, akkor az isten is szükségszerűen anyagból van, mert minden, ami létezik az anyagból van bármilyen is a formája. De akkor logikusan végiggondolva az isten létrejötte is csak az evolúcióval lehetséges, mégpedig a mindörökké létezető, csak a természet törvényeinek engedelmeskedő anyagból.
Azonban az isten létének „bizonyítása” csak tudománytalan, következetlen az objektivitást nélkülöző spekuláció, csak hit, csak képzelgés. Ellenben az univerzum, az anyag amiben élünk azaz objektív valóság. Más létezőt a következetesen objektív tudomány nem ismer és objektíven bizonyíthatóan a valóságban megfigyelhetően senki más sem.
Arra nincs megfigyelés, hogy a világegyetem keletkezett vagy mindig is létezett, hogy a világegyetem mekkora, de az itt található anyag létezik, nem teremthető, nem semmisíthető meg. Az anyagon kívüli más létezőről nincs következetesen objektív tudományos bizonyíték. Ebből logikusan a tudományra támaszkodva következtethető, hogy az anyag a mindörökké létező, és így minden, ami létrejön az csak az anyagból lehetséges.
Az isten szellem léte, a természetfeletti szellemvilág még felfedezésre vár. Az anyag a tudomány szerint azonban nem teremthető és nem semmisíthető meg, így csak az anyag a mindörökké létező! Az isten csak utána jöhetne, de a tudomány az isten szellemet nem képes megfigyelni. Pont olyan, mintha nem is létezne, mint a semmi, a nincs, a nem van. Isten létének felfedezésére, isten megismerésére semmilyen következetesen objektív tudományos módszerrel nem lehet elindulni, mert erre semmilyen objektív megfigyelés nincs, csak a következetlen spekuláció.
Okság: filozófiai kategória olyan jelenségek szükségszerű összefüggésének megjelölésére, melyek közül az egyik (az ok) kiváltja a másikat (az okozatot). Megkülönböztetünk általános vagy teljes és specifikus okot. Az általános ok valamennyi feltétel összessége, melyek megléte esetén szükségszerűen bekövetkezik az okozat. A specifikus ok – több feltétel összessége, melyeknek megjelenése (ha sok egyéb körülmény az adott helyzetben már jelen van és az ok működését lehetővé teszi) kiváltja az okozatot. … Az okság kérdésében éles harc folyik a materializmus és az idealizmus között. A materializmus szerint az okság objektív és egyetemes jellegű, az oksági összefüggések pedig tudatunkon kívül és tőle függetlenül léteződolgok közötti összefüggések. – Marxista Fogalomlexikon
Mi volt az univerzum és az isten előtt?
Ha következetesek vagyunk, akkor nem létezhet semmi, még isten sem létesítő ok nélkül. Ha valamikor keletkezett az univerzum, vagy az isten, akkor mi volt előtte? A semmiből semmi sem keletkezhet, tehát valaminek mindörökké léteznie kell. Az univerzumban létező anyagról, amit nem lehet teremteni és megsemmisíteni sem, tudományos bizonyíték van, az istenről viszont semmi. Az univerzum tulajdonságai a megfejtés állapotában vannak, az istenről azonban semmi tudományos ismeret, tény, megfigyelés nem lelhető fel. Választható, hogy mi a valóság, az objektív tény vagy a semmi!
Az anyag fejlődése az összetettebb formába és az evolúció
Az anyag a tudomány szerint bizonyíthatóan képes a vak véletlen szerint is, de csak a természet törvényei alapján változni és fejlődni az összetettebb formákba. Az atom az alkotóelemeiből a véletlen kölcsönhatásokban, de szigorúan a természet törvényei szerint különböző típusú atom formákba alakul, majd molekula, vegyület, szervetlen és szerves anyag, élő szervezet és végül az evolúcióval kifejlődik az ember. Ez az egyszerűből az összetettebb formába csak a természet törvényei szerint történik, amit a tudomány igazol (még akkor is, ha nincs minden részlet feltárva). Ehhez a fejlődéshez a tudomány szerint nincs szükség istenre, sehol nem szerepel az isten a természet törvényeiben, és objektíven bizonyíthatóan másutt sem, de a létrejövő formákhoz a tudomány szerint nincs szükség az istenre. De akkor hol van az isten, aki a teremtéselmélet szerint a teremtéshez, változáshoz, és a fejlődéshez nélkülözhetetlenül szükséges?
(idézet: Húsz érv Isten létezése mellett)
- A létesítő okság érve
Megfigyelhetjük, hogy vannak olyan dolgok, amelyek egy másik dolog létezésének az okai (hogy azok létesüljenek, hogy fennmaradjanak, vagy mindkettő). Pl. annak a zenének az oka, amit hallunk, az, hogy egy ember játszik egy zongorán. Ha abbahagyja a zongorázást, akkor a zene is abbamarad.
Nos, kérdezze meg önmagától: Vajon az összes létező dolog létének egy másik dolog az oka? Tegyük fel, hogy igen. Vagyis tegyük fel, hogy nincs úgymond Létesítetlen Létező, azaz nincs Isten. Csakhogy akkor most semmi sem létezhetne. Ne felejtsük el, hogy azt mondtuk, hogy a nincs-Isten hipotézisben minden dolognak szüksége van egy jelenlevő okra, ami önmagán kívül van, hogy létezzék. Tehát minden dolognak, beleértve azokat a dolgokat is, amelyek dolgokat létesítenek, szükségük van egy okra, hogy létezzenek. Ezen utóbbiak is csak olyan hosszan adhatnak létezést, amennyire nekik adnak létet. Tehát a mindenség, ami létezik, eszerint a hipotézis szerint, egy olyan létezőre szorul, ami az ő létének az oka.
De mi lehet ez az ok? A mindenség mögött csak a semmi lehet. De ez abszurd: az összes valóság (a mindenség) valamitől függ – méghozzá (a) semmitől! Tehát az az elmélet, miszerint minden létező létesített, de nincs Létesítetlen Létező: abszurd. Vagyis kell lennie valami létesítetlennek, valaminek, amitől az összes dolog létesítő oka függ.
A lét egy olyan ajándék, amit az ok ad az okozatnak. Ha nincs senki, akié egy bizonyos ajándék, akkor ez az ajándék az ajándékozók láncolatában sem létezhet, akármilyen hosszú vagy rövid ez a láncolat. Ha mindenkinek kölcsön kellene kérnie egy bizonyos könyvet, de nincs senki, akinek ez a könyv valóságosan megvan, akkor soha senki sem fogja tudni megkapni azt. Ha nincs Isten, akinek a léte saját örökös természetéből ered, akkor a lét ajándékát nem lehet átadni a teremtmények sorának, s mi sem kaphatjuk meg soha. De mi mégis megkaptuk, hiszen létezünk. Tehát léteznie kell egy Istennek: egy Létesítetlen Létesítőnek, aki nem úgy kapja a létet mint mi – vagyis mint minden más láncszem a létbefogadók sorában.
- kérdés: Miért lenne szükség egy létesítetlen okra? Miért ne lehetne a dolgoknak egy végtelen sorozata, amelyek kölcsönösen létben tartják egymást?
Válasz: Ez egy becsapós hipotézis. Gondoljunk csak egy magányos részegre, aki képtelen lenne egyedül felkelni a földről. Viszont, ha többen lennének a részegek, akkor valóban fel tudnának állni, hiszen kölcsönösen segíthetik egymást. Sőt, így akár el is tudnának indulni az úton. De vegyük észre: ha adva van valamennyi számú részeg, és adva van egy biztos talaj a lábuk alatt, akkor azt csakugyan megmagyarázhatjuk, hogy botladozásaik – a felállásra és járásra való képtelenségük – hogyan egyenlíti ki egymást, s azt, hogy a csapat hogyan maradhat (viszonylagosan) egyenes. Viszont nem tudnánk megmagyarázni az egyenesben maradásukat akkor, ha a talaj (egy rajtuk kívülálló dolog) nem támogatná őket – ha, pl. mindegyikük különböző magasságokban lebegne össze-vissza egymás felett. És természetesen, ha nem lennének az adott részegek, akkor egyáltalán semmit sem értenénk meg.
Ezzel visszaérkeztünk az érvünkhöz. A dolgoknak már létezniük kell ahhoz, hogy kölcsönösen függhessenek egymástól; nem függhetnek egymástól a teljes létükkel, ugyanis akkor egyidejűleg kellene lenniük egymás okának és okozatának. A okozza B-t, B okozza C-ét, és C okozza A-t. Ez lehetetlen. Az érv megpróbálja megmutatni, hogy az okozott okok világa miért lehet adott – vagy létező – egyáltalán. És ez egyszerűen kimutatja: Ha ez a dolog csak azért létezhet, mert valami más adja neki a létet, akkor kell léteznie valaminek, akinek a léte nem ajándék. Máskülönben mindennek egyszerre lenne szüksége, hogy létet kapjon, de semmi sem lenne (a „minden”-en felül), ami létet adhatna neki. És ez azt jelenti, hogy valójában semmi sem lenne.
- kérdés: Miért ne lehetne egy olyan okozott okok végtelen sorozata, amit kiterjeszthetnénk a múltba? Akkor mindent aktuálissá tehetnénk és aktuális lenne – még akkor is, ha okaik már nem léteznének.
Válasz: Először is, ha a kalám-érv (6. Érv) helyes, akkor nem létezhet az okoknak múltba kiterjesztett végtelen sorozata. De most tegyük fel, hogy létezhet egy ilyen sorozat. Csakhogy a létesítő okság érve nem a múlttal foglalkozik, valamint úgy is működik, ha a múlt véges, vagy úgy is, ha végtelen. Ez az érv ugyanis azzal foglalkozik, ami most, ebben a pillanatban létezik.
Ebben a pillanatban, amikor most olvassa ezt az írást, ön is más dolgoktól függ; amelyek nélkül ebben a pillanatban nem létezhetne. Tegyük fel, hogy hét ilyen dolog van. Ha ez a hét dolog nem létezne, akkor ön se lenne. Most tegyük fel, hogy ebben a pillanatban mind a hét dolognak a létezése szintén más dolgoktól függ. Ezek nélkül az a hét dolog – amiktől ön is függ – nem létezhetne –, és így ön se. Most képzelje el, hogy az egész univerzum csak önből és az önt fenntartó hét dologból állna. Ha nincs semmi ezen a változó és függő dolgok univerzumán kívül – vagyis önön és a hét dolgon kívül –, akkor az univerzum – és ön mint annak része – sem létezhetne. Ugyanis minden dolgon, aminek most ebben a pillanatban szüksége van arra, hogy létet kapjon, kívül nincs semmi, ami adhatna neki. És ön és az univerzum mégis létezik. Ebből következik, hogy ebben az esetben kell lennie egy létezőnek – most, ebben a pillanatban – a függő dolgok univerzuma mellett/felett – valaminek, ami nem függ semmitől.
és ebben az esetben, ha léteznie kell ennek, akkor csak ennek az egynek kell léteznie. A világunkban biztos, hogy most, ebben a pillanatban több mint hét dologra van szükségünk, amitől létünk függ. De a szükségletet nem kisebbíti az, ha több mint hét van. Ha elképzelünk belőlük mind többet és többet – még ha egy végtelen számút is, amennyit csak lehet – egyszerűen csak azoknak a létezőknek a sorát terjesztjük ki, amelyeknek szintén létszükségleteik vannak. És ez a szükséglet – a léthez, a létezéshez – nem elégülhet ki az elképzelt sorozaton belül. De nyilvánvalóan kielégül, hiszen léteznek ezek az esetleges létezők. Tehát kell lennie a létezők egy forrásának, amitől most, ebben a pillanatban a mi anyagi világunk függ.
(idézet: Filozófiai kislexikon (1980)
Az anyag: materialista filozófia alapkategóriája, az emberi tudattól függetlenül létező objektív valóság megjelölésére szolgáló filozófiai absztrakció. Mint alapkategória, mindig kulcsfontosságú szerepet játszott a filozófia alapkérdésének adekvát megfogalmazásában s általában a materialista filozófiák egységes koncepciójának kidolgozásában. Ugyanakkor — a többi filozófiai fogalomhoz hasonlóan — maga is függvénye a filozófiai gondolkodás történelmi fejlődésének, elsősorban annak, hogy meddig jutott el az ember sokoldalú, gyakorlati tevékenysége alapján a természeti világnak, a társadalomnak a megismerésében és a filozófia sajátos feladatkörének felismerésében, ill. módszereinek, logikai eszközeinek kidolgozásában.
Az anyag fogalmára az érzékelhető-tapasztalható fizikai világ jelölése céljából az objektív idealista rendszerekben is szükség van, ugyanakkor ezek idealista elvi kiindulópontja és spekulatív jellege nem teszi számukra lehetővé és kötelezővé az anyagi világra vonatkozó s egyre gazdagodó, fejlődő tudományos ismeretek filozófiai szintű visszatükrözését magában az anyag-fogalomban. Ezért az ókori (Platón, Arisztotelész), a középkori (Aquinói Tamás) és az újkori objektív idealizmus képviselői számára egyaránt valami passzív természetű, potenciálisan létező, változatlan ősanyagit jelent az anyag, amely reális létet, mozgását és fejlődését az aktív szellemi elvnek, eszmének köszönheti (tehát hozzá képest elvileg is, történetileg is másodlagos). Így az anyag fogalma az objektív idealista rendszeren belül csak nagyon alacsonyan helyezkedik el az elvek és értékek hierarchiájában (pl. Platón idea-tanában az érzékelhető konkrét dolgok látszatvilág minősége, Aquinói Tamásnál és a skolasztikában általában az anyag „propa nihil”, azaz „majdnem semmi” volt az isten és az ideák világához képest stb.).
Az anyag-fogalom történeti fejlődése a materialista filozófiákban (materializmus) a következőképpen alakult: Az ókori görög materialisták (lásd: antik filozófia) első iskolája, az ún. ión (vagy milétoszi) iskola a világ egységes magyarázatára törekedvén, de még a közvetlen természetszemlélet talaján, a létező dolgok eredendő őselvét (arkhe) kereste és az anyag valamely konkrét formájával (víz, tűz stb.) fejezte ki az anyag általános fogalmát, ami a filozófiai gondolkodás relatíve alacsony absztrakciós szintjéről tanúskodott. Már jóval magasabb absztrakciós szintű Démokritosz elképzelése a világon létező valamennyi konkrét jelenség közös, anyagi alapjáról: az örök, változhatatlan, egyszerű strukturálatlan „egységékről”: az atomokról, amelyeknek egyesülésétől függ a dolgok, jelenségek végtelenül sokféle minősége. Az újkori filozófiában a metafizikus, mechanikus materializmus — angol és francia változatában — egészében megtartotta, ill. folytatta az ókori materialisták által megkezdett utat az anyag-fogalom meghatározásában, amennyiben az idetartozó gondolkodók többsége még mindig, mint fizikai-dologi szubsztrátumot kívánta az anyag-ot meghatározni. Ugyanakkor tartalmában igazodott a XVII.—XVIII. századi descartes-i—newtoni fizika által feltárt mechanikai, fizikai törvényszerűségekhez, valamint az ezeken alapuló mechanikus determinista világképhez, elméleti magyarázatokhoz. A mechanikus materializmus anyag-fogalma ebben a világképben a természet makroszinten felismert fizikai tulajdonságait absztrahálta, amikor az anyag-ot azonosította a tömeggel, a térbeli kiterjedést, a test formájában való létet az anyag állandó és kizárólagos tulajdonságának tartotta és szinte természetesnek vette, hogy az anyag legkisebb, oszthatatlan része az atom. Ezáltal — bár a tudományos egzaktság és absztrakció magasabb fokán — lényegében fenntartotta azt a téveszmét, hogy létezik a világnak valami egynemű alapegysége — Engels kifejezésével élve „alaptéglája” —, amelyből a konkrét tárgyak, jelenségek felépülnek. A fenti elképzelés vulgáris, mechanisztikus voltára — amelyet különben a tudományos fejlődés a maga egészében megcáfolt — Engels a következőképpen mutatott rá: „Ha a természettudomány azt tűzi ki célul, hogy az egységes anyagot, mint olyant felkutassa, hogy a minőségi különbségeket azonos legkisebb részecskék összetételének pusztán mennyiségi különbözőségeire redukálja, ugyanazt teszi, mintha cseresznye, körte, alma helyett a gyümölcsöt, mint olyant, kívánna látni.” (Marx—Engels Művei 20. köt. 524. old.) A mechanikus materializmus anyag-fogalmában kifejeződött az irányzat másik lényeges korlátozottsága is, az, hogy a társadalom struktúráját, fejlődését nem volt képes materialista alapon értelmezni. Az anyag fogalma itt csak az objektív valóság különös formáját, a természeti-anyagit (a makrovilág fizikai tulajdonságait) absztrahálta, és teljességgel figyelmen kívül hagyta az emberi társadalomban az embertől, mint szubjektumtól függetlenül létező realitást, elsősorban a társadalom anyagi-termelési módját. Bár a francia materialisták közül néhányan (Holbach, Diderot) a korszak mechanikus anyag-felfogását igyekeztek meghaladni az anyag-nak a tudattal, az emberi szellemmel való szembesítése útján („minden anyag, ami nem szellem”; az anyag tulajdonságai közé felveszik érzékelhetőségét), dialektika és materialista társadalomszemlélet híján azonban nem jutottak messzire ezen az úton.
A marxizmus klasszikusai — a társadalom sajátos anyagi létezési módjának és törvényszerűségeinek feltárásával — megteremtették az alapot az anyag korszerű tudományos fogalmának kialakításához. Ehhez le kellett vonni bizonyos tanulságokat az anyag fogalma megelőző történeti fejlődéséből. Engels levonta azt a következtetést, hogy az anyag-fogalom a legmagasabb szintű filozófiai absztrakció: „Az anyag, a matéria nem egyéb, mint az anyagok összessége, amelyből ezt a fogalmat elvonatkoztatták az olyan szavak, mint anyag és mozgás nem egyebek, mint rövidítések, amelyekbe sok különböző érzékileg észlelhető dolgot összefoglalunk közös tulajdonságaik szerint.” (Marx—Engels Művei 20. köt. 508. old.) Lenin viszont tudatosítja a dialektikus és történelmi materializmus anyag-fogalmának tisztázása kapcsán, hogy az anyag-fogalom — mint legáltalánosabb kategória — meghatározására járhatatlannak bizonyult a kevésbé általános fogalmak formállogikai meghatározásának szokásos útja, egyszerűen azért, mert nincs olyan „legközelebbi nem”-fogalom, amelynek az anyag-ot alá lehetne rendelni. Az anyag-meghatározás ezért csakis azon az úton történhet, hogy szembeállítjuk ellentétével, az emberi tudattal, ill. a szubjektummal, tudatosítva ugyanakkor, hogy a köztük levő ellentét csak ismeretelméleti vonatkozásban áll fenn, hiszen ontológiai szempontból nézve természetesen az ember, a megismerő szubjektum és tudata az anyagi világ része, fejlődésének szükségszerű eredménye.
Az anyag lenini meghatározása a következő „Az anyag filozófiai kategória, amely az érzeteinkben feltáruló, érzeteinkkel lemásolt, lefényképezett, visszatükrözött, érzeteinktől függetlenül létező, objektív valóság megjelölésére szolgál.” (Lenin összes Művei. 18. köt. 116. old.) Lenin tehát az objektivitást, a szubjektum érzeteitől, gondolataitól, egyáltalán, tudatától független létet emeli ki, mint a végtelen anyagi világ már megismert vagy még ismeretlen jelenségei leglényegesebb és legegyetemesebb tulajdonságát. Az anyag-fogalomnak ez az ismérve olyan kulcskritérium, amelynek elismerésével függ össze közvetlenül és szükségszerűen a materializmus. A megismerés fejlődésével, amikor a tudomány az anyagi világ különböző sajátos szerveződési szintjeibe (pl. a makrofizikai jelenségek világába) mélyebben hatol be, új felfedezéseket tesz, ezekkel kapcsolatban — mint mindig — ismét fellép az elméleti magyarázat, ill. általánosítás szükségessége.
Az „objektív létezésnek” mint az anyag leglényegesebb sajátosságának kiemelésével a lenini anyag-fogalom kiállja a tudományos ismeretek gyorsuló iramú fejlődésével való egybevetést. Nem állhat így elő az a helyzet, mint a klasszikus fizika XIX. sz. végén bekövetkezett un. válsága idején, amikor az anyag egy korábban megismert fizikai szerkezeti modelljére (oszthatatlan atom) és sajátosságára (tömeg) való leszűkítése, valamint a determinizmus egyedülinek vélt mechanikus elképzelése miatt került nehéz helyzetbe az elméleti fizika, amiből a kiutat végül is a dialektika alkalmazása jelentette a tudományos megismerés, a determinizmus stb. problematikájára. A tudományos megismerés egész története bizonyítja, hogy a Lenin által kiemelt „objektivitás” kritérium elévülhetetlen, s ebben az értelemben lezárt, ugyanakkor természetszerűleg helyet ad az anyag konkrét formáira, sajátosságaira vonatkozó újabb szaktudományi ismeretek számára.
Az anyag-fogalom kidolgozásakor fennálló társadalmi és tudományos feltételek között (1909) Leninnek közvetlenül az új, XIX. sz. végi, XX. sz. eleji fizikai felfedezésekkel kapcsolatos retrográd társadalmi hátterű és tendenciájú szubjektív idealista következtetésekkel, ill. irányzatokkal (empíriokriticizmus energetizmus stb.) kellett polémáit folytatnia, de a Materializmus és empíriokriticizmus c. műből — mint ahogyan a marxizmus klasszikusainak más műveiből is — minden kétségét kizáróan kitűnik, hogy a marxista filozófia lényegileg elhatárolja fogalmat az objektív idealizmustól és a metafizikus materializmustól egyaránt. Az agnoszticizmussal szemben a tudati jelenségek visszatükröző szerepére történő utalás jelent kritikai élű megkülönböztetést. A legutóbbi évtizedek marxista filozófiai irodalmában felvetődött az a gondolat, hogy szükség volna az anyag további, ontológiai szempontból történő meghatározására, a marxista filozófia egzaktabb rendszerezése céljából. Egyesek ezt az igényt kielégítve látják azáltal, hogy az anyag egyetemes tulajdonságai közé — az objektivitáson és a visszatükrözhetőségen, megismerhetőségen kívül — felveszik az anyagi világnak a materialista dialektika által feltárt létezési és mozgástörvényeit (az egyetemes kölcsönhatást, a mozgást, a tér-időben való létezést stb.) Mások szerint az anyag-fogalom a marxista filozófián belül axiomatikus jellegű fogalomként tekintendő, amelynek további pozitív kifejtése, ill. jellemzése az anyagi világ relatíve elkülönülő szerveződési szintjeit (élettelen természet, élővilág, társadalom) tanulmányozó szaktudományok egy-egy adott rendszerének a feladata (Lásd meg dialektikus materializmus)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Minden létező dolog – vagyis a valóság – csupa valósnak nem nevezhető dologból tevődik össze.
/Nils Bohr
Ami nincs, abból hogyan lesz valami?!
Nem valós dolgokból valóság?!
Akarkié is eme szösszenet, nem méltó a figyelemre balgasága miatt!
Ezt nehéz szavakkal visszaadni. Az a “nincs” is tulajdonképpen valami, csak minőségében különböző. Niels Bohr amúgy nagy elme volt.
Minden, ami a fénynél gyorsabb, az számunkra láthatatlan, érzékelhetetlen. A fénysebességnél alacsonyabb sebességgel mozgó dolgok a mi látható világegyetemünk (mert ebben is minden mozog). Tehát igen valószínű, hogy mi, akik embernek nevezzük magunkat, a valóságos világegyetem pár ezrelékét érzékeljük csupán, főleg ha figyelembe vesszük, hogy mindezt három dimenzióban, és ki tudja, hány van? Tehát, amit valaki úgy hív, hogy az “nincs”, azt jelenti, hogy számára – az ő szintjén – nincs. Pld. Szuper Máriónak nincs csak balra-jobba és fel-le. A többi irány nem létezik. Ebben az országban sok, kb. 7-8 millió Márió van.
https://www.google.com/search?client=firefox-b-d&q=Nils+Bohr
Az okokból okozat lesz, amelyek újabb okokká válnak és ujabb okozatokat hoznak létre. A kauzalitás tehát egy végtelen láncolat. Ami fontos, az az eredendő ok, az első ok, ami nem okozat volt. Van-e ilyen. A világegyetem, a táguló, gömb alakú Univerzum benne a millirdnyi égitesttel a tudomáy szerint az ősrobbanás eredménye. Mi robban t fel? Egy hatalmas, a mai fekete lyukakhoz hasonló tulajdonsággal rendelkező óriási gömb. Nyilván anyag volt, talán homogén anyag, amely a robbanást során illetve később átalakult sokféle tulajdonságú anyaggá. Talán. De az ősrobbanás is okozat volt, valaminek ki kellett váltania. És hogyan jött létre a felrobbanó anyagtömeg? Van olyan elmélet, mely szerint az anyag sűrített energia. A sűrítés folyamatát valaminek el kellett végeznie, vagy valakinek. A vallás szerint a Teremtő akarata volt, ami az energiát anyaggá sűrítette. Persze felmerül a kérdés, honnan volt az energia? Az enrgia akarat volt. A Teremtő akarata. Rátérve a már létrejött anyagi táguló Világegyetemre, és az abban lévő galakszisok egyikében megbújó Föld nevű bolygóra, mi volt az oka a szervesanyag létrejöttének, majd pedig az élet létrejöttének? Az első, anyagcserét, ozmózist végző sejt keletkezésének. Erre nézve a tudománynak nincs egyértelmű válasza. Egyszerűen nem tudják. A fokozatosan kialakult szöveg = bla-bla. Az ősleves nevetséges a maga villámcsapásával. Laboratóriumban próbálták rekonstruálni, de nem jött össze. Az élet és benne az ember megjelenésének oka ismeretlen, illetve vallásos szemmel nézve a Teremtő alkotása. A keletkezés elmélet (ontológia) tehát az első lépés okának megjelölésével adós marad. Az első léopés után már könnyű a korábban említett kauzalitás láncra hivakozva okokat és okozatokat megjelölni. De a tudománynak nevezett szerény kis ismeretanyag görcsösen materiális alapokon áll. Rátérve az űrre és a semmire, a végtelenség nehezen értelmezhető az ember számára, de könnyebb felfogni, ha megkérdezem, mi zárja le a teret, az űrt? Téglafal? Beton? Acél? Nos ilyen lezáró anyagra még nem talált az emberiség. Másrészt meg lehet kérdezni, hogy mi lenne a lezáró anyag után? Természetesen az űr, a semmi. A tér (space) végtelen. És ha van végtelen, van örökkévalóság is. Az egyik a térben a másik az időnek nevezett mozgásban, változásban. Ezek a posztulátumok pedig alátámasztják egy örök, akarattal bíró létező, Isten jelenlétét. Kant kategórikus imperatívuszának egyik posztulátuma Isten létezése. Nem véletlenül.