„Na VÉGRE!” bővebben

"/>

Na VÉGRE!

Nyolcszázmillió forintból épül fedett műfüves pálya Felcsúffon

A 2022–2023-as idényben összesen 1,16 milliárd forintnyi tao-támogatást hagyott jóvá a Magyar Labdarúgó-szövetség a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány számára − derül ki a szövetség adatbázisából.

A jóváhagyott támogatásból 825 millió forint megy ingatlanberuházásra, a fennmaradó 335 millió forint pedig utánpótlás-nevelésre és személyi jellegű ráfordításokra.

A fociakadémia honlapján elérhető sportfejlesztési programból kiderül, hogy a pénzből egy „téli fedett műfüves pályát” terveznek megvalósítani. Mint írják:

Téli fedett műfüves pályát építünk az akadémián tanulók számára, hogy a téli hónapokban is folyamatos és színvonalas edzést tudjunk számukra biztosítani. A fedett műfüves pálya megvalósulásának időpontja 2023. június hónap.

A beruházás értéke 800 millió forint, amire rájön még 25 millió forint különböző díj (például közreműködői), így a teljes támogatás 825 milliót tesz ki. A pálya egyébként 50×80 méteres lesz − írta meg a Menedzsment Fórum.

Az szintén az MLSZ adatbáziságból derül ki, hogy a szövetség nemcsak jóváhagyta és elfogadta ezt a támogatási összeget, hanem az alapítvány már a teljes összeget le is hívta − vagyis az őt támogató cégek már elutalták a pénzt az alapítvány részére.

A tavalyi támogatási összeggel együtt a tao-rendszer létezése, 2011 júliusa óta az alapítvány összesen 38,12 milliárd forint támogatást kapott, és költött el különféle célokra a sportszakmai tevékenységtől kezdve a személyi jellegű ráfordításokon át egészen az ingatlanberuházásig.                  (index)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm: Fedett műfüves pálya Felcsúffnak! Ez annyira hiányzott már a vajdaság élőhelyen vegetáló magyaroknak, mint az éhezőnek egy falat kenyér!

DE VÉGRE EZ IS MEGLESZ! EZ AZ ÁLMUNK IS TELJESÜL!

“Na VÉGRE!” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás a(z) Rosi Nante bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com