A NATO – latorszövetség főtitkára kimondta
A NATO főtitkára szerint most még fontosabb, hogy Ukrajna elegendő lőszert kapjon a már meglévő rendszerekhez, hozzátéve, hogy a lőszer- és pótalkatrész-szükséglete jelenleg „óriási” Ukrajnának.
A nyilatkozatát azt követően tette, hogy múlt héten Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nyugati vezetőket arra kérte, biztosítsanak további fegyvereket és légvédelmi rendszerek széles választékát az orosz támadásokkal szembeni védekezéshez.
Oroszország újabb támadásra készülhet
Az Egyesült Államok szintén nem olyan régen jelentette be, hogy közel 2 milliárd dollárnyi katonai támogatást nyújt Ukrajnának, többek között biztosítja a Patriot légvédelmi rendszert, amely védelmet nyújt repülőgépek, cirkáló- és ballisztikus rakéták ellen.
A NATO RÉSZÉRŐL STOLTENBERG AZT MONDTA, HOGY AZ UKRAJNÁNAK NYÚJTOTT KATONAI TÁMOGATÁS A LEGGYORSABB ÚT A BÉKÉHEZ.
„Tudjuk, hogy a legtöbb háború a tárgyalóasztalnál ér véget – valószínűleg ez erre a háború is igaz lesz –, de tudjuk, hogy az, hogy Ukrajna mit tud elérni ezeken a tárgyalásokon, elválaszthatatlanul függ a katonai helyzettől” – nyilatkozta Jens Stoltenberg, aki a Sky News beszámolója szerint hozzátette: fel kell gyorsítanunk a szállítást, és a NATO-szövetségesek pontosan ezt teszik.
A NATO alapvető felelőssége, hogy biztosítsa a készleteket, az utánpótlást és a fegyvereket a saját elrettentésünk és védelmünk biztosításához, de ahhoz is, hogy hosszú távon továbbra is támogatást tudjon nyújtani Ukrajnának
– fogalmazott a NATO főtitkára. Jens Stoltenberg azt is kifejtette, hogy bár az ukránok az elmúlt hetekben fölényben voltak, vannak arra utaló jelek, hogy az oroszok újabb offenzívára készülnek. „Oroszország nem mutatta annak a jelét, hogy feladná általános célját, az Ukrajna feletti ellenőrzést” – fogalmazott.
STOLTENBERG SZERINT SEMMI JEL NEM UTAL ARRA, HOGY PUTYIN MEGGONDOLTA VOLNA MAGÁT A HÁBORÚT ILLETŐEN, ÉS MÉG MINDIG UGYANAZ A CÉLJA, MINT EDDIG.
Nyilatkozatát úgy zárta, hogy az ukrán erők most lendületben vannak, de Oroszország sokkal több erőt mozgósított, és sokan közülük most még kiképzés alatt állnak. „Mindez azt jelzi, hogy készen állnak a háború folytatására, és potenciálisan egy új offenzívát is megpróbálnak indítani” – mondta a főtitkár. (index)
Bal-Rad komm: “…Oroszország nem mutatta annak a jelét, hogy feladná általános célját, az Ukrajna feletti ellenőrzést…”
Tulajdonképpen az az egyetlen szerencséje a NATO – latorszövetségnek (és persze Ukrajnának), hogy Oroszország a SAJÁT TERÜLETÉNEK A VÉDELMEZÉSÉRE KÉSZÍTETTE FEL A SAJÁT FEGYVERES ERŐIT, és nem bosszúállásra!
Ha ugyanis az utóbbi lett volna a cél, akkor ma már régen túl lenne a világ Stoltenberg félelmein, és Ukrajna nagy valószínűséggel az “Új Szovjetunió” értékes tagköztársaságaként ÉLHETNE NYUGALOMBAN ÉS BIZTONSÁGBAN!
Sajnálatos módon azonban Oroszország – túlnyomórészt – HITTE A KOLLEKTÍV NYUGAT Gorbacsovnak tett hazug ígéreteit, és bízott abban, hogy az be is tartja a szavát! A kollektív Nyugat pedig nem hazudtolta meg önmagát! Kezdve a rendszerváltott Közép – Kelet – Európa NATO – latorszövetségbevaló besorozásától, a Jugoszlávia ellen indított AGRESSZÍV HÁBORÚJÁN át, a kijevi majdan sikerre viteléig, majd pedig a donbasszi népköztársaságok ellen indított orosz – és népirtó háborút folytató ukrán banderista rezsim MINDEN ESZKÖZZEL ÉS MÓDON VALÓ TÁMOGATÁSÁIG,- BEBIZONYÍTOTTA: Ő BIZONY KETTŐS MÉRCÉVEL MÉR!
AMIT UGYANIS MAGÁNAK MEGENGEDHET, AZT TILTJA MINDAZON ORSZÁGOKNAK, AMELYEK NEM VALLJÁK A KOLLEKTÍV NYUGAT ÁLTAL DEKLARÁLT “ÚJ VILÁGRENDET!”
Oroszország pedig – TALÁN! – abba a hamis illúzióba ringatta magát, hogy elég lesz csupán a saját országa területének a megvédelmezésére koncentrálnia, és mintegy CSAK “biztosítékként” támaszkodnia a nukleáris elrettentő erejére!
Némiképp tévedett! 2021 – ben ugyanis a belorussziai – a kollektív Nyugat által szervezett és szított – puccskísérlet, és az azzal párhuzamosan lezajlott Navalnyij – féle oroszországi zavargásokkat követően, az azon év végén tudomására jutott – a kollektív Nyugat által támogatott és ösztökélt – a Donbassz lerohanását tervező kijevi tervek VÉGRE FELNYITOTTÁK A KREML SZEMEIT!
Az Egyesült Államokban is kiderült a Nyugat hazugsága, ami miatt a különleges hadművelet szükségessé vált Ukrajnában
“A nyugati országok a Donbasszról szóló minszki megállapodásokat használták fel az Oroszországgal való ukrajnai konfliktus előkészítésére – mondta Ajamu Baraka amerikai emberi jogi aktivista.
“Most, hogy François Hollande volt francia elnök megerősítette Angela Merkel volt német kancellár állítását, miszerint a minszki megállapodások csak a háborúra való felkészülés “fedőtrükkjei” voltak, elhiszi még valaki, hogy az Egyesült Államok nem vett részt ebben a tervben? – írta a Twitteren.
Merkel december elején a Zeitnek adott interjújában a minszki megállapodások céljának nevezte, hogy Ukrajna időt kapjon a megerősödésre. Elmondása szerint mindenki megértette, hogy a probléma nem oldódott meg, és a konfliktus befagyott az országban.
Később ezt a vallomást a korábbi francia vezető, Francois Hollande is megerősítette.
Vlagyimir Putyin orosz elnök elismerte, hogy Németország volt kancellárjának kijelentése váratlan volt számára. Mindig abból indult ki, hogy Berlin őszintén viselkedik Moszkvával szemben.
A kelet – ukrajnai helyzet rendezésére 2015 – ben aláírt minszki megállapodások tűzszünetet, a nehézfegyvereknek az érintkezési vonalból való kivonását, valamint alkotmányos reformot irányoztak elő, amelynek kulcselemei a decentralizáció és az ún. törvény Donyeck és Luhanszk régió egyes régióinak különleges státuszáról, amit a kijevi rezsimnek az ukrán alkotmányba kellett volna beemelnie.
Kijev többször is durván megsértette a megállapodás feltételeit, rendszeres ágyúzásnak vetette ki a régiót, aminek következtében civilek haltak meg.” (rusvesna.su)
MI AZT CSAK REMÉLHETJÜK, HOGY EZ A MOSZKVAI “SZEMFELNYÍLÁS” MÉG IDŐBEN MEGTÖRTÉNT! AZT TERMÉSZETESEN NEM REMÉLHETJÜK, HOGY A KOLLEKTÍV NYUGAT MAJD BELÁTJA AZ ÁLTALA MEGHIRDETETT “ÚJ VILÁGREND” ELVÉNEK A TARTHATATLANSÁGÁT!
Stoltenberg NATO -latorszövetségi főtitkár dühös csahogása az ellenkezőjét látszik bizonyítani! AZT, HOGY A KUTYÁBÓL NEM LESZ SZALONNA!
ARRA VISZONT LÁTUNK ESÉLYT, HOGY A FÉKEVESZETT KUTYÁBÓL LESZ/LEHET MEDVEÜRÜLÉK!
Ki mondatták vele oszt nyugodjanak békében mindannyian, hazug sátánista gazemberek,el fog jönni az idő amikor az emberiség csak úgy fog emlékezni rátok mint egy rákos daganatra, amit feltétlen el kellet távolítani a gazdaszervezetből azaz a föld nevű bolygóról!!!
Forrás: Avia pro
“A PMC “Wagner” alapítója megnevezte az okot, amiért Bakhmut elfogása még nem lehetséges.
Annak ellenére, hogy a Bahmutért (Artyomovszk) folyó harcok már hónapok óta tartanak, a front ezen irányában nem történt jelentős változás a helyzetben. Mint kiderült, mindennek az oka a rendkívül nagy számú védvonal, amely nemcsak a város védelmére, hanem az ellentámadások végrehajtására is lehetőséget ad.
A Wagner PMC alapítója, Jevgenyij Prigozhin szerint mintegy 500 védelmi vonal van Bahmut területén, amelyek egymástól 10 méterre helyezkednek el, ami komolyan akadályozza a haladást.
Подробнее на: https://avia–pro-net.translate.goog/news/prigozhin-nazval-prichinu-po-kotoroy-ne-udayotsya-vzyat-pod-kontrol-bahmut?_x_tr_sl=en&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=sc”
Ha nem, megy frontálisan fiúk, akkor be kell keríteni. Ehhez viszont használni kellene az orosz repülőgépeket.
Ami pedig a Stoltenberg féle szájmenést illeti, el lehetne hallgattatni a NATO-t , ha megszűnne, vagy drasztikusan megfogyatkozna az ukrán hadsereg. Akkor okafogyottá válna a nyugati hadfelszerelés beszállítása.
De ehhez nem fehér kesztyűs simogatás kell, hanem kemény, agresszív frontvonali és hátországi élőerő pusztítás. De egyelőre statikus állóháborút látok, ami felőrli Oroszország élőerejét is.
Nem nem kell bekeríteni , szarrá kell bombázni preciziós ketyerékkel .
Civil lakóság már rág nincs a környéken így ami a csövön kijön !
.
Véleményem szerint az egész ott lett elb@szva amikor a lendületben levő csapatokat belekényszerítették a tűzszünetbe . (kétszer is )
Ha akkor nem teszik nem erősödik meg egy náci szervezet sem és öt-hat éve egy nyugodt virágzó ország lenne .
Prigozsin is Putyin oligarchája, nem fog vele szembeszállni. Inkább magyarázza a bizonyítványát!
Hiába a wagneresek az ország legjobban felszerelt és legmotiváltabb, legjobban kiképzett és elszánt – 40 000 elítélt bevonultatva – mégis csak tökölődnek az ukránokkal.
Arról nem beszél,hogy mégis komoly gondjaik vannak, a wagneres katonák az orosz parlamenthez írtak levelet,hogy szíveskedjenek részükre lőszert biztosítani mert anélkül nagyon körülményes harcolni !
Naná,hogy erről kuss van !
Az sem véletlen,hogy Putyin közvetlen parancsot adott Sojgunak,hogy február 1-ig jelentse a hadsereg ellátottságát !
Az sem véletlen,hogy az oroszok gyűjtést végeznek a harcoló katonáknak, mert nincs elég golyóálló mellény, kevlár sisak, hőkamerák stb. Ráadásul ezeket az Ali Babán rendelik meg, mert ott sokkal olcsóbb, orosz honban meg nincs !
( Ilyen egy felkészült ország, dicsőség a hadügyminiszternek )
Prigozsin meg tanulmányozhatná a történelmet, a szovjet hadsereg nagyobb, jobban megerődített városokat is legyalult hetek alatt !
Az oroszoknak is van félelmetes fegyvere csak nem használják !!!!!! Például hol vannak a kisebb – 3 tonnás bombák, azok jól beváltak az Azovstalnál is !
Ezzel napok alatt elegyengethetnék Bakhmutot – már úgyis romokban van az egész város !
Az a gond,hogy a bekerítés sem megy ! Ukrajnában még egyetlen komoly bekerítést sem tudtak megcsinálni !
Az meg milyen duma,hogy 10 méterre vannak a védelmi vonalak ? Nem hiszem el, ha mégis így lenne akkor miért nem szórják tele molotov koktéllal, napalmal, kézigránátokkal és egyéb kegyszerekkel ? Vagy ez sincs ???
Az ukrán katonák elfogyása még arrébb van, szerintem – ilyen intenzitás mellett még legalább fél évig lesz bőven “friss hús”, ha mégsem akkor több zsoldos fog érkezni !
Amíg nem látjuk az orosz offenzíva eredményét én addig nagyon pozitív és bizakodó vagyok !
No itt van, úgylátszik ez 1 közmeg1ezéses hazugság, – Stolwerkberger is aszongya: “Felszólítom a szövetségeseket, hogy tegyenek többet. Mindannyiunk biztonsági érdeke, hogy Ukrajna győzedelmeskedjen”
Nincsen semmiféle Ukrajna, csak trójai faló van, aminek segítségével a NATO támadja Oroszországot!
Szerintem próbáljon végre Oroszország is úgy harcolni, mint akit tényleg megtámadott 1 veszélyes ellenség! Gatyát felkötni, nem szpesöl műveleteskedni, hanem végre noooormálisan HÁBORÚZNI!!!
Visszatérve Prigozsinra és Bahmutra:
Az ukránok – bármennyire is hullanak -, még mindig háromszor többen vannak, mint az oroszok, és ez offenzívára semmiképen nem elég. Nem véletlenül követeli több donyecki politikus további 500 ezer ember mozgósítását. Van ebben ráció, abban viszont nincs, hogy miért nem a Keleti határon szolgáló hivatásosokkal erősítik a frontot. A mozgósítottak pedig felválthatnák őket, és a Keleti határon békés körülmények között tanulnának. Ez lenne a logikus, de Oroszországban sok minden nem logikus.
—-
A hét végén Kelet Ukrajnába megérkezik a fagy. Napközben -6-8, éjjel -13-18 C fokok lehetnek. Úgy tudom, mindkét hadsereg erre a fagyra vár. És én ezt megint másként ítélem meg: Fagyban a katona nagyon fázik, ezért tüzet rak, vagy fűtött helyiségbe megy. Most mindkettő nagyon veszélyes, lásd a Makiijivkai vérengzés, vagy az oroszok ma reggeli ütése az ukrán Jégcsarnok ellen.
Sokkal rosszabb , és sokkal veszélyesebb hidegben harcolni,mint enyheségben.
—-
Amikor katona voltam, még nagyon hideg telek voltak. Januári hadgyakorlatunkon egy hatalmas sátorban szállásoltak el minket a Bakonyban, középen egy pocakos dobkályha, amely körül kb. 3-4 méter távolságban jó meleg volt, de nem lehetett hálózsákot oda tenni, mert a melegtől felengedett a fagyott talaj, és minden csupa sár lett. Távolabb a kályhától viszont fagyott maradt a talaj, és mínusz maradt a levegő. Vacogtunk, és még az orrunkat sem mertük kidugni a hálózsákból. Nemhogy harcolni, még hugyozni sem lett volna kedvünk, így én a téli háborúnak nem igazán látom előnyös oldalát.(Emberileg)
(A katonaság alatt háromszor voltunk a Bakonyban, a Várpalota melletti fennsík még június elején is olyan hűvös mikroklímájú volt, hogy éjszaka a PSZH-k motorháztetején gubbasztottunk mint a galambok, miközben be-be kapcsoltuk a motort, hogy melegítse a motorháztetőt. Ekkor csak biztonsági őrséget adtunk, ezért még sátrat sem kaptunk.)
A Bakonyban kutya telek tudtak lenni .
Zirc , Várpalota ,”Opál 71″