„Lavrov illuzórikusnak nevezte Zelenszkij „békeképletét”” bővebben

"/>

Lavrov illuzórikusnak nevezte Zelenszkij „békeképletét”

MOSZKVA, december 29. – RIA Novosztyi.

Oroszország nem kíván senkivel sem a Vlagyimir Zelenszkij által javasolt „békeképlet” alapján tárgyalni, mivel nyilvánvaló, hogy Kijev maga sem áll készen a párbeszédre – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a RIA Novosztyinak adott interjújában.

„Nyilvánvaló, hogy Kijev nem áll készen a párbeszédre. Zelenszkij mindenféle eszmét és „békeképletet” felsorakozva azt az illúziót táplálja, hogy a Nyugat segítségével el fogja érn csapataink kivonását az oroszországi Donbassz, a Krím, Zaporozsje és Herszon régió területeiről, jóvátétel megfizetése Oroszország részéről, valamint Oroszország nemzetközi bíróságok elé citálása, és hasonlók. Természetesen ilyen feltételekkel nem fogunk beszélni senkivel” – mondta Lavrov.

Hozzátette, hogy Moszkva továbbra sem adta fel a konfliktus diplomáciai megoldásának gondolatát.

„Hadd emlékeztessem önöket, hogy közvetlenül a különleges katonai művelet megkezdése után Vlagyimir Zelenszkij azzal a kezdeményezéssel állt elő, hogy üljünk le tárgyalóasztalhoz. Nem utasítottuk el, és megegyeztünk, hogy találkozunk képviselőikkel. Több tárgyalási forduló is megmutatta, hogy sikerült kölcsönösen elfogadható megállapodásokat találni. A februárban megkezdett tárgyalási folyamat azonban megmutatta Zelenszkij teljes függőségét a fontos döntések meghozatalában. Már áprilisban az ellenségeskedés folytatásában érdekelt angolszászok parancsára gyorsan leállította a tárgyalásokat, és élesen megkeményítette álláspontját” – zárta szavait az orosz külügyminiszter.                                           (ria.ru)

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com