A szocializmus építése a népi demokratikus országokban
(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)
Ázsia gyújtópontjában
(idézet: Kína győz – 1959)
A kínai nép anyagi és műveltségi színvonalának emelkedése. A Kínai Népköztársaságban a szocialista építés együtt jár a dolgozók munkaviszonyainak javulásával, jólétük növekedésével. Az állami és magánvállalatoknál a munkanapot 8—10 órára korlátozták (az azelőtti 14—16 órával szemben), bevezették a vállalatok és a munkások között megkötött kollektív szerződéseket. Az állami vállalatoknál és a magánvállalatoknál dolgozó munkások és alkalmazottak munkabérét a munkások megfelelő kategóriái számára egyformán állapítják meg. Az egész országban létrejöttek és működnek a szakszervezetek, amelyek a munkások és alkalmazottak többségét tömörítik. 1951-ben a munkások és alkalmazottak számára bevezették a társadalombiztosítást.
A kínai nép már eddig is nagy sikereket ért el a kulturális építés területén. Azelőtt a munkások és parasztok nemcsak a középiskolákba és a főiskolákra, de még az elemi iskolába sem juthattak be. A forradalom előtt a lakosságnak körülbelül 90 százaléka írástudatlan volt. A Kínai Népköztársaságban a tanulás hozzáférhetővé vált a dolgozó tömegek számára.
A kínai nép anyagi helyzetének javulása a lakosság vásárlóképességének jelentékeny növekedésében jut kifejezésre: csupán 1953-ban körülbelül 20%-kal emelkedett. 1951-ben a belkereskedelem egész forgalma (összehasonlító árakon számítva) 30%-kal, 1952-ben pedig körülbelül 70%-kal haladta meg az 1950. évi színvonalat. 1952-ben az állami iparvállalatoknál foglalkoztatott munkások reálbére 75%-kal volt magasabb az 1949. évinél.
A népköztársaság fennállása óta a tanulók száma több mint kétszeresére emelkedett. 1953-ban több mint 55 millió gyerek tanult az elemi iskolákban; ez a szám csaknem 2,4-szerese a felszabadulás előtti Kína elemi iskoláiban tanuló gyermekek legmagasabb számának. 1953-ban a középiskolákban 3,6 millió tanuló, a főiskolákon pedig több mint 220 000 hallgató végezte tanulmányait. Az írástudatlanság felszámolását szolgáló téli iskolákban 1952-ben körülbelül 50 millió paraszt tanult.
A forradalom döntő módon megváltoztatta a kínai nők helyzetét. Egyenlő munkáért a férfiakéval egyenlő bért kapnak. A földreform során a parasztnők ugyanannyi földet kaptak, mint a férfiak. Nagy figyelmet szentelnek az anya- és csecsemővédelemnek. A nők a férfiakkal egyenlően teljes politikai jogokat élveznek, s tevékenyen bekapcsolódnak az ország gazdasági, társadalmi és politikai életébe.
A népi demokratikus forradalom győzelme megszabadította a kínai népet a nemzeti elnyomástól, és megteremtette a feltétteleket ahhoz, hogy a szabad Kína valamennyi nemzetisége a teljes egyenjogúság alapján a gazdasági és kulturális fejlődés útjára lépjen.
Rövid összefoglalás
- A forradalom győzelme nyomán létrejött Kínai Népköztársaság népi demokratikus állam, amelyet a munkásosztály vezet, s amely a munkás-paraszt szövetségen alapul. Fejlődése során a kínai forradalom polgári demokratikus forradalomból szocialista forradalommá fejlődött, s ennek következtében Kína a szocializmusba való átmenet időszakába lépett.
- A népi demokratikus állam gyökeres társadalmi és gazdasági átalakításokat hajtott végre. A forradalmi földreform során a nagybirtokosok földjét és más termelőeszközeit ellenszolgáltatás nélkül elkobozták, lélekszám szerint szétosztották a parasztok között, a parasztok magántulajdonába adták. A népi demokratikus állam ugyanakkor szocialista átalakításokat hajtott végre. A népi állam a komprádor nagyburzsoázia és a külföldi tőke kisajátítása nyomán kezébe vette a nehézipari vállalatok túlnyomó többségét, a könnyűipar egy részét, a nagybankokat, a legfontosabb közlekedési eszközöket, a nagykereskedelem jelentős részét, és csaknem az egész külkereskedelmet. Így jött létre a népgazdaság állami szocialista szektora.
- Kína gazdaságában a népi forradalom győzelme óta a következő tulajdonformák léteznek: állami tulajdon, szövetkezeti tulajdon, a parasztok és kézművesek kismagántulajdona, tőkés tulajdon. A fő gazdasági szektorok a következők: a szocialista, a kisárutermelő és a tőkés szektor. Az állami szocialista szektor az ország gazdaságának vezető ereje és anyagi alapja annak, hogy az állam végrehajthassa a szocialista átalakításokat. Kína iparában és kereskedelmében jelentős szerepe van a magántőkének, amely az állam ellenőrzése alatt áll, s amelyet a népi demokratikus hatalom az iparcikkek termelésének növelésére használ fel. Emellett viszonylag széles körben elterjedt az államkapitalizmus.
- A jelenkori Kína fő osztályai a munkásosztály és a parasztság. Az osztályharc a parasztság zömével szövetségre lépett munkásosztály és az egy húron pendülő városi burzsoázia és falusi kulákság között, a népgazdaság szocialista és kapitalista elemei között folyik.
- A népi demokratikus állam az ország iparosításának megvalósításával és a mezőgazdaság fokozatos szocialista átalakításával megteremti az ember ember általi kizsákmányolásának megszüntetéséhez és a szocialista társadalom felépítéséhez szükséges feltételeket.
Ázsia gyújtópontjában
(idézet: Kína győz – 1959)
A kínai forradalom nem «a Szovjetúnió és Amerika küzdelme Kínában».
Hogy a nép küzdelme a reakció erői ellen polgárháború formáit vette fel, Amerika beavatkozásának tulajdonítható. Amerika segítsége nélkül Csang-Kai-Sek egyetlen napig sem viselhetett volna háborút. A polgárháború „made in USA” volt.
A nép kínai kérdésekért folytatja küzdelmét: az ország függetlenségéért, a földért a parasztok számára, az ipari forradalomért a munkások számára, a tudományért és haladásért az értelmiség számára, a termelés és kereskedelem szabadságáért — a tervgazdálkodáson belül — a dolgozók és a liberális polgárság számára.
A demokratikus forradalom a nép túlnyomó többségének érdekében állt; a Kommunista Párt vezetése alatt a legszélesebb egységfront küzdött egy gyenge kisebbséggel, annak államapparátusával és amerikai megbízóival.
A Szovjetúnió állásfoglalása a kínai polgárháború kérdésében egészen más volt, mint Amerikáé. Amerika pénzt küldött, a Szovjetúnió nem — «néhány milliomost meg lehet vesztegetni, de a milliókat nem» —. Az USA küldött katonai tanácsadókat, a Szovjetúnió nem — minden Kuomintang-tábornok elé oda lehet egy amerikai káplárt állítani, aki elmondja neki, mi a teendője; az új demokratikus forradalom ezzel szemben a munkások és parasztok áldozatkészségére, harci szellemére és hősiességére támaszkodott. Az USA fegyvereket is küldött. Más szovjet fegyvert nem láttam Kínában, mint azokat az orosz repülőgépeket, amelyeket a Szovjetúnió Csang-Kai-Seknek küldött 1937 és 1939 között, amikor «Kína egymagában állt». Ugyanakkor Amerika hajórakomány-számra küldött Japánnak lőszert és üzemanyagot a japán hadigépezet etetésére. Anglia a japánok parancsára ugyanabban az időben blokád alá helyezte a burmai utat, az egyetlen összeköttetést Kína hátországa és a külföld ipari termelésének gócpontjai között.
Kína új demokratikus forradalma sohasem kért fegyvereket, pénzt, vagy tanácsadókat. A Kommunista Párt legnagyobb kincse az volt, hogy a tömegek tudatában mint kínai párt élt, mint a kínai nemzet pártja. Ez a párt, ahogy Csu-En-Lai mondta, a nép erejére és eszközeire támaszkodott.
Ez korántsem jelenti azt, hogy a Szovjetúnió nem segítette Kína demokratikus forradalmát. A Szovjetúnió segítsége Kína felszabadított területein rendkívül nagy volt és nélkülözhetetlen a győzelemhez. De egészen más volt, mint az a segítség, melyet Amerika a kínai és általában a nemzetközi reakciónak nyújt.
A Szovjetúnió felszabadította Mandzsúriát és nagy része volt Japán leverésében. Amikor a szovjet csapatok benyomultak Mandzsúriába, nem a japán csapatoknak adtak megbízást a «rend és nyugalom» fenntartására. Az áruló kínai csapatokat sem vették igénybe. Tisztelték a mandzsu nép önrendelkezési jogát. Hogy betarthassák nemzetközi kötelezettségeiket, Csang-Kai-Sek kérésére két ízben is elhalasztották Mandzsúriából való kivonulásukat és a megkötött szerződések alapján Csangcsun mandzsu fővárost átadták a nankingi kormánynak. De elismerték a nép által választott kormányokat tényleges közigazgatási szerveknek és nem kezdtek ellenük véres háborút, mint az amerikaiak, angolok, franciák és hollandusok Malajában, Indonéziában és Indokínában.
Kína Kommunista Pártja marxista-leninista és sztálinista pártnak mondja magát. A marxizmus-leninizmus a Nagy Orosz Októberi Forradalom ágyúdörgésének hanghullámain hatolt el Kínába. A Szovjetúnió Lenin és Sztálin műveivel nagymértékben résztvett Kína demokratikus forradalmában. Amikor Mao-Ce-Tung ezt mondta: «A szegény parasztokra támaszkodunk, szilárd szövetségben maradunk a középparasztokkal és harcolunk a feudális nagybirtok ellen», az orosz forradalom tapasztalatait idézte.
Mao-Ce-Tung alkotta meg Ázsia forradalmának elméletét, de ezt nem tehette volna meg anélkül, hogy Lenin és Sztálin tanításaira ne támaszkodott volna.
A Szovjetúnió a demokratikus kormányok egyetlen támasza a nemzetközi diplomácia terén. Kizárólag a Szovjetúnió képviseli a nagyhatalmak sorában az egyesült nemzetek színpadán Görögország, Indonézia és Palesztina demokratikus érdekeit. Kína demokratikus koalíciós kormánya, a demokratikus forradalom célja, szintén a Szovjetúnió segítségére számított, a világ diplomácia területén. A kínai nép forradalmi egységfrontjainak feladata volt, hogy kiharcolja magának ezt a kormányt. Abban a pillanatban azonban, amint ez a kormány megalakult és elfoglalta helyét a népek családjában, a demokrácia táborához tartozott és ez az odatartozás történelmi biztosítéka fennállásának és nagyban előmozdította létrejöttét.
Hogy van egy ilyen tábor és, hogy az a Szovjetunió vezetése alatt áll, nagy segítség Kína demokratikus forradalma számára.
Így segíti a Szovjetúnió Kína küzdő parasztjait és munkásait s ez, ellentétben az amerikai «segítséggel», Kína szuverénitását szolgálja és a béke fenntartását az egész világon.
Mao-Ce-Tung hangsúlyozta, hogy a kínai felszabadító háború szorosan összefügg az egész világ minden forradalmi és haladó küzdelmével.
«A nép igazi forradalma nem győzhet az imperializmus korában a nemzetközi forradalmi erők támogatása nélkül; és e támogatás nélkül a győzelem, ha ki is vívták, nem erősíthető és nem védhető meg … Gondoljuk csak meg, ha nem volna Szovjetúnió, ha nem győztünk volna a második világháborúban, ha nem következett volna be a német, olasz és japán fasizmus veresége, ha nem alakultak volna ki Európában a népi demokráciák, ha nem volna keleten az elnyomott népek egyre erősbödő küzdelme, ha a néptömegek nem küzdenének a reakció ellen az Egyesült Államokban, Angliában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Japánban és más kapitalista országokban, és ha mindezek a küzdelmek együttvéve nem volnának, akkor a nemzetközi reakció ránk-nehezedő nyomása sokkal nagyobb volna, mint így. Akkor nem vívhattuk volna ki a győzelmet és nem is szilárdíthatnók most meg.»
Amikor külföldi barátai megkérdezték Mao-Ce-Tungot, mit üzen európai elvtársainak, így szólt:
«Az európai elvtársak, akik oly hősiesen küzdöttek a fasizmus ellen, óvakodjanak attól, hogy túlbecsüljék az imperialista tábor erejét.»
Amikor Mao-Ce-Tung az imperialista tábor gyengeségéről és a demokratikus tábor erejéről beszélt, a Szovjetúnió lebegett szeme előtt, a népi demokráciák, Európa haladó tömegei és Ázsia egész forradalmi mozgalma.
Az összes ázsiai országok munkásainak és parasztjainak küzdelmei azt bizonyítják, hogy ezek már nem passzív, szenvedő tömegek, akik «hallgatva jönnek a világra, hallgatva cipelik életük terhét és hallgatva pusztulnak el»; ma már jelenük tudata acélozza meg akaratukat. Az európaiak nagyon hajlamosak arra, hogy a hagy eredményeket és e hatalmas mozgalom jelentősegét lebecsüljék.
Emlékezzenek Európa demokratái arra a tényre, hogy a Marshall-terv kínai parasztoktól és kuliktól szenvedte el az első vereségét. A kínai Marshall-terv megfeneklett, mert Kína parasztjai és munkásai védekeztek ellene és inkább harcoltak, semhogy Marshall parancsára alávessék magukat a kínai reakciónak; Marshall terve megfeneklett Kínában, mert Kína tömegei nem ugrottak be, amikor «amerikai mintájú demokráciát» ígért nekik.
Kína Kommunista Pártja kidolgozta a gyarmati és félgyarmati ázsiai országok harcának elméletét és gyakorlatát. Kína harcát az új demokráciáért az ázsiai forradalmi mozgalom gyújtópontjának tette meg. Ez adja meg a kínai forradalom nagy jelentőségét.
«Az új demokratikus forradalom győzelme Kínában — mondta Mao-Ce-Tung — igen nagy esemény. Jelentős, mert olyan országban játszódik le, amelyben 450 millió ember él és fontos esemény, mert a földgolyó keleti részén zajlik, ahol a Föld lakosságának felét, több, mint egymilliárd embert nyom el az imperializmus. A kínai felszabadító háború átmenete a védekezésből a támadásba, bátorsággal és örömmel töltötte el Ázsia elnyomott népeit. Buzdítást jelent ez az esemény Európa és Amerika népeinek is, akik sok országban harcban állnak az imperializmussal.
1946-ban Csang-Kai-Sek reakciós tömbje polgárháborút robbantott ki, amely a nép ellen irányult és kiterjedt az egész nemzetre. Csang-Kai-Sek erre a kalandra nem annyira azért szánta rá magát, mert katonailag erősebb vélt lenni, hanem mert rábízta magát az amerikai imperializmusra és hitt ennek rendkívüli hatalmában. Kezében az atombombával és sehol a világon hozzáfogható ellenféllel — így képzelte el Csang az amerikai imperializmust. Lelki szemeivel látta, hogy az ellátja őt katonai és pénzügyi segítség szakadatlan áradatával; képzeletében igen nagy szerepet játszott egy elkerülhetetlen háború Szovjetúnió és az USA között és a harmadik világháború kitörése.
A második világháború után az amerikai imperializmusban való bizakodás közös ismertetőjele lett az egész világ reakciós erőinek. Ez a tény jellemző a csapás súlyosságára, amelyet a világ kapitalizmusa a második világháborúban elszenvedett, a kapitalista országok reakciós erőinek gyengeségére, a soraikban fellépett pánikra és önbizalmuk elvesztésére. Jellemző ez a jelenség a világ forradalmi erőinek fölényére. A haladó mozgalom nagy lendülete a reakciót minden országban olyan helyzetbe hozta, amelyből nem lát kivezető utat, s rábízza magát az amerikai imperializmusra.
De olyan erős-e tényleg az amerikai imperializmus, mint aminőnek Csang-Kai-Sek és a többi országok reakciósa képzelik? Valóban szakadatlanul áramolhatik a segítség Amerikából Csang-Kai-Sek és a többi reakciós kormány tábora felé? Nem. Amerika gazdasági ereje növekedett a második világháborúban és most egyre zsugorodó piacokra bukkan otthon és a világban. E piacok további zsugorodása feltétlenül gazdasági válság kitörésére vezet.
Amerika háborús konjunktúrája csak átmeneti jelenség. Nem hatol mélyre és múló természetű. Naponta fenyegeti a válság kitörése, akárcsak egy vulkán. Amerika imperializmusa egy kráteren ül. Amerika imperialista elemei ebben a helyzetben kénytelenek voltak tervet kidolgozni a világ rabszolgasorba döntésére; tervet arra, hogy vadállatok módjára mindenütt a világon — Ázsiában és Európában — betörjenek, kiválogassák a világ reakciós erőit, a népek alját és egy imperialista, antidemokratikus frontot szervezzenek a haladásnak a Szovjetúnió vezetése alatt álló erői ellen, háborút készítsenek elő, hogy valamikor a távoli jövőben kirobbantsanak egy harmadik világháborút és megverjék a demokrácia erőit.
Kalandos terv ez. A világ demokratikus erői nagyon könnyen meghiúsíthatják ezt a tervet és meg is kell hiúsítaniok. Az antiimperialista tábor sokkal erősebb, mint az imperialista. Mi vagyunk fölényben, nem ellenségeink …
Ez az a történelmi korszak, amelyben a kapitalizmus és imperializmus mindenütt a világon vége felé közeledik, a szocializmus és a demokrácia pedig mindenütt a világon a győzelem felé. A hajnal hasadása már pirosra-festi az eget. Készenlétben kell lennünk és cselekednünk kell».
A győzelem új problémákat vetett fel, amelyekkel Kína Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 1949-ben foglalkozott. A legfontosabb határozat, amelyet ezen az ülésen hoztak, az volt, hogy a Párt tevékenységének súlypontját a vidékről a városba teszik át. Változást jelentett ez a Pártnak az utolsó 22 évben követett politikájában, amely a győzelem folytán vált lehetővé és szükségessé.
Amikor Csang-Kai-Sek és a kínai burzsoázia 1927-ben a falu összes reakciós erőivel és a városba kapaszkodó imperializmussal szövetségre lépett, a Kommunista Párt tevékenységét a vidéki területekre helyezte át, ahol a legmaradibb viszonyok uralkodtak, ahol a feudalizmus a legerősebben jutott kifejezésre és ahol a reakció az elégedetlen parasztok óriási számával állott szemben. Ebben a korszakban — 1949 tavaszáig — a Párt munkássága szükségszerűen decentralizált volt, területileg egymástól távoleső környékeken dolgozott és apró helyi egységekben. A Párt súlypontjának ez az áthelyezése a vidéki területekre, nagyon helyesnek bizonyult. A kuomintang-uralom félfeudális rendszerének és a vele szövetséges imperializmusnak olyan gyengülésére, viszont a Pártnak és befolyásának olymérvű megnövekedésére vezetett országszerte, hogy lehetségessé vált Japán veresége és a győzelem a polgárháborúban.
A Kuomintang és az amerikai imperializmus felett elért katonai és politikai győzelem után hátra van Kína iparosításának feladata, amelyet megnehezítenek az évtizedes polgárháború és a Japán elleni nagy hazafias háború pusztításai. A termelést, amely ezidőszerint 90 százalékban mezőgazdasági és csak 10 százalékban ipari, alig néhány év alatt úgy kell átalakítani, hogy 40 százalékban ipari és 60 százalékban mezőgazdasági legyein. Csak ennek megtörténte után lesz Kína abban a helyzetben, hogy a legfontosabb használati cikkeket maga termelhesse és egy támadás esetén a védekezés eszközeit maga állíthassa elő. Csak akkor lesz biztosítva a nemzeti és politikai függetlenség után a gazdasági is, valamint Kína önállósága és demokráciája.
Az a határozat, amely szerint a Párt tevékenységének súlypontját — a vidék problémáinak elhanyagolása nélkül —, a városokba kell áthelyezni és a városi kádereket kell fejleszteni, megteremti a feladatok megoldásához szükséges előfeltételeket a katonai és politikai győzelem után.
A Központi Bizottság ülésének második határozata a kínai nép forradalmi egységfrontjának megtartására és erősítésére vonatkozik. Ez az egységfront a munkásosztály vezetése alatt áll és hozzátartozik a nemzeti polgárság is.
Kína nemzeti polgársága mögött az elnyomás hosszú és némely tekintetben tisztító korszaka áll. Az az álma, hogy szövetségben, a feudális nagybirtokkal, a polgárháború tábornokaival és az imperializmussal Kína urává lehessen, a bürokratikus tőke uralma idején szétfoszlott. A polgárháború és a Japán elleni háború évei alatt a polgárok látták, hogy az ország termelési lehetőségei egy kérlelhetetlen és kegyetlen monopólium kezében vannak; az államhatalom eszközzé vált a rablólovagok kezében. A polgárok folyamodókká váltak a hatalom feltétlen birtokosainak kapuja előtt, akik minden tulajdonra és gazdagságra irányuló törekvésben betörést láttak saját területükre. E nemzeti burzsoázia fiait, akik kínai és amerikai egyetemeken tanultak, sivár hivatali szobákba zárták, ahol mint írnokoknak olyan könyveket kellett vezetniük, amelyek a négy család önkényes rendelkezéseit, jövedelmeit és előjogait tartalmazták. Saját művészeti, technikai és tudományos terveiket a mindenen uralkodó korrupció szétrágta és a felgyűlt aktapor alá temette.
A felszabadult területen az új demokrácia, a parasztsággal szövetséges munkásosztály mindinkább erősödő mozgalmában és a Kommunista Párt vezetésében egyre kevésbé láttak fenyegetést és egyre inkább reménységet. A művészek festettek, a költők költöttek és a muzsikusok énekeltek a nép győzelméről, a mérnököket magukkal ragadta a hídépítés láza, lelkesedtek a szénbányászatért, az új demokrácia által bevezetett vasépítmény- szerkezetekért. Kína iparosításának programjában a polgárság meglátta a bürokratikus tőke börtönéből kivezető utat. Kész volt elfogadni a négy család diktatúrája alól való felszabadítást, a munkásosztály és a Kommunista Párt kezéből és hajlandó volt beérni a nemzeti gazdaság ama szektorával, amelyet a forradalom vezető osztálya számára kijelölt, kész volt segíteni a felépítésben, bár tudatában volt annak a ténynek, hogy az ország minden erejével és a lehető legnagyobb gyorsasággal a szocializmus felé halad, még akkor is, ha egyelőre a magántőke működési területe kibővül.
Mao-Ce-Tung «A nép demokratikus diktatúrája» című beszédében azt mondta, hogy az egységpárt alapja a munkásság és parasztság, vagyis a lakosság 90%-ának szövetsége. E két osztály ereje győzte le az imperializmust és a kuomintang-reakció klikkjét. Az átmenet az új demokráciába a szocializmusba, főleg e két osztály szoros kapcsolatától függ. A kispolgárság, a kézművesek, az iparosok, az értelmiségiek és a művészek csatlakoztak ehhez az egységfronthoz.
«A nemzeti polgárság — mondta Mao-Ce-Tung — a jelenlegi stádiumban rendkívül fontos. Még mindig az imperializmus közvetlen fenyegetése alatt állunk és ez veszedelmes ellenség. Hogy az elnyomatás veszélyét végleg leküzdhessük, hogy visszamaradt gazdaságunknak színvonalát fokról-fokra emelhessük, ki kell használnunk minden kapitalista üzemet városon és falun, amelyek a nemzeti gazdaságot és a nép életszínvonalát nem fenyegetik; közös harcra kell egyesülnünk a nemzeti burzsoáziával. Jelenlegi politikánk arra irányul, hogy a kapitalizmust korlátozzuk és nem arra, hogy kiküszöböljük. De a nemzeti burzsoázia nem tudja a forradalmat vezetni; nem foglalhat el vezető állást a kínai nép köztársaságában. Mert a nemzeti burzsoázia gazdasági és társadalmi helyzete alapján gyenge, kevés benne az előrelátás, nincs bátorsága és félelemmel, bizalmatlanul nézi a tömegeket.»
Az egységfronton nyugszik a nép demokratikus diktatúrája, amely — mint Mao-Ce-Tung mondta: «demokrácia a munkások, parasztok, kispolgárok és a nemzeti burzsoázia számára és diktatúra a nagybirtokosok, a bürokratikus tőke és a reakciós Kuomintang felett. A demokratikus rendszer a népért van, annak ad szólás-, gyülekezési és szervezkedési szabadságot.»
Csak a népnek van választójoga — és nem a reakciónak. A demokrácia a nép számára és diktatúra a reakció felett együttesen adják a nép demokratikus diktatúráját… Ha egy állam a népé és nem a burzsoázia magántulajdona és ha egy ilyen államot a munkásosztály vezet, akkor ez a nép demokratikus diktatúrája.
A munkásság élcsapata, a Kommunista Párt számára azonban a győzelem nem ok arra, hogy pihenjen és most már könnyebb életet reméljen magának. Egy a kommunista ifjúság előtt tartott beszédében Yen-Pi-Sze, a Központi Bizottság tagja, nyomatékosan hangsúlyozta, hogy ők fognak «utoljára az asztalhoz ülni».
«Helytelen azt hinni, hogy vége a forradalomnak, kivívtuk a győzelmet és most nekünk, akik harcoltunk, jobb élet jár. Ha egy forradalmi párt csak a régit tudja lerombolni, de az újat nem képes felépíteni, ha a forradalom sikere nem abban áll, hogy a tömegek élete válik jobbá, akkor az emberek elvesztik hitüket ebben a forradalomban és végül ellene fordulnak. A Párt minden tagjának készen kell lennie most arra, hogy ugyanannyi «keserűséget nyeljen», mint azelőtt. Minden fillérrel takarékoskodnunk kell, minden fillért az elpusztított ipar helyreállítására és újjáépítésére, egy új ipar felépítésére kell fordítanunk. Tizenöt év múlva talán az egész néppel együtt mi is jobb életet élvezhetünk.
Két erőcsoport birkózik egymással Kína sorsáért több, mint két évtizede. Milyen utakon jártak, milyen állomásokon át és hova jutottak? E kérdés megválaszolása anyagot nyújt a világtörténelem megítéléséhez.
Rövid időn át, 1924-től 1927-ig, a kínai nép egységfrontban egyesült. Azután szétváltak a Kommunista Párt és a Kuomintang útjai.
A Kuomintang útja azzal kezdődött, hogy Mandzsúriát és Észak-Kínát átengedte Japánnak. Azután következett egy csaknem tíz évig tartó polgárháború a Kommunista Párt ellen, majd Csang-Kai-Seket elfogták lázadó tisztjei, végül a nép által kikényszerített ellenállás Japánnal szemben és a hazafias háború kitörése következett 1937-ben. A «nép hátán vívott háború» alatt a Kuomintang követőinek száma éppoly gyorsan fogyott, ahogy a diktatórikus hatalom és a rablott gazdagság kezébe került.
A háború után Amerika fegyvereket és pénzt adott és Csang-Kai-Sek honfitársainak testét szállította, hogy Kínát egy gyilkos háborúban a reakció és az imperializmus várává tegye. A Kuomintang e várának belső udvarain a feudalizmus és fasizmus félelmes keveréke uralkodott, amelyet Csang-Kai-Sek képviselt. A vár falain mindenütt amerikai fegyverek meredtek, kapui pedig amerikai tábornokok parancsszavára nyíltak meg.
Kétévi polgárháború után ebből a várból már csak romhalmaz maradt. A demokrácia erőitől űzve, elszakadva a még birtokában lévő területek lakosságától, nem tudta már kielégíteni imperialista megbízóit, nem tudott változtatni parazita életformáin és így a desperádók e kis csoportja egyre brutálisabb eszközökhöz nyúlt, hogy kitolja végleges vereségét. Kína függetlenségének egyre nagyobb darabjait adta el, egyre kisebb ellenszolgáltatásért.
Útja végére érve, zsákutcába került a Kuomintang. Beteljesültek a szavak, melyekkel a Kommunista Párt politikai irodájának fiatal funkcionáriusa jelentését 1927-ben lezárta. Sokszáz millió paraszt kelt fel — és amikor a munkásosztály vezetésével előretörtek, a nagybirtokosok, imperialisták, hivatalnokok, politikusok és katonák előjogai, mintha csak ellenállhatatlan erejű vihar seperte volna el őket, úgy összeomlottak.
A Kommunista Párt útja az első „kínai szovjetek területén”, a jobban felszerelt, német tábornokok irányítása alatt álló kuomintang-csapatokkal szemben kifejtett hősies ellenálláson az első polgárháború öt diadalmas hadjáratán át vezetett. Későbbi, állomásai: a nép szüntelen mozgósítása a hazafias védekező háborúra, a «hosszú menetelés» 1935—36-ban, amely a polgárháborús gyűrűből a Japán elleni háború frontjára vezetett. Csu-En-Lai beavatkozása Csang elfogatásakor és annak feltételes szabadonbocsátása, majd a nyolcéves partizánháború Japán ellen és a lakosság mozgósítása tizenkilenc tartományban s végül az új demokrácia.
Az ellenállhatatlan előrehaladásban százmillió parasztnak osztottak földet, felépítették Mandzsúriának a japánoktól és árulóiktól szétrombolt iparát, kiépítették a népképviseletek és demokratikus kormányok hálózatát, újjászervezték a kultúrát és műveltséget, mint mindenki közös tulajdonát és új fegyverekkel szerelték fel az új típusú milliós hadsereget — a Csu-Teh főparancsnoksága alatt álló néphadsereget.
Az utolsó két évben az új demokrácia lett Kína döntő ereje. Kivívta a nép bizalmát és összekovácsolta a nemzet új egységfrontját. Győzelmei alapján az ellenállás és az ázsiai népek függetlenségi mozgalmainak vezetője lett.
Kína Kommunista Pártja közeljutott a csúcshoz, ahonnan egyre tágabb kilátás nyílik egy szabad népre, szabad országra, szabad kontinensre. Nehéz volt az út és fáradságos. Csak a legnagyobb kitartással és céltudatos vezetéssel lehetett megtenni. Ahol legnehezebb volt a haladás és legveszélyesebb, oda mindenütt Mao-Ce-Tung neve van bevésve. Ő járt elől, ő adta meg a küzdelemnek azt az irányt, amely a magasba vezetett.
A kínai polgárháborút elsősorban a kínai nép jövőjéért vívták. De többről volt szó: a világ jövőjének nagy látomásáról.
A pennsylvániai szénkirályok, a detroiti acél- és autókirályok, a chicagói húskirályok, a wallstreet-i pénzkirályok, a los alamosi és washingtoni atomkirályok és valamennyi Csang-Kai-Sekjük meg helytartójuk álma a jövőről: a világ összes népeinek lidérces álma. Ahol beteljesedik, elsorvadnak a birodalmak.
A világ egy nagy kaszárnya. A munkások és parasztok hangtalan újoncok, akik parancsszóra dolgoznak és parancsszóra ünnepelnek. Tudósok, akik a konszernek kenyerét eszik, akik a népek érdekeit fogvatartják a kapitalista retortákban és mindennel kísérleteznek, amiért fizetnek nekik; ha úgy tetszik, pestissel, ha úgy tetszik vérrel. Muzsikusok, akik a kultúrkamarák és vizsgálóbizottságok nyomása alatt egy fegyvercsörgető, tülekedő világ kakofóniáját érzelgős slágerekké, feszes indulókká, lázasan vidám jazz-zenévé hazudják át.
A világ egy nagy kaszárnya, amelyben semmi sem lesz jobb, eltekintve attól, hogy az újoncok egyre pontosabban gyakorlatoznak, a katonák egyre feszesebben állnak, a tisztek parancsai egyre rövidebbek, a gyakorlatozás órái egyre hosszabbak lesznek. Börtön olyanok számára, akik megsértik a fegyelmet; a szabad szellemet minden tiltakozó szóért gúzsba kötik, kényszerítik, hogy kínok között lábujjhegyen álljon, míg végül eszméletlenül lóg a köteleken amelyek karjait a magasba húzzák. Hajléktalanság olyanok számára, akiknek nem jut hely a nagy termelési kaszárnyában és halál a számfelettieknek. A népek szabadságvágya, a világ haladása be van zárva abba a házba, amelyet Hitler tervezett…
Ez az imperialisták álma, a diktátorok látomása.
Mao-Ce-Tung látomása ezer millió ember gazdagsága, szabadsága és alkotó erejének felszabadítása.
Eddig abból a kevésből éltek, ami a középkori termelési viszonyok mellett számukra fennmaradt. Ami ezen felül volt, az átalakult a nagybirtokosok rizskészleteivé, a földesurak finomabbnál finomabb ételeivé, a korrupt hivatalnokok aranyává, ékszereivé és selymévé, a bürokraták palotáivá. Átalakult „ötórai whisky»-vé, a gyarmati urak polo-játéktereivé és klubjaivá.
Az ezermilliók most megvalósítják az ipari forradalmat. Nem mint technikai forradalmat, nem mint a polgárság forradalmát, hanem mint az egész nép forradalmát. A számfeletti falusi lakosság milliói a futószalag mellett fognak állni, gyári műhelyekben, amelyek az övéik, amelyeket maguk építettek. A parasztcsaládoknak, amelyeknek télen csak egyetlenegy meleg ruhadarabjuk volt, rádiókészülékeik és traktoraik lesznek. A riksát húzó kulik kormánykeréknél ülnek majd. Házaikban villany világít, betegeiknek kórházuk lesz. Ugyanazok az emberek, akik pokolpénzt égettek rokonaik sírján, atomfizikát fognak tanulni. Kiszárítják a mocsarakat, az ugaron fekvő földeket termékennyé teszik. A parasztok életük époszát írják. Fiaik szabad birtokosok lesznek, unokáik a talajkultúra és növényfiziológia tanárai. Képviselőik egy asztalnál ülnek az összes nemzetekkel és ezermilliók hangján beszélnek, melyet nem lehet túlharsogni.
A fajok egyenjogúsításáért, a munka szabadságáért, azért, hogy „a föld azé legyen, aki megmunkálja” és azok uralmáért, akiket megválasztanak.
Ázsia elő fogja állítani azt, amire a világnak szüksége van és fogyasztani fogja a világpiac termékeit. A világ arculata meg fog változni. A szabadság és emberi méltóság arculata lesz.
Ez Mao-Ce-Tung látomása.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet