A Maszop szerint hiába az új minisztérium, a qrmány folytatja a nyerészkedést, valamennyiünk bőrére
Az MSZP szerint hiába cserélték Palkovics Lászlót Lantos Csabára, hiába hoztak létre önálló Energiaügyi Minisztériumot, a kormány megszorító politikája mit sem változott.
Az MSZP szerint legyen egyértelmű: nincs jelentősége, hogyan cserélődnek a szereplők a NER sakktábláján, azzal a bejelentéssel, hogy májusig rögzítik a gáz és az áram árát, a kormány kitart megszorító politikája mellett.
A szocialisták szerint ráadásul a megemelt ár rögzítésével hiába csökkenne az elkövetkező hónapokban a gáz világpiaci ára, az a fogyasztóknál nem fog jelentkezni, már csak azért sem, mert a tárolókban lévő gázt drágán vette a kormány. Emlékeztetnek: ez volt a kormány korábbi taktikája is, a Fidesz „a nemzet uzsorásaként” akkor is magasan tartotta a tarifákat, amikor az energia világpiaci ára a felére csökkent. Erre szokták azt mondani, hogy semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek – írják.
Az MSZP szerint hiába az új minisztérium, a kormány tovább folytatja a nyerészkedést, „valamennyiünk bőrére”.
„Orbánék hazugságokkal nyertek választást és most is hazugságokkal akarják kisemmizni a magyar családokat! Hazudnak az áram áráról, pedig Paks olcsón termel! Hazudnak az drágulásról, ami azért tombol, mert a Fidesz évekig szándékosan gyengítette a forintot! Hazudnak az üzemanyag áráról, ami a gyenge forint miatt drága ennyire!” – írja a közlemény.
Az MSZP szerint RezsiSTOP-ra van szükség, nem „fideszes megszorításokra”. Ezért kezdeményezte a párt, hogy a 12 forintos paksi áramot adják annyiért, amennyibe az kerül. Csökkenjen a lakossági rezsi adója öt százalékra, vonják vissza a rendszerhasználati díjak emelését, legyen egy garantált energetikai alapszolgáltatás, legyenek ingyenesek az előre fizető mérőórák és a visszakapcsolás, valamint induljon országos szigetelési program.
(hirklikk)
Bal-Rad komm: HAZUDNAK! CSALNAK! LOPNAK! UZSORÁZNAK! NYERÉSZKEDNEK! Előre kitervelten, nyereségvágyból, bűnszervezetben! – ostorozza (hozzátesszük: NEM ALAPTALANUL) imgyen a Maszop nevű, a vajdabandánál SEMMIVEL SEM KISEBB FAJSÚLYÚ (persze ez már csak a múltjukra érvényes megállapítás!) POLYTHYKAY BŰNSZERVEZET a döbrögista hordát, és a qrmányt!
PONTOSAN ŐK…! – a “nagyszerű tanítók”, akik “csodás és követésre méltó példák egész tárházát” hagyták a szidalmazott utódaikra! A HAZAÁRULÁS, CSALÁS, LOPÁS, SIKKASZTÁS, UZSORÁZÁS, NYERÉSZKEDÉS, előre kitervelten, nyereségvágyból, bűnszervezetben! – tárgykörökben.
Bagoly mondja verébnek: NAGYFEJŰ!