“Védekezősdi” bővebben

"/>

Védekezősdi

Ez már durva: lopásgátló csomagolásban árulják a trappista sajtot

Az áremelkedések miatt már külön óvintézkedést vezettek be egy boltban a sajtok védelmében.

Ahogy arról mi is írtunk, drasztikusan megdrágultak az élelmiszerek idehaza. Az infláció ezen a területen uniós viszonylatban is kiugró.

Az élelmiszerek közül a legjobban a tej- és tejtermékek drágultak – derült ki az Agrárközgazdasági Intézet novemberi összesítéséből. Az idén októberében az előző év azonos hónapjához képest a hazai előállítású tejtermékek közül például a trappista sajt értékesítési ára 91 százalékkal, a tehéntúróé 81 százalékkal, a kefiré és a 2,8 százalék zsírtartalmú friss zacskós tejé 78 százalékkal, a natúr joghurté 77 százalékkal, az 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tejé 76 százalékkal, az adagolt vajé 74 százalékkal, a tejfölé 73 százalékkal, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss tejé 71 százalékkal emelkedett.

Az áremelkedések miatt lassan “aranyárban” lesz a sajt is, így annyira talán nem is meglepő, hogy egyes helyeken már védik a termékeket.

A Budapest Szürreál csoportban egy fotót is közzétettek, ahol jól látszik, hogy a hűtőpultban lévő tömbös trappista sajtot már egy műanyag lopásgátló csomagolásban tartják. Igaz az ára is borsos a fotó szerint, több mint 3000 forint.

(szmo)

Bal-Rad komm: “…nem is meglepő, hogy egyes helyeken már védik a termékeket…”

Qrmányunk a “magyar emberek és a magyar családok érdekeit védi”! A kereskedők a portékáikat védik a magyaremberek és a magyar családok “antiszociális” magatartásától!

CSAK A MAGYAR EMBEREK ÉS A MAGYAR CSALÁDOK NEM TUDNAK VÉDEKEZNI! 

“Védekezősdi” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com