Alekszandr Fagyejev
Második rész
58.
A letartóztatásokban valami furcsa mutatkozott, s hírük nyomban szárnyra kelt a városban. Előbb a vezetőség elmenekült tagjainak szüleit tartóztatták le, aztán elfogták Arutyunyanc, Szafonov és Levasov szüleit, vagyis azokét az egyszerű tagokét, akik közel álltak a vezetőséghez, és szintén elhagyták a várost.
Váratlanul fogták el Toszja Mascsenkót és az Ifjú Gárda néhány más tagját. De miért éppen őket és nem másokat?
Akik még szabadlábon voltak, nem is sejtették, hogy az újabb letartóztatások dagályát és apályát Sztahovics okozza, vallomásának szörnyű viharával. Ha elárult valakit, rövid pihenőt kapott. Aztán újra kezdték a kínvallatást, amíg ki nem adott valakit.
De Lutyikov és Barakov földalatti szervezetéből még senkit sem bántottak, bár Moskov, Zemnuhov és Sztahovics letartóztatása óta több nap múlt el. A központi főműhelyben is minden maradt a régiben.
Vologya Oszmuhin, aki az újév első három napját nagybátyjánál, falun töltötte, január 4-én munkába állt. Anyjától már előző nap megtudta a letartóztatásokat és az Ifjú Gárda vezetőségének intézkedését, hogy haladéktalanul hagyja el a várost. Vologya azonban megtagadta a távozást.
– A fiúk nem árulnak el – mondta anyjának, aki előtt már semmi értelme sem volt titkolózni.
Több oka volt, miért nem akart Vologya elmenni a városból. Sajnálta magára hagyni anyját és nővérét, különösen azért, mert családja miatta nem tudott idejekorán evakuálni. A fő ok azonban az volt, hogy Vologya nem vett részt a megbeszélésen Oleg lakásán, és így el sem tudta képzelni, milyen veszély fenyegeti. Úgy vélte, a vezetőség kissé elsiette a dolgot. Mind a három letartóztatott fiú Vologya legjobb barátai közé tartozott, bízott bennük. Sőt, Vologya bátor lelkében megszülettek („így tenne Vaszka Buszlaj is!”*) a nagy kiszabadítási tervek, fantasztikusnál fantasztikusabb elképzelések.
* Orosz mondai hős *
De alig jelentkezett a műhelyben, Lutyikov valamilyen címen tüstént behívatta irodájába. Hiszen az Oszmuhin-háznak régi barátja volt, és aztán azért is, mert őt ismerte legjobban a gyerekek közül. Filipp Petrovics nagyon szerette Vologyát. Nemcsak a tapasztalat és józan ész, hanem a szíve is megsúgta az öregnek, milyen szörnyű veszedelem fenyegeti ifjú barátját és tanítványát. Filipp Petrovics utasította Vologyát, hogy azonnal hagyja el a várost. Semmiféle magyarázat nem érdekelte. Kemény volt és irgalmatlan. Nem tanácsolt, hanem parancsolt.
De már késő volt. Vologyának még ahhoz sem volt ideje, hogy gondolkozzék: mikor és hová menjen. Ott, a munkahelyén letartóztatták.
A Sztahovicsot vallató hóhérok nemcsak azt akarták kicsikarni a fiúból, hogy leplezze le az Ifjú Gárda tagjait, hanem azt is, hogy adja meg a városi bolsevik földalatti szervezethez vezető nyomot. Sok jel arra mutatott, hiszen a józan ész is ezt súgta a csendőrség tisztjeinek és közlegényeinek, hogy az ifjúság felnőttek vezetése alatt dolgozik. Így hát a krasznodoni összeesküvés központja a bolsevikok földalatti szervezete.
De Sztahovics valóban nem tudta, hogy Oleg milyen úton-módon érintkezett a kerületi pártbizottsággal. Csak azt vallhatta, hogy ez a kapcsolat fennáll. Amikor azt kezdték kérdezni tőle, hogy a felnőttek közül ki járt leggyakrabban Kosevojék lakásán, gondolatban mindenkit felsorolt, és végül megnevezte Szokolovát. Az első időszakban, amikor még a vezetőség tagja volt, majd amikor a szervezet ügyeiben esetről esetre Olegnél járt, valóban gyakran találkozott Polina Georgijevnával. Ezelőtt semminemű kapcsolatot sem látott Polina Georgijevna látogatásai és az Ifjú Gárda munkája között. De eszébe jutott, hogy Oleg olykor visszavonulva sugdolózott Polina Georgijevnával, és Sztahovics megnevezte Szokolovát.
Szokolovától a fonál elsősorban a nehézkes, hallgatag, titokzatos Lutyikovhoz vezetett. Brückner mester előtt az sem tűnt véletlennek, hogy a letartóztatott Moskov és Oszmuhin Lutyikov műhelyében dolgoztak. Életrajzi adataival együtt összeállították a központi főműhelyben előfordult üzemi balesetek és kártevések lajstromát is.
Január 5-én hajnalban Polina Georgijevna, mint mindig, tejet vitt Filipp Petrovicsnak és kendője alatt röplapokat, melyeket Filipp Petrovics írt az Ifjú Gárda nevében. A röplapokban egy szó sem volt a letartóztatásokról. Filipp Petrovics ezzel azt akarta bizonyítani, hogy az ellenség melléfogott. Az Ifjú Gárda él és működik.
Este, amikor a munkából hazatért, a konyhában, Pelageja Iljicsnánál találta feleségét, Jevdokija Fjodorovnát és Raja lányát, akik látogatóba jöttek a tanyáról. A ház hangos volt az örömtől. Filipp Petrovics tisztába öltözött, friss fehér inget vett fel, sötétkék nyakkendőt kötött, és felöltötte ünnepi ruháját, amelyet Pelageja Iljinyicsna előzetesen kitisztított. Ebben az ünnepi ruhában, nyugodtan és kitűnő hangulatban ült együtt övéivel a sötétség beálltáig, és úgy eltréfálkozott velük, mintha mi sem történt volna.
Tudta-e Filipp Petrovics, hogy a pusztulás veszedelme már ott lebeg a feje fölött? Nem, nem tudta, nem is tudhatta. De mindig gondolt rá, mindig készen volt rá, különösen az utóbbi időben érezte, hogy a veszedelem fokozódik.
A szótlan Schweide egyre gyakrabban támadt Barakovra, és féktelen dühében kártevéssel gyanúsította. Ki kezeskedhetett arról, hogy nem bukkant-e nyomra?
Néhány nappal ezelőtt négy fuvar szén ment a legközelebbi falvakba, állítólag azzal a céllal, hogy kenyérre cserélik. Már maga a tény is, hogy a főműhely területéről szenet visznek ki, az „új rend” hallatlan megsértése volt. De Filipp Petrovics és Barakov nem tehettek mást, várni pedig nem várhattak: a szén alatt fegyvert csempésztek ki a krasznodoni partizáncsoportnak, mely most olvadt bele a mityakinszki osztagba. Ki kezeskedhetett arról, hogy ez a vakmerő vállalkozás észrevétlen marad?
Az ellenség egymás után tartóztatta le az Ifjú Gárda tagjait. Ki tudhatta, mi okozta a szervezet egész csoportjainak lebukását?
Mindezt megértette és megérezte az öreg Filipp Petrovics. De sem útja, sem módja nem volt a visszavonulásra. Nagyszerű lelke nem volt itt, hanem valahol a folyókon és sztyeppeken, fergetegeken és tavakon túl, a felszabadító nagy hadseregnél. Bármiről beszélt feleségével és lányával, mindig visszatért csapataink gigászi támadásának témájához. Hogyan hagyhatná el puszta feltevések alapján őrhelyét éppen abban a pillanatban, amikor a legtöbbet várják tőle? Még néhány hét vagy talán csak néhány nap, és ő végre ledobhatja magáról a lelkét leigázó szolgaság álarcát, és megmutathatja igazi, becsületes arcát! … És ha talán nem is érheti meg ezt a ragyogó órát, akadnak, akik nélküle is végigviszik az ügyet. Még azon az emlékezetes beszélgetésen, Barakov irodájában, megalakították a kerület második, „tartalék” pártbizottságát. Ennek átadták az összekötők és a találkozóhelyek címét.
Filipp Petrovics ünneplő ruhában és jókedvűen ült, talán valamivel beszédesebben és szívélyesebben, mint egyébként. A kislánya nevetős tekintettel nézte. De Jevdokija Fjodorovna, aki az élet hosszú útját járta együtt férjével, és hangulatának még legcsekélyebb árnyalatát is észrevette, nyugtalan, kutató tekintettel nézte, és ez a tekintet azt mondta: „Akármilyen jókedvű vagy, akárhogy kiöltözködtél, valahogy valami nem tetszik nekem.”
Lutyikov, amikor felesége kiment a konyhába, és a maga női dolgairól beszélgetett Pelageja Iljinyicsnával, gyorsan közölte lányával az Ifjú Gárdában történt letartóztatásokat. A tizenhárom éves Raja hallomásból tudott az Ifjú Gárda létezéséről, kitalálta, mivel foglalkozik édesapja, de érdeklődni nem mert.
– Ne maradjatok nálam soká, ne is éjszakázzatok itt. Innen úgyis csak a sztyeppen át kell mennetek, éjszaka senki meg nem lát – szólt halkan Filipp Petrovics. – Mamának mondd, hogy így, úgy, jobb, ha hazamentek. Neki úgyis hiába magyaráznád meg – mondta Filipp Petrovics kissé gunyoros mosollyal.
– Veszedelem fenyeget téged? – kérdezte Raja és elsápadt.
– Egyelőre semmi közelebbi. De a mi fajtánkat mindig fenyegeti veszedelem, megszoktam az ilyesmit. Az életemet tettem fel erre az ügyre. Szeretném, ha te is ilyen lennél – mondta nyugodtan.
A lány elgondolkozott, aztán vékony kezével átfogta apja nyakát, és arcához simult. Anyjuk, mikor bejött, csodálkozva nézte őket. Filipp Petrovics tréfásan kikísérte a házból feleségét és lányát. Nem először találkoztak a megszállás ideje alatt. Jevdokija Fjodorovna megszokta már, hogy férje szigorú lesz, ha családi dolgok zavarják a munkában. Nemigen tudta megállapítani, tulajdonképpen mikor van igaza a férjének, és bármennyire is fájdalmas volt, engedett neki.
Jevdokija Fjodorovna szemében férje ebben a kitűnően vasalt kabátban szinte más ember volt. Hirtelen csókolni kezdte simára borotvált, mégis szúrós arcát. Még valahol a nyakkendője körül is csókolgatta, aztán egyszerre a szíve fölé borult. Lutyikov erős álla megrándult, s egy tréfás megjegyzéssel gyöngéden eltolta magától feleségét. Lánya szemében könnyek csillogtak, elfordult, és meghúzta anyja ruhájának az ujját.
Polina Georgijevnát ezen az éjszakán tartóztatták le. Hatodikén reggel pedig letartóztatták – nem lakásukon, hanem a főműhelyben – Filipp Petrovicsot és Barakovot. Velük együtt még néhány tucat embert vittek el a műhelyekből. Mint Filipp Petrovics fel is tételezte, egyáltalán nem is kerestek bizonyítékokat: a letartóztatottak többségének semmi kapcsolata nem volt a szervezettel.
„Mennydörgés” Tolját nem tartóztatták le sem azon a napon, amikor Vologyát elvitték, sem a műhelyekben történt tömeges elfogatáskor. Alig-alig tudta kihúzni az időt a munka végéig, és nyomban Jelizaveta Alekszejevnához és Luszjához sietett. Azok már mindent tudtak.
– Mit művelsz! Hiszen ez öngyilkosság! Azonnal menekülj! – Jelizaveta Alekszejevna anyai kétségbeesésében rákiáltott.
– Nem megyek – szólt csendesen Tolja. – Minek menjek? – és csak legyintett.
Nem, sehová sem mehet, amíg Vologya a börtönben ül.
Rábeszélték, aludjék náluk. De ő elment Vityka Lukjacsenkóhoz tanácsért. Hogyan lehetne kiszabadítani a gyerekeket? Éjszaka indult, szokás szerint megkerülte a „policáj”-őrszemeket. Ó, de végtelenül elhagyatott volt most szülővárosában, amikor nincsen Vologya, nincsen Zemnuhov, Moskov, Zsora Arutyunyanc és a többiek … Két érzés viharzott benne: a kétségbeesés és a megtorlás.
Reggel felé erős ajtódörömbölés verte fel Oszmuhinékat. Jelizaveta Alekszejevna sajátos rettenthetetlenségével minden kérdezés nélkül nyitotta ki az ajtót, és szinte hátratántorodott. Az ajtóban Tolja Orlov állt. Összefagyottan, olyan fakón, hogy alig lehetett ráismerni. Szeme mélyen beesett, arca komor tűzben égett.
– Olvassa … – és összegyűrt papírt nyújtott Jelizaveta Alekszejevnának.
Amíg Luszjával olvasták, izzó szenvedélyességgel mondta;
– Nem, maguknak elmondhatom, maguknak el kell mondanom a teljes igazságot … Vitya egy sebesült katonától kapta, akit valamikor a lakásán bújtatott. Vityával egész éjjel ragasztottunk az egész városban. A kerületi pártbizottság rendelte el. Ma éjjel egész sor ember ragasztotta a röplapokat. És most a város minden pontján, a tanyákon és munkástelepeken, mindenütt olvassák! – Tolja elkeseredésében nem tudta abbahagyni, mert egyre úgy rémlett neki, hogy nem a lényeget mondja.
De Jelizaveta Alekszejevna és Luszja nem hallgattak rá, csak olvasták:
„Krasznodon polgárai! Bányászok, kolhozparasztok, alkalmazottak! Szovjet emberek! Fivéreink! Nővéreink!
Fut már a Vörös Hadsereg által szétzúzott ellenség. Tehetetlen, állati dühében ártatlan embereket fogdos össze, és leírhatatlanul kegyetlen kínvallatásoknak veti alá őket. De ne felejtsék el ezek a szörnyszülöttek: itt vagyunk! Minden csepp kiontott szovjet vérért aljas életükkel fizetnek majd! Reszkessenek bosszúnktól! Álljatok bosszút az ellenségen, semmisítsétek meg az ellenséget! Vérért vért! Halálért halált!
A mieink jönnek! A mieink jönnek!
A SZK(b)P Krasznodon-kerületi földalatti pártbizottsága.”
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!