A szocializmus építése a népi demokratikus országokban
(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)
Kína forradalma
(idézet: Kína forradalma 1949)
Kína szocialista iparosításának útjai. A helyreállítási időszakban Kína nagy sikereket ért el a gazdaság fejlesztése terén. A fő iparágakban és a mezőgazdaságban a termelés már 1952-ben meghaladta a múltban valaha is elért legmagasabb színvonalat. Megnövekedett a szocialista gazdasági formák részaránya, és növekedett vezető szerepük az egész népgazdaságban. A mezőgazdaság sikeres fejlődése, a paraszttömegek jövedelmének és vásárlóképességének növekedése kiterjedt belső piacot hoz létre, a parasztok milliói részéről kereslet mutatkozik az ipar gyártmányai — mezőgazdasági szerszámok, textilipari, bőripari és más termékek iránt. A fejlődő mezőgazdaság egyre növekvő mértékben látja el az ipart és a várost nyersanyaggal és élelmiszerrel. Egyre nagyobb arányokat ölt az áruforgalom, szilárdabb alapokon nyugszik a pénzügyi rendszer és a pénzforgalom. 1953-tól kezdve a kínai gazdaság áttért a gazdaság helyreállításáról annak szocialista újjáalakítására.
A Kínai Kommunista Párt, az átmeneti gazdaság gazdasági szektorait és osztályait figyelembe véve, a társadalom gazdasági fejlődéstörvényeinek ismeretében és ezek felhasználásával az egész átmeneti időszakra meghatározta a párt fő irányvonalát. 1953-ban Mao Ce-tung a következőket mondotta: „Ebben az átmeneti időszakban a párt fő irányvonala és központi feladatai abban állnak, hogy meglehetősen hosszú időn át fokozatosan megvalósítsa az ország szocialista iparosítását, fokozatosan megvalósítsa a mezőgazdaság, a kisipar, a magánkereskedelem és a magánipar szocialista átalakítását. Ez a fő irányvonal az a világítótorony, amely egész munkánk útját megvilágítja. Ha bármilyen munkát ettől az irányvonaltól elszakadva végzünk, az annyit jelent, hogy jobboldali elhajlás vagy baloldali elhajlás hibáját követjük el”.: Pravda 1954 június 22.* A kínai népi demokratikus rend biztosítja Kínában a kizsákmányolás és a nyomor felszámolásának, s a szocialista társadalom felépítésének a lehetőségét.
Ennek a Kommunista Párt és a népi kormány által kidolgozott fő irányvonalnak a megvalósítása terén az első lépést a kínai népgazdaság fejlesztését szolgáló 1953—1957. évi első ötéves terv jelenti. Az első ötéves terv fő gazdasági feladata a nehézipar fejlesztése, az ország iparosításához szükséges bázis megteremtése. Az ötéves terv a közlekedés, a könnyűipar és a mezőgazdaság további fejlesztését és a kereskedelem további bővítését írja elő. Különös figyelmet fordít a terv a mezőgazdasági és kisipari szövetkezetek fejlesztésére. Az első ötéves terv biztosítja a szocialista gazdasági formák elsősorban történő fejlesztését.
A kínai gazdaságnak a szocializmus útján való fejlődésében elsőrendű és döntő jelentősége van az ország iparosításának.
Mint már mondottuk, a forradalom előtti időkben a kínai ipar gyarmati és félgyarmati jellegű volt. Az ipar legnagyobb részét a könnyűipar, főleg a Sanghajban, a külföldi tőke uralmának központjában összpontosult pamutipar alkotta. Az ország legtöbb városában és vidékén vagy egyáltalán nem volt ipar, vagy igen fejletlen volt. A nehézipari vállalatok főleg az idegen tőke kezében levő javítóüzemek (hajójavító üzemek, vasúti műhelyek), továbbá rosszul felszerelt bányák és gyárak voltak, amelyek nyersanyagot és félkészgyártmányokat szállítottak az imperialista államoknak. A kohászat rendkívül gyenge lábon állt, s nem volt igazi gépgyártás sem.
Kína szocialista iparosításának feladata az, hogy a gazdasági tekintetben elmaradott, a múltban félfeudális és félgyarmati agrárországot hatalmas szocialista ipari hatalommá változtassa. Az óriási nehézségek (a technikai elmaradottság, az ipari szakkáderek hiánya, a természeti kincsek feltáratlansága stb.) ellenére Kína kedvező feltételekkel és óriási lehetőségekkel rendelkezik e történelmi feladat megoldásához.
A 600 milliós Kínának óriási embertartalékai vannak. A gazdasági és a kulturális építést a Kommunista Párt vezette munkásosztály irányítja. A munkásosztály, mint a társadalom élenjáró osztálya, példát mutat az önfeláldozó munkában, a szervezettségben és a fegyelmezettségben, s ezzel a dolgozó tömegek legszélesebb rétegeit tömöríti maga köré a szocializmusért folyó harcra. Az országban létrejött és megszilárdult a munkások és a parasztok baráti szövetsége, s a parasztok százmilliói tevékenyen támogatják az ország iparosításának ügyét.
Kína rendkívül gazdag természeti erőforrásokkal rendelkezik valamennyi iparág, s elsősorban a nehézipar fejlesztéséhez. Kína iparosítása a legújabb technikával felszerelt vállalatok építése útján valósul meg. A Kínai Népköztársaság elsőrangú berendezéseket kap a Szovjetuniótól és az európai népi demokratikus országoktól, átveszi tőlük igen gazdag technikai tapasztalataikat, valamint a nagyüzemi szocialista vállalatok munkájának és termelésének megszervezése terén szerzett tapasztalataikat.
A Szovjetunió kormánya segítséget nyújt Kínának 141 hatalmas ipari objektum — kohászati kombinátok, színesfémkohászati üzemek, szén- és olajkitermelő vállalatok, gépgyárak, autógyárak, traktorgyárak, villamoserőművek stb. — építésében, illetve újjáalakításában.
Gazdaságpolitikájában a Kínai Kommunista Párt és a kínai népi kormány következetesen megvalósítja a nehézipar: az ércbányászat, a vaskohászat, a gépgyártás, a szénbányászat, a vegyiipar, a villamosipar tervszerű, állandó és gyorsütemű fejlesztésének feladatát. A régi gyárak és bányák újjáalakítása és bővítése mellett nagy beruházásokat eszközölnek új nehézipari vállalatok építésébe.
Az ország iparosítása a termelőeszközök termelésének elsősorban történő fejlesztését jelenti, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy növelni lehessen a fogyasztási cikkek termelését. Ennek megfelelően a nehézipar részesedése az egész ipari termelés értékében, az 1949. évi 32,5%-kal szemben már 1952-ben 43,8% volt. 1953-ban megkezdődött, illetve folytatódott 173 nagy ipari objektum építése. Ha ezek a vállalatok felépülnek, jelentősen megnövekszik az ipar termelési kapacitása. Kínának saját nehézipara lesz, amely bázist jelent majd az ország iparosítása számára.
Nagy arányokban fejlődik a gépgyártás. 1933-ban a gépgyártás Kína nagyiparának mindössze 1%-a volt. A gépgyárak többsége túlnyomórészt olyan erő- és szerszámgépek javításával és összeszerelésével foglalkozott, amelyek alkatrészeit az imperialista országokból importálták Kínába.
Az elmúlt néhány esztendő leforgása alatt Kína gépgyártása gyors ütemben fejlődött. Ha az állami gépgyárak 1949. évi termelésének összértékét 100-nak vesszük, akkor ez az érték 1950-ben 282%, 1951-ben 473%, 1952-ben 776%, 1953-ban pedig 1273% volt, vagyis a gépgyártás termelése négy év alatt értékben a 13-szorosára növekedett.
Felépült és megkezdte a termelést egy varratnélküli csöveket gyártó üzem, egy acélhengermű, továbbá az Ansani Vaskohászati Kombinát keretében két nagyolvasztó. Fuhszinben hatalmas bányaüzemek létesültek: a hajcsoui külszíni fejtésű szénbányaüzemek.
A szocialista iparosítás jellegzetes vonása az állami ipar gyorsabb ütemű fejlődése. Az első ötéves terv alatt az egész kínai ipar termelésének összértéke 1952-höz képest körülbelül a kétszeresére növekszik, vagyis az átlagos évi növekedés 15% lesz, ezzel szemben az állami ipar termelésének összértéke, a helyi állami ipart is beleszámítva, körülbelül 2,5-szeresére nő, ami körülbelül 20%-os évi átlagos növekedésnek felel meg.
Az ipar gyorsütemű fejlődése jelentős felhalmozást követel. Az erre a célra szánt eszközök mindenekelőtt a gazdaság állami szektorának felhalmozásából, a bel- és külkereskedelem jövedelméből, továbbá a tőkés vállalatokból befolyó adókból és a lakosság által befizetett adókból kerülnek ki.
A népgazdaság fejlesztésére fordított eszközök zöme az államé, amely azokat a gazdaság szocialista szektorába irányítja; a tőkés szektor jóval kisebb tőkebefektetésekkel rendelkezik. Ezért az állami szektor abszolút nagysága és részaránya gyors ütemben fog növekedni, a tőkés gazdaság részaránya pedig csökkenni fog.
A kínai népgazdaság sikeres fejlődésének egyik fő feltétele a munkások és a parasztok által teljesített munka termelékenységének emelkedése. Az állami vállalatok munkásai között munkaverseny bontakozik ki a termelés növeléséért, a termékek minőségének megjavításáért, a nyersanyagtakarékosságért és a berendezések jobb kihasználásáért. Az élenjáró dolgozókat anyagilag is ösztönzik. Ezer meg ezer a munka hőseinek, a kormánykitüntetésben részesítetteknek a száma.
Kína forradalma
A Marshall-misszió kudarcot vallott. Nem valósultak meg azok a remények sem, hogy az Egyesült Államok kínai beavatkozása majd nemzetközi megegyezés útján ér véget. Ehelyett1947 márciusában az úgynevezett Truman-elv meghirdette az egész földkerekségre kiterjedő amerikai intervenció politikáját — „a kommunizmus visszaszorításának” ürügyén. Ez az elv Kínában a feudális rezsim támogatására, másutt, például Görögországban, a korrupt és rothadó monarchista kormány támogatására vezetett.
- Működik a Truman-elv Kínában
A Truman-elv az amerikai népnek semmi hasznot nem hozott, hiszen csak gyűlöletet aratott számukra azokban az országokban, amelyekben alkalmazták. A „megsegített” országok népei számára pedig semmit nem hozott — csak olyan vérontást és fájdalmakat, amelyek csak a fasiszta hatalmak által okozott szenvedésekhez hasonlíthatók. 1949 elejéig a Truman-elv Kínában körülbelül hatmilliárd dollárba került az amerikai adófizetőknek. Ugyanakkor hárommillió kínai halottba és sebesültbe került — nem számítva a polgári lakosság veszteségeinek még ennél is nagyobb számát. Görögországban, ahol dollárok százmillióit költötték: az egyetlen „eredmény” ugyancsak a görög holttestek számának növekedése volt. Sem a négyszázötvenmilliós óriási Kínában, sem pedig a hétmilliós kis Görögországban nem hozhatott az amerikai támogatás végső győzelmet a reakció számára. A háborúkat a tömegek vívják és a tömegeket nem lehet legyűrni, ha már felismerték saját érdekeiket.
Kína lett a Truman-elv első teljes vereségének színhelye. A kommunista vezetés alatt álló Néphadsereg kezdetben visszavonult, sőt Jenant is elhagyta, hogy kikerülje az amerikaiak által támogatott Kuomintang hadseregeinek ideiglenesen nagyobb tűzerejét. 1948-ban azonban véglegesen és döntő módon megváltoztatta az erőviszonyokat. 1948 nyaráig a Néphadsereg körülbelül ugyanolyan módon gyűjtött erőt vidéki támaszpontjaiból, amint a japánellenes harc idején tette. 1949 elejére azonban már Csangcsun. Mukden, Peking és Tiencsin városát is elfoglalták, mindegyiknek a lakossága több volt egy milliónál. A hatmilliós Sangháj és a kétmilliós Nanking kapui előtt állottak. Kína tizenháromezer mérföldnyi vasútvonalából tízezer a kezükben volt. Gyakorlatilag felszabadították az egész kínai nehézipart, a szén- és vasbányákat, a gabona- és gyapottermő vidékeket. Már 1949 elején haderejük létszáma a megmaradt Kuomintang-csapatok létszámának háromszorosa volt — nem számítva a partizánegységeket és a milíciát. Csang Kai-sek városról városra menekült és kormánya Formoza szigetén, amerikai hajóágyúk árnyékában helyezte „biztonságba” legfőbb tartalékait.
A Néphadsereg győzelme szétzúzta az amerikai hatalmi politika megszállottjai által prédikált „elvet”, hogy minden olyan ország, amely az USA és a Szovjetunió között fekszik, „vacuum”, amelyet egyik-másik nagy világhatalom katonai erejével kell betölteni. A bölcsen hangzó, de valójában ostoba „vacuum”- elmélet az amerikaiakra jellemző módon nem vette tudomásul, hogy minden országot saját népe lakja. Nem vette tudomásul, hogy ennek a népnek a cselekedetei irányítják sorsát, hogy ennek a népnek az akarata és tapasztalata dönti el: hol keres vezetést és szövetségest.
Amikor Wedemeyer tábornok 1947-ben visszatért Kínából ünnepélyesen kijelentette, hogy Kína egy része „olyan támaszpont”, amelyre az USA-nak szüksége van. A kínai nép azonban megmutatta, hogy országát sajátmagának akarja. Wedemeyer később a kongresszus előtt nem szégyelte azt mondani: „Nem számít semmit, hogy Csang Kai-sek zsarnok-e, demokrata-e, vagy republikánus. A fődolog, hogy egész életében kommunistaellenes volt.” Ez a meghatározás Hitlerre is ráillett és a kínai nép nem akart Hitlert a nyakára. Claire L. Chennault tábornok a képviselőház külügyi bizottsága előtt 1948 márciusában azt mondotta: „Kínai légi támaszpontok a legjobb kiindulópontul szolgálhatnak az amerikai gépeknek, az Ural-vidéki szovjet ipar támadásában”. A Chennault-féle „filozófia” számára merőben közömbösnek látszott, hogy a kínai nép békét és barátságot akar szomszédjával, nem pedig háborút. Hogy ez valóban közömbös volt a Chennault-féléknek, azt megmutatja ennek az úrnak egyik könyve, amelyet 1949 januárjában bocsátott közre. A könyv címe: „Egy harcos útja” (Way of a Fighter). Ebben a következőket írja: „Bármilyen érzelmi jelentősége legyen is a Kína számára nyújtandó amerikai segítségnek, — a Kínával szemben tanúsított amerikai magatartást az határozza meg, hogy mit ér Kína az USA szempontjából”. Ugyanilyen jogon Chennault tábornok úr azt is írhatta volna: „… hogy mit ér Kína Chennault tábornok szempontjából”. Közismert ugyanis, hogy a tábornoknak Kínában rendkívül zsíros hasznothajtó légiforgalmi vállalata volt. Ez a tűzevő szerencselovag mindenesetre eléggé jelentősnek látta ahhoz ezeket a befektetéseket, hogy legalább húszezer amerikai katona Kínába küldését javasolja — valamint azt, hogy ezeket szükség esetén közvetlenül harcba is vessék be.
A Chennault által vérpadra szánt fiatal amerikaiak szerencséjére, a kínai nép eleve kudarcba fullasztott minden ilyen kísérletet, mert egyszerűen lehetetlenné tette Csang Kai-sek uralmának megmentését. Ezt pedig minden külső anyagi segítség nélkül cselekedte. Még George Fielding Eliot, a hírhedt szovjetellenes amerikai katonai kommentátor, is azt írta: „nem lehetett semmi bizonyítékát találni annak, hogy akár amerikai hivatalnokok, akár amerikai újságírók felfedezhették volna a kínai kommunistáknak nyújtott szovjet anyagi támogatás bármilyen nyomát.” Marshall külügyminiszter korában, 1948 elején, bizonyos akasztófahumorral mondotta a kongresszus előtt, hogy neki sincsenek ilyen bizonyítékai — és az amerikai politika szempontjából egyszerűbb volna, ha lennének.
Hogyan történt az, hogy a kínai Néphadsereg 1947-től 1949-ig mozgékony partizánhadseregből olyan reguláris sereggé nőtt, amelyet Max Werner „A világ második legnagyobb hadseregének” nevez. Hogyan történhetett, hogy a pozícionális hadviselés hosszú kerülése után, ez a hadsereg egyedül a Szucsau melletti csatában felmorzsolhatta Csang Kai-sek négyszázezer emberét, szétzúzta a Nanking és Sangháj előtt emelt erődítményeket és — megint csak Werner szavaival — „a nagyvonalú stratégia igazi példáját mutatta”?
A válasz egy részét maga Marshall adta meg, aki Washingtonban bevallotta, hogy egyedül 1948 első három hónapjában a Néphadsereg kétszázhetvenezer amerikai puskát, harmincnégyezer gépfegyvert, tizennégyezer automata-fegyvert zsákmányolt. A kínai kommunisták ehhez még hozzátették, hogy még a szucsaui csata előtt, Csang Kai-sek nyolcvannyolc amerikai fegyverekkel felszerelt hadosztályából szétzúztak hatvanegyet és nem kevesebb, mint huszonnyolcezer tüzérségi fegyvert zsákmányoltak. A. T. Steele a New York Herald Tribune tudósítója, aki jelen volt a Néphadsereg pekingi bevonulásánál, 1949 február 3-án ezt írta:
„A felvonulásban sokszáz amerikai katonai teherautót láttam, amelyet a Kuomintangtól zsákmányoltak … Ezeket az amerikai tüzérségi felszerelés egész özöne követte. Egész csomó amerikai légelhárító ágyú, nehéz géppuska és automata fegyver következett, japán felszereléssel keverten. „Itt megy a pénzünk” — mondotta kesernyésen egy mellettem álló amerikai.”
Az igazság tehát az, hogy a Truman-elv politikájának és Csang Kai-seknek sok fegyvere volt — de nem volt övé a nép és a katona a rábízott fegyvereket odaadta a kommunistáknak.
Peking felszabadulása után az Egyesült Államok jónak látták visszahívni Kínából a MAGIC-ot, valószínűleg azért, mert olyan gyorsnak tartották a Néphadsereg előrenyomulását, hogy a csoport tagjait féltették az elfogatástól. Az amerikai tengerészeknek más elgondolásai voltak. A csingtaoi tengerészhelyőrséget még 1948 novemberében is megerősítették, Badger admirális, a kínai vizeken állomásozó amerikai flottaegységek parancsnoka kijelentette, hogy az amerikai tengerészek „nemzetközi rendőri erőt” képeznek és ezért „nem minősül háborús cselekedetnek” ha megszállva tartanak kommunisták által „fenyegetett” városokat.
A kínai kommunisták nyomban kijelentették, hogy nem értenek egyet az admirális úr kijelentésével és harcolni fognak. Teljesen elszigetelték Csingtaot és végül is kényszerítették az amerikaiakat, hogy kezdjék meg a kiürítést, az amerikai tengerészeti erők azonban előbb fedezték Csang Kai-sek tengeri egységeinek a menekülését.
Az amerikai vaskalaposok mindazonáltal még mindig beszélnek annak a „lehetőségéről”, hogy talpraállítsák a Formozában és Dél-Kínában található Kuomintang-maradékokat, vagy a „hadurakat” azokban a tartományokban, amelyeket még nem érintett a háború.
Így festett 1949 elején a katonai beavatkozás és a Truman- elv helyzete Kínában.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!