MÁSODIK RÉSZ
(idézet: Spanyolországi napló – Kolcov)
10
DECEMBER 28
A védelem jobb szárnyán folyó harcok bebizonyították, hogy a csapatok újjászervezésével egyetlen napig sem lehet már késlekedni. A „hadoszlop”-rendszer – ha ezt egyáltalán rendszernek lehet nevezni – tönkreteszi még a legegyszerűbb hadműveletet is. Ez legjobban Barceló hadoszlopának példáján látható. Barceló hadoszlopa nem más, mint különféle alakulatok zavaros vezetéssel összefogott laza, nehézkes, tarkabarka tömege. Huszonegy osztag, összesen 4403 fő tartozik hozzá: Nevelés zászlóalj: 120 fő, Asalto-gárda: 110 fő, köztársasági gárda: 201 fő, gyalogosan harcoló lovasság: 84, Dimitrov-zászlóalj: 419, Madrid-század: 213, Pestana zászlóalja: 617, Castus zászlóalja: 300, baszk alakulatok: 320, repülőszázad: 90, az 1. ezred 1. százada: 130, az 1. ezred 2. százada: 94, Espana-zászlóalj: 350, Acél-zászlóalj: 280, parasztfiatalok szakasza: 40, Toll-osztag: 60, parasztosztag: 180, a parasztfiatalok második osztaga: 300, partizán-zászlóalj: 200, Szabadság Sasai: 120, Acél-század: 100 fő, parancsnokság és hadtáp: 75 fő.
Escobar hadoszlopa 25 osztagból áll. Az egyes osztagok létszáma 11-től 548 főig terjed. Mena oszlopa 51 osztagból áll, ezeknek létszáma 34 (Colonia Popular-zászlóalj) és 1185 (córdobai zászlóalj) között mozog. Itt is vannak sasok, sólymok, vörös oroszlánok, gyalogosan harcoló lovasság, motorizált gyalogság. Arra a kérdésre, hogy milyen járművön utazik a motorizált gyalogság, halálos komolyan válaszolták, hogy – lóháton. A gyalogosan harcoló lovasság pedig gyalogol.
Most a hadoszlopokat végérvényesen átszervezték, és olyan, nagyjából egyenlő létszámú brigádokat alakítottak belőlük, amilyent még október végén állapított meg a Hadügyminisztérium az 5. ezred tervezete alapján.
Maga az 5. ezred is feloszlik; ez a Kommunista Párt Központi Bizottságának döntése. Zömében beolvad a reguláris köztársasági hadsereg 1. brigádjába. A kommunista párt ezzel a döntéssel példát kíván mutatni más politikai szervezeteknek, amelyek saját irányításuk alatt milicista alakulatokat szerveztek, s azokat mindmáig fenntartják.
Villaverdében, egy tüzérségi tűztől alaposan megtépázott kis ligetben, a tűzvonaltól háromszáz méternyire rövid ceremónia játszódott le. Carlos Contreras, az 5. ezred komisszárja átadta az ezredzászlót új tulajdonosának, az 1. hadseregbrigádnak. Elmondta a zászló történetét. Valamikor ez a zászló a római és milánói antifasiszta barikádokon lengett. Az Olasz Kommunista Párt hosszú éveken át illegalitásban rejtegette, és nemrég adta át a spanyol harcosoknak. Most ismét hatvanezer ember egyesült e zászló alatt, s ismét ez a zászló lelkesíti az antifasisztákat harcra a reakció és az elnyomás ellen.
Enrique Lister, az 5. ezred volt parancsnoka, most az 1. brigád parancsnoka veszi át és adja tovább a zászlót egységeinek.
– A madridi védelem lövészárkaiból – mondja – nagyon hamar előretör majd ez a zászló, s nyomában a mi brigádunk. A Spanyol Kommunista Párt, mely megteremtette az 5. ezredet, most majd azzal büszkélkedhet, hogy vezető szerepe volt a spanyol köztársaság reguláris néphadseregének megteremtésében.
Csak ki kellett lendíteni ezt a dolgot a holtpontról, le kellett küzdeni a maradiságot, az ellenállást, s most már mindenki nagy lelkesedéssel és odaadással dolgozik az átszervezésen. Minden brigád arra törekszik, hogy állandó káderei legyenek, pontosan számbaveszik a fegyvereket, maguk gondoskodnak ellátásukról, szállító eszközeikről. A tapasztaltabb és ügyesebb parancsnokok találékonysága és kezdeményezőkészsége most alaposan megmutatkozik. A legelső természetesen a ravaszdi Lukács tábornok. Ő már pompásan kiismeri magát az egyébként ismeretlen helyzetben, merész gazdasági vezetőkkel vette körül magát, buzgón tevékenykedik. A brigád csaknem állandóan harcban áll, de Lukács mégis talál időt arra, hogy fegyverjavító műhelyt, kitűnően felszerelt kórházat, varrodát, mosodát, könyvtárat rendezzen be, s olyan gépkocsiparkot szervezzen, amelynek nagyságáról legendák keringenek. Rojo időről időre magához hívatja. Ilyenkor Lukács hosszas magyarázkodás után kissé izgatottan távozik a törzsparancsnoktól, és fennhangon, de egyébként nem nagyon határozottan tiltakozik.
– Levetkőztetnek, kedves Mihail Jefimovics! Pucérra vetkőztetnek. Megint elvettek 15 teherautót és 3 személygépkocsit. Más brigádok számára vették el, akik nem gondoskodnak magukról. Bennünket pedig azért, amiért gondoskodunk magunkról, megbüntetnek. No de Lukács becsületes spanyol katona, engedelmeskedik az egységes parancsnokságnak.
– Azért valami csak maradt magának, nem?
– Valami, de éppen csak valami, kedves Mihail Jefimovics. Ha tudná, hogyan kell mindent megszerezni. Minden egyes teherautónak, minden kályhának mennyi veríték, mennyi vér és kínlódás … mennyi szajrézás az ára!
Szeme hamiskásan csillog.
– Kedves Mihail Jefimovics, a főbiztosságon szörnyű sok kocsi van, az én politikai munkatársaim meg lejárják a lábukat. Van ott egy ócska Packard és egy öreg Ford, úgysem jók ott már semmire …
DECEMBER 30
A madridiak tegnap és ma támadó hadműveletet indítottak Brunete és Villanueva de la Canada elfoglalására. A hadműveletben Barceló régi hadoszlopának egységei és a 11. (nemzetközi) brigád két zászlóalja vett részt. A parancs úgy szólt, hogy éjszaka kell megtámadni a fasisztákat. Az egységek azonban irányt tévesztve, egész éjszaka barangoltak az erdőben, s csak reggel 9-kor vették fel a harcot, amikor már alaposan kimerültek. Mindamellett betörtek Villanueva de la Canadába, és csaknem az egész falut elfoglalták. Ha tovább folytatják a harcot, elfoglalhatták volna Brunetét is. De miért, miért nem, ma parancs érkezett, hogy hagyják abba a hadműveletet. Az összes szabad egységeket egészen más irányba, Guadalajarához vezénylik át. Meg vagyok győződve róla, hogy ha még egy-két napig folytatják a harcot, minden különösebb nehézség nélkül elfoglalhatták volna Brunetét. Ennek az összevisszaságnak a kettős hatalom az oka. A központi front parancsnoksága és a madridi parancsnokság sehogyan sem tudja rendezni viszonyát. A központi front parancsnoksága gyakorlatilag Madrid fölösleges felépítménye lett. Nehéz és kritikus pillanatokban visszahúzódik, s rábízza a madridiakra, hogy keveredjenek ki a csávából, ahogy tudnak, nyugodtabb időszakokban viszont Pozas tábornok parancsnoksága érezteti hatalmát. A leghelyesebb természetesen az volna, ha eggyé olvasztanák a két parancsnokságot, és a két tábornokból csak egyet hagynának meg a helyén. Akadna munka a másik számára is, nem Madridból áll a világ. Itt azonban még nagyon tekintettel vannak a tábornokok önérzetére és sértődékenységére.
Egyébként Guadalajara irányában most lehetséges a támadás. A fasisztáknak itt teljesen fedezetlenül áll a balszárnyuk. Erélyes nyomással egészen Sigüenzáig is előretörhetünk. Mégis mindez nagyon ésszerűtlen: vad hegyek közt kell harcolni, könnyen megrekedhetnek a csapatok, amelyekre pedig Madridnál van szükség, mert a felderítők szerint Franco újabb támadó hadmozdulatra készül.
1937 JANUÁR 1
Az újesztendőt a „piszékkel” köszöntöttük. Hosszú asztalok mellett ültek a vadászrepülők, rövidre nyírt szőke hajuk, kerek arcuk, vidám szemük, vakítóan fehér fogaik felismerhetetlenné tették a ferencrendi kolostor komor ebédlőjét. Miajával és Rojóval együtt érkeztem. A repülők olyan dörgő éljenzéssel fogadták őket, amilyet még sohasem hallottak ezek a régi falak. A tábornok és az alezredes szemmelláthatóan meghatódott, különösen Rojo, hiszen ő mindig olyan zárkózott, hivatalos, ki sem mozdul dolgozószobájából. A légierőt csak mint számításainak, parancsainak, hadműveleti terveinek alkotó elemét ismerte. Íróasztalánál a térképek és a jelentések fölé hajolva örült a vadászok sikereinek vagy dühöngött, amikor elkéstek. Itt találkozott most első ízben szemtől szembe az eleven „piszékkel”, ezekkel a rendkívül szerény hősökkel, akik nap nap után nyugodtan és egyszerűen kockára teszik ifjú életüket, hogy megmentsék Madrid lakóit a repülő fekete haláltól. Mohó pillantásokat vet az ifjú, kissé félszeg arcokra, hallgatja a hangos beszélgetést, a nótákat, igyekszik elkapni az érdeklődő és nyugodtan figyelő tekinteteket … Búcsúzáskor szokatlanul élénken mondja: – Végtelenül hálás vagyok ezért az estéért.
Tavaly újévkor, Barvihóban doni pezsgőt ittunk, a Moszkva-folyó jegén szánkóztunk, vidáman kiáltoztunk az erdőben. A kolhozból komszomol-lányok jöttek ki az országútra. „Hó roppan … Jönnek … Férfi… Rebben, és arra fut lábujjhegyen. S hangja megcsendül kedvesen, furulyaszónál édesebben: »Hogy hívják?« Az csak néz s fülel és »Agafon« szóval felel.” A Pravdában megjelent tréfás újesztendei horoszkópom. Megjósoltam, hogy a 36-os esztendő a Mars jegyében telik el, hogy az olaszok, pirulva a Népszövetség szemrehányásai miatt, sűrű bocsánatkérések közepette kivonulnak Abesszíniából. Hogy Németországban, a Skorpió csillagkép jegyében, végérvényesen kivonják a forgalomból az összes nem árja élelmiszereket: a vajat, a húst, a darát és a burgonyát. Hogy Mandzsukuo, Hopejkuo és Pejpingkuo után következik Csaharkuo és Sanghajkuo. Hogy a Közoktatásügyi Népbiztosság szakít a Rák csillagképpel, és végre valahára az iskolai oktatás helyes megszervezésével fog foglalkozni. Hogy ragyogóan abszolválják majd a távot Szuhumi és Odessza között lóháton, Leningrád és Moszkva között kalocsni nélkül s Orenburg és Poltava között lábujjhegyen. Hogy Smidt és Usakov elvtársak végigkajakozzák az északi-tengeri utat, s útközben felszámolják a jegesmedvék analfabétizmusát. Nyomatékosan felhívtam a figyelmet egy ifjú csillagra, mely a régi csillagászok könyveiben sehol sem szerepel: az úgynevezett Vörös Csillagra. Megjegyeztem, hogy ez szerencsés csillag.
Nem volt sem elég fantáziám, sem elég humorom ahhoz, hogy megjósoljam, hogy a következő újévet nyúlkonzervvel és sörrel fogom ünnepelni a kasztíliai hegyek között, egy ferencrendi kolostorban, jobb és bal oldalamon „pisze” vadászrepülőkkel, és hogy az olaszok bombázni fogják a madridi Nemzeti Könyvtárt. Most csináljon valaki horoszkópot 1937-re! …
A repülőraj parancsnokának szóbeli parancsára az ebédlőben titokban 80 perccel előretolták az órákat, hogy a „piszék” korábban menjenek aludni. Hiszen mint mindig, holnap is vár rájuk a légiharc.
JANUÁR 2
- Ragyogó szépségében tündököl az új esztendő ege. Világhírű ez az ég. Madrid ege. Áttetszősége, óriási fényereje bámulatos, mélysége szinte megfogható, plasztikus érzést kelt. Úgy nézhet bele az ember, mint egy nyugodt, kristálytiszta tóba, mint egy kivilágított színpad belsejébe, megkülönböztethet benne előteret és hátteret, felhőkulisszákat, lassan, ünnepélyesen változó finom színárnyalatokat. Ezt az eget dicsőítette a színek himnuszaival Velázquez és Ribera, ezt az eget rajzolta a haragos Goya, erre az égre küldte az inkvizíció imáit, átkait, az égő emberi hús bűzét és füstjét. Ezután Madrid ege 300 évre közönyössé, mozdulatlanná, megingathatatlanná dermedt. Most gyűlöletes lett. Ha a madridi utcán ma valaki az eget kezdi kémlelni, mindenki nyomban a kapualjak alá rohan, a gépkocsivezetők pedig gázt adnak.
Most nincs annál jobb, mintha a pompás madridi égboltot téli fellegek szennyes ponyvája takarja. A mikroszkopikus esőcseppecskék zavaros rétege jobban óvja az emberi életeket, mint bármely vasbeton fedezék és óvóhely, mert a fasiszták esőben nem bombáznak. Itt azonban ritkán borítják el felhők az eget. Az itteni ég napsugaras és halált hozó. Aki az 1936-1937-es telet Madridban töltötte, gondolatban, amíg csak él, még Velázquez és Ribera régi festményeire is rá fogja rajzolni a bombázókat, a vadászgépeket.
Ezek a művészi érzések egyik pillanatról a másikra tovaszállnak, mihelyt az ember villámgyors repülőgépen elszakad a földtől, és a főváros fölött, a főváros körül repül. A szél süvít, a cseréptetők sűrű erdeje és a felhőkarcolók hegyes csúcsai ferdén suhannak el a repülőgépek alatt. Itt fent már nem égbolt van, hanem légitér, méghozzá meglehetősen nyugtalan légitér. A pilóta és a megfigyelő szüntelenül tekinget mindenfelé; mind a három dimenzióból várható a veszély. Az ellenség ránk törhet bármely irányból, jöhet felülről, jöhet alulról, bármilyen szögben.
A „légszűkét” csak fokozza, hogy a frontvonal nagyon töredezett, a küzdő felek az egész vonalon elképesztően közel vannak egymáshoz. A két fél légelhárító tüzérségének hatóköre gyakran egybeesik, s a rosszul felismerhető repülőgép könnyen kereszttűzbe kerülhet. Következtetés: Madrid nem a legalkalmasabb hely arra, hogy légi megfigyelők sétálgassanak fölötte. Kötött léggömbbel sem lehet semmire sem menni.
Átkozott nehéz tájékozódni Közép-Kasztília hegyeinek, völgykatlanainak, hasadékainak és fennsíkjainak egyhangú, hamuszürke halmaza fölött. A ritka tájékozódási pontok, házak, régi várak mind terméskőből vannak, s egybefolynak a sziklákkal. Már a legritkább köd is elegendő ahhoz, hogy eltüntesse a repülő szeme elől a tájékozódási pontokat.
A hegyek közt, a völgykatlanban alig lehet észrevenni a repülőtér ismertetőjeleit. Amikor a gép lejjebb ereszkedik, szétszórt repülőgépek válnak láthatóvá a mezőn – bombatámadás miatti óvatosság. A repülőgépek körül teherautók, tartálykocsik, személygépkocsik állnak, munkaruhás emberek járnak-kelnek.
De akinek a kezében nincs pontos cím, aznap reggel kapott pontos cím, annak nem ajánlatos leszállni erre a repülőtérre. Kellemetlen meglepetés érné. A feltűnő köztársasági csíkokkal ellátott vadonatúj repülőgépekről kiderül, hogy makettek, azaz csak fából készült ál-repülőgépek. A teherautók és a személyautók csak roncsok, melyeket külön ebből a célból, valamelyik autótemetőből szállítottak ide. Az emberek – azok igazi emberek. De ők sem azért jönnek-mennek a mezőn, mert dolguk van, hanem azért, hogy eleven, önfeláldozó csalétekül szolgáljanak a fasiszta bombavetők számára. Az egész repülőtér hamis – igazi benne csak a légelhárító üteg, amely csendben rejtőzködik a hívatlan, de szerfölött kívánatos vendégek fogadására. Az álrepülőtereknek parancsnokságuk van, időnként áthelyezik őket, szabályszerűen gondoskodnak róluk.
A köztársasági repülőkhöz ténylegesen csak az juthat el, akinek pontos meghívása és kísérője van. Akkor aztán a legváratlanabb helyen ereszkedik le a gép, s az ember mindennel felszerelt, komplett repülőalakulatot talál ott, ahol azt hitte, még a madár sem jár.
A pilóták jól elrejtőzve egész nap üldögélnek, újságot vagy könyvet olvasnak, egy-két lépésnyire gépüktől vagy bent a gépben.
Harci napjuk hajnalban kezdődik, csak a műszakiak és a fegyvermesterek kelnek korábban. Ők ellenőrzik a gépeket, a motorokat, kipróbálják a gépfegyvereket és a bombavető szerkezeteket. Mindezt rendkívül gondosan, lelkiismeretesen végzik. A pilóta mégis még egyszer megvizsgálja utánuk a gépet és a fegyvereket.
A felszállási parancs várása – s ebben valamennyi harcos egyetért – talán a legkínzóbb mozzanata életüknek. Borús időben nyugodtabb napra rendezkedik be a pilóta. A derűs nap bevetés nélkül valóságos kínszenvedés. A légiraj parancsnoka két-három különösen nyughatatlan repülőnek gyakran engedélyt ad arra, hogy hívójel nélkül is felszálljon „látható ellenfélre”. A szenvedélyes vadászok zsákmányt keresve röpködnek az égen, s vagy légi zsákmányra, legalább egy „ici-pici” felderítőre, vagy földi zsákmányra, lőszert szállító teherautóra, marokkói lovas-szakaszra, tábornoki gépkocsira vadásznak.
A „pisze” vadászok valóságos ezermesterek. Felderítő tevékenységet folytatnak, kisebb méretű bombákat dobálnak az ellenséges alakulatokra, versenyeznek a harci repülőgépekkel földi célok nyírásában és borotválásában, röpcédulákat szórnak a fasiszták által elfoglalt városokra. Mindezt azonban csak úgy mellesleg teszik. A madridi front vadászalakulatainak fő feladata: küzdeni a német-olasz légierő zöme ellen, megakadályozni a főváros elleni gaz légitámadásokat, megvédeni a békés, védtelen lakosságot. S ezt a feladatot a vadászok ma kitűnően teljesítik.
Mindez azonban nem máról holnapra ment. Douglas tábornok – fekete hajú, hosszúkás, fiatalos arcú férfi – gondolatban újra átéli a légitérért folytatott kétségbeesett élethalálharc két hónapját, a tapasztalt és arcátlan ellenséggel vívott harc két hónapját.
– Képzelje el, mi voltunk az elsők a világon, akiknek fel kellett fogniok a fegyveres fasizmus csapásait, a legújabb, korszerű német technikával felfegyverzett fasizmus csapásait. Emlékezzék csak, micsoda kiugró eredményeket értek el a német hadsereg légierői az első világháborúban. Göring „légitábornok”, aki maga is Richthofen vadászalakulatában szolgált, teliharsogja az egész világot ennek a repülőrajnak dicső hagyományaival. Az 1936-os típusú német repülőgépeken száguldó Göring-féle pilótáktól reszket a párizsi és a londoni kormány. Az olasz légierő is a legjobbak közé tartozik Európában. Röviden, mindazzal, amit különféle jósok regényeikben a jövő háborújáról írtak, mi találkoztunk Madrid fölött. De sebaj, mint látja, odasózunk Göring szeme közé …
Az első nagy légicsatákban a köztársaságiak csekély, de érzékeny veszteségeket szenvedtek. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy nem használták ki kitűnő repülőgépeik valamennyi lehetőségét, másrészt és elsősorban pedig az, hogy felvonultatták minden merészségüket az ellenséggel szemben, de nem számoltak az alattomosságával.
A hősi halált halt köztársasági pilóták közül egyetlenegy sem esett el egyenlő és becsületes küzdelemben. Ugyan miféle becsületességről lehet szó a fasisztáknál? Antonio kapitányra hat vadászgép vetette rá magát, s gépfegyvertűzzel levágták gépének szárnyait. José Galarzát messze a frontvonal mögé kényszerítették, s öten bántak el vele, majd Madrid fölött lehajították feldarabolt tetemét. Enrique Lópezt éppen egy tucat repülő – nyolc Heinkel és négy Fiat – vette üldözőbe, s addig hajszolták, mint a vérebek, míg fergeteges tüzükkel lángba nem borították a gépét.
A német repülők köztársasági támadás esetén agyafúrt módon vonják ki magukat a harcból. Holtnak tettetik magukat, saját tengelyük körül forogva, reménytelennek látszóan zuhannak lefelé, vagy égnek meredő kerekekkel, a hátukon siklanak, hogy minél inkább olyan látszatot keltsenek, mintha már kidőltek volna a csatasorból; a köztársasági gép eltávolodik abban a hiszemben, hogy ártalmatlanná tette ellenfelét, s ebben a pillanatban a német, a földhöz egészen közel, egyensúlyba hozza gépét, és alacsonyrepüléssel kereket old.
De már az első összecsapások után gyökeresen megváltozott a helyzet. A harc jellege és kimenetele egyre inkább csakis attól függött, hogy megjelennek-e idejében a köztársasági repülők. A megjelenés viszont attól, hogy mennyire éberek és éles szeműek a megfigyelők, s hogy a megfigyelő pontok leadják-e idejében a hívójeleket; a felszállást és a célrarepülést a köztársaságiak rekordidő alatt teljesítik. Ilyenformán egy-két perc késés azt jelenti, hogy a Junkersek le tudják hajigálni bombáikat és sietősen eltakarodnak, mégpedig úgy, hogy a védelmükkel megbízott vadászgépek rohannak elöl. Egy-két percnyi időnyerés, s a kormány vadászgépei kellő fogadtatásban részesítik a légi bandát, útját állják, s harcba bocsátkoznak a fasisztákkal, helyesebben: rájuk kényszerítik a harcot. A Heinkelek menekülnek, a Junkerseken a megfigyelők, megfeledkezve a bombakioldó gombról, a gépfegyver után kapnak. A gépek elszáguldanak Madrid egéről, s a földön emberi életek százai menekültek meg, a madridiak megkönnyebbülten és hálásan lélegzenek fel.
A légiharc gyakran különböző magasságokban, több lépcsőben folyik egyidejűleg. Alul köztársasági pilóta szorítja a föld felé a fasisztát, most már nem hisz a zuhanásnak, csak akkor hagyja ott ellenfelét, amikor az nekiütközik a földnek. A köztársasági gép fölött három Heinkel kering. Fölöttük, már a negyedik lépcsőfokon négy fasiszta és négy kormányhű gép küzdelme folyik. Sokszor a legfelső lépcsőfokon vívott harc kimenetelétől függ az alsó összecsapások sorsa.
Kurtán, nyugodtan, mosolyogva mesélik el a „piszék” harci életük számtalan részletét. Nincs bennük semmi kérkedés. Olyan harcosoknak a magabiztossága és fölénye ez, akik összemérték erejüket az ellenséggel, és most ismerik az ellenség értékét és a magukét is.
– A napokban rajunk öt ellenséges géppel találkozott. Nem tértünk ki a harc elől, nem kerestünk megfelelő szöget a támadáshoz, hanem egyenest nekik mentünk. Ki akartuk próbálni, kinek erősebbek az idegei. A fasiszták voltak a gyengébb idegzetűek. Fele úton hirtelen alábuktak, aztán uzsgyi! Csodálatos, mennyire hiányzik náluk a szolidaritás és az összeforrottság a harcban. Ha nálunk valaki elbámészkodik, egész falkában támadnak rá és szorítják a lelket belőle. Ha pedig rájuk támadnak, a „meneküljön aki tud” elvet alkalmazzák. Mi viszont, ha észrevesszük, hogy valamelyikünk bajba keveredett, semmi mással nem törődünk, rávetjük magunkat az ellenségre, s nem tágítunk tőle mindaddig, míg bajtársunkat ki nem szabadítjuk. Ha nem tévedünk, ez a különbség a fasiszta erkölcs és a mi közösségi erkölcsünk között.
Nem tévednek.
Két raj kísérte a fasiszta állások légi fényképezésére kiküldött köztársasági Potezt. Nyolc fasiszta vadászgép lopakodott a köztársaságiak mögé, s nyomban rájuk támadtak. A köztársasági pilótáknak nem lett volna nehéz rákapcsolni s nyomban odébbállni, mert gépeik rendkívül gyorsak. Feladatuk azonban az volt, hogy a lassú Potezt kísérjék, s még csak eszükbe sem jutott, hogy magára hagyják. A rajok nyomban kis kört írtak le, s a szó szoros értelmében néhány méterről ellentámadásba lendültek. Egyenest a fasiszta gépmadarakra vetették magukat. A gyújtógolyók szikrázva ugráltak a szárnyakon. A csodával volt határos, hogy egyetlen golyó sem ütötte át a benzintartályokat. Az ellenség azonban megzavarodott, visszahőkölt, s abbahagyta a támadást, amelyet pedig kitűnően előkészített. Mind a hét gép, a Potez is hazatért, ha nem is sértetlenül, húsz golyóütötte sebbel, de elevenen. A kollektíva egybeforrottsága és merészsége elrettentette az ellenséget.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!