„Hát végre van már ilyenünk is!” bővebben

"/>

Hát végre van már ilyenünk is!

Első alkalommal adták át a nemzet betlehemét

A nemzet betleheme az ünnepélyes átadás előtt a Kossuth téren, az Országház előtt 2022. november 27-én.

Első alkalommal adták át a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) népművészeti tagozatának közreműködésével megvalósult nemzet betlehemét az Országház előtti Kossuth Lajos téren, az alkotás 17 szobra és építménye a Kárpát-medence 34 települése fafaragóinak önkéntes munkájával és 64 népművészeti egyesület összefogásával készült el.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára advent első vasárnapján felidézte, három éve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kisgyőrben fogalmazódott meg az az elképzelés, hogy anyaországi és határon túli művészek összefogásából létrehozzák ezt az alkotást.

Nem véletlenül a bükkaljai községben született meg a nemzet betlehemének ötlete, ugyanis Kisgyőr nevezetes fából faragott köztéri szobrairól, egyebek mellett Közép-Európa legnagyobb szabadtéri betleheméről, az életfát formáló falukapujáról, valamint a magyar államiság, a nemzeti összefogás egyik legfontosabb jelképét megelevenítő Szent Korona kilátójáról – ismertette az államtitkár.

Richly Gábor, az MMA főtitkára kiemelte: a Magyar Művészeti Akadémia nem pár száz akadémikus zárt klubja, hanem egy olyan, szerteágazó közfeladatokat ellátó testület, amelynek célja a magyar kortárs művészet minél szélesebb spektrumának segítése az egész nemzet és a társadalom javára.

Budapest, 2022. november 27.
Jakab István, az Országgyűlés fideszes alelnöke, Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, Richly Gábor, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára és Nemcsák Károly, Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház igazgatója (b-j) a nemzet betlehemének ünnepélyes átadásán a Kossuth téren, az Országház előtt 2022. november 27-én.
MTI/Máthé Zoltán
Budapest, 2022. november 27. Jakab István, az Országgyűlés fideszes alelnöke, Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, Richly Gábor, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára és Nemcsák Károly, Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház igazgatója (b-j) a nemzet betlehemének ünnepélyes átadásán a Kossuth téren, az Országház előtt 2022. november 27-én. MTI/Máthé Zoltán

Ezt a feladatát az MMA akkor láthatja el a leghitelesebben, ha olyan kezdeményezések támogatójává válik, ahol akadémikusok más alkotóművészekkel közösen tudnak létrehozni művészeti alkotásokat – fogalmazott a főtitkár.

Kékedi László, az MMA rendes tagja, az MMA népművészeti tagozatának vezetője, Kisgyőr polgármestere elmondta, hogy a nemzet betlehemének különböző részeit a felvidéki Várhosszúrét, az erdélyi Mezőbergenye és Gyergyószárhegy, valamint az anyaország területéről egyebek mellett Budapest, Dédestapolcsány, Kisgyőr, Mátészalka, Pécs, Nádudvar és Vásárosnamény fafaragó művészei készítették el.

Budapest, 2022. november 27.
Petrás Mária népdalénekes (b9) és zenésztársai a nemzet betlehemének ünnepélyes átadásán a Kossuth téren, az Országház előtt 2022. november 27-én.
MTI/Máthé Zoltán

Az alkotást, amelyet vízkeresztig láthat a nagyközönség a Kossuth téren, Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke adta át.

Az ünnepségen közreműködött a Kisgyőri Népdalkör, a Tarsoly Együttes, Nemcsák Károly színművész, Szerényi Béla és Barabás Balázs népzenész, Petrás Mária népdalénekes és zenésztársai, valamint a Gödi Búzaszem Iskola és az Óbudai Népzenei Iskola növendékei és művésztanárai.                     (infostart)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm: Engedje meg nekem – a balrad.hu adminjának – a Nyájas Olvasó, hogy ezúttal csakis a saját véleményemet írjam le itt. A NEMMZETTH BETLEHEME MGSZÜLETÉSE KAPCSÁN!

Jómagam a KELLŐ IDŐBEN lettem megkeresztelve! Ami nem tegnap történt meg velem,  hanem már több mint egy hónapja is elmúlt annak a 68. esztendeje! A katolikus hit szerint. Amely hit szerinti neveltetésemet próbálták a szüleim rám erőltetni! Aminél fogva kisiskolás koromban, úgy 1960 – tól 65 – ig, hittanoktatásban is részesültem! Legalábbis JÁRNOM KELLETT A HITTANÓRÁKRA!

Amely hittanórákon a koszon meg a hülyeségeken kívül azért ragadt rám némi tudás is. Így többek között az a tudás is, hogy a RÓMAI KATOLIKUS VALLÁS SZERINT AZ ISTEN FIA – JÉZUS – BETLEHEM „TELEPÜLÉSEN” SZÜLETETT! Emlékezetem szerint azt is tanultam a hittanórákon, hogy a HIT AZ NEMZETEK FÖLÖTT ÁLLÓ FOGALOM!

Hittem is ezeket a hittanórákon tanultakat mindaddig, amíg a fentebbi hírt el nem olvastam! Ám a fentebbi hír elolvastán kételyeim támadtak a TANÍTÁS ÉRVÉNYESSÉGÉT ILLETŐEN!  

Hiszen „A NEMMZETTH BETLEHEME” MEGSZÜLETÉSE számomra azzal az újdonsággal szolgál, hogy a hit nemzetek fölött álló fogalma – mint olyan – megdőlt! Hiszen ha létezik a NEMMZETTH BETLEHEME – ami ugyebár itt lett fölállítva a vajdaságunk fővárosában a Polythykay Fődagonyája előtti téren- akkor az annyit jelent, hogy KELL HOGY LÉTEZZEN EGY SAJÁT – CSAKIS NEMMZETTHY HIT IS!

Ez pedig nem lehet más, mint a tákolmányosított vajdahit!

És rögvest be is indult az én mocskos fantáziám!  

Ennek a vajdahitnek a szellemében, vajon ki születhetett meg? – no nem a NEMMZETTH BETLEHEMÉNEK puritán körülményei között, hanem attól némileg eltérő viszonyok közepette.

Támadott is rá ötletem:

 

“Hát végre van már ilyenünk is!” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. A tisztaság vegyjele.

    https://24.hu/belfold/2022/11/27/advent-video-orban-viktor/

    Egy egész stáb kísérte,és hát kellett az asztalra a Karmelita szentélybe.Majd valamelyik Török,vagy Arab,vagy zsidó látogató megcsodálhatja a 220 befektető közül.

    Anikó ASSZONY A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító tagja, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete otthonra vesz magának a férje gaztetteit ellensúlyozandó.

    Micsoda kibaszott paródia ez az ország,,,

    nem hát nincsenek szavak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com