“Oroszország ukrajnai felszabadító háborújának mai főbb hírei” bővebben

"/>

Oroszország ukrajnai felszabadító háborújának mai főbb hírei

“Jó eséllyel orosz rakéták csapódtak be a lengyel-ukrán határ menti Przewodów település térségébe, melynek következtében két ember halt meg. Ez az első alkalom, hogy az orosz-ukrán háború NATO-területet érint” – károgta Zé bohóc rögvest az után, ahogy értesült a lengyel terület tegnapi – VÉLHETŐEN UKRÁN – “megrakétázásáról”.

Az ukrán főbohóc elmondása szerint “ők már régóta figyelmeztették a világot arra, hogy Oroszország akciói nem fognak Ukrajnára korlátozódni”. Még azt is hozzátette: “Ukrajna mindig támogatni fogja Lengyelországot.”

A lengyel terület hadserege általi megrakétázását a kijevi vezírbohóc “jelentős háborús eszkalációs cselekménynek” nevezte, és föl is hívta a qrátorai figyelmét: “AZONNALI KÖZÖS CSELEKVÉSRE VAN SZÜKSÉG!” – természetesen Oroszország ELLEN!

A NATO – latorszövetség főtitkára a lengyelországi rakétabecsapódásról meglehetősen megbocsájtó módon ma azt nyilatkozta, hogy: “ugyan nem az oroszok lötték ki a rakétát, hanem az ukránok, de ők nem hibáztathatók ezért.”

Dmitrij Peszkov a Kreml sajtószolgálatának vezetője eképpen értékelte a nyugati országok reakcióját az ukrán rakéta lengyelországi becsapódásával kapcsolatos KEZDETI őrjöngését:

(Megjegyzendő, hogy ez az értékelés még azelőtt hangzott el, hogy a kollektív Nyugat elismerte, hogy a rakétát, amely két lengyelt megölt a Lublini vajdaságban, az ukrán légvédelmi rendszer lőtte ki.)

“Tanúi voltunk egy újabb hisztérikus, őrjöngő russzofób reakciónak, amely nem valós adatokon alapult.

Valójában különböző országok magas rangú képviselői úgy nyilatkoztak, hogy nem tudták pontosan, mi történt.

A részletes őrült reakció ismét azt mutatja, hogy soha nem szabad elhamarkodni olyan értékelésekkel, amelyek súlyosbíthatják a helyzetet, különösen ilyen döntő pillanatokban.

Szívesebben hallottunk volna egy ilyen érzelmes, sőt érzelmileg túlterhelt reakciót, amikor a tenger alatti Északi Áramlat vezetékeket szabotálták .

Az után nem volt ilyen reakció, senki nem sietett kideríteni, ki szervezte ezt a szabotázst.

A lengyeleknek minden lehetőségük megvolt, hogy azonnal jelentsék, hogy egy Sz – 300 – as rakéta maradványai szolgálnak bizonyítékul. Ennek ismeretében viszont minden szakértő azonnal közölné, hogy ez nem lehet olyan rakéta, amely az orosz fegyveres erőkkel kapcsolatos” – mondta a Kreml sajtószolgálatának vezetője.

Borisz Rozsin katonai megfigyelő a “Cassad ezredes” nevű blogjában felidézte “a NATO elleni be nem jelentett ukrán agresszió krónikáját, és “eredményeit”.

“Március óta az ukrán fegyveres erőknek sikerült megsemmisíteniük két román repülőgépet, több NATO – ország hajóját és számos más célpontot is eltalálni.

► Március 2. – Egy ukrán Sz-300 légvédelmi rendszer megsemmisített egy román MiG-21 – es vadászgépet. A pilóta meghalt.

► Március 2. – Az ukrán légvédelem lelőtt egy Mi-8-as román katonai szállítóhelikoptert, amely viszont az Ukrajna által lelőtt MiG-21 – es vadászrepülőgép után kutatott. A helikopter legénysége mind meghalt.

► Március 3. – A “Helt” nevű észt ömlesztettáru-szállító hajót felrobbantotta egy ukrán haditengerészeti akna Ogyessza partjainál. 4 ember eltűnt.

► Március 10. – Egy ukrán Tu-141 “Sztrizs” drón “megtámadta” Zágrábot. Szerencsére senki sem halt meg.

► Március 13. – Az ukrán Volkssturm kilőtte a New York Times amerikai újságírójának, Brent Renonak az autóját, aki az iráni hírszerzés szerint CIA-tisztként dolgozott Irakban, az Irpen régióban.

► Szeptember 9. – Konstanca közelében egy ukrán haditengerészeti akna robbantott fel egy román aknavetőt. Szerencsére nem történt halálos áldozat.

► november 9. – Törökországi partoknál felrobbantott egy török ​​hajót egy ukrán haditengerészeti akna. Szerencsére itt sem halt meg senki.

► November 15. – Az ukrán Sz-300 – as légvédelmi rendszer megtámadta Lengyelországot, megölve két lengyel állampolgárt és egy traktort pótkocsistól megsemmisített.

Az Oroszországgal vívott háború leple alatt Ukrajna hibrid háborút folytat a NATO ellen!” – állapítja meg Rozsin.

Németország számára nem mindegy, hogy kinek a rakétája esett le Lengyelországban! .

Berlin mindenesetre Oroszországot tartja bűnösnek az incidensben, mert “megtámadta Ukrajnát” – közölte ma Olaf Scholz német kancellár.

Hasonlóan nyilatkozott Rishi Sunak brit miniszterelnök is. Szerinte semmi ilyesmi nem történt volna, ha nincs Oroszország ukrajnai inváziója.

Az Orosz Föderáció Honvédelmi Minisztériuma mai ukrajnai helyzetjelentése a frontok legfontosabb szakaszain kialakult helyzetről.

Kupjanszk irányban az orosz légierő repülőgépeinek támadásai meghiúsították az Ukrán Fegyveres Erők 14. és 92. gépesített dandárjainak három század taktikai csoportjának támadási kísérletét a Harkov régióban Beresztovoje és Kolesznyikovka, valamint az LNR – es Novoszelovszkoje térségében.

Több mint 80 ukrán katona, hat harckocsi, nyolc páncélozott harcjármű, két páncélozott jármű és három önjáró tüzérségi löveg semmisült meg.

Krasznyij Limany irányában az orosz tüzérségi zárótüzek és az orosz egységek aktív akciói visszaverték az Ukrán Fegyveres Erők századnyi taktikai csoportjainak két kísérletét az orosz állások megtámadására Kolomjcsika településnél, a Luganszki Népköztársaságban.

Itt több mint 100 ukrán katona életét vesztette, két harckocsi és négy páncélozott harcjármű pedig megsemmisült.

Az Ukrán Fegyveres Erők a Donyecki Népköztársaságban fekvő Kurdjumovka, Avgyejevka, Sztaromihajlovka és Georgijevka térségekben sikertelenül próbálták megállítani az orosz csapatok előrenyomulását. Az ellenséget az orosz tüzérség csapásai és rohamcsoportok határozott fellépései szétoszlatták.

Több mint 160 ukrán katona, három harckocsi, öt páncélozott harcjármű, egy kisteherautó és két jármű lőszerrel semmisült meg.

Az orosz csapatok dél-donyecki irányban meghiúsították az Ukrán Fegyveres Erők zászlóalj erejű taktikai csoportjának támadását Sztepnoje térségében. Az orosz tüzérség tűzcsapásai az ellenséget visszaszorította eredeti állásaiba.

Több mint 65 ukrán katona és zsoldos, két gyalogsági harcjármű, öt páncélozott jármű és három egyéb jármű semmisült meg.

A herszoni frontszakaszon is érzékeny veszteségeket könyvelhetnek el az ukrán erők.

Az orosz légierő lelőtte az ukrán légierő Mi-8-as helikopterét, a zaporozzsjei Novoszelivka község légterében.

Az orosz gyártmányú “Lancet” csapásmérő drónok sebészeti pontossággal semmisítik meg az Ukrán Fegyveres Erők egyik Sz-300 – as légvédelmi komplexumát, és egy “Grad” sorozatvetőjét.

Aljoski, Kahovka és Novaja Kahovka városok továbbra is az orosz biztonsági erők teljes ellenőrzése alatt állnak – mondta az egyik szolgálatos. A Dnyeper bal partján teljesen nyugodt a helyzet, és ezt videón is megmutatta, ezzel is cáfolva azokat az ukrán híreszteléseket, miszerint az orosz erők elmenekülni voltak kénytelenek a környékről.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

“Oroszország ukrajnai felszabadító háborújának mai főbb hírei” bejegyzéshez 28 hozzászólás

  1. Egy érdeklő , egyébként matektudó magyar ma reggel összeadta az orosz rakéta támadással kapcsolatos ukrán nyilatkozatokat.

    Na, azok szerint 90 kilőtt rakétából az ukrán légvédelem lelőtt 77-t, a maradék 13 pedig eltalált 30 célpontot !

    Aki pedig kétségbe vonja az orosz ügynök !!!

  2. Oroszországban is vannak ám csodák, íme a cikk :

    ” Rejtélyes körülmények között meghalt Vadim Bojko orosz toborzótiszt, aki a hírek szerint Vlagyimir Putyin bizalmasa volt, és aktívan részt vett az orosz elnök által elrendelt részleges katonai mozgósítás megszervezésében.

    A Daily Mail a szemtanúk alapján arról ír, hogy a 44 éves Vadim Bojko bement az irodájába Vlagyivosztok városában, majd öt lövést lehetett hallani. Az egyik beosztottja azonnal a férfi után rohant, ő talált rá az ezredes holttestére.

    A hatóságok első körben nem zárták ki az öngyilkosság lehetőségét. A BAZA nevű lap – amely szoros kapcsolatban áll a bűnüldöző szervekkel – úgy értesült, hogy a nyomozók öt töltényhüvelyt és négy Makarov pisztolyt találtak a halott ezredes mellett. “

  3. https://tass.com/defense/1537641 PUSZTIT§S kIJEVBEN AZ UKRÁN LÉGVÉDELMI RAKÉTÁK ÁLTAL-OROSZ CSÚCSRÉZ (SZERINTEM, HADÜGYMINISZTÉRIUM). MINT A TÁBORNOK HANGSÚLYOZTA “A NAGYPONTOSSÁGU FEGYVEREKKEL AZ UKRÁN TERÜLETEN LÉVŐ LÉTESITMÉNYEK ELLLEN NOVEMBER 15-ÉN MÉRT HATALMAS CSAPÁS SORÁN EGYETLEN RAKÉTACSAPÁST SEM MÉRTEK KIJEV VÁROSÁNAK HELYSZINÉRE.” MOSZKVA,november 16./TASS/. Lezuhanó ukrán légvédelmi rakéták okozták az ukrán főváros, Kijev lakónegyedeiben az ország hatóságai által demonstrált pusztítást-közölte szerdán Igor Konasenkkov, az orosz védelmi minisztérium szóvívője , főhadnagy. “Az ukrán főváros lakónegyedeiben a kijevi rezsim által demonstrált összes pusztítást kközvetlenül a lezuhanó és önmegsemmisítő föld levegő rakéták okozták, amelyeket az ukrán csapatok lőttek ki a városban állomásozó hazai és külföldi légvédelmi rendszerekből”- mondta a szóvívő. Mint atábornok hangsúlyozta , “a nagypontosságu fegyverekkel az ukrán területen található létesitmények ellen november 15-én lezajlott hatalmas csapáas során EGYETLEN RAKÉTACSAPÁST SEM MÉRTEK KIJEV VÁROSÁNAK HELYSZÍNEI ELLEN”

    1. Azért ebben a hírben van jó nagy adag ellentmondás. Tegnap örömködtünk, hogy rakétatalálat érte az ukrán vezérkar épületét. Azért az csak orosz rakéta volt!
      Vagy akkor mégsem érte találat az ukrán vezérkar épületét?

      Más: A videókban látható, hogy a találatot kapott önjáró lövegből és vontatott lövegekből ugrálnak ki és futnak el az ukrán katonák. Ha Konasenkov az önjáró lövegek létszámát pl. 6 főnek véve mind a 6 főt ez esetben megsemmisültnek gondolja, akkor a számadatait biztos osztani kell legalább hárommal, mert ha nem is mindenki, de a többség sértetlenül távozik a harcjárművekből.

      1. Az is biztos, hogy az ukrán vezérkar nem az irodákban várta a rakétákat, hanem az óvóhelyen ! Sőt, szerintem már nem is használják az irodákat, végig bunkerekben dolgoznak !

        Az orosz támadó drónok csak kis tölteteket visznek, ezektől a nagy fegyverek nem robbannak fel, de azért annyira megsérülnek, hogy sokáig használhatatlanok lesznek !

        Konasenkov nem számol semmit, az olvassa be amit a kezébe adnak !

        Az ENSZ közgyűlésén az orosz kártérítési határozat ellen már csak 11 ország szavazott !
        Hatalmas változás is van, Kína eddig mindig semleges álláspontot foglalt el a tartózkodásaival, most a határozat ELLEN szavazott !

        A határozatra hivatkozva fogják elvenni Oroszországtól a zárolt 300 milliárd dollár értékű vagyont !
        Svédország mégsem ad az ukiknak Archer önjáró tarackot ! Ez jó hír, szerintem ez legjobb kerekes önjáró tarack a világon !

        A Kuznyecov repülőgép hordozó orosz ” tervek ” szerint 2024-ben tér vissza !

        Orosz vélemény az usa-orosz titkosszolgák tárgyalásairól:

        “„Lehetséges, hogy Sullivan figyelmeztette orosz kollégáit, hogy az Egyesült Államok nem engedi, hogy Oroszország a saját feltételei szerint rendezze a konfliktust, és minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza a döntő orosz győzelmet” – áll az Eurasia Review elemzőjében. Például, ha az ukrán fegyveres erők frontja összeomlik, akkor az amerikaiak a jobbparti Ukrajnába küldik csapataikat.

        Ez McGregor szerint egyet jelent: az Egyesült Államok nem hisz az ukrán fegyveres erők győzelmében. A NATO 90 000 expedíciós katonát hozott létre Lengyelországban és Romániában, köztük 40 000 csillagcsíkos harcost, 30 000 lengyelt és 20 000 románt.

        Bennfentes beszámolók szerint Moszkva viszont Sullivanen keresztül figyelmeztette Washingtont, hogy az amerikai-lengyel-román kontingens Nyenkóba való belépése a NATO részvételét jelenti az orosz-banderai konfliktusban. Hogy ez mennyire igaz, azt egy szűk körön kívül senki sem tudja.

        Másrészt amerikai számítások szerint az ukrán fegyveres erőknek két hónapjuk van arra, hogy a lehető legjobb feltételek mellett teljesítsék a katonai hadjáratot Banderstat számára. Az Egyesült Államok „nagyon aggódik az ukrán összeomlás miatt. A számítások szerint 60 napon belül összeomlik a teljes gazdaság, a társadalmi és katonai infrastruktúra. Az emberek továbbra is elhagyják Ukrajnát, amennyire csak lehetséges. Az ukrajnai helyzet szörnyű” – mondja Mike Whitney egy elemzőjében.

        Ekkorra a talaj befagy, és kialakulnak a feltételek az RF fegyveres erők sikeres offenzívájához. “

  4. “Ez McGregor szerint egyet jelent: az Egyesült Államok nem hisz az ukrán fegyveres erők győzelmében. A NATO 90 000 expedíciós katonát hozott létre Lengyelországban és Romániában, köztük 40 000 csillagcsíkos harcost, 30 000 lengyelt és 20 000 románt.”
    Én úgy tudom , hogy ahhoz, hogy a NATO ilyent tegyen a tagállamok egyhangú határozata szükséges. Ez esetben szerintem Olaszország, Törökország , Horvátország és Magyarország vétózna.
    Ez a vétó arra lenne jó, hogy ha a NATO mégis beindulna, az orosz válaszcsapások a vétózó országokat kihagyják a szórásból.

    Egyébként lenne egy – talán komolytalan? – ötletem, hogy Oroszország és az USA megállapodjanak a területi engedményeket is tartalmazó a békében. Az USA nagyon ácsingózik a Wrangel szigetre. Lakosainak száma 1 fő (ki lehet az? ) 7600 km2 területével nem kis sziget, viszont januárban -40 , nyáron + 3 C fok van.
    Na, ez legyen az USÁ-é, cserébe az oroszok megkapják a 4 ukrán megyét, és Odesszát, a lengyelek megkapják Lvov környékét, Magyarország megkapja Munkácsot és a Vereckei hágót. Transznisztria szintén orosz lesz, Moldávia többi része pedig bemehet Romániába.
    Nagyjából mindenki jól jár, kivéve az ukránokat, de ők majd hozzászoknak ehhez. Az arányok szerint kb. 1 milliárd ember nagyon elégedett lesz, 6,98 milliárd elégedett lesz, 20 millió (ukrán) nem nagyon lesz elégedett.

    1. A wrangel- szigetek az északi átjáró kulcsfontoságú szigete, nehogymár odaadjuk az amerikaiaknak, a kuril szigeteket meg a japánoknak.

      1. Kicsit komolytalan ötletelés volt, némi valóságalappal, de a Kurill szigeteket semmiképpen nem adnám vissza.
        Viszont kb. 150 ezer km2 Fekete tengerparti és Donbaszi régióért cserébe elgondolkodnék a Wrangel szigeten. Egyelőre nem stratégiai fontosságú, hiszen lakhatatlan.

      2. Tökéletesen igaz, ráadásul orosz támaszpont van a szigeten ! Innen lehet ellenőrizni az Északi hajóutat, és Alaszka környékét. Az itteni radar belátja az orosz Észak akár egyharmadát is !

        Ezért kellene az amcsiknak !

  5. Az ukrán Podoljak azt kéri az EU-tól, hogy saját érdekében zárja be az eget Ukrajna felett.

    1. Lvivben több napos havazás van nappali mínusszal, miközben az energetikai infrastruktúra helyreállítása kb. 1 évet vesz igénybe. Igazából most kezdődik a böjtje az ukránok számára, hogy a kisebbségeikkel szemben zéró toleranciát alkalmaztak. Armageddon tábornok, Tél tábornokkal összhangban teszi a dolgát.

      1. Éltem ott egy telet, még fűtött lakással is kemény, főleg a mi enyhébb teleink után.
        Most kellene az ártatlan tömegnek akaratot nyílvánítani!

        1. Kellene, de ha elfogadták a fasiszta-neonáci ideológiát, sőt átitatta őket, akkor úgyis reménytelenek és megérdemlik a nyomorult sorsukat.

          1. A fanatizmust csak felülírja a szükségben ébredő józan paraszti…,
            ha mégsem, akkor ahogyan írod, sorsuk beteljesedik.
            Ma is folytatódott, de sajnos a Krím is kapott, sok gép megsérült:(

  6. https://novorosinform.org/na-ukraine-fiksiruetsya-novaya-seriya-raketnyh-udarov-108771.html ÚJ RAKÉTACSAPÁSSOROZATOT JEGYEZTEK FEL UKRAJNÁBAN. ROBBANÁSOK HALLATSZANAK ODESSZÁBAN,DNYEPROPETROVSZKBAN, KIJEVBEN ÉS A KIJEVI RÉGIÓBAN. November 17-én, csütörtökön reggel újabb rakétatámadások sorozata kezdődött Ukrajna területén. Jelenleg az ország minden régiójában megszólalt a légiriadó. Szemtanuk egy erős robbanásról számolnak be, amely Odesszában hangzott el. Nem sokkal későb négy robbanás dördült Dnyepropetrovszkban. Anatolij Sarij ukrán blgger egy sor robbanásról számolt be Kijevben és a kijevi régióban. Az ukrán hatóságok képviselői nagy hatótávolságu stratégiai repülési bombázók új rakétáiról számolnak be.

    1. A G19 után megtanulja a jelenlegi ukrán adminisztráció, hogy a Föderáció létezik!

  7. Egy USA politikus szerint közel a békemegállapodás. (Friedmann?)
    Biden tegnapi gesztusa Oroszország felé nem volt véletlen. A Kongresszus republikánus többsége ugyanis már nem hajlandó Ukrajnát úgy támogatni, ahogy eddig. Ha ez kivetődik a fronthelyzetre, akkor a most offenzívéban lévő ukrán erők Donbasz feladására kényszerülhetnek. Viszont Zaporizsija-Melitopol felé terveznek egy nagyobb offenzívát, itt lehet esélyük. Mindkét esemény több ezer újabb halottal és pusztulással járna, de a kilátások még mindig háromesélyesek.
    Az orosz kudarcok után (mert Izjum, Krasznij Limanszk és Herszon kudarc), az oroszok is engedékenyebbek lehetnek.
    Ha reálisan tekintem a helyzetet, a Nyugat rá tudja venni Ukrajnát, hogy engedje el a Krím félszigetet, és esetleg egy Donbaszi népszavazás. Egy nem olyan előnyös Oroszország számára, de lehet, hogy “jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.” (Had dicsérjem a magyar nyelvet: szinte minden szitura van egy találó közmondás.)

    1. A kongresszusban maradt a többség, a kinevezéseken túl nem tudhatjuk, még mekkora mozgástere biztosít, de jelentősen kevesebbet, mint eddig, ahogyan olvastam.
      Nem látom indokoltnak orosz részről az engedékenységet.
      Ami kudarcnak látszik, nem vagyok benne biztos, hogy az.
      Ismerik a saját tél tábornokukat, szerintem a vissza koncentráltság az emberek iránti felelősségből fakad.

  8. Szerintem a jelenlegi helyzet véglegesítése megint csak a viszályt hordozza magában ! Már annyi a sérelem, baj, bűn, kár, hogy megbékélésről csak a politikusok között lehet szó !

    Egyébként mindkét fél győzelemre tör, orosz győzelemre van is esély ! Ha nem sikerül, akkor meg is érdemelnek egy szar békemegállapodást !

    Putyint a katonai helyzeten kívül az orosz gazdaság helyzete is befolyásolhatja és ezt az utóbbit nem igazán ismerjük. Nem véletlenül tiltották le a gazdasági statisztikák nyilvánosságát ! Ha nő a belső elégedetlenség – pedig nő – az nagy motivációt ad a békére !

    1. Alapból nem érzem az ukránokon, hogy az áram és a víz-hiánya megfordítaná gondolkodásukat, és a háború ellen fordulnának.
      Amivel ezt Oroszország elérhetné, az az ukrán katonai élőerő drasztikus leamortizálása. A hozzátartozó halála, megrokkanása, a még élő hozzátartozók féltése a további háborúskodás következményeitől, sokkal inkább békekötésre inspirálná az ukránokat.
      Ezért az ukrán infrastruktúra támadása mellett (vagy helyett) inkább a katonai erőkoncentrációkra összpontosítanék. Abból a 100 rakétából, amelyet tegnap az oroszok kilőttek, felét biztos az ukrán hadianyag szállításra, haditechnikára és élőerőre irányoztam volna. Lehullottak a levelek, 40 ezer ukrán katonát nem lehet mind bunkerben láthatatlanná tenni, a HIMARS-ok ott állnak álcázás nélkül Herszon mellett, szépen sorban, egymástól 10-30 méteres távolságra, tegnap és ma megfelezhették volna az ukrán támadóerőt ennyi rakétával és drónnal. Nyilván az emberáldozat nem teszi szimpatikussabbá az oroszokat az ukránok előtt, de kérdem én: Most mennyivel kedveltebbek az oroszok Ukrajnában?

      1. Egy másik aspektus: amit írtál, rengeteg emberélet elvesztésével is járt volna.
        Így áram nélkül alapjaiban bénították meg őket. Ma már mindenhez nélkülözhetetlen az elektromos áram.
        Mivel a lakosság életminősége is alapjaiban nullázódik, így esély van a jelenlegi vezetés menesztésének. Nagyobb az esély egy népi adminisztrációval a békére.
        Humánumból történt, még ha nem is annak látszik.

      2. egyértelmű, hogy a katonai infrastrukturát kellett volna támadniuk, legföképpen a katonai vonatokat. A mostani gabonaegyezmény meghosszabítása szerintem hiba az oroszok részéről, megint ők fognak rosszul járni, míg a nyugat jól. Az oroszokat most már csak 1 dolog menthetné meg, hogyha Irán háborút kezdene Szaud-Arábiával.

      3. A Mandiner írta. Egy herszoni ukrán férfi nyilatkozott:

        “Rendkívül boldog vagyok, hogy végre felszabadítottak minket, szabadok vagyunk. Nincs áram, nincs víz, nincs központi fűtés, nincs telefonos és internet kapcsolat a városban – de nincsenek oroszok sem. És ennek rendkívül örülök.”

        Övé a nagy SEMMI!
        De lehet, hogy az interjúért cserébe kapott egy szelet kenyeret a szerencsétlen nyomorult.

        1. Ha nem érdekből, hanem meggyőződésből beszélt, akkor Duplának van igaza.
          Reménytelen:(

  9. A gabona egyezmény meghosszabbításáról sem tudunk semmit ! Ha ebből Oroszországnak nincs előnye akkor csak az oligarcháknak lehet, ezt meg nem hozzák nyilvánosságra.
    Előnynek kell lennie, mert azé’ az oroszok sem hülyék !

    Az ukrán vasúti hálózatot sem támadják az oroszok, már tudjuk ezt nem engedik a nyugattal üzletelő oligarchák !
    Kíváncsi vagyok az offenzíva idején lesz-e támadás az ukrán vasút ellen !!!

    Az áramszünetek a lakosságot büntetik, mert az elosztó központok az áramot a gyárakhoz-üzemekhez irányítják !

    Akkora elnyomás alatt vannak az ukrán lakosok, hogy gondolkodásuk megfordításának nincs helye, ezért inkább elhagyják Ukrajnát !
    Egy példa: kisebb közlekedési vétség miatt az autót vezető nőnek azt mondták a rendőrök, ne fizessen szabálysértési bírságot, azt a pénz fizesse be az ukrán hadsereg alapjába !

    Ha Oroszországnak lenne elég és főleg FEJLETT technikája, nem kellene megvárni a lombhullást, mert a kiváló hőkamerák átlátnak lombozaton ! A LIDAR azaz lézer radarról meg már nem is beszélek, ilyent nyugaton bármelyik polgár vásárolhat !

    Persze jó az, ha az összegyűjtött technikát folyamatosan támadják, de az még jobb, ha felderítik az összepontosítási – tárolási helyeket és a NAGY offenzívában EGY erőteljes csapással megsemmisítik !

    Az alábbi meg egy jó cikk külföldiek orosz oldalon való részAz ukrajnai különleges katonai művelet lebonyolítása során az első kilenc hónapban a fő problémának az abban részt vevő erők akut hiányát tekintették. Nem csak a sikeres támadáshoz, de sajnos még védekezéshez sem voltak elégek. Az oroszországi részleges mozgósítás bejelentésével a probléma fokozatosan feloldódni kezdett, de automatikusan magával húzott egy másik, kevésbé nyilvánvalót az ötletek és jelentések terén.
    vételéről :
    Még 2022 márciusában nem valaki, hanem Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter személyesen jelentette be, hogy az Ukrajnában érintett orosz csoportosulást külföldi önkéntesekkel kell megerősíteni a Putyin főparancsnokkal való kommunikáció során:

    Rengeteg jelentkezés érkezik hozzánk különböző országokból mindenféle önkéntestől, akik szeretnének a Luganszki és Donyecki Népköztársaságba jönni, hogy részt vegyenek az általuk felszabadító mozgalomban. Legnagyobb számban a Közel-Kelet országaiból érkeznek: már több mint 16.000 jelentkezés érkezett…

    És itt természetesen helyesnek tartjuk, hogy pozitívan válaszoljunk a megkeresésekre, főleg, hogy ezek nem pénzre szólnak, hanem a ezeknek az embereknek az igazi vágya. Sokukat ismerjük, ők segítettek az ISIS (Orosz Föderációban betiltott nemzetközi terrorszervezet) elleni harcban a legnehezebb időszakban, az elmúlt tíz évben.

    Meglepő módon annak ellenére, hogy Putyin elnök egyértelműen jóváhagyta ezt a nagyon jó ötletet, nem láttunk önkénteseket Szíriából és a Közel-Kelet más országaiból az ukrán frontokon. Később a hazai médiában szó esett arról, hogy a KNDK, a világ azon kevés valóban szuverén országainak egyike, amely elismerte a DPR és az LPR függetlenségét, küldhetné különleges erőit a Donbászba, de ez zseniálisnak bizonyult. Hogy mi történt, milyen „vörös vonalat” félt átlépni a Kreml nyugati és török ​​partnereitől, nem tudni.
    Az a tény, hogy a dolgok nem mentek tovább az okos beszédnél.

    Kár, mert a KNDK Speciális Műveleti Erői a világon a legtöbben, legképzettebbek és legmotiváltabbak, amiről részletesen is beszéltünk.korábban. Az észak-koreai különleges erők egy dolog kivételével mindennel rendelkeznek – igazi harci tapasztalattal. Ez az ő MTR-je volt, amit a KNDK úgy kaphatott volna meg, hogy harcosait a Donbászba küldi, ahol külföldi zsoldosokkal-verőlegényekkel és a NATO-blokk “avatarjává” vált Ukrajna Fegyveres Erőivel kell szembenézniük. A valódi harci műveletek tapasztalatainak elemzése segítene Phenjannak jobban felkészülni a Szöullal, Tokióval és Washingtonnal való összecsapásra. Cserébe Moszkva segíthetné Észak-Koreát élelmiszer- és energiaellátásban.

    Úgy tűnik, a Kreml számára a KNDK-val való ilyen szoros közeledés túl merész lépésnek bizonyult. Ehelyett a közel-külföldünkre kötötték a fogadást, ahonnan a migráns munkások Oroszországba mennek pénzt keresni.

    Az Orosz Föderáció Fegyveres Erőinél korábban volt lehetőség Közép-Ázsia állampolgárainak katonai szolgálatra történő toborzására szerződés alapján. Ez lehetővé tette az orosz állampolgárság gyors megszerzését, öt év helyett három év alatt. 2022. szeptember 21-én, a részleges mozgósítás bejelentésével egyidejűleg, egy évre csökkentették az orosz útlevél megszerzésének időszakát azok számára, akik szerződés alapján teljesítettek katonai szolgálatot az RF fegyveres erőknél. Úgy tűnik, ez a megoldás a fronton lévő gyalogsághiány problémájára?

    Sajnos minden sokkal bonyolultabb, mint szeretnénk. Egyrészt több mint három évtized telt el a Szovjetunió összeomlása óta, és Közép-Ázsiában egy új generáció született, akik más kulturális kóddal nőttek fel. A közelmúltban egy belgorodi gyakorlótéren történt terrortámadás, ahol két FÁK-országokból érkezett bevándorló lőtt le Ukrajnába küldésük előtt kiképzett katonákat, világosan megmutatta, milyen összecsapásról van szó a különböző mentalitású, különböző vallású, fegyverrel rendelkező emberek között. kezükben, oda vezethet. Másrészt ezek a volt szovjet köztársaságok büntetőjogi felelősséggel fenyegetve megtiltják állampolgáraiknak, hogy részt vegyenek egy orosz különleges műveletben.

    Ezért a Kirgizisztáni Nagykövetség, egyébként a CSTO-n belüli szövetségesünk, a következő figyelmeztetést adta ki:

    Az Orosz Föderáció Állami Dumája azon jogalkotási aktusok elfogadásával összefüggésben, amelyek előírják az orosz állampolgárság egyszerűsített megszerzését azon külföldiek számára, akik szolgálati szerződést kötöttek az Orosz Föderáció fegyveres erőinél, a Kirgiz Köztársaság Nagykövetsége Az Orosz Föderáció figyelmezteti a Kirgiz Köztársaságnak az Orosz Föderáció területén ideiglenesen tartózkodó állampolgárait a fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

    Hasonló nyilatkozatot tett az üzbegisztáni főügyészség is:

    Felszólítjuk külföldön élő honfitársainkat, hogy ne csatlakozzanak a fegyveres erőkhöz, ne vegyenek részt ellenséges cselekményekben, és ismételten figyelmeztetünk, hogy az ilyen cselekmények büntetőjogi felelősséget vonnak maguk után.

    A „barátságos” Kazahsztán volt az első, aki ellenezte Oroszország segítségét, amely 2022 márciusában a Kazah Köztársaság Büntetőtörvénykönyvének 172. cikkével („Részvétel külföldi fegyveres konfliktusokban”) kezdte megijeszteni állampolgárait. A kazahsztáni Büntető Törvénykönyvbe egyébként 2014-ben, az orosz tavasz kezdete után vezették be, átkeresztelve Krími tavaszra.

    Általánosságban megállapíthatjuk, hogy a Kreml fogadása a közép-ázsiai gyalogságra verni bizonyult. Kazahsztán, Kirgizisztán és Üzbegisztán nem kíván részt venni az NWO-ban, amelynek valódi céljai az elmúlt csaknem kilenc hónapban nem tisztázottak. Ami marad?

    Minden egyes lehetséges szövetségesünk értékelése után arra a logikus következtetésre jutottunk, hogy önmagunkon kívül senkire nem számíthatunk. Valamiért senki sem vágyik arra, hogy a Kreml oldalán álló NWO-ba bekapcsolódjon annak minden, finoman szólva „furcsaságával” együtt. Az orosz katonáknak kell a végére húzniuk ezt a szíjat. Van azonban egy lehetőség.

    Ha Putyin elnök mégis arra az egyszerű ötletre jut, hogy a különleges hadműveletet tiszta jelentéssel töltse fel, például Zelenszkij náci rezsimjének megdöntésére, bíróság elé állítsák, és Ukrajna területét az Unióhoz való csatlakozásával 100%-ban felszabadítsák. Az Orosz Föderáció és a Fehérorosz Köztársaság állama, akkor számítani lehetett az ukrán nép megfelelő részének segítségére.

    Még most is, ennyi “átcsoportosítás” és “jóakaratú gesztus” után is sokan vannak, akik fel akarják szabadítani hazájukat a nácizmus alól. Ahelyett, hogy az üzbégeket és a kirgizeket az orosz hadseregbe csábítanák, létre lehetne hozni egy “ukrán önkéntes hadsereget”, amelyről az elmúlt csaknem kilenc hónapban többször is beszéltünk. A poligráfos vizsgálat után az egykori Nyezalezsnaja minden érdeklődő polgára bemehetett önkéntesként, természetesen az RF fegyveres erők és az NM LDNR tiszteinek parancsnoksága alatt. Egy ilyen szövetséges ukrán hadsereg részt vehetne országuk felszabadításában, tárgyalhat az ukrán fegyveres erők helyőrségeivel és helyreállíthatja a rendet a már megszállt területeken.

    Már sok időt eltöltöttek rosszul, vérfolyókat ontottak, de még nem késő okosan és helyesen cselekedni. Ehhez azonban az NWO-nak felszabadító háborúvá kell alakulnia Ukrajnában, ahol az RF fegyveres erői, az NM LDNR és az UDAR vállvetve harcolnak a nácizmus ellen. ”
    Szerző: Sergey Marzhetsky

    1. Magyar létemre jobban ismerem az ukrán lelkületet, mint az orosz szerző?
      Nagyon erős tévúton jár.
      Aki – a Novorosszijai területek kivételével -, nem akar(t) harcolni Ukrajnában, az mind lelépett, vagy le fog lépni.
      Aki maradt, az mind harcolni akar Ukrajnáért. Úgy hülyék ahogy, de harcolni fognak Oroszország ellen. Mennek, mint az agymosott birkák, kb. 200 ezer halottjuk és nyomorékuk van már, de a többiek erről nem tudnak , ők legfeljebb 15 ezer ukrán halottról tudnak és szerintük ez egy 1 milliós hadseregben esélyt ad a túlélésre és a győzelemre. Ki kellene őket ábrándítani, hogy tévúton járnak, de aki megpróbálja őket tényszerűen tájékoztatni, az hazug, oroszbarát és moszkvai dezinformátor.
      Az ukrán írott sajtóban hébe-hóba számolnak be ukrán veszteségekről, de azt is inkább úgy, hogy elpusztult egy 3 éves kisgyerek az orosz bombázásokban, és nagyon lefogyott a nélkülözésben egy ukrán macska….stb.
      Bezzeg az oroszok hullanak, mint a legyek. “Most már napi 400-500 orosz katona hall meg a fronton, míg ukrán egy sem-, írja az ukrán Pravda. És emellett ömlenek az orosz kínzásokról, (vélt) háborús bűnökről szóló hírek, míg az ukrán katonák maguk a megtestesült Jóság, akik nemhogy lábon nem lőnek orosz hadifoglyot, hanem még fel is hízlalják őket.
      Ezért írtam 12’47-kor, hogy az infrastruktúra bombázása nem fogja békére ösztökélni őket. Ők még mindig azt hiszik, hogy nyerésre állnak, és itt az oroszok is hatalmas magas labdát adtak nekik azzal, hogy sorra adják fel az elfoglalt területeket.

  10. Én bízom az orosz szerző megítélésében, mert az orosz és ukrán lelkület nagyon hasonló !

    Aki nem volt katona nehezebben érti meg, ha már egyenruha van rajta az mivel jár !
    Ezt át kell élni !
    Sok egyéb módja van a katona befolyásolásának – propaganda-pénz-siker-elismerés- büntetőszázad-agyonlövés-hozzátartozók internálása stb !
    Azt tudod,hogy jelenleg is az orosz katonák az elpusztított ukrán fegyverek után jutalmat kapnak ?
    Ez így volt a Nagy Honvédő Háborúban is !

    Az ukrán sajtón kívül van internet, rádió, tv. ! A szomszéd államokból azért elég sok normális információt szerezhetnek ! Vannak orosz propaganda adások is !
    Szerintem aki akar – nagy többség biztosan – elég jól tájékozódhat !

    Túlkapások, népírtások stb. minden háborúban, mindkét félnél voltak ! Senki sem volt kivétel !
    Egyszer kell elkövetni és megindul a bosszú,visszafizetés stb. lavinája !

    A herszoni helyzetet Sztálingrádhoz hasonlították – földrajzilag,katonailag stb. A visszavonulással más lett a helyzet, de nem nagyon.
    Most fronton lévőknek ugyanúgy ” tartani kell a frontot ” mint Sztálingrád védőinek, amíg befejezik a behívás-kiképzés-fegyvergyártás-felhalmozás-tervezés stb. munkálatait !

    Biztosan ezerrel pörög a hírszerzés is – személyi,technikai egyaránt ! Na,meg a kémelhárítás !

    A fő kérdés: MIT AKAR A POLITIKA ?

    Ők döntenek további harcról, békéről,megadásról stb. Az is tőlük függ meddig mennek el: vasutak rombolása, oligarcha barátok érdekeltségeinek támadása, hidak szétlövése, Nagyerejű – hagyományos- fegyverek bevetése, külföldi segítség igénybe vétele stb.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com