Keveslik Mekkmester havi 5 milliós havi fizetését, a kormány emelni akar
Több ponton is átírná a kormány a jegybanktörvényt, amelynek részeként többek között az adósságfékszabályt is kiterjesztik – írja a Bank360.
A Telex által idézett törvényjavaslat a jegybankelnök fizetését is megváltoztatná, ez a mostani fix 5 millió forintról egy magasabb, az átlagbérhez kötött összegre nőne.
A tervezet értelmében a jegybankelnök mostantól a hitel- és lízingtartozásoknál is meghatározhatja a törlesztőrészletek jövedelemarányos maximum mértékét. Ez a legtöbb banki hitelnél eddig is így volt, a fogyasztási hiteleknél például 500 ezer forint alatti kereset esetén a jövedelem 50 százaléka az adósságfék.
A törvényjavaslat ezen kívül arról is szól, hogy a jegybankelnök fizetése elmozdul a mostani fix 5 millió forintról, és azt az Állami Számvevőszék elnökének béréhez kötik.
Az új fizetés mindig az előző évi havi bruttó átlagbér tizenkétszerese lesz.
Ez idén a tavalyi átlagbérrel 5,26 millió forint lenne, de az idei átlagbérrel számolva jövő évtől már 6 millió forint fölött lehet.
Ez azért fontos, hogy a felpörgő infláció idején az MNB tisztségviselőinek fizetése ne veszíthessen reálértékéből az átlagfizetésekhez képest.
(propeller)
A balrad.hu kommentje a “kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: “…a felpörgő infláció idején az MNB tisztségviselőinek fizetése ne veszíthessen reálértékéből…”
De mivelhogy a “demokratikus intézményrendszer” EGYÉB tisztségviselőinek havi abrakadagját is vélhetőleg inflációkövetővé teszik – csak talán kevésbé látványos módon – máris megágyaznak a KSH következő dijadaljelentésének! Ami a döbrögisztáni átlagkeresetek X – százalékos növekedéséről fog szólni!
Egyébiránt pedig Mekkmester – mint az MNB elnöke – a qrmány szerint MEGÉRDEMLI EZT A HAVI MIN. HATMILLIÓS ABRAKADAGOT!
MI IS MEGÉRDEMELJÜK… – ŐKET!