A jelenlegi helyzet Ukrajna körül hasonló a karibi válság idejéhez, hiszen Oroszország biztonságát fenyegetik a határain – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
“Ahogyan 1962-ben, úgy most is arról beszélünk, hogy közvetlenül a határainkon fenyegetjük Oroszország biztonságát ” – mondta Lavrov a „The World on the Edge” című filmhez adott interjúban.
Megjegyezte, hogy ma a fenyegetés közelebb van, mint amikor a Jupiter rakétákat telepítették Törökországba.
Szerinte most kampány folyik Ukrajna fegyverekkel való felpumpálására.
Lavrov azt is elmondta , hogy Oroszországot aggasztja Lengyelország azon szándéka, hogy amerikai atombombákat helyezzen el a területén.
Az orosz Honvédelmi Minisztérium szombaton a brit haditengerészet egyik egységének tagjait vádolta meg az Északi Áramlat földgázvezetékek ellen elkövetett robbantással.
“A rendelkezésre álló információk alapján ennek a brit haditengerészeti egységnek a katonái vettek részt a Balti-tengeren szeptember 26-án elkövetett terrortámadás, az Északi Áramlat I. és az Északi Áramlat II. földgázvezeték felrobbantásának tervezésében, előkészítésében és végrehajtásában” – tudatta a minisztérium.
Az orosz honvédelmi tárca úgy véli, szintén Nagy-Britannia és Ukrajna áll a Krím félszigetnél az orosz fekete-tengeri flotta ellen szombaton végrehajtott dróntámadás mögött.
“A Nyikolajev égióban lévő Ocsakov városban állomásozó brit szakértők irányításával készítették elő ezt a terrorcselekményt, illetve képezték ki a különleges tengeri műveleteket végrehajtó ukrán katonákat” – írta a minisztérium a Telegram-csatornáján.
A tájékoztatás szerint egy orosz hajó kis mértékben megrongálódott a Szevasztopoli-öbölben.
Moszkva szerint a drónokkal célba vett hajók részt vesznek a gabonát exportáló teherkonvojok védelmében is.
Mihail Razvozsajev, Szevasztopol kormányzója a TASZSZ orosz állami hírügynökség jelentése szerint arról számolt be, hogy a szombati volt az eddigi legerőteljesebb dróntámadás a Krím félszigetnél.
Az Ukrán Fegyveres Erők hét alkalommal kísérelték meg megtámadni az orosz csapatok állásait Harkov térségében, de mindegyiket visszaverték – közölte ma az orosz Honvédelmi Minisztérium.
Kupjanszk irányában az ellenség két zászlóaljnyi harcászati csoportból álló erőkkel, külföldi zsoldosokkal megerősítve hét sikertelen támadást intézett az orosz csapatok állásai ellen – áll a minisztérium közleményében.
Az állásaink elleni támadásokra a harkovi régió Perszotravneve, Orljanka, Tabajevka és Beresztovoje települések környékén történtek kísérletek. Az Ukrán Fegyveres Erők csapatait az orosz tüzérség és a légierő csapásai visszavetették a kiindulási pozícióikba. Az ellenség kb 250 embert veszített.
A Nyikolajev régióban lévő Ocsakov város környékén csapást mértek az ukrán fegyveres erők különleges műveleti erőinek kiképzőközpontjára.
Az ukrán csapatok a tüzérség fedezete alatt támadást indítottak Davidov Brodnál.
“Nikolajev-Krivoj Rog irányban az ukrovermacht újabb” offenzívát indított Bruszkinszkoje falu környékénén. Az RF fegyveres erők sikeres akciói következtében a nácik visszaszorultak eredeti pozícióikba” – jelentette Kirill Sztremouszov, a herszoni regionális közigazgatás helyettes vezetője.
Elmondása szerint az Ukrán Fegyveres Erők több tucat fegyveresét, 4 páncélozott harcjárművét és legalább 4 kisteherautóját semmisítettek meg.
A hírek szerint az orosz légierő repülőgépei, valamint a nehéz rakéta – sorozatvetők is részt vettek a támadás visszaverésében.
Az elmúlt nap folyamán az Ukrán Fegyveres Erők 6 csapatharcászati csoportos támadást hajtottak végre Milovoje, Szuhanovo, Pjatyihatki, Iscshenka, Bruszkinszkoje és Szadok településekkörnyékén a Herszon régióban. A szövetséges erők akciói eredményeként az ellenség visszaszorult eredeti állásaiba.
Ezen kívül több mint 60 ukrán katona, 17 páncélozott harcjármű és 12 jármű semmisült meg.
Az ukránok 10-12 órán keresztül ágyúzták Energodart, és teljesen áramtalanították a várost – mondta Vlagyimir Rogov, az Együtt vagyunk Oroszországgal mozgalom elnöke.
Az ágyúzások következtében több ház is megsemmisült.
Rogov szerint ennek a sokórás “lövöldözésnek” az egyetlen célja – hogy a jövőben partraszállást hajtsanak végre, amelynek során talán elfoglalhatják a zaporozzsjei atomerőművet.
„A lövöldözés miatt az áramszolgáltatás megszakadt, a mentőcsapatok dolgoznak. A tartalék vonalakra váltás folyamatban van. A közeljövőben helyreáll az áramszolgáltatás a városban” – mondta a politikus.
A donbasszi fronton pedig tovább folytatódik az orosz és szövetséges csapatok offenzívája az ukrán megszállók ellen.
Az orosz csapatok elérték a Donyecki Népköztársasághoz tartozó Pavlovka külvárosát, és a dél-donyecki irányú offenzíva során több mint három kilométer mélyen hatoltak be az ellenség védelmébe.
Hatalmas tüzérségi előkészítés után az ellenség védelmi vonalát Opitnoje és Vodjanoje térségében áttörték.
Ezek a települések az Ukrán Fegyveres Erők úgynevezett Avgyejevka erődített területének részét képezik, amelyet nyolc éve ukrán csapatok építettek, és amely az egyik legnagyobb a Donbasszban.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Hatalmas különbség van az ukrán és az orosz sajtó adatai között. Azt tudjuk, hogy saját veszteségekről az ukránok soha nem beszélnek, orosz oldalon viszont a DNR és LNR kb. heti szinten tesz közzé adatokat a saját veszteségekről is.
Most azonban olyan megdöbbentő adatot láttam az ukrán sajtóban, amilyenre még nem volt példa: Az ukránok szerint ugyanis 1 nap alatt 950 orosz katonát öltek meg tegnap, és így az oroszok embervesztesége a háborúban már 71.200 fő.
“A vezérkar közölte, hogy október 29-én a fegyveres erők 950 orosz megszállót számoltak fel.
Forrás : Vezérkar
Szó szerint : “Jó nap volt, a megszállók Donyeck és Liman irányában szenvedték el a legnagyobb veszteségeket.”Ukrán Pravda
Akkor tegyük egy kicsit helyre ezt az ukrán adatot:
Mivel az oroszok bevonultak Pavlovkába, tehát offenzívában voltak, bizonyára volt emberveszteségük. Lehet talán néhány tucat, de bizonyára nem több, mert összesen nem volt 950 támadó.
De mindenhol máshol csak deffenzívában vannak, ahol alig van veszteség. Itt nincs közelharc, a drón felderíti az ukrán támadókat, a tüzérség és a helikopter pedig teszi a dolgát. Szinte nincs emberveszteség, csak a támadók oldalán.
Lehet még veszteség a HIMARS ütések következtében a hátországban, ahol vezetési pontokat, laktanyákat céloznak, de most ilyenről sem számolt be az ukrán sajtó. (Pedig szívesen dicsekszik!)
Ez az adat tehát bődületes hazugság, mint ahogy a 72 ezer összesített adat is. Azt tudjuk, és az ukránok sem vitatták, hogy Oroszország legfeljebb 150 ezer emberrel indította a Tavaszi hadjáratot. Ha ennek a közel fele már meghalt, miközben az ukránok 700 ezren vannak, sőt Reznyikov szerint inkább 1 millióan, akkor a Világ legszarabb, legselejtesebb, impotens hadserege az ukrán, amely a teljes és korszerű NATO arzenál, zsoldos segítség és tízszeres, tizenkétszeres túlereje ellenére képtelen visszafoglalni a kislétszámú orosz alakulatok által elfoglalt területeket.
“Oleksiy Reznikov ukrán védelmi miniszter szerint a háború új szakaszába lép, mert hamarosan egymillió katonát fegyvereznek fel azokkal az új fegyverekkel és katonai felszerelésekkel, amelyeket az Egyesült Államok és más nyugati országok adományoztak az országnak az elmúlt néhány hétben.” -Forrás: 24.HU, 2022.május 13.
Ez a hazugság így tehát kontraproduktívra sikerült, mert saját magát járatja le.
“Ez a hazugság így tehát……..” Most már legalább látja, hogy menyire szavahihetőek, az ukik úgy általában. Ezenkívöl sokkal nagyobb hazugságokat is elkövettek, olyanokat,hogy még saját maguk sem hitték el.
Én sem tudom mi az igazság, de közelebb állhat az ukrán adathoz mint a nemlétező oroszhoz !
A köztársaságok adatait arányosítva az orosz létszámmal, bizony ehhez közelálló veszteség jelenik meg és nem az a nevetséges amit az oroszok pár hónapja közzétettek !
Kb. egy hónapja kiszivárgott – közzé is tettem – az orosz pénzügyminisztérium 49 000 elesett orosz után fizette ki a családoknak járó 7 millió rubelt !
A nagy veszteség az első hónapok zűrzavarában következett be.
Az ukrán tüzérség is dolgozik, kezdetben bőven volt ágyú és gránátuk is ! A hymars is dogozik, úgy emlékszem pár napja eltalálták a csecsenek körletét és 28 csecsen meghalt kb. 50 pedig megsebesült !
Lehet, hogy az oroszok játszanak a statisztikával mert több alakulat vesz részt a harcokban. Talán ők csak a reguláris hadsereg adatait közlik, a sok önkéntes milicia, Wagner, Orosz Gárda, Csecsenek adatait nem . A köztársaságok veszteségei biztosan nincsenek bent az “orosz veszteségek ” fogalmában.
A belorusz kórházak tele vannak súlyosan sérült – csonkolt – orosz katonákkal ! Őket gyógyulás nélkül nem akarják hazaküldeni ! Volt erről egy-egy orosz és ukrán riport is , aztán ezek elmaradtak……!!
Az emberek a golyóktól félnek – joggal – de a tüzérség a leghalálosabb, a repeszek szinte szétszedik az embereket !
Az ukrán hadsereg létszám valóban lehet 700 000 fő, egy 40 milliós – volt – országnak ennyit könnyedén ki kell állítania teljes mozgósítás esetén – ez orosz viszonylatban kb. 20 millió fő lenne !
A másik a minőség, az ukránok elismerendő kitartással harcolnak, az oroszok meg nem. Ez nem az ő háborújuk !
Az oroszok legnagyobb vesztesége – erről aztán nincs ám szó sehol – a harcok alatt lejáró szerződések miatt sok orosz katona távozott – hatalmas nyomás és csábítás ellenére – a hadseregtől. Ezért fordulhatott elő, egyes frotn szakaszokon a zászlóaljak létszáma egy század szintjére esett vissza !
Márpedig ahol a szerződésesek nem kapták meg az igért pénzt, ellátást ott aztán nem maradtak tovább !
A kezdeti sikertelenség egyik nagy oka, hogy az orosz támadások négy irányból történtek, négy hadsereg – négy “vezető” tábornok irányitásával ! Na, ők aztán mind egyéni dicsőséget akartak és egyáltalán nem működtek együtt a többi vezetővel. Időnként rájuk szólt Putyin, de semmi eredménye nem volt ! Marakodtak az ellátásért-lőszerért stb. !
Most jön ugye a nagy kérdés, ha meghalt kb. 60 000 orosz, leszerelt kb. ugyanennyi akkor kik és hányan vannak a fronton !
A válasz egyszerű, a nagy pénzért eredményes toborzás folyt, meg…..meg…..bizony hozzá kellett nyúlni a nagy tartalékhoz! Igen, a kínai határon kb. 500 000 orosz katona állomásozik !!
Miért ? Hm…hát….ez egy külön kommentet érdemelne !
Összefoglalva: Oroszország katonai ereje papíron l 180 000 fő, a háború kezdetén kb. egy millió katona. Ennek 15 %-a vett részt a különleges műveletben. Ehhez jöttek a köztársaságok, a csecsenek az Orosz Nemzeti Gárda – a gárda kb. 340 000 fős – a Wagner meg egyéb kisebb önkéntes alakulatok.
Az orosz vezetőknek bőven van mit tanulniuk katonai téren is a nyugattól ! A jelenlegi hírek biztatóak, remélem rövidesen még jobbak jönnek !
Segitek ehaton elvtars abbn mi az igazsag jo? Ukrajna 42 millios orszag volt. A nyolc ev naci verengzes elol kb 1.5 millio rosz ajku elmenekult Oroszorszagba. A krimi lakossag is a naciktol valo megszabadulast valasztotta ott 2.5 millioan elnek, terulete kb 25.000 km2, a negy regio amelyek az ENSZ szabalyainak megfelelo modon, az onrendelkezes jogan , szinten a naci kormany ellen es az Orosz anyafoldhoz valo visszacsatlakozast valasztottak, ez anegy regio kb 90.000km2, mint Hazank terulete…az itt elo lakossag kb. 9 millio. Tehat Oroszorszag nagyobb lett 115.000km2- el es lakosainak szama 11 millioval nott! Ukrajna ugyanakkor a 42 millios lakosbol kb 18 milliot elvesztett. Kivandorolt vagy 3,5 millio . Szoval mindenki latja hogy nem az ukran nacik allnak jol, megha az osszes kolonista=nato usa es az anglo sakszok vegyelete tamogatja oket, Europa vesztett, a talpnyalo usa segget es csizmakat fenyesito politika az atlag embereket sujtja! De az atlag melyen alszik….majd a hidegben felebrednek!
Na, ez az amerikai intézkedés közelebb hozza a háborút kínával !
“Az Egyesült Államok azt üzeni Kínának: „A mesterséges intelligencia technológia a jövő, mi és szövetségeseink odamegyünk – és ti nem jöhettek”
– értékelte Gregory Allen, a washingtoni Center for Strategic & International Studies (CSIS) agytröszt mesterséges intelligenciás kutatórészlegének igazgatója a portálnak. De más szakértők, így Chris Miller, a Tufts Egyetem professzora szerint is az új exporttilalom egy a hidegháború óta nem látott korlátozás, amelynek a következményei súlyosak lesznek.
Kína térdre rogyhat
Az amerikai szigorítás kihasználja, hogy a mesterséges intelligencia új áttöréseihez elképesztő fejlettségű technológia kell, amely nem áll Kína rendelkezésére. Az új áttörések a számítási teljesítmény fejlődéséhez kapcsolódnak, amelyben gyakran olyan gépi tanulási algoritmusokat alkalmaznak, amelyeket több száz vagy ezer grafikus feldolgozóegységgel (GPU) felszerelt szuperszámítógépeken képeznek ki, olyan chipeken, amelyeket eredetileg játékokra terveztek, de a szükséges matematikai műveletek futtatására is ideálisak. Ezáltal Kína mesterséges intelligencia-ambíciói nagymértékben függnek az amerikai szilíciumtól.
Kína esetében viszont hiányzik a tudás a chipek fejlesztéséhez, amelyeket a gyártási megoldásokból sem feltétlen lehet kikövetkeztetni. A techszabadalmak legnagyobb részét az Egyesült Államok, Japán és az Európai Unió birtokolja. Hiába vannak olyan kínai hightech cégek, mint a Google helyi kihívója a Baidu, vagy a népszerű közösségi portál, a TikTok, a rendszereik nyugati chiptechnológián alapulnak.
Bár több kínai vállalat, köztük az Alibaba és a Baidu, olyan szilíciumchipeket fejleszt, amelyek az Nvidia és az AMD chipjeivel kívánnak versenyezni, de ezek mindegyike Kínán kívüli gyártást igényel, ami most tiltott terület.
Amúlt hónapban a kínai e-kereskedelmi óriás, az Alibaba egy új, nagy teljesítményű felhőalapú számítástechnikai rendszert mutatott be, amelyet mesterséges intelligencia projektekhez terveztek. A rendszert az Alibaba felhőalapú ügyfelei használják algoritmusok betanítására olyan feladatokhoz, mint a chatbotok dialógusa és a videóelemzés, és az amerikai Intel és Nvidia vállalatok több száz chipjének felhasználásával épült. A jövőben viszont ilyen projekteket lehetetlen lesz megvalósítani Kínában: Joe Biden elnök új szankciókat vezetett be, a kormányzat szabályai pedig megtiltják a vállalatoknak, hogy a legerősebb AI-algoritmusok betanításához vagy futtatásához szükséges fejlett chipeket Kínába exportálják.
Az átfogó új szabályozás célja, hogy az ország mesterséges intelligencia ipara a sötét középkorban ragadjon Kínában, miközben az USA és más nyugati országok fejlődnek. A korlátozások a chipgyártó berendezések és a tervezőszoftverek exportját is megakadályozzák, és megtiltják a világ vezető szilíciumgyárainak, köztük a tajvani TSMC-nek és a dél-koreai Samsungnak, hogy fejlett chipeket gyártsanak a kínai vállalatok számára – összegezte a rendeletet a Wired.
Az amerikai chipektől való elvágottság jelentősen lelassíthatja a kínai mesterséges intelligencia projekteket. Kína vezető hazai chipgyártója, a Semiconductor Manufacturing International Corporation (SMIC) olyan chipeket gyárt, amelyek több generációval elmaradnak a TSMC, a Samsung és az Intel chipjei mögött. Ezt a hátrány pedig még ipari kémkedéssel sem lehet egyik pillanatról a másikra ledolgozni.
Erről azért megoszlanak a vélemények…
pl.:
https://www.szabadeuropa.hu/a/kina-globalis-dominanciara-tor-a-mesterseges-intelligencia-teren/31503157.html
stb., stb. 🙂
Kinaval senki nem akar es nem is mer haboruzni! kina nem rogyik terdre 5000 eve volt arra…………a dollar rogyogat meg a jurro, meg a Ft……………Kina koszoni szepen megvan. Meg Eszak Koreaval sem mer senki kekeckedni, nemhogy Kinaval!
Nagyon hamar az USA talpnyaloi, koloniai( EU) meglatja mitortenik, ha kb 5% a AZ orosz haderonek kiadjsk az indulas jelet! Idaig sem nehez bombazok sem tankok ezrei sem a termobarikus fegyverek nem lettek bevetve! De piszkaljak a macit AZ Meg most Mar odafog barszni egyet kettot AZ odesszsi NATO telepekre, es az angol polak kerszoni bazisokra Is! NOV 7 unnep lesz!
En tudom mi az igazsag! Ukrajna a nyolc Ev terror akciojai kovetkezteben elvesztett kb 1.5 millio lakosat, akik Oroszorszagbs menekultek. A Krimiai valasztasok es a masik megy regio valasztasainak eredmenye az Lety, hogy kb 13 millio orosz lelekkel gazdagodott az Anyaorszsg. A Krim es a megy regio terulete kb 135000 negyzet km amivel Oroszrszag norte Meg! Tehat AZ ukrajnabol kimenekultek a nacikormanyzas alatt nyugatra menekultek kb 3 millioan vannak( eleguk is van Mar beloluk) kb a 42 milliobol maradt a nacik alatt kb 25 millio lakos. Koztuk foleg oreg mivel a katonakotelesek nagyjabol FELE lelepett! Ez van.
Az ukránok úgylátszik a turul-fűrészelgetéssel végképp kihúz6ták Döbröginél is a gyufát, hogy már a FIDESZ-es főodratú is leginkább magát az USA-t okolja az ukrajnai sajnálatos eseményekért. 🙂
https://www.origo.hu/nagyvilag/20221028-sachs-nato-terjeszkedes-es-ukran-haboru.html?utm_source=origo.hu&utm_medium=referral&utm_campaign=ott_k_02
Sachs teljesen jól látja a helyzetet. Egyébként tegnap Szijjártó egy USA tévécsatorna vendége volt, és egész szimpatikus, békepárti interjút adott.
Tökéletes összefoglalás!
Kína remélem okos marad és nem lép be a háborúba. Az elnök pár hónapja a katonai vezetőknek tartott értekezleten kimondta: 2 évük van a hadsereg fejlesztésére. Nagyon hasonlít Sztalin 1931 májusi egykolumnás újságcikkére: “A gazdaság vezetőihez” amiben azt írta: “10 évünk van felkészülni……”. Egy hónapot tévedett.
Az okostojás hazugságokat ír ide. A világon három nagy chipgyártás van: a Samsung, a Tajvani, és az Usa. A negyedik Kína. Nemrég az Usa-ban megvizsgáltak pár Kínai gyártmányt (ezeket az oroszoktól kapták, azóta Kína nem visz modern fegyvereket orosz hadgyakorlatra) és megdöbbenve azt állapították meg, hogy a világon a második legmodernebb chip a Kínai. Általánosságban 7 nanométeres chipeket állítanak elő, a gyártmányok legjobbai 5 nanométeresek, és a Kínai chipek is 5 nanométeresek, csak ezt Kína nem verte nagydobra. Tajvani gyárból 28 fejlesztő mérnököt csábítottak Kínába és tudjuk Tajvanon és a Samsungnál is kutatások vannak a 3 nanométeres chipek sorozatgyártása felé. Az amerikai gyártás kutatás még nem tart itt. A világon két helyen megy a MI fejlesztése nagy erővel és az amerikai kutatás megállapította a Kínaiak 2 évvel megelőzték őket. Kína olyan tanulásra képes elektronikát épít be rakétákba, mely új megvilágításba helyezi a modern háború fogalmát. pl. olyan műhold gyilkos rakétát próbáltak sikerrel, mely sorba látogatja az elérhető ellenséges műholdakat, gondolkodik. Ukrajnát vagy 100 db nyugati műhold vizslatja, ehhez akár 10 db rakéta is elég és a nyugat megvakul, semmit nem ér a Himars, a 155 mm-es műhold vezérelt lövedék, a super új Gepárd drón gyilkos. (az érzékeny lüktető radar, beméri, hogy jönnek a drónok, a lézer beméri a távolságot, a sebességet, az irányt – az 5 db-os tárban lévő 30 mm lőszer chipje aktiválódik kilövéskor, és mikor a drónokhoz ér lerobbantja magáról a burkot és nagysebességű forgással rengeteg repeszt terít maga köré, akár 15 drónt is leszed egy sorozattal. Minden drónban chip van, minden sorozattal 5 chip is felrobban, na ezért nincs az autók gyártásához chip. Több százezer drón van megrendelve.
Magyarországon már újra van gázolaj, nem megy Ukrajnába (le is szedték a Turult) annyi, most nyugaton mondják hiány lesz gázolajból, most onnan folyik millió hekto számra az ukrán tankokba. Senkinek nem tűnt fel, hogy szinte naponta kilőnek az oroszok üzemanyag raktárakat még sincs az Ukránoknak hiányuk gázolajból ?
Júliustól az amerikai tulajdonú búzát, kukoricát elszállították Ukrajnából, Hollandiába, Olaszországba, Hispániába, Törökföldre, de afrikába csak két hajó ment összesen. Két kicsi. Közben orosz egy sem mehetett, most meg a kimenő műtrágyát szállító hajók fedezetében újabb orosz fregatt lett oda, pedig a Moszkva sincs még tisztázva, miért volt kikapcsolva a teljes négy rétegű légvédelem, miért állt egy helyben három napig? Putyint nem érdekli az orosz fiatal katonák halála, de az amerikai búzát kiengedte, míg az orosz búza nem mehetett, sorban lövik ki a hadihajókat, de hogy a tábornokai egy része amerika embere az rendben van. Putyin célja az eszkaláció.
Egy komoly tizezer tudós által végzett kutatás eredménye, amit most az ENSZ környezetvédelmi szervezete is kiadott, hogy az emberiség aláírta a saját halálos ítéletét az államok nem tudják a vállalt kötelezettségeiket teljesíteni, újra índítják a foszilis erőműveket, a szénbányákat stb. Már csak egy lehetőség maradt – írják – az emberiség létszámának drasztikus csökkentése.
A Covid egy próba volt, mert 6,5 millió halott nevetségesen alacsony szám, mikor 8,5 milliárd-ról 500 millióra kéne csökkenteni. A WHO az oltás nyomán 700 millió halottra számít, az ebola sem lesz erre megoldás, a Kínai védekezés megmutatta mi vezet eredményre (amerika covid halottja több, mint egymillió fő a 360 milliós lakosságból, míg a Kínai 1,4 milliárdból csupán 15 ezer szövődményekben elhunyt volt. )
A Nato által elfogadott doktrína az atomfegyverek alkalmazásáról, az első csapás után jövő orosz reakció amerikai célok esetén három rétegű légvédelemmel és 75 % hatásfokkal néhány usa területi találattal számol, de annyit kibírunk írja az okmány. Az új orosz hiperszónikus rakéta még alig van egy – kettő (Sarmat). Kína már zömében hiperszónikussá átépítette a nagyhatótávú ballisztikus atomrakétáit és új chipekkel szerelte. kb 300 db van neki. Nem összetévesztendő az anyahajó elleni rakétákkal, mint ahogy Kína sem összetévesztendő az orosz elnök és oligarchák ostobaságával, oroszelleneségével. Annyira sajnálom a sok fiatal orosz katonát akiknek ezek miatt kell meghalniuk.
Az ukran nacik altal legyilkolt 15000 embert nem sajnalod te barom! Putyinek is letudnak aratni kievet es a tobbi varost mint ahogy azt a yenkik tettek! De az orosz es ukran nep testver es a nacikat akarja kiirtani onnan nem az atlag pogart te a nagyon okos kodo! menjel el a kolonistak koze propagandalni meg az orosz fiatalokat MOST sajnalni te tehetsegtelen all human!
Kína remélem okos marad és nem lép be a háborúba. Az elnök pár hónapja a katonai vezetőknek tartott értekezleten kimondta: 2 évük van a hadsereg fejlesztésére. Nagyon hasonlít Sztalin 1931 májusi egykolumnás újságcikkére: “A gazdaság vezetőihez” amiben azt írta: “10 évünk van felkészülni……”. Egy hónapot tévedett.
Az okostojás hazugságokat ír ide. A világon három nagy chipgyártás van: a Samsung, a Tajvani, és az Usa. A negyedik Kína. Nemrég az Usa-ban megvizsgáltak pár Kínai gyártmányt (ezeket az oroszoktól kapták, azóta Kína nem visz modern fegyvereket orosz hadgyakorlatra) és megdöbbenve azt állapították meg, hogy a világon a második legmodernebb chip a Kínai. Általánosságban 7 nanométeres chipeket állítanak elő, a gyártmányok legjobbai 5 nanométeresek, és a Kínai chipek is 5 nanométeresek, csak ezt Kína nem verte nagydobra. Tajvani gyárból 28 fejlesztő mérnököt csábítottak Kínába és tudjuk Tajvanon és a Samsungnál is kutatások vannak a 3 nanométeres chipek sorozatgyártása felé. Az amerikai gyártás kutatás még nem tart itt. A világon két helyen megy a MI fejlesztése nagy erővel és az amerikai kutatás megállapította a Kínaiak 2 évvel megelőzték őket. Kína olyan tanulásra képes elektronikát épít be rakétákba, mely új megvilágításba helyezi a modern háború fogalmát. pl. olyan műhold gyilkos rakétát próbáltak sikerrel, mely sorba látogatja az elérhető ellenséges műholdakat, gondolkodik. Ukrajnát vagy 100 db nyugati műhold vizslatja, ehhez akár 10 db rakéta is elég és a nyugat megvakul, semmit nem ér a Himars, a 155 mm-es műhold vezérelt lövedék, a super új Gepárd drón gyilkos. (az érzékeny lüktető radar, beméri, hogy jönnek a drónok, a lézer beméri a távolságot, a sebességet, az irányt – az 5 db-os tárban lévő 30 mm lőszer chipje aktiválódik kilövéskor, és mikor a drónokhoz ér lerobbantja magáról a burkot és nagysebességű forgással rengeteg repeszt terít maga köré, akár 15 drónt is leszed egy sorozattal. Minden drónban chip van, minden sorozattal 5 chip is felrobban, na ezért nincs az autók gyártásához chip. Több százezer drón van megrendelve.
Magyarországon már újra van gázolaj, nem megy Ukrajnába (le is szedték a Turult) annyi, most nyugaton mondják hiány lesz gázolajból, most onnan folyik millió hekto számra az ukrán tankokba. Senkinek nem tűnt fel, hogy szinte naponta kilőnek az oroszok üzemanyag raktárakat még sincs az Ukránoknak hiányuk gázolajból ?
Júliustól az amerikai tulajdonú búzát, kukoricát elszállították Ukrajnából, Hollandiába, Olaszországba, Hispániába, Törökföldre, de afrikába csak két hajó ment összesen. Két kicsi. Közben orosz egy sem mehetett, most meg a kimenő műtrágyát szállító hajók fedezetében újabb orosz fregatt lett oda, pedig a Moszkva sincs még tisztázva, miért volt kikapcsolva a teljes négy rétegű légvédelem, miért állt egy helyben három napig? Putyint nem érdekli az orosz fiatal katonák halála, de az amerikai búzát kiengedte, míg az orosz búza nem mehetett, sorban lövik ki a hadihajókat, de hogy a tábornokai egy része amerika embere az rendben van. Putyin célja az eszkaláció.
Egy komoly tizezer tudós által végzett kutatás eredménye, amit most az ENSZ környezetvédelmi szervezete is kiadott, hogy az emberiség aláírta a saját halálos ítéletét az államok nem tudják a vállalt kötelezettségeiket teljesíteni, újra índítják a foszilis erőműveket, a szénbányákat stb. Már csak egy lehetőség maradt – írják – az emberiség létszámának drasztikus csökkentése.
A Covid egy próba volt, mert 6,5 millió halott nevetségesen alacsony szám, mikor 8,5 milliárd-ról 500 millióra kéne csökkenteni. A WHO az oltás nyomán 700 millió halottra számít, az ebola sem lesz erre megoldás, a Kínai védekezés megmutatta mi vezet eredményre (amerika covid halottja több, mint egymillió fő a 360 milliós lakosságból, míg a Kínai 1,4 milliárdból csupán 15 ezer szövődményekben elhunyt volt. )
A Nato által elfogadott doktrína az atomfegyverek alkalmazásáról, az első csapás után jövő orosz reakció amerikai célok esetén három rétegű légvédelemmel és 75 % hatásfokkal néhány usa területi találattal számol, de annyit kibírunk írja az okmány. Az új orosz hiperszónikus rakéta még alig van egy – kettő (Sarmat). Kína már zömében hiperszónikussá átépítette a nagyhatótávú ballisztikus atomrakétáit és új chipekkel szerelte. kb 300 db van neki. Nem összetévesztendő az anyahajó elleni rakétákkal, mint ahogy Kína sem összetévesztendő az orosz elnök és oligarchák ostobaságával, oroszelleneségével. Annyira sajnálom a sok fiatal orosz katonát akiknek ezek miatt kell meghalniuk.
Stop.
Orosz válasz Szevasztopolra: – Megkezdődött az orosz blokád, a Fekete-tengeren ezentúl Moszkva blokkol minden gabonát szállító ukrán hajót.
Ezt a kereskedelmi útvonalat (gabonafolyosót) használta Ukrajna „alattomos módon” az orosz flotta elleni sikertelen támadásra Szevasztopolban.
A blokád hatalmas bevételkiesést jelent Kijev számára.
https://www-defencenet-gr.translate.goog/amyna/enoples-sygkroyseis/920990_xekinise-o-rosikos-apokleismos-stin-mayri-thalassa-mplokaristike?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
https://novorosinform.org/-nato-prizvala-rossiyu-srochno-vozobnovit-zernovuyu-sdelku-107538.html A NATO FELSZÓLITOTTA OROSZORSZÁGOT, HOGY SÜRGŐSEN FOLYTASSA A “GABONASZERZŐDÉST” (szerintem szállitást ). ANATO KATONAI TÖMB HIVATALOS KÉPVISELŐJE, OANA LUNGESZKU AZT KÖVETELTE , HOGY VLAGYIMIR PUTYIN OROSZ ELNÖK NE HASZNÁLJON ÉLELMET FEGYVERKÉNT. Az észak-atlanti szövetség elnöke azt mondta, hogy az orosz elnöknek “fel kelene hagynia az élelmiszer fegyverként való felhasználásával.” ( megjegyzés : A CÉL SZENTESÍTI AZ ESZKÖZT !). Lungescu azt is követelte, hogy az orosz vezető “vessen véget az illegális háborúnak” ( melyik háború legális ? Vajon a NATO hány “legális” háborút robbantott ki “legálisan” az elmúlt évtizedek óta, pld. A Jugoszláviai NATO akció, az legális volt?!)
A NATO-képviselő a leg szegényebb országok iránti aggodalmat (KROKODIL KÖNNYEK Ki tette szegénnyé azokat a szegény országokat szegénnyé ?! Azt nem kell leírnom, az itteni kommentelők nagyon is tudják halgatólagosan is) próbálta megjeleniteni amelyek éllitólag az ukrán gabonaszállitástól függenek. “SÜGETJÜK OROSZORSZÁGOT (hát csak sürgessék kitelik az idejükből) , HOGY GONDOLJA ÚJRA (sürgetéssel nm lehet gondolkodni, aztat lássa be LUNGESCU) DÖNTÉSÉT, ÉS SÜRGŐSEN NYISSA MEG ÚJRA A MEGÁLLAPODÁST, AMELY LEHETŐVÉ TESZI, HOGY AZ ÉLELMISZEREK ELJUSSANAK AZOKHOZ, AKIKNEK A LEGNAGYOBB A SZÜKSÉGÜK VAN RÁ”- HANGSÚLOZTA. A NATO-elnök hozzétette : mminden NATO- szövetséges “üdvözölte a Törökország segitségével megkötött megállapodást.” és reménykedik az ukrajnai gabonaexport újraindításában. Korábban az orosz védelmi mlnisztérium arról számolt be , hogy Ukrajna a “gabonafolyosót” használta drónok megtámadására Szevasztopol ellen.
alakul. A 101 -esek 4700 katonája az ukrán határtól 3 km-re vannak Románia területén. Zelenszkij engedélyével több Lengyel zászlóalj Ukrajna területén van már, ezek a Lengyel hadsereg egységei. Több amerikai rakéta atomtöltettel már keletlengyelországban van. Az adrián a Georg Buss támadó repülőgép hordozó és flottája, — úton a 90 repülővel a második legnagyobb támadó flotta csoport európa felé.
A török, ukrán és az ENSZ megállapodott, hogy a megrakott 16 hajó 31 én elhagyja ukrajnát és elindul a célja felé, – erről tájékoztatni fogják az oroszokat.
A pilóta nélküli támadó szerkezetek a Moszkva helyébe lépő fregattot súlyosan megsértették, süllyed. Több szerkezet kilőve, de a navigálási memóriát vissza fejtve, az egyiket az egyik gabonás hajóról indították. Sűrűsödnek az események szálai, a Lengyelek nyíltan értekeznek arról, hogy elfoglalják nyugat ukrajna nagy részét és népszavazással beolvasztják Lengyelországba. A fehéroroszországból támadó orosz katonaság is ugyanoda készül……
Az ukrajnai elit vidáman él, uszoda, pezsgő, európai utak még Harkivban is működik éjszakai lokál részükre. Zelenszkij vagy Kievben a 105 m mélyben lévő bunkerben vagy a kárpátokban lévő vezetői bunkerben van, de 3 milliárd $ vagyonával bárhová el tud tűnni. Családja, apja, feleség, két gyerek Izraelben 1000 nm-es házban élnek, utazásukat egy páncélozott Bentley-vel oldják meg. Apja szerint a gójok csak biomasszák.
A ” gabona üzlettel ” az orosz vezetők megint megtalálták a szarva közt a tőgyét !
Oroszország semmit sem adott el, az ukránok sok gabonát kiszállítottak – fegyvert kapnak érte – a gabona nagyobb része nyugatra ment nem az ” éhezőknek ” !
Most provokálják a 14 hajóval Oroszországot – ha erőt alkalmaznak – talán annyi hajójuk még maradt, akkor valószínűleg az amcsik és a lengyelek belépnek Ukrajnába !
A ” nemzetközi helyzet fokozódik ” !
Covid átverés, NATO háborúk, zöld szélsőségesség: A zsarnoki trifecta a pokolból
Valamikor a csirkék hazajönnek szurkolni – még Amerikába is.
Írta: Jonas E. Alexis, vezető szerkesztő – 2022. október 30. 1636 3
Részvény
Írta: Chuck Baldwin
Mindenki érzi, de nem mindenki látja: Amerika legnagyobb fenyegetése nem Oroszország, Kína vagy bármely más külföldi kormány részéről. Amerika legnagyobb fenyegetése saját washingtoni kormányunkból fakad. Mikor veszik ezt át az amerikaiak a fejükön?
A Beltway-en belüli globalista ördögök gyártották és hajtották végre a Covid-csalást: ez a legnagyobb zsarnokság az Egyesült Államok határain belül Lincoln déli megszállása óta.
Az övvonalon belüli globalista ördögök Európát és a világot óriási katonai táborgá alakították, amerikai és NATO-bázisokkal a bolygó szinte minden országának küszöbén, ami csak megtorlásra ösztönzi a nemzeteket.
És a globalista ördögök az övben az Egyesült Államok energiapolitikáját egy szélsőséges zöld programra fordították, amely teljes végrehajtása esetén a valaha létezett legnagyobb nemzet harmadik világbeli országgá változtatja. Valójában Amerika már ebbe az irányba tart.
A Mises Wire-ből:
Ha az emberek ezen a télen elkezdenek fagyni Európában, kit fognak hibáztatni?
Szabályzatok, Oroszország, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete? Mindegyikük lesz, de senki, akinek felismerhető az arcuk vagy a neve, nem fizet semmilyen árat.
Az Egyesült Államok és a NATO terjeszkedése és katonai szerepvállalása által táplált háború Ukrajnában súlyosbította Európa energiaproblémáját. Lengyelországban a polgárok a szénbányáktól egy mérföldre sorakoznak fel autóikban, hogy elegendő üzemanyagot vásároljanak a télre való felkészüléshez. Az Európai Unió orosz szénre vonatkozó embargója miatt megnövekedett kereslet miatt a lengyel családok attól tartanak, hogy nem lesz elég a hideg évszakra.
„Ez minden képzeletet felülmúl; emberek alszanak az autójukban” – mondta az 57 éves nyugdíjas Artur az Amerika Hangjának.
„Emlékszem a kommunista időkre, de meg sem fordult a fejemben, hogy visszatérhetünk valami még rosszabbhoz.”
Az embargó előtt Lengyelországra az EU környezetvédelmi politikája nehezedett. A szénre támaszkodó lengyel családok számára az orosz import az alacsonyabb költségek miatt alapvető háztartási cikk volt. Mivel Lengyelország kitiltotta a szenet Oroszországból, a helyieknek a lengyel állami irányítású bányákból származó szénre kell támaszkodniuk, amelyek a nagy kereslet miatt az utóbbi időben arányosították az eladásokat.
A legutóbbi Tucker Carlson Tonight epizódban a Fox News műsorvezetője beszámolt az európaiak küzdelméről, akik megpróbálják biztosítani a téli meleget.
Carlson kiemelte az olyan országokat, mint Németország és Lengyelország, amelyek kifogyóban vannak az üzemanyagból, és kénytelenek szénre vagy akár fára támaszkodni. Meg lehetett volna előzni ezt a közelgő energiakatasztrófát? Carlson elmagyarázta:
A zöld energia nem helyettesítheti a fosszilis tüzelőanyagokat. Nem most, nem egyhamar. A fosszilis tüzelőanyagok továbbra is azok maradnak, amelyek mindig is voltak: a civilizáció kulcsa… Az úgynevezett zöld energia nincs közel, közel sem helyettesíti a gázt, az olajat és a szenet. Mérhető. Ezt tudhattuk volna. Bárki, aki nyolcadikos matektudással rendelkezik, nagyjából 10 perc alatt rájöhetett volna, hogy a fosszilis tüzelőanyagokat nem helyettesíthetjük megújulókkal vagy zöldenergiával, és ezt persze tudnia kellett.
Noha Carlsonnak igaza van abban, hogy az EU úgynevezett zöld gazdaság iránti rögeszméje újra kísért, azt kihagyta, hogy Amerika több évtizedes külföldi intervenciós politikája ugyanilyen nagy szerepet játszott a jelenlegi válságban.
Ron Paul régóta figyelmeztetett a NATO-bővítéssel kapcsolatos kockázatokra. 2008-ban Paul akkori képviselő nemmel szavazott egy törvényjavaslatot, amelynek célja Ukrajna és Grúzia NATO-csatlakozására való ösztönzése volt.
Pál akkoriban a következő üzenettel magyarázta szavazását:
A NATO egy olyan szervezet, amelynek célja a Varsói Szerződés ellenfele végével véget ért…. A NATO jelenlegi bővítési köre politikai jutalom azoknak a grúziai és ukrajnai kormányoknak, amelyek az Egyesült Államok által támogatott forradalmak, az úgynevezett narancsos forradalom és rózsaforradalom eredményeként kerültek hatalomra.
Az Egyesült Államok katonai garanciáinak nyújtása Ukrajnának és Grúziának csak tovább feszítheti hadseregünket. Ez a NATO-bővítés nagy valószínűséggel bevonhatja az amerikai hadsereget olyan konfliktusokba, amelyek nem kapcsolódnak nemzeti érdekeinkhez.
Az Egyesült Államok továbbra is támogatja Ukrajna NATO-tagságát. Oroszország nem akarta megkockáztatni, hogy ez megvalósuljon, és ennek eredményeként katonailag is fellép. Biden személyesen is érintett, hiszen kulcsszerepet játszott abban, hogy a NATO olyanná változzon, amilyen jelenleg.
1998-ban Biden akkori szenátor a NATO Lengyelországra, Magyarországra és Csehországra való kiterjesztése mellett szavazott, kijelentve, hogy ez a lépés „újabb 50 éves béke kezdete lesz”.
Ahogy Paul nemrég írta, Biden eléggé kiakadt.
Sajnos, ahogy az elmúlt héten láttuk, félelmeim beigazolódtak. Nem kell jóváhagyni Oroszország katonai akcióit ahhoz, hogy elemezzük kinyilvánított motivációját: Ukrajna NATO-tagsága olyan vörös vonal volt, amelyet nem volt hajlandó átlépni. Mivel egy szörnyű eszkaláció veszélyében találjuk magunkat, emlékeztetnünk kell magunkat, hogy ennek nem kellett így történnie. Nem volt előny t
További információ erről: Covid Scam, NATO Wars, Green Extremism: The Tyrannical Trifecta From Hell At some point, the chickens come home to roost—even for America. By Jonas E. Alexis, Senior Editor -October 30, 20221636 3 Share By Chuck Baldwin Everyone feels it, but not everyone sees it: America’s greatest threat is not from Russia or China or from any other foreign government. America’s greatest threat is from our own government in Washington, D.C. When will the American people get that through their heads? The globalist devils inside the Beltway manufactured and implemented the Covid scamdemic: the greatest act of tyranny inside U.S. borders since Lincoln invaded the South. The globalist devils inside the beltway have turned Europe and the world into a giant military encampment with U.S. and NATO bases on the doorsteps of almost every country on the planet, which only incites nations to retaliate. And the globalist devils inside the beltway have turned U.S. energy policies over to an extremist Green agenda that if fully implemented will turn the greatest nation to ever exist into a third world country. In fact, America is already headed in that direction. From the Mises Wire: When people start freezing to death in Europe this winter, who will be blamed? Regulations, Russia, the North Atlantic Treaty Organization? They all will be, but no one with a recognizable face or name will pay any price. The war fueled by the US and NATO’s expansionism and military involvement in Ukraine has worsened Europe’s energy problem. In Poland, citizens are lining up in their cars a mile from coal mines to buy enough fuel to prepare for winter. Due to the increased demand caused by the European Union’s embargo on Russian coal, Polish families worry they won’t have enough for the cold season. “This is beyond imagination; people are sleeping in their cars,” Artur, 57, a pensioner, told Voice of America. “I remember the communist times, but it didn’t cross my mind that we could return to something even worse.” Prior to the embargo, Poland was under pressure from EU environmental policy. To Polish families that rely on coal, Russian imports were a household staple due to lower costs. With Poland banning coal from Russia, locals must rely on coal from Polish state-controlled mines, which have rationed sales recently due to the high demand. On a recent Tucker Carlson Tonight episode, the Fox News host covered the struggle of Europeans trying to secure heat for winter. Carlson highlighted countries like Germany and Poland, which are running out of fuel, forced to rely on coal or even timber. Could this imminent energy calamity have been prevented? Carlson explained: Green energy cannot replace fossil fuels. Not now, not anytime soon. Fossil fuels remain what they have always been: the key to civilization…. So-called green energy is not close, is nowhere near replacing gas and oil and coal. It’s measurable. We could have known this. Anyone with eighth-grade math skills could have figured out in about 10 minutes that we cannot replace fossil fuels with renewables or green energy and of course, they must have known that. While Carlson is right that the EU’s obsession with the so-called green economy is coming back to haunt it, he left out that America’s decades-long policy of foreign intervention has played just as great a role in the current crisis. Ron Paul has long warned of the risks associated with NATO expansion. In 2008, then representative Paul voted against a bill meant to encourage Ukraine and Georgia to join NATO. At the time, Paul explained his vote with the following message: NATO is an organization whose purpose ended with the end of its Warsaw Pact adversary…. This current round of NATO expansion is a political reward to governments in Georgia and Ukraine that came to power as a result of US-supported revolutions, the so-called Orange Revolution and Rose Revolution. Providing US military guarantees to Ukraine and Georgia can only further strain our military. This NATO expansion may well involve the US military in conflicts unrelated to our national interest. The US support for NATO membership for Ukraine continues. Russia did not want to risk seeing this come to fruition and engaged militarily as a result. Biden is also personally involved, as he was a key player in turning NATO into what it currently is. In 1998, then senator Biden voted in favor of expanding NATO to include Poland, Hungary, and the Czech Republic, stating that this move would be “the beginning of another 50 years of peace.” As Paul wrote recently, Biden was quite off. Unfortunately, as we have seen this past week, my fears have come true. One does not need to approve of Russia’s military actions to analyze its stated motivation: NATO membership for Ukraine was a red line it was not willing to see crossed. As we find ourselves at risk of a terrible escalation, we should remind ourselves that it didn’t have to happen this way. There was no advantage t
Koronavírus okozta betegség (COVID-19)
A legfrissebb információk megtekintése
Visszajelzés küldése
Oldalsó panelek
Előzmények
Mentve
Hozzájárulás
Maximális karakterszám: 5 000. További fordításért használja a nyilakat.
Ahogy Paul nemrég írta, Biden eléggé kiakadt.
Sajnos, ahogy az elmúlt héten láttuk, félelmeim beigazolódtak. Nem kell jóváhagyni Oroszország katonai akcióit ahhoz, hogy elemezzük kinyilvánított motivációját: Ukrajna NATO-tagsága olyan vörös vonal volt, amelyet nem volt hajlandó átlépni. Mivel egy szörnyű eszkaláció veszélyében találjuk magunkat, emlékeztetnünk kell magunkat, hogy ennek nem kellett így történnie. Az Egyesült Államoknak nem volt előnye, hogy terjeszkedjen, és azzal fenyegetőzött, hogy kiterjeszti a NATO-t Oroszország küszöbére. Semmiképpen nem lehet vitatkozni azzal, hogy nagyobb biztonságban vagyunk.
Ámen!
Amerika folyamatos beavatkozása, beavatkozásai, kereskedelmi szankciói, hamis zászlók, erőszakos rendszerváltások, politikai merényletek, az állami szuverenitás megsértése, bombázási kampányok, titkos terrorkampányok és proxyháborúk világszerte a globális konfliktusok és hazai recessziók túlnyomó részét okozták legalább azóta. Második világháború.
A konzervatívoknak és a keresztényeknek kétszer, 2008-ban és 2012-ben volt lehetőségük egy igazi alkotmányost és hazafit, egy igazi békepárti, nem beavatkozót és egy igazi keresztény úriembert, Dr. Ron Pault jelölni az Egyesült Államok elnökének. Ehelyett ostobán elutasították Dr. Paul jelöltségét, és a modern történelem két legellenőrzöttebb és legkorruptabb politikusát választották ki: John McCaint és Mitt Romneyt.
Nézze meg, mi történt azóta.
Amerika kétségtelenül az egyik legamorálisabb, legképtelenebb, legilletéktelenebb és legbűnözőbb kormányzattal rendelkezik, nemcsak a mai világban, hanem a világtörténelemben is!
Ami pedig a mainstream médiát illeti, ez valóban nem más, mint a Mély Állam Propaganda Minisztériuma.
És ha már a Mélyállamról beszélünk, a konzervatívok mindenhol szeretik elítélni – és beszélni Klaus Schwabról, Bill Gatesről, Soros Györgyről, Henry Kissingerről és társairól –, de szinte egyikük sem említi a cionista Izrael által a Mély Államon belül gyakorolt jelentős befolyást. . De soha nem fogod igazán megérteni a Mély Államot, ha nem érted meg azt a hatalmas befolyást, amelyet Izrael gyakorol rá. Kezdetnek csak vessen egy pillantást arra, hogy ki irányítja a Federal Reserve-t.
Szeretném hinni, hogy a dolgok javulnának, ha a republikánusok átveszik az irányítást a Kongresszus felett idén novemberben és a Fehér Ház felett 2024-ben, de a rideg valóság az, hogy a republikánusok mesterien beszélnek sokat, miközben szinte semmit sem változtatnak.
Nem bízom abban, hogy egyik párt politikusai sem mernek olyan nehéz döntéseket hozni, amelyek segítenének kiigazítani államhajónk irányát a pusztulás útjáról, amelyen jelenleg jár.
Hatalmasat segítene, ha Amerika pásztorai fellépnének, és bátor vezetést tanúsítanának. De már bebizonyították, mire hajlandók: SEMMIT!
A Covid-átverés, a NATO-háborúk és a zöld szélsőségesség a pokol zsarnoki trifektája. Legyőzzük ezt a három sátáni támadást a szabadságjogaink ellen, és számos problémát megoldunk, amelyek közül nem utolsósorban az infláció és általános gazdasági rosszullétünk.
A Covid-zsarnokság már milliók életét ítélte kudarcra, akik ostoba módon vállalták a szúrásokat, és örökre rabszolgaságba vitték további milliók elméjét. A NATO és Amerika örökös háborús menetrendjének kiterjesztése az atomháború szakadékához juttatott bennünket. És ha hagyjuk, hogy érlelődik, a zöld program annyi – ha nem több – kárt okoz hazánkban, mint az atomháború.
Visszatekintve azon tűnődöm, vajon Ron Paul jelöltsége volt-e Amerika utolsó lehetősége arra, hogy rendbe tegye államhajóját. Szellemi értelemben, amikor a keresztények és a konzervatívok elutasították Dr. Pált, elutasították az általa képviselt bibliai természetjogi elveket.
Valamikor a csirkék hazajönnek szurkolni – még Amerikába is.
FORRÁSHuck Baldwin
Az USA_NATO-EU nem az éhezőkért aggódik ,hanem a saját profitjuk miatt!Ha az éhezőkért aggódnának,akkor nem embargóznák az orosz gabonaszállításokat!
Vicc,és pofátlanság az egész!!!!
Az oroszok szerint ma a német légvédelmi rendszerek (IRIS) leszerepeltek, a légvédelmi rakéták fele nem talált célt, az ukránok szerint szerint viszont 50 támadó rakétából 44 darabot az ukrán (?) légvédelem lőtt le.
Gondolom – mint mindig – az igazság a kettő között lehet.
—-
A héten Donbasz környékén lesznek esők (+5-+8 C fokkal) ez a támadó alakulatok munkáját nehezíteni fogja, így – talán -, a november 8-ig betervezett ukrán ellentámadás Herszon ellen, és az orosz ellentámadás Ugeledar is elmarad(hat).
Az igazság a Javelin rakétákról :
“Sohu: A Javelin rakéták Ukrajnában csak annyira hatékonyak, amennyire az ellenség engedi:
A kínai Sohu portál közzétette értékelését az ukrajnai orosz katonai védelem során az amerikai Javelin páncéltörő rakétarendszerek – az Egyesült Államokból és más országokból az ukrán katonai alakulatok számára nagy mennyiségben szállított egyik fő fegyverrendszer – valós harci hatékonyságáról. NATO országok.
A kiadvány szerint az ellenségeskedés első szakaszában a Javelins nagyon jól teljesített:
Az ukrán fegyveres erők akkori adatai szerint Oroszország több mint 680 harckocsit és több mint 2000 egyéb páncélozott járművet veszített. Nyilvánvaló, hogy ezek a számok erősen eltúlzottak. Az orosz csapatok páncélozott járművek veszteségei azonban kétségtelenül súlyosak voltak, 1000 egységre becsült becslésük nagymértékben pontosnak tekinthető.
A Sohu megfigyelője megjegyzi, hogy ebben a szakaszban az orosz csapatok gyorsan és sikeresen nyomultak előre sok irányba egyszerre, de Ukrajna területen rendszerint oszlopokban haladtak előre. A páncélozott járművek ilyen körülmények között gyakran légi fedél és gyalogság és tüzérség támogatása nélkül találták magukat. Az ukrán erők kiaknázták ezt a pillanatot, aktívan használták a Javelin-eket elsősorban az orosz hadsereg szállítókonvojoinak megtámadására, a “támadások és pazarlás” taktikáját alkalmazva, és nagyszerű eredményeket értek el.
A második szakaszban az orosz hadsereg kimagasló tüzérségi tűzerővel folyamatosan bombázta az ukrán hadsereg állásait, valamint a csapásokat támogató repülőgépeket. Ezt követően általában az ukrán katonai alakulatok megmaradt erőinek megsemmisítésére gyalogsági egységeket, a végső „tisztítást” pedig harckocsikkal végezték el. Ilyen harci taktikával a Javelin rakéták szinte nem mutatták meg magukat.
írja Sohu.
A kiadvány arra is emlékeztet, hogy az ukrán erőknek nem volt olyan nagy hatótávolságuk miatt egyszerűen nem volt hol használni a Javelineket az ilyen műveletekben. Így az ukrán hadműveleti területen a jövőbeni hadműveletek során a Javelin páncéltörő rendszerek szerepe és hatékonysága nagymértékben nem attól függ, hogy az ukrán erők birtokolják azokat, hanem az NMD-ben szereplő szövetséges erők harctaktikájától. A Kínai Népköztársaság hadserege szerint, ha a konfliktus orosz fele nagyszabású támadásokat indít, és egyúttal helyesen alkalmazza a harckocsikat és a motoros gyalogságot, hogy a harckocsiknak elegendő motorizált gyalogsággal, tüzérséggel és légi fedezettel rendelkezzenek, akkor “a harckocsi veszteségei kicsi.”
A ma már Nyugat által is dicsért Javelins állítólagos „kiemelkedő” sikerei az ukrán hadszíntéren elsősorban az orosz páncélozott járművek használatának stratégiai és taktikai súlyos hibáinak köszönhetőek. Normál harci körülmények között a Javelin rakétának nehéz nagy hatékonyságot felmutatnia… A
Javelin általában egy erős páncéltörő rendszer, és ha az ellenség komoly hibákat követ el, akkor nagyon jól mutatja magát. Ha a tankstratégiát és a taktikát helyesen hajtják végre, a Javelin rakéta teljesítménye nagyon közepesnek tűnik, és ez a fegyver nem fog jelentős szerepet játszani.
zárja a Sohu recenzens. “
Mivel az oroszok deffenzívában vannak, alig használnak harckocsit. Illetve csak védelmi állások mellett, de álcázva.
Panaszkodtak is az ukrán parancsnokok, hogy 2 hónapja nem láttak orosz harckocsit, így hiába a Javelin, illetve hiába a Bayraktar, nem nagyon tudják használni azokat.
Jó, de előbb -utóbb támadni kell, és akkor megint igénybe kell venni a harckocsikat. Elméletileg. Mert ha a 6 hónappal ezelőtti konvojozós megoldást választják, akkor ismét kilőnek több tucat harckocsit az ukránok, és lehet dícsérni a Javelinokat. Amúgy van ellene védelem, állítólag a T90 és az Armata már rendelkezik ezzel a védelemmel. Ami viszont érdekes: Az oroszok Mariupol környékén több száz Javelint zsákmányoltak, de nem nagyon használják ők sem. Vagy nem reklámozzák.
Visszatérve az orosz offenzívához: Ahogy nem jött össze az ukránok őszi ellentámadása, szerintem ugyanúgy nem fog összejönni az oroszok decemberi ellentámadása sem. Ennek van előnye: Védekezésben sokkal kisebb az élőerő veszteség. Viszont óriási hátránya, hogy időt hagy Ukrajnának az egyre korszerűbb NATO fegyverzet beszállítására, és szerintem már csak idő kérdése az USA repülőgépek megjelenése a fronton.
Szerintem ez az orosz mozgósítás arra volt jó, hogy Oroszország ne veszítsen több területet, de offenzívára így nem lesz elég. Bahmut, Ugledar és Kupjanszk irányában próbálkoznak ugyan, de szinte semmi előrelépés nincs. Nem hiába sokkal erősebbnek mutatkozik az orosz békekötési szándék, mint az ukrán, és most Ukrajna infrastruktúrájának lerombolásával próbálják Ukrajnát és a Nyugatot tárgyalóasztalhoz kényszeríteni. Itt viszont nagy a bizonytalansági tényező: Egy enyhe téllel az ellenség kibekkeli márciusig, viszont kemény mínuszok és éhezés esetén akár az ukrán lakosság is kényszerítő erő lehet.
Csak halkan mondom: Az időjárást is lehet ma már befolyásolni…………….
https://novorosinform.org/vs-rossii-nanesli-udar-po-dneproges–blogery-107565.html AZ OROSZ FEGYVERES ERŐK CSAPÁST MÉRTEK DNYEPROGESRE- BLOGGEREK. A HELYI TÁVIRATI CSATORNÁK ÉRTESÜLÉSEI SZERINT EGY ZAPOROZSJEI ALÁLLOEPROMÁST TALÁLTAK EL A DNYEPROGES GÁT KÜZELÉBEN. Az ukrán média beszámol a zaporozsjei infrastruktuális létesitmény megérkezéséről megjegyezve, hogy találatott rögzitettek,, de magát a létesitményt nem nevezték meg. Ezzzel egy időben a távirati csatornákon elkezdett terjedni egy videó arról, hogy fekete füst terjedt a Dnyeper vízierőmű gátja közelében lévő alállomás környékén. “ÉS ITT VAN A DNYEPROGES GÁT. VALAMI ERŐSEN MEGSÉRÜLT”- kommentálta a helyzetet Anatolij Sarij újságíró a Telegram csatornáján. Azt is közölték, hogy a városban áram szünetek kezdődtek a vasút vonalak egy részét áramtalanitják. Van róla videó alább.
https://novorosinform.org/novyj-raketnyj-ponedelnik-po-vsej-ukraine-nanosyatsya-udary-s-vozduha-107566.html ÚJ “RAKÉTA HÉTFŐ”: LÉGICSAPÁSOKAR HAJTANAK VÉGRE UKRAJNA EGÉSZ TERÜLETÉN. AZ ukrán régiókban hétfő reggel az infrastruktuális létesitmények elleni ujabb támadássorozat jellemezte Szinte minden területen rögzítették az energetikai létesitményeken elért találatokat. A cik hosszu nem vállalom a leírását.
Az oroszok azért hasznának ám harckocsikat, de most már nem össze vissza, hanem csak akkor ha van légi,tüzérségi fedezet amely lefogja a tankelhárítókat ! Egyébként a kolosszális páncélos veszteség miatt fogták vissza a drága tankok túlzó használatát !
Sajnos sem a T90 sem az Armata nem rendelkezik – még – felülről jövő rakéta támadás elleni védelemmel ! Ez is oka az Armaták jelentősebb, akár nagyobb mértékű KISÉRLETI bevetés elmaradásának.
Igen, mert az ukik több ezer nagyon fejlett tankelhárítót kaptak. Kockáztatni csak tömeges támadás esetén van értelme !
Lengyelország és az USA is arra készül,hogy BELÉP Ukrajnába – biztosan együtt egy időben teszik meg, csak várják milyen lesz az orosz offenzíva meg HOL mert nem akarnak közvetlenül orosz csapatokkal konfrontálódni !
Szerintem a 300 000 orosz katonával komoly ellentámadást lehetne indítani. Logisztika miatt én 150 000 fővel, Harkov környékén – jobb a logisztika – indítanék egy nagy támadást, de előtte Herszon térségében kb. 50 000 fővel előbb egy elterelőt. Persze az elterelő után – az ukrán átcsoportosítás megkezdésével – legalább az oda vezető vasútakat szétlőném !
Úgy gondolom,hogy a hátországi erőművek, gyárak lebombázásával nem lehet Ukrajnát KOMOLY tárgyalásokra kényszeríteni ! Az ő nyomoruk nem érdekelné a nyugatot, ez esetben a legjobb amit az oroszok elérhetnek az,hogy megtarthatják az elfoglalt területeket ! Ez kevés, 15 év múlva minden kezdődne előlről !
Az időjárást egy bizonyos fokig lehet és tudják is befolyásolni, meg is teszik de már hárman befolyásolják ami bizony megint nagy gubancokhoz vezet !
Na! Az oroszok először a történelmükben, bevetették az S-70 Okhotnik nevű lopakodó repülőgépüket.
https://novorosinform.org/vs-rossii-unichtozhili-svyshe-170-boevikov-vsu-na-krasnolimanskom-napravlenii-107593.html AZ OROSZ FEGYVERES ERŐK AZ UKRÁN FEGYVERES ERŐK TÖBB MINT 170 FEGYVERESÉT SEMMISITETTÉK MEG KRASZNOLIMANSZKIJ IRÁNYÁBAN. AZ UKRÁN FEGYVERES ERŐK TÖBB MINT 170 KATONÁT VESZITETTEK A KRASZNOLIMANSZKIJ IRÁNYU CSATÁBAN AZ OROSZ HADSEREG NYOMÁSÁRA- KÖZÖLTE AZ OROSZ VÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS KÉPVISELŐJE IGOR KONASENKOV ALTÁBORNAGY . Konasenkov fellebezésében leszögezte , hogy az csapatok visszaverték az ukrán fegyveres erők támadását a Krasznij Liman térségben, amelyek következtében 170 katona vesztette életét. A védelmi minisztérium képviselője hozzátette, hogy az ukrán fegyveres erők a súlyos munkaerő-veszteségek mellet három harckocsit, öt harci páncélozott járművet és kilenc járművet veszítettek. “KRASZNOLIMANSZKIJ IRÁNYÁBAN AZ ELLENSÉG HÁROM SZÁZAD TAKTIKAI CSOPORTTAL PRÓBÁLT TÁMADÜ HADMŰVELETEKET VÉGREHAJTANI A LUGANSZKI NÉPKÖZTÁRSASÁG MAKEJEVKA ÉS CSERVONOPOPOVKA TELEPÜLÉSEI IRÁNYÁBAN. MINDEN TÁMADÁST VISSZAVERTEK”-áll a felhívásban
“Oroszország ~50 rakétával sújtja Ukrajnát; Kijev ~10 találatot kapott, nincs villany/víz”
A kijevi lakosok 80%-a víz nélkül és a város egy része áram nélkül van.A DTEK, az ukrajnai energiahálózat-szolgáltató azt állítja, hogy kifogyott a javításhoz szükséges felszerelése. Nincs több transzformátor, nincs több vezetékszigetelő, nincs több oszlop.
A kijevi regionális adminisztráció elnöke arra szólította fel a lakosságot, hogy készüljenek fel a hosszú áramkimaradásra.A Kijev által ellenőrzött terület nyugati részén található Dnyeszter vízerőmű-1-et csapás érte. Ez a legerősebb erőmű a Dnyeszter régióban, 702 MW.
Kijev és régiója a mobilkommunikáció megszakadásáról számolt be.Jelenleg 36 ukrajnai energetikai létesítményt sújtottak a légitámadások. Kijevben csak egy erőműben történt robbanás 350 000 lakásban áramkimaradáshoz vezetett.
Anatolij Kurtev, a városi tanács titkára szerint áramszünet kezdődött a Kijev által ellenőrzött Zaporozsje városában is.Ukrajna szárazföldjének 20 százalékát foglalta el eddig Oroszország. Az ukránok 15 százaléka elmenekült hazájából.
https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/world/russia-hits-ukraine-with-50-missiles-kiev-takes-10-hits-no-electric-water?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
Furcsa és baljóslatú katonai mozgások, fejlemények az USA-ban.
Minden amerikai katonai repülőgép transzponderét KI-kapcsolták, tehát nem azonosíthatók, nem követhetők.
Az amerikai nukleáris rakétabázisok közelében lévő repülőterekről az a hír érkezik, hogy a vadászgépeket és más katonai repülőgépeket csendben, magyarázat nélkül áthelyezik regionális repülőterekre.
“A múlt hét végén érkezett a hír, hogy nagyon szokatlan és nagy számú katonai repülőgépet láttak berepülni erre a repülőtérre (Page Regional Airport, Észak-Dakotában) 219 mérföldre Minottól. A Page-re küldött repülőgép valószínűleg túléli a Minot elleni nukleáris támadást.(?)
A transzponder nélküli katonai repülőgépekkel kapcsolatban ma felvetődnek a kérdések, többek között azt is kérdezik, hogy az ÖSSZES katonai repülőgépet fizikailag miért most helyezik át? Ha igen, miért?
Számít-e az USA közelgő nukleáris csapásra? Vagy az USA első nukleáris csapást tervez Oroszország ellen, és ezért a visszatérő csapásra számítva mozgatja gépeit?
Nincsenek válaszok.”
Elég aggasztó hírek…
Lemaradt:
https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/news-nation/ominous-all-u-s-military-aircraft-transponders-off?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
“Az Egyesült Államok közelebb hozza a nukleáris Armageddont: B61-12 atombombákat telepít Európában”
Anatolij Antonov orosz amerikai nagykövet felszólította Washingtont, hogy vegye vissza a más országokban telepített nukleáris fegyvereit:
„A feszültséggel és a fokozott kockázattal járó időkben az atomhatalmaknak különleges felelősségük van az eszkaláció megelőzése érdekében.
Ismételten felszólítom Washingtont, hogy távolítsa el az összes külföldre telepített nukleáris fegyvert, és hagyjon fel azzal a gyakorlattal, hogy a NATO közös nukleáris missziói keretében olyan fegyvereket szimuláljanak, amelyekben nem nukleáris országokból származó csapatok vesznek részt, ami ellentmond a nem nukleáris fegyverkezés alapelveinek. A fegyverek terjedéséről szóló szerződésnek ” – mondta az orosz nagykövet.
Közel az orosz határhoz:
„Az amerikai tisztviselők hagyományosan taktikai fegyverként hivatkoznak ezekre a fegyverekre, és azzal érvelnek, hogy Oroszország arzenálja sokszor nagyobb, mint Amerikáé.
Azt azonban nem hozzák nyilvánosságra, hogy az összes taktikai nukleáris fegyverünket központi oroszországi létesítményekben tároljuk, (Nem Kubában és nem Venezuelában, vagy más országokban) melyek nem jelenthetnek veszélyt az Egyesült Államokra ” – hangsúlyozta Antonov.
„Ami az amerikai atombombákat illeti, azokat európai országokban telepítik rövid repülési idővel Oroszország határáig.Ez az oka annak, hogy a B61-12 bombák stratégiai jelentőséggel bírnak a korlátozott nukleáris hasznos teher ellenére” – jegyezte meg.
„Emellett az amerikai fegyveres erők a NATO-partnerekkel együtt rendszeresen gyakorlatokat tartanak ezen fegyverek használatára.Ilyen képzés jelenleg is zajlik a Steadfast Noon gyakorlat részeként.”
Az észak-atlanti szövetség vezetése azt állítja, hogy a tevékenység nem Oroszországot célozza.
A kérdés tehát az, hogy kit céloz, miközben hazánkat a legfontosabb és legközvetlenebb fenyegetésként írják le? – kérdezte az orosz nagykövet.
A felszólítás nem több mint falrahányt borsó, az USA háborús céljait ismerve legfeljebb lapoznak egyet az utolsó üres lap oldalára…
https://warnews247-gr.translate.goog/oi-ipa-fernoun-pio-konta-ton-pyriniko-armageddona-anaptyssoun-stin-evropi-tis-vomves-b61-12/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
„Pokol” az ukránoknak: az oroszok lebontják az energia infrastruktúra maradékát – Az orosz rakétaerők ma reggel ismét csapást mértek az ukrán energia infrastruktúrára Ukrajna legnagyobb városaiban.Ukrajna országszerte a teljes áramszünet felé halad, mivel az oroszok többnapos és folyamatos energia infrastruktúra “megsemmisítése” után lehetetlen árammal ellátni az országot.
https://www-defencenet-gr.translate.goog/amyna/enoples-sygkroyseis/920995_kolasi-gia-toys-oykranoys-oi-rosoi-dialyoyn-oti-ehei-apomeinei-apo?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu