11 százalékkal kevesebb gyerek született szeptemberben, mint tavaly ilyenkor
Csökkent a halálozások száma is.
Az előzetes adatok szerint szeptemberben 7673 gyermek született, és 10 016-an haltak meg. 2021 októbere és 2022 szeptembere között a születések száma 2,6, a halálozásoké 8,1, a házasságkötéseké pedig 7,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-t.
Szeptemberben 7673 gyermek született, 11 százalékkal, 962-vel kevesebb az egy évvel korábbinál. 2021 októbere és 2022 szeptembere között 89 724 gyermek jött világra, 2,6 százalékkal, 2397-tel kevesebb a megelőző egy évben.
Ez év január-szeptemberében 4,8 százalékkal kevesebb gyermek született, ezen belül január-áprilisban 11, augusztus-szeptemberben 6,9 százalékkal csökkent, május-júliusban pedig 4,1 százalékkal nőtt a születések száma 2021 azonos időszakához viszonyítva.
Ez év szeptemberében 10 016-an haltak meg, 3 százalékkal, 305-tel kevesebben, mint 2021 szeptemberében. A természetes fogyás a 2021 szeptemberi 1686-tal szemben 2343 fő volt – közölték. A KSH adatai szerint 2021 októbere és 2022 szeptembere között 144 998-an haltak meg, 8,1 százalékkal, 12 805-tel kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban. A halálozások száma ez év január-szeptemberében 9,5 százalékkal esett vissza, ezen belül januárban 4,4, március-júniusban 21 százalékkal, szeptemberben pedig 3 százalékkal csökkent, míg februárban 4,9, július-augusztusban 5,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Hozzátették, hogy a születések száma a halálozásokénál kisebb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 55 274 fő volt, ami 16 százalékkal alacsonyabb a megelőző 12 hónap 65 682 fős értékénél. (MTI)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: Íme kérem a döbrögista számvarázs a KSH előadásában!
Addig keverik – kavarják az adatokat, amíg elveszik közöttük a lényeg!
Ami pedig a következő: „…a természetes fogyás 55 274 fő volt…”
Persze a LÉNYEG AZ IGAZÁN AZ, HOGY FELTARTÓZTATHATATLANUL FOGYA MAGYAR!

Sokkoló magyar hírek a Pénzcentrumtól.Gazdasági, megélhetési katasztrófák sorozata vár a magyar emberekre.Nem is emelnék ki egy hírt sem a sok közül, mert majdnem mind rólunk szól és a többséget súlyosan érinteni fogja.Úgy tűnik mindenki csak saját magára számíthat, kormányzati segítségre, beavatkozásra nincs politikai szándék.
https://www.penzcentrum.hu/frisshirek