(idézet: Ez volt a Volksbund – Tilkovszky Loránt)
Albrecht Haushofer, Karl Haushofer fia, berlini egyetemi tanár, korábban Rudolf Hess barátja és Ribbentrop külpolitikai tanácsadója, 1942 végén készíthette el Európa háború utáni területi és népiségi rendezésére vonatkozó tervét, amelyet – a Führerhez való felterjesztés reményében – emlékirat formájában eljuttatott a Külügyi Hivatalhoz és Göring marsallhoz. A terv szerint a szovjethatalom Szibériára izolálódik, a Szovjetunió európai része nemzeti államokra bomlik. A balti államok, továbbá Szlovákia, Horvátország, Szerbia szoros német irányítás alá kerülnek, míg Finnország, Ukrajna, Fehér-Oroszország, Magyarország, Románia, Bulgária, Görögország a német birodalom szövetségesei lesznek. Magyarországgal kapcsolatban a tervezet határozottan leszögezi, hogy „Szent István-i birodalomról” szó sem lehet az „Új Európában”, Magyarországnak revíziós területi szerzeményeiről is jórészt le kell mondania: Észak-Erdélyt és a Székelyföldet vissza kell adnia Romániának, Kárpátalját az ukrán nemzeti államhoz kell csatolni, határkorrekciókat kell végrehajtani Szlovákia és Horvátország javára. Ez utóbbi megkapná a Mura-vidéket. Részben „népiségpolitikai”, részben „közlekedéspolitikai” okokból a német birodalom javára is határkorrekciók szükségesek (Mosonmagyaróvár, Sopron, Kőszeg, Szombathely, Körmend, Szentgotthárd). Magyar kézen maradna viszont a Bácska, és birtokba vehetné a Bánátot (annak román részét is). A Bácska és a Bánát németségét a Magyarországtól a német birodalomhoz átcsatolandó Nyugat-Magyarországra telepítenék át, amely akár a Bakonyig és a Balatonig terjedhetne; viszont a Bácskában és a Bánátban telepíthetnék le az innen, valamint az Erdélyből eltávolítandó magyar lakosságot, és a székelyek magyar öntudatú részét. Az erdélyi szászok sorsát még nyitott kérdésnek tekinti.1
Az Európa-rendező tervek azonban koraiaknak bizonyultak a háború menetében beállott fordulat, a németek sztálingrádi hatalmas veresége küszöbén. Hitler 1943. január 13-i rendelkezése felfüggesztette a békefeladatok tervezését,2 nem utolsósorban azért is, mert a tervek többé-kevésbé keresztezték saját elgondolásait. A szovjet katonai sikerek csak még sürgetőbb feladattá tették szemében a hódított lengyel területek elnémetesítését. Himmler január 20-i kimutatása szerint eddig 629 000 népi-németet telepítettek ott le, további 400 000 letelepítését előkészítették; fennmaradt még Európa német hatalmi befolyás alatti területein, főleg Délkelet-Európában 2 400 000 népi-német (elsősorban Erdélyben és a Bánátban), valamint Franciaországban, Magyarországon, Romániában stb. mintegy 3 000 000 asszimilált német.3 Hitler az asszimilálódott németekre kevésbé számított, de azt gondolta, hogy az öntudatos németeket megszerezheti a keleti telepítési célokra a délkelet-európai országok kormányaitól, hiszen azok tele vannak aggodalommal, panasszal a német népcsoport magatartása s nem utolsósorban disszimilációs, regermanizációs törekvései miatt. Úgy vélte, a kitelepítésre vonatkozó megegyezés kilátásba helyezésével meg lehetne nyugtatni, és nagyobb háborús erőkifejtésre lehetne ösztönözni a szövetséges kormányokat. Hitler felfogása szerint Magyarország szövetségesi hűségének – a háború utánra vonatkozólag is – nem a német népcsoport jelenléte, hanem éppen kitelepítése a záloga.4
A Führer e felfogásának ismeretében Himmler 1943. január 21-én az SS-önkéntesek – magyar részről hontalanokként kezelt, s így súlyos helyzetbe került – vagyontalan hozzátartozói bizonytalan sorsának megoldására is kitelepítésüket látta kézenfekvőnek.5 Basch azonban okkal tartott attól, hogy még a korlátozott kitelepítés megindítása is az ellenséges propagandát igazolná, és a Volksbund összeomlásához vezetne. Jagow követ és a Külügyi Hivatal is magáévá tette Basch aggodalmát, és hangsúlyozta, mily kár érné a német birodalmat, ha a kitelepítési izgalmak közepette megbénulna a magyarországi német népcsoport hadifontosságú gazdasági munkája, termelvényeik németországi exportja.6
A Hűségmozgalom propagandájának hatására, hogy ti. a volksbundistákat kitelepítik, különben is „kitelepítési pszichózis” lett úrrá a népcsoporton; tömegesen kiléptek a Volksbundból 1942 végén, 1943 elején.7 A kilépés Okai közt igen lényeges szerepet játszott a harctéri helyzet romlása, az SS- önkéntesek nagyszámú pusztulása a fronton; az a leverő hatás, amelyet különösen a sztálingrádi vereség keltett azokban, akiknek fejét szüntelenül a német győzelemmel beszélték tele. Azt is tapasztalták, hogy a Volksbund-tagság a remélt előnyök helyett egyre fokozódó terhekkel jár: a segélyek, amelyek iránt az SS-toborzás alkalmával irreálisan nagyarányú várakozást keltettek, elmaradnak vagy csökkentett összegűek; a tagdíjat viszont újabban a jövedelem alapján progresszíven állapították meg;8 a gyűjtési akciók (pl. a „Winterhilfswerk” elnevezésű téli segélyakcióra való gyűjtés) során egyre nagyobb összegű „önkéntes” adományokat kényszerítenek ki;9 a Volksbund szövetkezetei által átvett termékek árából levonásokat eszközölnek.10
A Volksbund vezetői ellenőrző utak egész során igyekeztek megfékezni a tömeges kilépések folyamatát.11 Rendkívül ideges hangulatban készültek a szervezet 1943. február 14-i országos évi nagygyűlésére. Várható volt, hogy Basch éles szavakkal fogja támadni a kormányt, mivel nem lép fel a Hűségmozgalom ellen, sőt, hallgatólagosan támogatja. Jagow követ, emlékezve az előző évi gyűlésre, kötelezte Bascht, hogy mutassa be előzőleg beszéde szövegét. A népcsoportvezető ennek nem akart eleget tenni, a magyar kormány iránti engedékenységgel vádolta a követet, s azt ajánlotta, hogy tartsa magát távol a nagygyűléstől, ha kellemetlenek neki a magyar kormányhoz intézendő egyenes és határozott szavai. Jagow viszont dühösen kiabálva disznóságnak nevezte Baschnak a magyar kormánnyal való jó viszonyt veszélyeztető viselkedését.12
Az összezördülést a Külügyi Hivatal és a VoMi együttes fellépése elsimította. Basch bemutatta Jagownak a beszéd szövegét, amely a német birodalom külpolitikai érdekei figyelembevételével mellőzte a magyar kormány támadását, s mindössze azon reményének adott kifejezést, hogy a közösen viselt háború nemcsak a német-magyar, hanem a népi-német-magyar barátságot is erősíti.13 Így az évi nagygyűlésen Jagow is megjelent a Nemzeti Sportcsarnokban, ahol magyar részről Tasnádi Nagy András házelnök, Balla Pál miniszteri tanácsos, Béldy Alajos altábornagy, az ifjúság honvédelmi nevelésének országos vezetője és Kudriczy vezérőrnagy a leventeszervezet képviseletében vett részt. Basch beszédének éle – Jagow egyetértésével – a Hűségmozgalom és lapja, a Die Donau, valamint annak szerkesztője, Berencz ellen irányult. Majd a Volksbund vezette népcsoport egységét hangsúlyozta a megbontására irányuló törekvésekkel szemben: „aki ezt nem veszi tudomásul, egy nap számot fog adni róla”.14 A miniszterelnökség nemzetiségi ügyosztálya utóbb szóvá tette, hogy indokolatlanul hevesnek találta a kirohanást a Hűségmozgalom ellen, amelynek korántsem oly nagy a jelentősége. Birkás miniszteri tanácsos megnyugtatásul azt is közölte, hogy a kormány felszólítására Perczel Béla már meg is kezdte mozgalma fokozatos likvidálását.15 Ez azonban nem felelt meg a valóságnak.
A Volksbund területvezetőinek a következő két napon, február 15-16-án megtartott értekezletén Flórián Krämer – Heinrich Mühl magatartását bíráló – felszólalása arra is fényt vetett, hogy a német népcsoporton belül előállt súlyos krízis hatására ellentétek támadtak a Volksbund vezetőségében.16 „Belső villongások a Volksbundban” címmel a magyar Belügyminisztérium egyik bizalmi embere is beszámolt jelentésében arról, hogy az erőszakos erdélyi és bácskai vezetők befolyásának túlzott növekedését helytelenítve és a Volksbund gazdasági tevékenysége egyes kérdéseiben eltérő nézeteket vallva, Mühl bizonyos ellenzéki pozícióba került. Az a hír terjedt el, hogy lemond a Volksbundban viselt minden tisztségéről.17 Baschék azonban ezt úgy akarták elérni, hogy a vezetésben ne keletkezzen rés, amelyet a magyar politika kihasználhatna.
Az értekezleten Spreitzer a partizánveszély fokozódásáról beszélt, ami miatt a Bácskában sokan kiléptek a Volksbundból. A német kisebbség Deutsche Mannschaftjának szerepe Jugoszlávia szétverésekor a szerbekben olyan gyűlöletet keltett, amelyet a Volksbund bácskai vezetősége nem tudott feloldani azzal a politikájával, hogy a háttérbe húzódva a magyarokra hárítsa a szerbellenes akciók ódiumát – mint a hírhedt újvidéki vérengzés alkalmával is történt. A partizánmozgalom leküzdésére Platthy tábornok parancsnoksága alatt létrehozott „Egységes Vezetés” arra törekedett, hogy a bácskai volksbundista „rendfenntartó” alakulatokat is bevonja az elhárításba. Ez viszont azzal a veszéllyel jár – mondta Spreitzer -, hogy sokan a partizánoktól rettegve inkább kilépnek a szervezetből. Spreitzer szerint megengedhetetlen, hogy a partizánelhárításba való bekapcsolással „a németséget diszkreditálják a szerbek szemében, s feledtessék a magyar részről elkövetett újvidéki vérengzést”. Basch ezzel egyetértve úgy döntött, hogy a Deutsche Mannschaft csak akkor lépjen fel a partizánok ellen, ha azok falujukat, javaikat közvetlenül veszélyeztetik.18
1943 februárjában a magyar-román viszony erőteljes kiéleződése ismét arra késztette Hitlert, hogy tovább foglalkozzék Magyarország és Románia német lakossága kitelepítésének kérdésével. A Külügyi Hivatalban Bergmann e tárgyban készített február 15-i elaborátuma szerint „a magyar kormány előreláthatóan örömmel üdvözölné az áttelepítés bejelentését, remélve, hogy ezáltal a németség aktív elemeitől megszabadul, tömegeit pedig elmagyarosíthatja”. Bergmann szerint azonban „Magyarországon a kormány és a katolikus egyház propagandájának sikerülhet még a Volksbundba szervezett németek nagy részét is maradásra bírni”, mintegy kétmillió „német vérűnek a magyar néptestbe való beolvadásával” kellene számolni.19 A magyar kormány tehát csak korlátozott méretű kitelepítéshez járulna hozzá. A népi-német lakosság – kivéve a teljesen nincsteleneket – ellenzi a kitelepítést, hangsúlyozta Jagow követ is, Basch véleményét tolmácsolva.20 Hasonlóképpen ellenezte a Külügyi Hivatal és a bukaresti német követ is a romániai német népcsoport kitelepítésének felvetését.21 Hitler azonban mindezzel nem törődött. 1943. február 26-án Hewel így foglalta össze Ribbentrop részére készített feljegyzésében Hitler állásfoglalását: „Szilárdan elhatározta a népi-németek visszatelepítését Romániából és Magyarországról, közömbösen az iránt, hogy ezek az országok kívánják-e azt, vagy sem. Ezáltal a viszályok egy örök elemét küszöböli ki.”22 Még kevésbé akceptálta a romániai és a magyarországi német népcsoport saját véleményét az áttelepítés kérdésében.
A népcsoportnak a német hadigépezet szolgálatába állított termelőmunkája szolgált egyik legfőbb érvül az áttelepítési tervekkel szemben. A Volksbund jelentését a népcsoport 1942. évi teljesítményéről a VoMi igen kedvezően fogadta: „A jelentés azt mutatja, hogy a népcsoport a nemzetiszocializmus szellemében a szülőföld minden erejét beveti a végső győzelemért és a birodalomért.”23 A VoMi 1943 februárjában a népcsoportok gazdasági munkájáról24 készített összefoglaló jelentésében kiemelte a magyarországi német népcsoport teljesítményét, hangsúlyozva, hogy a népcsoport számos nehézség ellenére mind a mezőgazdaságban, mind a kereskedelemben, iparban és kisiparban, valamint a hitelügyben, jelentősen megjavította pozícióit. Holott „éppen a leginkább jómódú és gazdaságilag legjelentősebb magyarországi német származású körök népileg, illetve politikailag megbízhatatlanok; még mindig magyar vizeken eveznek vagy nyílt renegátok”. A gazdasági fejlettség szempontjából egyelőre még igen nagy az eltérés az egyes német településterületek között. Bácska és Észak-Erdély szintjétől még messze elmaradnak az ország egyéb területei. A jelentés szerint a nehézségek áthidalásában, az egységes népi-német gazdaságirányítás kialakításában döntő szerepe van a gazdasági munkaszolgálatnak (ügyvezetője: Daniel Stetzenbach), amely a Volksbund valamennyi intézményét olyan nagy akció szolgálatába állította, mint a minden áron való hozamnövelés, a veszteségnélküliség, a termelési és értékesítési eljárás javítása, s mindezek révén a német birodalom és Európa közellátásának biztosítása. A jelentés rámutatott arra, hogy a népi-német sajtó, a volksbundista rádióadások, a funkcionáriusok gazdasági kérdésekben való „iskolázása” és az egymást követő gyűléssorozatok elősegítették a gazdaság irányítását és a népi kötelék kiépítését. Örvendetesnek tartotta, hogy ez az eljárás a magyarokra sem volt hatástalan: a helyi hatóságok és az egyes gazdasági szervezetek hasonló módon próbálták fokozni a háborús mezőgazdasági termelést. A Volksbund Országos Paraszthivatala a németlakta községekben külön embert állított be a paraszti gazdálkodás helyi irányítására. Az egyes gazdasági intézkedések sokaságából kiemelte a jelentés a tenyészállatcsere kezdeményezését, a vetőmagbeszerzési akciókat, s a mezőgazdasági szakiskolaügy előmozdítását, Észak-Erdélyben a besztercei, Bácskában a futaki intézet révén.
A Volksbund gazdasági tevékenységének eredményességét mutatja a VoMi jelentése szerint a népi-német termelő- és értékesítő szövetkezetek számottevő fellendülése. A bácskai területrészen működő népi-német szövetkezetek forgalma például már jóval felülmúlja a háború előtti egész Jugoszlávia népi-német szövetkezeteinek forgalmát. A magyar hatóságokkal vívott másfél éves nehéz küzdelem után most már a trianoni országterületen is ki tudták harcolni, hogy a dél-dunántúli, közép- és nyugat-magyarországi német településterületek meglevő szövetkezeteire is kiterjeszthessék a Volksbund szövetkezeti hálózatát. Különösen a szőlő- és tejgazdaság területén mutatkozó jelenlegi eredmények ígérnek tetemes termelés- és forgalomnövekedést.
A VoMi jelentése rámutat arra, hogy a népi-német gazdaság piacra termelése az 1937-1940-es évek átlagában búzában 19, kukoricában 24, disznóban 70, szarvasmarhában 73, gyümölcsben 68 százaléka volt a német birodalomba irányuló magyarországi exportmennyiségnek. A vajjá feldolgozott tejben (193 százalék) és borban (222 százalék) viszont majdnem kétszerese, illetve több mint kétszerese volt annak. Megállapítja, hogy a trianoni országterületen mintegy 1200 tejszövetkezet működik; ezek 1940-ben 185,2 millió liter ipari tejet szállítottak. (1937-ben még 414 millió litert; a csökkenés tehát 55,3 százalékos.) A népi-német községek részesedése ebből 73,5 millió liter, azaz kereken 40 százalék. Az egy tehénre számított évi ipari tej a trianoni Magyarországon 97 liter, ezzel szemben a népi-német községekben 1278 liter. A népi-német gazdáktól származó 73,5 millió liter ipari tej vajba átszámítva 31 700 német mázsa. Magyarország vajexportja azonban 1940-ben csak 2000 német mázsa volt (szemben az 1937. évi 53 200 német mázsával).25
A legnagyobb háborús gazdasági jelentőséget a VoMi a bácskai napraforgó-ültetési akciónak tulajdonítja: a napraforgó vetésterületét tizenháromszorosára, így az 1941. évi 3000-ről 1942-ben 39 000 holdra (1 hold = 0,56 hektár) emelték. Ez annyit jelent, hogy a magyarországi egész napraforgó-vetésterület egyharmadát népi-németek művelték. A terméseredmény meglepő volt: 40 000 tonna. Ebből – minden magyar ellenállás ellenére – 25 000 tonnát kiszállítottak a német birodalomba; a felvásárlásra és az exportra kizárólag népi-német gazdasági vállalkozóknak adtak megbízást.
Ugyanígy rendkívül jelentős a bácskai népi-németek kendertermelése. Míg 1938-ban a trianoni Magyarország kendertermelése 10 000 tonna volt, Bácska ugyanakkor 28 000 tonnát termelt; azóta a bácskai kendertermelő terület az 1940-1941. gazdasági évben mintegy 11 500 hektárra növekedett, ami további 12 000 tonna termést eredményezett. A bácskai kenderföldek 7/10– e, és a kenderfeldolgozó üzemek 76 százaléka népi-német kézen van; a termést túlnyomórészt népi-német kereskedők és szövetkezetek vásárolják fel. A népi-német kendertermelő parasztokat, kenderfeldolgozókat és kenderkereskedőket a Volksbund kenderszakszövetkezete (Hanffachschaft) tömöríti, amely a VoMi jelentése szerint az egész „Südost” számára példamutatóan szervezett. Jelentősége nemcsak termelésfokozó és piacrendező hatásában egyedülálló, hanem a Volksbund befolyásának kiterjesztése szempontjából is; működését azonban a magyar hatóságok oly mértékben veszélyeztetik, hogy a német birodalom közbelépésére lenne szükség, annál is inkább, mert a birodalom (a Cseh-Morva Protektorátust beleértve) kenderimport-szükséglete 60 000 tonna, s ennek 60-70 százalékát fedezné a Bácska.
A VoMi jelentése szerint a Volksbund egyik legfontosabb gazdasági feladata a mezőgazdasági feleslegek megszerzése: különösen kukoricában, búzában, disznóban, de szarvasmarhában, baromfiban, tojásban, vetőmagban is.
A népi-német kisipar a nyersanyaggal való ellátás tekintetében hátrányos helyzetben van a koncessziók megvonása stb. következtében. Így e téren a Volksbund gazdaságirányítása túlnyomórészt közbenjárásban, védekezésben, szükségsegélyben merül ki. Ennek ellenére az ipari gazdálkodás hivatalának felállítása a Volksbund keretében, és megfelelő szervei létrehozása vidéken, a Deutsche Arbeit című ipari szakfolyóirat megindítása, valamint számos szakmai szervezet (Fachschaft) és egyéb hivatási tagozat összefogása sikerrel járt. A meglevő szabad termelőkapacitást 1942 óta hadifontosságú megrendelésekkel és szállításokkal bizonyos mértékben foglalkoztatták. Például a magyarországi népi-német asztalosipar bútorrendeléseket kapott a német birodalmi bombakárosultak részére, valamint a Wehrmacht céljaira.
A pénz- és hitelügy területén jegyezhető fel a teljes csendben elért legnagyobb siker – olvasható a VoMi jelentésében. A Magyarországon már meglevő, de a megnövekedett feladatokat ellátni nem tudó 5 kisebb népi-német pénzintézet (Pécsvárad, Etyek stb.) fölé sikerült kiépíteni egy központi német hitelintézetet, a budapesti Mercur Bankot, amely a német birodalomba irányuló exportot finanszírozza. A bank (igazgatója: Max Glöckner) részvénytöbbségét a Dresdener Bank tartotta kezében. A Mercur Bank révén a német-magyar árucsere-forgalom hasznából kiszorítani remélték a Kereskedelmi Bankot és a többi magyar pénzintézetet. A német birodalmi piac monopolizálásával elért nyereségből viszonylag könnyen tudták biztosítani a Volksbund titkos pénzügyi támogatását. A VoMi jelentése szerint a birodalomba irányuló export finanszírozására fordított összegek sok millió pengőt tesznek ki, ezeket azonban nemcsak népi-német termékek exportjára fordítják. A magyarországi 5 népi-német bank és hitelintézet 1942. évi mérlege 58,32 millió pengő, és forgalmának összege 675 millió pengő.
A Volksbund ingatlanvásárlásaihoz a Mercur Bankon kívül a Wiener Bankverein s a Duna-Concordia Biztosító is rendelkezésre bocsátotta a szükséges pénzösszegeket. A vásárlásokat a „Német Ház Rt.” eszközölte, amelynek részvényesei a Volksbund vezető személyiségei voltak. Minden egyes részvényes kötelező nyilatkozatot írt alá, amely szerint mind a maga, mind jogutódai nevében lemond a részvények tényleges tulajdonjogáról a Volksbund javára. Az ingatlanokat, amelyekre Volksbund-iskolák, nemzetiszocialista nevelőintézetek, irodák stb. részére volt szükség, s amelyeket a Volksbundnak közvetlenül többnyire nem adtak volna el, magyar közvetítők (Lisznyai Béla, Serédi János) segítségével szereztek meg, akik az ingatlanokat saját nevükre megvették, majd átíratták a „Német Ház Rt.”-re.26 A Volksbund a történelmi nevezetességű siklósi várat is meg akarta vásárolni 600 000 pengőért gróf Benyovszky Rudolftól. 1943. június 22-én miniszterközi bizottság ült össze, hogy ezt megakadályozza, és lehetőleg a leventeintézmény számára szerezze meg a műemlék épületet.27
A VoMi jelentése kiemeli saját különmegbízottainak érdemét, akik mint tanácsadók, segítséget nyújtanak a Volksbundnak a magyarországi népi-német gazdaság háborús kihasználásának megszervezésében; ugyanakkor bírálja az NSDAP AO magyarországi csoportját, mert hiányosan hajtja végre a birodalmi német tulajdonban levő itteni vállalatok háborús gazdasági bevetését. Majd még egyszer hangsúlyozva a magyar részről támasztott számtalan nehézséget, megállapítja: a népi-német gazdaság majd minden ágában sikerült elindítania a teljesítmény fokozását. Hogy milyen módszerekkel tudták ezt elérni, arra igen jellemzőek Mathias Huber országos ifjúsági vezér szavai: „Az a német ember, aki ma henyél és nem dolgozik szorgalmasan, a bolsevistákat támogatja, és megérdemli, hogy kivégezzék.”28
A német hadigépezet olajozásához ugyanakkor egyre fokozottabban volt szükség a német népcsoport vérére is. Himmler a Kállay által előző évben engedélyezett további 10 000 önkéntes toborzása helyett már 30 000-et követelt; ezzel összesen 50 000-re emelkedett volna az SS-nél szolgáló magyarországi népi-németek száma. A magyar kormány 1943. március 1-én évi 15 millió pengőre emelte ugyan az önkéntesek családtagjai támogatására átutalható összeget,29 de ez még akkor is csak a felét fedezné a szükségletnek, ha a magyar kormány – mint március 10-i határozatában kimondta – nem enged 10 000-nél több új SS-önkéntest toborozni. Ugyanez a minisztertanácsi határozat megerősítette Kállay elutasító válaszát Ribbentrop Jagow követ által e napon előterjesztett kérésére, hogy a toborzást a honvédségnél szolgáló népi-németekre is kiterjeszthessék.30
A Külügyi Hivatalban a VoMi és az SS-Főhivatal képviselői részvételével március 19-én tartott tanácskozásra Jagowot és Bascht is meghívták. A népcsoportvezető kijelentette: kötelességének tartja, hogy egyéb fontos kérdések háttérbe szorításával, teljes erővel segítse az SS-toborzást. Véleménye szerint még igen tekintélyes számú népi-németet tudnának az SS-be vinni, de csakis úgy, ha a honvédségnél szolgálókra is kiterjeszthetik a toborzást. Ugyancsak rá kell szorítani a magyar kormányt a családtagok támogatásához szükséges teljes összeg átutalásának engedélyezésére, mert az ellátatlan családtagok Himmler által felvetett és Ribbentrop által is megfontolásra ajánlott kitelepítése az SS-toborzás sikerét is aláásná.31 Az értekezlet magáévá tette ezt az érvelést, s Ribbentrop utasítására Jagow március 29-én újabb – de ismét teljesen sikertelen – kísérletet tett Kállay megpuhítására, akinek elutasító álláspontját a másnapi minisztertanács ismét megerősítette.32
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!