(idézet: Ez volt a Volksbund – Tilkovszky Loránt)
A volksbundista izgatás fokozódása a bécsi szerződés nyomán, társulva az újra megélénkülő nyilas agitációval és szervezkedéssel, mindenekelőtt a pécsi szociáldemokratákat indította arra, hogy rendezzék soraikat. Tolnai József párttitkár az október 4-i végrehajtó bizottsági ülésen kijelentette: „A féktelen pángermán és nyilas izgatásokkal szemben csak egy feladatunk lehet: meg kell indítani haladéktalanul az egész pártapparátust. Össze kell hívnunk a Népszava-gárdát és a nőbizottságot; újra fel kell támasztani az ifjúmunkáscsoportot. Meg kell kezdeni az oktatást és a szemináriumot. Ezeket teljesen a pángermán – és nyilas izgatás ellen kell beállítani.” Tolnai az Országos Bányász Szövetség elnökétől, Heim Józseftől értesült a Német Dunagőzhajózási Társaság tulajdonában levő Pécs környéki bányavidék egyre súlyosabb politikai állapotáról, s egybehangzó véleményük szerint „ezt a rettenetes pángermán izgatást csak a Szociáldemokrata Párt tudná ellensúlyozni”, abban az esetben, ha a hatóságok nem gördítenének akadályt a bányászszakszervezeti szervezkedés útjába. Tolnai el is határozta, hogy ez irányban puhatolódzni fog a főispánnál, és ha a szabad mozgásra ígéretet kap, bizalmi emberei útján azonnal megindítja a szervezkedést.1 Csakhogy a szélsőjobboldali szervezkedéssel szembeni baloldali szervezkedés engedélyezése a kormány és a hatóságok szemében annyi lenne, mint olajjal oltani a tüzet. Így az SZDP nem tudta kellően újjászervezni inaktívvá lett szervezeteit; a párt központjától sem kapott ehhez megfelelő segítséget. Az elnökök és titkárok részére október 7-én rendezett központi értekezleten Büchler József elmondta: a németlakta községek SZDP-pártszervezeteit felszólította, hogy a Volksbund elleni harcban azt a taktikát kövessék, amelyet a kormánypárt kezdeményezett a soroksári vezető jegyzőn keresztül. Amikor ugyanis a Volksbund ott is zászlóbontásra készült, a vezető jegyző a helyi csoport alakuló gyűlésének megtartását azzal hiúsította meg, hogy a vezetőknek tudtukra adta: egy esetleges áttelepítés elsősorban a Volksbund-tagokat fogja érinteni.2 Pajor Rudolf központi titkár, amikor október 19-én meglátogatta a pécsi szervezetet, ugyancsak a Soroksáron bevált receptet ajánlotta a Volksbund térhódítása ellen: „Onnan csak egyetlen mód volna őket visszatartani, ha suttogó propagandával elhíresztelnék, hogy aki a Volksbund tagja, azokat Németország a legelső lakosságcsere alkalmával kicseréli.”3 Eleven SZDP-szervezetek életerős akcióit és hatékony felvilágosító munkáját azonban nyilvánvalóan nem pótolhatta a kitelepítéssel való ijesztgetés.
Október 10-én az Erdélyből behívott 48 magyar képviselő ünnepélyesen helyet foglalt a parlamentben. Az átcsatolt területek román lakosságának képviseletére mindössze 12 mandátumot irányoztak elő; e helyek betöltésére azonban a továbbiakban sem került sor. Sok huzavona volt a német képviselők személyének kiválasztása körül. Teleki megkísérelte, hogy az erdélyi szászokkal közvetlenül – Basch népcsoportvezető beleszólását mellőzve – egyezzen meg: Robert Clemens és Michael Prall behívását tervezte, a szatmári sváboknak viszont nem szánt képviselőt a parlamentben. Basch „nevetséges erőlködésnek” minősítette Teleki tárgyalásait, s el is tudta érni, hogy a nevezettek végül is ne vállalják el a képviselőséget, sőt nyilvánosan hitet tegyenek a Volksbund-fegyelem mellett. Teleki kénytelen volt elfogadni Basch jelöltjeit: az erdélyi szászok képviseletében dr. Eduard Keintzel, a szatmári svábok képviseletében dr. Sepp Schönborn – mindkettő horogkeresztes nemzetiszocialista – került be a parlamentbe.4
A magyarországi népi-német nemzetiszocialisták és a magyar nemzetiszocialisták viszonyának tisztázása különösen sürgőssé vált azután, hogy a börtönből amnesztiával szabadult és a politikai porondon újra megjelenő Szálasi vezetésével – néhány kisebb frakciót leszámítva – megvalósult a magyar nemzetiszocialisták egysége, és a Nyilaskeresztes Párt az ország legnagyobb ellenzéki pártja lett. Teleki, aki Basch fogadása elől elzárkózott, október 5-én fogadta Szálasit és Ruszkayt. Erre Basch elhatározta, hogy Szálasitól személyes találkozót kér.5
Basch és Szálasi találkozóját a volksbundisták és a nyilasok összetűzéseiről érkező hírek előzték meg. Különösen a főváros környéki németlakta községekben – Budakeszi, Torbágy stb. – fordultak elő olykor verekedéssel végződő összeszólalkozások amiatt, hogy a Volksbund erőteljes szervezkedésbe kezdett, s ez a nyilaskeresztes pártszervezetek meggyengülésével fenyegetett.6 Szálasi személyesen igyekezett csitítani a Volksbund ellen felbőszült párthíveit. Október 13-án, vasárnap váratlanul megjelent Budaörsön. Először a templomba ment, majd a párthelyiségben mintegy 50-60 párttag előtt beszédet mondott. Ebben hangsúlyozta, hogy a Nyilaskeresztes Párt tagjainak jó viszonyt kell fenntartaniuk a Volksbund-tagokkal, mert a két szervezet nagyjában azonos nemzetiszocialista célokért küzd.7
A találkozó, amelyre valamikor október 16-19. közt került sor8, azzal kezdődött, hogy Basch deklarációszerűen előadta: a bécsi szerződés lényeges változást jelent a magyarországi német népcsoport helyzetében; a népcsoport immár a német birodalom védelme; alatt áll; magyar államférfit vagy politikust nem ismerhet el vezérének, kizárólag Hitlert, minden német vezérét. Basch nyíltan kijelentette: „ezen egyezmény révén a német birodalom köztudomásúlag beavatkozott Magyarország belügyeibe, és a jövőben is ezt fogja tenni, amennyiben a magyarországi német népcsoport helyzete megkívánja”. Deklarációjának különösen fontos része volt annak leszögezése, hogy a magyarországi németek szervezésére kizárólag a Volksbund jogosult.
Szálasi, akinek nagy csalódás volt, hogy a németek a Nyilaskeresztes Párt felajánlkozását, vagyis a Hubay-Vágó-féle nemzetiségi törvényjavaslatot elutasították, és a bécsi kisebbségi szerződés formájában a magyar kormánnyal egyeztek meg, bírálta a bécsi népcsoportszerződést. Bírálatának éle a kormány ellen irányult: azzal vádolta, hogy a szerződéssel megsértette az ország szuverenitását, amit a szerződésnek a német kisebbséget lojalitásra kötelező szakasza aligha leplezhet. Álláspontja szerint a nemzetiségi kérdést saját iniciatívából és valamennyi nemzetiségre vonatkozóan kellett volna rendezni, mint a nyilas törvényjavaslat célozta, s akkor nem lett volna szükség erre a szerződésre, amely a hazai németek ügyében külső befolyást biztosít. Megérti – mondotta Baschnak hogy a jelenlegi rezsimmel szemben csak egy ilyen szerződés alapján látják biztosítva a német kisebbség jogait, s nem is vonja kétségbe e szerződés érvényét, de az általa kidolgozni kívánt hungarista berendezkedés valamennyi nemzetiség, így a németek számára is teljes mértékben biztosítani fogja jogaikat.
Vitájuk azon élesedett ki, hogy Basch ez utóbbi állítást kétségbe vonta, sorra feltárva azokat az ideológiai ellentéteket, amelyeket Szálasi nem kívánt volna érinteni. Így azt bizonygatta Szálasi előtt, hogy „a nyilaskeresztes mozgalom etatisztikus, fasiszta vagy hungarista, de semmiképpen sem nemzetiszocialista, mert 1. a nyilaskeresztesek felfogása szerint az állam a legfontosabb, és nem a nép, 2. a népiség kérdését nem vethették fel, mert a Nyilaskeresztes Párt vezetősége maga is 40 százalékon felül német népiségű emberekből áll, akik akkor is németek, ha nem akarják magukat annak tartani, 3. a nyilasok asszimilációs politikát folytatnák, holott a népi-német mozgalom alapelve szerint Magyarországon ismét németté kell lennie mindennek, ami valaha német volt; azon célt követi, hogy azokat az embereket, akik népiségükből csupán nyelvüket veszítették el vagy a bátorságukat ahhoz, hogy magukat németnek vallják, ismét maradéktalanul visszavezesse németségükhöz”.
Nem kétséges, hogy Szálasi hungarista ideológiája – bár nemzetiszocialista volt – több pontban is megegyezett a hagyományos felfogással, és szemben állt a német törekvésekkel: 1. birodalmi gondolatot vallott, Nagy-Magyarországot (Nagyhaza) akart megvalósítani, s ezzel keresztezte a Kárpát-Duna-térség egyenként Berlintől függő kis népi államokra való bontásának német tervét; 2. a magyar politikai nemzetfogalom alapján állt, s bár az egyes nemzetiségeket „önálló népszemélyiségeknek” ismerte el, mégis a magyar nemzet részeiként, magyar vezetés alatt akarta szervezni valamennyiüket – szemben a német felfogással, amely szerint a magyarországi németség is a fajilag értelmezett német nemzet része, s így német vezetés alatt kell állnia; 3. nem ismerte el a regermanizációs törekvések jogosultságát, legalábbis imperatív formában nem; az volt az álláspontja, hogy a disszimiláció személyes joga mindenkinek, abban tehát sem megakadályozni, sem arra kényszeríteni nem szabad.
Basch a beszélgetés során ezeket az ellentéteket igyekezett világossá tenni, abban a felfogásban, hogy a nemzetiszocializmus egyedül a német nép testére szabott ideológia; Szálasi nemzetiszocializmusnak tekintett hungarista ideológiája idegen népi érdekeket szolgál, amelyek ellentétesek a német nép érdekeivel. Szálasi a nemzetiszocializmust a különböző, sajátos érdekekkel bíró országokat egy Európa-közösséggé alakító egységes nevezőnek hitte. Basch azonban a nemzetiszocializmust kizárólagosan a fajilag meghatározott német hatalmi törekvések ideológiájának tekintette, s roppant veszedelmesnek tartotta, ha idegen népi érdekek megtévesztő módon nemzetiszocialista köntösben jelentkeznek, a német népi érdekek rovására. Basch erőfeszítései arra irányultak, hogy meggyőzze a berlini „illetékeseket”: ne feltétlenül azokat tekintsék szövetségeseknek, akik magukat nemzetiszocialistáknak vallják; a szövetségi politika szempontjából az alapvető kritérium a német érdekek és különösen a német népcsoporthoz való viszony legyen.
Basch a Himmlertől kapott utasításoknak megfelelően, és rá minduntalan hivatkozva a Volksbundnak követelte a magyarországi németek szervezésének kizárólagos jogát. De hiába verte az asztalt is, Szálasi nem volt hajlandó lemondani német származású párthíveiről, hanem Basch nagy megdöbbenésére szinte cinikusan ragaszkodott a bécsi szerződéshez, amelynek idevonatkozó megállapításai törvényes alapot adtak Basch követelései elutasításához. Hangsúlyozta, hogy a bécsi szerződés kimondja, kit kell a német népcsoporthoz tartozónak tekinteni; ha valaki nem akar a bécsi szerződésben biztosított jogaival élni, beszervezhető a hungarista mozgalomba. Basch arra hivatkozott, hogy a bécsi szerződés idevágó megállapításával nincs megelégedve. Mint láttuk, már korábban is kifejezte aggályait, hogy a szerződés nem elég pontos szövegezése kijátszásra ad lehetőséget. Most kiderült, hogy még Szálasi is – jóllehet a szerződést bírálta – annak „hiányosságait” fordítja a maga javára. Basch és környezete egyre többet panaszkodott erre a „szerencsétlen fércmunkára”, Goldschmidt egyenesen azt mondta róla, hogy az egy „nesze semmi, fogd meg jól”.9
A Basch-Szálasi találkozó tehát eredménytelenül végződött. Szálasi nem ismerte el, hogy valamennyi magyarországi népi-németnek a Volksbund fehér alapon aranysárga napkerékké stilizált horogkeresztes lobogója alatt lenne a helye, s a hazai németség „magyar érzelmű” nemzetiszocialistáit pártjának nyilaskereszttel „ékesített” piros-fehér-fekete zászló alatt szervezkedő külön német tagozataiba toborozta.10
A német népcsoportszervezet Himmlerrel megbeszélt és tőle utasításba kapott kiépítése tervének propagálására október 20-án Basch különösen harcias hangvételű beszédet mondott a Csanád megyei Elek községben, a Volksbund helyi csoportjának alakuló gyűlésén. „Aki bennünket munkánkban megakadályoz, az szembe fogja magát velünk találni, mert terrorra terrorral válaszolunk” – mondotta. „Ma – hála annak, hogy az egész világ tudja most már, mi a német – már szólhatunk és tiltakozhatunk az ellen, ami ebben az országban történik. Jegyezze meg mindenki magának, hogy megvan a hatalmunk hozzá, hogy így beszéljünk.” Ilyen bevezetés után tért rá a népcsoport megszervezésével kapcsolatos tervek ismertetésére. Először a gazdasági és szociális tervekről beszélt: „Ha törik, ha szakad, egy éven belül itt lesznek a mi külön szövetkezeteink. Nem tűrjük, hogy köztünk és a között, akinek szállítunk, egy másik kéz fölözze le a hasznot. Megszűntünk a dicsért fejős tehén lenni. A német bankok majd segítenek nekünk a német népközösség szociális felépítésében.” Ezek után az iskolakérdésre tért át: „Ha nem kapjuk meg az iskolákat kizárólag a mi részünkre, akkor majd fogunk saját iskolákat építeni a mi pénzünkből, de akkor meg fogjuk nézni, hogy az adófilléreinket hova tesszük.” A volksbundista pártalakítás kérdését olyképpen érintette, hogy a Volksbund már ma sem egy kulturális szervezet csupán, de formálisan is párttá alakul, ha a magyar pártok nem fogják magukat távol tartani a népi-németektől. „Innen emelem fel tiltakozó szavamat, hogy német népünket ne próbálják idegen politikai pártokba csábítani. Ha ez az óvás nem használ, ha ez az intés hiába hangzik el, akkor el fogom rendelni, hogy megalakítandó Magyarországon a német községekben az NSDAP. Akkor majd jönnek a horogkeresztes lobogók, és ha a horogkeresztes lobogókat meglátják, akkor majd futni fognak.”
A beszéd a helyi hatóságok, tisztviselők, a magyar és magyar érzelmű német vidéki értelmiség, egyszóval „a magyar urak” elleni izgatással folytatódott. „Én is megkóstoltam már Pécsett a magyar börtönt, tehát tudom, hogy milyen a német ember élete Magyarországon” – mondotta Basch. „Csakhogy vigyázzanak az urak, akik eddig elhallgattattak vagy túlharsogtak bennünket, mert ott lesznek a mi német csizmáink, és köztudomású, hogy a csizmáink nemcsak arra valók, hogy járjunk bennük, hanem még egyéb másra is.” A csizmás német parasztok volksbundista módra követelnek helyet a közigazgatásban, a hivatalokban: a német csizmák eltiporják, kirúgják onnan a magyarokat: „menjenek egy magyar faluba vezetni, míg saját jószántukból mehetnek, mert majd mi fogjuk nekik megmutatni az utat, az pedig kellemetlen lesz”.
Befejezésül a disszimiláció kérdésével foglalkozott, különösen a német ifjúságra vonatkozólag: „Ha az öregeket, az apákat és az anyákat már nem is tudjuk újra németté tenni, mert azokat már elrontották, tudjuk, hogy a fiatalság a miénk. Azt mi tűzön-vízen keresztül, minden eszközzel újra németté fogjuk tenni. Minden szülőnek a szíve örülni fog, mikor látja majd fiatalságunkat a napkorongos lobogók alatt menetelni. Mert a mi német ifjúságunk menetelni fog. Elek népe német volt és német lesz, és éppen így németté kell lennie ebben az országban mindenkinek, aki valaha német volt. Nem tűrjük tovább, hogy bennünket elnémetlenítsenek.”
Basch ellen e beszéde alapján a szegedi ügyészség bűnvádi eljárást akart indítani. Az Igazságügy-minisztériumnak az volt a véleménye, hogy az eljárás megindítása előtt a német kormányt tájékoztatni kellene Basch izgató tevékenységéről. A miniszterelnökség azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy „Basch Ferenccel szemben a bűnvádi eljárás megindítása és lefolytatása a jelenlegi külpolitikai viszonyok között mellőzendő volna”. Így mindössze annyi történt, hogy a miniszterelnökség egyik osztályvezetője tett szemrehányást Baschnak az eleki beszéd miatt.11
Október 27-én Basch és Mühl a VDA müncheni ülésezésén képviselték a magyarországi német népcsoportot. Odautaztukban Baldur von Schirach, Bécs birodalmi helytartója fogadta őket. Münchenben Basch a többi német népcsoportvezetőhöz hasonlóan megkoszorúzta a nemzetiszocialista „vértanúk” emlékművét, és részt vett a népcsoportvezetők részére Rudolf Hess által adott fogadáson. Felszólaltak a nagygyűlésen, illetve egyéb rendezvényeken, azt állítva, hogy a Volksbund „közbenjáróként” szerepel „hazájuk és Németország között”.12
Ugyanezen a napon, Pintér László hiábavaló tárgyalásai és erőfeszítései után, a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület és sajtója beszüntette működését. Tevékenysége „önkéntes felfüggesztéséről” volt szó, minthogy a magyar kormány, bár nem merte az egyesületet a bécsi szerződésre hivatkozó német követelések ellenére továbbra is fenntartani, nem akarta elrendelni annak feloszlatását. Az egyesület vezetői – „minthogy Németország még nem győzött, és még fennáll egy fordulat lehetősége” – abban reménykedtek, hogy később, talán már egy év múlva, a Volksbildungsverein újra megkezdheti tevékenységét.13 Egyelőre azonban – a bécsi szerződésnek megfelelően – a Volksbund lett a magyarországi német népcsoport kizárólagos reprezentánsa. A Népművelődési Egyesület tagjainak egy része várakozó álláspontra helyezkedett, másik része csatlakozott a Volksbundhoz – ezeket Basch féléves próbaidővel fogadta be, vezető tisztséget azonban később sem tölthettek be.14
A Volksbund ellensúlyozására, monopolhelyzete meggátlására október végén, november elején a Független Kisgazdapárt vezetősége azzal az elgondolással foglalkozott, hogy a német származású Klein Antal képviselő vezetésével német alosztályt és titkárságot létesít, és felveszi a harcot a Volksbunddal. Erről ugyan végül is letettek, mert mint maga Klein mondotta: „a jelenlegi feltételek mellett a Független Kisgazdapárt kilátástalannak látja ezt a küzdelmet”. Elhatározták azonban, hogy német nemzetiségű párttagjaikat nem engedik a Volksbund által elcsábítani: a párt „hazafias kötelességének érzi, hogy ezekben a válságos órákban együtt tartsa a hazafiasan gondolkodó német ajkú magyarságot, és ne engedje elsüllyedni a német tengerben”.15
A magyarországi német népcsoport kizárólagos szervezésére igényt tartó Volksbund a Nyilaskeresztes Párttól tartott leginkább, mert az ugyancsak nemzetiszocializmust hirdetve lépett fel, s többnyire a németlakta falvakban is voltak már szervezetei. Basch kérésére a nyilas Matolcsy Mátyás hasztalan próbált fellépni a pártban a német osztály felállítása ellen, az dr. Stumpf Györggyel az élén megkezdte tevékenységét.16 Basch így annál inkább követelte, hogy a Nyilaskeresztes Párt hivatalos deklarációban mondjon le a népi-németek szervezéséről. A Virradat című nyilas lapban november 11-én megjelent ünnepélyes nagytanácsi határozat Basch számára korántsem volt kielégítő, mert az a párt német származású tagjainak szabad elhatározására bízta, hogy átlépnek-e a Volksbundba vagy nem, ahelyett, hogy kötelező erővel átadta volna őket.17 A népcsoportvezető a Volksbund helyi csoportjait óvatosságra intette a nyilasokkal szemben. Így amikor Szálasi november 16-17-i kassai látogatása alkalmával, Gruber Lajos vezetésével, delegáció jelent meg a Volksbund helyi csoportjánál, hogy a német „bajtársakat” Szálasi üdvözlésére és a jövőbeli politikai együttműködés megbeszélésére invitálja, barátságos formák között ugyan, de elutasították.18
A Nyilaskeresztes Pártban sokan aggályoskodtak amiatt, hogy Szálasi mereven ragaszkodott a népi-németek körében való szervezkedéshez, amely a Volksbunddal való súrlódásokon kívül, Németországnak a párt iránti „szimpátiája” elvesztéséhez vezethet. Különösen Ruszkay Jenő és Pálffy Fidél próbálták Szálasit erről meggyőzni, de eredménytelenül.19 Németország neheztelését amúgy is magára vonta a párt az őszi országos bányászsztrájkban játszott szerepével, amelyet természetesen a Volksbund is ellenzett.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!