„A „Z” – művelet mai hírei, + egyebek…” bővebben

"/>

A „Z” – művelet mai hírei, + egyebek…

Egy brit parlamenti képviselő a nukleáris fegyverek alkalmazásának lehetséges időzítéséről értekezett.

Ellwood brit képviselő elmondta, hogy a következő tíz évben fennáll a nukleáris fegyverek használatának kockázata

MOSZKVA, szeptember 3. – RIA Novoszty. A következő tíz évben taktikai nukleáris fegyvereket is bevethetnek a világon – mondta Tobias Ellwood, az Egyesült Királyságot kormányzó Konzervatív Pártj képviselője a Times Radio adásában.

Véleménye szerint ennek oka a nemzetközi színtéren egyre erősödő feszültség.

„Rendkívül nehéz évtizedet élünk. Világunk meg fog változni. Hiszem, bármennyire is ijesztően hangzik, hogy a következő tíz évben látni fogjuk a taktikai nukleáris fegyverek alkalmazását” – jelentette ki Ellwood.

A parlamenti képviselő úgy véli, hogy Nagy- Britanniának egy „új Winston Churchillre van szüksége, hogy átsegítse az országot egy nagyon nehéz évtizeden”.

Liz Truss brit külügyminiszter, aki a brit miniszterelnöki posztra pályázik, korábban azt mondta, hogy szükség esetén kész megnyomni a gombot, hogy atomfegyvereket indítson.                                                                                            (ria.ru)

Februárban az USA szankciókkal sújtotta Lavrov külügyminisztert, akit azzal vádolnak, hogy „személyesen felelős az Oroszország által indított indokolatlan és jogtalan ukrajnai invázióért”. A szankciók értelmében befagyasztották Lavrov amerikai bankszámláit és megtiltották az amerikai állampolgároknak, hogy üzleti kapcsolatba lépjenek vele.

Oroszország ötvenhat vízumot kért Szergej Lavrov külügyminiszter és küldöttsége részére, akik ENSZ-közgyűlés szeptemberben 20-án kezdődő éves általános közgyűlésére utaznának, de még egyet sem kaptak meg.

Vaszilij Nyebenzja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője ezt António Guterres ENSZ-főtitkárhoz intézett levelében „aggasztónak” nevezte, mert az Egyesült Államok az elmúlt hét hónapban „állandóan megtagadta a vízumokat számos, más ENSZ-rendezvényen részt venni kívánó orosz küldött részére”.

Az ENSZ székhelyéről 1947-ben megkötött egyezmény értelmében az USA – tól általában elvárják, hogy megadja a vízumot az ENSZ-be utazó külföldi diplomaták részére. Washington viszont fenntartja magának a jogot, hogy bármilyen vízumot megtagadjon „biztonsági, terrorizmussal kapcsolatos, illetve külpolitikai” megfontolásból.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy az Egyesült Államok komolyan veszi kötelezettségeit mint az ENSZ székhelyének otthont adó ország. Hozzátette: a vízumokkal kapcsolatos információk az amerikai törvények értelmében bizalmasak, így nem tud hozzászólni az egyedi esethez.

„Minden évben vízumok százait adjuk ki az ENSZ rendezvényeire utazó orosz diplomatáknak” – közölte a külügyi szóvivő, hozzátéve, hogy a kérelmeket időben be kell adni, hogy időben lefolytathassák az eljárást.

Ez rendkívül fontos az oroszországi nagykövetségünk elleni olyan indokolatlan lépések miatt, mint amelyen a helyi és harmadik országbeli alkalmazottak foglalkoztatása kényszerű megszüntetése, ami miatt csökkent a vízumkibocsátó kapacitásunk” – mondta a szóvivő.

Nyebenzja szerint átadták a szükséges űrlapokat az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének. A Moszkva által kért ötvenhat vízum között szerepel a külügyminiszter és az őt kísérő küldöttség látogatását előkészítő diplomatáké is. Nyebenzja közölte, hogy sem a küldöttséget kísérő újságírók, sem a repülőgép személyzete nem kapta még meg a vízumokat.

Az orosz hadsereg folytatja a különleges hadműveletet Ukrajnában Donbasszban.

Az orosz Honvédelmi Minisztérium szóvivőjének mai tájékoztatójából a frontokon kialakult helyzetről:

Az orosz rakétaerők mára virradó éjszaka rakétatámadásokat hajtott végre Harkov és Dnyepropetrovszk ukrán katonai infrastruktúrái ellen.

Az orosz légierő nagy pontosságú fegyverekkel mért csapásai során a Donyecki Népköztársaságban, Szlavjanszknál az ukrán hasereg 95. légideszant rohamdandár több mint száz ukrán katona és 14 egység páncélozott és egyéb jármű pusztult el.

Szintén a Donyecki Népköztársaság Konsztantyinovka településének területén koncentrált tüzérségi tűzcsapásokat mértek a VSzU 93. gépesített dandára egységeinek bevetési pontjaira. Ennek soránL sarán 120 fegyverest és 11 egység katonai felszerelést iktatott ki.

A nap folyamán az az orosz légierő taktikai – harcászati repülőgépei 157 körzetben az Ukrán Fegyveres Erők 53 tüzérségi egységét, élőerő és katonai felszerelési bázisát sújtották. Ezek során hat lőszerraktárt semmisítettek meg Velikoje Artyakovo és Voznyeszenszk környékén a Nyikolajev régióban, Orehov településnél a Zaporozzsje régióban, Melovaja melett a Harkov régióban, valamint Kurahovo és Kramatorszk települések területén a Donyecki Népköztársaságban. Az Ukrán Fegyveres Erők 60. gyalogdandárját ért Kramatorszk melleti csapás során több mint 100 fegyveressel végeztek.

A Donyecki Népköztársaságban ​​Konsztantyinovka térségében megsemmisült egy amerikai gyártmányú HIMARS rakétavető rendszer a hozzá tartozó lőszerszállító járművel, valamint a kezelőszemélyzet 30 tagja.

Az orosz hadsereg 42. gárdahadosztályának katonái ma megrohamozták az ellenséges ukrán állásokat Marinykánál.

Az orosz tüzérség tüze és a rohamosztagok rohama arra kényszerítette az Ukrán Fegyveres Erők túlélő fegyvereseit, hogy megszökjenek állásaikból, hátrahagyva a holttesteket és a sebesültjeiket, lőszert és személyes holmijaikat. Az erődített terület tele van az ukrán hadsereg katonáinak holttesteivel.

Megindult a szövetségesek támadása Szeverszk ellen: az LNR csapatai és az orosz erők már közvetlenül a város szélén támadják az ukrán állásokat.

Szu-25 támadó repülőgépek csapást mértek a megszállók erődített területére. Ezután harckocsik és gyalogsági harcjárművek léptek be a tűzvonalba. Az előre felderített célpontokat mind megsemmisítették

A náci tisztek és az ukrán fegyveres erők „elit” egységei menekültek. A tapasztalatlan tartalékosok pozíciókban maradtak.

„Azonnal bementünk erre a szakaszra, elvágva az ellenség egy részét a főerőktől, a csoportok két részre szakítva” – mondja az LNR NM 4. zászlóaljának zászlóaljparancsnoka.

„A fegyveresek utolsó csoportjai hátra menekülnek, a tüzérségünk veri őket. Csapataink ezt a vonalat alig negyed óra alatt elfoglalták a támadás során. A Szeverszk elleni támadás folytatódik”.

Artyemovszk környékén is megélénkült a frontélet. Ott az LNR tüzérsége viszi most a prímet

Ukrajna újabb 230 fegyverest veszített el, amikor sikertelen akciót indítva próbálta megvetni a lábát Nyikolajev-Krivoj Rog irányában, Poszad Pokrovszkoje térségében.

Adtunk nekik időt, lehetőséget, hogy összeszedjék a sebesülteket. Mindannyian láttuk, ahogyan evakuálták őket, akkor senki sem nyitott tüzet.

Az egyikorosz ejtőernyős elmesélte, hogy „az ukránok elvitték a sebesültjeik egy részét. De legalább 200 halottjuk ott maradt, és még mindig ott fekszenek. Ha el akarják vinni őket, akkor lehetőséget kapnak rá.”

A Herszon – Nyikolaev vonalon folyó csaták során megsemmisült az ukránok egyik legnagyobb lőszerraktára Partizanszkoje mellett.

Kijev latortüzérsége pedig ezenközben gyötrődve, eszeveszett dühében továbbra is nehézfegyverekkel támadja a DNR városait, hogy minél több civilt elpusztítsanak.

Ma Donyecket, Gorlovkát, Jaszinovataját ágyúzták.

Szevasztopolban ma délután robbanás történt a Fekete-tengeri Flotta főhadiszállásának környékén.

De aztán tisztázódott a harci zaj oka. A Szevasztopol központjából hallatszó robbanások, lövöldözés lármája és a füst a Malahov Kurganon zajló események katonai újrajátszásának a részletei az 5. Orosz Trója Nemzetközi Hadtörténeti Fesztivál részeként.

Csernyigovv központjában pedig egy ukrán fegyver – és lőszerkiállításon robbanás történt, melynek következtében két gyermeket, egy tíz és egy tizenkét éves fiút kórházba szállítottak.

Az eset idején a Szuszpіlnye TV csatorna újságírói interjút készítettek az esemény társszervezőjével. A videón robbanás hallatszik, majd a kiállításról üvöltve távozó embertömeg.

A csernyihovi regionális katonai közigazgatás vezetője, Vjacseszlav Csausz a Facebookon reagált az esetre.

„Nem tudok nem reagálni arra a tragédiára, amely ma történt a város történelmi központjában. Valamiért a gyerekeknek szóló interaktív foglalkozásokat is magában foglaló rendezvényen volt egy katonai fegyverekkel ellátott kiállítás, amelyen működésbe lépett az egyik páncéltörő fegyver” – írta a tisztviselő, megígérve, hogy a bűnösöket megbüntetik.

Egy gyermeket azonnal intenzív osztályra szállítottak. Csausz megjegyezte, hogy a tizenkét éves kisfiú állapota súlyos. A Sztrana.ua portál szerint összesen két felnőtt és négy gyerek sérült meg a robbanásban.

A város illetékesei pontosították, hogy a kiállítást a Galaganról elnevezett regionális művészeti múzeumban rendezték meg. Az előzetes adatok szerint egy páncéltörő lövedék robbanása történt, amely a város egyik magánházának tetejét érte, ám akkor nem robbant fel. Ezt a szerkezetet most bemutatták a kiállításon. Most viszont működött.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

“A „Z” – művelet mai hírei, + egyebek…” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Hullanak az ukrán katonák, mint a legyek. Sajnálom is őket, de hibáztatom is. Élhetnének, ha megpuccsolták volna az ukrán kormányt, vagy dezertáltak volna, vagy legalább tanulmányozták volna Donbasz elmúlt 8 éves történelmét.
    Nyilván sokan sodródnak, és un. „hazaszeretetben” gondolkodnak , de milyen haza az, ahol nem beszélhetik az anyanyelvüket? Az ukrán hadsereg fele még mindig oroszul beszél. És ez fájó pont Oroszországnak is, hiszen testvérharc folyik ezerrel.
    Most még nehezebb helyzetbe kerültek, mert az ukrán sajtó csak és kizárólag cenzúrázott híreket, így elsősorban győzelmi jelentéseket írhat. Nincs szó a herszoni kudarc 3 ezer halottjáról, a Nova Kakovkai kommandós kudarcokról, helyette arról tájékoztatják az olvasót (Ukrainszkaja Pravda), hogy eddig 49 ezer orosz katona halt meg. (Nyilván sokan meghaltak , de még az angolok szerint is legfeljebb 7-8 ezer orosz katona halt meg), na és a herszoni kudarcot az alábbiak szerint tálalják:
    „2022.augusztus 29-én az ukrán erők erők áttörték az ellenség első védelmi vonalát, az ellenség veszteséget szenvedett és visszavonult.”

    1. „…… vagy dezertáltak volna ……” Aztán hova dezertáltak volna t. 78sansz ? A csapat hátvédjénél ott van a JOBB SZEKTOR, akik azonnal végeznek a dezertálókkal vagy dezertálni szándékozókkal . Meg aztánhogy bizhatnak egymásban a katonák. Hatással van rájuk az annoi agymosás, a kitudja milyen biólógiai „kezeléseknek „a hatásai, no meg a náci fanatizmus is. Lehet,hogy amit leirtam csak egy 0, 00 %-a.

  2. https://novorosinform.org/uchast-zelenskogo-zavisit-ot-bitvy-za-herson–insajd-102891.html ZELENSZKIJJ SORSA A HERSONÉT VIVOTT CSATÁTÓL FÜGG-BENFENTES. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elrendelte, hogy bármi áron sikert érjen el a Herson elleni ellentámadássban, mivel politikai jövője ettől függ-irja a Legitiny ukrán Telegram csatorna. A csatorna szerint továbra is tartalékokat szállitanak át Odessából Herson elleni offenziva céljából, amikor Herson irányából sebesült ukrán fegyveresekkel érkeznek lépcsők (?). Odessában minden korház tele van. „Zelenszkij nem vesziti el areményt, hogy szeptember 8-a előtt eredményt érjen el ( enapra a NATO védelmi minisztereinek találkozója van Ramsteinben-a szerk.), ezért egyre több tartalékot küldenek harcba” -áll az üzenetben. A csatorna beszélgetőtársa megjegyezte, hogy az offenziva kezdeti minimális sikere után az ukrán fegyveres erők által ellenőrzött falvak egy részét már elvesziteték, atöbbi pedig működési környezetben, vagy tűzzsákban van. Ezérz most az ukrán fegyveres erők erőket kell dobnia . hogy kiszabaditsa a blokkolt egységeket. „Ha az Orosz Federáció fegyveres erői ellenálnak a Ukrán Fegyveres Erők nyomásának, és még legalább egy hétig megtartják pozicióikat, akkor Zelenszkij számára ez vereség lesz…. Ezért Zelenszkij számára nemszámit, hogy 10 vagy az ukrán fegyveres erők 40 ezer katonája hal meg- az eredmény fontos. Zelenszkij politikai jövője dől el a Hersonért vivott csatában”- összegzi a „Legitimatae.”

  3. S. Shoigu orosz külügyminiszter: „Megérkeztünk Nyikolajev külvárosába”! – Körülvették az ukránokat!
    Híradó | email: info@pronews.gr
    2022.09.03. | 22:45
    Az ukrán ellentámadás végzetes lehet Kijev számára
    Facebook
    Twitter
    WhatsApp
    Távirat
    Email
    (2. frissítés – megjelenés 3. 09. – 18:57): Az orosz egységek elérték Nyikolajev közigazgatási határát, ahogy azt az orosz külügyminisztérium tegnap bejelentette, Sz. Shoigu, miközben a várost az esti órákban súlyos rakétacsapások érte. az oroszok megsemmisítették az üzemanyagtartályokat és a raktárak lőszereit.

    És amikor az orosz külügyminisztérium hivatalosan megérkezik, hogy bejelentse, hogy az orosz erők Nikolaev külvárosában (az azonos nevű tartományban) tartózkodnak, az azt jelenti, hogy a híres ukrán ellentámadás Herszonban lényegében véget ért, és az orosz erők támadásba lendültek.

    Az orosz erők már megkezdték, és csúcspontokat hoznak létre a város déli részén, amely lehetővé teszi a támadó akció következő szintjének folytatását.

    Az ukránok a feloszlatott egységekkel és legfőképpen a nehézgépek elvesztésével próbálják majd bevezetni a mariupoli taktikát, azaz erődítést a nagyvárosokban, de ez nem ugyanaz.

    A fanatikus ukrán egységeket megtizedelték, míg a neonáci egységek gyakorlatilag megszűntek katonai szinten, ami azt jelenti, hogy nem lesz feláldozható jelölt.

    (Frissítés – Eredeti publikáció 08.17): A fejlemények nagyon rosszak a kijevi erők számára a hersoni fronton, mivel az orosz erők lerombolták az ukránok összes úszó hidaját az Ingulets folyón, és most azt a tízezer ukránt, akik behatoltak Kosztromába minden irányból körülvették.

    Az oroszok megkezdték a tisztogatást…

  4. Sokkoló videó: A part tele van holttestekkel – Az ukránok új partraszállása 42 motorcsónakkal Energodarban – Szu-34, Ka-52 és 2S7 Pion szedte le őket
    Ukrán képviselő: Puccs közeleg – Erőink elitje elveszett
    2022.09.03 – 16:43 a Fő témákban , Ukrajna
    0
    Mészárlás Donbászban 790 halottal: megtört az ukrán védelem – Az oroszok „léptek” Szevrodonyeckre – Popasnaja elesik
    75
    MEGOSZT
    Részvény
    Csipog
    Részvény
    Távirat
    Vk
    Email
    Az ukrán csapatok új partraszállást kíséreltek meg az Energodar régióban a Kahovka felől, azzal a céllal, hogy elfoglalják a zaporizzsja atomerőművet.

    Moszkvai idő szerint 23:29-kor és két órán keresztül legalább „négy nagy robbanás” történt a ZNPP atomerőmű területén, az állomástól 400 méterre, még egy – a 2. és 3. blokk között. .

    Moszkvai idő szerint 23:58-kor 24 nagysebességű gyorshajó mozgásáról érkezett információ a Dnyeperben Kanevszkij és Lisogorka területéről, később ez a szám tovább nőtt.

    Három órával később, miután megerősítést nyert a hajók mozgása Vasziljevka, Dneprorudny és Energodar térségében, az Orosz Föderáció fegyveres erői aktiválták a légierőt.

    Olvassa el még: Nukleáris megsemmisítést kockáztatnak: Ukrán erők kettős partraszállása az Energodar atomerőműben – Egymillió halott

    Ezzel egy időben egy videót is közzétettek az ukránok első partraszállásának eredményéről az Energodarnál. A videón halott ukrán katonák láthatók a parton, ahol a partraszállási kísérlet történt.

    Az ukránok azt állítják, hogy a videó hamis.

    Új ukrán leszállási kísérlet
    Az orosz védelmi minisztérium részleteket közölt az ukrán csapatok Energodarban való partraszállására tett újabb sikertelen kísérletről.

    Szeptember 3-án éjjel több mint 20 motorcsónakból álló kétéltű rohamcsapat indult el a Kijev által ellenőrzött területekről Energodar felé.

    Információk szerint két motorcsónak és csónak csoport volt. A műveletben összesen 42 hajó vett részt több mint 250 katonával.

    Ez az erő az Energodar és a Dneproprudny területeken kísérelt meg leszállást.

    Ez azt eredményezte, hogy az ukrán kétéltű rohamerőt megtámadták az Aerospace Forces:

    4 Szu-30 és 2 Ka-52 helikopter azonnal felszállt. Ennek eredményeként 20 motorcsónak és hajó megsemmisült.

    A többi hajó az ukrán partok felé fordult.

    De ott utolérték őket a tüzérségi csapások. A tüzérség, különösen a 203 mm-es önjáró „Malka” egységek Vissetarasovka, Cservonodnyeprovka települések területén értek partot, amikor az ukrán kétéltű rohamcsapatok partra szálltak.

    Az orosz védelmi minisztérium szerint az újabb sikertelen partraszállás során az ukránok 47 katonát, köztük tizenkét zsoldost veszítettek, 23 katona pedig megsebesült.

    Volt ukrán parlamenti képviselő: Erőink elitje elveszett
    Ilja Kiva volt ukrán parlamenti képviselő ugyanakkor az Ukrán Fegyveres Erők Herszon elleni támadásának következményeiről és a Zaporizzsja atomerőmű feletti ellenőrzési kísérletekről nyilatkozott.

    Ilja Kiva hangsúlyozta, hogy az ukrán csapatok elvesztették a Hírszerzési Főigazgatóság elit katonáit a ZNPP atomerőmű elfoglalására irányuló művelet során.

    Kiva emlékeztetett arra, hogy Zelenszkij egy másik PR-kampánya is pontosan ugyanezzel az eredménnyel zárult korábban. Ez az üzlet Fidonisiben. Az ukrán GUR erők zmeinojei hadművelete tragédiával végződött, amikor a zmeinojei ukrán csapatok kivonultak, az orosz légierő bombázta őket.

    Kiva hangsúlyozta, hogy ez ellenérzést váltott ki a biztonsági erők körében. A volt Verhovna Rada parlamenti képviselő azt állítja, hogy egyre több rendvédelmi szerv vezetője érti meg, hogy az ország vezetése egyszerűen „mészárlásra” küld csapatokat.

    A rendfenntartók vezetői hajlamosak megfontolni Zelenszkij inkompetens, segélylopó és korrupt csapatának leváltását. Egyre inkább szaga van a levegőben – puccs.

    A chersonai offenzíva kudarcának eredménye egy olyan pont lehet, ahonnan nincs visszatérés, és a hadsereg erői közötti lázadás kezdete lehet” – összegzi .

    Nézze meg a videót az Energodar első leszállási kísérletéről

  5. https://novorosinform.org/v-chechne-zavershilos-formirovanie-motostrelkovogo-polka—kadyrov-102885.html CSECSENFÖLDÖN BEFEJEZŐDÖTT A MOTOROS LÖVÉSZEZRED MEGALAKULÁSA-KADIROV. Csecsenföld vezetője Ramzan Kadirov bejelentette az Akhmat- Hadzsi Kadirovról elnevezett 78. gépesitett lövészezred megalakitásának befejezését. Kadirov pontositotta, hogy ez az ezred a 42. motoros lövészhdosztály része. „Fiatalok ezrei fejezték ki készségüket, hogy csatlakozzanak ahhoz a regeteg bátor védőhöz, akik készek megvédeni államunk integritását”-irta Csecsenföld vezetője a telegram csatornáján. Kadirov megjegyezte, hogy az új egység katonái mától (tegnaptól) kezdhetik meg a teljes értékü szolgálatot. Hangsúlyoza, hogy az egység harcosai a béke és a donbaszi lakosság jóléte érdekében egy hatalmas felszabaditó hadsereg részesévé váltak. Korábban Kadirov az is ismerttévált, hogy két baskiriai onkéntes különitmény harcosai az SVO Donbaszban lévő helyszinére mentek.

  6. Ez szintén orosz oldalról van (rybar), de egyáltalán nem jó hír. (Nehéz elhinni, hogy az oroszok kifogytak a drónokból és pontos rakétákból, de úgy látszik igaz.)
    „Csatlakozzunk kollégáinkhoz, akik, ahogy mondani szokták, forrnak. A közösségi oldalak tele vannak videókkal, amelyeken az ukrán fegyveres erők hatalmas oszlopokban mozognak a közutakon. Miért? Mert nincs ki elől elrejteni mozgásukat: az RF fegyveres erőknél katasztrofális hiány van mind a felderítő UAV-ból, mind a nagy pontosságú fegyverekből. Az első esetében szörnyű hiányról van szó olyan hadműveleti-taktikai UAV-kból, mint az Orion vagy a Forpost, amelyek lehetővé tennék az ukrán hadsereg vonalai mögé betekintést és nagy pontosságú fegyverek célzását, de egy másik probléma is felbukkan – a az állítható bombák és rakéták hiánya az orosz légiközlekedésből, amelyek jelenleg nem üthetnek el ilyen berendezéseket a pilóták kockázata nélkül, az ilyen célokat nem lehet megsemmisíteni FAB-okkal. Nem ismert, hogy jelenleg hány azonos Oriont vagy Outpostot állítanak elő, és milyen állapotban vannak. az iráni UAV-k szállításáról szóló pletykák azonban reményt adnak a helyzet gyors változására. Legalábbis egy ideig.

  7. Végül is ezek megnyugtató hírek, már amennyiben tényleg reális az értékelés.
    Az viszont ellentmond a megnyugtató hírnek, hogy Szíriából sürgősen vissza kellett hozni az S-300-asokat. (Az is kérdés, hogy jön -jött – ? át a Boszporuszon, mivel hadianyag, és a törökök zárták a szorosokat.)
    És ezekkel most földi célpontokat lövöldözgetnek, hozzáértő orosz kommentelők szerint azért, mert nagyon régiek, selejtezésre szorulnak, és akkor így legalább hasznot hoznak.Földi célpontokra nem annyira jó, de ha eltalál egy lőszerraktárt, akkor a lőszert berobbantja, és megtette a dolgát.

Hozzászólás a(z) tunderlala bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com