„NEKÜNK – MAGYAROKNAK – SZINTE TELJESSÉGGEL HIHETETLEN: EGY MINISZTERELNÖK, AKI NEM HAZUDOTT!” bővebben

"/>

NEKÜNK – MAGYAROKNAK – SZINTE TELJESSÉGGEL HIHETETLEN: EGY MINISZTERELNÖK, AKI NEM HAZUDOTT!

Marin

„Én is ember vagyok” – mondta Sanna Marin szerdán újságíróknak szociáldemokrata pártja tájékoztatóján, miután kedden új, félmeztelen fotó jelent meg bulizó vendégeiről. Két közismer „influenszer” hölgyemény éppen egymással nyalakodik rajta!

Kép

Azt mondta, keményen dolgozik Finnország miniszterelnökeként, de joga van a magánélethez. Az elmúlt hetet „meglehetősen nehéznek” nevezte, a könnyeivel küszködve azt mondta, hogy néha ő is vágyik örömre, fényre és szórakozásra a sötét felhők közepette”.

Arról is szipogott, hogy egyetlen napot sem hagyott ki a munkából. „Szeretném hinni, hogy az emberek inkább azt nézik, hogy mit csinálunk a munkahelyünkön, mint azt, hogy mit csinálunk a szabadidőnkben.”

Elmondta, hogy „egyetlen feladatot sem hagyott elintézetlenül – és ezt sem fogom félbehagyni. Tanulok. De ugyanolyan jól végzem a munkámat, mint eddig. Gondolok Ukrajnára, ahol most azért ahogy mondják nehezebb, és gondolok önökre, és végzem a munkámat.”

Egyébként pedig állta a szavát a finnek miniszterelnöke. Hétfőn közétette a múlt heti bulizós videója után ÖNVÉDELEMBŐL elvégeztetett drogtesztjének eredményét. Ami negatív lett!

Sanna Marin – Finnország miniszterelnöke – tehát nem hazudott amikor azt állította, hogy a bulin nem drogozott, csupáncsak „enyhén alkoholos italokat fogyasztott!”

NEKÜNK – MAGYAROKNAK – SZINTE TELJESSÉGGEL HIHETETLEN: EGY MINISZTERELNÖK, AKI NEM HAZUDOTT!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

“NEKÜNK – MAGYAROKNAK – SZINTE TELJESSÉGGEL HIHETETLEN: EGY MINISZTERELNÖK, AKI NEM HAZUDOTT!” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Iiiigen!Ezekben a sötét napokban……Hát,egyáltalán nem kedves luvnya,nem kellett volna ilyen sötét napokat támasztani Finnország felett,ilyen-olyan nato-tagsági kérelemmel,szankciókkal ,és akkor nyugodtan nyalizhatná szolgálaton kívül….a kit is?!
    Nem csak neked kell a pihenés,a kikapcsolódás,hanem azoknak a finneknek,oroszokak, stb.akiket felelőtlen,otromba politikátokkal ellehetetlenítettétek az életét,és akiknek a pénzén kapcsolódsz ki te,meg a többi pofátlan,minden aljasságra elszánt politikus!!!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com