Influenzaként és egyéb légúti megbetegedést okozó vírusnak fogja kezelni a koronavírust Bulgária.
Egy friss bejelentés szerint Bulgária innentől influenzaként és egyéb légúti megbetegedést okozó vírusok között fogja kezelni a koronavírust, mondta el Radka Argirova, a koronavírus-járvánnyal foglalkozó bolgár munkacsoport miniszterelnöki tanácsadója a bolgár egészségügyi minisztérium vonatkozó ülését követően.
Az Euractiv brüsszeli hírportál cikkében azt írta, Argirova bejelentése szerint a szeptemberi tanévkezdéssel bevezetni tervezett megközelítés azt jelentené, hogy a koronavírussal fertőzöttekre és a kontaktszemélyekre a továbbiakban nem vonatkozna karantén-kötelezettség. Emlékeztettek, Spanyolország volt az első az Európai Unióban, amely szezonális influenzaként tekintett a koronavírusra március végén, és ekkor feloldották a fertőzöttekre vonatkozó kötelező karantént a dél-európai országban.
“A vírus endémiás – folyamatosan fellelhető – időszakába lépünk. A vírus fokozatosan légúti megbetegedést okozó vírusnak, például influenzának fog minősülni. Csökken az új esetek száma az országban. Naponta hozzávetőleg ezer új fertőzést jegyeznek fel, és az intenzív osztályokon ápolt koronavírussal fertőzött betegek száma ötven alatt marad” – fogalmazott Radka Argirova.
Az Euractiv cikkében arról is beszámol, Bulgáriában csütörtökön megszűnik a maszkviselési kötelezettség a tömegközlekedési eszközökön, azonban egyebek mellett a kórházakban, a gyógyszertárakban és az idősotthonokban továbbra is kötelező marad.
Bulgáriában közel 38 ezer ember, a lakosság mintegy 0,6 százaléka halt meg a koronavírus-járványban, az ország ezzel az egy főre jutó koronavírus okozta halálozások számát tekintve a második helyen áll a világon Peru után – írják.
“Láthatóan csökken a koronavírussal újonnan megfertőzöttek száma az országban. Ebből kifolyólag azt mondhatjuk, hogy kezeljük a járványt. Mi mondhatjuk meg, milyen intézkedéseket kell hozni, nem a vírus kényszeríti ránk őket, ami nagyon fontos és nagyon biztató” – fogalmazott Argirova. Az elmúlt hetekben a statisztikák szerint az új fertőzések átlagos száma napi ezerre csökkent Bulgáriában – tette hozzá a brüsszeli hírportál. (MTI)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: A spanyolok után a bulgárok is feltalálták a „spanyolviaszt”! Miszerint ha már eljutottak abba a stádiumba, hogy a vírus és az ember alkalmazkodtak egymáshoz, akkor az ember DÖNTHET ÁM ÚGY IS, hogy – mint a legtöbb betegség esetében – EZT IS EL KELL HOGY FOGADJUK, MINT AZ ÉLETÜNK EGYIK NEM KÍVÁNATOS VELEJÁRÓJÁT! Ami nélkül jobb lenne ugyan, de hát van!
Ezért aztán úgy kezelik ezután a megszelídült koronás vírus okozta megbetegedést is, mint a hasonló tüneteket produkáló, egyéb influenzás nyavalyákat: INFLUENZÁNAK! Olyan SZEZONÁLIS INFLUENZÁNAK, AMELYNEK A SZEZONJA január 1 – től december 31 – ig tart!
