„Tudatos döntés volt az ukrajnai különleges hadművelet lassítása a civil áldozatok minimalizálásának érdekében” – jelentette ki Szergej Sojgu orosz honvédelmi miniszter a Sanghaji Együttműködési Szervezet katonai tárcavezetőinek mai, Taskentben megrendezett tanácskozásán.
A humanitárius döntés, és a Nagy Ukrán Nemmzetthy Ünnep – Ukrajna Függetlenségének Napja – dacára, azért az orosz Fegyveres Erők különleges művelete folytatódott ma is Ukrajnában.
Az ünnep előestéjén Zaporozzsje régió ukrán katonai célpontjait sújtották rakétacsapásokkal
Azt nem feltételezhetjük, hogy a mai jeles napon a ‘zoroszok rakétázásokkal fakasztott „örömtüzekkel” köszöntötték a nemes ellenfelet, de több ukrajnai város katonai infrastruktúrájába küldtek rakétaüzeneteket.
Így pl. Dnyepropetrovszkba és a környező elővárosokba is.
Az orosz légierő legalább négy rakétacsapást mért levegő – föld rakétákkal augusztus 24 – én délután a Mirgorodban (Poltava régió) lévő ukrán katonai létesítményekre.
Ma délután pedig a Fekete – tengerről indított cirkálórakétákkal üdvlövöldözte az orosz flotta a Hmelnyickij, a Zsitomir és a Nyikolajev régióban lévő ukrán célpontokat.
A hírek szerint Ogyesszában is bömbölnek a légvédelmi szirénák, de igaz ez szinte egész ukrajna területére.
Az Ukrán Fegyveres Erők a donbasszi fronton az avgyejevkai megerősített állásait egy eddig ismeretlen fegyverrel lőtte a DNR reaktív tüzérsége.
A szemtanúk egy videót tettek közzé, amelyen több lövedékkel leadott sortűz látható.
Az egyik változat szerint a DNR által gyártott „Cseburaska” sorozatvetőről lehet szó. Mások szerint „Szolnycepek” vetőgép rendezte át a latorállásokat.
Az Artyemovszk körüli latorállásokat ostromló LNR tüzérei „gratuláltak” az ellenségnek Ukrajna Függetlenségének Napja alkalmából. A megnövelt hatótávolságú önjáró „Malka” löveg fegyvereinek sortüzeivel – de az alkalomból most a gránátok robbanóanyagát kiműtve, azokat propaganda szórólapokkal töltötték meg.
„Az Ukrán Fegyveres Erők 93. gépesített dandára 20. zászlóaljának állományának több mint 50%-át megsemmisítették az orosz légierő hadműveleti – taktikai repülőgépeinek ma délelőtti csapásai az artyemovszki régióban. A nagy veszteségek miatt a zászlóalj katonái önkényesen elhagyták állásaikat és ismeretlen irányba távoztak” – áll az orosz HM mai jelentésében.
Ugyancsak a mai jelentésbe áll az is, hogy „A szövetséges erők mai, Donyeck irányába támadó akciói következtében az Ukrán Fegyveres Erők 68. gyalogsági hegyivadász, a 66. gépesített és 56. gépesített gyalogdandárának a veszteségei több mint 600 főt tettek ki.
Ezenkívül a 66. gépesített dandár mintegy 160 katonája megtagadta a harcokban való további személyes részvételt.
Persze az ukránok is – mint ahogyan az a jeles ünnepekkor általában szokásuk – lődöztek ma.
Az Ukrán Fegyveres Erők ma reggel rakétatámadást indítottak az LNR – es Rovenyki ellen. A város mélyen a hátországban található – több mint száz kilométerre a frontvonaltól. Az ukránok a kezdeti feltételezések szerint nyugati nagy hatótávolságú rendszereket alkalmaztak.
Később kiderült, hogy „Tocska -U” rakéta volt atámadás eszköze. A támadásban kettő civil meghalt, öten súlyosan megsebesültek.
Gorlovkát ma reggel 155 mm – es NATO – lövegekből ágyúzta Kijev latortüzérsége.
Ebbe at üzérterrorba egy civil halt bele.
Augusztus 24 – én délután az Ukrán Fegyveres Erők újabb rakétacsapást mértek a Kahovszka vízierőműre.
A rakéták egy részét – az érkező nyolc rakétából hatot – a légvédelmi rendszer lelőtt, kettő viszont becsapódott. A vízerőmű környékén füst volt látható.
A Boglyasfejű Őrült Boris Johnson ma délután Kijevben vendégeskedik, Zelenszkij bohócnál.
A lemondott brit kormányfő sem jött üres kézzel. Új segélycsomagot jelentett be Kijevnek.
850 darab mikro drónt.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Sojgu csak ideológiát gyárt a lassú előnyomuláshoz. Aminek hátulütője, hogy még mindig lövik a donyecki falvakat városokat az ukránok. De a mai napon azért voltak orosz sikerek is, ahogy már a másik topicban jeleztem.
Jó lenne, ha már csak orosz sikerekről hallanánk, mert az közelebb hozná az ukrán kapitulációt.
Apropó: ukrán kapituláció. Ezt az európaiak többsége másként látja, mert csak liberális nyugati sajtót olvas. Magyarországon szerintem kb. 50-50 %-os az arány, Oroszországban a lakosság 80 %-a hisz benne, Ukrajnában az ukránok 90 %-a még mindig bízik az ukrán győzelemben. (Néha beleolvashatnának orosz, kínai, görög és arab hírcsatornákba – és a balradra ! – is, hogy objektívebb képet kapjanak a háborúról.)
„jó lenne, ha már csak orosz sikerekről hallanánk, …..” Ne türelmetlenkedjen,mindennek eljön a maga ideje- legaláb is van rá remény-, de ha türelmetlenkedik,ha nem MÁS LEHETŐSÉGE-ünk NINCSEN. Majd valahogy lesz ! A Kremelben tudják,hogy mi csinálnak,vagy mit nem csinálnak. Hamis,meggondolatlan KONZEKVENCIÁKAT nem érdemes levonni mindebből.
78sansz:”(Néha beleolvashatnának orosz, kínai, görög és arab hírcsatornákba – és a balradra ! – is, hogy objektívebb képet kapjanak a háborúról.)”
Döbbenetes, hogy netet használó, diplomás emberek is abszolute nincsenek képben, mi is zajlik körülöttük, nem érdekli őket, ha szóba kerül, csak néznek, majd közlik, még az itthoni dolgok sem érdeklik, nem a határon túliak.
Apatikusan közömbös a tömeg, ezért van az világszerte, ami.
Mintha nem is lennének semmilyen szinten érintettek az eseményektől, a kívülállók biztos közömbösségével zárkóznak el az élettől.
Mert az élet része ez is sajnos, mivel meghatározóan érinti egyre jobban a mi mindennapjainkat is.
+
„Sojgu csak ideológiát gyárt a lassú előnyomuláshoz”
Nem igazán értem, miért nem kap kellő publicitást, ami a front mögött van.
Több eset történetet is másoltam, de valahogyan még a rendszeresen megnyilvánulóak is elsiklanak felette.
Eddigi katonai esetek során a világban tepertek ezerrel előre, és soha, sehol nem foglalkoztak a hátrahagyott részekkel!
MOST! – egyből humanitárius segély, és azonnal elkezdik éleszteni, életre alkalmassá tenni a területet.
Bődületes kapacitást igényel!
Kiürítik ezen területeket az ukránok? – a harc előtt?
Akkor honnan kerül elő az a sok ember, akit a frontot követő orosz önkéntesek nem győznek ellátni ivó vízzel?
Fontosabb nekik, mint az élelem, annyira ki vannak száradva:(
A szisztematikusan alapos felszámolás mellett gordiuszi feladat mindezt még ellátni, és az idő sürget, mert nyakukon az ősszel a tél egyből.
Akik foglalkoznak hadi tudománnyal, mind elismerően nyilatkoznak, csodálva azt a hatalmas szervezett kapacitást, logisztikát, amivel ezt véghez viszik.
Holott azt olvasom még itt is gyakran, hogy nincs logisztikájuk, csak az ellennek.
Abba aztán hatalmas kell, hogy megtöltsön egy szállítógépet gyilokkal, és oda ömlessze!
Sokan hangoztatják, hogy az oroszoknak drukkolnak, de a hozzászólásaik felhangja hamis.
Nem nyilatkozatokat kell tenni, hogy pedig nekik drukkolok, hanem olyan akár kritikaian is megnyilvánulni, hogy enélkül is egyértelmű legyen.
+
Számomra az atomerőművel kirobbantani akaró atom szelet, majd annak el bagatelizálását is nemzetközi szinten, kétségbeejtően bizonyította, hogy itt csak kollektív megsemmisülést terveznek.
Az új aspiráns egyértelműsítette is, hogy nincs aggálya megtenni.
A legborzasztóbb, hogy amikor azt várjuk, már nincs több, és végre konszolidálódik a helyzet, akkor + megfejelik egy atom erőmű elleni sorozattal.
Minden országból a felhozatal megsemmisülést kíván?:(
Tényleg alacsony Isten kerítése!
https://topwar-ru.translate.goog/200782-po-porucheniju-prezidenta-rf-shkolnikam-v-ldnr-i-na-osvobozhdennyh-territorijah-ukrainy-vyplatjat-po-10-tys-rublej.html?_x_tr_sl=ru&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=wapp
Az Orosz Föderáció elnöke nevében az LDNR-ben és Ukrajna felszabadított területein élő iskolások fejenként 10 000 rubelt kapnak.
Ma, 17:24
21
Az NWO Ukrajnában folytatódik. Ugyanakkor, miközben a frontokon a szövetséges erők heves harcai dúlnak az ukrán nacionalista alakulatokkal, az orosz hatóságok békés életet teremtenek az LDNR-ben és Ukrajna felszabadított területein.
Így Vlagyimir Putyin orosz elnök ma jóváhagyta a tanév közelgő kezdetére vonatkozó előkészületeket a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságban, valamint a Harkov, Zaporozhye és Herson régiók felszabadult részén. Ez utóbbi már megjelent a Kreml honlapján, és 10 ezer rubel egyszeri kifizetést ír elő az LDNR-ből és Ukrajna felszabadított területeiről származó iskolások számára.
A fenti támogatást a tanuló egyik szülője veheti igénybe. A kifizetést a dokumentumban megjelölt területeken lakó, hat és tizennyolc éves kor közötti gyermekek után kell fizetni, akik az LDNR-ben, valamint Ukrajna felszabadított területein legkésőbb megkezdték tanulmányaikat az iskolákban és más oktatási intézményekben. mint szeptember 15.
Az Orosz Föderáció kormányát bízták meg az LDNR hatóságaival és a CAA képviselőivel Ukrajna felszabadított területein, hogy dolgozzanak ki egy egyszeri kifizetési mechanizmust.
Mihail Misusztin orosz miniszterelnököt nevezték ki az elnöki parancs végrehajtásáért felelősnek. A teljesítés határideje tárgyév október 1.
+++
Megindulnak az ukránok délre:)
mert az éppen „kimerülőben” lévő orosz állam apanázsolja az ukrán gyermekeket.
Nézőpont kérdése. Tény, hogy az ukránok sokkal keményebb ellenállást tanúsítanak, mint azt bárki gondolta volna. És ráadásul azt is okosan teszik, nem nyílt ütközeteket vívnak, hanem városi bunkerharcba próbálják behúzni az oroszokat.
És ezen bizony nem lehet csak úgy átrohanni, mert akkor olyan nagy veszteségek jönnek, mint a harcok kezdetén. Ez ellen a védekezési taktika ellen nincs más lehetőség, mint szisztematikusan szétlőni mindent és lassan, óvatosan előrenyomulni. Nem tudott mást tenni a szír hadsereg sem Aleppónál, de még a nagy USA hadseregnek sem volt más lehetősége mondjuk Fallúdzsánál (a 90 ezres várost több hónap alatt tudták bevenni, illetve sokkal inkább megsemmisíteni, nem reguláris erőkkel szemben).
ui.: Milyen jól indul az ukránok augusztusi „ellentámadása” Herszon ellen! Ugye? 😀
„Az orosz légierő… augusztus 24-én délután a Mirgorodban (Poltava régió) lévő katonai létesitményyekre.” T. Admin; konkrétan, az orosz légierő levegő -föld rakétákkal a fentemlitett település repülőterét semmisitették meg, tették HASZNÁLHATATTLANNÁ . Ezt maguk az ukik siránkozták el közleményükben. Amikor én olvastam ezt a jelentést, az épületek még égtek.