A lakosság kétharmada véli úgy, ráfázik a rezsiemelésre

A kormány azt ígérte, mindössze a családok egynegyedét érintheti a rezsicsökkentés csökkentése. A felmérések ennek szöges ellentétjét mutatják.
A háztartások kétharmada véli úgy, hogy szeptembertől meg fogja érezni a rezsicsökkentés csökkentését. A lakosság becslései szerint átlagosan 27 ezer forinttal kerülhetnek többe a rezsiszámlák – derül ki a GKI és a Masterplast augusztusi közvélemény-kutatásából.
Az arány azért kiemelkedően magas, mert a rezsiemelés kommunikációjának középpontjában az állt, hogy a drágulást csak az átlag feletti fogyasztók, azaz a lakosság egynegyede fogja megérezni. A változások legnagyobb arányban a családi házakban és a 100 négyzetméternél nagyobb ingatlanban élőket aggasztják, de a kisvárosok és a községek lakóinak is több mint háromnegyede aggódik a rezsiköltség szeptembertől várható növekedése miatt. A legkevésbé, nagyjából fele-fele arányban aggódóak a panellakásban élők, vélhetően azért, mert a távfűtést nem érinti a rezsiemelés.
A háztartások 42 százaléka várja azt, hogy havi 20 ezer forintnál kevesebbe fog fájni a rezsiemelés, 26 százalékuk 21 és 40 ezer forint közé becsli a költségnövekedést, az emberek egyötöde szerint viszont több mint 40 ezerrel fognak nőni a számláik minden hónapban. A megkérdezettek átlagosan 27 ezer forinttal nagyobb havi teherrel számolnak; a családi házban élők számlái többel, a társasházban élők kevesebbel növekedhetnek. (HVG)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: A „rezsicsökkentéses”…rezsiemelés kommunikációjának középpontjában az állt, hogy a drágulást csak az átlag feletti fogyasztók, azaz a lakosság egynegyede fogja megérezni…”
Ha Döbrögisztánban akad még valaki, (pontosabban LESZ MÉG VALAKI EGY JÓ BŐ HÓNAP MÚLVA) aki hiszi a qrmány kommunikációjának a parasztvakító hülye szövegét, ami szerint EGYETLEN KISMAGYAR IS JOBBAN, VAGY NAGYOBB BIZTONSÁGBAN ÉL, MINT A ‘ZEEMÚÚTTNYAÚCÉVBEN – értsd: az első kétharmados dijadaljuk előtt! – az vagy „csak festi magát”, vagy egyszerűen csak kötözni való bolond.
Mindazonáltal biztosak lehetünk abban, hogy a qrmány és a vajdabanda kommunikációjának középpontjában az fog állni, hogy MILYEN NAGY SZERENCSÉNK VAN – NEKÜNK MAGYAROKNAK! – HOGY ŐK HATÁROZZÁK MEG JELENÜNKET ÉS JÖVŐNKET! Evégből pedig érezzük magunkat megtisztelve, és hálára kötelezve! Merthogy ha „ŐK” nem lennének, akkor minden bizonnyal már mi sem léteznénk.

Abban is biztosak lehetünk, hogy csak úgy fognak nyüzsögni a kötözni való bolondok!

Tudják…- ŐK A DÖBRÖGISTA HITŰ VAJDAFANOK!


Nos, a választások előtt azt ígérték, hogyha hatalmon maradnak, akkor marad a rezsicsökkentés. Nem tartották be (ezt sem). Még sincsenek százezres tömegek az utcán, és nem zúg az „Orbán, takarodj!” sem. Sőt még a támogatottságuk sem zuhant be.
Milyen Orosz gáz…
Mégis mennyiféle gáz pörög a csövekben,ha fűtőérték szerint is számláznak.
Ki a faszom tudja azt ellenőrizni?
https://www.napi.hu/magyar-vallalatok/hogyan-valtozik-a-rezsicsokkentes-futoertek-gazszamla-fogyasztas-energia.758455.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
Erről beszélek évek óta !
Köbméterben méri , köbméterben adja meg az árát és valami követhetetlen módon számláz .
petymeg ! … Így van , még azzal az évtizedek óta aktuális témával, hogy a „csóró vidéken”
többet kell fizetnünk 1 köbméter vízért, gázért, és még 1 kwh-ért is , mint pl. a „szegény”
fővárosban, ahol az 1 főre eső GDP kétszerese a nógrádinak !!! Miért hagytuk/hagyjuk hogy
így legyen ?