“Lecsap a bomba” bővebben

"/>

Lecsap a bomba

Európa őrhelyén

1938 július 6 ― 1939 november 29

(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)

 

NAPLÓ

Newyork, 1939 július 17.

A Queen Mary ma ideérkezett és legnagyobb örömömre Marjorie és leányaink a kikötőben vártak. Este mindannyian együtt vacsoráztunk a világkiállítás belga pavilonjában. Ezután az éjféli vonattal Washingtonba utaztam, hogy az elnöknek és az államtitkárnak azonnal jelentést tegyek. A külügyminisztérium hívására tértem vissza, hogy néhány konferencián résztvegyek.

NAPLÓ

Washington, 1939 július 18.

12.30-kor löncsön voltam az elnöknél. Megkérdezte, hogy mire alapítom nézetemet, hogy a háború Hitler támadóakciója folytán közvetlenül küszöbön áll és vagy Hindenburg születésnapja előtt augusztusban, vagy szeptemberben a nürnbergi pártnap előtt ki fog törni. Pontos részleteket tártam fel előtte, melyeket olyan belgáktól hallottam, akiknek Németországban gyáraik vannak és nemzetiszocialista vezetőkkel kapcsolatokat tartanak fenn; továbbá németországi érdekeltségekkel bíró amerikai üzletemberektől kapott közléseket, melyeket még egy héttel ezelőtt Belgiumban hallottam; ezek nácivezetőktől, első kézből kapták értesüléseiket arról, ami a levegőben van. Ezek az általa is ismert emberek valamennyien közismertek voltak egészséges és józan ítélőképességükről.

Eléje tártam ezeket és egyéb részletes közléseket is. Egy részük magasrangú nemzetiszocialista diplomatáktól származott. Különösen az tett reá erős benyomást, amikor bruxellesi diplomatakollégáim véleményét tártam fel előtte, akik őszintén reménykedtek a semlegességi törvény megváltoztatásában, abban a hiszemben, hogy ennek létrejötte Hitlert a háborútól visszatartja, vagy legalább is a kitörését késleltetheti.

A közlések nem lepték meg. Csupán mély pesszimizmusát látszottak megerősíteni. Azt mondta, hogy jelentésem egyszerűen, csak megerősíti azt, amit már más forrásokból is tudott.

Megkérdeztem, hogy a semlegességi törvény ügyében milyen szolgálatokat tehetek. Véleménye szerint jó volna, ha beszélnék egyes vezető szenátusi tagokkal.

Ezután az angol-francia-orosz tárgyalások felől érdeklődött. Nyíltan megmondtam, hogy miattuk nyugtalan vagyok. Bruxellesi diplomáciai körökben széltében-hosszában beszélik: Hitler semmit sem mulaszt el, hogy Sztálint a nyugati hatalmaktól elidegenítse. Egy magasrangú európai személyiségtől tudom: Hitler és Ribbentrop bizton remélik, hogy Sztálint Angliától és Franciaországtól elfordíthatják. Az elnök azt felelte, hogy Umanszki nagykövetet moszkvai elutazása alkalmával megbízta, mondja meg Sztálinnak, hogy a kétszerkettőnél biztosabb, hogy Hitler, miután Franciaországot legyőzte, Oroszország ellen fordul. Engem is megkért, hogy ezt az üzenetet, ha tudom, juttassam el Sztálinhoz és Molotovhoz.

Majd felvetette a kérdést, hogy egy esetleges villámháború milyen következményekkel járna és milyen hatással lenne a világra. Ami a német hadsereg hatalmas gépesített erejét illeti, nem ringatta magát ábrándokba.

Löncs után azonnal a Kapitolba mentem és Halsey ezredes irodájában beszéltem régi barátaimmal, Allen Barkleyvel, Jim Byrnesszel, Key Pittmannal, Burt Wheelerrel, Joe Guffeyvel, Claude Pepperrel és másokkal. Pittman szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke megkért, hogy jöjjek el másnap megint s beszéljek bizottságának tagjaival.

NAPLÓ

Washington, 1939 július 19.

Tegnap este konferenciára jöttek össze mindkét párt vezetői, az elnökkel és Hull államtitkárral, hogy közös alapot találjanak a semlegességi törvény megváltoztatásának elfogadtatására. Sajtójelentések szerint az elnök tájékoztatta őket a nyári háború kitörésének közvetlen veszélyéről és figyelmükbe ajánlotta a semlegességi törvény elfogadását, mivel ez a háború kitörésének valószínűségét csökkentheti. A konferencián Borah szenátor kijelentette, hogy Európában saját információs forrásai vannak és e nyáron nem fenyeget a háború kitörésének veszélye. Az elnök azt válaszolta, hogy ez esetben a szenátornak viselnie kell a felelősséget. A republikánus párt vezetői biztosra vették, hogy Hitler nem fog támadni és ezért a döntés a semlegesség kérdésében nem sürgős. Megegyeztek abban, hogy a törvényhozást nem sürgetik és a kongresszus széjjelmehet anélkül, hogy az ügyben tett valamit.

Ennek ellenére Key Pittman hivatali szobájában együtt löncsöltem a szenátus külügyi bizottságának néhány tagjával. Elhalmoztak kérdésekkel az európai helyzetről általában, de különösen Oroszország felől. Vázoltam nekik a helyzetet, úgy, amint én látom. George és Gillette szenátorok kereken megmondták: nagyon sajnálják, hogy ezeket az információkat nem hallották a tegnap esti ülés előtt. Pittman szenátor úgy gondolta, hogyha ezeket a közléseket tizennégy nappal a teljes bizottság ülése előtt tehettem volna meg, úgy a semlegességi törvény már elfogadott lenne. A tények mindenesetre szédítőek.

NAPLÓ

Washington, 1939 július 27.

Sol Bloom, a Fehér Ház külügyi bizottságának kiválóan tevékeny és munkabíró elnöke — éppen akkor, amikor Pittman szenátor, a szenátus külügyi bizottságának chairman-je összejövetelemet a szenátusi tagokkal előkészítette — szintén felkért rá, hogy bizottsága előtt is megjelenjek. Ámbár a semlegességi törvény megváltoztatását elvetették, mégis boldog voltam, hogy a Fehér Ház bizottsági tagjaival beszélgethettem. Jelen voltak: Sol Bloom elnök, a republikánus Luther Johnson Texasból, John Kee Nyugat-Virginiából, James P. Richards Dél-Karoliniából, Ed. V. Izac Kaliforniából, Robert Allen Pennsylvániából, Pete Jarman Alabamaból, Laurence F. Arnold Illinoisból, W. O. Burgin Észak-Karoliniából, George Holden Tinkham Massachusettből, Bruce Barton Newyorkból, Robert J. Corbett Pennsylvániából, Robert B. Chiperfield Illinoisból, John M. Vorys Ohióból és Andrew C. Sehiffler Nyugat-Virginiából.

A bizottsági tagok nagy megértésről tettek tanúságot. A vita magas színvonalon mozgott, minden pártszíneződés nélkül. „Mindannyian túl vagyunk már azon a ponton, ahol a pártérdekek még szerepet játszhatnak.”

A következő tárgyakat érintettem: Oroszország ipari és katonai erejét, — amit csodálkozással, sőt hitetlenkedve hallgattak; ezt teljesen érthetőnek találtam, hiszen magam sem hinném mindezt, ha nem láttam volna a saját szememmel; Hitler erőfeszítéseit, hogy Sztálint Angliától és Franciaországtól elidegenítse és a diplomáciai küzdelmet Moszkvában; egy európai nyári háború kitörésének bizonyosságát; Franciaország és Nagybritannia kétségbeejtő katonai helyzetét és a veszélyt, amibe vereségük minket is taszítana.

A magammal hozott londoni újságok háborús térképei nyomtatott tanúi voltak a demokráciák katonai gyengeségének. Sokat idéztem olyan könyvekből, mint Ernst Henri Hitler Európa felett és Hitler és Oroszország című munkája, továbbá Fritz Sternberg Az államok katonai ereje, Kolnai Aurél A nyugati háború és Fritz Sternberg Németország és a villámháború című művei, amelyek nemcsak a nemzetiszocialisták katonai fenyegetődzését bizonyították, hanem azt az elrettentő sorsot is, mely a nemzetiszocialisták nyílt bevallása szerint a föld népeire vár. A külügyminisztériumhoz intézett jelentésem értelmében vázoltam az okokat, amelyek Hitlert — egyedüli megoldásként — a háború felé taszítják.

Őszintén és nyíltan közöltem velük mindazokat az értesüléseket, melyeket már az elnök és az államtitkár előtt is feltártam és hangoztattam meggyőződésemet, hogy Hitler vagy augusztus 28. előtt (Hindenburg születésnapja), vagy pedig szeptember 8. előtt (nürnbergi pártnap) — megüzeni Lengyelországnak a háborút, hozzáfűzve még, hogy mindezt az elnök utasítására mondom el, mint ahogy ez így is volt.

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
A MOLOTOV—RIBBENTROP-EGYEZMÉNYRŐL

Newyork, 1939 augusztus 22.

Kedves Államtitkár úr!

A fent vázolt eseményekkel kapcsolatban, úgy gondolom, talán értékes lehet mind az Ön, mind pedig a külügyminisztérium számára, ha oroszországi szolgálatom és európai tapasztalataim alapján megkísérlem egy diagnózis és prognózis felállítását a legújabb helyzetről.

Mint az Ön és a külügyminisztérium tudomására juttatott írásbeli s szóbeli jelentéseimből látható, az orosz-német megnemtámadási szerződéssel lezárult fejlődés nem ért váratlanul. Amint ezt az utóbbi két év alatt Moszkvából küldött tudósításaim világossá tehették Ön előtt, nem fért kétség hozzá, hogyha Európa „békét” akar, úgy ez a diktátorok által reákényszerített „fasiszta béke” lesz, hacsak Anglia és Franciaország az „egyensúly helyreállításával” nem alkotnak Oroszország bevonásával egy nyugat-keleti tengelyt, mely az erőtényezők kölcsönös kiegyenlítésével a békét biztosítja.

Emellett mindig világos volt, mint azt jelentéseimben is kifejtettem, hogy Németország és Oroszország együttműködése mindkettőjüknek sok előnyt biztosít. Tíz éven át együtt dolgoztak és ezt újból megtehetik. Ezt a lehetőséget a tények tárgyilagos megítélésénél nem szabad szem elől téveszteni.

Mely események járultak hozzá
a Szovjet mostani magatartásához?

Bizonyos, hogy Litvinov hivatali ideje alatt a külügyi népbiztosság Hitler hatalomra jutása óta erős, erkölcsileg indokolt ellenséges érzéssel viseltetett Németországgal és a támadó hatalmakkal szemben. Véleményem szerint ez idő alatt a szovjetkormány kitartóan és erőteljesen szorgalmazta egy közös front létrejövetelét a támadók ellen és őszintén követte az „osztatlan béke” elvét.

Litvinov jól átgondolt harca a békéért és a demokratikus eszmék érvényesüléséért a Népszövetségben, valamint energikus magatartása, mellyel késznek mutatkozott arra, hogy Csehszlovákiáért harcba szálljon, szándékainak mély őszinteségét és azt a fenkölt szellemet bizonyították, mely a szovjetkormányt eltöltötte.

München óta, de már azelőtt is, szaporodtak az események, melyek a szovjetkormányt lassanként addigi magatartása megváltoztatására késztették.

Moszkvai hivatali időm alatt mély benyomást tett rám, hogy a nyugati hatalmak diplomáciai missziói az oroszokat az érezhetően szándékos „tűszúrások” egész sorával, tartózkodó politikával és vállveregetéssel ingerelték. Az oroszok büszkék és nagyon érzékenyek.

Az események olyan láncolata kezdődött, melyek a szovjetkormány és a nyugati demokráciák közötti viszonyt megnehezítették.

Azáltal, hogy a müncheni tárgyalásokba nem vonták be, a Szovjetet „megalázták” és „mélyen megsértették”.

A „megbékélés” politikája miatt a szovjetkormány részéről mély bizalmatlanság támadt a Chamberlain—Daladier-kormányok képességeivel, szándékaival, sőt „adott szavával” szemben is.

A Szovjet javaslatait egy „reális szövetség” kötésére, mely Hitlernek megállást parancsolt volna, a Chamberlain-kormány a lengyelek és a balti államok érzékenységére való tekintettel elvetette.

A szovjet-brit-francia tárgyalások alkalmával, melyekhez hozzátartozik a Strang-féle misszió és a moszkvai katonai küldöttség is, ez a bizalmatlanság még fokozódott azáltal, hogy a megbízottak nem rendelkeztek meghatalmazással egy végleges, világosan körülírt és reális szövetség megkötésére.

Mindinkább nőtt a gyanú, hogy Nagybritannia és Franciaország olyan diplomáciai játékot folytatnak, mely Oroszországot arra kényszerítheti, hogy egyedül szálljon harcba a németek ellen.

Ezután jöttek a Hudson-javaslatok Németország gazdasági rehabilitációja érdekében, amelyek a Szovjet szempontjából megint csak a megbékélés politikáját, a Chamberlain-féle „megbékélési politikát” jelentették. Majd következett a brit parlament elnapolása a Chamberlain-kormány alatt, anélkül, hogy Oroszországgal végleges szerződés létrejött volna, végül pedig a szovjet-vezetők felfedezése, hogy brit gazdasági küldöttség érkezett Dániába, állítólag Chamberlain áldásától kísérve, hogy tanulmányozza a Hudson által lefektetett politika alapján a gazdasági megbékélés lehetőségeit.

Ehhez járult, hogy Franciaország és Anglia kitartóan vonakodtak az oroszokkal olyan félremagyarázhatatlan szerződést kötni, mely fontos életérdekeik megvédésére segítséget nyújt (azaz meggátolja a balti államok „felszívódását a belső fronton”), ezzel szemben Oroszország késznek mutatkozott Nagybritanniának és Franciaországnak minden hátsó gondolat nélkül segítségére sietni, ha őket egy belgiumi vagy hollandiai német támadás életérdekeikben sértené, tekintet nélkül arra, hogy milyen fajta támadásról van szó.

Ezek az események elegendők voltak ahhoz, hogy táplálják a gyakorlati érzékkel megáldott szovjet-vezetők és így Sztálin gyanúját is és felkeltsék elégedetlenségüket. Nyilvánvalóan elvették attól a kedvüket, hogy az európai ügyekbe való beavatkozással ellenszegüljenek a támadóknak; ez jellemző módon az ellenkező véglethez vezetett, amennyiben elhatározták, hogy saját helyzetük biztosítására Németországgal megnemtámadási szerződést kötnek, mely az európai háborús lehetőségtől függetlenül, legalább egy időre Oroszországnak biztosítja a békét.

Íme tényekre és benyomásokra alapított elméletem arról, hogy milyen okok vezettek a mai helyzethez.

Az események hatása az európai békére

Kérdéses, milyen közvetlen hatása lesz ez újabb fejlődésnek az európai békére. Szerintem Hitler, miután a keleti falat biztosította, most már nemcsak Danzig, hanem a korridor birtoklására is tör, ámbár diplomáciai formák között, de mégis minden vita vagy engedmény nélkül, szinte egy ultimátum formájában. Lengyelország valószínűleg engedni fog, abban a reményben, hogy később még felveheti a harcot. Ha ez valóban így lesz, úgy a háború ez évben még valószínűleg elkerülhető. Azonban ha Lengyelország nem enged és harcolni fog, akkor felmerül a kérdés, vajon Anglia és Franciaország segítségére sietnek-e. Lehetséges, hogy az események gyorsasága Anglia és Franciaország közbelépését elkerülhetetlenné teszi. Ha így lesz, akkor „kigyullad a ház”.

Bármilyen nézőpontból szemléljük azonban az eseményeket, világos, hogy Hitler lesújtó diplomáciai győzelmet aratott. Európa egész jövője a mérleg serpenyőjében van. A brit birodalomra és Franciaországra történelmük legsúlyosabb presztízsvesztesége vár. Az európai békét — még ha fennmarad is — az a veszély fenyegeti, hogy a diktátorok parancsolta béke lesz, olyan feltételek mellett, melyek az összes kisállamokat árnyékában való megbúvásra kényszerítik; feltételek, amelyek mellett — mint ezt két év előtt, önnek előre megmondtam, — ha lesz is még hatalmi koncert, a karmesteri pálcát majd Hitler ragadja meg.

A tulajdonképpeni veszély a jövő és a civilizáció számára abban rejlik, hogy Németország és Oroszország úgy találhatják, hogy terjeszkedési igényeik kölcsönösen kiegészítik egymást. Gazdaságilag összeköttetésük nagyon kedvező. Oroszország gazdasága természeti kincsekben kiegészítheti a német ipar teljesítőképességét és Németország tudományos és ipari szervezetét.

Reméljük, hogy az események majd siettetik az északamerikai államok szolidaritását és ha lehetséges, a délamerikaiakét is. Komorabban mint valaha, előttünk lebeg a fasiszta világuralom veszélye.

NAPLÓ

Newyork, 1939 augusztus 26.

Sajtótudósítások szerint az angolok és a lengyelek egymással megnemtámadási szerződést kötöttek. A kocka már el van vetve. A mai napig az angolok részéről adott biztosíték egyoldalú volt. Beck a mult év tavaszán Londonban „kitöltetlen csekket” kapott. Litvinov gyakorlati javaslatát az összes „békés szándékú” államok összehívására egy konferencia keretében a lengyel és a román kormányzat mesterkedései következtében elvetették.

Szemléltetően bizonyítja ez a tragikus balítéletet az európai erőviszonyok felől. Chamberlain túlságosan bízott a Beck-féle lengyel kormányzatban és lebecsülte a Szovjet erőit. Kétségtelen, hogy a lengyel bátor és lovagias nép, de minden értesülésem szerint, nagyon is igaz a megállapítás, hogy Lengyelország alapjaiban — faji és egyéb kisebbségei miatt — gyenge, amint két évvel ezelőtt a danzigi német Gauleiter ezt előttem olyan nyíltan kifejtette. Megbízható helyről azt jelentik, hogy Lengyelországnak csak nyolcszáz repülőgépe van. A modern katonai követelmények mértékével mérve, Lengyelország gépesített és egyéb felszerelése alig jön számításba. Bruxellesi jól értesült körökben nem igen bíznak a lengyel rezsimben, mivel Beckkel szemben bizalmatlanok.

Nagyon jellemző, hogy még az elmúlt év tavaszán is Beck egyik legmagasabb rangú hivatalnoka, …. miniszter úgy nyilatkozott előttem, hogy kormánya soha semmilyen körülmények között nem tárgyal Németországgal a korridorról és Danzigról. Akkori általános vélemény szerint, a Vatikán tett ilyen javaslatokat, hogy egy utolsó, kétségbeesett kísérlettel a háborút elhárítsa. Nagyon felháborodottan nyilatkozott arról, amit a német katonai hatalom szokásos túlhajtásának nevezett. A lengyel kormány — azt mondta — majd megmutatja a világnak; három héttel a háború kitörése után a lengyel csapatok Berlinben lesznek. A „West-wall” és a „Siegfried-vonal” nem egyebek, mint papírmasé-falak. Lengyelországnak nincs szüksége orosz segítségre, egyedül is könnyen elbánik a németekkel.

Minden reális érzéke hiányzott a német erő felbecsüléséhez. Már akkor csodálkoztam rajta és még ma is bámulatba ejt. Észrevéve meglepetésemet, véleményem felől érdeklődött és én nyíltan, megmondtam, hogy tévesen ítéli meg Németország erejét. Félek, hogy eljöhet még az idő, amikor Lengyelország kétségbeesetten keres majd segítő kezet, akár a Szovjetét is, hogy önmagát megmentse és a belátás hiányának tartom, ha valaki az égő ház előtt visszautasítja a vizet, mely a tüzet elolthatná, csak azért, mert attól fél, hogy nedves lesz a lába és esetleg meghűlhet.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com