„Látszatfenntartók, akik számára igaz: „HALLGATNI ARANY!” bővebben

"/>

Látszatfenntartók, akik számára igaz: „HALLGATNI ARANY!

Szabad Európa: Ragályék megüzenhették az „ellenzéki” pártoknak, hogy ne használják ki a rezsinövelés miatti elégedetlenséget

„Miért alibiznek az ellenzéki pártok?” – tette fel a kérdést a napokban a Szabad Európa Rádió. A cikk azzal foglalkozik, hogy az ellenzék miért nem reagál nagyobb erőkkel arra, hogy a kormány sorban jelenti be a megszorító intézkedéseket, amik ráadásul nyilvánvaló ellentétben állnak a választási ígéretekkel.

Jött az üzenet a kapcsolattartóktól

 

A lehetséges válaszok között felmerül, hogy az ellenzék „fáradt és szétesett”, illetve hogy talán arra várnak, hogy valóban megérkezzenek az első, jóval magasabb számlák az emberekhez.

És szerepel a cikkben az is:

„Egy lapunknak szintén anonim megszólaló szocialista szerint viszont az ellenzéki pártokban lévő „fideszes kapcsolattartókon” keresztül érkezett a konkrét kormánypárti elvárás Rogán Antaléktól, miszerint az ellenzéki pártok ne növeljék, illetve használják ki a rezsinövekedés miatti lakossági elégedetlenséget.”

Hadházy emlékszik hasonló esetre

 

Az idézet felkeltette Hadházy Ákos független parlamenti képviselő figyelmét is, aki meg is említette ezt a Válasz Online-nak adott, hétfő reggel megjelent interjújában. Arra a kérdésre, hogy mondjon konkrét neveket, saját LMP-s múltjából az alábbi példát hozta:

„Pártelnöki időszakomból tudok konkrét példát hozni. Akkor magam is tapasztaltam ilyet.

– Milyet?

– Pártom egyik, akkor még nem képviselő tagjától kaptam egy üzenetet, amelynek feladója Rogán Antal volt. Közölte, hogy milyen reklámtörvényt adjunk be, amelyet szívesen megszavazna a Fidesz. Elhajtottam, aztán meglepve tapasztaltam, hogy az MSZP beadta azt a törvényjavaslatot. Igaz, Botka László akkor az asztalra csapott, ezért végül a szocialisták nem szavazták meg.”

A DK, a Jobbik, a Momentum, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd képviselői egyébként hétfő délután közös sajtótájékoztatót tartanak rendkívüli parlamenti ülés összehívásáról, és elmondják, milyen javaslataik vannak a megélhetési válság enyhítésére.

Arról, hogyan reagált a Fidesz még ellenzéki pártként, amikor a Gyurcsány-kormány jelentett be megszorításokat, a napokban megjelent videónkban beszéltünk:

(444)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm: „…ANONIM megszólaló szocialista szerint viszont az ellenzéki pártokban lévő „fideszes kapcsolattartókon” keresztül érkezett a konkrét kormánypárti elvárás Rogán Antaléktól, miszerint az ellenzéki pártok ne növeljék, illetve használják ki a rezsinövekedés miatti lakossági elégedetlenséget….”

-TELJESEN HIHETETLEN ÁLLÍTÁS EZ! VAGY MÉGSEM?

SZERINTÜNK NAGYON IS HIHETŐ! ÍGY MŰXIK UGYANIS A RENDSZER! A NER – RENDSZERE!

A vajda és bandája GARANTÁLJA A FÉNYES ÉLETVITEL ANYAGI FEDEZETÉT a jutalomfalatkákért EGYMÁSSAL MARAKODÓ „ellenzékének”, (természetesen KÖZPÉNZEKBŐL, AMIT MI FIZETÜNK!) NEM KÜLÖNÖSEBBEN FIRTATJA az általa makkolt „ellenzéki” polythykay maffiózók  viselt dolgait! Cserébe CSAK LOJÁLIS MAGATARTÁST KÍVÁN az „ellenzékétől”! Hogy –  monjuk – KÉNYES TÉMÁKAT NE AKARJANAK MEGLOVAGOLNI!

A „kényes témákat”pedig az „ellenzékbe” – vélhetőleg KONSZENZUSSAL bedelegált „kapcsolattartókon” keresztül megüzenik az ÉDEKELTENEK! Az ÉRDEKELTEK pedig tisztában vannak a vajdabanda ELVÁRÁSAIVAL ÉS KÖVETELMÉNYEIVEL!

Tekintettel pedig arra, hogy az ő MEGVETT ÉS KIVÁLÓAN FIALÓ HALLGATÁSUK VAGY PASSZIVITÁSUK A ZÁLOGA A FÉNYES ÉLETVITELÜKNEK, AMI PEDIG SEMMINEMŰ FELELŐSSÉGGEL NEM JÁR, hát teljesítik az „ellenzékiségükkel” járó, „NE SZÓLJ SZÁM – NEM FÁJ ZSEB(fej)EM!” – ÖNKÉNT VÁLLALT KUSSOLÁSI FELADATAIKAT! 

AMI PLD. NAGYON FÁJ A NÉPNEK! – AZT ŐK NEM FIRTATJÁK! Mint mondjuk a qrmányzati „nemmegszorító” intézkedések!

Az olyan „kardinális” témákban, mint pld. a buzijogok, meg a migráncsok, meg a faji megkülönböztetések és rasszista vajdabeszólások kapcsán lehet nekik zajongani! MEG IS TESZIK! Annak biztos tudatában, hogy az Istenadta póri népség berkeiben CSAK ÖNMAGUKNAK ÁRTANAK az álságos hőzöngéseikkel.

Persze az „ellenzéki” qrmány által KITALÁLT, DIKTÁLT VAGY ÉPPEN ELVÁRT VISELKEDÉSI FORMÁBA SZERVESEN BELETARTOZIK A VALÓDI, NÉPPÁRTI ELLENZÉKI SZERVEZŐDÉSEK ÉS MOZGALMAK ELLENI „SPONTÁN” KIROHANÁSI KÖTELEZETTSÉG, a munkavállalói jogok korlátozásának hallgatólagos tudomásul vétele, illetve a „visszafogott” vélekedésük. Valamint a szakszervezetek „támogatása” a SZAGszervezetkénti viselkedésre való átnevelésében.

EGYSZÓVAL: A VAJDA ÉS BANDÁJÁNAK FELTÉTLEN KISZOLGÁLÁSA! A NER – ZAVARTALAN, „DEMOKRATIKUS” MŰKÖDTETÉSE!  LÁTSZAT FENNTARTÁSA!

A kölcsönösen kialkudott FELTÉTELEK ÉS FIZETÉSI MEGÁLLAPODÁSOK ALAPJÁN! Ezzel biztosítva Döbrögisztán TÁRSADALMI NYUGALMÁT ÉS BELETÖRŐDÉSÉT! 

„ŐK” EZT VÁLLALTÁK,  EZÉRT KAPJÁK A TŐLÜNK ELSZEDETT KÖZPÉNZMILLIÁRDOKAT! Ami nem egyéb, mint a HALLGATÁS – DE SOKKAL INKÁBB AZ ÁRULÁS! – BÉRE!

Ráadásul EZÉRT NEM KELL TENNIÜK SEMMIT!          

“Látszatfenntartók, akik számára igaz: „HALLGATNI ARANY!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

    1. Lényegében a magyar emberekkel fizettetik ki a „kiccsaládok” számláit! Megint kivécézünk a cigányaink alól, már sokadszor!
      Magyarországon most már kormányzati szintre emelt cigányterror van!

Hozzászólás a(z) V.kutya bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com