A bírósági eljárás
(idézet: A zuglói nyilas per – Sólyom József-Szabó László)
7
Tizenkettedik tárgyalási nap
Február 8
Folytatják Németh Lajos kihallgatását. Újabb kérdéseket intéznek a vádlotthoz, aki végül elismeri, a zsidó imaházból hallott lövéseket és gondolta, hogy odabent embereket végeznek ki … Amikor a Nyomorék Gyerekek Otthona elleni akcióról van szó, úgy tünteti fel magát, mint akit csupa jóság és szeretet vezérel.
„Németh: Ebben nekem semmi szerepem nem volt, mert akkor vasárnap volt és én a vasárnapjaimat mindig a családommal szoktam tölteni … Én nagyon szerettem a családomat. Mi mindig templomba is jártunk … Tallós másnap még mondta is, hogy milyen jó nekünk, mert nekik még vasárnapjuk sincs …
Bükkös (felszólításra): Németh Lajos szemébe mondom, hogy jelen volt a Nyomorék Gyerekek Otthona elleni akcióban.
Németh: Nem vettem részt benne!
Hollai (felszólításra): Emlékszem, hogy Németh Lajos is ott volt. Géppisztoly volt nála, az otthon kapujában állt és ott láttam.
Németh: Nem voltam ott!
Monostori (felszólításra): Igen, én is láttam ebben az akcióban.
Németh: Nem voltam ott!
Mészáros (felszólításra): Láttam őt a Nyomorék Gyerekek Otthonában!
Németh: Nem voltam ott …
Szőke (felszólításra): Én nem tudok visszaemlékezni.
Elnök: Megállapítom, hogy Baráth Kálmán vádlott a nyomozati iratok III. kötet 138. oldalán szintén azt vallja, hogy Németh részt vett ebben az akcióban. Mivel azonban a tárgyaláson visszavonta ezt a vallomását, így nem kerül sor szembesítésre.
Bükkös (felszólításra): Az akció után a mosókonyhai kivégzésen is ott volt Németh Lajos. Pisztoly volt nála, de hogy itt használta-e a fegyverét, arra már nem emlékszem.
Németh: Nem voltam a mosókonyhában.
Elnök: Ugyanezt vallotta a nyomozás során Baráth is. Amikor ő agyonlőtte áldozatát, a mellette álló Németh is lőtt. Ezt azonban a tárgyaláson szintén visszavonta.
Hollai (felszólításra): Én is láttam Németh Lajost a mosókonyhában, amikor a kivégzések voltak.
Németh: Nem így van.
Monostori (felszólításra): Emlékszem, hogy Németh Lajos is részt vett az esti kivégzésben a mosókonyhában, azt azonban nem láttam, hogy lőtt volna. Illetve erre már nem emlékszem.
Németh: Nem voltam ott …
Mészáros (felszólításra): Én senkivel nem tévesztem össze Németh Lajost! Jól emlékszem arra, hogy Gélemnek hívtuk, részt vett ezen a mosókonyhai kivégzésen, és ő volt a kivégző osztag parancsnoka.
Németh: Nincs így!”
Több órán át szembesítik Némethet és vádlott-társait, aztán folytatja vallomását.
„Németh: December 27-én értesültem arról, hogy Szelepcsényiék elhagyták Budapestet. Korán reggel bementem a Thököly út 80-ba és zárva találtam a helyiséget. Hazamentem, majd 11-kor értem jöttek. Ha jól emlékszem, Soltész volt és mondta: menjek, de sürgősen. Amikor bementem, ott volt Bükkös, Kröszl és Rechtmann Kurt, aki közölte velem, hogy Szelepcsényiék bevetésre mentek, s nekem itt kell maradnom. Kröszl ekkor kinevezett pártszolgálat-vezetőnek. Azt mondta, hogy régi nyilas vagyok és tovább kell vigyem az ügyet, mert Szelepcsényi visszajön és ha nem csináljuk a dolgunkat, akkor nagyon letol bennünket. Vállalnom kellett, mert nem tudtam, hogy Szelepcsényi milyen okból hagyott ott bennünket. De az én kezemben fegyver nem dördült el soha és kivégzőosztag-parancsnok sem voltam …”
Az elnök újból idézi a nyomozati vallomásokat, az1945-ös, közvetlenül a felszabadulás utáni kihallgatások, bírósági tárgyalások jegyzőkönyveit, amelyekben Németh Lajos tevékenysége részletesen szerepel, s amelyekben egykori társai — közvetlenül a felszabadulás után — elmondják, milyen cselekményeket követett el. Németh válasza erre is: Nem!
A bíróság és a jelenlevő hallgatóság előtt teljesen nyilvánvaló: hogy a másodrendű vádlott sokszoros gyilkos. Még Kröszl is a szemébe mondja, hogy két esetben adott utasítást neki, egyszer öt, másszor pedig hat fogoly likvidálására, s Németh végrehajtotta a parancsot.
Az egyik ülnök megkérdezi, a helyszíni szemlék során hogyan mutatta be a kivégzéseket? Németh így válaszol: „Csak úgy, az elképzelésem szerint.” De az ő „elképzelései” hajszálpontosan megegyeztek a valósággal: az 1945—1946-ban felelősségre vont pártszolgálatosok vallomásaival.
Kihallgatása a felszabadulás utáni tevékenységével fejeződik be.
„Németh: Zuglóba azért nem mentem vissza, mert bombasérült volt a lakásom. Aztán hídépítésnél dolgoztam, majd a Hazai Fésűsfonóban, mint lakatos. 1953-ban Bicskén kineveztek tanácselnöknek, és egy évig voltam tanácselnök. De lopás miatt hat hónapra elítéltek, aztán Dunaújvárosba kerültem és ott dolgoztam letartóztatásomig.”
Tizenharmadik tárgyalási nap
Február 9
Ősz hajú, joviális arcú, mosolygó, idős ember áll a bíróság elé: Erős János. Most is „ártatlan”, odaadó tekintettel várja a bíróságtól a kérdéseket. S a hallgatóság — amely a vádiratból már ismeri ezt a kedélyes hóhért — felszisszen, amikor Erős kijelenti, csak annyiban érzi magát bűnösnek, hogy tagja volt a nyilas pártnak; de sem emberek elhurcolásában, sem vagyontárgyaik eltulajdonításában, sem megkínzásukban és kivégzésükben nem vett részt.
„Erős (körülnéz): Tudom, hogy a nyomozás során beismerő vallomást tettem, de azt nem tartom fenn.”
Erős úgy tesz, mint aki egyszerűen nem tud semmiről. Azt az érzést igyekszik kelteni a bíróságban, valamint a jelenlevő hallgatóságban, hogy ő csupán fatális félreértés áldozata, s csak merő „véletlen”, hogy e perben vádlottként szerepel.
Már az adatok felvételénél is minduntalan hátrapillant, elnézően mosolyog, mint aki biztos abban, hogy a hallgatóság szimpátiája mellette van. Észre sem veszi — vagy nem akarja észrevenni —, hogy felzúg a tárgyalóterem, amikor a tanácsvezető kérdéseire így felel: „… nem tudom”, „… nem voltam ott”, „… nem ismerem”, „… nem vettem részt semmiben”.
Mindenkinek feltűnik, hogy kerüli Bükkös, Szőke, a már előtte kihallgatott és a vádlottak padján ülő bűntársainak tekintetét. E percekben még nem tudja, hogy mit vallottak rá a többiek a tárgyalás során. Ezért jobbnak találja, ha úgy tesz, mintha semmi köze nem volna a többiekhez. Azok a vádlott-társai, akik kihallgatásuk során hasonló módszert követtek, szemmel láthatólag elégedetten nyugtázzák: Erős János jól játssza szerepét, s így talán számukra is van remény.
Ekkor az elnök Erős elé tárja a nyomozati iratok 9. kötetének 30. oldaláról az 5. és 6. bekezdést, majd a 37. oldal 1. és 2. bekezdését, amely az ügyészségi kihallgatást tartalmazza, s idézi: „… kihallgatásomon csak az igazat mondom …”.
„Erős: Valóban az én aláírásom szerepel a jegyzőkönyvön, de nem tudom megmondani, hogy miért mondtam ezt és miért írtam alá … Nem tudom megmagyarázni, hogy miért tettem beismerő vallomást. Az a nyolc gyilkosság sem igaz, amit az ügyészségen elmondtam. A jelenlevő vádlott-társaimból — Bükkösön kívül — senkit nem ismerek …”
Hollait kérdezik, mióta ismeri Erőst? Elmondja, hogy 1943 óta gyakran találkozott vele nyilas gyűléseken, majd együtt voltak a Thököly úti pártházban. Ugyanezt vallja Szőke, Németh, Monostori, csak Mészáros és Baráth Kálmán állítja, hogy soha nem látta Erőst és nem is emlékszik rá. De mit mond Erős a továbbiakban?
„Erős: Október 15-e után én csak ritkán jártam a Thököly út 80-ba. Csupán kíváncsiságból, és egy fél óránál többet soha nem tartózkodtam ott, és így nem is tudom megmondani, mik történtek abban a házban. Kaptam Szloboda Vilmostól egy géppisztolyt, de azt se hordtam magammal és csak azért fogadtam el, mert mindenkinek volt. Igen! Úgy osztották. Gondoltam, elteszem. Engem géppisztollyal soha nem láthattak. Az árpádsávos karszalagot is csak osztogatták, azért volt nekem is …”
Erős vallomásán is érződik — mint Baráth Kálmánén —, hogy a vádirat kézhez vétele után a börtönposta útján határozta el, hogy mindent letagad. (Erről különben hiteles jegyzőkönyv áll a bíróság rendelkezésére, amelyek Sándor Alajos kihallgatásánál ismertetnek is.)
„Erős (derűsen mesélve): Egyszer éppen benn voltam egy fél órácskára a pártházban és ekkor Szloboda szólt, hogy ki kell menni a Rákóczi térre. Ezen utasítás értelmében, több pártszolgálatossal együtt én is mentem, nyilas karszalaggal és géppisztollyal a megadott helyre. Aztán 16—17 embert kísértünk a Rákóczi térről …
Elnök: Az előbb azt mondta itt a bíróság előtt, hogy önnek soha nem volt géppisztolya és önt soha nem is láthatták fegyverrel!
Erős (közömbösen): Rosszul mondtam kérem, megváltoztatom a vallomásomat! Én kérem őszintén beszélek. Egy másik esetben is részt vettem bekísérésben, szintén a Rákóczi tér környékén, így karszalaggal és géppisztollyal ellátva, több XIV. kerületi nyilassal együtt. De a foglyok sorsáról nem tudok semmit … Hogy a zuglói nyilasházban kínzások is lettek volna? Erről nem tudok … Arról sincs tudomásom, hogy az első emeleten, az irodán, kínvallatás folyt … Decemberben ugyan többször bent voltam a Thököly út 80-ban, de én még ekkor sem tudtam arról, hogy bármilyen kínzás lenne ott … A családom ekkor már a nyilas vonattal elment … Én ezért járogattam be megint …”
Szembesítésre kerül sor, hogy Erős János ott volt-e a pincében és részt vett-e az áldozatok megkínzásában? Többen a szemébe mondják, hogy ölt is.
„Erős (először felháborodva): Kérem, én még Zuglót sem ismerem! …
Elnök: Hány évig lakott ott?
Erős: 15 évig. Igaz, hogy egyszer Bükkös mondta nekem, hogy vannak a pártházban kínzások, meg kivégzések …
Elnök: Az előbb azt mondta, hogy ezekről nem is tudott …
Erős: Igen, azt mondtam, hogy nem tudok, de valójában tudok, csak az előbb elfeledkeztem róla, hogy elmondjam. Mert csak most jutott az eszembe, hogy mégis tudok róla … Hogy a Nyomorék Gyerekek Otthona? Kérem, én még azt sem tudom, hol van a Mexikói út. Én nem vettem részt semmiben … Nem tudom, hol van a Pascal-malom, és arról sem tudok, hogy Szelepcsényi felterjesztette volna a megbízható nyilasokat, hogy a katonaságtól mentsék fel őket. De mert én nem tudok róla, azért még lehet, hogy ilyesmi történt … Nélkülem még történhettek ott dolgok, én ezt nem vitatom …”
Az elnök eléje teszi a Szelepcsényi által aláírt eredeti dokumentumokat, amelyről hangosan fel kell olvasnia a saját nevét, s a mellé írt szöveget: „Erős János, a fegyveres pártszolgálat csoportvezetője.”
„Erős: Ez biztosan tévedés volt, hogy én csoportvezetőnek vagyok feltüntetve …
Elnök: Tévedett volna Szelepcsényi? És tévednek vádlott-társai, hogy csoportvezetőként tevékenykedett a zuglói nyilasházban?
Erős: Tévedtek. Igenis tévedtek!
Elnök: Minek alapján mutatta be a nyomozati kísérlet során, hogyan ölte meg a kisgyereket?
Erős (dadog): Nem … nem … kérem én nem öltem kisgyereket. Itt a pincében egy kisgyerek bábuja ült a földön, a szülőbábuk mellett és azt mondták a rendőrök, hogy mutassam be, hogyan öltem meg a gyereket. Akkor én felvettem a bábut, megfogtam a nyakát és megfojtottam. Azért mutattam így, mert ez volt az én saját elgondolásom, hogy így halhat meg a legbiztosabban. De az egészet csak kitaláltam …
Elnök: Miért nem mondta, hogy agyonlőtte? Miért éppen a valósággal megegyező fojtogatást mutatta be?
Erős (dadog): Azért … mert … éppen az jutott eszembe …
Elnök: És a többi helyeken miért éppen a tarkólövést mutatta be áldozatainak kivégzésénél?
Erős: Azért, mert úgy tudom, hogy a tarkólövés a legbiztosabb.
Elnök: Talán megmutatták előre?
Erős: Nem mutatta meg nekem senki előre, ezt én magamtól csináltam … Nem tudom, hogyan tudtam mégis bemutatni, ha egyszer nem igaz …
Hollai (felszólításra): A mosókonyhában tarkón lőttük az embereket …
Monostori (felszólításra): A mosókonyhában tarkón lőttük az embereket …
Bükkös (felszólításra): A mosókonyhában tarkón lőttük az embereket …
Szőke (felszólításra): A mosókonyhában tarkón lőttük az embereket …
Erős: Kijelentem, hogy nem tartom fenn ezt a vallomásomat sem … Semmit nem tartok fenn!… Tessék kérem
figyelmen kívül hagyni, amit az előbb mondtam. Hagyjanak engem békén! … Arra sem tudok felelni, hogy a pártház pincéjében levő hullák hogyan kerültek a Városi Színházhoz … Ezt csak azok tudják, akik ott voltak … Én nem voltam sem pártszolgálatos, sem csoportvezető … én egyáltalán nem voltam semmi, és azt sem láttam, hogy a pincébe embereket kísértek volna … A Lánchídnál történt tömegkivégzésről sem tudok semmit.
Szőke (felszólításra): A karácsony estét követő kivégzésnél Erős fél méterre állt tőlem. Teljesen határozottan emlékszem, hogy ő is részt vett a kivégzésben.
Erős (zavarodottan folytatja): Emlékezetem szerint január 2-án vagy 3-án mentem be karácsony után először a pártházba … Csak azért kérem, hogy körülnézzek egy kicsit, mi újság van odabenn … Mert ugyebár az ember kíváncsi … Aztán még vagy 2—3 alkalommal néztem be, de csak kíváncsiságból, fél órácskára.”
A bíróság kénytelen sorra venni mindazokat az eseteket, amelyekben a vizsgálat, a dokumentumok szerint Erős János is részt vett kínzásokban, kivégzésekben. A napnál is világosabb, hogy Erős hazudik. Néhány „apróság” különösen figyelemre méltó. Az egyik ülnök kérdésére Erős újra elmondja, hogyan mutatta be a mosókonyhában a gyerek megfojtását.
„Ügyész: Amikor nálam volt kihallgatáson, még azt is elmondta, hogy amikor megfojtotta a kisgyereket, kilógott a nyelve és az arca eltorzult … Hát végül is hogy volt ez?
Erős: Én ezt csak úgy mondom, hogy kitaláltam … Tudom, hogy ha valakit megfojtanak, ki szokott lógni a nyelve. Nem igaz? És az arca is eltorzul …
Elnök: Honnan tudja ezt?
Erős: Hát csak úgy tudom …”
Végül egy elszólással fejeződik be Erős János kihallgatása ezen a tárgyalási napon.
„Elnök: Ügyészségi vallomásában azt mondta, hogy a Dohány utcában látott egy csoportot, amikor Füredi, Bükkös, meg mások, kivégezni vitték a foglyokat. Hogy volt ez?
Erős: Ez úgy volt, ahogy elmondtam. Ezt fenntartom. Ott volt Kröszl is, meg Németh Lajos is. Én őket 15—20 méterről néztem …
Kröszl (felszólításra): Nem igaz!
Németh (felszólításra): Nem felel meg a valóságnak!
Erős (Kröszlhöz): Ne bolondozzatok! Így volt, hiszen még én is részt vettem a ki végző osztagban!
Elnök (közbeszól): Hogyhogy? Hát mégiscsak részt vett a ki végző osztagban?
Erős (meglepetten dadog): … de én nem lőttem … mert sebesült voltam. De a Németh Lajos részt vett és ő is lőtt a foglyokra! Ez az eset pontosan január 9—10. körül volt. Ezt azért vallom, mert láttam és igaz volt. Ezt a nyomozati vallomásomat fenntartom. Ami előtte van, az nem igaz, és ami utána van, az sem igaz. Csak ez az igaz …
Elnök: A nyomozás és az ügyészségi kihallgatás során ezt az esetet megelőzően, közvetlenül a városligeti kivégzésekről tett vallomást. Azt vallja, hogy abban maga is részt vett. Nem hangzik kissé furcsán, hogy most hirtelen ezt a részt — talán mert elszólta magát — fenntartja, a többit meg nem?
Erős: Belátom, hogy furcsán hangzik, de így van. Nem tudom megindokolni, hogy miért … Elismerem, hogy összevissza adom elő a dolgokat, hogy egyszer láttam őket lőni, egyszer meg nem láttam őket lőni … De most jut az eszembe, hogy vissza is kell vonni ezt a vallomásomat, amit az előbb mondtam. Minden kitalálás …”
Tizennegyedik tárgyalási nap
Február 10
Erős János folytatja vallomását.
„Erős: Amit tegnap mondtam, hogy Kröszlt és Némethet láttam, hogy foglyokat kísérnek kivégezni, és hogy a kivégző osztagban én is részt vettem, de nem lőttem, mert sebesült voltam — visszavonom, mert nem igaz! Tessék kérem ezt jegyzőkönyvezni … Én nem akarom társaimat ártatlanul belekeverni … Amikor a zuglói nyilasházat elhagytuk, felmentem a Várba, egy fáspincébe lettem elhelyezve, ahol ott maradtam a kitörésig. A Dísz téri kivégzésben én nem vettem részt. Mielőtt felértem a Várba, én eldobtam a fegyveremet, de ezt a többi nyilas is tudta.
Elnök (Bükköshöz): Mutassa be, hogyan tartotta Erős a kivégzéseknél a fegyverét.
Bükkös (Felemeli a kezét, mintha fegyvert fogna, de balkezesen): Mindig bal kézben tartotta!
A vádlottak felmorajlanak: »Úgy van!« »Balkezes volt!« »Tényleg.«
Újabb kérdésekre Erős- annyit mégis beismer, hogy jelen volt a Várban, az állítólagos kémek kivégzésénél, de egyedül ő nem lőtt, mert »a fegyverét már korábban eldobta …”
Másik derűs képű gyilkost hoznak a tárgyalóterembe: Füredi Pált. Mosolyog, de közben az ujjait morzsolgatja, a kezét tördeli.
„Füredi: … A nyomozás során azért kerültek olyan dolgok a jegyzőkönyvbe, amiket én nem követtem el, mert meg voltam ijedve és azt hittem, hogy hadbíróság elé fognak állítani. Úgy gondoltam, hogy ha majd a bíróság elé kerülök, akkor itt előadom a dolgokat. Szerintem Erős János vallomása alapján lettem megvádolva és az volt az elhatározásom, hogy a tárgyaláson fogom elmondani az igazat.
Elnök (higgadtan): Felhívom a figyelmét, hogy Erős Jánosnak a nyomozás során tett vallomásaiban nincs is önre vonatkozó állítás, így az ön megjegyzése tévedésen alapszik.”
Halk moraj a hallgatóság soraiban.
A tanácsvezető felszólítja Erőst, mondja meg, tett-e terhelő vallomást a nyomozati eljárás során Füredi Pálra? Erős kijelenti, hogy vádlott-társa, Füredi téved.
„Füredi: Én arra gondoltam, hogy a rendőrségen teljesen mindegy, mit mondok, majd a bíróságon fogom csak az igazat elmondani … Azt én nem tudtam, hogy az ügyész úr előtt visszavonhatom a rendőrségi vallomásomat, engem erről senki nem világosított fel … Az az ügyész úr hallgatott ki, aki most is itt ül a tárgyaláson …
Ügyész: Megkérdeztem-e öntől, hogy fenntartja-e a rendőrségen tett vallomását, és mit válaszolt ön erre?
Füredi: Meg tetszett kérdezni, az igaz és én azt válaszoltam, hogy igen. Ekkor azt tetszett mondani, hogy mondjam el, hogyan történtek a kivégzések és én elmondtam. Nem is jutott eszembe, hogy ott visszavonjam a rendőrségi vallomásomat. Így lényegében azt mondtam el, amit a rendőrségen is vallottam … Az ügyész úr engem nem fenyegetett, nem bántalmazott, nagyon barátságos volt és amit a jegyzőkönyvben fel tetszett olvasni, azt én vallottam, én írtam alá, de az nem igaz, azokat a cselekményeket én nem követtem el.
Elnök: A rendőrségen bántalmazták?
Füredi: Ott sem bántottak, de én nagyon meg voltam ijedve és csak úgy mondtam magamtól a dolgokat … De a Markóban megtudtam …
Füredi hirtelen elhallgat, mint aki észbekapott …
Elnök: Mit tudott meg?
Füredi: Semmit kérem, semmit …”
A már kihallgatott vádlottak egymás után vallják, hogy felismerik Füredi Pált, aki október 15-e utáni napokban került a zuglói nyilasházba és december 27-ig ott tartózkodott. Füredi is elismeri, hogy láthatták őt, de szerinte ő csak december 15-e után lett fegyveres pártszolgálatos.
„Füredi: Tanácselnök úr! Szeretném a bíróság munkáját megkönnyíteni, ezért előadom, hogy 1944-ben lettem tagja a nyilaskeresztes párt XIV. kerületi szervezetének. Karácsony este hagytam ott ezt a szervezetet és elkerültem a Városház utca 14-be, a főkerülethez és sajnos ott részt vettem egy kivégzésben. Ezt elismerem. Két katonaszökevényt kellett kivégezni, az egyiket én lőttem agyon. És ez olyan igaz, mint ahogy itt állok. Ez a kivégzés az Apponyi tér északi sarkán volt. A katonák további sorsáról nem tudok, mert azóta nem láttam őket. Az az érzésem, hogy talán mégis életben maradtak és szükségét éreztem annak, hogy ezt most elmondjam. Erre tanúk is vannak: Kakas Mihály és Reiczy Imre, akiknek a lakáscímét nem tudom, de úgy gondolom, hogy talán meg lehet őket keresni.”
A tanácsvezető megmutatja Füredinek azt az eredeti listát, amely a katonai szolgálat alól felmentendők neveit tartalmazza és amelyen a dátum december 12-e.
„Füredi: Én nem tudom, hogy kerültem erre a listára …
Bükkös (felszólításra): Erre a listára csak azokat a nyilasokat vettük fel, akik a hatalom átvétele után a nyilasházban mint fegyveres pártszolgálatosok bebizonyították hűségüket.
Elnök (Füredihez): A felmentendők listáján maga úgy szerepel, mint fegyveres pártszolgálatos!
Füredi: Én soha nem voltam az, egyszerűen nem értem … Arra sem emlékszem, hogy láttam volna embereket bekísérni a nyilasházba … Jöttek-mentek ott az emberek, civilek, fegyveresek vegyesen én nem tudhattam, hogy ezek közül ki volt a fogoly, kit vittek be erőszakkal. Egyébként ebben az időszakban én állandóan részeg voltam. De nemcsak én, hanem a többi nyilas is, mert rengeteg tömény szeszt fogyasztottunk.
Elnök: Kiket ismert a nyilas vezetők közül?
Füredi: Nidossy alezredest személyesen ismertem. Ő volt Budapest nyilas városparancsnoka, majd később a Várban is láttam őt. Aztán ismertem Sándor Alajost, ő a főkerületnél volt, emlékszem jól az arcára is. Ahogy visszagondolok, magyar katonai egyenruhában láttam őt, őrmesteri rendfokozattal. Sokszor kijött Zuglóba is.”
A Rákos-patak melletti kivégzés részletezésére kerül sor, de Füredi ezt is tagadja.
„Füredi: Igen kérem, ezzel a kivégzéssel kapcsolatban a nyomozás során szembesítettek egy emberrel, aki azt mondta, hogy a családja kiirtásában én is részt vettem. Ő ezt látta, ő engem felismer, és én ráhagytam, hogy igen, mert nem akartam vele a rendőrségen vitatkozni. Gondoltam, hogy majd itt a bíróságon megmondom az igazat. Az ügyészségen se akartam vitatkozni, ott is aláírtam …
Monostori (jelentkezik és szót kap): Határozottan emlékszem most, hogy itt látom Füredit; a Duna-parton, a Rákos-patak torkolatánál ő is tagja volt a kivégző osztagnak. Még arra is emlékszem, hogy egy rövid csövű karabélya volt. Ezért is maradt meg az emlékezetemben. A nyomozás során ezt én még nem vallottam, mert nem emlékeztem rá, hogy Füredi is jelen volt, de az ügyészségen a kihallgatásnál már eszembe jutott …
Füredi: Én tulajdonképpen úgy voltam a rendőrségen vele, bár tényleg nem bántottak, sőt kétszer feketekávéval is megkínáltak, amikor már elég ideges voltam, hogy jobb, ha elmondok mindent, aztán majd a bíróságon visszavonom …
Elnök: Mikor hallott először arról, hogy a bíróságon vissza lehet vonni a rendőrségi vallomást?
Füredi (zavartan): A börtönben … illetve dehogy, rosszul mondom, én erről már tudtam azelőtt is … illetve dehogy, csak itt tudtam meg a védő úrtól …
Elnök: Miért ment december 27-e után a főkerülethez?
Füredi: Mert Zuglóban akkor már nem volt parancsnokság. Illetve volt, de én nem találtam senkit és akkor bementem Nidossyhoz, vele beszéltem, aki átadott Bürger Bélának, a fegyveres pártszolgálat parancsnokának, s onnan tudom, hogy parancsnok volt, mert itt szolgáltam december 27-től egészen a Vár ostromáig, kivéve azt a négy napot, amikor le lettem küldve a Margit körútra a harcokhoz. Nidossynak elmondtam, hogy miért jöttem, mert már Zuglóban nincs senki. Akkor azt mondta, hogy én ezt nagyon helyesen tettem. Itt őr voltam, pártszolgálatosként tevékenykedtem. De nem láttam üldözött emberek bekísérését a főkerületbe és kínzásokról sem tudok … Január 18-ig voltam itt, akkor riadó volt, aztán a Várba mentünk, ahová Nidossy és Rechtmann Kurt is feljött. Felköltözésünk után Nidossy elküldött felderítésre az esti órákban, hogy hol a front. Akkor már a Búsuló Juhásznál volt. Február 12-én este levonultunk a Széll Kálmán térre, ahol gyülekezett a kitörő német hadsereg. Itt azonban sikerült nekem elszabadulnom és amikor másnap felmentem a Várba, láttam, hogy ott már fehér és vöröskeresztes zászló van. Akkor fegyveremet levettem a vállamról, lementem egy pincébe és este 9-kor estem fogságba. 1945 tavaszán, mint nyilast internáltak, novemberig voltam az internáló táborban, aztán megszöktem onnan, mert nem nagyon vigyáztak ránk. Nyilas tevékenységem miatt eddig még bíróság előtt nem álltam. Kecskemétre mentem a szüléimhez, aztán 1950-ben-kerültem a MÁV-hoz Kecskeméten, és letartóztatásomig ott voltam.”
Az elnök ismerteti Füredivel azokat a nyomozás során felderített cselekményeket, amelyekben részt vett: így például a Vakok Intézetéből 10—15 személy elhurcolásában, a foglyok Duna-parti kivégzésében, január 7-én az Ajtósi Dürer sor és az Aréna út sarkán, a volt Feld Színház mögötti területen 30 üldözött kivégzésében, január 8-án a Duna-parton körülbelül 40 üldözött kivégzésében … De Füredi Pál valamennyit letagadja.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!