A bírósági eljárás
(idézet: A zuglói nyilas per – Sólyom József-Szabó László)
5
Hetedik tárgyalási nap
Január 30
Hollai Józsefet vezetik a bíróság elé. Gyerekkori paralitikus betegsége miatt az egyik lába rövidebb, ezért a fegyőrre támaszkodva biceg a bírósági pulpitushoz. Botját még a terembe lépése előtt elvették tőle, nehogy alkalmatlankodjon vele … Hollai kezelte a rablott holmikat, ő szúrta ki áldozata szemét …
Közli, hogy csak részben érzi magát bűnösnek. Elmondja, hogy 1939-ben lett tagja a nyilas pártnak, de csak a hatalom átvételekor kezdett rendszeresen bejárni a zuglói nyilasházba. Így természetesen felismeri vádlott-társait, akik október 15 és december 24 között tagjai voltak a fegyveres pártszolgálatnak. Köztük van Baráth Kálmán is, akit külön szembesítenek Hollaival.
„Elnök: Mikor látta a zuglói pártházban Baráth Kálmánt?
Hollai: Még decemberben is ott volt.
Baráth (dühösen): Nem igaz! Csak október 30-ig voltam ott. Aztán katona voltam.
Hollai: A hatalom átvételét követő napon elmentem a Thököly út 80-ba, mert meg akartam nézni, hogy mi van ott, mit csinálnak a többiek. Tallós jött a lakásomra, ő hívott, hogy menjek. Amikor bementünk, találkoztam Szelepcsényivel és a Vigh fiúkkal. Szelepcsényi munkát adott, s így ott maradtam. Felszólított, hogy ürítsek ki magamnak egy irodahelyiséget, ahol az lesz a feladatom, hogy átvegyem az összegyűjtött zsidó holmikat …
Elnök: A hatalom átvétele előtt ifjúsági vezető volt?
Hollai (halkan): Igen … (hangosan). Szóval, folytatva a behordott holmiknál, csak az aranyat, az órákat és az ékszereket, valamint a pénzt leltároztam. A ruhaneműt és az egyéb holmit nem. Rendszerint táskákból, bőröndökből öntötték elém. A mennyiséget nem tudnám megmondani, biztos, hogy nagyon sok volt. Két hét után ez a munka megszűnt. Ekkor Szelepcsényitől kaptam fegyvert, vagyis egy pisztolyt. Ezután üldözöttek bekísérésében vettem részt. 1944 novemberében a pártszolgálat azt az utasítást kapta, hogy a Stefánia út és a Thököly út, illetve az Aréna út sarkán levő svéd védett házból be kell hozni a bujkáló zsidókat. Tallós barátom felszólítására vettem ebben részt. Elmentünk a svéd házba és 17 embert szállítottunk be. Emlékszem, utólag tiltakozott a svéd követség. A pártházban elvettük az értékeket, aztán a foglyokat levittük a pincébe. Hogy kik voltak jelen a svéd védett házbeli bekísérésnél, azt én már nem tudom …
Elnök: Tud arról, hogy a behozott személyeket kínozták a pincében?
Hollai: Tudok. Vallatás alá fogták őket. Ilyen alkalomkor mindig ez volt … Bokszkesztyűket, gumicsövet használtak, de volt kézzel verés is. Tallósnak például bokszkesztyűje volt, Baráth Kálmánnak pedig gumicső volt a kedvence …
Elnök: Látta-e Baráth Kálmánt, amikor ütötte a foglyokat és ha igen, mikor?
Hollai: Hát hogyne láttam volna. Ő volt a főverő. Hogy mikor? Novemberben is, decemberben is …”
Baráth megint tiltakozik, hogy ő csak október 30-ig volt a pártházban, utána katona volt.
„Elnök: Kiket látott még vádlott-társai közül?
Hollai: Bükköst azt nem láttam, hogy bántalmazta volna a foglyokat, de Monostorit igen. Szőkére nem emlékszem. Mészárost és Patakit nem ismerem. Volt olyan is, hogy falba verték a foglyok fejét. Azt tetszik kérdezni, hogy véreztek-e? Hát persze, hogy véreztek … Én a kínzásokban soha nem vettem részt, nem ütöttem senkit … Arról hallottam, hogy kíséréseknél agyonlőttek személyeket … Hogy ki, azt nem tudom. A nők meztelenül táncoktatásáról is hallottam … illetve láttam is. November közepén a konyhai lányok, illetve a nyilas asszonyok mondták, hogy menjek le a pincébe és nézzem meg, mi történik ott. Ennek a táncoltatásnak Szelepcsényi volt a vezetője. Itt láttam Baráth Kálmánt is. Ekkor egy vasbot volt a kezében, amivel a taktust verte. Arra már nem emlékszem, hogy meg is ütötte volna a nőket. Illetve dehogynem … Most jut eszembe. Az egyik nőnek a mellére vert a vasbottal! … Ezeket a nőket még aznap este kivégezték. Ezen én is részt vettem. Ez úgy történt, hogy estefelé felhozták a nőket és akkor Tallós szólt, hogy menjek velük én is kivégezni, mert kevesen vannak. Én csak segíteni mentem … Vádlott-társaim közül Szőkére tudok még visszaemlékezni. A Közlekedési Múzeum mellé vittük a nőket, én géppisztollyal voltam, ami nem az enyém volt, hanem kölcsönbe kaptam. Tarkón lőttem a foglyomat. Egy pillanat … Abban mégsem vagyok biztos, hogy a Szőke ott volt …
Elnök: Szőke! Ott volt?
Szőke: Igen. Részt vettem ebben a kivégzésben.
Hollai: Tisztelt bíróság! Nem tudom senkinek a szemébe mondani, hogy jelen volt ennél a kivégzésnél, mert határozottan senkire nem tudok visszaemlékezni.
Elnök: Rendben van. Csak abban az esetben mondja, ha teljes határozottsággal visszaemlékszik.
Hollai: Általában az volt a helyzet, hogy mindig esetenként kaptam a parancsot, mikor menjek le a pincébe kivégezni. Azt nem mertem mondani, hogy nem megyek … Az idős Michalik temetése napján volt egy nagy kivégzés a pincében, illetve a mosókonyhában. Akkor is ott voltam. Sokan voltunk lenn, Monostori, Szőke, Bükkös. Baráth Kálmánra nem emlékszem pontosan …
Elnök: Mondja, Hollai! Nem üzent magának a börtönben semmit Baráth Kálmán? Már úgy értem, amióta letartóztatásban vannak?
Hollai: Nem kérem … nem.
Elnök: Hány embert végzett ki önmaga?
Hollai: Én összesen két ember kivégzésére emlékszem. Ezt betudom annak, hogy nagyon antiszemita voltam, hiszen egész ifjúságom abban telt el.
Hollai sok mindent elismer, de igyekszik úgy viselkedni, mintha a 19 vádlott között ő lenne a legkisebb bűnös. Egy „kicsit” beismerni, egy „kicsit” elhallgatni, letagadni — ezt a taktikát választotta védekezéséhez. Valószínű, hogy a börtönposta útján hozzá is eljutottak Baráth Kálmán fenyegető szavai, mert a nyomozás során több gyilkosságot ismert el. Akkor még határozottan emlékezett vádlott-társaira. A nyomozati kihallgatáskor a korabeli fényképről habozás nélkül, név szerint felismerte a többieket, most bizonytalankodik. Baráth Kálmánra többször is rápillant, mintha azt lesné, mit szól szavaihoz.
A bíró ismét kérdezi Hollait, s aztán elismer még két gyilkosságot. A már kihallgatott vádlott-társai a szemébe mondják, nemcsak a kivégzés tényét, hanem még a mozdulatokat is, ahogyan akkor csinálta. Ezt tényleg nehéz lenne letagadni …
„Elnök: Hogy volt az a szemkiszúrás?
Hollai (tiltakozóan felemeli a kezét): Én nem szúrtam ki senkinek a szemét!
Elnök: Egyelőre senki nem mondta még, hogy maga szúrta ki valakinek a szemét.
Hollai (megrántja a vállát): De a vádiratban benne van!
Elnök (Monostorihoz): Ismételje meg korábbi vallomását!
Monostori: Én korábban soha nem láttam, hogy Hollai bántalmazta volna a foglyokat. Először akkor, amikor a városi színházi robbantás volt és a pincében mindenáron meg akartuk tudni, hogy ki volt az, aki a bombát dobta. A szenvedélyek ekkor már nagyon elhatalmasodtak. Bükkösre is hatott, ő is verte az áldozatokat. Ekkor szúrta ki Hollai a fogoly szemét, mialatt Baráth Kálmán lefogta. Én a többiekkel elmentem az áldozatokat kivégezni, és amikor visszajöttem, a közös szobánkban Hollai az ágyon feküdt és úgy láttam, mintha sírt volna. Ezt én akkor arra vezettem vissza, hogy ez az eset nála egy nagy lelki megrázkódtatást okozott. Még arra is emlékszem, hogy valaki a kezébe adott egy rumos üveget, hogy igyon …”
Hollai a Duna-parti kivégzésekről sem akar tudni … Aztán újabb kérdések után elismeri, hogy részt vett a Rákos-pataknál egy kivégzésben. Az imaházi kivégzést sokáig tagadja. Szembesítések következnek, s végül elismeri, hogy valóban részt vett benne.
Úgy látszik, előre elhatározott taktikája nem vált be. Annyira viszont nem buta, hogy ne tudná: konok tagadása ezerszer rosszabb, mint a beismerés, hiszen a bíróság előtt a bizonyítékok beszélnek. S most már folyamatosan elmondja, miben vett részt.
„Hollai: … az utolsó nagyobb arányú kivégzés számomra nagyon emlékezetes marad. 1944. december 24-én, karácsony estéjén ünnepi vacsorát rendeztek, amelyen részt vettek a pártházban lakó pártszolgálatosok, a konyhai személyzet, a két Hollós, feleségeikkel, és még néhány családtag. Emlékezetem szerint a vacsora a pártház alatti kávéház helyiségében volt. Egy hosszú asztal körül ültünk, amelynek végén egy nagy karácsonyfa állt feldíszítve, alatta Szálasi képével. Igen jó volt a hangulat. Vacsora közben Szelepcsényi és Bükkös beszédet mondott. Nem sokkal a vacsora befejeztével az asszonyok elmentek, részben haza, részben a pártházban levő helyükre, majd Szelepcsényi felállt és közölte, hogy ma este a párthoz és a nemzethez való hűség bizonyítására mindenkinek meg kell ölnie egy foglyot. Szelepcsényi felszólítására Szlobodával, a pártszolgálat vezetőjével az élen, többen levonultunk a pincébe. Már előzetesen eldőlt, hogy a foglyokat a pincében és a Stefánia úton fogjuk kivégezni. Valószínű azért nem vittük távolabbra, mert már éjfél felé járt az idő. Az első három embert én, Hollós és Bükkös közrefogtuk és elindultunk felfelé. A Thököly úton jobbra fordulva, a Stefánia úton levő pártház előtti padra leültettük a három embert és hátulról egy-egy pisztolylövéssel agyonlőttük őket. Az áldozatok megroggyantak ugyan, de félig-meddig ülőhelyzetben maradtak. Közben a többiek is hozták ki az embereiket és a következő padokon, illetve az utca másik oldalán végezték ki őket. A miránk kiszabott parancsot teljesítve, visszamentünk a pártházba, és felmentünk az emeletre. Itt valaki közölte velünk, hogy Szelepcsényi a többiekkel együtt lent van a pincében. Mi is lementünk utánuk és láttuk, hogy a foglyok arccal a falhoz vannak állítva és némelyiket Komlósy és az egyik Vigh még mindig veri. A verekedés közben Szelepcsényi megszólalt és közölte, hogy ő sem akarja kivonni magát az általa kiadott parancsból. Láttam, amint elővette pisztolyát és rálőtt az egyik közelben levő emberre. Sajátos módon a lövés következtében a célbavett személy azonnal hangtalanul összeroskadt. A golyó keresztülszaladt rajta és a mögötte álló másik foglyot is eltalálta. Ez a személy haslövést kapott. Ez az ember pár lépést tett felénk és könyörögni kezdett, hogy szállítsák kórházba és hangoztatta, hogy soha nem mondja el, mi történt vele. Addig kiabált és jajgatott, és a földön fetrengett, míg valaki — azt hiszem Erős János — agyonlőtte. Ezután a még lent levő foglyokat, körülbelül 6—8 embert Komlósy, idősebb és fiatalabb Hollós, az ifjú Michalik, Baráth Kálmán, Szőke és Surányi lőtték agyon. Ezen a vacsorán részt vett még Újvári Kálmán, Kröszl, a három Vigh testvér, Szloboda, Németh Lajos és Soltész István. Nincs tudomásom arról, hogy a holttesteket mikor és milyen körülmények között szállították el a Stefánia útról, illetve a pártház pincéjéből. Én december 25-én 8—9 óra tájban felkerestem rokonaimat, és ekkor még a padokon feküdtek a hullák, illetve ülőhelyzetben voltak, erre emlékszem. Én nem mentem a hullák közelébe, hanem a Thököly úton levő villamosmegállóban szálltam fel a villamosra. A legtöbb áldozat tarkón volt lőve …”
Ezt követően a szökésükről beszél, s arról, hogyan segített neki Baráth Kálmán, amikor ő már nem tudott menni. Előbb fogságba esett, aztán Lőrinc községbe utazott haza a szüleihez. Sokáig vidéken élt, majd 1956-ban, amikor már úgy gondolta, hogy minden elcsendesedett, feljött a fővárosba és elhelyezkedett a Jelmezkölcsönző Vállalatnál. Zuglót azonban mindig elkerülte.
„Ügyész: Ön a nyomozati vallomás során elmondta, tudott arról, hogy Németh Lajos egy vizesdézsába fojtott egy gyereket. Honnan tudta ezt?
Hollai (gondolkodva): Én láttam a gyerek holttestét a dézsában, amikor lementem a pincébe. Tallós ott volt és én kérdeztem, hogy mi történt. Ő mondta, hogy most fojtotta a vízbe ezt a gyereket Németh Lajos. .. A gyerek 4—6 éves lehetett …”
Végül arról beszél, hogy sokáig félt a felelősségre vonástól, de aztán ez az érzés eltompult benne, és lassan el is felejtette a történteket … Valóban elfelejthette, hogy térdig gázolt a kiontott vérben?
Nyolcadik tárgyalási nap
Január 31
Sunyi tekintetű, rosszarcú férfit vezetnek be a terembe. Kraut József, tizenhetedrendű vádlott. Túlzottan primitívnek tetteti magát, s megpróbál a parancsok árnyékába húzódni.
Először arról beszél, hogyan került a zuglói nyilasházba. Elmondja, hogy 1944. október 15-én, mint sebesült katona leszerelt és hazautazott vidékre. Alig 2—3 nap múlva behívót kapott az SS-hez. Alakulatától Budapesten megszökött. Ekkor találkozott Kröszl Vilmossal, akit már gyerekkorában is ismert.
„Kraut: Kröszl mondta nekem, hogy menjek vele a nyilasházba, mert szökött katonának golyó jár. Én azt válaszoltam először, hogy hagyjon békét, mire ő azt mondta, menjek csak, mert razziák vannak és falhoz fognak állítani. Olyan kijelentést tett, amiből én azt érhettem, hogy ha nem megyek vele, valami történni fog … Ha hiszik, ha nem, fenyegetés volt ez. Október 27-én elmentem a zuglói nyilasházba, ahol karácsonyig tartózkodtam, de nem állandóan. Hozzátartozóim Zuglóban laktak, mindig hazamentem, majd 1—2 nap múlva ismét jött értem Kröszl és visszavitt a pártházba. Karácsony után is így vitt vissza, s akkor január 8—9-ig tartózkodtam ott.
Az eléje tárt fotoalbumot nézi hosszasan, mintha erősen vizsgálódna, aztán nyögdécselve mondja, hogy csak Bükköst, Kröszlt és a bátyját, Kraut Gyulát ismeri fel.
„Elnök: A nyomozás során másokat is felismert …
Kraut: Kérem … Én igen nehezen tudok olvasni …
Elnök: A képeket nem olvasni kellett, azok alatt nincs is szöveg, csak egy szám …
Kraut: Hát … most meg nem ismerem fel őket … Amikor ideadták nekem tanulmányozni az iratokat, elolvastam a vallomásomat és megértettem a jegyzőkönyvben levő dolgokat … De Németh Lajossal kapcsolatos vallomásomat nem tartom fenn, mert nem ismerem őt. Baráth Kálmánról is csak hallottam, de személyesen nem ismerem.”
Az elnök felolvassa Kraut vallomását Némethről.
„Kraut: Na jó, tisztelt bíróság! Elismerem, hogy ismertem Németh Lajost, ő volt a harmadik vezető és Sándor Alajosra is emlékszem. Igen, ő volt az összekötőnk a főkerület és a zuglói nyilasház között. Ezt Kröszl mondta nekem akkor, amikor bementem a nyilasházba és őrséget adtam. Kröszl adott nekem fegyvert, egy puskát és 2—3 órát álltam az őrségben. Aztán én hazamentem … árpádsávos karszalagom volt … Én nem voltam nyilas párttag, és nem voltam fegyveres pártszolgálatos sem …
Elnök: Bükkös! Így van?
Bükkös: Jól emlékszem Kraut Józsefre, a pártszolgálatosokhoz lett beosztva, mint fegyveres pártszolgálatos, jóval már karácsony előtt.
Kraut: Novemberben kaptam géppisztolyt és akkor őrségben is voltam géppisztollyal, majd kivégzésen is részt vettem, de nem mint pártszolgálatos. Egy alkalommal Kröszl hívott az őrségből, levitt a pincébe, ott szörnyű dolgokat láttam és akkor tudtam meg, hogy mibe estem bele és hogy most már nincs visszaút és nekem is ezt kell csinálni. Első alkalommal a Rákos-patak partjára vittük ki gépkocsival a foglyokat, 10—12 embert. Ott kivégeztük őket. Mindig Kröszl parancsolt nekem, hogy mit csináljak. Ütést, verést én nem láttam, csak amikor őrségben voltam, hallottam a jajgatást és ebből gondoltam, hogy kínozzák az embereket. Aztán én is lementem a pincébe és ott Kröszl rám kiabált, hogy miért nem ütök? Volt egy gumicső, egyszer-kétszer azzal ütöttem, csak úgy legyintésszerűen, mert muszáj volt, én nem mertem visszabeszélni, mert akkor megorrolt volna Kröszl. Én csak parancsra bántalmaztam, higgyék el, egyéni gondolatra senkit nem bántalmaztam …
Elnök: Maga szerint mi a kínzás?
Kraut: Hát kínzás az, ha nagyon verik az embert …
Elnök: Korábban azt mondta, hogy maga is részt vett a bántalmazásokban. Felolvasom Pintér László 1945. április 13-án tett vallomásának egy részletét: »… 1944 karácsonykor a cinkotai párt szolgálati jeggyel átküldött Pestre, hogy a Telefongyárban, mint pártszolgálatos teljesítsek szolgálatot. Másnapra átküldték jelentkezni a XIV. kerületi párthelyiségbe. Az első munkám, amire kiküldtek, a Stefánia út 53. szám alatti Jaross villában volt, hol még három társammal azt a parancsot kaptuk, hogy a zsidók ott bujkálnak és azokat kell behozni. Amikor kimentünk, mindenkit leigazoltattunk és több keresztény irattal élő zsidót megzsaroltunk, minden értéktárgyukat elszedtük és azt mondtuk nekik, hogyha adnak ötezer pengőt, nem bántjuk őket. Ezek az emberek az ötezer pengőt felajánlották, de mi ennek ellenére hetet közülük elvittünk. Este bevittük őket a párthelyiségbe és átadtuk Kröszl Vilmosnak, a kerületvezető-helyettesnek. Ugyanaznap éjjel Kröszl Vilmos parancsára, az általunk behozott hét embert megvertük és vallattuk, majd a még fogságban levő másik nyolcat teherautóra raktuk és kimentünk velük a Duna-partra, a Margit-híd pesti oldalának bal oldalára. Ott leraktuk őket az autóról, lekísértük a Duna-partra, lefektettük és géppisztollyal fejbe lőttük őket. Ennél az esetnél én három embert lőttem agyon. Rajtam kívül jelen voltak még: Kraut József, Báli László, Németh Lajos, Végh Lajos, Soltész István, egy Anti nevű, az antibolsevista tábor kiképző hadnagya, Kovács János. Mikor s zsidókat agyonlőttük, bedobtuk őket a Dunába, aztán felszálltunk a teherautóra és visszamentünk jelenteni, hogy a munkát elvégeztük.. Itt nem volt kínzás?
Kraut: Nem. Ez bántalmazás. Igaz, hallottam kínzásokról, de én ilyesmikben nem vettem részt. A Baráthot, meg a Kröszlt láttam, hogy kínoztak. A nyomozás során is azt mondtam, hogy én ilyesmikben nem vettem részt.
Elnök: Kraut … Kraut … Felolvassam?
Kraut: Ha nem így van a jegyzőkönyvben, akkor rosszul vették fel. Én rosszul olvasok. A Rákos-pataki kivégzés november közepén volt. Én még kérdeztem is Kröszlt, hogy muszáj-e nekem is mennem, mire ő kijelentette, hogy mindenkinek muszáj menni. Ez terror volt. Parancs. A parancsot ugyebár nem lehetett megtagadni?! Ennek a-kivégzésnek a parancsnoka Kröszl Vilmos volt … Ezt határozottan állítom, mert ő intézkedett és ő vezényelt … Amikor kiértünk, sorba lettek állítva a foglyok, ezek közül kettőt kiválasztott Kröszl, versenyfutást rendezett és azt mondta, aki hamarabb célhoz ér, az megmarad, azt elengedi. A két ember futni kezdett, de az egyik összeesett, nem tudott tovább futni. Kröszl ekkor rájuk lőtt. Mind a kettőt agyonlőtte a géppisztollyal. Aztán a többiek is nyomban ki lettek végezve. Kröszl vezényelt és mindenki lőtt. Én is. Arra nem emlékszem, hogy állva voltak-e, vagy le lettek fektetve.
Elnök: Szőke! Mondja el maga, hogy emlékszik rá?”
És Szőke elmondja, hogy az áldozatokat a földre fektették, a nyilasok közéjük álltak és közvetlenül közelről tarkón lőtték őket.
„Kraut: Igen, valóban így volt. Én már nem tudok ennyire pontosan visszaemlékezni erre. Úgy látszik, Szőke jobban emlékszik. De arra én is határozottan emlékszem, hogy én is megöltem egy .embert, mert ez nagyon bennem maradt. Az áldozatok ott lettek hagyva. A következő kivégzés, amiben részt vettem, novemberben volt a Zsolnay-gyár mögött … 12—14 személyt raktunk gépkocsira, a megjelölt helyre vittük őket. Szlobodára, Vighre, Kröszlre emlékszem, hogy ott voltak, Kröszlt azért mondom a leghatározottabban, mert itt sem akartam kimenni, de ő megint azt mondta nekem, hogy menni kell. Amikor én azt mondtam, hogy nem akarok, felvitt Szelepcsényihez, aki közölte, hogyha nem teljesítem a parancsot, akkor ellenségnek tekintenek. Emlékezetem szerint állva történt a kivégzés. A foglyok háttal álltak a kivégzőknek, egy ember elszaladt. Ha jól emlékszem, egy gyerek volt, de Komlósy utána lőtt. Ekkor Kröszl is olyan beosztott volt, mint én. Szloboda adta a tűzparancsot. A következő kivégzés a Dagály-strand háta mögött volt, itt voltak a sóderkupacok. Szloboda jelölte meg, hogy kik mennek a kivégzésre. Luxuskocsival mentünk, a foglyok pedig a teherkocsin voltak. Itt is csak Kröszlre emlékszem, de akkor az egyik Vigh volt a parancsnok. Itt egészen közelről tarkólövést adtunk le, majd otthagytuk az áldozatokat.
Monostori (felszólításra): Itt nem láttam én sóder rakást, én úgy emlékszem, hogy ez egy grundos rész volt.
Kraut: Sötét volt, azt tudom. És én sóderhegyekre emlékszem.
Elnök: Baráth Kálmán! Hallja mit mond Kraut? Kröszl futtatta a két foglyot. Hogyan találhatták ki mindketten ugyanezt. Nem furcsa?
Baráth (felcsapott fejjel): Én akkor is csak úgy kitaláltam ezt!”
Kraut elmondja, hogy részt vett az Eskü téri tömegkivégzésen is, 8—10, de lehet, hogy 15 foglyot vittek ki, pontosan mar nem tudja. Úgy emlékszik, jelen volt Bükkös, meg Szőke is. A bíróság elnöke felállítja őket, megkérdezi, hogy így volt-e.
„Bükkös: Igen. Én voltam az osztag parancsnoka és Kraut is részt vett ebben a kivégzésben.
Kraut: Részt vettem tényleg, de arra nem emlékszem, hogy Bükkös lett volna a parancsnok. Nekem úgy rémlik, mintha Kröszl lett volna. A foglyokat a Duna-part szélén állítottuk fel és belelövöldöztük őket a vízbe. Volt, aki nem esett bele, volt akit úgy löktünk bele. Jelen voltam a Duna-parton, a Szent István parknál történt kivégzésen is. Ez karácsony előtt történt, késő este volt … 15—20 személyt rakhattunk fel a kocsira, nem tudom már pontosan. Hátulról, géppisztollyal lőttük le ezeket is. Úgy emlékszem, hogy sorozatlövéssel.
Elnök: A nyomozás során nyolc embert mondott ennél az esetnél. Most melyik felel meg a valóságnak?
Kraut (furcsállva): Nem tudok már egészen pontosan visszaemlékezni, hiszen soha nem számoltuk meg a foglyokat pontosan, hogy hányat viszünk kivégezni … Összetereltük, aztán vittük, és lelőttük őket …”
Kraut a karácsony éjszakai kínzásokról, vandalizmusról vall. Elismeri, itt ő is ütötte a foglyokat, akiket később elvittek kivégezni.
„Kraut: Minden jelenlevő pártszolgálatosnak ki kellett végezni egy-egy foglyot. Ez volt a hűségpróba. Aki ott volt, mindenki részt vett ebben, én is. Én akkor őrségben voltam a kapunál, illetve őrfalat álltunk, hogy meg ne szökjenek a foglyok. Ez ott volt a ház előtt. Aztán felkísértük őket a Stefánia úti padokhoz. Akkor engem Szelepcsényi odahívott, a padon ült már egy fogoly és azt mondta, hogy hátulról lőjem le. És én tarkón lőttem. Arra nem emlékszem, hogy kik lőttek még ott … Elég sokan voltunk …
Elnök: Hány olyan gyilkosságra emlékszik, amelyben részt vett?
Kraut: Ha úgy összeszámolom, talán 10—12 embert lőhettem agyon … Karácsony után Kröszl megint visszahívott, pedig én kértem, hogy most már hagyjon nekem békét. Már nagyon hallatszott a front zaja, nagyon közel voltak az oroszok …
Elnök: De azért visszament. Igaz?
Kraut: Visszamentem. Arra már nem emlékszem, hogy ezután is bántalmaztam volna valakit a pincében, de kivégzésben még részt vettem. Ezzel több volt mint 12 …
Elnök: Annyira félt a fronttól, hogy inkább a kivégzésekben vett részt. Igaz?
Kraut: Muszáj volt …”
Kilencedik tárgyalási nap
Február 1
A bíróság folytatja Kraut József előző nap megkezdett kihallgatását. A tanácsvezető azt kérdezi a vádlottól, hogyan került bátyja, Kraut Gyula a nyilasházba?
„Kraut József: Bátyám, Kraut Gyula, tudomásom szerint nem volt nyilas. Ő úgy került a Thököly út 80-ba, hogy Kröszl Vilmosnak sofőrre volt szüksége, amikor kerületvezető lett. Nem tudom, hogy addig ki volt a sofőr a nyilasházban. Egészen pontosan hogy volt, én ajánlottam-e, vagy Kröszl tudta, mi a foglalkozása a bátyámnak, arra már nem emlékszem, csak arra, hogy kaptam egy írásos nyílt parancsot és azzal kerestem fel a bátyámat, aki egy hentesnél dolgozott, mint sofőr. Ma már látom, hogy helytelen volt ebbe a társaságba őt behozni, ahol embereket gyilkoltak és kínoztak, de azt akartam, hogy együtt legyünk …”
A Közlekedési Múzeum háta mögötti kivégzésről beszél ezután, ahol tíz embert végeztek ki, s amelyben ő is részt vett. Majd elmondja, hogy január első napjaiban, a késő esti órákban szólt neki Németh Lajos, hogy azonnal menjen le a kapuhoz, mert a foglyokat ki kell végezni.
„Kraut József: Ekkor körülbelül 8—10 foglyot gyalogmenettel kísértünk a Stefánia úton keresztül a ligetbe, a tó partjára, ahol a vízhordó fiú szobra van. A kivégző osztag is 8—10 főből állott. Arra már nem emlékszem, hogy ki volt a kivégző osztag parancsnoka — vagy Németh vagy Kröszl —, de azt tudom, hogy mindketten ott voltak. Eszembe jut Sándor Alajos is, ő is ott volt. Ez most jutott eszembe és onnan emlékszem rá, pontosan, mert amikor a foglyokat felsorakoztattuk és mi mögéjük álltunk, én lassabban mozogtam, mire Sándor Alajos rám szólt: »Na, mi az? Gyorsabban! Talán sajnálod őket? Ha sajnálod, akkor állj közéjük, úgyis olyan biboldó képed van!« Felsorakoztunk a foglyok mögé és agyonlőttük őket. Én egy embert öltem meg itt.
Elnök: Sándor Alajos is lőtt?
Kraut József: Igen! Most már határozottan emlékszem, hogy lőtt. Ő is olyan parancsnokféle volt, aki felette állt Kröszlnek.
Elnök: Honnan tudja, hogy felette állt?
Kraut József (természetes hangon): Azért gondoltam, hogy felette állt Sándor Alajos Kröszlnek, mert ő volt a főkerülettől az összekötő és mindig parancsolt Kröszlnek … Többször láttam őt civilben is, katonaruhában is. Egy nagyon jellegzetes magas ember. Én nem cserélem össze Sándor Alajost senkivel.”
Most a Homérosz moziban történtek felől hallgatják ki Kraut Józsefet, majd az id. Michalik halálát követő tömegmegtorlást idézi fel a bíróság és a vádlott. Állítása szerint a Michalik-féle megtorlási akcióban nem vett részt. Bükkös és Monostori is azt válaszolják, nem emlékeznek arra, hogy Kraut József ekkor jelen lett volna. Két újabb Duna-parti kivégzést ismer el, majd a várbeli eseményekről kell vallomást tennie. Elmondja, hogy Bükkös vezetésével mentek fel a Várba, ahol ott volt a bátyja és Erős János is. Ő és a bátyja egy pékségbe mentek dolgozni, de állítja, hogy a Várban semmiféle kivégzésben nem vettek részt.
A bíróság elrendeli Kraut József szembesítését Bükkössel, aki az általa korábban vallottakat — a „kémek kivégzését” — a szemébe mondja.
Kraut e kivégzésre nem akar emlékezni. Arról, hogy Kröszlt milyen embernek ismerte meg, azt válaszolja: Nyers, kemény, goromba, durva embernek ismertem, aki igen hirtelen volt és szadista hajlamokkal rendelkezett. Németh Lajost viszont „rendes emberként” aposztrofálta, mert szerinte Németh nem volt olyan goromba, mint Kröszl, de azért az ő parancsát is végre kellett hajtani, ő is azt mondta, hogy aki nem hajtja végre a parancsát, az ellenség és az ellenséget ki kell nyírni!
Saját védője kérdésére válaszolva Kraut József a következőkkel fejezte be vallomását:
„Kraut József: Az elmúlt 22 év alatt nagyon sokszor gondoltam arra, hogy mit tettem. Ez nagyon bántott és éjszakánként többször is megjelentek ezek a kivégzések előttem …”
Bevezettetik Kraut Gyula tizenhatodrendű vádlottat. A két testvér nagyon hasonlít egymásra. Tetteik sem sokban különböznek …
Kraut Gyula katonásan lép a bírói asztal elé, mindkét kezének nagyujja feszesen fekszik a nadrágvarráson. Közli, hogy ő soha nem volt tagja a nyilas pártnak.
„Kraut Gyula: Az öcsém karácsony másnapján, vagy az utána való napon felkeresett a lakásomon és közölte, hogy ő a nyilasházban, a Thököly úton tevékenykedik. Azt is elmondta, hogy régi ismerősünk Kröszl Vilmos, a parancsnok, akinek sofőrre van szüksége és azért jött értem. Ebben az időben én már tulajdonképpen bujkáltam, mert nem tettem eleget a bevonulási parancsnak. Egy Barna István nevű hentesnél dolgoztam, akinek a teherautóját vezettem. Öcsém is azt mondta, hogy Kröszl tudja, hogy én katonaszökevény vagyok és ebből nekem kellemetlenségem lehet, ha nem megyek be. Féltem, hogy elfognak és nagy bajom lesz. Így aztán be is mentem, mivel az öcsémnél nyílt parancs is volt …”
A vádlott elmondja, hogy ő a kivégzésekről csak akkor szerzett tudomást, amikor gépkocsiján először vitt foglyokat a Duna-partra. Géppisztolyt is csak azért kapott Kröszltől, hogy azzal vigyázzon a kocsira, mivel az gyakran állt a kapuban éjszaka is, és ő ebben aludt. Hogy őrség is volt a kapuban? Ő ilyesmire nem emlékszik. Hiába szembesítik Monostorival, Bükkössel, akik egyértelműen állítják, hogy „soha nem fordult elő, hogy ne lett volna őrség a kapuban, különösen éjszaka”. Kraut Gyula csak azt mondja, hogy ő nem látott őrséget. A bíróság eléje tárja a fényképeket, amelyekből ki kell választania, akiket ismer. Kröszl Vilmost, Németh Lajost, Bükköst választja ki, majd folytatja vallomását, hogyan szállította kocsijával a foglyokat, valamint a nyilasház vezetőit.
A kínzásokban való részvételét tagadja. Ő is oly bárgyún teszi ezt, hogy még a testvére is rázza a fejét.
„Kraut Gyula: Egy alkalommal — december végén talán —, amikor odamentem Kröszl sofőrjének, elindultam a pince felé, mert az öcsém hangját hallottam. A légópince folyosóján hallom, hogy kiáltoznak, s amikor odaértem, látom, hogy az öcsém egy embert egy vastag gumislaggal üt. Éppen akkor ütött rá kettőt, majd átadta nekem és azt mondta, jó, hogy itt vagy, ne húzd ki magad ebből? Megrántotta a kezemet és azt mondta, üss rá ezzel, és így az ő kezével együtt ütöttem rá én is erre az emberre, Majd azt mondtam, hogy megyek, és kimentem …”
Játssza az ártatlan kisgyereket, akinek fogni kell a kezét …
Az öccse megerősíti a verést, de ő is nevetségesnek tartja, hogy ő fogta testvére kezét.
Kraut Gyula azt is tagadja, hogy részt vett az Eskü téri kivégzésben. Mindössze annyit ismer el, hogy ő vezette a gépkocsit, amellyel a foglyokat vitték.
„Kraut Gyula: De engem ki sem engedtek szállni a többi pártszolgálatosok a kocsiból … tudniillik azt mondták, hogy én a kocsit soha nem hagyhatom el, mert egy fogoly a motort beindítja és megszökhet. Így én nem mertem kiszállni soha.”
Szembesítik Bükkössel, aki a szemébe mondja, hogy Kraut Gyula kiszállt velük a gépkocsiból és agyon is lőtt egy foglyot az Eskü téren.
Aztán Kraut Gyulának eszébe jut egy újabb kivégzés …
„Kraut Gyula: Még egy kivégzés történt, januárban, a költözés előtt … Utasításba adták, hogy menjek a Városligetbe. Ekkor már nagyon közel volt a front, hallatszott az ágyúdörgés és az aknák hangja. Aztán mégsem a Városligetbe mentünk, hanem az Aréna útra, ahol felvettük Németh Lajost, aki azt parancsolta, hogy egy megadott címre menjünk. Ott Németh Lajos engem kiparancsolt a kocsiból, előtte kellett mennem egy lakásba, ahol egy idős nő volt. Németh Lajos a lakásban körülnézett, én is láttam, hogy az ágyban egy halott férfi fekszik. Az idős nő a halottra borult. Németh Lajos rám parancsolt, hogy vigyem a nőt. Aztán, hogy gyorsan leérjünk, én felemeltem és úgy vittem le a karomban. De nem a gettóba vittük, hanem Németh Lajos utasítására a pártház elé. Ott Németh felment, a nő a kocsiban maradt, majd egy negyedóra múlva a pártszolgálatosok lejöttek és 8—10 foglyot hoztak még, valószínűleg a pincéből. Emlékszem, hogy könyörögtek az életükért. A foglyok között volt egy 8—10 éves gyerek is. Kröszlnek is könyörögtek, hogy vigyék őket a Vöröskeresztbe. Bármennyi pénzt is kér, mindent megfizetnek, csak vitesse oda őket. Kröszl erre nem szólt semmit, hanem mellém ült és parancsolt, hogy indítsam be a motort. A kocsin volt még Németh Lajos is, meg több pártszolgálatos. A Városligetbe mentünk, az Ajtósi Dürer sor és a Stefánia út közötti részen hajtottunk a ligetbe. Németh Lajos itt leszállt a kocsiról, majd ráordított mindenkire, hogy azonnal leszállni. Aztán a foglyoknak azt parancsolta, hogy térdeljenek le és tüzet rendelt el. Minden foglyot kivégeztek. Én kiszálltam a kocsiból, mert arra gondoltam, hogy esetleg megszököm, amikor Németh Lajos meglátta, hogy ott vagyok a kocsinál, azt mondta, hogy ne bújjak ki az ilyesmi alól. Mondtam, hogy-hogy ne bújjak ki, hiszen nekem ehhez semmi közöm, mert én sofőr vagyok. Háromszor rám kiabált, hogy menjek azonnal lőni, és ekkor én kénytelen voltam odamenni és lőttem egyet. De ne tessék azt hinni, hogy emberbe … A levegőbe … Én más lövésben nem is vettem részt.
Elnök (Kraut Józsefhez): így volt?
Kraut József: Én úgy emlékszem, hogy a veszekedés Németh Lajos és a bátyám között még a kivégzés előtt volt. Őszintén megmondom, hogy lőtt a foglyokra és agyon is lőtt egyet …
Bükkös: Én is úgy emlékszem, hogy a veszekedés előbb volt és Németh parancsára a foglyokra lőtt. De volt egy másik eset is, január 8. vagy 10. körül, amikor már arról volt szó, hogy elhagyjuk a pártházat. Körülbelül 30—35 fogoly volt még a pártház pincéjében, ezeket gépkocsira raktuk és az Aréna úton végig vittük a Duna-partra, az Elektromos Művek háta mögé. Ott a vízparton sorbaállítottuk őket és belelőttük mindet a Dunába. A kivégzésben valamennyi pártszolgálatos részt vett, így határozottan emlékszem, hogy Kraut Gyula és Kraut József is részt vett benne.
Kraut Gyula (sajnálkozva): Én megmondtam, hogy csak abban az egy pincebeli dologban és a levegőbe lövésben vettem részt. De abból, hogy a nyilasházban a pártszolgálatosok bántalmazták az embereket és kivégezték őket, és Németh Lajos engem is arra akart kényszeríteni, hogy vegyek részt az ilyen kivégzésekben, arra következtettem, hogy minden pártszolgálatosnak részt kell vennie az emberek elhurcolásában, megkínzásában és megölésében. Kröszl és Németh Lajos többször is kijelentették, hogy itt mindenkinek, mindenből ki kell vennie a részét. »Vagy itt döglünk meg mindannyian, vagy ha felelősségre vonnak bennünket, akkor mindannyian felelni fogunk, nemcsak egyesek, és mások meg megússzák a dolgot!« Ezt így mondta. Én ezt magamra nem vonatkoztattam, mert nekem semmi közöm nem volt hozzájuk, én nem tartoztam közéjük, pártszolgálatos sem voltam …
Németh védője (Kraut Gyulától): Haragszik Németh Lajosra?
Kraut Gyula: Én nem haragszom Németh Lajosra, soha nem is haragudtam. Ő parancsnok volt, én meg beosztott. Ha bármit parancsolt volna, és én nem tudok kibújni a végrehajtás alól, akkor azt nekem végre kellett hajtanom …
Elnök: Hogyan érti: ő parancsnok volt, és maga meg beosztott?
Kraut Gyula: Úgy értem, hogy 5 volt a pártszolgálatosok vezetője. Hogy én beosztott voltam, azt meg úgy értem, hogy én voltam a pártház sofőrje, akinek mindenki parancsolt …”
Íme, a „kisnyilas” — akire még a testvére is kénytelen rávallani a letagadhatatlan esetekben, de őt ez nem zavarja különösebben. Amikor befejezik a kihallgatását, olyan katonás léptekkel megy a helyére, mint egy régi őrmester…
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!