A bírósági eljárás
(idézet: A zuglói nyilas per – Sólyom József-Szabó László)
4
Ötödik tárgyalási nap
Január 25
Szőke Antal ötödrendű vádlott kihallgatása következik. Magas, nyúlánk férfit kísérnek a fegyőrök a terembe, majd a tanácsvezető engedélyével feloldják bilincseit. Elhangzanak a szokásos kérdések, feleletek — jelen van-e mindenki —, aztán az elnök felteszi Szőkének a törvény előírta kérdést: érti-e a vádat, s bűnösnek érzi-e magát? Szőke mindkét kérdésre igennel válaszol.
„Szőke (komor hangon): A vádban teljes egészében bűnösnek érzem magam. 1942-ben kerültem Budafokra, ahol ágyrajáróként laktam, miután nevelőszüleim voltak és nem engedték meg, hogy otthon lakjam. Így már 18 éves koromban külön éltem szüleimtől. Velem egyűt lakott egy csongrádi barátom is, Sándor Mihály, s az ő hatására kerültem a nyilaskeresztes pártba 1942-ben.”
A tanácselnök felszólítja Szőkét, hogy nézze meg a mögötte ülő már kihallgatott vádlottakat, felismeri-e őket? Szőke megnézi és kijelenti, hogy felismeri Bükkös Györgyöt Monostori Gyulát és Baráth Kálmánt. Ezután elmondja, hogyan lett a zuglói nyilas pártszervezet ifjúsági vezetőségi tagja, később a vezetője, majd 1944 elején az Andrássy út 60-ban az ifjúsági központ egyik vezetője, később újból a zuglói nyilas ifjúsági vezető és hogyan ismerkedett meg vádlott-társaival. Mint mondja, Kröszl Vilmost 1944. október 15-e, vagyis a nyilas hatalomátvétel előtt soha nem látta, azt követően azonban igen gyakran. Monostorit ‘és Baráth Kálmánt, mint az ifjúsági szervezet tagjait korábban is ismerte, Németh Lajost szintén a hatalomátvétel után ismerte meg, viszont Hollai Józsefet előbb; Kálmán Lászlóra csak az október 15-e utáni események kapcsán emlékszik, mint ahogy Füredi Pálra és Erős Jánosra is csak eredből az időkből; Mészáros Lászlót régen ismerte, mert Mészáros édesanyja és az övé barátnők voltak, s kapcsolatuk még Csongrádról tartott. Sándor Alajosra szintén határozottan visszaemlékszik, de csak az október 15-ét követő események kapcsán. A két Kraut testvért ismeri, Kovács Istvánra is emlékszik.
Az elnök a szokásos módon Szőkének is bemutatja a fotóalbumot, amely a korabeli fényképeket tartalmazza. Szőke kiválasztja Füredi, Németh Lajos, Bükkös, Kröszl, Kovács József, a fiatalabbik Kraut, Baráth Kálmán és Baráth János, Hollai, Kovács István, Hernádi, Mészáros, Monostori és Pataki Ferenc fényképét, név szerint megnevezi őket. Aztán el kell mondania, hogyan került a zuglói nyilasházba.
„Szőke: A Thököly út 80-ba október 15-e után kerültem, mégpedig úgy, hogy előzőleg már kiképzést kaptam a Hungarista Légióban. Itt Mészáros Lászlóval voltunk együtt. November elején Csonka Emil, aki nyilasvezető volt, s aki most a Szabad Európa Rádiónál szerepel, magához hívott, s azt mondta, hogy át leszek vezényelve a XIV. kerületbe, mert ott most nagyon fontos az ifjúság összetartása, s ott nagy szükség van rám. Ekkor került át Mészáros László is. Amikor idekerültem, már itt volt Baráth Kálmán, Monostori Gyula és Baráth János is.
Baráth (dühösen közbekiált): Nem felel meg a valóságnak, nem voltam ott!
Szőke: Amikor én odakerültem, Szelepcsényi László volt a kerületvezető, a helyettese az idős Hollós, akit 1945 után kivégeztek, a propagandavezető pedig Bükkös György volt. Hollai a zsidó vagyontárgyakat kezelte. A fegyveres szolgálat vezetője Szloboda Vilmos volt. Engem hozzá osztottak be. Mi foglalkoztunk a bujkáló zsidó személyek, szökött katonák, kommunisták bekísérésével, akiket a nyomozó csoport már felkutatott. Általában a házmesterek bejelentése alapján mentünk ki konkrét címekre, s akkor az illetőket behoztuk a pártházba, aztán először ki lettek hallgatva, az emeleten, majd lekerültek a pincébe …”
Az elnök felszólítja Szőkét: mondja el, hogyan történt, amikor Mészáros Lászlóval lelőttek az utcán egy nőt!
„Szőke: Ez úgy volt, hogy a nevelőapám üzemében egy zsidó nő rejtőzködött, s a nevelőapám megkért rá, hogy távolítsam el onnan. Erre én magam nem voltam hajlandó, mert elég kellemetlen volt ez, Mészáros László viszont vállalta. Ketten mentünk a búvóhelyére, igazoltattuk, s akkor az illető nő hivatkozott a nevelőapámra. Erre én otthagytam Mészárossal, akinek odaadtam a pisztolyomat is, hogy vigyázzon a nőre. Ezután én felmentem a nevelőapámhoz, mert mint mondtam, kínos volt nekem ez a helyzet. Mészáros a nőt be akarta kísérni a kerületbe, de állítólag útközben meg akart szökni, s ezért Mészáros a nőt lelőtte. Szerinte a golyó nem talált és a nő megszökött. De lehet, hogy agyonlőtte. Én ezt nem tudom pontosan …”
Őszintének tűnik vallomása. Elmondja azokat az eseteket, amikor bekísérés közben ő lőtt agyon foglyokat. Természetesen próbálja mentegetni magát, mintha parancsra tette volna …
„Szőke: Tallós, a csoport parancsnoka rám kiáltott, hogy lőjem agyon. Én pedig nem mertem ellenkezni, s lőttem …”
Nem tagadja, hogy az áldozatok minden esetben meghaltak. A tanácsvezető megkérdezi, hogy később is kaptak parancsot, Szőke elismeri: később nem hangzottak el ilyen parancsszavak — ha valaki kilépett a sorból és éppen ő volt a közelben, akkor felszólítás nélkül lőtt. A foglyok bántalmazásáról, megkínzásáról így vall:
„Szőke: 1944 novemberében egy alkalommal Mészáros Lászlóval bementünk a pártház mosókonyhájába, ahol jelen volt Tallós, Vigh Sándor és az ifjú Hollós. Éppen három foglyot vallattak. Amikor mi bementünk, már mindhárom foglyon látszottak a bántalmazás nyomai, de előttünk is verték őket, majd miután nem voltak hajlandók megmondani, hogy hová tették ékszereiket, hol vannak bujkáló társaik, Tallós a vízcsapra szerelt egy gumislagot és úgy tartotta, hogy a másik végét a foglyok szájába tette, mire azok a sok víztől elájultak. Ekkor elővette pisztolyát és mindhármat agyonlőtte. Én ekkor még nem bántalmaztam egyiket sem. Emlékezetem szerint, akkor még Mészáros sem …
Elnök: Lehetséges, hogy a foglyoknak nem is voltak ékszereik, amelyeknek rejtekhelyét elmondhatták volna? Lehetséges, hogy nem tudtak bujkáló társaikról, akiknek a címét meg kellett volna jelölniük? Az előbb ugyanis azt mondta, hogy a foglyok nem voltak hajlandók mindezt megmondani …
Szőke (széttárja a karját): Lehetséges … De tessék elhinni, hogy én akkor biztosra vettem, hogy a foglyoknak még a bőrük alatt is arany van …
Elnök: Folytassa.
Szőke: Ezt követően pár nap múlva, ugyancsak a mosókonyhában voltunk, amikor Mészárossal, Hollaival és Tallóssal szintén három férfit hallgattunk ki. Most is az ékszereik meg a bujkáló társaik után érdeklődtünk. Szelepcsényi ekkor ránk parancsolt, hogy üssük a foglyokat, mire én kétszer pofonvágtam az egyiket, de Szelepcsényi azt mondta, hogy ez nem pofon. Aztán Mészárosnak kellett folytatni a pofozkodást, aki ököllel úgy megütötte az egyiket, hogy annak az egész fogsora kiesett, elöntötte a vér és ájultan esett össze. Ekkor Szelepcsényi a kezembe adta a pisztolyát, s azt mondta, lőjem agyon. Én a parancsot teljesítettem s az ájult férfit agyonlőttem. Azért mondom, hogy a parancsot teljesítettem, mert Szelepcsényi rám parancsolt. Gondoltam, ha nem teszek eleget a parancsnak, akkor ő lő engem agyon …
Elnök: Előfordult olyasmi, hogy egy nyilas pártszolgálatos megtagadta volna a parancsot, s ezért agyonlőtték?
Szőke: Ilyesmiről kérem én nem tudok. Szelepcsényi azonban nagyon-szigorú ember volt, s féltünk tőle. Neki az volt az elve, hogy minden foglyot agyon kell lőni. Ha pedig ellenáll, akkor végképp nem kell teketóriázni. November vége felé történt, hogy egy villából elő kellett állítani egy férfit, akire azt mondták, hogy adó-vevő készüléket rejteget. Ha jól emlékszem, négyen mentünk ki Hollaival, Hortobágyival, Mészárossal. Amikor a férfit kísértük, útközben a vasúti aluljáróban hirtelen nekem ugrott, s elkapta a géppisztolyom csövét. Én belelőttem, s otthagytuk az úttesten. Odabent elmondtam az esetet Szelepcsényinek, aki azt mondta, hogy nagyon helyesen cselekedtem.
Elnök: A nyomozás során azt mondta, hogy azért lőtte agyon ezt a férfit, mert megmakacsolta magát és nem jött tovább.
Szőke: Kérem, nem mérgemben lőttem agyon, s nem azért, mert megmakacsolta magát, hanem azért, mert nekem ugrott és megtámadott.
Elnök: Maguk hány an voltak?
Szőke: Mi négyen voltunk, kérem. De mégiscsak nekem jött a fogoly és le kellett lőnöm.
Elnök: Kellett?
Szőke: Fogoly volt …
Elnök: Mit tud a női foglyok megbecstelenítéséről?
Szőke: Több esetben történt ilyesmi. Az időpontot már nem tudom meghatározni, de egy alkalommal Mészárossal lementünk a pincébe, ahol azt láttuk, hogy Szelepcsényi és még néhány pártszolgálatos előtt három nő meztelenül táncol. Ott volt Kröszl is, erre határozottan emlékszem. A nőkön látszott, hogy előzőleg ütötték őket. Aztán fel kellett vinni őket az emeleti irodába. Később Mészáros mesélte, hogy az irodában mindhármat megerőszakolták. Még ugyanezen a napon, a késő esti órákban az egyik Vigh utasítására ezt a három nőt, a pincében levő négy fogolytársukkal együtt, tehát összesen hetet kísértünk a Stefánia úton a Városligetbe … Egy pillanata … Nem is gyalog, most jut eszembe, hanem teherautón. Ott egy bokros résznél hasrafektettük őket, minden nő mögé egy pártszolgálatos állt, s géppisztollyal tarkón lőttük őket. Rajtam kívül ott volt még Mészáros, a Vigh testvérek. Másokra nem emlékszem. Talán Bükkös is ott volt …”
Az elnök szólítja Bükköst és szembesíti Szőkével.
„Bükkös: Elmondtam mindent őszintén, ebben a kivégzésben nem vettem részt. Ha ott lettem volna, megmondanám …
Szőke: Lehet kérem, mondtam, hogy ebben nem vagyok biztos, csak úgy rémlik.
Elnök: Milyen tömegkivégzésben vett még részt?
Szőke (szinte készségesen): November közepén egyszer valahol Zuglóban, úgy tudom, hogy a Rákos-pataknál, egy másik alkalommal meg a Zsolnay-gyár háta mögött. Lehet, hogy a kettőt összekeverem, mert most már nem tudnám megmondani, hogy hol van a Zsolnay-gyár, s azt sem, mi van annak a háta mögött.”
E pillanatban Baráth Kálmán minden kérdezés nélkül felugrik, teljesen megfeledkezve szerepéről, a következőket mondja:
„Baráth: Tanácselnök úr! Én tudom, hol volt ez a tömegkivégzés! A Zsolnay-gyár háta mögött, akkor még bolgárföldek voltak ott, ma már be van épülve!
Elnök: Honnan tudja ön, hogy hol volt ez a kivégzés, amikor tegnap még azt vallotta, hogy nem volt jelen?
Baráth (levegő után kapkod): Csak úgy sejtettem, mert ha a Zsolnay-gyár háta mögött volt ez a kivégzés, akkor ez csak ott lehetett … (A hallgatóság felmorajlik, védője rosszallóan csóválja a fejét.)
Szőke (folytatja): Először a Rákos-patak partján vettem részt tömegkivégzésben, erre határozottan emlékszem, mert addig nem öltem embert. Ez az eset november közepén lehetett, amikor az egyik Vigh a késő esti órákban beszólt a pihenőbe, hogy azonnal jelenjek meg az utcán, mert foglyokat fogunk kísérni. Amikor lementem, már 10—12 fogoly volt egymás mellé felsorakoztatva, s ha jól emlékszem, gyalogmenetben kísértük őket a Bosnyák téren át a Rákos-patak partjára. En és Mészáros nem tudtuk, hogy hová kísérjük őket. Amikor elhagytuk a Bosnyák teret, odajött hozzánk Tallós, ránk irányította a géppisztolyát és közölte velünk, hogy a foglyokat kivégzésre visszük, amiben nekünk is részt kell venni. Ha ezt megtagadjuk, akkor minket is agyonlőnek … Amikor a helyszínre értünk, a foglyokat a földön hasra fektettük, minket közéjük állítottak, aztán tűzparancsot adtak, s tarkón lőttük őket. Én is, Mészáros is, egy-egy foglyot lőttünk agyon. Ez a kivégzés számomra nagyon emlékezetes marad, miután ez volt az első. Itt volt Baráth Kálmán, Hollai és Bükkös is.
Elnök (Bükköshöz és Baráth-hoz): Ott voltak?
Bükkös: Igen, részt vettem benne.
Baráth (közömbösen): Semmiféle tömegkivégzésben nem vettem részt, én katona voltam.”
Szőke ezután elmondja, hogy néhány nap múlva,ismét tíz foglyot vittek kivégezni a Rákos-patakhoz, ekkor a csoport parancsnoka Erős János volt, s a kivégzésben részt vett Mészáros, Bükkös, Baráth és Hernádi is. Erős adta a tűzparancsot, s egyes lövésekkel végezték ki áldozataikat.
„Elnök: Bükkös! Álljon fel. Ott volt?
Bükkös: Igen. Ezen a kivégzésen is részt vettem, s jelen volt Baráth Kálmán is, valamint mások, akiket kihallgatásom során már elmondtam.
Szőke: Lehet, hogy Bükkösnek igaza van, és még többen is voltunk, mint akiket én felsoroltam. Őszintén szólva, nem emlékszem a többiekre.
Elnök (Baráthoz): Van észrevétele?
Baráth: Nem vettem részt, katona voltam.”
Szőke a továbbiakban a Mexikói úti Nyomorék Gyerekek Otthona elleni támadást, az ottani kivégzést, egy csoportnak a nyilas pártházba való behurcolását mondja el, majd isimét a mosókonyhában történt kínzásokra tér át.
„Elnök: Mit tud a zsidó imaházban történt kivégzésekről?
Szőke: A zsidó imaház közel volt a pártházhoz, s tudok arról, hogy voltak ott is kivégzések december elején. Emlékezetem szerint egy délelőtt azt az utasítást kaptuk, hogy négy embert kísérjünk át a zsidó imaházba. Akkor annak a pártszolgálatos csoportnak Mészáros László volt a parancsnoka. Gondoltam, Szelepcsényi azért bízta meg őt, mert Mészáros olyan nagy pofont tud adni a foglyoknak, hogy azok nyomban vérbeborulnak, s ez Szelepcsényinek nagyon tetszett. A négy foglyot átkísértük az imaházba, akiket hátul, egy szuterén helyiségben lőttünk agyon. Mi pártszolgálatosok is négyen voltunk. Mészárosra emlékszem, de a másik kettőre nem. Én az áldozatomat szíven lőttem, géppisztolyommal, egyes lövéssel. Aztán Mészáros beléjük rugdosott, hogy meggyőződjön, élnek-e. Utánunk újabb csoportok jöttek, akiket szintén kivégeztek. Délután újból parancsot kaptunk, akkor három foglyot kísértünk a pincéből az imaházba, s kivégeztük őket. Mészárosra, Hollaira emlékszem. A harmadik fogoly Hollaira jutott, ez egy nagyon erős ember volt, úgy kellett leteperni. A délutáni kivégzésnél már nagyon sok halottat láttam az imaházban, lehettek vagy 30-an. A délutáni kivégzésnél, csak segédkeztem, akkor nem lőttem agyon senkit.”
Szőke ezután azokat a Duna-parti kivégzéseket mondja el, amelyekben ő is részt vett.
„Ügyész: Hány üldözöttet lőtt agyon személyesen, s mi a véleménye, hány embert öltek meg a zuglói nyilasok?
Szőke: Ahogy visszaemlékszem, a Thököly úti pártházban való tartózkodásom idején én 11 foglyot lőttem agyon. Megítélésem szerint, ottlétem alatt körülbelül 1500—2000 embert kísértek be a pártházba, zsidókat, katonaszökevényeket, kommunistákat. Úgy gondolom, hogy körülbelül 200-at végeztünk ki különböző helyeken. Azt úgy értem, hogy vagy 200-at, amelyekben én is részt vettem. De sok olyan kivégzés volt, ahol én nem voltam jelen.
Elnök: A nyomozati eljárás során 400 üldözött kivégzéséről tett említést, mint amelyeknél ott volt.
Szőke: Igen, de ezt helyesbítenem kellett, mert gondolkodtam rajta, és soknak tűnik. Azokon a helyeken, ahol én is jelen voltam, körülbelül 200 személyt öltünk meg.
Ülnök: Soknak tűnik? És 200 ember halomra gyilkolása nem sok?! Arról nem is szólva, hogy még négyszer ennyit végeztek ki legalább a zuglói nyilasházban.”
Az ülnökök és a védők tesznek fel kérdéseket, majd befejezésül a vádlott elmondja, hogyan, hova ment a zuglói nyilasházból.
„Szőke: December 24-én távoztam el a pártházból. A szüleim lakására mentem, ott töltöttem a karácsony estét, majd amikor este 8 órakor meghallottam a rádió felhívását, miszerint minden katonaköteles férfinak be kell vonulnia az alakulatához, én azonnal jelentkeztem a Károly-laktanyában. Innen egy hungarista alakulattal gyalogmenetben megindultunk Dobogókő felé. Dobogókőn összetalálkoztam Szelepcsényiék tehergépkocsijával, amelyen ott volt Szelepcsényi és családja, Komlósy Elemér, az egyik Vigh, Hollós a családjával, Hollai József a családjával, Monostori Gyula és Baráth Kálmán. Illetve úgy emlékszem, Baráth Kálmánt nem a kocsin láttam, hanem a dobogókői szállodában, december 27-én a reggeli órákban.
Baráth (közbeszól): A szállodában láthatott Szőke Antal, de a teherautón nem.
Szőke; Dobogókő környékén szovjet hadifogságba kerültem, Komlósyval együtt és Érden keresztül Szekszárdig vittek bennünket. Tiszapalánknál sikerült megszöknöm. Mivel Szelepcsényi korábban azt a parancsot adta, hogy szökjünk meg mindenképpen, és ismét kerüljünk német területre, igyekeztem átjutni a fronton, ez a Sió mentén haladva sikerült is. Ugyanis jött az a bizonyos márciusi német ellentámadás, amikor ismét német, illetve nyilas területre jutottam. Akkor a németek letartóztattak, mint kémgyanúst, de aztán gyorsan elengedtek. Kapuvárra kerültem, ahol nyílt parancsot kaptam, majd Ausztriába mentem, és amerikai hadifogságba estem. 1945 júliusában tértem vissza Magyarországra. Természetesen nem mentem vissza Zuglóba, hogy fel ne ismerjenek. Leköltöztem Csongrádra, s ott dolgoztam, majd órás kisiparos lettem. 1947-ben Alpárra költöztem, s itt is órás kisiparos voltam letartóztatásomig.”
Még egy rendkívül figyelemre méltó kérdés és válasz hangzott el ezen a tárgyalási napon.
„Elnök: 1945 óta találkozott valakivel vádlott-társai közül?
Szőke: Igen. 1953-ban felkerestem Mészáros Lászlót Szentesen. Felelevenítettük az 1944-es időket … Mészáros ekkor mesélte, hogy a Mányoki úton a nyomozó irodába több foglyot bekísértek, ezek már fejesek voltak, akiket a kihallgatás után levittek a Gellérthegy alá a melegforráshoz „sétáltatni”. Ezalatt azt értette, hogy kivégezni. Megbeszéltük, hogy bár eddig a letartóztatást megúsztuk, de ha erre mégis sor kerülne, akkor nem fogunk egymásra terhelő vallomást tenni … De aztán rájöttem, hogy mindent tudnak rólam, nincs értelme, hogy tagadjak, mert csak súlyosbítom a helyzetemet …”
Hatodik tárgyalási nap
Január 26
Mészáros László tizenegyedrendű vádlott lép a bíróság elé. A személyi adatok felvétele során kitűnik, hogy ötször volt elítélve tulajdon elleni bűntettekért.
„Mészáros: Bűnösnek érzem magam, úgy, ahogy azt a vádirat tartalmazza. 1944-ben postás voltam Szentesen és az orosz csapatok előrenyomulása következtében szeptember végén, vagy október elején felhelyeztek Budapestre. Régi ismerősöm, Szőke Antal szüleinek a lakásán, Nyiri Gáboréknál kaptam szállást az Eötvös utcában. Szőke ettől kezdve állandóan agitált, hogy lépjek be a nyilas pártba. Szinte úgy nézett ki, hogy ha nem lépek be, akkor nem lakhatok tovább náluk …”
Mészáros elmondja azt az esetet, amit már Szőke ismertetett, hogyan fogták el Nyiri Gábor üzemének területén a bujkáló üldözött nőt. Abban nem egyezik a vallomásuk, hogy ki volt, aki lőtt. Mészáros azt állítja, hogy Szőke. Szembesítésre kerül a sor, Szőke fenntartja korábbi vallomását, így a szembesítés eredménytelen.
„Mészáros: Ezután az eset után Szőke bevitt a Thököly út 80-ba, ahol úgy mutatott be, mint menekült nyilas vezetőt, aki vidékről jött és útközben elvesztette az iratait. Ekkor Szelepcsényitől kaptam egy gépelt igazolást, hogy nyilas vagyok. Én persze nem is tiltakoztam azellen, hogy tagja legyek a nyilas pártnak … November első napjaiban, amikor Szőke már egy pár napja a Hungarista Légiónak volt a tagja, hazajött és mesélte, hogy milyen jó dolga van neki a Hárs-hegyen. Rábeszélt, hogy én is jelentkezzem. Hallgattam rá, s kb. 10 napig voltunk együtt, aztán amikor Szőke visszament Zuglóba, én is vele mentem.”
Ezután felismertetés következik, s Mészáros felismeri Bükköst, Monostorit, Baráth Kálmánt, Szőkét, akiket a bíróság már kihallgatott.
„Elnök (váratlan fordulattal Szőkéhez): Mikor látta Baráth Kálmánt a zuglói nyilasházban?
Szőke: Tessék csak várni … Úgy december 10—15. körül.”
Szembesítés. Baráth tagad. Következik a fotoalbum, és Mészáros felismeri társait.
„Elnök: Emlékszik arra az esetre, amikor a Thököly úton foglyokat kísértek és ott valami dulakodás volt?
Mészáros: Többször kísértünk foglyokat. Egy alkalommal négyen voltunk kísérők, köztük Szőke és én. A Róna utcáról jöttünk és a Thököly útnál mehettünk, amikor az egyik üldözött nem akart tovább menni és Szőke ott a helyszínen ezt a személyt lelőtte. Hogy az illető meghalt-e vagy sem, azt nem tudom. Szőke megnézte, arra emlékezem. De itt nem volt semmiféle dulakodás …”
A tanácsvezető felszólítja Szőkét: mit szól ehhez?
„Szőke: Megfelel a tényeknek, valóban lelőttem az illetőt, de mint már korábbi vallomásomban mondtam, a fogoly nekiugrott a géppisztolyomnak, és így lőttem le.
Mészáros: Nem emlékszem, hogy lett volna dulakodás, de azt határozottan állítom, hogy Szőke adta le a lövést.”
A szembesítés csak részben eredményes.
Mészáros feleleveníti az üldözöttek bekísérésének történeteit, de hozzáteszi, hogy ő ilyenkor nem lőtt le senkit.
„Szőke (a tanácsvezető felszólítására): Nem felel meg a valóságnak Mészáros László állítása, mert amikor az Óbudai Téglagyárba kísértünk embereket, akkor a Podmaniczky utca és az Aréna út sarkán Mészáros is agyonlőtt egy embert a géppisztolyával. Hozzá kell tennem, hogy amint mentünk be az aluljáróba, a fogoly el akart szaladni, s akkor lőtte le. Ezen a kísérésen én is agyonlőttem egy embert, mint azt már a bíróságnak elmondtam.”
Mészáros kérdésre válaszolva elmondja, hogy Szőkével nincsenek haragos viszonyban, sőt úgy érzi, most is baráti a kapcsolatuk. Megkérdezik tőle, tud-e arról, hogy a nyilasházban kínozták a foglyokat?
„Mészáros: Akiket bekísértünk a székházba, azok, legjobb tudomásom szerint mind kínvallatás alá estek, s csak aztán lettek kivégezve. Sokat átkísértünk az Abonyi úti gyűjtőhelyre. Az én számításaim szerint körülbelül 300—400 ember lehetett az, akiket ott kivégeztünk, mint a zuglói fegyveres pártszolgálat tagjai. Magam részéről három embert lőttem agyon. A pártház pincéjében is sok kivégzés volt. Jómagam is itt vettem részt a kivégzéseken. Először Szőke Antallal, amikor a foglyot Kröszl vallatta. Szőkével mi lementünk a pincébe, a fogoly ott állt a falnál, már nagyon össze volt verve. Kröszl felszólította, illetve nem is Kröszl, mert ott volt Szelepcsényi is. Azt mondta Szőkének, hogy üsse a foglyot. Szőke megütötte, akkor én kaptam parancsot, hogy üssem meg. Én is megütöttem és akkor kiesett néhány felső foga a fogolynak. Hogy mi lett vele később, azt nem tudom. Aztán bementünk a mosókonyhába, ahol egy fiatal nyilas kínzott egy foglyot, gumicsővel verte. Ekkor Szőke kivette a nyilas kezéből a gumicsövet és odaadta nekem, hogy én is verjem. Akkor egy jópárszor én is végigvertem az illetőn, jó erősen, ahogy csak erőmből tellett, majd Szőke folytatta. Akkor Szőke a vízcsaphoz erősítette a gumicsövet, aztán a fogoly szájába tette, aki a sok víztől elalélt. Bejött Szelepcsényi és a foglyot agyonlőtte.”
Vita támad Szőke és Mészáros között, hogy ez volt-e az az eset, amikor kiesett a fogoly foga, vagy egy másik … Nem tudnak megállapodni. A tárgyalás folytatódik …
Mészáros azt állítja, hogy ő akkor ment be a nyilasházba, amikor kedve volt, s amikor bent volt, adott szolgálatot, de ha éppen kedve támadt, néhány napig távol maradt. Ezt nemcsak Szőke, hanem Bükkös és Monostori is cáfolja.
A Rákos-pataki kivégzésről azt vallja, hogy ő akkor volt ott, amikor Németh Lajos volt a kivégző osztag parancsnoka, akit egymás között Gólemnek neveztek. Elismeri, hogy ő is részt vett e kivégzésben, mint ahogy beismeri az imaházi kivégzést is, A bíróság sorra veszi a vádiratban terhére rótt bűncselekményeket és Mészáros mindegyiket részletesen elmondja, majd vádlott-társai felől kérdezi a tanácsvezető.
„Mészáros: Egyik este, a késői órákban a nagyteremben iszogattunk, amikor három nőt hoztak fel a pincéből. Talán 17—18 évesek lehettek. Kröszl és Szelepcsényi korbáccsal kényszerítették őket a vetkőzésre. Kötelezték őket, hogy lassan forogjanak és mutogassák meztelenségüket, hogy minden oldalról jól meg tudják nézni. Akkor Kröszl egypárszor a földbe lőtt, hogy forogjanak gyorsabban a nők, aztán bevitték őket egy szobába és ott sok pártszolgálatos végigment rajtuk. Később ezeket a nőket, más nőkkel együtt kivégezték. A kivégzésen én is ott voltam. Nekem Szőke egyszer Kröszl Vilmosról azt mondta, hogy az egy nagyon veszedelmes ember, olyan szadista, hogy még a testvérét is agyonlőné.
Elnök: Ismerte Pataki Ferencet?
Mészáros: Igen, Szőke mutatta be a Hungarista Légiónál. Patakival szorosabb kapcsolatba kerültünk. Úgy tudom, hogy a pártházból Pataki a Mányoki útra ment, ahol egy nyomozó csoport működött. Itt december közepén én is voltam, ahol részt vettem megfigyelésekben, elfogásokban. Amikor december 24-én a Mányoki útról elvonultunk, s éppen sorakoztunk, a pincéből lövéseket hallottam. Pataki Ferenc is velem volt. Gyalog indultunk a Duna-parton végig, Szentendre irányába, aztán a társaság szétszóródott. Én egy teherkocsival Győrig mentem és itt jelentkeztem a nyilas parancsnoknál. Azért jelentkeztem, mert nem akartam a frontra menni, s egyébként is féltem, hogy elfognak, mint katonaszökevényt. Innen Komáromba vezényeltek bennünket, s ezután itt teljesítettünk szolgálatot a nyilas parancsnokságnál. Feladatunk volt az utcán civil személyek igazoltatása, bujkáló katonaszökevények és egyéb személyek felkutatása és bekísérése. Komáromban Samu Miklós volt a felettesünk és velem volt Pataki is. Több katonaszökevényt kísértem be a nyilasházba, de azt már nem tudom megmondani, hogy hány esetben. Azt sem tudom, hogy mi lett ezeknek a személyeknek a sorsa … Egy esetre emlékszem, hogy Komáromban elfogtunk egy katonaszökevényt, velem volt Pataki is. Amikor a hídon átkísértük Dél-Komáromba, a fogoly a hídról beugrott a zajló Dunába. Mi Patakival utána lőttünk. Valószínű, hogy vízbefulladt, mert nagy jégtáblák úsztak a Dunán. Egy másik alkalommal több katonaszökevényt kísértem be és Samu Miklós parancsára az egyiket nekem kellett kihallgatni, hogy hol vannak a bujkáló társai.
Elnök: Igaz az, hogy ököllel ütötte a foglyot?
Mészáros: Igaz, de aztán eszméletlen lett és otthagytam. Nem tudom, hogy mi lett a sorsa. Ugyancsak februárban történt, hogy egy alkalommal, egy idősebb katonaszökevényt hoztak be, aki azonban a bejáratnál kirántotta magát a kísérők kezei közül. El akart futni, de éppen jött egy német tank és elgázolta. Ezt a holttestet felakasztottuk egy fára és célba lőttünk rá. Én egyszer lőttem a holttestre, de Pataki az egész tárát kilőtte a pisztolyából. Február végén, vagy március elején öltöztünk katonaruhába, és kivittek bennünket Németországba, ahol amerikai fogságba kerültem. Szeptemberben jöttem haza Magyarországra …
Elnök: 1945 óta volt büntetve?
Mészáros: Igen. Többször is. Azért voltam ötször büntetve, mert az italnak voltam a rabja. Az elmúlt 20 év alatt állandóan féltem, hogy tudomást szereznek nyilas tevékenységemről és féltem a felelősségrevonástól …
Ügyész: Ön több alkalommal részt vett holttestek elszállításában. Mondja el, mit tapasztalt ilyenkor?
Mészáros: Igen, többször részt vettem. Mosóteknőben hordtuk fel a véres holttesteket, amelyek nemcsak azért voltak véresek, mert tarkón lőttük őket, hanem azért is, mert nagyon meg voltak kínozva. Mindig a késő esti órákban, a sötétben vittük a Duna-partra és beledobáltuk őket a Dunába. Volt olyan holttest, nem is egy, amelyiknek ki volt szúrva a szeme és le volt tépve a füle …”
Az elnök a Duna-parti „sétáltatásról” — amit Szőke mondott el — kérdezi Mészárost, de tagadja, hogy ő 1953-ban ilyet mesélt volna. A bíróság befejezi Mészáros kihallgatását. Felvilágosítja kérdezési, észrevételezési jogáról és megkezdi Pataki Ferenc tizenötödrendű vádlott meghallgatását. Úgy látszik, megint egy „ártatlanság” került a bíróság elé, mert Pataki mindössze abban érzi magát bűnösnek, hogy nyilas párttag volt. Tagadja, hogy részt vett volna üldözöttek elhurcolásában és kivégzésében.
Széles gesztusokkal próbál hitelt szerezni szavainak.
„Pataki: Emlékezetem szerint mint nyilas párttag, én semmi bűncselekményt nem követtem el.”
Vádlott-társai közül csak Szőkére és Mészárosra akar emlékezni, azt állítja, hogy másokat nem is ismer. Elmondja, hogy a hárs-hegyi Hungarista Légióban találkozott Szőkével és Mészárossal a hatalom átvétele után, aztán visszamentek a zuglói nyilasházba és ott ivótársak lettek. Szőke felemeli kezét és a bíró engedélye után elmondja, hogy Pataki csak november elején ment a zuglói nyilasházba. Akkor találkozott vele először. Patakit ez szemmelláthatóan nem zavarja, azt vallja ezután, hogy ő Zuglóban csak kapuőrségen vett részt mindig 2—2 órát, majd utána hazament. Ő olyan nyilas volt, aki a pártházat bármikor elhagyhatta. Hogy a nyilasházban kínzások, kivégzések lettek volna?
„Pataki: Én kínzásokról soha nem hallottam és a kapuban sem hallottam semmiféle jajgatást …
Bükkös (felszólításra): Feltétlenül kellett hallania a pincéből jajgatást Patakinak, ha a főkapun állt őrséget. Gyakran még a járókelők is hallották a sikoltozást …”
Pataki azt mondja, látta, hogy hoztak és vittek embereket a nyilasházba, de, hogy mi lett a sorsuk, ő nem tudja.
„Pataki (önérzetesen): Nekem ilyesmiről senki nem számolt be.
Elnök: Hallott a városi színházi robbantásról?
Pataki: Soha … Én semmit sem hallottam, dacára annak, hogy nyilas voltam … Én újságot sem olvastam … Én kisnyilas voltam … Egyébként rémlik valami, hogy a Városi Színházban nagygyűlés volt és ott robbantás történt! De én semmiféle kivégzésen nem vettem részt, kérem. A karácsony estin sem vehettem részt, mert 24-én este 17 órakor elhagytam Budapestet. Emlékezetem szerint — bár határozottan pontos dátumot nem tudok adni — úgy november közepe táján én Zuglóból elkerültem a Mányoki úti nyomozó iskolába, ahová engem Szelepcsényi vezényelt. Azt nem tudom megmondani, hogy miért éppen rám esett a választása. De azt mondta nekem: öcsi, szeretnél rendőrtiszt lenni? Mire én azt feleltem, hogy igen. A Mányoki úton beosztottak Samu Miklóshoz és akkor nyomozni jártunk. Nekem a csoportvezetőm Scheffler Zoltán volt. Az én feladatom az volt, hogy mindig mögötte menjek és őt biztosítsam. Egy alkalommal Kispesten valami röpirat után nyomozott Scheffler, amikor én szintén fegyveresen biztosítottam őt. Körülbelül két hétig jártunk Kispestre, majd Kőbányára. Mi nem vittünk be embereket és tudomásom szerint a Mányoki úton nem is végeztek ki embereket.
Mészáros (az elnök felszólítására): Mi együtt voltunk a Mányoki úton Patakival és oda embereket vittünk be. Egyébként úgy van, ahogyan azt Pataki mondja, december 24-ig voltunk itt.”
Pataki azt állítja, hogy Mészáros egyáltalán ott sem volt a Mányoki úti iskolán, mindössze csak néhányszor ment fel vele oda aludni. A tanácsvezető kérdésére, tud-e arról, hogy üldözött személyeket zsaroltak a zuglói nyilasházban, Pataki azt válaszolja: ilyesmiről sem volt tudomása. Gyenge védekezését újra és újra megdöntik a tények …
„Mészáros: December 18. körül Pataki hozott egy címet, hogy állítólag a Bakáts téren bujkál valaki. Ekkor ketten elmentünk erre a címre, ahol meg is találtuk az illetőt, majd erélyesen felszólítottuk, adja át az értéktárgyait. Pénzt kaptunk az illetőtől. Hogy mennyit, arra már nem emlékszem, de jól előttem van, hogy Patakival elosztottuk.”
Pataki azonban ezek után sem hajlandó emlékezni semmire, ami reá nézve terhelő. Még azt is tagadja, hogy egyáltalán járt Komáromban. Mészáros újra a szemébe mondja, hogy milyen feladatokat hajtottak végre ott. Pataki mindenre „nemmel” felel. De hát nem azon múlik bűnössége megállapítása, hogy beismeri-e vagy sem, hanem, hogyan tudja a bíróság a bűnöket bizonyítani.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!