Nagyon jó hírünk van a nyugdíjasok számára

Ebben a hónapban érkezik az évközi nyugdíjemelés, amikor mintegy 2,5 millió nyugdíjas együttesen 184 milliárd forint pluszpénzt kap. A januártól júniusig terjedő, visszamenőlegesen járó emelést a nyugdíjasok egy összegben, az aktuális, július havi emelt nyugdíjukkal együtt kapják meg – tájékoztatta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t vasárnap.
A nyugdíjasok júliusban már a 3,9 százalékkal emelt összegben kapják a havi ellátásukat, és ezzel egy időben megkapják a január-júniusi, tehát 6 havi nyugdíjuk, illetve a 13. havi nyugdíjuk 3,9 százalékos különbözetét is, vagyis a címzettek összesen nyolc havi nyugdíj után kapják meg a növelést – összegezte az államtitkár.
Aki bankszámlára kérte az utalást, annak július 12-én kerül az összeg a bankszámlájára, aki postai úton kapja, annak a szokásos naptári napon viszi a postás – közölte az MTI.
A kormány kiemelt feladatának tartja, hogy gondoskodjék az idősek ellátásának értékállóságáról. Ahogyan azt is szem előtt tartjuk, hogy a nyugdíjasoknak is részesülniük kell a kedvező gazdasági eredményekből, a nehezebb helyzetekben pedig kiemelt védelmet kell kapniuk – hangsúlyozta Tállai András.
Emlékeztetett, hogy minden év elején az infláció tervezett mértékével nőnek a nyugdíjak. Idén 5 százalékos volt ez az emelés, de – tekintettel a nemzetközi energiaválságra és az elhúzódó háborúsválságra – ennél magasabb emelésre van szükség, és ezt az érintetteknek sokkal hamarabb kell megkapniuk, mint ahogy a nyugdíjtörvény előírja – szögezte le Tállai András.
A nyugdíjtörvény szerint, ha az éves várható infláció magasabb az előzetesen tervezettnél, vagyis a januári emelésnél, akkor novemberben kell, hogy folyósítsa az állam az érintetteknek a januárra visszamenőleges kiegészítő emelést. Ám a kormány, ahogy tavaly, úgy idén is korábban lép, így már júliusban évközi, kiegészítő nyugdíjemelésben részesülnek a jogosultak – tette hozzá.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára / Forrás: MTI
A kormány nemcsak a nyugdíjak értékállóságáról gondoskodik, hanem nehéz helyzetekben kiemelt védelmet is biztosít számukra. Ezért döntött 2020 tavaszán, a koronavírus-járvány kitörését követően úgy a kormány, hogy visszaadja a baloldal által 2009-ben elvett 13. havi nyugdíjat – emelte ki Tállai András.
Megjegyezte, hogy az eredeti tervek szerint a juttatás fokozatosan négy év alatt épült volna vissza, de már az idén a teljes összeget kapták meg a jogosultak 13. havi nyugdíjként és ellátásként, ami 2022-től kezdődően minden évben, így jövőre is, februárban érkezik majd meg. (atv)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…A kormány nemcsak a nyugdíjak értékállóságáról gondoskodik, hanem nehéz helyzetekben kiemelt védelmet is biztosít számukra…” – trillázta a nyögdíjasokat érő HATALMAS QRMÁNYZATI KEGYRŐL Tállai Busafej állattitkár! ÉS KÖZBEN NEM RÖHÖGÖTT NYERÍTVE!
Amit a kegyben részesülők is csak sírva tesznek meg. DE AZT IS MAJD CSAK AKKOR, HA BEMENNEK A BOLTBA, HOGY „ELDŐZSÖLJÉK” A QRMÁNYZATI GONDOSKODÁST ÉS VÉDELMET JELENTŐ ÖSSZEGET!
Bár kevesen lesznek közöttük olyanok, akik elkezdenének matekozni afölött, hogy az „ölükbe hullott kegydíj eldőzsölése” közben a MINTEGY 30 SZÁZALÉKOS VALÓS INFLÁCIÓ MIATT, EGYSZERRE FIZETIK VISSZA A BÜDZSÉBE CSAK AZ ÁFA – KÉPÉBEN AZ EGÉSZ ESZTENDŐRE RÁJUK SZABOTT KEGYDÍJ ÖSSZEGÉT!
Viszont lészen majd csodálkozás köreikben, hogy a „hatalmas pénzesőből” NEM FUTJA TÖBBRE A BOLTOKBAN! A későbbiekben pedig AGGODALOM! Amikor mondjuk be kell szerezni a téli tüzelőt! Vagy a boltban, amikor megszűnik az árstop a csirkefarháton, meg a liszten.
De hát addigra majd qrmányunk BEBIZONYÍTJA, hogy az a „HÁBORÚ – A ‘ZOROSZOK MIJATT VAN!”
Viszont ÓRÁNKÉNT – akár többször is! – HALLHATJUK A LÉNYEGET: QRMÁNYUN ÉS A vajda GONDOKODIK A MAGYAROKRÓL, ÉS MEGVÉDI ŐKET!
