A szocializmus

– Az emberré válás útja a szocializmus –

A szocializmus jellemzői:

A Szocializmus kommunizmusnak, mint társadalmi-gazdasági alakulatnak első (alacsonyabb) foka. Olyan társadalom, amely a termelési eszközök társadalmi tulajdonán alapul. Az egész népgazdaság fejlődését a tervszerűség, az arányos fejlesztés jellemzi. Felszámolják a kizsákmányoló osztályokat, megszüntetik az ember kizsákmányolását.

A kommunizmushoz vezető utak sokfélesége a társadalmi fejlődés törvénye.

A szocialista állam a szocialista társadalom állama, a szocializmus gazdasági alapjának politikai felépítménye; a szocializmus megszilárdításának, a kommunista társadalom építésének eszköze.

A szocializmushoz vezető út „sohasem lesz egyenes, hihetetlenül bonyolult lesz” sokszor kell majd mindent elölről kezdenünk (Lenin). (Ez bejött, de jön az újrakezdés!)

Néhány gondolat:

A kapitalizmusban a termelés a termelőeszközök magántulajdonában a kizsákmányolók érdekében történik; ezért az élősködés érdekében, védelmében elkerülhetetlen a tőkések diktatúrája, önkényuralma a proletárok felett; a diktatúra a fasizmus különböző változataiban, önkényuralmi formában valósul meg; így a proletár dolgozóknak nincs semmilyen hatalma, öntudatlan, gerinctelen bérrabszolgákká nevelt alacsonyabb rendű emberek!

A kapitalizmus a működési módja miatt a proletár dolgozókat, a beszélő szerszámokat kénytelen kizárni a hatalomból, így ez a proletárok számára szükségszerűen diktatúra, önkényuralom, a polgári demokráciában működő kapitalizmus így lesz a fasizmus mosolygós változata. A polgári demokrácia ezt a formális demokráciával leplezi, „demokratikus”, „szabad” választások vannak, jogállami formában a joguralom a hatalmának a fegyvere, de a tőkések célja a profittal az élősködés, ehhez elkerülhetetlen az önkényuralom!

A Magyar Népköztársaság Alkotmánya: Az Alkotmány biztosítja a polgárok törvény előtti egyenlőségét, a törvény szigorúan bünteti a polgárok bármilyen hátrányos megkülönböztetését nemek, felekezetek vagy nemzetiségek szerint. Az Alkotmány biztosítja minden nemzetiség számára az anyanyelvén való oktatást, és a nemzeti kultúra ápolásának lehetőségét. Alkotmányunk mélységes internacionalista jellege mutatkozik meg abban, hogy biztosítja a menedékjogot mindazon idegen állampolgárok számára, akiket demokratikus magatartásukért vagy a népek felszabadítása érdekében kifejtett tevékenységükért üldöznek.

A szocializmus tudományos világnézete a dialektikus és történelmi materializmus, a valóságra épülő materialista világnézet. Ezért harcol a tudománytalan idealista, a valóságtól elrugaszkodott, képzelt, kitalált, a materializmust és a dialektikát nélkülöző, tagadó, hamis, buta világnézetek ellen!

A szocialista demokráciában a polgári szabadságjogok megvalósítása érdekében a tudománytalan idealista vallásos világnézeteket megtűri, de a tudomány nevében harcol ellene. A polgári demokrácia nemcsak, hogy megtűri a tudománytalan idealista vallásos világnézeteket, de a kapitalizmus védelmében támogatja, akár a tudományos világnézettel szemben is.

A szocialista demokráciában megvalósulnak az emberi jogok valamint a polgári szabadságjogok is, és csakis ebben a társadalmi formában válhat valóra a valódi demokrácia, ami a dolgozók demokráciája! A szocializmusban nincs bérrabszolgaság, amit a kapitalizmusban lehetetlen megszüntetni! A szocializmus a kizsákmányolás, az élősködés hívei ellen a proletárdiktatúra harci fegyverét alkalmazza!

A szocializmus építését a marxizmus-leninizmus-sztálinizmus, a proletár internacionalizmus elvei alapján kell megoldani! A szociáldemokrata típusú elméletek elvetik a szocializmus marxista-leninista felfogását és forradalmi módszereit! A szociáldemokrácia a fejlődés kapitalista útját, a kizsákmányolás, élősködés, bérrabszolgaság útját, a kapitalista önkényuralmat választotta!

A szocializmus ideiglenes veresége után jön az újabb szocialista forradalom, ami erősebb, tartósabb lesz! Az eljövendő szocializmus tanul, tanulnia kell a hibákból, elemeznie kell a vereség okait, új utat kell keresni és találni!

A szocializmuson kívül nincs alternatíva az emberiség megmaradására! A szocializmus vagy a fasizmus lehetősége között választhat az emberiség, de a fasizmus az önkényuralom, az emberiség vége, pusztulása, visszatérés az állatvilágba! A kapitalizmus embertelenségben tartja az emberiséget, fegyvere a fasizmus, erkölcse a felsőbbrendűség, az élősködés!

(idézet: Filozófiai kislexikon)

Szocializmus (franciául socialisme, a latin socialis — társadalmi szóból): 1. a kommunizmusnak mint társadalmi-gazdasági alakulatnak első (alacsonyabb) foka; 2. a tudományos szocializmus a kommunista alakulat létrejöttének történelmi szükségszerűségét és megteremtésének útjait megalapozó marxista—leninista elmélet (tudományos kommunizmus), 3. különböző tanok, amelyek a szocializmus létrehozását tűzik ki mint célt és eszményt, de a szocializmusra és megvalósításának módjaira vonatkozó elképzeléseikben eltérnek a tudományos szocializmustól.

A szocializmust mint tudományos elméletet Marx és Engels alkotta meg a XIX. sz. közepén, a filozófia, a politikai gazdaságtan és az utópikus szocializmus addigi vívmányaira támaszkodva. A történelem materialista felfogása alapján úgy tekintették a szocializmust, mint a természettörténeti fejlődés törvényszerű eredményét, a kommunizmus első szakaszát.

A marxizmus megalapítói általános formában felvázolták a leendő társadalom körvonalait és elvi sajátosságait. A szocialista társadalmi szervezet részleteinek kidolgozását illetően az volt a véleményük, hogy ezt azoknak kell majd elvégezniük, akik gyakorlati megvalósítói lesznek a szocialista társadalom építésének.

Jellemző, hogy Lenin még 1918-ban is ezt mondta „A szocializmust jellemezni nem tudjuk; milyen lesz a szocializmus, amikor eléri kész formáit — ezt nem tudjuk, ezt nem tudjuk megmondani. Ellenben azt meg tudjuk mondani, hogy a szociális forradalom korszaka megkezdődött, hogy ezt meg ezt végrehajtottuk, és ezt meg ezt meg akarjuk tenni — ezt tudjuk, ezt megmondjuk, és ezzel megmutatjuk az európai munkásoknak, hogy mi, hogy úgy mondjuk, egyáltalán nem becsüljük túl erőinket ezt elkezdtük, ezt szándékozzuk tenni. De hogy már most tudnók, milyen lesz a kiforrott szocializmus — azt nem tudjuk.” (Művei. 27. köt. 136—137. old.).

Lenin, miközben az önelégült doktrinerek ellen harcolt, akik az új társadalomra vonatkozó tökéletes „tervrajzok” boldog birtokosainak vélték magukat és a siker titkát az elképzeléseikkel szigorúan egybevágó cselekvésben látták, nem győzte ismételni, hogy a szocializmushoz vezető út „sohasem lesz egyenes, hihetetlenül bonyolult lesz” (ugyanott, 118. old.), hogy a szocializmus építése milliók alkotása, szakadatlan keresés. „Már a kezdet kezdetén hangsúlyoztuk — hangoztatta Lenin az OK(b)P XI. kongresszusán 1922-ben —, hogy az előttünk álló feladat teljesen új, és hogy ha a kapitalista fejlődés magasabb színvonalát elért országokban élő munkás-elvtársaink hamarosan segítségünkre nem jönnek, hihetetlenül nehéz lesz a dolgunk s kétségtelenül egész sor hibát fogunk elkövetni. Az a fő, hogy józanul meg tudjuk ítélni, hol követtünk el ilyen hibákat és tudjunk mindent újra elölről kezdeni. Ha nem kétszer, hanem sokszor kell majd mindent elölről kezdenünk, ez azt fogja mutatni, hogy előítéletek nélkül, józan fővel oldjuk meg a világon példa nélkül álló óriási feladatunkat.” (Művei. 33. köt. 263—264. old.) A szocializmus ma már nem szorul egyetlen ország határai köze, hanem világrendszerré változott.

A szocialista fejlődés gazdag tapasztalatai igazolták a marxizmus—leninizmus elvi tételét a kapitalizmusból a szocializmusba való forradalmi átmenetről, s a szocialista társadalom jellegéről. A szocializmus olyan társadalom, amely a termelési eszközök társadalmi tulajdonán alapul, és ahol az egész népgazdaság fejlődését a tervszerűség jellemzi. A szocializmusban felszámolják a kizsákmányoló osztályokat, megszüntetik az ember kizsákmányolását. A politikai hatalom (a proletárdiktatúra a szocializmusba való átmenet, az egyetemes népi állam a felépült szocializmus és a kommunizmusba való átmenet idején) a dolgozók kezében van, a munkásosztály vezető szerepe mellett. A szocializmus létrejötte és fejlődése elszakíthatatlanul összekapcsolódik a marxista—leninista, kommunista pártok vezető, irányító tevékenységével. Ezek a pártok haladnak a társadalmi fejlődés élén, mozgósítják és szervezik a tömegeket a szocialista építés új győzelmeire.

A szocialista fejlődés gyakorlatának általánosítása révén érettebbekké váltak és elmélyültek a szocializmusra, ennek konkrét történelmi formáira és a kommunista társadalmi alakulatban elfoglalt helyére vonatkozó elméleti elképzelések. A szocializmus valóságos története a váratlan és éles fordulatok történeteként bontakozik ki előttünk, amelyeket — Leninnel szólva — „semmilyen Marx és semmilyen marxista” nem láthatott és nem láthat előre; olyan történetként, amelyet áthat az elavult nézetek önkritikus felülvizsgálata, a szocializmus eszményeinek leginkább megfelelő szociális formák és politikai intézmények szüntelen keresése.

Marx és Engels már ,,A Kommunista Párt kiáltványá”-ban (1848) leszögezte, hogy a szocializmus különböző elméletei állnak szemben a szocializmus tudományos elméletével. A szocializmus különböző elméletei között ma is folytatódik a harc. Ugyanakkor bármily különbözőek legyenek is tartalmilag a szocializmusról szóló mai elképzelések, bármily élesek is az összeütközések közöttük, az általuk ihletett társadalmi mozgalmak (igaz, különböző mértékben) objektíve — gyakran e mozgalmak egyik-másik vezetőjenek akarata ellenére — ellenségesek a kapitalizmussal szemben. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy a világforradalmi folyamat elemzésekor „világszocializmusról” szólva, ezt olyan specifikus, belsőleg ellentmondásos folyamatként tekintsük, amelynek fejlődése az ideológia síkján a szocializmussal foglalkozó elméletek három nagy csoportját, ezek kölcsönhatását és harcát foglalja magába:

1. a tudományos, marxista—leninista elméletet, amelyen a szocialista országokban, valamint a világ többi kommunista és munkáspártjában munkálkodnak;
2. a szociáldemokrata nézeteket; közülük jó néhány genetikusan összekapcsolódik a marxizmussal, de ezek is ma már más filozófiai és politikai premisszák alapján fejlődnek, és gyakorlatilag a jobboldali szocialista pártok politikájában fejeződnek ki;
3. különböző kispolgári típusú szocialista tanokat, amelyek főleg a nemzeti-felszabadító mozgalom bázisán keletkeztek, és rendszerint a legszorosabban összefonódnak nacionalista és vallási képzetekkel.

A szocializmus tudományos marxista—leninista elmélete a társadalmi gyakorlat alapján folytonosan fejlődik. Ez a gyakorlat megmutatta, hogy a szocializmus építésének és működésének általános, alapvető törvényszerűségei mellett különbségek vannak a szocializmus építésének módszereiben, valamint a szocialista társadalmak konkrét formáiban. A szocializmusnak közös törvényszerűségek alapján, eltérő körülmények közt folyó építésé szükségszerűen a tapasztalatok összehasonlításához, a társadalmi élet gazdasági, politikai és szellemi területén kialakult különböző szervezeti formák kölcsönös megvitatásához és értékeléséhez vezet. Mindez gazdagítja a tudományos szocializmus elméletet.

A szocialista építési módszerek, társadalmi szervezeti formák sokféleségének csak akkor lehet pozitív jellege, ha a szocialista társadalom alapvető elvi sajátosságainak egységes felfogásán alapul. Mihelyt ezt az egységes marxista—leninista alapot mellőzni kezdik, mihelyt az általános elvek rovására felnagyítják, abszolutizálják egy- egy ország szocialista fejlődésének egyes sajátosságait, mihelyt egyetlen ország tapasztalatait mindig és mindenütt alkalmazható egyetemes dogmává nyilvánítják, többé nem a tapasztalatok sokféleségéről van szó, hanem a szocializmus elveinek súlyos megsértéséről, ami a maga fejlődése során egyre távolabb vezethet a szocializmus tudományos felfogásától. Ezt a körülményt igazolják a szocialista világrendszer gyakorlati tapasztalatai, melyen belül jelenleg két szélsőség, a szocializmus felfogásának két egyoldalú és ezért téves megközelítése nyilvánul meg. Az egyik esetben a vezető csoportok, teljességgel ignorálva a történelmi fejlődés objektív törvényszerűségeit, elsősorban adminisztratív, erőszakos módszerek alkalmazásával igyekeznek gyorsítani a társadalmi haladást. A szocializmus természettörténeti evolúciójának felcserélése a kényszerítő szervezeti intézkedések sorozatával a társadalmi élet dezorganizálásához vezet. A másik szélsőség azzal kapcsolatos, hogy indokolatlanul leszűkítik a párt, az állam és más központi intézmények tevékenységi körét és lebecsülik a szerepüket, a szocialista demokráciát burzsoá színezetű politikai liberalizmussal váltják fel, a tudományos szocializmus marxista—leninista elveit jobboldali opportunista revízió alá veszik. Ilyen körülmények között a társadalom fejlődése kezdi felölteni az ösztönösség egyre világosabban kifejeződő vonásait, amelyek a körülmények bizonyos találkozása esetén a szocialistaellenes erők és tendenciák növekedéséhez vezethetnek és veszélybe sodorhatják a szocializmus vívmányait. A szocialista országok közti nézeteltéréseket, amelyek az országok gazdasági fejlettségi szintjének, társadalmi szerkezetének, nemzetközi helyzetének különbözőségéből adódnak és nemzeti sajátosságaikkal függnek össze, a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus elvei alapján lehet és kell megoldani. A szocialista világrendszer a társadalmi-gazdasági rend közösségén, a szocialista országok alapvető érdekeinek és céljainak egybeesésén alapul. Ez a záloga a fennálló nehézségek leküzdésének, a szocialista világrendszer egysége tovább erősödésének. A szocialista országok kommunista és munkáspártjainak határozott harca a szocialista társadalom valódi marxista—leninista felfogásától elhajló mindennemű — bal- vagy jobboldali — nézettel szemben, nem törekszik a szocialista elveken alapuló társadalmi élet formáinak és szervezési módszereinek egységesítésére. A kommunizmushoz vezető utak sokfélesége a társadalmi fejlődés törvénye.

A szociáldemokrata típusú elméletek többségét jelenleg az jellemzi, hogy teljesen vagy majdnem teljesen elvetik a szocializmus marxista felfogását és a társadalom szocialista átalakításáért folytatott harc marxista módszereit. A kapitalizmus fokozatos „megjavításának”, fokozatos „transzformálásának” problémáját tekintik kulcsproblémának, véleményük szerint ennek kell elvezetnie a társadalmi élet humanizálásához és demokratizálódásához minden szinten és minden szférában. Az etikai szocializmus elméleteit különféle erkölcsi, etikai impulzusokból „vezetik le” a szocializmust eltérően a tudományos szocializmustól, amely minden társadalmi jelenség elemzését elsősorban a gazdasági viszonyok tanulmányozására alapozza, és a szocializmust úgy tekinti, mint az egész tőkés társadalmat átható társadalmi antagonizmusok objektív fejlődésének és forradalmi megoldásának eredményét. A szociáldemokrata teoretikusok nem a dolgozok élén haladó munkásosztály forradalmi politikai harcának tekintik a szocializmusért folytatott harcot, hanem általános „erkölcsi feladatnak”, amelynek megoldásában az egész társadalomnak részt kell vennie, munkásoknak és tőkéseknek egyaránt.

Amikor vonzó képet rajzolnak a közelgő „emberi felszabadulásról”, figyelmen kívül hagyjak ennek reális társadalmi feltételeit. Amikor szocializmusról beszélnek, lényegében egy sajátos társadalmi hibridre gondolnak, amely egyesíti a szocializmus és a kapitalizmus „darabkáit”, és ténylegesen kapitalizmus marad, mint volt, csak „megnemesített” formában. Ezzel a szemlélettel természetesen utópia marad a társadalmi viszonyok meghirdetett humanizálása. S ez nemcsak elméleti következtetés, azoknak az államoknak a gyakorlati példája is tanúsítja, ahol a szociáldemokraták huzamosabb ideig voltak hatalmon, s ahol, mint ők maguk elismerik, továbbra is sértetlen a kapitalizmus alapja, és az ember változatlanul az ellenőrzése alól kisikló erők és intézmények manipulációjának objektuma. Mindennek egyáltalán nem mond ellent az, hogy a jobboldali szociáldemokraták, ha hatalmon vannak, a munkásosztály nyomására hoznak bizonyos szociális-gazdasági intézkedéseket, amelyek javítják a dolgozok életszínvonalat. Ezek az intézkedések azonban a kapitalizmus keretében valósulnak meg, és végeredményben nem gyengítik, hanem ellenkezőleg, erősítik a fennálló rendet, nagyobb rugalmasságot kölcsönöznek neki, növelik a mai történelmi körülményekhez való alkalmazkodóképességét. — A szociáldemokrácia jobboldali vezetői az antikommunizmus álláspontján vannak, meghamisítják a kommunista partok stratégiáját és taktikáját, rágalmazzák a valódi, eleven szocializmus-t. Éppen a kommunistaellenesség vezette a nemzetközi szociáldemokráciát eszmei-politikai zsákutcába. A jobboldali szocialista ideológia és politika fokozódó válságát bizonyítja a szociáldemokrácia soraiban tapasztalható növekvő differenciálódás, a reformista doktrínák önkritikus felülvizsgálatára hajló baloldali csoportok és áramlatok aktivizálódása.

A szocialista elméletek harmadik nagy csoportja a második világháború után keletkezett, és összefügg az imperialistaellenes nemzeti-felszabadító harc sikereivel számos országban, valamint a szocialista világrendszer növekvő befolyásával. A szocializmus és a nemzeti-felszabadító mozgalom egyesítéséből igen sajátos kép bontakozik ki. Ez a sajátszerűség azzal kapcsolatos, hogy a szocialista eszményeknek ezekben az országokban nincs adekvát gazdasági és társadalmi-politikai alapjuk, mintegy kívülről „illesztik rá” a valóságra, amelyet a társadalmi-gazdasági struktúrák rendkívüli elmaradottsága, a társadalmi élet archaikus formáinak szívóssága a lakosság nemproletár rétegeinek abszolút túlsúlya jellemez. A szocialista jelszavakat hangoztató forradalmi demokrácia támasza nem a munkásosztály, amelynek a társadalmi fejlődésre gyakorolt tudatos hatása itt még igen korlátozott, hanem a nacionalista beállítottságú értelmiség, kispolgárság, valamint a félproletár városi elemek és a paraszti tömegek. Ilyen körülmények között a szocializmus felé fordulás gyakran nem a kapitalizmus osztályálláspontú tagadásán, hanem az imperialistaellenes nacionalizmuson keresztül történik. Ennek keretében a szocializmus olyan társadalmi rendszerként jelenik meg, amely elsősorban a nemzeti újjászületést, a gyors gazdasági fejlődést és az elvont szociális igazságosságot biztosítja. A jelzett objektív körülmények, valamint a szocializmus sajátszerű „instrumentális” felfogása határozzák meg a szóban forgó ideológiai koncepciók specifikumát. Először is világosan kifejezett eklektikus jellegük van, meglehetős szeszélyességgel egyesítik a különböző forrásokból (tudományos szocializmus, szociáldemokratizmus, utópikus szocializmus) kölcsönzött fragmentumokat. Másodszor a vizsgált ideológiák többségének feltétlen alkotó része a nacionalizmus — mint egyetemes doktrína, és mint gyakorlati politika is, amely a nemzeti kérdést fölébe helyezi a társadalmi-szociális kérdésnek. Harmadszor ezek az elképzelések szorosan összefonódnak a vallással. A szocializmus eszményeit hol a Korán etikai maximáiból vezetik le, hol buddhista forrásokból vagy az afrikai törzsek primitív hiedelmeiből, ám a szocializmus és a vallás egyesítését egyik esetben sem empirikus ténynek tekintik, hanem mindig a megfelelő szocializmus doktrinális, konstituáló sajátosságának. Negyedszer számos e típushoz tartózó tan jellemzője, hogy eszményítik a törzsi-nemzetségi viszonyok kapcsolatait és szokásait, s mint az adott szocializmus „természetes”, sajátos alapját igyekeznek fenntartani és megszilárdítani ezeket a viszonyokat.

Az említett alapvető sajátosságok minden konkrét esetben különböző kombinációkban jelentkeznek. Ha pl. jelentősebb a marxizmus—leninizmus hatása, akkor a szocialista orientáció összekapcsolódik az osztályharccal, ha viszont a szociáldemokráciából eredő nézetek vannak túlsúlyban, az osztályharmónia kerül a figyelem középpontjába. Ennek megfelelően differenciálódik a gyakorlati politika is, azoknak a társadalmi átalakulásoknak az üteme és módszere, amelyek szervezőik véleménye szerint a szocializmushoz vezetnek.

Általános történelmi szempontból megállapítható, hogy abban a mértékben, ahogyan a szocialista világrendszerhez tartozó államokban megszilárdulnak és továbbfejlődnek a szocialista viszonyok, ahogyan a Szovjetunió előrehalad a kommunizmus fele, a tudományos szocializmus mind erősebb befolyással lesz a nem-marxista szocialista elméletek jellegére és tartalmára, a társadalmi gyakorlatra világszerte. Ugyanakkor ha a jelenlegi helyzet alapvonásait a legközelebbi perspektívára vetítjük, szükségképpen arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a szocializmus kérdéseit illetően az álláspontok különbözőségé növekedni fog. Ez különös fontosságot és időszerűséget kölcsönöz a szocialista fejlődésre orientálódó összes politikai erők politikai szövetségei cselekvési egységük problémájának. A kommunisták a marxisták—leninisták aktív hívei az ilyen szövetségeknek. Az a törekvésük, hogy közelebb hozzák egymáshoz mindazokat a politikai erőket és tömegmozgalmakat, amelyek — bár eltérő álláspontról — fellépnek az imperializmus ellen, a világ szocialista alapokon történő átalakításáért egyáltalán nem jelenti azt, hogy lemondanak ezeknek az álláspontoknak elvi értékeléséről.

(idézet: Marxista fogalomlexikon)

Szocialista Állam: a szocialista társadalom állama, a szocializmus gazdasági alapjának politikai felépítménye. A szocialista állam az állam új típusa, amely a szocialista forradalom eredményeként a burzsoá államot váltja fel. A szocialista felépítmény megteremtése folyamat, amely végighúzódik a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet egész időszakán. Céljait és feladatait tekintve szocialista, mert a szocializmus felépítésének az eszköze. A szocialista társadalom fejlődésének mértékében változnak az állam funkciói; a kizsákmányoló osztályok felszámolásával egyidejűleg fokozatosan visszaszorul ellenállásuk elnyomásának funkciója, mindinkább kifejlődnek a szocialista állam főfunkciói: a gazdasági-szervező és kulturális-nevelő funkciók. A szocialista világrendszer kialakulásával összefüggésben a békéért vívott harc és az ország védelmének funkciói mellett a szocialista államban kialakul egy új külsőfunkció: a testvéri együttműködés fejlesztése a szocialista országokkal. Amikor a szocializmus teljes és végleges győzelmet arat és a társadalom a kommunizmus kibontakozó építésének a szakaszába lép, a proletárdiktatúra állama egyetemes népi állammá alakul át, amely az egyetemes népi akarat kifejezésének a szerve. A szocialista állam a szocializmus megszilárdításának, a kommunista társadalom építésének eszköze. Az állam elhalása azt jelenti, hogy a szocialista államiság és a szocialista társadalom minden politikai szervezete fokozatosan kommunista társadalmi önigazgatássá fejlődik. Az állam teljes elhalásának feltétele a fejlett kommunista társadalom felépítése az országokon belül, valamint a szocializmus győzelme és megszilárdítása a nemzetközi küzdőtéren

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!