A zuglói nyilas per – 1967

1966

(idézet: A zuglói nyilas per – Sólyom József-Szabó László)

2

Bükköst részletesen kihallgatták társaira vonatkozóan is, így például arról, hogy mit tud Kröszl Vilmos cselekményeiről. E vallomások abból a szempontból is érdekesek, hogy milyennek ismerte meg az egyik véreb a másikat. Bükkös 1966. június 2-i vallomásában ezt mondja Kröszl Vilmosról:

„Én Kröszl Vilmost 1944. október 15-e előtt a nyilaskeresztes párt helyiségében, amely a XIV. Bácska utcában, egy villaszerű épületben volt, egyszer sem láttam. Tény az, hogy amikor a párt a Thököly út 80. szám alatt kezdett működni, Kröszl és féltestvére, emlékezetem szerint egy János keresztnevű, megjelentek, és attól kezdve részt vettek az akciókban. Arra nem emlékszem már, hogy Kröszl melyik csoportvezetőhöz tartozott, de tény, hogy valamilyen érdeme szerint fegyveres pártszolgálatnál teljesített szolgálatot. Kröszl magatartásával kezdettől fogva felhívta magára a figyelmet, s lassan közismerten garázda személynek ismertük meg, különösen a nőknél. Aki neki megtetszett, megerőszakolta, vagy ígéretet tett neki a megmentésére, ha vele nemileg közösül. De aztán az áldozatot mindig kivégezte. Egy alkalommal én magam kaptam rajta, amikor az emeleten levő nagyszobában egy fogoly zsidó nővel közösült. Durva, erőszakos, nagyhangú ember volt, s már akkor tudtam, hogy az elfogottak értékeit eltulajdonítja. Előttem nyilvánvaló volt azonban, hogy Kröszl Szelepcsényi megbízható emberei közé tartozik, s később ez be is igazolódott, mert Szelepcsényi távozása után — minden tiltakozásom ellenére — őt nevezték ki a kerület vezetőjének. Amikor Kröszl lett a kerület vezetője, akkor különösen sokat rabolt össze …”

A kihallgatás további részében a nyomozó arról faggatja Bükköst, hogyan bomlott fel 1944 karácsonyán a zuglói nyilas központ, s hogyan alakult újjá, egy-két nap múlva? Miért nem szöktek ők is Szelepcsényiékkel együtt, noha a szovjet csapatok már a nyakukon voltak? Azt mondja: egymástól féltek. S miközben „féltek”, még vadabb gyilkosságokkal tombolták ki magukat. E vallomásrészletben beszél egy, a Belvárosban lejátszódott epizódról is, amelyből kiderül, hogy az ellenállási mozgalom egyik hősének, Stollár Bélának a meggyilkolásában a zuglói nyilasoknak is szerepük volt.

„Bükkös: 1944. december 26-án jutott tudomásomra, hogy Szelepcsényi többedmagával a főkerület utasítása alapján elhagyta a Thököly út 80. számú házat és megkísérelték a Nyugatra, illetve a Németországba való távozást. Itt kell elmondanom, egy igen lényeges körülményt, amely magyarázatot ad arra is, hogy miért sikerült tulajdonképpen a XIV. kerületi pártszervezet újjászervezése a régi tagokkal is, Szelepcsényiék távozása után. Az történt ugyanis, hogy amíg mi 1944. december 25-én délután gettóőrségen voltunk, az V. kerületi pártszervezet a németekkel közösen egy nagyobb arányú fegyveres ellenálló csoportot számolt fel, a volt Berlini tér, a jelenlegi Marx tér közelében. Az akció egyébként a jelenlegi Bajcsy-Zsilinszky út és Szent István körút — a jelenlegi Stollár Béla utca és a Zrínyi Nyomda által határolt négyszögben zajlott le. Mivel itt egy nagyobb »reguláris« katonai csoport felszámolásáról volt szó, elsősorban a német katonai alakulatok vezették az akciót, de kisegítő személyzetként egyrészt az V. kerületből, másrészt a VI. kerületből, de a XIV. kerületből is kértek fegyveres pártszolgálatosokat.

Az akció során a lakóépületben — ahol az ellenálló katonák meghúzódtak — tűzharc keletkezett, melynek kapcsán, tudomásom szerint a helyszínen 20—25 elfogott katonát végeztek ki. Ugyanekkor a tűzharc következtében többen is meghaltak. Tudomásom szerint az ellenálló katonák egy részének a padlástéren sikerült elmenekülniük. Mivel az akcióban részvevőknek az volt a feltételezésük, hogy a házmester összejátszott az ellenállókkal, ezért a fegyveres pártszolgálat a németek utasítása alapján a házmestercsaládot a Duna-parton kivégezte. Egyébként ez az épület akkor nem volt csillagos ház. Az akció a késő esti órákig tartott, és így az ebben az akcióban részvevő XIV. kerületi pártszolgálatosok (Németh Lajos, Báli László, Erős János, Kraut József és Kraut Gyula, Bugár és még mások), akik egyébként a történetet elmondták nekem, már csak Szelepcsényiék távozása után érkeztek vissza a pártházba.

Egyébként ma már tudom, hogy ennek az ellenállási akciónak a vezetője Stollár Béla volt, aki vagy a tűzharcban vagy a kivégzés kapcsán a helyszínen meghalt. Szabadulásom után én magam is olvastam az emléktáblát, amelyet annak a háznak a falára helyeztek el, ahol ez az eset történt. Megjegyezni kívánom, hogy Németh Lajos és többi társa már akkor hangoztatták előttem, hogy a két belső kerület (V. és VI. kerület) nagyon kivette részét az »operációból« …

E vallomásomnál kívánom felhasználni az alkalmat arra, hogy módosítást tegyek az 1966. február 22-i vallomásomhoz viszonyítva, ugyanis ott ezt a körülményt kissé zavarosan és bizonyos fokig a valóságtól eltérően mondtam el. Tudatosan zavaró körülményeket is iktattam az akkori vallomásomba. Mint az későbbi vallomásaimból egyértelműen kiderül — én ezt a magatartásomat felszámoltam és így jelen jegyzőkönyvemet, illetve az események sorrendjére és tényére vonatkozó vallomásaimat 1966. május 17-én megkezdett jegyzőkönyveim alapján kérem figyelembe venni.

1944. december 27-én a reggeli órákban azonnal felkerestem a főkerületet, ahol már csak Rechtmann Kurttal — német származású magyar — az újonnan kinevezett főkerületvezetővel tudtam beszélni, ugyanis a korábbi főkerületvezető dr. Tóth Béla egy időben hagyta el a fővárost Szelepcsényivel. Rechtmann Kurt, tudomásomra hozta, hogy Kröszl Vilmost nevezte ki a kerület vezetőjének, engem pedig felelősségre vont, és elszámoltatott késedelmes jelentkezésem miatt és egyben közölte azt is, hogy Kröszl és még néhány fegyveres pártszolgálatos felkeresték őt 1944. december 26-án és elmondták, hogy ők hiába várakoztak a Thököly út 80. szám alatt rám, és ezért jöttek a főkerületbe további utasítások végett. A »fejmosás« után, mint régi tapasztalt nyilast, engem bízott meg a kerületvezető-helyettesi teendők elvégzésével, és egyben felhívta a figyelmemet, hogy ne tiltakozzak Kröszl személye ellen, hanem én is igyekezzek az erőskezű ember mellett a szétesett kerületi apparátus újjászervezésében működni.
1945. december 27-én, amikor ismételten a Thököly út 80. szám alatt jelentem meg, Kröszl hozzákezdett a bujkáló, vagy ellenálló személyek további felkutatásához. Tehát az újjászervezett apparátus magját a velünk együtt a gettóőrzésből visszajött 6 ember, valamint a Stollár Béla-féle ellenálló csoport leveréséből visszamaradt 8—10 ember alkotta. Ugyancsak a régiekhez tartoztak azok (talán 3—4 fő), akik Szelepcsényivel együtt december 25-én hagyták el a pártházat, de különböző okok miatt visszatértek a Thököly úti pártházba. Ilyen volt Szőke Antal, a korábbi ifjúságvezető is. Tőlük tudtam meg egyébként, hogy csoportjuk, mintegy 35—40 ember, tűzharcba került és eközben Szelepcsényi is megsebesült. Ma már nem emlékszem, hogy ezek az emberek milyen indokkal hagyták el Szelepcsényit, de tény, hogy Kovács István még a Várban is velem volt (együtt estünk orosz fogságba 1945 februárjában), Baráth Kálmán nem sokkal a Thököly út 80. szám alól történt eltávozásunk előtt tűnt el, ugyanígy Szőke Antal is. Az újjászervezett XIV. kerületi fegyveres nyilas párt emberei — megítélésem szerint — 1944. december 27-től 1945. január 11-ig a XIV. kerület területén még további 150—220 személy kivégzését hajtották végre. Megítélésem szerint — erről nagyon sokat gondolkodtam — a XIV. kerületben a hatalom átvétele óta 1000—1200 embert végeztünk ki 1945. január 11-ig. Mint ahogy azt már korábbi vallomásaimban is elmondtam, a kivégzések a pártház pincéjétől kezdve a kerület különböző helyein, mint például a Thököly úti zsidó imaház, a Stefánia út, a Városliget különböző pontjai, azonkívül a Duna-part, sőt a kerületen kívül eső helyeken is történtek …”

A kihallgatást ezután június 6-án folytatják, és ezúttal Bükkös a karácsony utáni terroruralomról beszél.

„Bükkös: A főkerületből való visszaérkezésem után — mint azt már korábban is jeleztem — Kröszl Vilmos, mint a XIV. kerületi párt új vezetője — hozzákezdett a fegyveres ellenállás megszervezéséhez. Határozottan tudom — Németh Lajos és Kröszl Vilmos elmondták —, hogy a Danuvia-gyár egyik nyilasszervezőjétől szereztek fegyvereket és ez a nyilasszervező tudomásom szerint Kovács Gyula volt. Néhány napon belül, legjobb emlékezetem szerint, a kerület törzsével együtt a fegyveresek létszáma mintegy 30 főre emelkedett. Ezek a következők voltak: Kraut Gyula, Kraut József, ifj. Baráth János, Baráth Kálmán, id. Baráth János, Erős János, a pártszolgálat egyik csoportvezetője, Füredi Pál, Kovács József, Kovács János, Kovács István, Bugár Gyula, Kapocsi Lajos csendőr törzsőrmester, Szőke Antal, akik valamivel idősebbek voltak és számos 16—20 éves fiatal, akik közül a következőkre emlékszem: Hortobágyi László, Hernádi Jenő, Pátrovics Gyula, Kálmán László, ifj. Michalik Gyula és még egynéhány személy, de ezek nevére már nem emlékszem.

A nyilaskeresztes párt XIV. kerületének törzsét viszont már Kröszllel közösen rögzítettük, bár az ő személye és a baráti köréhez tartozó Németh Lajos, a két Kraut, az id. Baráth, Kovács József és még egynéhányan, erősen befolyásoltak bennünket. Ennek megfelelően a kerületvezető Kröszl Vilmos lett, én voltam a helyettes. Felderítés vezető Báli László, a pártszolgálat vezetője Németh Lajos, a pénztáros Csiszár István lett, míg az állományvezető és irodavezetői funkciót Iglódy Sándor látta el, emellett én továbbra is megtartottam a propagandavezetői tisztségemet is.

Nyomozó: Átadok önnek egy, a »Nyilaskeresztes Párt Főkerület Vezetőjének« címzésű eredeti jelentést, amelynek aláírója Kröszl Vilmos kerületvezető. Kérem, nyilatkozzon erről!

Bükkös: A nekem átadott jelentés, mint látható, gépírással készült és azon az általam már fentiekben elmondott tisztségek és azok viselőinek neve látható, lakcímükkel és pártigazolvány számukkal ellátva. Ez a jelentés 1944. december 27-én készült, melyet én személyesen vittem még ugyanaznap este a főkerületbe, és ott átadtam Rechtmann Kurtnak.

Nyomozó: Folytassa!

Bükkös: A pártszolgálatosok és a törzs pihenő idejét a Thököly út 80. szám alatt töltötte. A lakóhelyén ekkor már senki nem tartózkodott, mindannyian a pártházban laktunk. Ennek megfelelően az olyan személyek családtagjai — vagy ők maguk —, akik valamilyen oknál fogva nem távoztak el az 1944 november végén, vagy december elején útnak indított nyilasvonattal, bent laktak a pártházban. Így a 30 férfin kívül mintegy 10—12 női személy is lakott a Thököly út 80-ban, majd a Dohány utcai bútorraktárban. Még egynéhány gyerek is velünk volt. Úgy emlékszem, hogy a pártházban lakók főzési szükségletét Dömökné és két nagyobb lánya látták el. Már 1944 karácsonya és újév között a front olyan közel került a Thököly út 80. szám alatti székházhoz, hogy a fegyveres harcokban való részvétel lehetősége mindennapos volt. Határozottan tudom, hogy pártszolgálatosaink egy része, köztük én és Kröszl is, néhány alkalommal a német katonai parancsnokságtól kapott utasítás alapján, a Körvasútsornál húzódó német védelmi állásokba mentünk (ahol magyar katonák és csendőrök is harcoltak), és mi is bekapcsolódtunk az orosz hadsereg feltartóztatására irányuló fegyveres harcba. Az ilyen jellegű megnyilvánulások önkéntes alapon történtek és természetesen csak ritkán fordultak elő. Mi elsőrendű feladatunknak továbbra is a belső front megszilárdítását tartottuk, ami alatt az értendő, hogy a bujkálok felkutatását, a razziázásokat, a pártházba való beszállításukat és esetenkénti kivégzésüket folytattuk.

Emlékezetem szerint december utolsó napjaiban, 30—31-én, Németh Lajos irányítása mellett működő pártszolgálatosok valahonnan a Hajcsár utca környékéről hoztak be elfogott férfiakat és nőket. A pártház épületében az óvóhelyi részben, a pincében helyezték el őket, és ugyanitt kezdődött meg a kihallgatásuk is. Az új szervezésnek megfelelően a kihallgatásokat (ütlegelések és különböző kínzások közepette) Báli László, a felderítés vezetője és Németh Lajos pártszolgálat-vezető irányították, és részt vettek benne ők maguk is. Ezeket a személyeket Kröszl utasítására egyrészt a Városligetben, másrészt a Duna-parton végezték ki. Mindkét esetben Kröszl maga is részt vett a kivégzésben. Én ezekben a kivégzésekben nem vettem részt. Úgy emlékszem, hogy amíg Kröszl volt a kerületvezető, én csak egy razzián vettem részt. Ekkor is fogtunk el embereket, mintegy 20—25 főt és a gettóba kísértük őket. Kröszlt egy német gépkocsi ellopása miatt Rechtmann Kurt 1945. január 1-én leváltotta kerületvezetői tisztségéből és ez időtől kezdve engem bízott meg a kerület vezetésével. Rechtmann Kurt ezt az intézkedést személyesen, a Thököly úti székházunkban hajtotta végre. Mivel Kröszl mellett több, hozzá hasonló elvadult ember is volt, és azok ragaszkodtak az ő személyéhez, minden tiltakozásom ellenére megmaradt kerületvezető-helyettesnek.

A XIV. kerületi lakosságnak hamarosan tudomására jutott, hogy 1944 karácsonya után a nyilaskeresztes párt eredeti helyén, a Thököly út 80-ban újjászerveződött. Különböző helyekről érkeztek besúgások, bejelentések. Január 3-án lehetett, hogy Németh Lajosék a Homérosz moziból — ahol már vagy 10 embert megöltek — megint 18—20 fiatalembert behoztak. Tényként közölték velem, hogy viszik őket a Duna-partra kivégezni. A kivégzés helye ebben az esetben az Erzsébet-híd pesti hídfőjének bal oldala volt, amelyet ebben az időben Eskü térnek hívtak. A 15—20 fő elfogott személyt teherautóra raktuk és így szállítottuk a helyszínre. A gépkocsit ebben az esetben is Kraut Gyula vezette. A kivégzésen rajtam kívül mintegy 10—15 fegyveres pártszolgálatos vett részt: Kröszl Vilmos, Németh Lajos, Báli László, Kraut Gyula és Kraut József, Erős János, Füredi Pál, Pintér László, Kálmán László, Kovács István, Baráth Kálmán, Baráth János és még mások, akiknek a nevére nem emlékszem. A gépkocsival egész közel mentünk a Duna-parthoz, majd foglyainkat leszállásra kényszerítettük. A folyó kőpadján egymás mellé sorba, arccal a víz felé állítottuk őket, majd 3—4 méter távolságból sortüzet nyitottunk rájuk. A lövések hatására többen összerogytak és a vízbe estek. A parton maradók tetemét belökdöstük a Dunába. Én ez alkalommal esetleg 1—2 ember halálát okozhattam …

Január 7-e körül ismételt razzia eredményeként mintegy 30 zsidó személyt szedtünk össze és a vallatás után gyalogosan elindultunk velük, hogy a gettóba kísérjük őket. A volt Aréna út (jelenleg Dózsa György út) és Ajtósi Dürer sor sarkán, ahol ebben az időben még a városligeti színkör épülete állt, valamilyen módon zavar keletkezett a foglyok között és futásnak eredtek. A menekülő foglyokra Kröszl parancsára sorozatlövésekkel tüzelni kezdtünk. Ebben az akcióban rajtam kívül részt vett még Németh Lajos, Kovács István, Kovács János. Kraut Gyula. Kraut József, Hortobágyi László, Hernádi Jenő, Báli László, Bugár Gyula, Füredi Pál, Erős János, ifj. Baráth János, Szőke Antal, Pintér László, Kálmán László, természetesen Kröszl Vilmos és még mások. Ha jól emlékszem, 20-an kísértük a csoportot. Mint mondottam, Kröszl utasítására mindannyian tüzeltünk a menekülő foglyokra és én magam is célzott lövéseket adtam le. Azt ma már nem tudom, hogy ez esetben hány főt lőttem le, de valószínűnek tartom, hogy 1—2 főnél többet nem. Ugyanígy tettek a jelenlevő fegyveresek is. A pártházból való távozásom előtt néhány nappal újabb és újabb razziákat hajtottunk végre, egyrészt a pártház környékén a Stefánia úton, másrészt a Thököly úton és a Szent Domonkos utca környékén. A razziák eredményeképpen összesen még 50—60 embert foghattunk el, akik közül egy alkalommal, talán január 8-a körül mintegy 40 főt az Aréna úton keresztül egyenes útvonalon a Duna-partra vittünk és itt géppisztoly sorozatlövéssel végeztünk velük. Az akcióban 15—20-tagú fegyveres csoport vett részt rajtam kívül.”

Íme, így vallott Bükkös a nyomozó hatóságok előtt. Mindaz, amit idézünk, csak csekély töredéke annak a vaskos anyagnak, amely Bükkös vallomását tartalmazza. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy ugyanilyen részletesen hallgatták ki a többi 18 vádlottat, elképzelhető a nyomozati vallomások terjedelme.

És a többiek?!

A nyomozók Bükkössel egy időben folytatták a többi őrizetbe vett nyilas kihallgatását. Kezdetben valamennyien tagadni próbálták a terhükre rótt bűncselekményeket, de aztán a tanúkkal való szembesítések, a vádlottársak vallomásai és egyéb bizonyítékok hatására a legtöbben elismerték bűnösségüket és részletes vallomást tettek.

Fontos dokumentumokat jelentettek a szembesítések. Az egyik szembesítés Kálmán Imre életben maradt egykori áldozat és Bükkös György között zajlott le.

„Készült a Belügyminisztérium … alatti hivatalos helyiségében 1966. június 31-én Kröszl Vilmos és társai ellen háborús és népellenes bűntett alapos gyanúja miatt Kálmán Imre tanú és Bükkös György terhelt közötti szembesítésről.

Miután a tanú, a hamis tanúzás következményeire vonatkozó ismételt figyelmeztetést tudomásul vette, a szembesítettek a feltett kérdésekre az alábbiakat adják elő:

Nyomozó: Ismerik-e egymást, nem állnak-e egymással perben, haragban, vagy rokonságban?

Kálmán Imre tanú: A velem szemben ülő személyt felismerem, 1944. december 20-án láttam őt azzal a nyilascsoporttal, akik engem és szüleimét a Budapest, XIV. ker., Thököly út 156. szám alatti lakásunkról elhurcoltak. A nevét nem tudom.

Bükkös György terhelt: Nem emlékszem a velem szemben ülő tanúra, nem tudom, hogy láttam-e őt valaha, de lehetséges.

Nyomozó, Kálmánhoz: Milyen körülmények között találkozott az önnel szemben ülő Bükkös György nevű személlyel, az ön által megjelölt időben?

Kálmán: 1944. december 20-án, a délelőtti órákban egy 10—12 főből álló nyilascsoport rontott be zuglói házunkba. E csoporttal együtt volt a most már név szerint ismert Bükkös György is. Ő a többiektől eltérően civil ruhában volt. Egy sötét színű szövet télikabát és ugyancsak sötét színű szőrmegallér volt rajta. A kabát nem rendes gombokkal, hanem paszománttal záródott. Ezt a kabátot »Bocskai-kabátnak« hívták. Amikor a nyilasok engem és szüleimét körülvettek, az egyik nyilas megkérdezte a kissé távolabb álló Bükköstől, hogy: »ezek voltak azok?«, mire Bükkös azt válaszolta, hogy igen. Ebből az tűnt ki, hogy Bükkös vezette hozzánk a nyilascsoportot, amely aztán engem szüleimmel együtt elhurcolt. Megjegyzem még, hogy emlékezetem szerint Bükkös akkor bajuszt viselt és így ismertem fel a nekem bemutatott album 67-es számú képén. Most a személyes találkozás során látom, hogy nincs bajusza, de ennek ellenére határozottan felismerem őt. Még azt kívánom megjegyezni, hogy amikor minket a nyilasok elvittek a lakásról, ő nem jött velünk, hanem a közben is érkezett nyilasok egy részével együtt ő is ott maradt a házban.

Bükkös: Előadom, hogy a tanú vallomása mindenben megfelel a valóságnak. Valóban, abban az időben bajuszt viseltem. Volt egy sötét szőrmés, úgynevezett Bocskai-kabátom, amiről a tanú említést tett és abban a kabátban, tehát civilben, több akcióban is részt vettem. Az is igaz, hogy 1944 december közepe felé voltam egy csoporttal a Bosnyák tér közelében egy egyedül álló házban, ahonnan a csoport zsidókat vitt el. Arra azonban nem emlékszem, de lehetséges, hogy a tanú szülei voltak azok. Erre egyébként nem tudok magyarázatot adni. Az is határozottan igaz és emlékszem is rá, hogy én és több formaruhás nyilas ott maradtunk és házkutatást tartottunk. Ebben az akcióban emlékezetem szerint részt vettek: Kröszl, Kovács János, Németh Lajos, Hollai, Tallós, ifj. Hollós Zoltán, Szőke Antal, Vigh Sándor, Vigh István, Erős, Baráth Kálmán, Bugár és esetleg ifj. Michalik Gyula és mások. Mindet nem tudom felsorolni, mert olyan esetben, mint ebben is, amikor, ezen a címen illegális kommunista nyomdát sejtettünk, ilyenkor az egész pártszolgálat kivonult. Ez történt most is. Emlékezetem szerint, a pártházon belül volt olyan nézet, hogy különböző hamis menleveleket és számunkra ellenséges hangú röplapokat készítenek és terjesztenek a XIV. kerületben. Ilyen röplapokat megelőzően magam is láttam. A gyanús mozgásokról egyrészt a nyomozó iroda felderítése alapján, másrészt a párttagság kötelező megfigyelései alapján, illetve a lakosság köréből történt bejelentések felhasználásával szereztünk tudomást.

Nyomozó: Van-e egymáshoz kérdésük, észrevételük?

Kálmán: Nincs kérdésem, észrevételem.

Bükkös: Kérdésem nincs a tanúhoz. Annyit kívánok megjegyezni, hogy emlékezetem szerint a tanú lakásán akkor a házkutatás során találtunk és foglaltunk le számunkra ellenséges hangú, békét követelő kommunista röplapokat.

Kálmán: így van, mert abban az időben foglalkoztam ilyen röplapok terjesztésével és ilyenek valóban voltak a lakásomon.

Nyomozó: Miután a szembesítetteknek egymáshoz több kérdésük, észrevételük nincs, a szembesítést befejezem.”

De szembesítették a terhelteket is egymással. Erről is hiteles jegyzőkönyvek készültek. Kröszl Vilmos, aki egyébként a nyomozás során azok közé tartozott, akik mindent beismertek, csak éppen azt tagadták, hogy emberek kivégzésében részt vettek volna, így reagált terhelttársa, Baráth Kálmán szembesítési vallomására:

„Szembesítési jegyzőkönyv, készült a Belügyminisztérium … alatti hivatalos helyiségében 1966. július 12-én Kröszl Vilmos és társai ellen, háborús és népellenes bűntett alapos gyanúja miatt, Kröszl Vilmos és Baráth Kálmán terheltek szembesítéséről.

Miután a terheltek tudomásul vették, hogy a szembesítés alkalmával egymáshoz kérdést csak a szembesítés vezetőjén keresztül intézhetnek, a feltett kérdéseikre az alábbiakat adják elő:

Nyomozó (mindkét félhez): Ismerik-e egymást, perben, haragban, rokoni kapcsolatban állnak-e egymással?

Baráth: A szemben ülő személyt Kröszl Vilmosnak hívják, a Thököly út 80. szám alatti nyilas pártházból ismerem. Perben, rokonságban, haragban nem állok vele.

Kröszl: A velem szemben ülő személyt ismerem, nevét nem tudom, perben, haragban, rokonságban nem állok vele.

Nyomozó (Baráth-hoz): Mondja el, hogy Kröszl Vilmost milyen körülmények között ismerte meg, és mit tud a tevékenységéről elmondani?

Baráth: 1944. október 15. után ismertem meg, amikor több alkalommal a Thököly út 80. szám alatti pincében zsidó és kommunista gyanús egyének kivégzésében vele együtt részt vettem. A Thököly úti nyilas pártházban Kröszl Vilmos a fiatal pártszolgálatos nyilasoknak, nekem, vagyis Baráth Kálmánnak, Szőkének, Michaliknak és másoknak, így öcsémnek, ifj. Baráth Jánosnak bemutatta, hogyan kell az elfogott személyeket kihallgatni, bántalmazni, megkínozni. Kröszl vezetésével továbbra is ugyanolyan tevékenységet folytattunk, mint Szelepcsényi vezetése idején, és ezt követően Kröszl vezetésével két alkalommal vettem még részt a Városligetben emberek tömeges kivégzésében. Egy-egy kivégzés során 8—10 főt lőttünk agyon.

Nyomozó (Kröszlhöz): Tegyen vallomást a fentiekre vonatkozóan.

Kröszl: Baráth Kálmán vallomása annyiban felel meg a valóságnak, hogy kétségtelen, láthatott engem a Thököly út 80-ban, mert én ott többször megfordultam, tag voltam. Tudok arról, a pártházban gyakran előfordult, hogy ott embereket kivégeztek és bántalmaztak. Igaz az is, hogy én is részt vetítem a karácsony esti vacsorán, de az utána következő kivégzésben nem vettem részt. Az is igaz, hogy karácsony után én lettem a XIV. kerületi nyilas pártszervezet kerületvezetője és Baráth Kálmán részt vehetett a vezetésem ideje alatt emberek kivégzésében, mert én magam és Bükkös adtunk a kivégzésekre utasításokat. Én azonban a Baráth Kálmán által elmondott kivégzésekben nem vettem részt. Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy én a kivégzések vezetésében, vagy a kínzásokban részt vettem volna, nem mutattam meg a fiatal pártszolgálatosoknak sem az emberek bántalmazásának módszereit.

Nyomozó (Baráth-hoz): Fenntartja-e vallomását?

Baráth: Fenntartom vallomásomat, mert amit én vallottam, az megtörtént. Határozottan állítom, hogy vallomásom teljes egészében megfelel az igazságnak.

Nyomozó (mindkét félhez): Van-e egymáshoz kérdésük?

Miután a szembesítettek kijelentik, hogy egymáshoz kérdésük nincs, a szembesítést befejezem.”

A nyomozásnak egyébként volt egy igen lényeges fázisa, a nyomozási kísérlet, amely filmszalagra is került. A nyomozási kísérlet tulajdonképpen helyszíni bemutatása annak, mit, hogyan, hol követett el a terhelt. Ez azért is szükséges, hogy az őrizetbe vettek ne vallhassanak maguknak olyan bűnöket — bármilyen okból —, amelyeket ők nem követtek el. Az ilyen nyomozási kísérletet — több személy esetén — először minden gyanúsítottal külön-külön folytatják le, nekik kell megjelölniük — minden előzetes felvilágosítás nélkül —, hogy hol történt a bűncselekmény, tehát hová menjenek ki. Pontosan meg kell mondaniuk, milyen eszközzel követték el a bűncselekményt, s hogyan hajtották végre. Mivel itt emberek életének kioltásáról volt szó, ember nagyságú női és férfi bábukat, valamint korabeli puskákat, géppisztolyokat és pisztolyokat — fából készült, de tökéletes másolatokat — biztosítottak a kísérlethez. A terhelteket ki vitték az általuk megjelölt helyekre, ahol bemutattatták velük a gyilkosság pontos helyszínét, s azt, hogyan követték el. Egyben elmondatták velük azt is, hol álltak a társaik, kik voltak azok, mit csináltak stb. Így a nyomozási kísérlet teljesen kizárja még a lehetőségét is annak, hogy 22 év távlatából bárki is magáénak valljon olyan bűncselekményt, amelyet nem ő követett el. A terheltek „bemutatója” alkalmas volt arra is, hogy a nyomozók még pontosabbá tegyék a korábbi adatokat, valamint kiszűrjék azokat a cselekményeket, amelyek ugyan megtörténhettek, de a bizonyítás szempontjából nincsenek kellően alátámasztva. A cél az volt, hogy a zuglói nyilasok felelősségrevonása során csak minden kétséget kizáróan bizonyított esetek kerüljenek a vádhatósághoz, majd a bíróság elé.

Ily módon folytattak le nyomozási kísérletet a Stefánia úti padoknál, a Duna-parton, a Lánchíd és az Erzsébet-híd közötti szakaszon, a Rákos-patak Duna-parti torkolatánál, a bolgárföldeken, a pártház pincéjében, a zsidó imaházban stb., mindazon a helyeken, ahol a terheltek vallomása szerint bűncselekmények történtek. Természetesen a 450 bizonyított gyilkosság mindegyike még így sem kerülhetett filmszalagra.

Érdemes megfigyelni Kröszl vallomásait, a bizonyítékok nyomán, hogyan ismer el napról napra többet az „egyszerű párttagságtól” a kerületvezetésig, s hogyan próbál kibújni a gyilkosságok jogos vádja alól.

Kröszl Vilmos 1966. február 17-én így vall:

„Azt elismerem, hogy 1944. október 15-e körüli napokban beléptem a nyilaskeresztes párt XIV. kerületi szervezetébe, ahol csak szimpla tag voltam és semmilyen tevékenységet nem fejtettem ki. Többször jártam fel a kerületi nyilas székházba, amely a Thököly út 80. szám alatt volt. Látásból sok nyilast ismertem, nevüket nem tudom. A nyilas pártházba főleg szórakozni jártam. Részt vettem nyilas röplapok terjesztésében egy Rózsi nevű lánnyal. 1944 november első hetében a röplapokat a Nagy Lajos király úton szórtuk el, és adtuk az emberek kezébe. A röplap szövege felhívás volt a hungarista mozgalomhoz való csatlakozásra …”

1966. február 19-én már egy kicsit többet mond, mert megtudta, hogy nincs egyedül, tehát társai könnyen rávallhatnak.

„Amikor Szálasi átvette a hatalmat, 1944. október 15-e után, jelentkeztem a XIV. ker. nyilas székházban, beléptem a nyilas pártba és mindjárt megkaptam a tagkönyvet is. Ez idő után rendszeresen feljártam a nyilas pártba. Eleinte a nyilasok által felnyitott üzletekből szállítottuk be az árukat a székházba. Karszalagot 3—4 nap múlva kaptam, 1944. október 20. körül. A karszalag: piros alapon fehér körben zöld színű nyilaskereszt volt. Fegyvert először 1944 december közepén a VI. ker. nyilas székházban az ottani kerületvezetőtől kaptam, egy 9 mm-es frommer típusú pisztolyt. Mindjárt meg is bízott a XIV. kerületben nyilas kerületvezetőnek. A helyettesem Bükkös György. Pártszolgálat-vezetőnek Németh Lajost bíztam meg, aki pár nap múlva feleségét és gyerekét is odahozta lakni. Állományvezető Iglódy Sándor lett, aki később a Thököly úton meghalt, egy belövés következtében.

A kerületi nyilas pártszolgálatosok fegyverzete hiányos volt, mert Szelepcsényiék sok fegyvert magukkal vittek. Egy Szentesi nevű nyilas — aki a Danuvia-gyárban dolgozott — közbenjárására kaptunk géppisztolyokat, puskákat, leventepuskákat, és egy láda lőszert. Körülbelül 5—6 géppisztolyunk, 7—8 puskánk és 3—4 darab leventepuskánk volt. A fegyverekért Bükkös ment el 7—8 emberével a Danuvia-gyárba. Én a XIV. kerületi nyilas pártban kerületvezető körülbelül csak egy hétig voltam, mert Bükkös elintézte, hogy ő legyen a vezető és én lettem a helyettese. A jelenlevő többi nyilas pártszolgálatos ragaszkodott ahhoz, hogy én legyek a helyettes. Némethet is le akarta váltani Bükkös, de az nem adta át a szolgálatvezetést. Mi is támogattuk Némethet, és így továbbira is ő lett a pártszolgálat vezetője. Amikor Bükkös lett a kerületvezető, körülbelül 40—50 fő volt a pártszolgálatosok és az ott-tartózkodó nyilasok száma.”

Kröszl Vilmos 1966. február 22—i vallomása:

„Nyomozó: Ön előző kihallgatása során tagadta, hogy 1944. október 15. és december 24-e közötti időben fegyveres pártszolgálatos volt. Fenntartja-e továbbra is ezt a vallomását?

Kröszl: Igen, fenntartom. Nem voltam pártszolgálatos!

Nyomozó: Idézem önnek Németh Lajos terhelt 1966. február 18-án felvett jegyzőkönyvi vallomásából az alábbi részletet: »A Thököly út 80. szám alatti nyilas pártházban levő nyilas pártszolgálatosok közül az alábbiakra emlékszem: Kröszl Vilmos …« Tegyen a fentiekre vonatkozóan vallomást.

Kröszl: Továbbra is azt vallom, hogy én nem voltam pártszolgálatos. Egyszerű tag voltam, és akkor nem is voltak kínzások, meg foglyok, meg kivégzések …

Nyomozó: Idézem önnek özv. Bárdy Lajosné tanú 1966. február 9-én felvett jegyzőkönyvi vallomásából az alábbi részletet: »…Kröszl Vilmosról tudom, hogy aktív nyilas pártszolgálatos volt … A nyilasok hatalomátvételét követően egyenruhában, nyilaskeresztes karszalaggal és géppisztollyal láttam őt több alkalommal …« Tegyen vallomást fenti idézetre vonatkozóan.

Kröszl: A fenti idézetet, Bárdy Lajosné tanú vallomását tagadom, nem felel meg a valóságnak.

Nyomozó: Idézem önnek Bükkös György terhelt 1966. február 22-én felvett jegyzőkönyvi vallomásából az alábbi részletet: »… Én kifejtettem a véleményemet és elmondtam, hogy Kröszl Vilmost nem tartom alkalmasnak egyéniségénél fogva a kerület vezetésére, mert korábban, mint egyenruhás fegyveres pártszolgálatos, durván, erőszakosan viselkedett az őrizetben levő foglyokkal, és tudomásom volt arról is, hogy a foglyokat kifosztotta és az értékeket magánál tartotta.« Tegyen vallomást a fentiekre vonatkozóan.

Kröszl: A fenti idézet, Bükkös vallomása nem felel meg a valóságnak, mert ez éppen fordítva volt, Bükkös volt a terror embere, aki mindig csak azt hangoztatta, hogy nyakunkon vannak az oroszok és mi még mindig csak kesztyűs kézzel bánunk a zsidókkal. Bükkös minden idejét zsidók összeszedésére és kirablására fordította. Bükkös 4—5 fegyveres pártszolgálatossal állandóan járt-kelt, hogy elfogja a még bujkáló zsidókat. Meg a kapuügyeletesnek is ezt az utasítást adta és kijelentette — amit én is hallottam —, hogy a feljelentések csak saját kezébe menjenek.”

Kröszl Vilmos 1966. március 7-i vallomásából:

„Nyomozó: Tegyen vallomást arra vonatkozóan, hogy 1944. október 15. után milyen tevékenységet folytatott ön a Thököly út 80. szám alatt levő nyilas pártházban és ott milyen események történtek.

Kröszl: Hosszú ideje gondolkozom az eseményeken. Nekem nagyon sok mindenről volt és van tudomásom, melyek ezekben az időkben történtek. Tudok arról, hogy Szelepcsényi kerületvezető vezetése alatt nagyon sok embert hoztak be a Thököly út 80-ba, és ezeket a személyeket vallatásnak vetették alá. Ezt elismerem. A vallatás a legkülönfélébb brutális módon történt. Az embereket Szelepcsényi által felállított négy brigádhoz tartozó pártszolgálatosok vallatták, és Szelepcsényi utasításának megfelelően elvitték a gettóba, vagy kivégezték őket. A pártszolgálatosoktól nyert értesüléseim szerint, az emberek egy részét teherautóval a Duna-partra vitték, és ott végezték ki őket. Elismerem, hogy Szelepcsényi alatt rendszeresen tartottunk razziákat … Tudomásom szerint levélben és személyesen is történtek bejelentések bujkáló személyekre. Egy-egy bejelentés kapcsán — vagy a nyomozó csoport felderítése alapján — a felderített személyeket általában úgy fogták el, hogy Szelepcsényi, a Danuvia igazgatójától rendelkezésére bocsátott hatszemélyes fekete színű személyautóval, nagy szirénázás közben 4—5 fegyveres pártszolgálatossal kivonult a bejelentettek búvóhelyéhez. A behozott személyeket megmotozták és értékeiket elszedték tőluk, majd Szelepcsényi szobájában kihallgatták őket, kutatva további bujkáló személyek és elrejtett értékek után. A foglyokat a pincébe zárták, majd innen elvitték őket kivégezni. Tudok arról, hogy Szelepcsényi nemcsak a XIV. kerület területén fogatott el embereket, hanem a város különböző kerületeiben is. Tudom azt, hogy például a Belvárosban is fogtak el gazdag zsidókat. Hollós (akinek két fia is ott teljesített szolgálatot), hangosan kiabálta egy alkalommal: »Vigh, nagy fogást csináltunk. A Belvárosból hoztunk egy pacákot, 40 ezer pengő van a bőröndjében! …« Megítélésem szerint a Szelepcsényi vezetése alatt működő pártszolgálat naponta 15—20 személyt fogott el, akiket a vallatás után — általában éjszaka — kivégeztek. Az elfogattak számához viszonyítva nagyon kevés volt azoknak a száma, akiket szabadon engedtek, vagy a gettóba vittek. 1944 karácsony éjszakáján Szelepcsényi 50—60 fegyveres emberrel hagyta el a kerületet.

Mint már vallottam, én 1944. december 24-én 21 és 21,30 óra között elhagytam a párthelyiséget, ahol Szelepcsényi ünnepi vacsorát adott, majd utána mulatoztak. Szelepcsényiék távozása után a főkerület részéről Rechtmann Kurt engem nevezett ki kerületvezetőnek és azzal bízott meg, hogy szervezzem újjá a kerületet, de én nem vállaltam …

Nyomozó (erőteljesen hangsúlyozva): Egyáltalán nem vállalta?

Kröszl: Egyáltalán nem.

Nyomozó (felmutatja a listát): Ez az ön aláírása?

Kröszl: Igen … Hát … Szóval elvállaltam … tényleg. Aztán megszerveztük a pártszolgálatot, irodavezetőt állítottunk be, pénztárost és állomány vezetőt jelöltünk ki. Erről a főkerületnek az én aláírásommal ezt a jelentést küldtük …

Nyomozó: Beszéljen végre őszintén! …

Kröszl: Megpróbálok … Utasításunk továbbra is az volt, hogy derítsük fel a bujkáló zsidókat, ékszerüket, pénzüket szedjük el és juttassuk el a főkerülethez, a behozott személyeket pedig önállóan el kell tüntetni a föld színéről, nem pedig terhelni vele a főkerületet. Rechtmann Kurt arra utasított, hogy mindenben vessem alá magam Bükkös Györgynek és az ő elképzelései szerint irányítsam a munkát. Németh Lajost neveztem ki a pártszolgálat vezetőjének, mert őt tapasztalt embernek tartottam. Németh Lajos már Szelepcsényi idején is pártszolgálatos volt, így benne tökéletesen megbíztam. Németh több esetben hívta fel a figyelmemet arra, hogy a főkerület utasításait mindenben végre kell hajtanunk, mert különben saját bőrünket visszük a vásárra. Németh munkáját néhány visszamaradt régi pártszolgálatos és az újonnan hozzánk csapódott emberek támogatták. Tudom azt, hogy a pártszolgálat emberei önállóan is tevékenykedtek. De, hogy lássák őszinteségemet, elismerem, hogy egy alkalommal 6—7 ember elszállítására adtam utasítást Némethnek.

Nyomozó: Talán inkább kivégzésre?!

Kröszl: Igen … Likvidálásra. Ezt mi így hívtuk … Németh Lajos és emberei elszállították az esti időben a foglyokat, majd másnap reggel nekem jelentette, hogy mindet kivégezték. Én nem kérdeztem meg Némethtől, hogy milyen módon végezték ki az elszállított embereket. Ő gyakorlott ember volt. Németh Lajos hatáskörébe tartozott a foglyok elfogása, bekísérése, kihallgatása,, likvidálása. Megbíztam benne … A foglyoktól elszedett értékeket Németh Lajos leadta Bükkös Györgynek, aki egy páncélládában tartotta azokat.

Nyomozó: Mégis, ön szerint hol végezték ki az üldözötteket?

Kröszl: Az én kerületvezetési időm alatt, megítélésem szerint elsősorban a Duna-partra vitték kivégezni a pártszolgálat emberei a foglyokat …

Nyomozó: Honnan tudja?

Kröszl: Hallottam annak idején … Én több esetben adtam Németh Lajosnak olyan utasítást, hogy szállítsa a foglyokat a főkerületbe, vagy a gettóba. Leváltásom előtti napokban — december vége felé — öt zsidó személyt kísértettem be a főkerületbe. Ezt követően Bükkös György lett a kerületvezető. Rechtmann leváltásommal egyidejűleg közölte, hogy ne forduljon többet elő, hogy a foglyokat beküldőm a főkerületbe. Ezzel ne terheljük a munkájukat. Az elfogott személyeket saját hatáskörben kell elintézni ás eltüntetni a föld színéről. Utasított, hogy a városparancsnok Nidossy utasításának megfelelően, az elfogott személyeket azonnal ki kell végezni, miután az értékeiket megszereztük vagy azok rejtekhelyeit megtudtuk … Utasított bennünket, hogy aki csak tud, minél több és főleg gazdag bujkáló zsidót derítsen fel, hogy mi, a XIV. kerületiek is tudjunk jobb eredményeket felmutatni a főkerületnek.

Emlékezetem szerint a pártszolgálathoz tartozó Pintér László — és mások is — öntevékenyen hoztak be zsidókat … Érdeklődésemre, hogy mi történt a zsidó foglyokkal, olyan válaszokat kaptam, hogy »elszöktek«, vagy azt, hogy »bevittük őket a gettóba«. Ezekben a jelentésekben kételkedtem. Sokszor gondoltam, hogy a foglyokat kivégezték, miután az értékeiket elszedték tőlük …”

Íme, Kröszl Vilmos, az „ártatlan”, aki csak abban érzi magát bűnösnek, hogy bent tartózkodott a zuglói nyilasházban, s aki csak „gondolta”, hogy a foglyokat kirabolják, aztán kivégzik …

A nyomozók kezében Kröszl cselekményeire volt már kezdetben is a legtöbb bizonyíték. Amikor még szabadlábon volt, és nem is sejtette, hogy közeledik a felelősségre vonás órája, már akkor világosan állt a nyomozók előtt: személyében a zuglói nyilas gyilkosok egyik vezére kerülte el az igazságszolgáltatást. A bizonyítékok — egyrészt az egykori áldozatok, szemtanúk, valamint a vádlott-társak tanúvallomásai, másrészt a nyomozati kísérletek, valamint a megtalált korabeli dokumentumok — egyértelműen amellett szóltak, hogy Kröszl semmi körülmények között nem maradhatott ki a gyilkosságokból, ellenkezőleg: nagyon tevékenyen részt vett bennük. Ráadásul Kröszl egyénisége, jelleme, külön is alkalmasnak bizonyult emberek kirablására, megkínzására, kivégzésére. Különösen döntő bizonyítékként szolgált Kröszl bűnösségének alapos gyanújára az a sok-sok korabeli vallomás, amelyeket közvetlenül a felszabadulás után mondtak jegyzőkönyvbe az akkor elfogott zuglói nyilasok, miközben fogalmuk sem volt Kröszl hollétéről. Mindehhez tudni kell, hogy e jegyzőkönyvekben Bükkös, Kröszl, Sándor Alajos és Németh Lajos neve szerepel a leggyakrabban, mint akik a legtöbb gyilkosságot követték el a zuglói nyilasházban.

Kezdetben Kröszlhöz hasonló módon taktikázott Németh Lajos is. Ő „istenfélő”, „templombajáró” ember volt, hogy is vett volna részt emberek kivégzésében?! Hogy ő fegyveres pártszolgálatos lett volna karácsony előtt? Majd később a fegyveres pártszolgálat vezetője? Nem, erről hallani sem akart … De a kihallgató tiszt bizonyítékaival szétzúzta a hazugságait.

Nézzük Németh Lajos 1966. február 22-i vallomásának egy részletét:

„Németh: Kröszl lett a kerületvezető, én csak akkor lettem egyszerű pártszolgálatos, mert mint mondtam, eddig az sem voltam.

Nyomozó: És ki lett a pártszolgálat vezetője?

Németh: Nem tudom.

Nyomozó: A válaszát nem fogadom el. Adataink vannak, hogy karácsony után a funkciók elosztásakor ön is tisztséget kapott. Tegyen ezzel kapcsolatban őszinte vallomást!

Németh: A karácsony utáni funkciók elosztásánál én semmilyen funkciót nem kaptam.

Nyomozó: Felmutatom önnek a nyilaskeresztes párt főkerület vezetőjének címzett, Kröszl Vilmos, XIV. kerületi vezető által aláírt eredeti jelentést, amelyben a kerület törzsének névsorát jelenti. E jelentés szerint ön volt a pártszolgálat vezetője. Nyilatkozzék ezzel kapcsolatban!

Németh: A jelentést megnéztem. Én nem emlékszem arra, hogy bárkitől is megbízást kaptam volna a pártszolgálat vezetésére … Az igaz, hogy az én nevem és az akkori lakcímem szerepel ebben a jelentésben és az is igaz, hogy én abban az időben a Thököly úton voltam pártszolgálatos, amikor Kröszl volt a kerületvezető. De most is csak azt tudom mondani, hogy Vezető nem voltam …”

Németh arról is mélyen hallgat, hogy részt vett volna kínzásokban és a foglyok megölésében.

„Németh: … Emlékszem, parancs volt a bujkáló zsidók összefogására és arra, hogy a pártszolgálatosoknak ki kell őket végezni. A bujkáló katonaszökevényekre is vonatkozott ez a parancs. Szelepcsényi kerületvezető gyakran hangoztatta, hogy keményen kell velük eljárni, nem szabad félmunkát végezni. Ez a Szelepcsényi erélyes, ellentmondást nem tűrő ember volt és a három Vigh testvért kivéve, mindannyian féltünk tőle. Néha így kiabált velünk: »szarok vagytok, nem hungaristák!« Én csak a többiektől hallottam arról, hogy a pincében őrzött foglyok közül néhányan belehaltak a verésbe, esténként agyon is lőttek közülük egyet-kettőt. Én esetleg csak egy-két bekísérésben vettem részt …”

1966. március 3-i vallomásából:

„Nyomozó: Azt tehát elismerte, hogy a bekísérésekben részt vett. Mondja el, mi lett a bekísért személyek további sorsa?

Németh: Az elfogott személyek közül néhányat az Andrássy út 60-ba vittünk át. Én egy esetben gépkocsival vittem három férfit oda; majd egy másik alkalommal ismét hármat. Soltész és még valaki volt velünk, gyalog kísértük őket estefelé. Útközben Soltész megcsúszott, majdnem elesett. A három férfi ezt kihasználta és elfutott. Ez a Stefánia úton, a Városliget felé eső szakaszon történt. Mindhárman futottunk utánuk és lőttünk. A német katonák leállítottak bennünket, hogy miért lövöldözünk. Mire nagynehezen megértettük velük, hogy három fogoly megszökött, már hiába kerestük őket, csak vérnyomokat találtunk az úton. Azt nem tudom, hogy a lövéseink hányat sebesítettek meg … Különösen Kröszl vezetése alatt voltak kivégzések. Az akcióban, a karácsony után odakerült leventekorú fiatalemberek vettek részt. Én azon a nézeten voltam, hogy a foglyokat adjuk át az Andrássy út 60-ba, viszont Kröszl azt hangoztatta, hogy csak azokat veszik át, akiket ők arra kiválasztanak az elfogottak közül. A többieket nekünk kell likvidálni.

Nyomozó: Tehát önnek is! Igaz?

Németh: Hát … őszinte leszek. Egy esetre visszaemlékszem, amikor Kröszl utasítására 6—8 személyt vittünk, illetve kísértünk egy este a Városligetbe kivégezni. A foglyokat a ligetben, a Vajdahunyad vára mellett lőttük agyon, hátulról. Nekem csak pisztolyom volt, abból lőttem.

Nyomozó: Itt ki vett még részt magán kívül?

Németh: Soltész István, Végh Lajos és még 2—3 pártszolgálatos, akiknek a nevét már nem tudom.

Nyomozó: Ismertetem önnel Pintér László 1945. április 13-án felvett gyanúsítotti jegyzőkönyvének egy részletét: »… Ezután a következő munkám az volt, hogy Kröszl kiadta a parancsot, hogy a fogdában levő embereket rakjuk fel a teherautóra és vigyük ki a Városligetbe kivégezni. Ezt megtettük. Január elején történt, a Vajdahunyad vára környékén. Itt 5 vagy 6 embert lőttünk agyon. A társaim a következők voltak: Soltész István, Kraut József és bátyja, Végh Lajos, Németh Lajos, Kovács János, Kovács István, aztán az antibolsevista tábor kiképző parancsnoka és Báli László …« Nyilatkozzék az idézett vallomással kapcsolatban!

Németh: Pintér László vallomása megfelel a valóságnak. Az általa felsorolt nevek közül én nem mindenkit ismerek, csak azokat, akiket én is megneveztem. Pintér László személyére sem tudok ma már visszaemlékezni.

Nyomozó: Idézem önnek Pintér László gyanúsítotti jegyzőkönyvének további részletét: »… ugyanaznap éjjel Kröszl Vilmos parancsára az általunk behozott 7 embert és még a fogságban levő 8-at is teherautóra raktuk és kimentünk velük a Duna-partra, a Margit-híd pesti, bal oldalára. Ott leraktuk őket és géppisztollyal mindet főbe lőttük. Én ennél az esetnél 3 embert lőttem agyon. Rajtam kívül jelen volt még Kraut József, Báli László, Németh Lajos, Végh Lajos, Soltész István és Kovács János. Amikor a zsidókat agyonlőttük, a holttesteket bedobtuk a Dunába.«

Németh: Az idézett vallomással kapcsolatban csak azt tudom mondani, nem emlékszem, hogy én akár Szelepcsényi, akár Kröszl, akár Bükkös idejében részt vettem volna Duna-parti kivégzésben. Egyáltalán semmi visszaemlékezésem nincs Duna-parti kivégzésre …

Nyomozó: Eddigi kihallgatásai során tagadta, hogy 1944 karácsonya után ön volt a pártszolgálat vezetője, pedig az erről szóló eredeti nyilas névsort is felmutattam önnek. Most idézek Holczinger János 1945. június 25-én felvett gyanúsítotti jegyzőkönyvéből: »… 1944. december 29-én önként elmentünk a budaörsi laktanyába jelentkezni. Itt azonnal kaptam beosztást. Elküldték a XIV. kerületi nyilas párthelyiségbe, hogy ott kapom meg a további parancsot. Még aznap délután jelentkeztem a zuglói nyilasházban, Kröszl Vilmos pártvezetőnél, aki elvette azt az igazolványomat, amit a Károly-laktanyában kaptam és rávezette, hogy a XIV. kerületi nyilas párthelyiség előtt teljesítek szolgálatot. Még ott, aznap kapuügyeletesi szolgálatot teljesítettem. Fegyvert Németh Lajostól kaptam, aki a pártszolgálat vezetője volt …« Nyilatkozzék ezzel a vallomással kapcsolatban!

Németh: Én eddig nem azt tagadtam, hogy pártszolgálatvezető voltam 1944 karácsonya után, csupán azt tagadtam, hogy írásos megbízás alapján töltöttem be ezt a funkciót. Lehet, hogy ezt nem fejeztem ki elég érthetően … 1944 karácsonya után, amikor újraalakult a vezetőség, szinte automatikusan én láttam el a szolgálatvezetői feladatot … Holczinger névre én nem emlékszem, de a vallomásnak ez a része megfelel az igazságnak, mert az új jelentkezőket Kröszl utasítására tényleg én láttam el fegyverrel és osztottam be őket szolgálatba. Karszalagot is én adtam azoknak, akiknek nem volt …

Nyomozó: Tehát pártszolgálat-vezető volt, vagy sem?

Németh: Én nem kaptam erről írást …”

Miközben Németh Lajos így taktikázott, a többiek egyöntetűen vallották, hogy Németh nemcsak vezetője volt a fegyveres pártszolgálatnak, hanem alaposan ki is élte ezt a tisztségét: minden kivégzésen személyesen is ott akart lenni.

Lassan-lassan, a bizonyítékok hatására mégiscsak beismerte, hogy pártszolgálat-vezető volt. Aztán kicsit jobban felfrissül az emlékezete, s részletesen elmondja az elkövetett gyilkosságokat. Részt vett a városi színházi robbantás utáni megtorlásban, a zsidó imaházi öldöklésben, a Stefánia úti vérengzésben, a Duna-parti kivégzésekben. De mindahányszor hozzáteszi — mintha ez bűneit csökkentené —, hogy valahányszor ölt, Szelepcsényi, majd később Kröszl Vilmos, aztán meg Bükkös parancsára tette. Már beszél a holtak elszállításáról is:

„… a véres holttesteket ketten-ketten fogtuk meg mindig. Egyikünk a lábait, másikunk a hóna alatt fogta. Én a holttestek hordása közben mindig rosszul lettem a vértől és ilyenkor társaim rumot itattak velem …”

Tehát Németh Lajos sem tud kitérni a bizonyítékok elől. Valószínűleg védője is felvilágosította, hogy ennyi bizonyíték súlya alatt csak az őszinte, beismerő vallomás lehet az egyetlen reménye … Mert Németh is azok közé tartozik, akiknek szörnyű kegyetlenkedéseit jóformán semmi sem mentheti. Érzi ezt ő is, amikor az egyik legborzalmasabb esetet, egy kisgyerek vízbe fojtását idézik fel előtte.

„Nyomozó: Terhelt-társai vallomása szerint ön a nyilas pártház pincéjében 1944 decemberében részt vett több személy kivégzésében. Egy 4—6 éves kisfiút a mosókonyhában levő vizesdézsába fojtott. Tegyen ezzel kapcsolatban vallomást!

Németh: A pincében történt több személy kivégzéséről már vallomást tettem, de a 4—6 éves kisfiú vízbe fojtására nem emlékszem …

Nyomozó: Idézek önnek Baráth Kálmán terhelt 1966. június 3-i kihallgatási jegyzőkönyvéből: »… A gyerek a fojtás következtében meghalt. Németh Lajos hasonlóképpen cselekedett a másik gyerekkel is, megragadta a már úgyis félig élettelen gyereket és fejjel lefelé a vízzel telt dézsába nyomta. A gyerek a vízben megfulladt …« Nyilatkozzék az idézett vallomással kapcsolatban!

Németh: Az idézett vallomás után is csak azt tudom mondani, nem emlékszem arra, hogy a pincebeli foglyok között ilyen korú gyerekek voltak. Így arra sem emlékszem, hogy én egy gyereket a vízbe fojtottam volna …

Nyomozó: Tegyen vallomást arról, hogy milyen szexuális cselekményekre kényszerítették a pártház pincéjében őrzött női és férfi foglyokat?

Németh: Hallomásból tudok arról, hogy a pincében őrzött női foglyok egy részét a pártszolgálatosok közül többen megerőszakolták. Hallomásból tudom, hogy a Vigh testvérek, azok barátai — például Kröszl Vilmos is — részt vettek az ilyen erőszakoskodásban. Magam nem voltam sem részvevője, sem szemtanúja az ilyen erőszakoskodásnak. Arról sincs tudomásom, hogy a foglyokat egymásközti szexuális cselekményekre kényszerítették

Nyomozó: Baráth Kálmán terhelt 1966. június 3-i kihallgatási jegyzőkönyvében vallomást tett arról, hogy Wirth Károly halála utáni napok egyikén a pártház pincéjében Szelepcsényi és id. Hollós vezetésével 8 fogoly nőt és 12 fogoly férfit arra kényszerítettek, hogy meztelenre vetkőzzenek, egymással közösüljenek, illetve a közösüléstől eltérő módon elégítsék ki egymást. A vallomás szerint ön is jelen volt ennél az esetnél. Egyike volt azoknak a nyilasoknak, akik arra kényszerítették a két nembeli foglyokat, hogy a közösüléstől eltérő módon elégítsék ki egymást. Nyilatkozzék ezzel kapcsolatban!

Németh: Tagadom azt, hogy én a Baráth Kálmán által vallott eseménynél jelen lettem volna. A pártházbeli tapasztalataim alapján lehetségesnek tartom a vallomásban szereplő esemény megtörténtét, de ismétlem, hogy én nem voltam annál jelen! Mint már korábban vallottam, egy esetben — 1944 november első felében — láttam, hogy a pártház pincéjében egy 19—20 éves erős termetű nyilas nyolc, kombinéra vetkőztetett nőt vallatott úgy, hogy derékszíjjal verte, és közben vízzel öntözte őket. Ez a fiatal nyilas Baráth Kálmán volt. Tudom, hogy ő több esetben vett részt a pincében folyó vallatásokban, ezért ő többet tud a pincebeli eseményekről. Én csak néha voltam lent a pártház pincéjében, ahol a foglyokat őrizték …”

*

A vizsgálat és a nyomozati anyag összeállítása több mint hat hónapig tartott, s végül feltárult a zuglói nyilas tömegvérengzés teljes története.

Nincs mód mind a 19 terhelt több ezer oldalas kihallgatási jegyzőkönyvének ismertetésére. Tény, hogy 12 terhelt végül teljesen elismerte azokat a bűncselekményeket, amelyeket a zuglói nyilashatalom 87 napja alatt követtek el. A többiek pedig csak részleges beismerő vallomást tettek.

Amikor a nyomozás befejeződött, a terheltek átkerültek az ügyészségre, ahol az ügyész ismételten kihallgatta őket, majd ő is részletesen ismertette velük a nyomozás során tett vallomásaikat, a jegyzőkönyveket, a bizonyítékokat. A hatalmas anyagból elkészült a vádirat is, amely természetesen csak vázlataiban, szinte utalásszerűén tartalmazza a bűncselekményeket. A vádirat nem csupán a jogi értékelés szempontjából fontos és figyelemre méltó, hanem az összefüggések megismerése miatt is jelentős dokumentum.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!