1966
(idézet: A zuglói nyilas per – Sólyom József-Szabó László)
1
Az aktákat most már nem tették irattárba. Hátha mások is élnek még az országban a zuglói banditák közül?! Újra és újra kezdték a nyomozást, de mindahányszor eredménytelenül. 1965 közepén váratlan fordulat következett; Kröszl Vilmos a Duna-parton sétált, amikor valaki ismét felismerte, és a rendőrségnek bejelentette:
„Igen! Ő kínzott meg engem. Ő volt a vezető, a neve Kröszl Vilmos!”
A bejelentés most már név szerinti volt. Kröszl Vilmos zuglói nyilas kerületvezető, aki embereket kínzott és ölt meg, a Duna-parton sétál …
A nyomozó csoportot — amely felderítésre és vizsgálatra megkapta a személy szerinti bejelentést — meglepte az a tény, hogy egy sokszoros gyilkos a fővárosban sétál, s nem disszidált. A logikus ez lett volna. Akiket súlyos bűnök terheltek, a zavaros hónapokban Nyugatra távoztak. Ám a 19 zuglói nyilas úgy gondolta — mint ez később kiderült —, hogy az idő betemette bűneiket, az áldozatok pedig nem beszélnek, hiszen halottak … Aki meg éppenséggel látta, úgysem ismeri fel őket … Így alakul minden gyilkos pszichológiája az idők múlásával … A nyomozóknak azonban az a dolguk, hogy felderítsék a bűnöst, vagy bűnösöket, s most is ezt kellett tenniük. Ezúttal viszonylag könnyebben láthattak munkához: adva volt egy név, s ennek viselőjét kellett kikutatniuk. De nem szokványos mai bűntettről volt szó. Ahhoz, hogy elfogják a bűnöst, s bizonyítani tudják a bűnösségét, előbb meg kellett ismerkedniük a korszakkal, amelyben ezek a bűncselekmények lejátszódtak. Alaposan át kellett tanulmányozniuk azoknak a nyilasoknak az ügyiratait, akiket a felszabadulás utáni években vontak felelősségre. Ez sem volt kis munka. Eközben került a kezükbe Bükkös György volt zuglói nyilas propagandista nyomozati és bírósági aktája is, amelyből adatszerűen az is kitűnt, hogy Kröszl sok gyilkosságot követhetett el a zuglói nyilasházban.
Mint említettük, Bükköst már közvetlenül a felszabadulás utáni napokban elfogták, de csak nyilas propagandatevékenységéért tudták felelősségre vonni. Így aztán 10 évi fegyházra ítélték, s 1956-ban szabadult.
A nyomozók számára fontosnak tűnt Bükkös felkutatása, hiszen már a 20 évvel előbbi kihallgatási anyagában is vallomást tett Kröszl Vilmosra — valószínű, hogy fontos tanúja lehet az újonnan megindult vizsgálatnak. Miközben néhány nyomozó Bükkös előkerítésével foglalkozott, mások az országos lakcímnyilvántartónál kezdték munkájukat.
Megállapították, hogy legalább 18 Kröszl nevű ember él az országban. Aztán szűkítették a kört: a gyanúsítottak közül kiestek azok, akik koruknál fogva nem lehettek a zuglói nyilasház vezetői. Még mindig maradt 12—13 számba jöhető személy. Ezek közül is kihullottak azok, akik soha nem laktak a fővárosban. Azt a feltevést, hogy Kröszl pusztán a zavaros hónapokra jött fel Budapestre, könnyű volt elejteni, mivel Bükkös felszabadulás utáni vallomása szerint Kröszl már évek óta itt lakott Zuglóban.
Végül öten maradtak olyanok, akiknek kora és fővárosi illetősége ébren tartotta a gyanút. A nyomozóknak akkor személyesen is meg kellett nézniük, hogy az 1957-ben és 1965-ben adott személyleírás közül kire illenek az adatok. A vörös haj végül is perdöntő lett a kiválasztásban. Megtalálták azt, akit 1957-ben hiába kerestek.
Az őrizetbe vételtől egyelőre még eltekintettek. Fel kellett ugyanis deríteni: nincsenek-e Kröszl környezetében olyanok, akikkel annak ideién együtt követte el a bűncselekményeket? E nyomozati fázisban terelődött a figyelem egy másik volt nyilasra. Kröszl Vilmos többször találkozott vele, s amikor ellenőrizték a személyi adatokat, a név már ismerősen csengett a nyomozók fülében. A felszabadulás utáni ügyiratokban ugyanis gyakran előfordult a Baráth család neve: az apáé, akit a felszabadulás után felelősségre vontak, és aki nem sokkal ezt követően meghalt, valamint a két fiúé, Baráth Kálmáné és Baráth Jánosé, akik a nyomozati anyagok szerint szintén rendszeresen a nyilasházban tartózkodtak 1944 végén, s maguk is részt vettek emberek megkínzásában. A két Baráth testvért annak idején nem tudták felelősségre vonni: Baráth János amerikai, Baráth Kálmán szovjet fogságba került, s csak évekkel később tértek haza. Hazaérkezésük után gyorsan eltűntek a láthatárról, mindketten vidéken vállaltak munkát, s csak később jöttek vissza a fővárosba. Az is csak 1966-ban derült ki, hogy mindazok az életben és szabadlábon maradt nyilasok, akik együtt követték el Zuglóban bűncselekményeiket, még annak idején megállapodtak egymással: soha, senkinek nem beszélnek, s ha véletlenül egyiküket el is fognák, mélyen hallgatniuk kell társaikról. Ám e körből kiesett Bükkös György, aki igen hamar börtönbe került és akinek így nem volt módja kapcsolatot teremteni bűntársaival …
A nyomozás aprólékos munkát követelt. Jellemző erre Monostori (Michalik) Gyula felderítése. A nyomozás vezetője erről a következőket mondja:
„Amikor már vagy 12 gyanúsítottunk volt, olyanok, akikről tudtuk, hogy bűnösök a gyilkosságokban, de felelősségre még nem vonták őket, és itt élnek az országban, utána néztünk annak is: ki az a »kisfiú«, akinek személye annyiszor előfordult a vallomásokban, különösen a felszabadulás utáni eljárások során. Elég nehéz volt azonosítani, mert a »kisfiú«-ról korábban csak azt vallották, hogy 15—16 éves lehetett. Ilyen 15—16 éves fiúk jó néhányan voltak a zuglói nyilas pártházban. Így például Hortobágyi László, akit a felszabadulás után felelősségre vontak, s fiatal kora miatt — noha a gyilkosságokban részt vett — 15 évi tégy házbüntetésre ítéltek, s akit tanúként szintén igénybe akartunk venni. Rábukkantunk egy olyan vallomásrészletre, hogy az említett »kisfiú«, apja temetését követő éjszakán, rendkívül kegyetlen volt, több embert sajátkezűig megölt. Egy másik anyagban viszont egy olyan utalást találtunk, hogy bizonyos »Mihalylikot«, aki szintén nyilas pártszolgálatos volt, a nyilas kormány hősi halottként temettetett el. Ismét egy másik vallomásban, pontosabban az egyik Vigh fiú nyomozati vallomásában ez állt:
»A kis Michalik is részt vett kegyetlenkedésekben és gyilkosságokban. « A név itt másként szerepelt, de az egyeztetésre nem kerülhetett sor, hiszen Vighet kivégezték. Kröszl és 11 társát már őrizetbe vettük, de név szerint erről a »kisfiú«-ról sokáig nem beszéltek. Vallomásaikból azonban kitűnt, hogy ez a fiatalkorú azonos lehet azzal, akinek az apja szintén a zuglói nyilas székházban tevékenykedett, s aki a szovjet csapatok elleni harcban esett el, s akinek temetését a Szálasi-kormány propagandacélokra használta fel. Ezért ott megjelent és beszédet mondott az akkori nyilas belügyminiszter is. A terheltek vallomásaiból kiderült, hogy ez a díszes pompával eltemetett »hős«, a XIV. kerület, Istvánfi utca 9. sz. alatt lakott, Pesti Rozáliával közös háztartásban, aki szintén nyilaskeresztes párttag volt. Hosszas munkával sikerült előkerítenünk az eredeti nyilas listát, s ennek alapján azonosítottuk Pesti Rozália személyi adatait, valamint lakhelyét, majd megállapítottuk, hogy 1946-ban Nyugatra távozott. Ilyen előzetes adatok alapján két irányban folytattuk a kutatást. Az volt a feltevésünk, hogy egy olyan eseményről, amelyen az akkori belügyminiszter is részt vett, minden valószínűség szerint cikkek jelenhettek meg a sajtóban. A Széchényi Könyvtárban áttanulmányoztuk az 1944 november-december hóban megjelent nyilas újságokat. E cikkek nyomán a »hős« nevét kívántuk azonosítani. Meg is találtuk a Magyarság 1944. november 28-án megjelent számában a temetésről szóló tudósítást, ezzel a címmel: »Eltemették a Fegyveres Nemzet Szolgálat két hősi halottját«. A cikkekből megállapítottuk, hogy az egyik »hősi« halott Mihalylik Gyula volt. A dátum más vonatkozásban is rendkívül hasznos volt. A korábbi vallomásokban ugyanis az szerepelt, hogy a temetés napján, a késő esti órákban, a pártház pincéjében nagy vérengzés volt, s ennek során a »kisfiú« egymaga több személyt gyilkolt meg. Így pontos dátumot tudtunk kapni egy tömegkivégzésről, amelynek során hozzávetőleges megállapításaink szerint a zuglói nyilasházban több mint 30 embert gyilkoltak meg.
A másik feltételezésünk az volt, hogy ha a megjelölt nyilas valóban itt élt Pesti Rozáliával, akkor erről hozzátartozói feltétlenül tudnak. Ezért a kutatást kiterjesztettük a rokoni körre is. Felderítettük Pesti Rozália Magyarországon élő fiát, aki kihallgatása során elmondotta: anyja 1944 végén valóban közös háztartásban élt egy bajai származású nyilassal, s ennek 15—16 éves fiával. Az ily módon beszerzett adatok alapján most már volt egy nevünk, egy körülbelüli lakóhelyünk (Baja) és egy születési évünk. Próbáltuk keresni Mihalylikot, de nem találtuk. Ezért a sajtóban megjelent Mihalylikot névelírásnak vettük. E feltevésünk helyességét a későbbi nyomozás egyértelműen bizonyította. Szűkítettük a kört, s így, az adatok alapján, a gyanú a kecskeméti légierőknél szolgálatot teljesítő Monostori (Michalik) Gyulára esett. Őszintén mondom, nagyon meghökkentünk e valószínűsítésnél. Lehetséges, hogy a néphadsereg egyik tisztje tömeggyilkos? Elképzelhetetlennek tűnt, de már az első bizonyítékok ellene szóltak. Környezettanulmányt készítettünk, amelynek alapján megállapítottuk, hogy a kiválasztott Michalik Gyula szüleivel együtt a 30-as évek végén Budapesten lakott. A Michalik család élete rendezetlen volt. Az asszony Baján élő testvérei abban az időben arról beszéltek, hogy Michaliknak szeretője van és ezért romlott meg családi életük. Michalik rendszeresen bántalmazta a feleségét, aki ezért 1938—1939-ben férjét Budapesten hagyva, visszatért fiával Bajára. Michalikné 1945-ben ismeretségi körében arról beszélt, hogy a férje meghalt. Az elhalálozás körülményeit azonban soha nem részletezte, arról nem beszélt, hogy katonaként harcban, vagy más módon hunyt volna el. Időközben beszereztük Monostori (Michalik) Gyula önéletrajzát, aki erről a tényről szintén szűkszavúan nyilatkozott. »Apám 1944-ben a fronton meghalt.«
Monostori Gyula a bajai polgári fiúiskola évkönyve szerint 1942-ben végezte el a 4. polgárit. Az iskola hivatalos évkönyve és egyéb okmányok szerint Michalik Gyulának hívták. Ettől az időponttól 1945-ig rendkívül hiányos az életrajza. A szűkszavú fogalmazásból érződik, hogy nem szívesen számol be ezekről az évekről. Azt írja, hogy a polgári iskola után vasas szakmát akart tanulni, de erre nem volt lehetősége. Megállapítottuk, hogy ez nem valószínű, mert 1945-től Nebojsza János bajai lakatosmesternél tanult, aki anyai ágról közeli rokona, így tanulóként a felszabadulás előtt is elhelyezkedhetett volna nála. A környezettanulmányból az is kiderült, hogy ifj. Monostori Gyula 1944 második felében nem tartózkodott Baján, s anyjához csak a felszabadulás után tért vissza. A beszerzett életrajzi adataival összehasonlítva, megállapítottuk, hogy Monostori erről a tényről nem írt és egyetlen mondattal sem említette, hogy a háború alatt, vagy azt megelőzően Budapesten lakott volna.
A kör tehát teljesen leszűkült. Beszereztük Monostori Gyula polgári iskolai tablóját, az azon levő fiatalkori képet kinagyíttattuk, s a képet a letartóztatásban levő többi terheltnél azonosítottuk. Sok más fénykép közül határozottan Michalik Gyulát választották ki. Az így nyert nyomozati anyagok most már megnyugtatóan bizonyították előttünk, hogy az 1944 végén elkövetett gyilkosságokkal gyanúsított személy azonos Monostori Gyula honvédtiszttel, aki a felszabadulás után változtatta meg a nevét. Természetesen őrizetbe vettük …”
Ilyen körültekintő, aprólékos, szinte sziszifuszi munkát kellett végeznie a megbízott nyomozó csoportnak. Ez azonban csupán a kezdet volt: nemcsak Monostori Gyulánál kellett olyan adatokat összeszedniük, amelyek megnyugtatóan bizonyítják a letartóztatáshoz feltétlenül szükséges bűnök alapos gyanúját, és a személyazonosságot, vagyis azt, hogy valóban az a személy kerüljön őrizetbe, aki a zuglói nyilasházban bűncselekményeket követett el. Kezdetben csak egy személyre volt alapos gyanú, végül is 19 olyan személy neve került felszínre, akik többrendbeli gyilkosságot követtek el, de elkerülték a felelősségre vonást.
Hónapokig tartó előkészítő munka után 1966. február 16-án vette őrizetbe a rendőrség Kröszl Vilmost, Bükkös Györgyöt, s még néhány társukat, s ahogy a nyomozás újabb bűnösöket hozott napvilágra, úgy került folyamatosan sor a többiek letartóztatására. A nyomozás nehézségeit mutatja, hogy Kraut József őrizetbevételére például csak májusban, Michalik letartóztatására pedig csak júniusban került sor. A tizenkilencedik gyanúsítottat 1966 júniusában vették őrizetbe …
A bűnösök felderítése a nyomozásnak csak egy részét képezte. Ezzel együtt fel kellett kutatni azokat a terhelő bizonyítékokat, amelyek kétségtelenül igazolják az őrizetbe vettek bűnösségét, s egyben vallomásra is tudják késztetni őket. Példának okáért olyan írásos anyagokat kellett felkutatni — amennyiben voltak ilyenek —, amelyek megdönthetetlenül bizonyítják a gyanúsítottak nyilas pártszolgálatosi mivoltát. Ennek során találták meg a korabeli nyilas főkerület irattárából a megmaradt anyagok között azt a dokumentumot, amely katonai felmentések címén tartalmazta a neveket.
Rendkívül nagy erőfeszítést követelt az élő tanúk felkutatása is. Már hetek óta keresték a nyomozók a tanúkat, amikor a Nácizmus Üldözöttei Magyarországi Bizottságának a segítségét kérték, hogy bocsássák rendelkezésükre azokat a neveket és adatokat tartalmazó listákat, amelyeket kártérítési követelés céljából állítottak össze. Ez a több tízezer oldalnyi anyag tartalmazta azt is, hogy kit, hol bántalmaztak, vagy fosztottak meg értékeitől. Először természetesen megint ki kellett szűrni azokat a személyeket, akiket nem a fővárosból hurcoltak el. Aztán kiestek azok, akik elhunytak időközben. Végül mindössze 8—10 személy adatai maradtak meg. Ezeket megkeresve azonban csak kettő volt olyan, aki megfordult a zuglói nyilasházban is. Egyikőjük még aznap továbbkerült a KISOK-pályán felállított gyűjtőtáborba, és csak a másik szemtanú élt át borzalmas éjszakákat a Thököly út 80-ban. De a tanú már meg tudott nevezni több más egykori üldözöttet, akiket szintén a zuglói nyilasházban kínoztak meg, s akik életben maradtak.
Részletes elemzésnek vetette alá a nyomozás a felszabadulás utáni perek tanúvallomásait, s így állapították meg a még élő tanúk jelenlegi lakhelyét; felkérték őket, hogy adataikkal és felvilágosításaikkal segítsenek a nyomozásban.
Amíg korábban a gyanúsítottak körét szűkíteni kellett, hogy eljussanak a tényleges bűnösökig, most a tanúk körének bővítése volt a feladat. Így találták meg a Thököly út 80. számú ház egykori házfelügyelőjét, a Mexikói úti Nyomorék Gyerekek Otthonának egykori gondnokát, azt a hullaszállítót, aki 1944 novemberében és decemberében, illetve 1945 januárjában a főváros területén a holttestek szállításában részt vett. Ő mondta el, hogy annak idején a Stefánia útról, a Városligetből, a bolgárföldekről és egyéb helyekről összeszedett holttestek jelentős részét a Bonctani Intézetbe vitték, ahol azokat mindig feljegyezték. Ez újabb nyom volt a bizonyítékok göröngyös útján. Ráadásul eredményes nyom, mert amikor megnézték a Bonctani Intézet korabeli nyilvántartásait, kiderült néhány újabb helyszín is. Fotókópiákat készítettek a nyilvántartásról, amely tartalmazta a beszállított halott nevét — ha névtelen volt, akkor N. N.-nel jelölték —, a nemét, a haláleset idejét, a holttest feltalálásának helyét, feltehető korát és a haláleset okát.
Íme, példaként a hivatalos nyilvántartás egy — a Zugló területéről beszállított holttestek adatait tartalmazó — részlete, amely a bűncselekmények helyének megállapításához szintén hozzájárult:
| Lábszám | Név | A haláleset
ideje, helye, oka |
|||
| 3055 | Lajti Endre | – | XI. 4. | Hungária krt. 108. | fejlövés |
| (Megjegyzés: Richtmann S. az igazi neve) | |||||
| 3090 | Herzog Nándor | – | XI. 8. | Városliget | fejlövés |
| 3174 | Krausz Mayer Manó | XI. 12. | Zsálya u. 24. | „ | |
| 3192 | NN nő, | 35-40 éves | XI. 13. | Pascal malom | „ |
| 3193 | NN nő, | – | XI. 13. | „ | „ |
| 3594 | NN nő, | 25-30 éves | XI. 13. | „ | „ |
| 3195 | NN nő, | 25-30 éves | XI. 13. | „ | „ |
| 3196 | NN nő, | 35-40 éves | XI. 13. | „ | „ |
| 3197 | NN nő, | 35-40 éves | XI. 13. | „ | „ |
| 3198 | NN nő, | – | XI. 13. | „ | „ |
| 3199 | NN nő, | – | XI. 13. „ | „ | „ |
| 3178 | NN férfi, | – | XI. 13. | Csömöri-Öv u. sarok | „ |
| 3179 | NN férfi, | 55-60 éves | XI. 13. | „ | „ |
| 3182 | NN férfi, | – | XI. 13. | „ | „ |
| 3183 | NN férfi, | 45-50 éves | XI. 13. | „ | „ |
| 3188 | NN férfi, | – | XI. 13. | „ | „ |
| 3189 | NN férfi, | – | XI. 13. | „ | „ |
| 3207 | NN férfi, | 35-40 éves | XI. 13. | „ | „ |
| 3338 | Schwarz Mór | – | XI. 18. | Thököly út 45. | „ |
| 3452 | Frebrich József | – | XI. 21. | Czobor u. 124. | mellkaslöv. |
| 3475 | NN nő, | 50-55 éves | XI. 27. | Dráva u. Duna-part | fejlövés |
| 3633 | Gál Sándorné | XII. 3. | Mexikói út 60. | emeletről kiugrás | |
| 3642 | Dr. Weisz Árpád | XII. 4. | „ | tüdőlövés | |
| 3778 | NN férfi, | 20-25 éves | XII. 11. | Csömöri u. Rákos-patak |
fejlövés |
| 3779 | NN férfi, | 35-40 éves | XII. 11. | „ | „ |
| 3470 | NN nő, | 60 éves | XII. 14. | Thököly út 83. | „ |
| Lábszám | Név | A haláleset
ideje, helye, oka |
|||
| 3871 | NN nő, | 60-65 éves | XII. 14. | Thököly út 83. | fejlövés |
| 3872 | NN nő, | 70-75 éves | XII. 14. | „ | „ |
| 3873 | NN nő, | 60-65 éves | XII. 14. | „ | „ |
| 3874 | NN nő, | – | XII. 14. | „ | „ |
| 3492 | NN férfi, | 50 éves | XII. 20. | Stefánia u. 32. | „ |
| 3977 | NN férfi, | 70-75 éves | XII. 22. | Francia u. 39/b. | „ |
| 4057 | NN férfi, | 25 éves | XII. 26. | Stefánia u. 57. | „ |
| 4059 | NN férfi, | 20-25 éves | XII. 26. | „ | „ |
| 4060 | NN férfi, | 40-45 éves | XII. 26. | „ | „ |
| 4061 | NN férfi, | 40-50 éves | XII. 26. | „ | „ |
| 4062 | NN férfi, | 20-25 éves | XII. 26. | Stefánia u. bombatölcsér |
„ |
| 4063 | NN férfi, | 18-20 éves | XII. 26. | „ | „ |
| 4064 | NN férfi, | 20-25 éves | XII. 26. | „ | „ |
| 4065 | NN férfi, | 50 éves | XII. 26. | „ | „ |
| 4066 | NN férfi, | 18-20 éves | XII. 26. | „ | „ |
| 4067 | NN férfi, | 40-50 éves | XII. 26. | „ | „ |
| 4068 | NN férfi, | 30-40 éves | XII. 26. | „ | „ |
| 4069 | NN férfi, | 60-70 éves | XII. 26. | Stefánia úti pad | „ |
| 4070 | NN nő, | 25-30 éves | XII. 26. | Stefánia u. bombatölcsér |
„ |
| 4071 | NN nő, | 20 éves | XII. 26. | „ | „ |
| 4072 | NN nő, | 8-10 éves | XII. 26. | Stefánia úti pad | „ |
| 4073 | NN nő, | 25-30 éves | XII. 26. | „ | „ |
| 4074 | NN nő, | 30-40 éves | XII. 26. | „ | „ |
| 4092 | Gerő Bella | – | XII. 27. | Amerikai u. 61. | „ |
| Schell József | – | XII. 27. | Szatmári u. 15. | „ | |
| 4094 | NN férfi, | 50 éves | XII. 27. | XIV. virágkiállítás mögötti épület |
„ |
A kivonat hiteles: Budapest, 1966. július 8.
- H.
Budapesti Orvostudományi Egyetem
Igazságügyi Orvostani Intézete
aláírás
A Nácizmus Üldözöttéinek Magyarországi Bizottsága más irányú segítséget is adott a nyomozáshoz. Felhívást tett közzé a lapokban, hogy jelentkezzenek mindazok, akiket 1944. október 15-től 1945. január 13-ig bezárólag Zuglóból hurcoltak el, akár a nyilasházba, akár a rendőrségre vagy máshová. A felhívás alapján több száz egykori üldözött jelentkezett. A nyomozáshoz a jelentkezett tanúk nagy része nem tudott adatokat, felvilágosításokat nyújtani. A közel fél évig tartó kiterjedt kutatás így is több mint 150 tanú vallomását tudta bizonyítékként használni. E tanúk között voltak olyanok is, akik csak néhány mozzanatra emlékeztek már, akadtak olyanok, akik kínzóik nevét nem tudták, de a korabeli fényképen felismerték őket, s ily módon azonosítani lehetett a bűnösök személyét. Természetesen voltak olyanok is, akik nevekre emlékeztek, de az arcokat már nem tudták felismerni, még a korabeli fényképeken sem … Ne feledjük, a szörnyűségek óta több mint két évtized telt el, bár igaz, hogy aki átélte a poklok kínját, emlékezetében sokkal pontosabban őrzi a történteket, a látottakat, a hallottakat — így például azt, hogy milyen keresztnéven vagy gúnynéven szólították egymást a nyilasok —, mint az, aki esetleg csak hallomásból szerzett tudomást a borzalmakról …
A nyomozók megtalálták az ügy egyik koronatanúját is, Kálmán Imre személtében, akinek az egész családját Kröszl Vilmos és társai végezték ki, s aki maga is több lövést kapott, de sikerült megmenekülnie.
A tanúk felkutatásával, a bizonyítékok összegyűjtésével párhuzamosan folyt a kihallgatás. Az első napokban még nem volt őszinte vallomás, beismerés. Még Bükkös is tagadott, aki pedig később, őszinte, részletes vallomást tett a nyomozó hatóság, majd az igazságszolgáltatás előtt. Az első hetekben ő is igyekezett mellébeszélni, saját magát ártatlannak feltüntetni. Később, amikor a bizonyítékok sokasodtak, Bükkös is és a többiek is többé-kevésbé őszinte vallomást tettek.
A nyomozás vezetője erről a következőket mondja:
„Törvényszerű minden terheltnél, hogy kezdetben tagadja az általa elkövetett bűncselekményeket. Ez emberileg érthető is, hiszen a legtöbben úgy gondolják, így kibújhatnak a felelősségre vonás alól. A mi dolgunk a bizonyítás, olyan dokumentumok, tanúk felkutatása, helyszíni szemlék lefolytatása, amelyek alátámasztják, vagy éppenséggel elvetik a bűnösséget. A kihallgatásoknak is vannak azonban nyomra vezető metódusai. A különböző esetek többszöri elmondatása, az adatok kontrollálása — aztán a szembesítések, s nem utolsósorban az önvallomások, amelyeket a terheltek maguk, kézzel írnak stb. — feltétlenül eljuttatják a nyomozót odáig, hogy világosan lássa az igazságot, a történtek összefüggéseit, tényeit. Így volt ez Bükkössel és a többiekkel is. Különben is azt tapasztaltuk, hogy egymásra minden további nélkül vallottak, csak éppen a saját bűneiket akarták kezdetben elhallgatni, vagy kicsinyíteni. Természetesen a bíróság előtt még a beismerő vallomás sem elegendő bizonyíték, csupán enyhítő körülménynek számít …
Bükkös például elmondta, tudja, hogy számára csak az őszinte, beismerő vallomás az egyetlen enyhítő körülmény, hiszen annyi egyéb bizonyítékot hoztunk fel ellene — ezért tett töredelmes vallomást. Közrejátszott azonban az is — ő mondta —, hogy társai tulajdonképpen »megúszták«, miközben ő már 10 évet töltött a börtönben.”
Íme, Bükkös György 1966. május 17-i kihallgatásán tett vallomása:
„Nyomozó: ön úgy- nyilatkozott, hogy a nyilasuralom alatti cselekményeit megbánta, több mint 10 esztendőt töltött börtönben, úgy érzi, hogy őszinte, felderítő vallomást kell tennie, amellyel a jelenlegi büntető ügy nyomozását segíti, s amely a bíróság előtt majd enyhítő körülménynek számít. Kérem, kíséreljen meg összefüggő vallomást tenni.
Bükkös: Mint önök tudják, 1945 március utolsó hetében engem már a politikai rendőrség kihallgatott. Az akkori vallomásaimat a bírósági tárgyaláson visszavontam — bár azok a többségükben megfeleltek a tényeknek. De ekkor tudomásomra jutott, hogy a bíróság előtt végig egyedül leszek, s azt is tapasztaltam, hogy engem a társaimmal sem a rendőrségi kihallgatáson, sem a bíróságon nem szembesítettek. Arra gondoltam, hogy nem tudják majd a dolgokat bizonyítani. Így a bíróság háborús propaganda miatt jogerősen 10 évi fegyházbüntetéssel sújtott. A börtönben számtalanszor gondoltam arra, hogy társaim java része elkerülte az igazságszolgáltatást, bár azok többsége jóval több törvényellenes dolgot követett el, mint én. Most már döntöttem végleg. A körülmények tisztázásához — akár a történelem számára is — a legjobb emlékezetem szerint hozzá akarok járulni. Az eseményeken alkalmam volt nagyon sokat gondolkodni. A továbbiakban az általam előadottak a valóságnak megfelelnek. Tehát 1944. október 15. után részt vettem a hatalom átvételében. A Pasaréti úti gyülekezőhelyen, ahol több mint 8 ezer ember jelent meg, mi, a XIV. kerületi nyilas párttagok, Szelepcsényi László vezetésével fegyvert és karszalagot kaptunk. Másnap új párthelyiséget foglaltunk el a Thököly út 80. szám alatt. Én mint propagandavezető tevékenykedtem itt, de egyben bekapcsolódtam a razziázásokba a kihallgatásokba és a kivégzésekbe is. A kiemelkedő események sorrendje — emlékezetem szerint — a következő volt: berendezkedtünk a Thököly út 80-ban, majd utána azonnal megkezdődött a pártszolgálat, a nyomozó, a felderítő, a kihallgató csoportok felállítása. A kerület vezetője Szelepcsényi László, a helyettese id. Hollós Zoltán, ifjúsági vezető Szőke Antal, a számonkérő csoport vezetőjét pedig Bálinak hívták. A keresztneve talán József volt, de erre nem emlékszem pontosan. A pártszolgálat vezetője rövid ideig, talán október végéig, vagy november elejéig egy Dajka nevezetű volt, majd őt katonai szolgálatra behívták, aztán Szloboda Vilmos lett, akivel közvetlenül együttműködött egy Ónodi nevezetű is, aki helyettesi funkciót látott el a pártszolgálatnál. Azt azonban már nem tudom, hogy hivatalosan is helyettes volt-e. A pártszolgálaton kívül három csoportvezető működött: Nagy Elek, Erős János és Szepecséri Gyula. A kezdeti időben talán csak 50 fegyveres pártszolgálatos tartozott a három csoportba. E csoportokból választotta Szelepcsényi a közvetlen testőrséget, akik közül Vigh Józsefre, Vigh Sándorra, Vigh Istvánra, Tallós Józsefre és idős Michalik Gyulára emlékszem.
Amikor nagyjából elintéztük a szervezési feladatokat, azonnal megkezdtük az akkori kormányrendeletek értelmében, a különböző helyeken bujkáló személyek felderítését és elfogását. Az általános nyilas propaganda elhitette velem — a front is közel volt —, hogy mindazok a személyek, akik részben a zsidótörvényeket, részben a katonai parancsokat nem hajtják végre, illetve nem látják el maradéktalanul, azok a haza és a nyilas rendszer ellenségei …
Már november elején lehettünk, amikor egyre több olyan személyt fogott el a pártszolgálat, akiket mi előzetesen már egyszer átadtunk a XIV. kerületi rendőrségnek. Világos volt előttem, hogy a rendőrségről valamilyen úton-módon megszabadulnak a foglyok. így Szelepcsényi és közvetlen törzskara — amelyhez funkcióim ellenére Szelepcsényi velem szembeni bizalmatlansága miatt nem tartoztam — Komlósy Elemér, a három Vigh testvér, Szloboda, a két Hollós, Tallós József és mások — elhatározták, hogy az általunk elfogott személyeket a saját hatáskörünkben likvidáljuk. Ebben az időben a likvidálásra vonatkozó elhatározás még teljesen önkényes volt és erre a körülményre én felhívtam Szelepcsényi és törzskara figyelmét is. Én meggyőződéses nyilas voltam és a rendeletek értelmében kívántam eljárni. Talán éppen ezért kerültem szembe Szelepcsényi magatartásával.
- november 12-én, vasárnap a XIV. kerületi nyilasszervezet párthelyiséget avatott a Thököly út 80. szám alatt. Az avatáson megjelent Wirth Károly, az országos munkásság széktartója (nyilas képviselő), Kerekes Béla államtitkár, dr. Tóth Béla és helyettese, Rechtmann Kurt, a főkerület vezetői. A pártház-avatásról és az ott elhangzott beszédekről az »Összetartás« című napilapban cikk jelent meg. A pártházavatást az tette igazán ünnepélyessé, hogy csaknem egybeesett a hatalom átvételének első havi fordulójával. Az ünnepségek után a pártházban levő pártszolgálatosok és tisztségviselők nagy mennyiségű italt fogyasztottak. Ma már nem tudom pontosan, hogy a beszédek hatása alatt-e, vagy más ötlet alapján, de az éjszakai órákban Szelepcsényi parancsára az aznap délután elfogott 10—15 főt — férfit, nőt vegyesen — a Rákos-patakhoz vitték kivégezni. Emlékezetem szerint én kapuőrséget álltam (ilyen őrséget Szelepcsényi kivételével minden fegyveres adott a legkülönbözőbb időkben), amikor Szelepcsényi parancsa értelmében a foglyokat a pártház pincéjéből felkísérték. Itt kívánom megjegyezni, hogy a pártház pincéjének óvóhelyi részében tartottuk foglyainkat. Ha jól emlékszem, egy teherautóra rakták fel őket és a Thököly úton, a Bosnyák tér irányába mentek el. A pártszolgálatosok közül Tallós József, az ifj. Hollós, Nagy Elek, Surányi, a Vigh testvérek, (közülük az egyik vezette a gépkocsit, valószínű, hogy a legidősebbik), Bugár, Baráth János, és még mások is felszálltak a gépkocsira. Jóval éjfél után, talán 1—2 óra körül érkeztek vissza a pártszolgálatosok. Azt is tudom, hogy nem mindegyik pártszolgálatos jött vissza a pártházba. Lehet, hogy hazamentek, ugyanis akkor még viszonylag kevesen laktak benn a pártházban. Nagy Elek csoportvezető (Mária nevezetű lányának én már akkor udvaroltam) nagy hangon számolt be Szelepcsényinek arról, hogy a foglyokat a Rákos-patak mentén kivégezték …
Határozottan emlékszem arra, hogy ebben az időben a XIII. kerületi nyilasvezető felkereste Szelepcsényit és jelenlétemben vonta felelősségre azért, hogy az ő területükön hagyják a hullákat. Parázs veszekedés volt, míg végül abban állapodtak meg, hogy a XIV. kerületi pártszolgálatosok kerülni fogják a XIII. kerületben történő kivégzéseket …
1944 november második felében történt (én ekkor már többnyire bent laktam a pártházban), hogy Szelepcsényi és vezetősége utasítást adott a pártház pincéjében fogva tartott 20—25 személy kivégzésére. Emlékezetem szerint Szloboda Vilmos rendelkezése alapján én, Hollai Józseffel együtt mentem le a pincébe. Leérkezésünkkor a mosókonyhai részben (amelyből következett az óvóhely, ahol a foglyokat őrizték) Komlósy, Tallós József, Baráth Kálmán tartózkodtak. Ekkor már a mosókonyha cementpadlóján több agyonlőtt ember feküdt. Az óvóhelyről az ott tartózkodó pártszolgálatosok — köztük Németh Lajos, Szőke Antal, Erős János és mások — egyenként engedték be a foglyokat a mosókonyhai részbe. Valamelyik jelenlevő az érkezőre ráparancsolt, hogy feküdjön le a földre a hullák mellé, majd Tallós odalépett és közvetlen közelről az arccal felfelé fekvő személy fejébe lőtt. Ilyen módon további személyeket agyonlőtt egy kisméretű pisztollyal Komlósy is, a szemünk láttára.
Az áldozatok száma ekkor már 10 vagy 12 volt és Komlósy — úgy emlékszem, hogy Szloboda parancsára — átadta a fegyvert Hollai Józsefnek, és felszólította, hogy a következőket már ő végezze ki. Hollai Komlósyhoz hasonlóan az egymás után érkező két férfira — középkorúak lehettek, korukat egyébként is nehezen lehetett volna megállapítani, hiszen erősen szakállasak voltak — közvetlen közelről rálőtt.
Hollai ezután Szloboda parancsára nekem adta át a kisméretű pisztolyt, amellyel én is két férfit lőttem agyon ugyanúgy, ahogy azt a többiektől láttam. Áldozataink egyáltalán nem ellenkeztek, hanem parancsszóra nyugodtan lefeküdtek a már halott társaik mellé.
Ez az eset volt életem legborzalmasabb napja. Ekkor döbbentem rá, hogy embert öltem. Azzal nyugtattam magam, hogyha nem én teszem, akkor az ellenség végez velünk. Foglyainkat ellenségnek tartottuk! Egyébként tisztségemnél fogva, de a kialakult közhangulat miatt sem vonhattam ki magamat a kivégzések alól …
Szelepcsényi utasítása az volt, hogy a holttesteket a város különböző pontjaira szórják szét. Határozottan emlékszem arra, hogy a tehergépkocsival Németh Lajos, Báli, Baráth, Tallós, Komlósy és a gépkocsit vezető Vigh és rajtuk kívül még néhány, a kivégzésben ugyancsak részt vevő pártszolgálatos ment el. Itt kívánom megjegyezni, hogy a Danuvia-gyár gépkocsijai állandóan rendelkezésünkre álltak és tudok arról is, hogy a gépkocsikat véresen küldtük vissza …”
A nyomozó a kihallgatást itt megszakította, majd Bükkös a jegyzőkönyvet elolvasta, aztán külön-külön minden oldalát aláírta. Ez egyébként más gyanúsítottaknál is szabály — így igazolják, hogy az a valóságnak megfelel és a vallomást pontosan tartalmazza.
A következő napokban Bükkös tovább folytatta vallomását, újabb bűntényekről számolva be a nyomozó hatóságoknak. A kihallgató tiszt azonban — mint ilyenkor ez szokás — elölről kezdette vele a vallomást, hogy ellenőrizze: nem kitalált dolgokról, s egyáltalán őszintén beszél-e.
Érdemes megfigyelni, hogyan használja fel a nyomozó az írásos bizonyítékot egy kihallgatás során, amikor Bükkös látszólag közömbösnek tűnő megjegyzést tesz. Idézzük május 30-i vallomását:
„Mint mondtam, én Hollai kezéből kaptam a pisztolyt és utána lőttem agyon két embert. Az első kivégzést követő lelkiállapotomból nehezen szabadultam meg, de az események során már számomra is újabb és újabb kivégzések következtek. Mai emlékezetem szerint én 20 személyt végeztem ki 1944. október 15-ét követően az összeomlásig, tehát 1945 februárig. Nekem, mint propagandavezetőnek hivatalból tájékozódnom kellett az egyes akciókról és így én minden kivégzésről tudomást szereztem még akkor is, amikor annak közvetlen részvevője nem voltam. Az egyes akciók propagandisztikus felhasználása, a harci szellem ébrentartása elsőrendű feladataim közé tartozott. E körülmény is kötelezően, szabta meg számomra, hogy ne vonjam ki magam az egyes akciókból. Az általam végrehajtott cselekmények sorrendje, emlékezetem szerint így volt:
1944 november közepe körül — már a pártház avatása után — több ízben is ellenőriztük a Thököly úton levő zsidó imaház lakóit. Ellenőrzésünk célja az volt, hogy a hamis papírokkal ott bujkáló személyeket elfogjuk. Így több alkalommal is hozott át a pártszolgálat erről a helyről foglyokat. Az említett időben 15 férfit szállítottak kihallgatásra a pártházba, majd ugyanezeket a személyeket még beszállításuk napjának éjszakáján, Szloboda Vilmos parancsára a Zsolnay-gyár mögötti bolgárföldeken kivégeztük. A kivégzés, amelyben én is részt vettem, a következőként zajlott le: a pártház pincéjében fogva tartott foglyokat az éjszakai órákban teherautóra raktuk és Vigh Sándor gépkocsivezető, valamint Komlósy Elemér (repülős őrmester) irányításával a Zsolnay-gyár mögötti térségre szállítottuk. Velünk volt az a kisfiú, akiről már korábban beszéltem, s akinek az apját hősként temettük el …”
A kihallgatást vezető nyomozó tiszt közbeszól: „Megállapítottuk, hogy ifj. Michalik Gyuláról van szó …„
Bükkös: Igen, már én is emlékszem! Tehát akkor ifj. Michalik Gyula, Németh Lajos, Surányi József, Hollai József, Tallós József, Kröszl Vilmos, Hortobágyi László, Szőke Antal és Sándor Alajos meg én, hátul helyezkedtünk el a gépkocsin, elöl feküdtek a foglyok. A helyszínre érve a ruháiktól megfosztott foglyokat a gépkocsiról leszállítottuk és egymás mellett, háttal a kivégzőknek, sorbaállítottuk őket. Ezt a felállítást azért alkalmaztuk, mert így az esetleges szökésüket figyelemmel tudtuk kísérni. Mégis előfordult ennél az esetnél, hogy mielőtt a kivégzésre parancsot kaptunk volna, az egyik fogoly szökni próbált, és ezért a felállított kivégzendő csoporttól távolabb lőtte agyon az egyik pártszolgálatos. Azt hiszem, Surányi József volt.
A kivégzésnél már minden pártszolgálatosnak géppisztolya, volt. Az én géppisztolyom egyes lövésre lett állítva és ugyanígy tettek a többiek is. Megítélésem szerint a kivégzésre felállított foglyok mögött 2—3 méterre helyezkedtünk el és Szloboda parancsára nyitottunk tüzet. A lövéseket követően Komlósy — ismert szokásához híven — a már lelőtt áldozatokhoz közelhajolva egy-egy lövést adott le a fejükre úgy, hogy közben valamelyik pártszolgálatos, talán Szloboda zseblámpával világította meg az agyonlőtt foglyokat.
A kivégzetteket — miután megállapítottuk, hogy ténylegesen meghaltak — a helyszínen hagytuk, mi pedig gépkocsival visszaindultunk a pártházba. Több esetben is előfordult, hogy egy-egy kivégzés előtt ifj. Hollós Zoltán, a nyomozó iroda vezetője, előre ellátott bennünket címekkel, hogy a kivégzés után ne menjen üresen vissza a teherautó, hanem újabb foglyokat is szedjünk össze. A front közeledtével az események gyorsan peregtek. Az első hungarista hősi halott id. Michalik Gyula volt, aki a párt alapító tagjai közé tartozott. Úgy tudom, hogy neki és néhány embernek volt a hatalom átvételéig hűségpróbája. A későbbiekben a hűségpróba értelme megváltozott, és a hatalom átvételét követően hűségpróbát kellett tennie minden pártszolgálatosnak. Ez alatt azt értettük, hogy a nyilas tagság előtt »az ellenség közül« valakit le kellett lőni. Így tett hűségpróbát id. Michalik Gyula is. Őmaga egy önkéntes bevetés kapcsán, valahol Csepel környékén, emlékezetem szerint 1944. november 20. körül, az úgynevezett Szálasi-röppentyű (ködvető gránát) kezelése közben lelte halálát. Katonai díszpompával temették el a Farkasréti temetőben, ahol nemcsak a főkerület, de a nyilas kormányzat is képviseltette magát. Én is jelen voltam a temetésen. A halottat Vajna Gábor belügyminiszter búcsúztatta. A temetés napjának estéjén a Thököly út 80. szám alatt bosszúálló kivégzést hajtottunk végre. A pártház pincéjében (korábban óvóhelynek használták) levő foglyok körében szembetűnően nagy verést rendeztünk. A verésből minden jelenlevő nyilas kivette a részét, ezzel is igazolva együttérzését a jelenlevő ifj. Michalik Gyulával és annak Pesti Rózsi nevezetű nevelőanyjával. A verésben, s az ezt követő kivégzésben az ifj. Michalik Gyula őrjöngve vett részt. Felfokozott lelkiállapotát (hiszen fiatal gyerek volt) tovább feszítették a jelenlevő pártszolgálatosok biztatásai. Buzdították: üsd őket, mert ezek apád gyilkosai! A verést követően a mosókonyhában kezdődött a kivégzés. Ez alkalommal is a foglyok közül 14—15 személyt lőttünk agyon. A kivégzés úgy történt, hogy az óvóhelyi részből egyesével hozták át a mosókonyhába a foglyokat és amikor azok beléptek a mosókonyhába, valamelyik pártszolgálatos megragadta és közvetlen közelről tarkón lőtte. Ennél az esetnél emlékezetem szerint a legtöbb embert ifj. Michalik Gyulának kellett agyonlőni. A fiú saját, vagy mástól kapott pisztolyával lőtte agyon az áldozatokat. Én magam is jelen voltam ennél a kivégzésnél, én is biztattam ifj. Michalik Gyulát, de akkor nem lőttem agyon senkit. A kivégzésben ifj. Michalikon kívül részt vett még Tallós József, Vigh Sándor, Surányi József, Szőke Antal, Bugár, Erős János, Kovács János, Kovács István, Kröszl Vilmos, id. Baráth János és két fia (Kálmán és János) és még mások is. akiknek a nevére már nem emlékszem. Azt határozottan tudom, hogy akkor a pártházban tartózkodó nyilasok mindegyike szerepet vállalt id. Michalik Gyula megbosszulásában. Magam nem láttam, de a pártházban többen beszélték, hogy a holttestek egy részét, a pártházzal szemben levő, úgynevezett Schlachta-ház Thököly úti oldalának külső kerítésére akasztották fel, s aztán a hullaszállítók vitték el.
Talán idetartozik, hogy a Schlachta Margit rendházban tudomásunk szerint számtalan bujkáló személy volt. Ez számunkra nagyon zavaró volt és több esetben is razziát tartottunk és hoztunk is el foglyokat, akiknek egy részét ugyancsak kivégeztük. Egyébként ebben az épületben többnyire pápai menlevéllel rendelkező személyek voltak. A pápai menlevelet a nyilas kormányzat és ennek megfelelően mi magunk sem túlságosan tiszteltük, sőt Szelepcsényi László még a svéd, vagy svájci menlevelekkel rendelkezőkkel szemben is atrocitásokat hajtott végre. A Stefánia úton, közel az Ajtósi Dürer sorhoz, volt a svájci konzulátus és amellett a svéd királyi követség. Egy alkalommal valahonnan svéd menlevéllel rendelkező személyeket hozott be a pártszolgálat, akiket a Duna-parton végeztek ki. Szelepcsényi mindnyájunkkal közölte, hogy amennyiben az elfogott személyek után érdeklődnének, közölni kell, hogy a gettóba szállítottuk őket. Az érdeklődésre sor is került, és jelenlétemben az egyik svéd követségi alkalmazott megkísérelte felelősségre vonni Szelepcsényit, magából kikelve kikérte a követség nevében, hogy nem tartjuk tiszteletben az általuk kiadott menlevelek birtokosait. Szelepcsényi az ilyen természetű vitákat egy kézlegyintéssel intézte el és továbbra is fenntartotta eredeti álláspontját, miszerint a menlevelekkel rendelkezők mind olyan személyek, akiknek vagyonukkal, vagy az ellenséggel való paktálásuk alapján sikerült ilyen védettséget szerezniük.
1944 december első napjaiban egy vasárnapi napon a nyilas kormányzat országos nagygyűlést hirdetett a Városi Színház épületében. E nagygyűlésre mi, a XIV. kerületi pártszervezet vezetői is hivatalosak voltunk. Ahogy visszaemlékszem, Szelepcsényi gépkocsijával akartunk a nagygyűlésre menni, de még készülődtünk, amikor hír érkezett, hogy a Városi Színházban az ellenállási mozgalom tagjai bombát robbantottak. Csaknem egyidejűleg ezzel tudomásunkra jutott, hogy a Mexikói út 60. szám alatti, a zsidók kezelésében levő, úgynevezett Nyomorék Gyerekek Otthonában az elszállításra kerülő foglyok rálőttek a hungarista katonákra. Szelepcsényi általános riadót rendelt el. Mi, a pártházban levő pártszolgálatosok, személygépkocsival, teherautóval indultunk a helyszínre. Közben olyan értelmű utasítást is adott Szelepcsényi, hogy a lakásukon tartózkodó fegyvereseket is azonnal riasszuk, és a helyszínre kell őket irányítani. Az utasítás értelmében a XIV. kerület pártszolgálatához tartozó személyek csaknem mindegyike részt vett az akcióban. Emlékezetem szerint a kora déli órákban érkeztünk a Mexikói út 60. szám alá, ahol Szelepcsényi tudomására hozta az elszállítást végző rendőrparancsnoknak: a zsidók KISOK-pályára való irányítása, majd onnan a gettóba történő szállítása reggel óta folyik, de valahonnan a főépület padlásteréből, fél órával érkezésünk előtt, rálőttek az elszállítást végző fegyveresekre. Arról nincs tudomásom, hogy ez a lövés valakit ténylegesen megsebesített volna. Tény az, hogy mi azonnal tüzelőállásba helyezkedtünk és fegyvereinkkel tűz alá vettük az utcai és udvari frontról is a főépületet. Ezt követően behatoltunk a főépületbe, és ott szobáról szobára járva kerestük a fegyvert, illetve a merénylőket. A szobákban részben kórházi ágyak, részben fából készített emeletes fekhelyek voltak, és egyikén-másikán beteg emberek is feküdtek. Szobáról szobára járva kerestük a fegyvert és közben az ott levő személyeket kikergettük a folyosóra, illetve az udvarra. Az épület egyik emeletén rendőrségi szállás volt, ezt a részt nem kutattuk át. Emlékezetem szerint Vigh Sándor, Komlósy Elemér, Tallós József és még mások összeszedtek mintegy 10—12 járni tudó személyt és fedezetük mögött nyomultak a padlástér irányába. Az előrehaladás kiabálással, hangoskodással történt miközben arra lettem figyelmes, hogy újabb lövések hangzanak el a padlástér irányából. Erre a jelre én is a padlásra szaladtam, ahol a következőknek voltam szemtanúja: Tallós József kezében még füstölgött a pisztoly és előtte egy magas termetű férfi feküdt holtan. A padlástérben — oda korábban elszállásolt — indulásra kész, de fekhelyükön tartózkodó 2—300 ember várakozott. Vigh Sándor, Komlósy, Tallós József, Surányi József, Hollai József, ifj. Michalik Gyula és Sándor Alajos (aki éppen a főkerületből volt kinn), Baráth Kálmán és öccse, ifj. Baráth János, Erős János — ezekre határozottan emlékszem — és a pártszolgálat többi tagja egymás után érkeztek fel a padlástérbe. Megkezdődött a fekvőhelyek és csomagok átvizsgálása. Az itt levő személyeket rugdosással és ütlegeléssel ösztökéltük arra, hogy adják elő a fegyvert, illetve nevezzék meg azt, aki a lövést leadta. Az átkutatás eredménytelenül végződött és Szelepcsényi utasítására a tábor zsidó vezetőségének jelenlevő tagjait összeszedték és a padlástérben az összes jelenlevők szeme láttára közvetlen közelről agyonlőtték. Emlékezetem szerint 8—9 holttest maradt a padlástéren. Ezt a kivégzést a három Vigh testvér, Komlósy, Szloboda, Surányi, Bugár, Baráth Kálmán, Nagy Elek, Erős János hajtották végre, de rajtam kívül a kivégzésnél jelen volt még Hollai József, ifj. Michalik Gyula, Pintér László, Hortobágyi László, Szőke Antal, Kovára János, Kovács István és többen mások is.
A kivégzéseket követően a padlástérben levő zsidó személyeket letereltük az udvarra, ahol Szelepcsényi személyesen válogatott ki 10—12 foglyot azzal, hogy kísérjék be őket a pártházba. A padlástérben történt kivégzés és lövöldözés kapcsán emlékezetem szerint két vagy három ember még megsebesült, akiket társaik — utasításunkra — az épület kerti kijáratának kapujától néhány méterre lefektettek az utcai járdára. Ezeket a személyeket valószínűleg a rendőrség intézkedése alapján még ott-tartózkodásunk idején, mentőautóval elszállították. A főbejáratnál viszont egy fiatalember holtteste feküdt, akit menekülés közben lőtt le az egyik hozzánk tartozó nyilas, Szőke Antal. Amikor a kiválogatott 10—12 foglyot, kezüket a fejükre téve a mi pártszolgálatosaink gyalogosan elkísérték … A Mexikói útról behozott foglyok kihallgatását ifj. Hollós vezette Szelepcsényi Lászlóval együtt, melybe én is bekapcsolódtam. A foglyokat ütöttük, de ez sem hozott eredményt. A kihallgatásban részt vett Sándor Alajos is, aki felvette a kapcsolatot a főkerülettel. Telefonon beszélt valakivel, majd közölte velünk, hogy a főkerület pártszolgálatának az a véleménye, hogy a Városi Színházban történt robbantás miatt megtorló intézkedés szükséges, és a kivégzett személyeket közszemlére kell kitenni. Ezt követően még az esti órákban Szloboda Vilmos közvetlen utasítására megkezdtük a pártház mosókonyhájában az elfogott személyek kivégzését. Ez alkalommal nemcsak a Mexikói útról behozott foglyokat, de a már korábban őrizetünkben levőket is kivégeztük. A kivégzésben én is részt vettem és ekkor a mosókonyhában saját pisztolyommal egy középkorú férfit lőttem agyon. A megtorló intézkedésben minden jelenlevő fegyveres pártszolgálatos részt vett. A bosszúállás fűtötte őket és az a kudarc, amely a Városi Színházban tervezett nagygyűlést érte. Egyébként is az a hír járta ekkor közöttünk, hogy a nagygyűlésen nyilas testvéreink közül többen is meghaltak. A mosókonyhában kivégzett személyek holttestét a Városi Színházhoz, illetve annak közvetlen környékére szállítottuk ki és a holttestekre cédulákat akasztottunk fel — ha jól emlékszem a következő felirattal: »A merényletért!« …
Tudomásom szerint a VIII. kerületi nyilas pártszolgálatosok jártak az élen a megtorló intézkedésekben. Ez érthető is volt, hiszen a Városi Színház biztosítása az ő hatáskörükbe tartozott …
- december 10. körül az általános mozgósítási parancs végrehajtása értelmében a 18 és 55 év közötti férfiaknak be kellett vonulni. A parancs egyrészt szóbeli utasítás, másrészt a rádión és plakátokon történő felhívások alapján lett végrehajtva. A mozgósítási parancs egyértelműen kimondta, hogy a korábban bármilyen mentesítés alapján katonai szolgálatot nem teljesítőknek is be kell vonulniuk a megtorlás kilátásba helyezése mellett. A városparancsnok, Hindy Iván írta alá a plakátot.
Mi, a XIV. kerületi nyilaskeresztes párt vezetősége, a parancsot követően összeállítottuk az esetlegesen felmentendők névsorát. A rendelkezésre álló rövid idő ellenére a főkerületnek készítettünk egy listát, amelyen, azt hiszem, 30 személy felmentését javasoltuk. A felmentendők névsorába elsősorban a tisztségviselőket vettük fel, majd a fegyveres pártszolgálat vezetőit és a pártszolgálat azon tagjait, akik aktívan részt vettek a hatalom átvételében, és magatartásukkal, a különböző akciókban való részvételükkel egyértelműen bizonyították a hungarista mozgalomhoz való hűségüket. A listára csak olyan személyek kerülhettek fel, akik már több kivégzésben is részt vettek. Ebben az időben a kivégzésekben való részvételek száma minősítő körülményként hatott. Arra emlékszem, hogy a listát nekem is megmutatták, és az ott szereplő személyekkel én is egyetértettem.
Nyomozó: Felmutatok önnek egy gépírásos szöveget, amelyen 31 név található. Az 1-es sorszámmal ellátott Szelepcsényi László kerületvezető, a 31-es sorszámmal ellátott Nagy Elek csoportvezető. A lista 1944. december 12-én kelt Budapesten. Aláírása Hollós, kerületvezető helyettes.
Bükkös: Igen, ez az! Állítom, hogy ez az a lista! Vegyék kérem jegyzőkönyvbe! A nekem átadott és 31 nevet tartalmazó, a XIV. kerületben esetleg felmentendők névjegyzéke című írást átnéztem és határozottan állítom, hogy azonos azzal, amelyet nekem Hollós átadott annak idején tudomásulvételre, illetve egyetértői jóváhagyásra. Igen, ez az eredeti. A felmentés kérdésében végül is a főkerület döntött … A listán a kerület magja és az adott viszonyoknak megfelelően a legmegbízhatóbb, legharcosabb személyek szerepeltek, akiknél továbbra is számítani lehetett arra, hogy a hatalom megtartásáért életüket is hajlandók feláldozni …
Nyomozó: Folytassa kérem …
Bükkös: A legszembetűnőbb tömegkivégzést 1944. december 24-én, karácsony szent estéjén, illetve annak éjszakáján hajtottuk végre. Ez alkalommal a kivégzettek száma meghaladta az 50-et is. A holttestek a Stefánia úti bombatölcsérekben feküdtek, amelyek olyan csíkos útelzáró deszkákkal voltak körülvéve.
Nyomozó: Átadok önnek négy fényképet, amelyek a kivégzett férfiak és nők holttestét ábrázolják. Nyilatkozzon, mit ismer fel erről?
Bükkös: A fényképeket megnéztem és határozottan állítom, hogy azok az 1944. december 24-én történt kivégzés egyik színhelyét ábrázolják, a képek eredetiek. Állításomat már vallomásom fenti része is igazolja, hiszen az átadott négy fénykép közül három képen határozottan látni lehet, hogy a holttestek a gödörben fekszenek, amelyek útelzárásra alkalmas csíkozott deszkákkal vannak körülvéve …”
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!