“GÉPHÁZ” bővebben

"/>

GÉPHÁZ

A Bal-Rad ISMÉT “újraindul”!

Börtönbe kerülhet egy német nő a donbasszi eseményekről szóló igaz információkért!

Németországban büntetőeljárás indult egy német szabadúszó újságírónő ellen, aki Telegram csatornáján megbízható tényeket közölt a donbasszi népköztársaságok terüetein, az ukrán fegyveresek által az ott élő civilek ellen elkövetett bűncselekményekől!

Merthogy “kétségeket szított” a német média tárgyilagosságával, és igazságosságával kapcsolatban – írja a RIA Novosztyi

“Alina Lipp gyakran posztol interjúkat Donbassz lakosaival, akik az Ukrán Fegyveres Erők és a Nemzeti Zászlóaljak kegyetlenkedéseit szenvedték el. Ezért pénzbírsággal vagy akár 3 évig terjedő németországi börtönbüntetéssel sújthatják – jegyzi meg az újság .

A lüneburgi bíróság úgy ítélte meg, hogy Lipp anyagai alááshatják “az NSZK lakosságának lelki klímáját”, és idővel megosztottságot idézhetnek elő a német társadalomban, aláásva az NSZK jogbiztonságába vetett bizalmat

DE HOGYAN KERÜL A CÍPŐ AZ ASZTALRA? Jelesül a Bal-Rad “újraindulásához” miként kapcsolható a RIA Novosztyi egyik mai híre? MERTHOGY NAGYON IS ÖSSZEKAPCSOLHATÓ!

Június 16 – án került a Bal-Rad ismét olyan állapotba, az Önök – olvasók – adományainak jóvoltából, hogy ismét működőképes lett. Persze van még, és lesz is még tennivaló, de már legalább alapszinten működHET!

Abban a reményben, hogy a “RÉGI ÁLLAPOTÁT” visszanyerhesse, “új nevet” kell neki adni. Marad a Bal-Rad, de a .ru sajnos meg kell hogy változzon. Ezzel ngyjából tisztában voltam, és volt is elképzelésem az új nevet illetően. Legyen az új név balrad.su

Jeleztem is a dolgot a Bal-Rad -ot működtető magyarországi tárhelyszolgáltató felé:

“Tisztelt Szolgáltató!

Szeretném az általam adminisztrált balrad.ru hírblog nevet balrad.su – domain – ra módosítani.
Mi a teendőm?”

A Bal-Rad megjegyzése: a nic.ru orosz internetes szolgáltató – mint a .ru domain név “eladója” – arról tájékoztat, hogy a .su domain végződés a VOLT SZOVJETUNIÓRA történő utalás, és mint ilyen, történelmi helyet jelez.

Néhány prccel később meg is érkezett a szolgáltató válasza:

“Kedves…X…

Sajnos jelenleg nem engedélyezett orosz tartományú domain név regisztrációja.

A regisztrátor ezzel kapcsolatos tájékoztatása: “Russian products are currently closed, you can not order those except renewing existing domain names.”

Köszönjük megértését.”

MEG VAGYON ÉRTVE! Miszerint a nyugati demokráciafelfogás szerint a ru , meg a su, meg egyéb orosz tartományú ilyen – olyan híroldalak anyagai csak alááshatják a Nyugat lakosságának lelki klímáját, és idővel megosztottságot idézhetnek elő a társadalmakban, megkérdőjelezve a jogbiztonságba vetett bizalmat!

Ez a balrad.ru esetében azt jelenti, hogy a blog tiltólistán van az EU legtöbb országában!

Ezért aztán ABBAN A REMÉNYBEN, HOGY HA A balrad.ru domain nevet lecserélem a balrad.hu domain névre, TALÁN ISMÉT ELÉRHETŐVÉ VÁLIK A Bal-Rad hírblog a tiltott területeken is, meg is rendeltem a balrad.hu domain nevet!

A JÖVŐ HÉT VALAMELYIK NAPJÁTÓL TEHÁT a hírblog tartalmára kíváncsi uniós polgárok köreiben (IS!) tovább áshatja alá a lelki klímát, megosztottságot idézhet elő a társadalmakban, megkérdőjelezve a jogbiztonságba vetett bizalmat! Döbrögisztánban is!

MOSZKVA ÉS A KREML SZÁNDÉKAINAK MEGFELELŐEN! VISZONT ÖNSZORGALOMBÓL! (Bár ezt sok – sok “rajongó” úgysem fogja elhinni!)

A Bal-Rad EREDENDŐEN EGY BALOLDALI – NEMZETIKOMMUNISTA – IRÁNYULTSÁGÚ HÍRBLOG LETT VOLNA, ILL. LENNE MOST IS! ÉS A JÖVŐBEN IS!

A tartalmát – mint HÍRBLOG – a történések határozzák meg! Azok meg MOSTANSÁG – és még vélhetően nem rövid ideig – a tőlünk keleti irányban zajló történések határozzák meg ZÖMMEL! Az eseményeket a blog SZÓ SZERINT ÁTVETT OROSZ MINSTREM MÉDIÁK MAGYARRA LEFORDÍTOTT HÍREIVEL ismerteti.

Ami viszont KOCKÁZATOS DOLOG! Tekintettel arra, hogy az oroszországi hírforráok a nyugati értelmezés – FELFOGÁS – szerint “CSUPÁN OROSZ PROPAGANDA”! Ezen felfogás mentén pedig, a Bal-Rad nem más, mint egy “orosz propagandaoldal”!

Lehet .ru, lehet .su, lehet .com, – vagy bármi más egyéb! JELEN TÁRSADALMI VISZONYAINK KÖZÖTT CSAK EGY “BÜDÖS, ROHATTKOMCSI, OROSZBARÁT PROPAGANDA OLDAL”!

Ez pedig MOMENTÁN NEM EGY SZÉPSÉGES PERSPEKTÍVÁT JELENT! Egy olyan országban, ahol még a “baloldal” is undorkodva emlegeti! Sőt…

DE – LEGALÁBBIS NEKEM, MINT A BLOG ADMINJÁNAK! – EZ A FAJTA MEGÍTÉLÉS NEM JELENT SEMMIT! (Ami persze nem igaz, hiszen azt nem állíthatom, hogy a napi szinten megjelenő FENYEGETÉSEK teljesen hidegen hagynak, ÁM A MEGGYŐZŐDÉSEMEN NEM VÁLTOZTATNAK!

Márpedig az én meggyőződésem az az, hogy POLGÁRI DEMOKRÁCIÁBAN ÉLVE, ANNAK KERETEIN BELÜL, HITELES ÉS AUTENTIKUS HÍRFORRÁSOKRA TÁMASZKODVA, OBJEKTÍVEN IGYEKEZZEN TÁJÉKOZTATNI A Bal-Rad BÁRMIFÉLE TÖRTÉNÉSEKRŐL. VALAMINT KÜZDJÖN A HAZAFISÁG JEGYÉBEN EGY IGAZSÁGOS SZOCIALISTA TÁRSADALMI REND, EGY ÚJ MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG LÉTREJÖTTÉÉRT!

Lássuk be: JELEN VISZONYAINK KÖZÖTT EZ MAGA AZ ÚTÁLATOSSÁG!

admin

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni

“GÉPHÁZ” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Kedves Admin,
    bízzunk benne, hogy megmarad a lehetőség!
    Ha megnézed a hírtévés linket, (Mindenkinek érdemei szerint..) az ukrán háborús helyzetről, korrekt a tájékoztatás, bár csak ezt az egy műsort láttam.
    Ez talán a reményt vetíti előre!
    A következő pedig sajnos…
    https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/world/japan-to-attend-nato-summit-for-first-time?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

    Japán először vesz részt a NATO-csúcson
    Világ Hal Turner 2022. június 17 Találatok: 243

    Fumio Kishida japán miniszterelnökéhez bejelentette, hogy részt vesz a NATO e havi madridi csúcstalálkozóján, így ő lesz az ország első vezetője, aki csatlakozik a transzatlanti csoport csúcstalálkozójához.

    A szerdai bejelentésre a katonai szövetség június 28-30-i összejövetelét megelőzően kerül sor, amelyet a 30 tagot számláló válság pillanatának tekintenek, négy hónapja Oroszország ukrajnai inváziója után.

    A NATO-csatlakozásra jelentkező Svédország és Finnország delegációkat küld a csúcstalálkozóra, és az első dél-koreai elnök, Yoon Suk-yeol is részt vesz országából.

    Japán, az Egyesült Államok kulcsfontosságú szövetségese, és nem NATO-tag, védelmi szállítmányokat szállított Ukrajnának, és szigorú szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben a többi hétcsoport (G7) országaival együtt.

    „A G7-ek egyetlen ázsiai országként Japán diplomáciai képességeit tesztelik” – mondta Kishida újságíróknak.

    A NATO-csúcson való részvétele „egy japán miniszterelnök számára az első alkalom” – mondta, hozzátéve, hogy fel kívánja hívni a figyelmet az európai és ázsiai biztonsági aggályok közötti kapcsolatra.

    HAL FORGATÓ SZERKESZTŐI VÉLEMÉNY

    Én vagyok az, vagy valami nagyon nem stimmel ezzel a képpel?

    Amikor utoljára ellenőriztem, a „NATO” az „Észak-atlanti Szerződés Szervezetét” rendszeresen. Hangsúly az “atlanti”.

    Ebben a szellemben, amikor legutóbb ellenőriztem, Japán a Csendes-óceánon volt.

    Hogyan lehet „megfelelő” Japánnak és a NATO-nak, ki persze, ha Oroszországnak 100%-ban igaza van abban, hogy a NATO egyszerűen egy agresszív katonai szövetség, Oroszország bekerítése érdekében?

    Mintha nem lenne elég agresszív az, amit a NATO csinál Ukrajnával, most megmozdulnak, hogy behozzák Japánt a karámba?

    Nyilvánvaló, hogy ezek az emberek addig nem állnak meg, amíg nem állítják őket.

    Remélem, hogy az amerikaiak és az európaiak megértik, hogy amikor a NATO megállítására jön, ezt magunkra hoztuk azzal, hogy hagytuk (a NATO-ban és itthon) közalkalmazottainkat elvadulni, és egzisztenciális fenyegetést teremteni Oroszország számára.

    Tévedünk, és előkészítjük a terepet egy önmagunk számára készült fellépéshez, amelyet az emberiségnek is szerencséje lesz túlélni.”

    1. “Hogyan lehet „megfelelő” Japánnak és a NATO-nak, ki persze, ha Oroszországnak 100%-ban igaza van abban, hogy a NATO egyszerűen egy agresszív katonai szövetség, Oroszország bekerítése érdekében?”
      .
      Ez egy eléggé elb.szott dolog akár a japik akár a nátó részéről miután egy eléggé labilis törésvonalon tespednek .

  2. Ja,ukránok oldalán szabad harcolni,a szakadárok oldalán nem.
    2018-as,de itthonról is ment valaki aki talán most is bujkál hasonló ítélet miatt,idén olvastam talán…?

    https://ma7.sk/kozelet/borton-fenyegeti-azt-a-szlovakiai-ferfit-aki-reszt-vett-az-ukrajnai-harcokban

    Mi van Poklonszkaja krími hős főügyésszel?

    Állítólag februárban felmentették főügyész utáni pozíciójából,Putyin aláírásával idén februárban,de titok most hol dolgozik.
    Nincs valami közelebbi róla?

    1. A legfőbb ügyész tanácsadója, ha jól emlékszem, a fővárosban.
      A kettő között nagykövet lett volna, de visszamondták, mert megváltoztak a privát életkörülményei.
      Azt olvastam, szerelmes a csoda szép ügyésznő:)

  3. Örülök, hogy a balrad újraindult, nálam a baloldaliság előny, de kifejezetten nem kritérium, én annyiban eklektikus vagyok, hogy elismerem: Néha Orbánnak is igaza van (feka-invázió, benzinárstop ), néha a kuruczinfo mondja csak el az igazat – főleg a cigánybűnözésről -, és a mai baloldali pártok inkább nyugat-majmoló liberálisok.
    Na de az orosz-ukrán konfliktusban egyértelműen az oroszokat támogatom akkor is, ha ott sem minden úgy működik, ahogy elvárnám. Mindjárt itt van ennek a vontatóhajónak a megtorpedózása a Kígyó sziget mellett. Olvasok több orosz oldalt is, egyedül a Novorossziján láttam erről hírt, a fórumozós orosz oldalakon a hozzászólók nem is hallottak erről?
    Pedig attól, hogy homokba dugjuk a fejünket, a probléma még megmarad, és ezt a problémát nem eltusolni kell, hanem kezelni, megelőzni, megoldani…, mert ha nem ezt tesszük, újabb problémákba (kudarcokba) ütközünk.
    Tehát: Nem szabad könnyelműsködni, torpedó-, és légvédelem nélkül “hajókázni”, és keményen oda kell csapni, ahol a döntéseket hozzák, háború van, nem kell simogatni az ellenséget, mert ő sem fog minket simogatni.

  4. Kezd átjönni az orosz vontatóhajó megtorpedózása az orosz honlapokra is, a hozzászólók erősen sérelmezik, hogy a Honvédelmi Minisztérium még mindig nem nyilatkozott.
    Nem értik, hogy egyrészt az orosz légvédelem miért nem figyelt, másrészt miért nem kísérte harci repülő a vonatóhajót.
    Ahogy írtam korábban: Az oroszok egyik hátránya a könnyelműség és a vakmerőség. Ha az orosz tábornokok és katonák fegyelmezettek is lennének, nem csak bátrak, már Odessza is orosz kézen lenne minimális embervesztességgel.

  5. https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/world/france-cut-off-completely-from-russian-natural-gas?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

    FRANCIAORSZÁG TELJESEN ELÁLLÍTÁS AZ OROSZ FÖLDGÁZTÓL
    Világ Hal Turner 2022. június 17 Találatok: 3705

    Az Oroszországból Franciaországba az összes földgázáramlás hirtelen MEGÁLLÍTOTT az Északi Áramlat vezetéken keresztül.

    Franciaország gázellátásának mintegy 17 százalékát Oroszországból szerzi be a Németországgal kötött hálózati kapcsolatokon keresztül, amely nagymértékben támaszkodik az orosz szállításokra, és „politikainak” minősítette a Gazprom lépését.

    A Gazprom közölte, hogy az Északi Áramlat vezetéken keresztüli kínálatcsökkentés javítási munkák eredménye, de az EU illetékesei úgy vélik, Moszkva megbünteti Ukrajna szövetségeseit, ahol az orosz erők februárban inváziót indítottak.

    Fejlesztés . . . .”

    1. Mily’ meglepő !
      Mégis nit várt bocicsokit ?
      .
      Miért fejejti el a “név” “e-mail cim ” adatokat ?

  6. https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/world/us-to-send-heavy-guided-missiles-to-ukraine?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

    Az Egyesült Államok nehéz irányított rakétákat küld Ukrajnába
    Világ Hal Turner 2022. június 17 Találatok: 3520

    Az Egyesült Államok nehéz irányított rakétákat küld Ukrajnába

    Az Egyesült Államok 70 kilométeres hatótávolságú nehéz irányított rakétákat küld Ukrajnának a HIMARS rakétavetőkkel való használatra miniszter – be kedden Colin Kahl védelmi helyettes. A Fehér Ház korábban azt mondta, hogy a HIMARS hordozórakétákat „csatatéri lőszerekkel” látják el, amit általában rövidebb hatótávolságú, irányítatlan rakétáknak neveznek.

    A nagy mobilitású tüzérségi rakétarendszer GMLRS irányított rakétákkal érkezik – mondta Kahl kedden, a Center for New American Security (CNAS) nevű, demokratákhoz kötődő agytröszt által szervezett konferencián, amely korábban dolgozott.

    „Néha, amikor képeket látunk az MLRS fellövéséről, az olyan, mintha több rakéta egyszerre indulna fel. Ennek a rendszernek valójában nem így kell működnie” – mondta Kahl.

    „A GMLRS egy precíziós irányítású lőszer, és egy nagy – egy 500 font súlyú lőszer” – tette hozzá. „Gondoljon a GMLRS-re inkább egy légicsapás hatásának, mintsem egész lövöldözésnek. Más szóval, kevéssel sokat lehet csinálni, vagy nem kell sok a jelentős hatás eléréséhez.”

    Amikor a Fehér Ház először bejelentette, hogy június 1-jén HIMARS hordozórakétákat küld Ukrajnába, azt mondta, hogy „csatatéri lőszerrel” lesznek felfegyverkezve, amit széles körben úgy értelmeztek, hogy 32 és 60 km közötti hatótávolságú zárórakétákat jelentenek, tekintettel arra, hogy a HIMARS akár 300 km-es hatótávolságú ballisztikus lövedékek kilövésére is alkalmas.

    “A hatótávolság nem magától a rendszertől függ, hanem a használt rakétáktól” – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök egy tévéinterjúban a hónap elején, hozzátéve, hogy ha az Egyesült Államok nagy hatótávolságú rakétákat küld, Oroszország le fogja vonni a megfelelő következtetéseket. és használjuk fegyvereinket, amelyekből elegünk van, hogy lecsapjunk azokra a tárgyakra, amelyeket még nem találtunk el.”

    Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok eredetileg négy hordozórakétát ígért, és azt mondta, hogy „előre pozícionálták” Európában, a Pentagon szerint még el kell érniük Ukrajnát. Az ukrán tüzérek első csoportja jelenleg fejezi be a kilövők kiképzését – mondta Kahl.

    A HIMARS hordozórakéta egy tokkal van felszerelve, amely hat GMLRS rakétát képes szállítani a gyártójuk, a Lockheed Martin szerint. Az Egyesült Királyság által Ukrajnának ígért M270-es hordozórakéta két hüvelyt hordoz a hasznos teher kétszereséért. Kahl nem árulta el, hány rakétát küld az Egyesült Államok.

    Az orosz védelmi minisztérium szerint a konfliktus kezdete óta Ukrajna több mint 500 rakétakilövő rendszert és több mint 1900 tüzérséget veszített. Kijev könyörgött nyugati szövetségeseihez, hogy biztosítsanak több fegyvert és lőszert.

    „Az ukránoknak mindent megadunk, hogy üldözzék azokat az ukrán területen belüli célpontokat, akiket keresni akarnak” – mondta Kahl a HIMARS-okkal kapcsolatos megjegyzése végén.

    Hétfőn a Donyecki Népköztársaság hatóságai a legsúlyosabb ukrán lövöldözésről számoltak be 2015 óta, amikor „válogatás nélküli” csapásokat mértek Donyeck városára, öt halálos áldozattal és csaknem 40 polgári sebesüléssel. A beérkező lövedékek között 155 mm-es lőszerek is voltak, amelyeket az Egyesült Államok és más NATO-szövetségesek szállítottak Ukrajnának Ukrajnának – közölték a donbászi köztársaság hatóságai, és további katonai segítséget kértek Oroszországtól.

    Moszkva „teljesen barbárnak” ítélte a donbászi civilek ágyúzását. Az ENSZ-főtitkár szóvivője „a nemzetközi humanitárius jog nyilvánvaló megsértésének” nevezte a donyecki szülészeti kórház ágyúzását.”

  7. https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/world/israel-informs-assad-one-of-your-palaces-is-the-idf-s-next-target?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

    Izrael tájékoztatja Aszadot: “Az egyik palotája az IDF következő célpontja”
    Világ Hal Turner 2022. június 17 Találatok: 3632

    Izrael tájékoztatja Aszadot: “Az egyik palotája az IDF következő célpontja”

    Az Elaph arab híroldal szerint Bassár Aszad szíriai elnököt figyelmeztették, hogy elnöki palotáját megtámadják, ha Szíria megengedi Iránnak, hogy folytassa tevékenységét az országban.

    Izrael a közelmúltban figyelmeztette Bassár el-Aszad szíriai elnököt, hogy egyik palotája az IDF-erők célpontjává válik a következő szíriai rajtaütésük során, ha továbbra is lehetővé teszi Irán azon kísérleteit, hogy minőségi fegyvereket szállítson országába, az Elaph nevű arab hírportálon. Londonban – jelentették tegnap este.

    A weboldal riportere, Majdi Halabi szerint Izrael Oroszország tájékoztatása nélkül kezdett felkészülni a Szíria mélyén végrehajtott hadműveletekre, de egy izraeli forrás azt mondta a riporternek, hogy az elmúlt hónapban országszerte végrehajtott bombatámadásokat az orosz fél ismerte, néhány órával korábban. történt.

    Izrael a múlt héten bombázta a damaszkuszi nemzetközi repülőtér kifutóit, és teljesen leállította a repülőtér működését, hogy nyomást gyakoroljon Aszadra, hogy aktívabban és határozottabban lépjen fel az ellen, hogy Irán Szíriát és infrastruktúráját használja, fegyvereket csempészett a Hezbollahnak és a különböző Szíriában lévő erőknek.

    Ezt követően több mint két héttel ezelőtt bombáztak egy iráni elemekből álló fegyverraktárt Damaszkuszban, a májusi rakétatámadást Aszad hadseregének és iráni milíciáinak célpontjai ellen a szíriai fővárosban, valamint az iráni milíciák elleni támadást Masaif térségében. Nyugat-Szíriában. “

  8. https://topwar-ru.translate.goog/197897-prezident-rf-na-pmjef-dlja-zapada-nasha-specialnaja-voennaja-operacija-spasatelnyj-krug-kotoryj-pozvoljaet-svalit-na-nas-svoi-problemy.html?_x_tr_sl=ru&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=wapp
    Orosz elnök a SPIEF-nél: A Nyugat számára a különleges katonai műveletünk egy mentőöv, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a problémáikért minket okoljunk
    Ma, 16:06
    Vlagyimir Putyin beszédet mond a szentpétervári gazdasági fórumon. Valójában az elnök beszéde legelején megjegyezte, hogy a világ tektonikus geopolitikai változásokon megy keresztül. Az elnök megjegyezte, hogy a modern Nyugat belemerült a russzofóbiába és az Oroszország elleni őrült, meggondolatlan szankciókba.

    Vlagyimir Putyin:

    A Nyugat meg akarta ütni az orosz gazdaságot, megpróbálta megtörni az ellátási láncokat. Az orosz gazdasággal kapcsolatos borongós előrejelzések nem váltak be. A “200 rubel dollárról” szóló varázslat sem vált valóra. Az élet megcáfolta az ilyen jóslatokat.

    Az elnök:

    Az Oroszország elleni gazdasági villámháborúnak esélye sem volt a sikerre. Most ezek az oroszellenes akciók azokat sújtják, akik bevezették őket.

    Vlagyimir Putyin:

    Erős emberek vagyunk. Mi, mint őseink, minden problémát megoldunk. Egész 1000 éves történelmünk erről beszél .

    Oroszország feje megjegyezte, hogy a Nyugat továbbra is egy állam hegemóniáját próbálja fenntartani. Vlagyimir Putyin szerint valaki a világon továbbra is hisz abban, hogy minden úgy lesz, mint korábban.

    Putyin:

    Mint korábban, most sem fog.

    Az államfő szerint a világ nem osztható kivételes és másodrendű emberekre. Ilyen szegregációt ugyanis az Egyesült Államok vezette, magukat az úgynevezett “aranymilliárdba” soroló, magukat kivételesnek nevező országok hajtják végre.

    Oroszország elnöke felidézte, mihez vezetett egy ilyen politika: Jugoszlávia, Irak, Szíria inváziójához.

    Putyin elnök:

    Az európai politikusok fájdalmas gazdasági csapást mértek magukra. A szakértő szerint csak az oroszellenes szankciók lázából származó közvetlen veszteségek haladhatják meg a 400 milliárd eurót az EU-ban. Az infláció növekedése néhány euróövezeti országban elérte a 20%-ot. És végül is az EU-országok nem végeznek katonai műveleteket …

    Az Orosz Föderáció elnöke szerint az Európai Unió teljesen elvesztette szuverenitását, elitje pedig valaki más dallamára táncol.

    Putyin:

    Egyre többet hallok Nyugatról Putyin inflációjáról. De bocsánat, ki hiszi el ezt a hülyeséget? Csak az, aki nem tud olvasni… A Nyugat számára a különleges katonai műveletünk egy mentőöv, amivel ránk rakhatják problémáikat. “

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com