Az orosz Honvédelmi Minisztérium június 12 – i délelőtti tájékoztatóján az ukrajnai különleges műveleti övezetben kialakult helyzetet ismertette.
Ezek szerint az elmúlt 24 óra során egy nagy nyugati “segélyszállítmányt” semmisítettek meg a nyugat – ukrajnai Ternopol térségében.
Nagy pontosságú, nagy hatótávolságú tengeri indítású “Kaliber” rakétákkal a Ternopol régióban található Csortkov faluban páncéltörő rakétarendszerek, hordozható légvédelmi rakétarendszerek és tüzérségi lövedékek raktárát semmisítették meg, ahol a kijevi rezsimnek az Egyesült Államokból és az európai országokból szállított fegyverrendszereket tárolták a továbbküldésig.
Az elmúlt nap során az orosz stratégiai légierő gépei nagy pontosságú levegő – föld rakétákkal támadta az Ukrán Fegyveres Erők 2 parancsnoki harcálláspontját és 15 élőerő csoptosítását – és haditechnikai koncentrációs területét.
Megsemmisítettek egy “Buk-M1” légvédelmi rendszert Barvenykovo falu közelében a Harkov régióban, egy légtérfigyelő és irányító radarállomást a DNR -es Szlavjanszk mellett, egy “Sz-300” – as légvédelmi rakétarendszer célfelderítő radarállomását a Krivoy Rog régióban, valamint két “Uragan” rakétavetőt Zvanovka (LNR) és Zakotnoje (DNR) térségekben.
A hadműveleti-taktikai légierő gépei 3 parancsnoki harcállást és 25 élerő – és katonai felszerelés koncentrációs területet támadtak. A légicsapások következtében több mint 150 nacionalista, 6 harckocsi, 5 tábori tüzérségi löveg és 10 különféle célú speciális jármű semmisült meg.
Orosz vadászgépek lelőtték az ukrán légierő 2 Szu-25 – ös repülőgépét a DNR – es Rajgorodok és Cserkasszkoje légtereiben.
A orosz Légvédelmi rendszerek lőtték le az ukrán légierő egyik Szu-25 – ös repülőgépét a harkovi régió Dolgenkoje térségében. Ezenkívül 8 ukrán UAV-t lőttek le a DNR terüetén Borovenyki és Druzsba, az LNR területén Vlagyimirovka és Brazskovka fölött, egyet pedig a Harkov régióban Bolsije Prohogyi fölött. Ugyancsaka Harkov régióbeli Velikaja Kamüsevaha légterében egy “Bayraktar TB-2” – t lőttek le.
Megsemmisítettek továbbá 2 “Tocska-U” rakétát és 3 “Uragan” lövedéket Kahovka és Csjornobaevka települések felett a Herszon régióban, valmint Dolgenkoje, Szinicsino felett a Kharkov régióban és Popasznaja légterében az LNR területén.
Az orosz rakétacsapatok és a tábori tüzérség az Ukrán Fegyveres Erők 248 élőerő táborára – és haditechnikai koncentrációs területére, 21 parancsnoki harcálláspontjára, valamint az Ukrán Fegyveres Erők tüzérségi egységeinek 37 tüzelőlőállására mértek csapásokat. A csapások következtében több mint 320 nacionalista, 5 páncélozott jármű, hat tábori tüzérségi löveg és aknavető, 15 speciális jármű, valamint 5 lőszerraktár és üzemanyagtároló semmisült meg.
Az ukrán fegyveresek három “Tocska-U” rakétát lőttek ki Herszon régióra.
Közülük kettőt az orosz légvédelmi erők lőttek le, egy viszont Novaja Kahovka nagy elektromos gépek (ZKEM) üzemének területén csapódott be.
Az orosz stratégiai légierő gépei tegnap támadást intéztek Liszicsanszk közelében, a frontvonalra telepített több ukrán neonáci zászlóalj maradványai ellen. Ezt Rogyion Mirosnyik, az LNR oroszországi nagykövete jelentette be.
Elmondása szerint az Ukrán Fegyveres Erők parancsnoksága Zelenszkij ukrán elnök engedélyével az „Azov”, az “Aidar”, a “Donbassz” és hasonló neonáci zászlóaljak maradványait Privoljébe helyezte át.
“Az egységeket egy pszichiátriai kórház és egy szakiskola épületében helyezték el, és ott ma utolérte őket az orosz stratégiai légierő precíz csapásai. A romok alatt az ukrán fegyveresek agszámú holttestei vannak. Azt nem tudni, hogy el akarják – e szállítani őket a megbízóik” – írta Mirosnyik Telegram csatornájában.
Az LNR nagykövete arra is emlékeztetett, hogy Privolje stratégiai helyet foglal el egy dombon, Szeverodonyeck, Rubezsnoje és Kremennaja felett.
“Az elmúlt hetekben folyamatosan ágyúzták onnan a környéket. Ma már csendesebb lett a környék” – tette hozzá Mirosnyik.
Az amerikai hadügyminisztérium úgy véli, hogy az orosz csapatok néhány héten belül teljesen átveszik az irányítást az LNR teljes területén – írja a The Washington Post.
Szeverodonyeck és Liszicsanszk környékét egy héten belül megszállhatják az RF fegyveres erői – írja az újság az amerikai hadügyminisztérium képviselőjének szavaira hivatkozva. Hozzátéve azt, hogy ez új frontvonalat hoz létre.
Egy magas rangú tisztviselő azt mondta, hogy “Oroszország támadásának fejlődése továbbra is progresszív”.
A brit hírszerzés szerint az orosz csapatok létszáma meghaladja az ukrán fegyveres erőket a tüzérségi tűzerő tekintetében is
Szlavjanszk irányba az ellenséges ukrán csoportosulások további “puhítását” végzi az orosz rakétatüzérség.
Június 12 – én délelőtt Donyeck, Gorlovka és környékeik ismét Kijev latortüzéségének ostroma alatt állnak.
Az ukrán rezsim mintegy 300 rakétavetőt szeretne megkapni a nyugati szövetségesektől – közölte Mihail Podoljak, Zelenszkij irodájának tanácsadója.
Elismerte, hogy az orosz tüzérség sokkal jobb, mint az ukrán, ami nagyszámú élőerő – veszteséget okoz. Az ukrán fegyveres erők harci veszteségei nagy része pontosan az orosz tüzérség munkájának köszönhető – hangsúlyozta Podoljak.
Rámutatott, hogy az európai országok igyekeznek kerülni az ukrán hadsereg fegyverellátását, ezért a VSzU fegyveresei “pisztolyokból lődöznek a tankokra” módszerekkel kénytelenek harcolni – írja a TASZSZ. Podoljak szerint viszont 300 rakétavető kézhezvétele után Ukrajna képes lesz “hatékonyan felszabadítani területeit”.
Zelenszkij arra kéri Lengyelországot, hogy küldjön csapatokat
Az ukrán fegyveresek nehéz helyzete miatt a Donbasszban az ukrán elnöki hivatal újrakezdte a tárgyalásokat Varsóval a lengyel csapatok húszezer fős csoportjának az ország nyugati régióiba való bejuttatásáról. Erről a Resident Telegram csatorna ír.
“Elnöki hivatali forrásunk azt mondta, hogy az elnöki hivatal újrakezdte a tárgyalásokat Varsóval egy 20 000 fős lengyel csoport Nyugat – Ukrajnába való belépéséről” – áll a jelentésben.
A csatorna informátora megjegyezte, hogy a lengyelek bevonulása után az Ukrán Fegyveres Erők parancsnoksága áthelyezheti a keleti frontra a VSzU tartalék egységeit, amelyek jelenleg a fehérorosz határ közelében helyezkednek el.
Radoslaw Sikorsky volt lengyel külügyminiszter szerint Oroszország megsértette a Budapesti Memorandum rendelkezéseit, ezért a Nyugat “a függetlenség védelmében” nukleáris robbanófejekkel kellene hogy ellássa Kijevet.
Megjegyezte, hogy a dokumentum szerint Ukrajna a biztonsági garanciákért cserébe lemondott az atomfegyverekről. Sikorszki szerint Moszkva megszegte ígéreteit.
“Mivelhogy Oroszország megsértette a Budapesti Memorandumot, úgy gondolom, hogy nekünk, a Nyugatnak jogunk lenne nukleáris robbanófejeket adni Ukrajnának, hogy megvédhesse függetlenségét” – mondta az Espresso tévécsatorna adásában.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni
Ha a nyugat humanistának vallja magát akkor megszüntetné az ukránok támogatását,és békét kérnének a jelenleg kialakult határok elfogadásával,a többit majd tárgyalásokon kellene rendezni!
Az orosz haderő lassan, de halad előre ! Most már napirenden van a DPR segítése és az Avgyidikai ukrán tüzérség megfegyelmezése. Eddig ugyanis nem volt a köztársaságiaknak ehhez megfelelő nehéz fegyverzete !
Szeverodonyeck eleste napok kérdése, Szlavjanszk ostroma előkészítés alatt , utána jöhet csak a Donyeck körüli náci fészkek eltörlése !
Mindig azt kifogásoltam, hogy a hatalmas orosz tüzérséget miért nem vetik be kellő súllyal ! Na, megtörtént.
Zelenszkij semmit sem ért a hadászathoz, de valaki elmagyarázhatná neki, hogy hiába kap 300 vagy akár 1 000 sorozatvetőt, azokat el kell látni lőszerrel, friss felderítési adatokkal. Védeni kell őket az orosz tüzérségtől, a nagy távolságú rakétáktól meg a légierőtől is !
Szóval olyan összetett feladat amire Ukrajnának már nincs lehetősége ! Propagandának, a nyugat lefejésének viszont megfelelő !
Ráadásul ezeket a nyugati fegyvereket nem ártana időnként karbantartani sem. Amihez ugye az ukránoknak se alkatrészük, se hozzáértő szakemberük nincs. Az meg elég hihetetlen, hogy a NATO ezeket a nagyon is fontos szakembereket a frontra (vagy annak közelébe) küldené.
Én azt gondolom, hogy a tüzérséget az oroszok azért nem vetették be az elején megfelelő számban, mert olyan villámgyőzelmet akartak aratni, amelyben megkímélhetik a civil lakosságot és a polgári infrastruktúrát. Legyünk őszinték ez nagyon nem jött be. Most kezdenek a régi, jól bevált taktikához visszatérni. Nincs is más választás.
Az ukrán felső vezetés szerencsére annyiban segíti most az oroszokat, hogy nem engedik visszavonulni a legjobb egységeiket, inkább hagyják elvérezni őket. Ezzel Kijev ugyan időt nyer most, de ezek a katonák pár hónap múlva nagyon is hiányozni fognak. Mint ahogy a Mariupolban elveszett dandárok is hiányoznak már most.
És az a jó, hogy ezek a Kalibr rakéták szép számmal semmisítik meg a nyugatról küldött fegyvereket. Csak így tovább, egyszer csak leállnak ők is a küldözgetéssel és akkor végre vége lehet.
Ami a végét illeti: Az orosz hírcsatornákon kommentelők nagy többsége nem elégedne meg a Donbasz-Herszon-Azovi folyosó visszaszerzésével, fele-fele arányban támogatják Odessza visszaszerzését és/vagy akár Kijevét is.
Álláspontom szerint viszont ezekkel a nagyszabású tervekkel csínján kell bánni, mert minél szélesebb a front, annál több élőerőt fog igényelni a területek megtartása.
Kijevet – bár a Kígyó feje -, én semmiképpen nem próbálnám – 4 millió ukrán él ott!! -, Odesszát is csak abban az esetben, ha az ott élő orosz ajkúak partizánakciókkal gyengítenék az ukránokat.
Nyilván nem én döntök, és az oroszok másként gondolkodhatnak, de a harcok elhúzódása az orosz élőerő veszteségeit is növeli, ezért a területszerzést illetően én a “finomabb” megoldások híve vagyok.
78sansz
Idő van, csak semmi sietség. Lassan-lassan Kijev is vissza lesz foglalva.
Most a látnok Raszputyin szólalt meg belőlem.
Előbb legyen meg Donbasz. Azután majd ráérnek az oroszok is, meg mi is azon vitázni, hogy hogyan tovább?
“Radoslaw Sikorsky volt lengyel külügyminiszter szerint Oroszország megsértette a Budapesti Memorandum rendelkezéseit, ezért a Nyugat “a függetlenség védelmében” nukleáris robbanófejekkel kellene hogy ellássa Kijevet.”
.
Mióta nyugat ?
Ez is úgy van mint a cigány mikor bele esett a meszes gödörbe
Húzzatok már ki ! mire a másik:
Nézd már nincs egy perce , hogy fehér máris dirigál .
A blog újra működik – már hiányzott. Sok sikert a továbbiakban is !
Na, akkor Ukrajna: az orosz erők lassan de tovább araszolnak, észak-donyeckben 10 helyen támadják az ukikat !
Nem megerősített hírek szerint az orosz előre nyomulás miatt Bakhmutból megkezdték egyes uki erők kivonását, a maradék a város nyugati szélén összpontosul.
Szeverodonyeck Azot gyárnegyedéből sikerült pár embernek kijutni, elmondásuk szerint sok – főleg angolul beszélő – zsoldos van bent !
Ukrajnában – valahol Harkov környékén – elfogtak két amerikai zsoldost, na ebből oszt’ nagyobb diplomáciai balhé lehet mint a két elfogott angol zsoldos esetéből !
A nyugati segítségnek hallható illetve nem hallható jele van – amit nagyon komolyan kell venni. Az amerikai tarackok lövedékei némán – azaz süvítő zaj nélkül érnek célba, így nagyon-nagyon veszélyesek !
ehnaton
“elfogtak két amerikai zsoldost”
Ráadásul ketten egy házaspárt alkotnak. Két férfi, a másság és igazságtalanság harcosai ők. Undorító!
No ilyenek harcolnak az tradicionális oroszok ellen.
De Isten az oroszokkal van.
Kína a közelmúltban bejelentette, hogy katonai szövetséget köt Oroszországgal, “megpecsételve” a két ország eddigi együttműködését a nukleáris fegyverek és a demográfiai hatalom tekintetében a történelem által valaha ismert legerősebb blokkban.
A szembetűnő: India, Kína hagyományos ellensége is kinyilvánítja, hogy támogatja Oroszországot!
A bejelentés azután történt, hogy Vlagyimir Putyin telefonbeszélgetést folytatott kínai kollégájával, Hszi Csin-pinggel, miközben Kína profitált a német gazdaság és különösen a német versenyképesség „fojtása”-ból, mivel 60%-kal csökkentette az országba irányuló orosz gázellátást.
A mai telefonbeszélgetés során a két vezető közösen döntött az együttműködés bővítéséről. “Megállapodtunk az együttműködés kiterjesztésében az energia, a gazdaság, az ipar, a közlekedés és más ágazatokban, tekintettel arra, hogy a világgazdasági helyzet “bonyolultabbá vált” a nyugati szankciók törvénytelen politikája miatt ” – mondta a Kreml.
Ugyanezen közlemény szerint Putyin és Jinping is tárgyalt országaik közötti “katonai kapcsolatok fejlesztéséről” közös gyakorlatokon és új fegyverrendszerek közös kiépítésén.
·
Akkor újból Balrad!
Nos. Ukrajna sopánkodik, hogy Oroszország máshol még ki nem próbált fegyvereket vet be Ukrajna ellen, pl. Szolnepek típúsú nehéz lángszórokat.
És hogy ez nem fer-, mondják ők, akik 8 évig lőtték az orosz civileket Donbasszban.
Én meg úgy gondolom, hogy a háborúban éppen az nyerhet, aki képes meglepetést okozni. Ilyen harci eszköz egyébként az orosz Terminátor is.
—-
Ukrajna megváltoztatta a számsorokat.
Eddig azt állították, hogy február 24-e óta legfeljebb 10 ezer halottjuk van. 2-3 napja már azt mondják, hogy napi 200-500 körüli csak a halottak, és kb. 500 az ukrán sebesültek száma. Ez egyébként kb. 2 hónapja így van, de miután a nagyképű melldöngetés nem jött be, most előjönnek a szerencsétlen áldozat szerepével. Ehhez még hozzáteszik, hogy nem 130 ezer, hanem 330 000 orosz katona harcol Ukrajnában. Néhány orosz kommentelő megjegyezte: Ha ez így lenne, már Odesszában lennénk!
“Kína a közelmúltban bejelentette, hogy katonai szövetséget köt Oroszországgal, “megpecsételve” a két ország eddigi együttműködését a nukleáris fegyverek és a demográfiai hatalom tekintetében a történelem által valaha ismert legerősebb blokkban. ”
Nem tudok ilyen bejelentésről, meg is lepne mert Kínáról köztudott, hogy NEM KÖT szövetségeket. Oroszország nagyon akarta, de a kínai vezetés elzárkózott ettől !
Az együttműködés nem szövetség !
Kína nyilvánvalóvá tette, hogy csak úgy tudja támogatni Oroszországot, hogy abból Kínának nem lesz hátránya !
Fáraó barátom!
Nem érted a világstratégiai folyamatokat, nem érted, hogy az ellenségem ellensége a barátom.
Nem gond.
Reznikov ukrán valaki azt óbégatja, hogy a nyugati fegyverek birtokában Ukrajna ősszel visszafoglalja még a Krímet is. Nagy pofájának biztos a NATO és az USA fegyverszállítási ígéretei adták a muníciót, amely természetesen valós probléma lesz Oroszország részére, de vannak azért eszközök ennek megakadályozására.
2 ilyen eszköz:
– Az egyik, hogy le kell állítani az urán exportot, a gázexportot és fémek exportját a Nyugat felé, hogy ne tudják hadiiparukat felfuttatni energia -, és alapanyagok hiányában,
– A másik: A visszafoglalt területeket hozzá kell csatolni Oroszországhoz, és az Oroszország elleni támadásokra atommal kell válaszolni, illetve ezt a lehetőséget nyitva kell hagyni. Az európai közvélemény ez esetben Ukrajna ellen fordulhat.
Mától van moderálás?