A fehér terror – Karsai Elek: IV.
(idézet:A fehér terror – Karsai Elek)
A Tanácsköztársaságot letiporta az imperialista túlerő, de a dolgozó nép többé nem felejtette el, mindig emlékezetében élt, hogy ha rövid időre is, de egyszer már képes volt lerázni magáról a kizsákmányolók igáját. A munkásokban, a parasztokban, a tanítókban és tanárokban, a művészekben élt a felszabadulás után való vágy. A hamu alatt izzott a parázs …
Az újra hatalomra jutott nagybirtokosok és nagytőkések egyetlen pillanatig nem csináltak titkot abból, hogy a szervezett munkássággal nem akarnak együtthaladni, de ugyanígy megbízhatatlannak tartották a szegényparasztokat, a zselléreket, a cselédeket. Igen jellemző, hogy a szegedi kormány első intézkedései között szerepelt a statárium kihirdetése, mellyel már eleve el akartak fojtani minden haladó megmozdulást. De hiába rakták meg katonasággal Budapestet, a vidéki ipari központokat, a bányákat, — a munkásságot nem lehetett megfélemlíteni. A hadügyminisztérium megbízottja 1919 augusztus 22-én kétségbeesetten jelenti, hogy Tatabányán semmi eredményt nem tudtak elérni, mert »a tatabányai munkásság egyáltalában nincs meggyőződve a rendszerváltozás előnyeiről és a proletárdiktatúra visszaállításáról szőnek terveket.« A kommunista agitáció rendkívül erős — állapítja meg ugyanez a jelentés — és hiába minden katonai terror, a termelés nem emelkedik. A bányászok tömegesen jelentenek beteget, hogy így vonják ki magukat a munka alól.
Dormándy ezredes ezzel egyidőben a fővárosi kommunista »izgatásról« terjeszt elő aggódó jelentést. A munkások titokban és nyíltan gyűléseznek és egyáltalán nem hajlandók az új rendszerrel megbarátkozni. Éppen ezért Dormándy azt javasolja, hogy a munkásházakat a lehető legerősebb megfigyelés alá kell venni és egészen egyszerűen azokat a munkásokat, akik éjjel nincsenek otthon, feltétlenül le kell tartóztatni, mert biztosan kommunista gyűlésekre járnak …
A parasztság körében szintén igen erős volt az ellenszenv a »nemzeti hadsereg«-gel szemben. Az ország legkülönbözőbb részein levő katonai körletparancsnokságok állandóan arról panaszkodnak, hogy »a lakosság renitens magatartást tanúsít. « így például a siófoki körletparancsnokság azt jelenti, hogy Kálóz és Sárkeresztúr község lakossága nem volt hajlandó megjelenni a sorozóbizottság előtt és ezért erős karhatalmat kellett a két községbe vezényelni.
1919 szeptember 6-án a tatabányai és felsőgallai bányamunkások fegyvert ragadtak és megtámadták a csendőrséget A véres összeütközésnek öt halottja és rengeteg sebesültje volt, a bányászok általános sztrájkba léptek.
A honvédelmi minisztérium a belügyminisztériumhoz fordult nagy ijedtségében, hogy küldjön sürgős segítséget. Jellemző, hogy a belügyminisztérium még a »nemzeti hadseregben« sem bízott eléggé, nem tartotta elég erélyesnek és a román főparancsnoksághoz (!) fordult, hogy legalább néhány század román katonaságot irányítsanak a forrongó bányatelepre …
A kommunisták legjobbjai illegalitásba kényszerültek, vagy külföldre menekültek a terror elől, üldözésüknek azonban — Horthyék várakozásával ellentétben — az lett az eredménye, hogy a munkások és parasztok még jobban meggyűlölték, még kevésbé hajlottak az új rendszerrel való megbékülésre. Szeptember 8-án a főváros utcáin kis falragaszok jelentek meg, amelyben a Lenin-fiúk, a Tanácsköztársaság hős harcosai, üzenik, hogy még nem haltak meg, élnek és vissza fognak jönni, résen vannak, megbosszulják majd magukat.
A városparancsnokság helyzetjelentése azt állapítja meg, hogy a munkások körében erős a reménykedés, hogy visszatér még a proletárdiktatúra. Oláh Dániel, akiből Friedrichék azért csináltak minisztert, hogy a rendszernek »demokratikusabb« színezetet adjanak, és akit teljesen kézben tartottak, ez a munkásáruló miniszter tervbe vette, hogy meglátogatja az Istvántelki főműhelyt. Amikor a munkások ezt megtudták, olyan izzó hangulat kerekedett, hogy Oláh jobbnak látta »látogatását bizonytalan időre elhalasztani.«
Szeptember 10-én a nagymányoki bányászok léptek sztrájkba és annyira »elfajult« a helyzet, hogy a kaposvári körletparancsnokság kénytelen volt a bányászok kényszer-sorozását elrendelni, mert csak így, a szuronyok fenyegetéseivel merték remélni, hogy a bányászok újra felveszik a munkát.
Az egész ország dolgozó népe egységes volt a Horthy-rendszer elleni harcban. A fővezérséghez napról-napra érkeztek a riasztó jelentések a lakosság ellenséges hangulatáról, a hadsereggel szemben való fenyegető magatartásáról. Erre a valóban népi ellenállásra jellemző az, hogy Szolnokon a sorozáson 2000 behívott közül 1919 november 25-én csak 400 jelent meg és a 400 jelentkező közül is csak 100 mutatkozott »megbízhatónak.« Egyes községekben, így például a 10.000 lakosú Szabadszálláson a sorozáshoz csupán 12 ember jelentkezett, ebből alkalmasnak 6-ot találtak. A lakosság azt mondja, hogy nekik nem parancsol senki. De nemcsak Szabadszálláson, hanem Kunszentmiklóson, Izsákon, Albertirsán és még sok más helyen is hasonló a helyzet — jelenti december 15-én a »nemzeti hadsereg« fővezérsége.
A munkásság és parasztság utálattal és undorral fordult el a Peidl—Peyer—Miákits és a hasonszőrű árulóktól és nem szűnt meg harcolni a Horthy-fasizmus ellen. 1920 január 30-án a hadügyminisztérium helyzetjelentése a következőket írja: »A Magyar Általános Kőszénbánya tatabányai telepén a munkásság most csendes, de ez a csend csak látszólagos, mert a parázs a hamu alatt folyton izzik.«
Február elején Horthy Miklós fővezér Kecskemétet óhajtotta meglátogatni. Annyira »bíztak« a lakosság részéről megnyilvánuló kedvező fogadtatásban, szívből jövő lelkesedésben, hogy a látogatás előtt egy-két nappal a kecskeméti rendőrség összefogdosta »az összes munkáskülsejű embereket.« Így készítették elő Horthy kecskeméti látogatását …
A Kommunisták Magyarországi Pártja, amelyről Horthyék azt hitték, hogy sikerült teljesen megsemmisíteni, 1920 elején röpcédulák tízezreivel árasztotta el az országot. A földműves szegényekhez, a napszámból tengődőkhöz, a zsellérekhez fordult a Párt, hogy harcra buzdítson a herék, az ingyenélők ellen, hogy visszaszerezhesse a parasztság az elrabolt földeket, a szegények hatalmát.
Egy másik röpcédula a bányászokat hívja fel ellenállásra. »… Bányászok, testvérek! Készüljetek egy új forradalomra! … Elszántság, kitartás meg fogja hozni a proletariátus szent vértanúi szenvedéseinek gyümölcseit, az új, győzelmes és legyőzhetetlen forradalmat, a proletárdiktatúrát, a kommunizmust! … Ezt üzeni néktek testvéri üdvözlettel a Kommunisták Magyarországi Pártja.« És a bányászok hallgattak a Párt szavára. A Horthy-fasizmus negyedszázados terrorja, Peyerék minden árulása sem tudta megtörni a bányászokat, harcoltak lankadatlanul, úgy, ahogy csak erejükből tellett, szabotázzsal, sztrájkkal, és nem egyszer fegyverrel.
A forradalmi szellem napról-napra jobban erősödött. Horthy kormányzó 1921 január 26-án sürgős jelentést kér Ferdinándy belügyminisztertől a bolsevista mozgalmakkal kapcsolatban, mert arról értesült, hogy a »Proletár« című kommunista lap olyan rendszeresen és pontosan jelenik meg, mintha Budapesten lenne a nyomda, azonkívül a munkások egyre nyíltabban éneklik az Internacionálét …
Érthető, ha az uralkodó osztályok mindent megtettek a csendőrség, rendőrség és katonaság erősítésére. Különösen a csendőrség létszámát emelték igen nagy mértékben és 1921 február 1-én — hivatalos adatok szerint — 600 csapattiszt és 11.400 főnyi legénység teljesített külső őrszolgálatot, ami annyit jelent, hogy az adminisztratív és belső munkán foglalkoztatottakkal együtt a csendőrség létszáma ennél jóval magasabb volt. Hogy világosabb legyen előttünk, milyen hallatlanul nagy volt ez a szám, ahhoz csak azt említsük meg, hogy az első világháború előtt, 1913 november 1-én Magyarország egész területén 265 csapattiszt és 11.668 csendőr teljesített szolgálatot! Pedig Tisza István Magyarországában is volt már elég csendőr.
A hadügyminisztérium katonapolitikai osztálya rendszeres helyzetjelentéseiben arról számol be, hogy a munkásság és parasztság hangulata aggodalomra ad okot. Ezek a helyzetjelentések megállapítják, hogy igen nagy veszély rejlik abban, hogy a falusi szegények nagy tömegei egyre erősebben igyekeznek belekapcsolódni a politikába.
1921-ben a Bécsben tartózkodó magyar kommunisták irányításával Andics Erzsébet és társai megszervezik az első illegális kommunista csoportot Budapesten. Röpcédulák terjesztésével, a munkásság közti agitációval készítik elő az illegális Kommunista Párt megalakítását.
1922 elején egyre szaporodnak a sztrájkok. Horthyékat rendkívül nagy mértékben nyugtalanította az, hogy a sztrájkok igen nagy része nem gazdasági, hanem politikai okokból robbant ki és az, hogy ellentétben az első világháború előtti sztrájkmozgalmakkal, amikoris az egy szakmában kitört sztrájkot rendszerint el lehetett szigetelni a többi szakmától, most 1922-ben a sztrájkok elharapódzása »jóformán meggátolhatatlan.«
Hiába próbálták Horthyék jobboldali szociáldemokrata ügynökei megakadályozni a sztrájkok kitörését: a jogaikért harcoló munkásokat segítette, irányította az 1922 elején megalakult kommunista szervezet. A csoport élén az emigrációból hazatért Gerő Ernő elvtárs állt. Illegális lapjuk a »Kommün« rendszeresen megjelent. Ennek a kommunista szervezkedésnek már komoly kapcsolatai voltak a különböző üzemek dolgozóival. Az illegális harcnak egyik felemelő mozzanatát örökítette meg Madarász Emil az »Ezen az estén« c. költeményében:
„ … Ezen az estén Csepelen
Boldog tavaszt ígért a szél.
S az érc-antennák, melyeken
Egykor Lenin elvtárs beszélt,
Ma égígérő tűz-bokréták,
Ma izzó ércmájusfa mind:
Csepel feltámadt, Csepel él,
Csepel velünk megint!
Tengernyi vér és harc után
A gyárt pince mélyiben
Ezen az estén állt fel újra
A KMP-sejt Csepelen”.
Egy bizalmas kimutatás szerint, amely az 1922-ik év első felében Magyarországon lezajlott sztrájkokról ad hozzávetőleges képet, kitűnik, hogy rövid hat hónap alatt 47.283 munkás állott hosszabb-rövidebb sztrájkban. Sztrájkoltak a vasmunkások, a vegyipari munkások, a Ludovika-akadémia segédszemélyzete (!), a budapesti tudományegyetem segédszemélyzete, a pécsi, kőszegi, budapesti építőmunkások, a miskolci molnárok, a budapesti pénzintézeti alkalmazottak, a pécsi bányászok, a szabómunkások — forrongott az ország. De nemcsak a munkásság, hanem még a hihetetlen csendőrterror alatt nyögő parasztság is kivette a részét a sztrájkokból. 1924 június 12-én Derekegyházán a Tompai-majorban 150 szerződéses aratómunkás, 23-án Nagymágocson 21 szerződéses kertészleány szüntette be a munkát, úgyhogy a csendőrség közbelépését kellett az uradalmaknak igénybe venni. Ezeken a helyeken a sztrájk oka bérkövetelés volt, de akadtak szép számmal politikai jellegű földmunkássztrájkok is. A szegedi csendőrkerületi parancsnokság nagy aggodalommal jelenti, hogy a békésmegyei Szentetornya és Gádoros községből a nagymágocsi uradalomnál leszerződtetett 250 répaszedő munkás 1924 május 28-án azért lépett sztrájkba, hogy a bandagazdát azonnal bocsássák el.
Somogy megyében, Dióspusztán az aratómunkások a repce kévékbe mannlicher töltényeket kötöznek és a repce szálakba husángokat csempésznek, hogy csépléskor tüzet idézzenek elő, jelenti 1923 június 23-án a pécsi honvéd vegyesdandár parancsnokság. A miskolci csendőr kerületi parancsnokság 1924 augusztusában arról számol be, hogy nem egy helyen az alsópapság a szegényparasztok mellé áll és így például a krasznokvajdai plébános prédikációjában azt mondta: »ne dolgozzatok 2 kg búzáért, mikor az urak csak dőzsölnek, ha kérges is a tenyeretek, úgy járhattok felemelt fővel, mint a királyok, mert a munka tietek …«
Valóságos forradalmi nép mozgalom volt keletkezőben. És a nép, amely már egyszer megízlelte saját hatalmát, várta, bizalommal tekintett a Kommunisták Magyarországi Pártja felé. A Párt pedig ebben a hallatlanul nehéz, súlyos helyzetben, amikor mindenfajta kommunista tevékenységért statáriális bíróság várt a hős harcosokra, elküldte legjobb fiát, Lenin és Sztálin legderekabb, leghűbb magyar tanítványát Magyarországra, hogy élére álljon a dolgozó nép harcának. 1924 decemberében illegális úton visszaérkezett Magyarországra a Tanácsköztársaság hős népbiztosa, Rákosi Mátyás …
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!