A küldetés kezdete
1936 november 16—1937 március 30
(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)
NAPLÓ
Moszkva, 1937 március 14.
Marjorie lunchon van Molotovné asszonynál. Igen érdekes társaság volt jelen, — népbiztosok feleségei — akik mint technikusok, orvosnők, gyárvezetők és hasonlók tevékenykednek.
Madame Molotov, a tanács elnökének neje, a kabinet egyik tagja; azelőtt halászati népbiztos volt, most a kozmetikai ipar biztosa. Nem mindennapi asszony. Az a mód és hozzáértés, amellyel ezeket az elegáns illatszerüzleteket és szépségszalonokat előteremtette, nagy szervezői képességről tanúskodik. Ő s a többi, mind komoly állású asszony, — mérnökök, orvosnők stb. — nagyon érdeklődtek Marjorie iránt, főleg azért, mert oly komolyan foglalkozik tárgyi kérdésekkel s maga is „dolgozó” nő. Az ilyenfajta női összejövetel, mint megtudtam, egészein új dolog a Szovjetúnióban. Ezért megkértem Marjorie-t, hogy diktálja le nekem friss emlékezetből tapasztalatait:
Aznap, amikor meglátogattuk az illatszer- és krémgyárat (egyikét a négynek, melyeket Molotovné vezet), Madame Molotov meghívott minket lunchre. Meghívását örömmel fogadtuk. A megbeszélt napon elutaztunk s egy órai út után a Rublova-erdőségek felé, nagy villák mellett, megpillantottuk a zöld sövényt, az őrtálló katonákat. A kaput kinyitották s mikor bent voltunk a házban, még több őrt láttunk.
A ház nagy, modern, de semmiképpen sem palota, sem kívülről, sem belülről, hanem teljesen egyszerű. Jóízléssel, de korántsem tökéletes kényelemmel van berendezve, ámbár mindenképpen arányos. Bejárati hall, széles lépcsők, öltöző szobák, stb. Tágas lakószobák. Sem fényképek, sem apró terítők. Nagy ebédlő, kitámasztható ablakszárnyakkal. Az asztalt alpesi ibolya díszíti, személyenként legalább három szál.
Mme Molotov jobbján ültem, utánam következett Mrs. Kennan, a követségi titkár felesége, Miss Wells, Mme Kubar, Mme Kresztinszki, Mme Sztomonjakov. Az asztalon bőségesen előételek. A lunch igen kitűnő volt, sok tojás, háromféle hús, hatféle hal, köztük egy különlegesség, egy nyolc hüvelyk hosszúságú kis volgai hal. A követségi orvos figyelmeztetése ellenére is ennem kellett s ezt kiadósan meg is tettem. Az egész légkör igen szívélyes volt, s érezni lehetett az őszinte vágyat, hogy kedveskedjenek nekünk. Ez sikerült is, —, de bárcsak beszélhetnék a nyelvükön! Tolmács útján csak nehezen lehet társalogni, az ember a legkevesebbet mondhatja.
Hazatérve, érdekes élményben volt részeim a lunchöt illetően. A könyvtárban ott volt Joe egy újságíróval, aki igen meglepődött, mikor megtudta, hol voltam s egy sereg kérdést intézett hozzám. Még az este a belga követség diner-jén a brit nagykövet, Lord Chilston mellett ültem, aki majdnem izgalomba jött, amikor a lunch-ről tudomást szerzett. Háromszor is megkérdezte: „Hol volt ön?” S mikor hallotta, hogy Mme Molotovnál, a dácsájában, felkiáltott: „Önök, amerikaiak, érdekes emberek! Hét éve vagyok itt, de még mindig nem sikerült a lábujjam hegyét sem betenni a házukba — s Önök megérkeznek s néhány heti ittartózkodás után lunhcre hívják meg. Ezt nem értem”
NAPLÓ
Moszkva, 1937 március 14.
Marjorie igen érdekes dolgokat mesélt Mme Kresztinszkivel legutóbb folytatott beszélgetéséről. Ez utóbbi orvosnő és a másodállamtitkár felesége. A moszkvai asszonyok és gyermekek elhelyezésével foglalkozik. Jó viszonyok között élő középkorú asszony. Feje és arca igen szép. Őszinteségéhez és finomságához kétség sem férhet. Marjorie kérdésére ezt mondta: „Kormányunknak semmi kifogása a vallás, mint olyan ellen. Embereinknek egyszerűen meg kellett találniok a rendszabályokat, hogy megóvják népünket a vallással űzött visszaélésektől.” A továbbiakban vázolta, hogy a cári rendszer alatt a görög-orthodox egyház mennyire beleolvadt a kormányzatba, a cárral, mint az egyház fejével s hogyan lett a legfőbb úr az államban. Az összes lelkészeket az állam fizette. A lelkiismeretlen kormányzat terheit áthárították a népre. Mint előadta, a vallással félelmes visszaélést űztek. Végül az ortodoxia annyira lehanyatlott, hogy a Sándor cár alatt teremtett törvényhozó „Duma” csaknem egyharmadrésze papokból és szerzetesekből állott. Ezek lejáratták a vallást, mindenféle kicsapongást űztek s elnyomták a szegényeket. „A vallást, mondotta, ópiumnak használták, hogy az önálló gondolkodásra képtelen embereket annyira eltompítsák, hogy ezek készek legyenek elviselni a leírhatatlan állapotokat.” Ezért a vallást el kellett választani az államtól s ezt végre is hajtották. Az új szovjet alkotmány elismeri a vallásszabadságot, azzal a föltétellel, hogy a vallás nem lehet részese az állami kormányzatnak s hogy a valláselleni propaganda ugyanolyan szabad, mint a vallás melletti. Ebben rejlik, mondotta, az igazi szabadság s ő tudja, hogy a kormányzat vezetői nem a vallás, mint olyan ellen foglalnak állást, ellenben eltökélt szándékuk, hogy az egykori állapotokat többé nem engedik visszatérni. — Figyelemreméltó, hogy Sztálin felesége szentelt földben van eltemetve, ami, mint mondják, utolsó kívánsága volt a halálos ágyon.
IFJ. HENRY MORGENTHAU-NAK
Moszkva, 1937 március 15.
Kedves Henry,
Ideérkezésem óta mindent elkövettem, hogy valamit megtudjak az itteni aranytermelésről. Csaknem lehetetlen valami határozottat megtudni. Többé-kevésbé katonai titokként kezelik s természetesen propagandaeszköznek használják fel, hogy ezzel is kihangsúlyozzák a szovjet hatalmát Németországgal és Japánnal szemben.
A legjobb értesülések szerint, amiket megszerezhettem, az arany termelés körülbelül a következőképpen áll:
A Délafrikai Únió aranytermésének értéke 325—350,000.000 dollárra rúg; a Szovjetúnióé mintegy 175 millióra, az USA-é és Kanadáé kereken 100—100,000.000-ra. Ezek az adatok a rigai követség vizsgálataiból származnak. Általában itt annyit mondanak, hogy a Szovjetúnió termelése 1936-ban messze fölülmúlta a fenti eredményt s 200—250,000.000 dollár körül mozoghat. Az állami bank aranytartaléka 350,000.000 dollárra rúghat.
Nemrégiben kivételesen engedélyt kaptam, hogy az állami bank kincsestárát és ékszergyűjteményét megtekintsem. Leginkább az aranyrudak nagysága lepett meg. Láttam két rúd színaranyat, mindkettő 40—50 font súlyú. A külszínről ítélve tiszta arany volt. Kétségtelen, hogy az ország hegyvidékei nagy gazdagságot rejtenek. Mme Litvinov, aki azon a vidéken egy főiskolán tanít, mondotta feleségemnek és nekem, hogy a gyermekek a szünidei utazásokat, sőt a lakosok is a kirándulásokat legtöbbnyire arra szánják s meglepő eredménnyel, hogy arany-előfordulásokat keresnek a hegyvidéken. Litvinov mesélte tegnap, hogy legutóbb, a hegyekben való tartózkodása alatt sétaközben fölemelt egy követ, melynek igen magas volt az aranytartalma.
JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
AZ ISTENTELENEK MOZGALMÁRÓL
Moszkva, 1937 március 17.
Sir,
Van szerencsém a következőket jelenteni az istentelenek mozgalmáról a Szovjetúnióban.
Az új alkotmánynak a vallást érintő pontjaival kapcsolatban a szovjet hatóságok utóbbi időben nagy figyelmet szentelnek az istentelenek mozgalmának, melyről sok szó esik.
A diplomáciai kar egy jólértesült tagjától hallottam, hogy az alkotmánynak a vallásra vonatkozó pontjai megvitatásánál az azokban foglaltak heves támadásban részesültek, mivel veszélyeseknek tartották. Csak Sztálin beavatkozása mentette meg azokat. Sztálin azt az alaptételt állította fel, hogy ha valami veszélyt jelent a Kommunista Párt számára, úgy ez fölhívás a Párthoz, hogy ezt leküzdje.
Az elmúlt hetekben tehát nyilván nagy izgalom uralkodott pártkörökben az egyháznak az utóbbi évben tett állítólagos nagy térhódítása miatt. A központi szovjet vezetőségének közlése szerint a „küzdő istentelenek” társaságának taglétszáma az utóbbi négy év alatt négymillióról kétmillióra esett vissza.
Kivonat a Szovjetúnió vallásellenes mozgalma
tárgyában készített memorandumból
Az a tény. hogy az új alkotmány (a 135. cikkelyben) választójogot ad a lelkészeknek a szovjet választásoknál, az istentelenek propagandájának híveiben bizonyos aggodalmat kelt. „Milyen veszélyt rejt magában a lelkészek egyéni választójoga, ha ezek száma a Szovjetúnióban mintegy százezret tesz ki?” — kérdezte Jaroszlavszkij, a „harcos istentelenek” társaságának elnöke, egyik cikkében, mely az „Antireligisznyik” 1936. évi július—augusztusi számában jelent meg. Miután rámutat arra, hogy csekély lehetősége van annak, hogy a tömegek papokat válasszanak meg, a következő megjegyzést teszi:
„Ha egy pap fejébe venné, hogy egy helyi vagy felsőbb szovjet jelöltjeként fellépjen, úgy nekünk megvan a jogunk, hogy harcot indítsunk ilyen jelölt ellen, azzal, hogy mint a vallási babona és kártevés példaképére mutatunk rá.”
1933 november 16-án Roosevelt elnök s az országunkban tartózkodó Maxim Litvinov külügyi népbiztos levélváltása helyreállította a normális diplomáciai kapcsolatokat a Szovjetúnió s az USA kormánya között. A biztosítékok, melyeket a Szovjetúnió nyújtott az USA-nak, a levelezésből is kitűnnek.
Egyéb határozatokon kívül az amerikai állampolgárok a következő jogokat élvezik Oroszországban:
- A lelkiismereti és az istentiszteleti szabadság akadálytalan gyakorlása s mentesség a vallási meggyőződés és istentisztelet miatti hátrányos intézkedések és üldözések alól.
- Bármely keresztény istentisztelet és egyházi ünnepség zaklatás- és zavarásmentes megtartásának joga, beleértve a keresztelést, konfirmációt, áldozást, esküvőt és temetést.
- A vallási oktatás korlátlan joga.
- Az USA polgárai a szabad vallásgyakorlás jogait nem élvezik kisebb mértékben, mint azon nemzetek állampolgárai, melyek e tekintetben a legkedvezőbb elbánásban részesülnek, — ami az USA állampolgárainak megadja a biztonságot, hogy istentiszteletet tarthatnak a hagyományhoz híven templomokban, házakban, vagy egyéb épületekben, amelyeket törvényesen kibéreltek. Megilleti őket a jog, hogy halottaikat vallási szokásaikhoz híven temessék el a temetkező helyeken, melyeket a helyi hatóságok beleegyezésével állítatlak föl, mindaddig, amíg betartják a másokra is kötelező, az épületekre és az egészségügyre vonatkozó rendőri előírásokat.
A szocialista Szovjet-Köztársaságok
alkotmányának 124. cikkelye
A polgárok lelkiismereti szabadságának megóvása végett a Szovjetunióban az egyház el van választva az államtól s az iskolák az egyháztól. Az istentisztelet szabadsága s a vallásellenes propaganda szabadsága minden állampolgár számára el van ismerve
A 136. cikkely
A képviselők választása általános: a Szovjetúnió minden polgára és polgárnője, ki betöltötte tizennyolcadik évét, fajra vagy nemzetiségre, vallásra, képzettségre vagy lakhelyre, társadalmi eredetre, vagyoni állapotra, vagy korábbi tevékenységre való tekintet nélkül választó és választható — kivéve az elmebetegeket s azokat a személyeket, kiket törvényesen elítéltek s kiknek büntetése tartalmazza a választójog megvonását.*
―――
* A szovjetalkotmány revízióját a szovjetkormány a diplomáciai kapcsolatok fölvétele s a Szovjetuniónak az USA által való elismerése után hamarosan megkezdte. Moszkvában azt mondták, — s minden okom megvan rá, hogy ezt a forrást hitelesnek tartsam — hogy ama sugalmazások között, melyek a vallásszabadság elismerését s a választójog kiterjesztését szorgalmazták, a legnyomatékosabban Roosevelt elnök követelései érvényesültek a Litvinovval folytatott tárgyalások alkalmával az „elismerés” tárgyában.*
JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
AZ ÁLTALÁNOS VÁLASZTÓJOGRÓL
Moszkva, 1937 március 18.
Sir!
Van szerencsém az alábbiakban jelentést tenni a nemrég lezajlott plenáris gyűlésről, ahol megvitatták és leszegezték a Kommunista Párt meghatározott politikai irányvonalait; az itt győzedelmeskedő irányzat a párt megtisztítására és újjászervezésére törekszik.
Ezen a gyűlésen, úgylátszik, a legfontosabb vitaanyag az alkotmánynak az a cikkelye volt, mely az általános választójogra és a titkos szavazásra vonatkozik. Azóta élénk párttevékenység mutatkozik, amit a diplomáciai testület tagjai egymással folyvást megvitatnak. Az orosz újságok tele vannak erre vonatkozó propagandával. Világos, hogy nagy erőfeszítést fordítanak arra, hogy a pártszervezetet gyökerestől megújítsák. A legfőbb és az alsó vezetők sajtó útján szakadatlanul hangoztatják, hogy a Pártnak meg kell önmagát tisztítania a restségtől és a tétlenségtől meg kell szabadulnia s vezető szerepét ismét el kell foglalnia, hogy az alkotmány alapelveit, melyeknek a népakaratot kell kifejezniök, a közelgő választásokra való tekintettel megvalósítsa.
A spanyol követ közölte velem, hogy a párt plenáris ülésén kimerítő vita zajlott le, hogy az új alkotmánynak az általános és titkos választójogra vonatkozó cikkelyeit most kell-e életbe léptetni vagy sem; életbevágó fontosságú kérdés, hogy ez az eljárás, tekintve a szavazásra jogosultak elmaradottságát, nem rejt-e magában komoly veszélyeket. Azt mondják hogy maga Sztálin döntött, amidőn az általános és titkos választójog mellett beszélt, amelyet az új alkotmány előír.
A pártvezérek azt határozták, hogy kitartanak a titkos választás és az általános választójog mellett, azonban nagy politikai toborzóhadjáratot indítanak, hogy az eljövendő választásokon vezethessék a választótömeget.
JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
AZ OROSZ FORRADALOM ALAPELVEITŐL
VALÓ ELTÉRÉS, ILLETVE MÓDOSÍTÁS
BIZONYOS JELEIRŐL
Moszkva, 1937 március 17.
Sir!
Van szerencsém jelenteni, hogy nagykövetségi törzskarom tagjaival szóbelileg megtárgyaltuk az itteni helyzetet és megkíséreltük annak megvilágítását. Összeállítottuk azokat a tényeket és irányzatokat, amelyek látszat szerint módosítását jelzik azoknak az alapelveknek, melyekre a forradalmat alapozták.
Ezekből a tényekből kiviláglik, hogy a kormányhatalom szükségszerűen az önfenntartás ösztönétől vezérelve, kénytelen volt a rendszer egynémely alapelvét legalább is átmenetileg feladni. Az osztálynélküli társadalom, eszméje a gyakorlatban módosult. Maga a kormányzat is bizonyos fokig egy osztály megkülönböztető jellegzetességeivel bír, amilyenek például külön jogok, kivételezettségek, magasabb életstandard stb.
A kormányférfiak mellett a szellem munkásai, írók, művészek, karmesterek, stb. húznak magas járandóságokat és birtokosai olyan osztályelőjogoknak, amelyek pénz, luxuscikkek és egyéb javak birtokát jelentik.
A párthoz való tartozás is ilyen kifejezetten osztálykialakító tényező. Az iparban osztálykülönbségeket építettek ki, amelyek mind élesebbek, amennyiben több munkáért magasabb fizetés jár. Ez aztán megint növelte bizonyos munkáskörök magasabb életstandardját és ez az új osztályöntudat a lakás- és egyéb életviszonyok, valamint a női és gyermekruházkodás stílusának különbözőségében nyilvánul meg. Bizonyos fokig ezt be is ismerik azok, akik a rendszer élén állanak. Azonban a marxi elmélet alapján ezeket a gyakorlatban fennálló különbségeket azzal igyekeznek igazolni, hogy a valódi osztályellentét a munkások és a kapitalisták, vagyis a dolgozó és a másikat kizsákmányoló osztály között áll fenn; minthogy pedig a szovjetrendszer szocialista szervezet, amelynek haszonélvezője maga az állam, ennélfogva nincsen kapitalista kizsákmányoló osztálya, az említett különbségek tehát még nem „osztályok”. Ez a következtetés, véleményem szerint, téves. Végeredményben az osztály nem jelent egyebet, mint egymástól különvált s ennek folytán egymással ellentétes érdekű csoportokat. Világos, hogy ezek a különbségek az életszínvonal különbségét s egyes embercsoportok kivételes jogait jelzik. Ennélfogva nem kétséges, hogy ez az új társadalom „osztálytársadalom”, amely megérleli az önérdek vetését.
Az én szememben az a lényeges, hogy az új rendszer képviselői és vezetői felelősségük tudatában és a hatalom birtokában kénytelenek meghátrálni az emberi természet ősi sajátosságai előtt, vagyis kénytelenek bizonyos fokig számolni az önérdekkel és a nyereségvággyal. Csak így tarthatják fenn és szilárdíthatják meg a rendszert. Rá kellett eszmélni, hogy egy „önzetlen” termelési rendszer fejlődésképtelen lenne. Miután eredményt akarnak elérni, kénytelenek a profit és a személyes érdek hajtóerejéhez folyamodni. A vezetők arra hivatkoznak, hogy ez csak átmeneti fázisa a kommunizmus teljes megvalósítása felé vezető útnak. Lehetséges, hogy igazuk van, de a jelek azt mutatják, hogy még soká fog tartani, míg ez a kapitalista-szocialista állam, amelynek vezető rétegei bizonyos fokig a luxus és a hatalom előnyeit élvezik, kommunista állammá és altruista társadalommá alakul át. A hadseregben kétségtelenül továbbra is ápolják a tisztek és a legénység közötti bajtársiasság, közvetlen érintkezés s általában az egyszerűség eszméjét, azonban a címek és rangok a hozzájuk tartozó aranysávokkal, vállrojtokkal, érdemrendekkel és elegáns egyenruhákkal ismét jogaikhoz jutottak és kétségtelenül ezek a külsőségek azok, amelyek az egyik osztályt a másiktól megkülönböztetik.
A kommunista eszmétől való bizonyos fokú eltérés másik jele a kormány magatartása a család, a válás, a szülők és gyermekek közti viszony, a haza és a nemzeti öntudat kérdéseiben. A világproletariátus és világforradalom eszményei háttérbe szorultak a nemzeti Oroszország érdekei mellett. Nagy propagandahadjárat egyengeti útját a nemzeti gondolatnak.*
―――
* Meg kell állapítanom, hogy a szovjetrendszer képviselői nem ismerik el következtetéseim helytálló voltát, amint az ki is derült azokból az okmányokból, amelyeket jelentésemhez annakidején mellékeltem.*
JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
MAJSZKI NAGYKÖVET BESZÉDÉRŐL
Moszkva, 1937 március 18.
Sir!
Talán van jelentősége, talán nincs annak, hogy a spanyol nagykövet Londoniba való utazását követőleg Majszki londoni szovjet nagykövet meglehetősen kihívó beszédet tartott, amelyben a világ közvéleményének értésére adta, hogy Oroszország kellően felfegyverkezett ahhoz, hogy egy japán vagy német támadással, vagy egyszerűen mindkettővel is elkészüljön. (Lásd 1937 március 13-ról kelt napi jegyzetemet.) A rádió hírt ad arról is, hogy a spanyol kormány Londonban mind a francia, mind az angol illetékes köröknél tapogatózott, hogy esetleg koncessziót bocsátanak rendelkezésükre Spanyol-Marokkóban.
A moszkvai hivatalos sajtóban kiváló közíróktól, tudósoktól és egyetemi tanároktól aláírt hosszú, éleshangú tiltakozás jelent meg Olaszország ellen, amely keserű vádakat hangoztat. Sokan úgy látják, hogy ez a spanyol kérdés mai állása mellett a szovjet kormány aktív beavatkozásának előjele.
Egyidejűleg mind gyakrabban kapnak szárnyra azok a hírek, hogy a kormány fontolóra veszi, vajon ne küldjön-e orosz hajókon a haditengerészet védelme alatt élelmiszerszállítmányokat az éhséget szenvedő Spanyolországba.
A külügyi népbiztosság egy hivatalnoka nemrég a belga követség estélyén megemlítette nekem, hogy a helyzetet ő nagyon komolynak látja és valóban történnie kell valaminek.
Az a benyomásom, hogy az európai helyzet olyan érzékeny, mint a minden változásra nagy eltolódásokkal reagáló higanyoszlop. Egész Európában egymást érik a heves változások, aminek egyik főoka a nemzeti érdek és öntudat túlhajtásában keresendő. Sehol sincs szilárd alap, amelyre biztonságosan fel lehetne építeni a jövőt. Minden nép csak a saját játszmájával törődik és a nacionalista érdekek kitombolják magukat.
A spanyolországi eseményektől és ezek következményeitől eltekintve is, itt az az álláspont uralkodik, hogy Anglia egyelőre mindenképpen csendben marad, hogy időt nyerjen a fegyverkezéshez. Az angolok nem akarják mégegyszer megkockáztatni, hogy az abesszíniai kudarchoz hasonlóan megégessék az ujjukat. Általában úgy vélik, hogy Anglia felkészülése még 1½—2 évet vesz igénybe. Általános felfogás szerint a fenyegető veszély abban rejlik, hogy Németország akár kétségbeesésből, akár üldöztetési téveszméből, még az angol fegyverkezés befejezése előtt elveti a kockát.
Szemmellátható, hogy Európa kis államai nagy aggodalommal figyelik a helyzet alakulását. Ezeket a benyomásokat a kis államok itteni diplomáciai képviselőivel folytatott beszélgetésekből merítettem.
NAPI JEGYZET
Moszkva, 1937 március 13.
Az újságok beszámolnak arról, hogy a szovjet nagykövet hosszú beszédet tartott Londonban. Majszki azt mondotta, hogy az általános háborús veszély, különösen pedig Oroszország háborús fenyegetettsége, az utolsó 15 hónap folyamán lényegesen növekedett. A japán-német „közeledés” alapjában felér egy Oroszország elleni katonai szövetséggel és voltaképpen ez is a célja — ámde Oroszországnak megvan az az elégtétele, hogy fegyveres felkészültsége és ellenállóereje ugyancsak megnövekedett.
„Mindkét határunkat nagy erődítéseik, óriási, minden korszerű felszereléssel ellátott hadseregek és hatalmas légiflotta teszik áthatolhatatlanná. Gazdasági készenlétünk sem kérdéses.”
Majszki kijelentette, hogy a szovjet politika nem törekszik gazdasági önellátásra. Függetlenségért küzdöttek, nem pedig gazdasági kizárólagosságért és máris elérték a gazdasági önellátás olyan fokát, amelyen a Szovjetúnió háború esetén bármeddig kitarthat, anélkül, hogy külföldi segítségre szorulna.
„Ma teljes felelősséggel mondhatom, — folytatta Majszki — jól mérlegelve minden szavamat, hogy elég erősek vagyunk minden területünk ellen irányuló támadás visszaverésére, akár egyetlen idegen hatalom, akár a hatalmak szövetsége kísérelje meg a támadást — és nincs szükségünk külső segítségre.” Hangsúlyozta Majszki, hogy a Szovjetúnió legfőbb törekvése a háború kitörésének megakadályozása, de ezt egyedül nem tudják megvalósítani. Feltétlenül szükséges ehhez a Népszövetség megszilárdítása és a kollektív biztonság elvének megerősítése.
Majszki beszédének gondolatmenetét végül abban foglalta össze: Európa most fordulóponthoz érkezett és végleg választania kell, vagy megvalósítani a kollektív biztonságot, vagy pedig a háború úgynevezett „lokalizálására” kell törekednie, amennyiben állandóan visszavonul a támadó elől „abban a nevetséges reményben, hogy az éhes farkas a végén még sem nyeli el a kis Piroskát”.
NAPLÓ
Moszkva, 1937 március 18.
Durantyt, Spencer Williamst, az amerikai orosz kereskedelmi kamara főtitkárát és John Hazardt láttuk vendégül lunchön. Duranty a szovjet évi aranytermelését mintegy 450 millió dollárra becsüli.
William érdekes közlése szerint az amerikai cégek hajlamosak arra, hogy érdektelenséget tanúsítsanak az oroszországi üzletek iránt, minthogy oly nagy az amerikai belföldi kereslet. Egy amerikai cég a megkötött üzlet törlésére az Amtorg, a neyworki szovjetképviselet legnagyobb meglepetésére, tonnánként 3000 dollár kárpótlást kínált.
John Hazard talán a legérdekesebb fiatalember a moszkvai egyetemen Charles R. Crame ösztöndíjával tanuló amerikai diákok közül. Nagyon tehetséges, beszél oroszul, kitűnő tanuló. A mai lunchnél nagyon élvezetesen ecsetelte az egyetem jogi tanárainak tantárgyuk előadásával kapcsolatos nehézségeit. Emlékiratot kértem tőle, amelyet beküldök az államtitkárságnak. A tisztogatási perek alatt úgylátszik a jogi karon nagy zavar uralkodott. Az előadások és szemináriumok egyrészét elhalasztották. Hazard szerint a jogi kar vezetőjének nehézségei támadtak a hatóságokkal és az elmozdítás veszélye fenyegeti. Azt a hibát követte el, hogy azt hirdette, hogy az állami szervezet egyre jobban háttérbe fog szorulni és végre egészen el fog tűnni, mert nem lesz rá szükség. Még azt az időtartamot is megnevezte, amely alatt ez a fejlődés végbe megy, tehát az állam eltűnik. Ezt az álláspontját évek előtt megjelent munkáiban fejtegette. Az állam megszűnésének időpontját 1937-re tette s most olyan tanár kínos helyzetében leledzik, aki olyan elvet hirdetett, melyet a tények szemmelláthatóan megcáfolnak.
NAPI JEGYZET
Moszkva, 1937 március 18.
A rövidhullámú adó jelentése szerint a képviselőház függeléket fogadott el a Pittman-féle semlegességi törvény záradékához a bérlet- és kölcsönegyezménnyel kapcsolatban. A záradék a bérlet- és kölcsönegyezmény érvényét két évre korlátozza, az elnököt viszont felhatalmazza arra, hogy esetről-esetre döntse el, mely árukra és nyersanyagokra kell időleges zárlatot alkalmazni.
Litvinovnak nyilvánvalóan igaza van, mikor azt mondja: észre fogjuk még venni, hogy éppen azokat a nemzeteket éheztetjük ki, amelyek a demokrácia és személyes szabadság végső védelmének erődítményei, a totális állam és a polgárok minden életmegnyilvánulására kiterjedő megrendszabályozás eszméje ellen.
NAPLÓ
Moszkva, 1937 március 20.
Érdékesen elbeszélgettem Braun páterrel,* akit lunchre hívtam meg.
―――
* Páter Braun Bulit nagykövet missziójával egyidőben jött Moszkvába, azonnal a Szovjetuniónak az Egyesült Államok részéről történt elismerése után. Az elismerésről folytatott tárgyalások alatt az elnök különösen nagyraértékelte a Szovjetunióban élő amerikai állampolgárok szabad vallásgyakorlási jogát, amelyhez tartozik vallásuk lelkészeinek az a joga is, hogy az istentiszteleti és egyéb papi cselekményeket szabadon végezhetik. Ezeknek azonban csak úgy engedték meg papi működésük gyakorlatát, ha nem törekednek arra, hogy új híveket szerezzenek a Szovjetúnió polgárai közül. Legalábbis én így értettem ezeket a rendelkezéseket. Braun páter szinte egyetlen lelkésze volt a Szovjetúnióban a nyugati keresztény felekezeteknek, de egyforma szolgálatkészséggel és alázattal állt rendelkezésére az összes felekezetek híveinek. A törvény szigorú betűi szerint csak amerikai állampolgárok vallásos szükségleteit lett volna szabad kielégítenie.*
A páter az Úr bátor katonája, aki Bill Bullittal jött Moszkvába. Mint Isten igaz szolgája, minden kereszténynek hűségesen és alázatosan rendelkezésére áll. Nagyon tisztelem, sőt vonzódom hozzá. Egyszerű, szerény és nagyon jó ember. Itt nagyon nehéz feladatot kell betöltenie. A vallásellenes hadjárat minden pillanatban újra fellángol s mindig új emberek állnak az élén, ami nagyon megnehezíti Braun páter életét. A francia nagykövetségen lakik. A francia nagykövet és én időről-időre közösen fáradozunk tartózkodási engedélyének meghosszabbítása érdekében, hogy Moszkvában maradhasson. Sok örömünk telik benne és úgy gondolom neki is örömet okoz, hogy egyszer-másszor bekukkant hozzám és amikor kedve tartja, zongoránkat használja.
NAPLÓ
Moszkva, 1937 március 21.
Az Istentelenek mozgalma időről-időre akciót szervez az ikonok, papi ruhák és egyéb kegytárgyak megsemmisítésére, kivéve a nagy művészi értékűeket. Véleményem szerint ez nagyon sajnálatos, ezért azt az ajánlatot tettem, hogy a felhalmozott, pusztulásra ítélt kegytárgyak egyrészét megvásárlom; valószínűleg engedélyt kapok erre. Ha megengedik, úgy legalább a régi Oroszország vallási életének ezek a szép kellékei részben megmaradnak.
LEVÉL LEÁNYOMNAK,
MRS. TYLLARD TYDDINGSNEK
Kedves Eleanor!
Sok idő telt el elutazásunk előkészületeivel. Marjoriet a népbiztosok feleségei nagyon megkedvelték. Ezek mind dolgoznak. Mindegyiknek megvan a hivatala. Az egyik orvosnő, a másik parfőmgyár vezetője, a harmadik mérnöknő és így tovább. Felelősségteljes állásokat töltenek be s Marjorieben felismerik a velük rokon egyéniséget, a közös érdeklődést és tehetséget.
Mindig nagy élmény az Opera és a drámai színházak látogatása. Tegnap este Tolsztoj drámáját „Feodor cár”-t láttuk, a moszkvai művészszínház előadásában. Az ötven év előtt épült színház központja az orosz színművészetnek. Az előadás természetesen orosz volt, de jól ismertük a darab tartalmát és nagy örömünk telt benne. A színészek teljesítménye és az összjáték csodálatos. Az együttes minden tagja, a legjelentéktelenebb statisztáig, igazi művész. A legtisztább drámai eszközökkel értek el hatást. Egyetlen hamis hang sem zavarta meg az együttes játékát. Minden szereplő a legaprólékosabb finomságokig dolgozta ki alakítását és mindenekfelett arra törekedett, hogy az összhatást erősítse. Ez annál nagyobb művészi feladat volt, minthogy olykor negyven-ötven ember mozgott a színpadon. A főszereplők kivételesen nagy színészek. A díszletek ragyogóak, ami nem csoda, hiszen a régi kastélyoknak állami birtokba került kincsei és ruhatárai korlátlanul álltak rendelkezésre. De a díszletek összhatása, a világítás, és általában a rendezés ugyanazt a legapróbb részletekig terjedő gondosságot és művészi intuíciót mutatja, mint a színészek játéka. Ilyen tökéletes előadást keveset láttam életemben.
Nagyon érdekesek a bizományos boltok. Emlékeztetnek a mi régiségüzleteinkre, de állami tulajdonok. Mindenféle olyan tárgyat árusítanak, amelyet tulajdonosuk bizományba ad, képektől hálószobaberendezésig és ékszertől porcelánig. Néha sikerül kihalászni valami rendkívül jó zsákmányt, de az anyag nagyrésze természetesen tucatholmi. Másfélév előtt szüntették meg az úgynevezett Torgszin boltokat, amelyekben a tárgyakat dollárért adták el. Ma minden ilyen holmit a bizományi boltba hoznak. Dollárt nem szabad elfogadni, mindent rubelben kell fizetni. A bizományos boltokban való tallózás egyike legmulatságosabb szórakozásainknak.
Nemrég egy este dinnert adtunk a külkereskedelmi népbiztos tiszteletére. Ő irányítja a kivitel és behozatal hatalmas, monopolisztikus gépezetét. Csak orosz főhivatalnokok és a nagykövetségi törzskar volt jelen. A meghívott orosz előkelőségek között volt Jegorov marsall, vezérkari főnök is* Később hazaáruló lett, külellenségekkel való összeesküvés részese. Halálra ítélték és kivégezték.* szép nejével, az egykori mozisztárral, a nevelésügyi népbiztos szoborszerű termetű, magas ősnemesi származású feleségével és mások, akiket nem akarok fölsorolni. Ez a fogadás valóban a diplomáciai testület szenzációja volt. A főhivatalnokok nagyon a szívükön viselték, hogy kedvesek legyenek irányunkban. Amennyire meg tudom ítélni, sohasem önző érdekek vezetik őket, el kell ismerni, hogy a legjobb akarattal és a legnagyobb önzetlenséggel igyekeznek feladatukat teljesíteni, akkor is, ha talán olykor kételkedünk abban, hogy terveiket végre tudják hajtani.
NAPLÓ
Moszkva, 1937 március 23.
Nagyon érdekes dinnert rendeztünk a nagykövetségen a Vörös Hadsereg tiszteletére. A Vörös Hadsereg vezetői sok figyelmességet tanúsítottak irántunk, úgy, hogy Faimonville ezredesnek, a nagykövetség katonai attaséjának azt javasoltam, hogy adjunk dinnert a hadsereg legfőbb vezetőinek tiszteletére. Ez a moszkvai diplomáciai testület szemében forradalmi újítás volt. Némileg kételkedtek, hogy a Vörös Hadsereg elfogadja a meghívást. Az etiketthez híven, előbb kifürkésztük a helyzetet és kiderült, hogy a meghívást „örömmel” fogadták.
Vagy hatvanan ültünk a nagykövetségi ebédnél, jelen voltak a hadsereg és a hadiflotta főparancsnoka és más előkelőségek, köztük a „hősi ugrók”, a Szovjetúnió híres ejtőernyősei, repülőmérnökök, stb. Meglepett pompás megjelenésük — erős, egészséges, szép arcok. Hibátlan egyenruhájuk csak úgy csillogott a rangjelzésektől és kitüntetésektől, amilyen például a Lenin-rend. Először Faimonville ezredes, aki mindnyájukat jól ismeri, üdvözölte vendégeinket, azután bemutatta őket Mrs. Daviesnek és nekem. A meghívottak egy része magával hozta nejét mások sajnálattal tolmácsolták feleségük lemondását. Az étkezés jó hangulatban zajlott le, vendégeink legtöbbje még sohasem kóstolt amerikai „régimódi” koktélt. Láthatóan sikert arattunk vele. Kívülük csak a nagykövetség törzskara volt hivatalos. A dinner a legjobb volt, amit csak a nagykövetség nyújtani tudott s teljes kapitalista dísszel ment végbe.
Vorosilov marsall Mrs. Davies jobbján ült, tőle jobbra a nagykövetség egy oroszul tudó hölgye, aki egyúttal a tolmács szerepét töltötte be. Tuchacsevszkij marsallhelyettes a vendéglátó hölgy balján foglalt helyet, tőle balra lányom ült, aki jól beszél oroszul, a Vassar-egyetemen szerzett diplomát, a moszkvai egyetem előadásait látogatja. Jól megértették egymást orosz nyelven és Tuchacsevszkij elővigyázatosan Karl Marxról és tanairól kezdte kérdezgetni. A marsallhelyettes kérdésére, hogy tanulmányozta-e valaha a marxizmust, leányom azt felelte: igen, odahaza, az egyetemen. Úgy-e, csodálatos rendszer? — kérdezte azután Tuchacsevszkij. Leányom tagadta ezt: nem tett rá nagy benyomást. Mire megkérdezte: „nem szeretne-e oly szabad lenni, mint az orosz nők?” Ezt leányom már megsokallta, „megeresztette a zsilipet” és nagyon szabatos párhuzamot vont az amerikai és az orosz nők szabadsága között. Marjorie később azt mondta: „Valószínűleg nem hitte el azt, amit Ekay mondott az amerikai nők szabadságáról, de könnyen lehetséges, hogy nagyonis elhitte, csak nem mutatta.”
Az ily ünnepi alkalmak etikettje előírja a pohárköszöntőket. Mint házigazda a Vörös Hadsereg üdvére ürítettem a poharamat, egy polgári, munkás és paraszthadseregre, „néphadseregre, mely mindennél jobban megbecsüli a békét”. Vorosilov marsall felelt oroszul, egyszerűen rögtönzött, mély benyomást keltett. Minden egyes mondatát a tolmács egyenként lefordította. Azt mondta, hogy ő maga bizonyítja annak valóságát, hogy a Vörös Hadsereg elsősorban békehadsereg. Az egész Vörös Hadseregben a tábornokoktól a közemberekig, egyetlen katona sincs, jelentette ki, aki nem tenné le szívesen egyenruháját és fegyvereit, ha tehetné és meg is tenné, ha nem kellene otthonát védelmeznie és megóvni országa számára a békét egy beteg világban, amelyben a nemzetek szabadságát mindenkor dühös támadók betörése fenyegeti.
Étkezés után filmeket mutattunk be.*
―――
* A dinert követő 9 héten belül a hadsereg és flotta 9 vezető tisztjét állították hadbíróság elé és lőtték agyon, köztük Tuchacsevszki marsallt és négy különleges megbízatású parancsnokló tábornokot, akik mind jelen voltak a mi dinerűnken. Tuchacsevszkit azzal vádolták, hogy feje egy kormányellenes összeesküvésnek. A kósza hírek szerint botorságában terveit részben leleplezte szíve hölgye előtt, aki jelentést tett a G. P. U.-nak és hír szerint ez adta meg Tuchacsevszkinek a kegyelemdöfést. Egy orosz főhivatalnok is úgy adta elő nekem Tuchacsevszki tragédiáját, hogy a marsallhelyettest egy szép nő csalta meg, aki német kémnő volt. Viszont a rákövetkező Bucharin-perben, amelynek tárgyalása folyamán Tuchacsevszki palotaforradalmának és államcsínyjének részletedre fény derült, semmi sem mutatott arra, hogy ezeknek a pletykáiknak valami alapjuk lett volna.*
NAPI JEGYZET
Moszkva, 1937 március 26.
Hazautazásom előtt a kínai nagykövettel Ciang-Ting-Fu úrral folytattam érdekes beszélgetést. A Cornell-egyetemen szerzett diplomát és nagy barátja az Egyesült Államoknak. Mielőtt jelenlegi állomáshelyét elfoglalta volna, Liu Shen kínai elnöknek volt a titkára. Az a benyomásom, hogy a Kína és Szovjetunió közti viszony napok alatt végtelen sokat javult. Úgy látszik végleges megállapodásra jutottak azon az alapon, hogy a szovjet kormány tartózkodni fog a jelenlegi kínai kormány elleni kommunista propagandától és a Szovjetúnió nem fogja támogatni a kormányellenes független kínai csapatokat. Ez a kínai kormányzat számára nyilván nagyon sokat jelent, mert így az állam megerősödhet. Az egyezmény, hír szerint, kötelezi a kormányt, hogy a független kommunista seregek katonáinak és hozzátartozóinak életfenntartásáról gondoskodjon.
NAPLÓ
Páris, 1937 március 29.
Útban hazafelé egy szép húsvét hétfőjén ideérkeztem. Este az Operában „Marouf, a kairói varga”. Nem sokáig maradtunk. Néhány énekes és egy táncos kivételével az előadás minden kritikán aluli volt és semmiképp sem hasonlítható egy moszkvai vagy leningrádi orosz operaelőadás együtteséhez és rendezéséhez.
NAPLÓ
Nyílt tengeren, 1937 március 30.
A „Queen Mary”-n Cherbourgból hazaindultam.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!