A küldetés kezdete
1936 november 16—1937 március 30
(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)
LEVÉL RÁHEL O’FOON-NAK
1937 február 25.
Kedves Ráhel!
Leningrád csodálatos élmény volt. Igaz, hogy az elképzelhető legkedvezőbb körülmények között láttuk.
Az egész várost fehér hótakaró födte s azon a napon nagy hópelyhek hullottak. Maga a város csodaszép látványt nyújt lovasszobraival, melyek a különböző tereket, parkokat és hidakat díszítik. Leningrád úgyszólván szigetváros. Főutcája igen hosszú s mintegy 30—45 méter széles. Meglepetésünkre a kirakatok szépek és ragyogók s telisteli mindenféle áruval, amelyek, mint mondták, az utóbbi év folyamán érkeztek ide.
Az Eremitage
Több órát töltöttünk az Eremitage-ban és a Téli Palotában. Mindkét épület nyílt körtéren fekszik, melyet átmérőként metszenek; köröskörül épületek, középütt egy miniatűr diadalív. A palota másik oldalán folyik a Néva. A Téli Palota hatalmas, igen mutatós építmény, vörös téglából épült s gazdagon díszítve. Pompás épület az Eremitage is, melyet Nagy Katalin emeltetett műkincseinek megőrzésére. Híd köti össze a Téli Palotával; túlsó oldalán ugyancsak híd vezet különböző, később emelt épületekhez. Az Eremitage kezdettől fogva a művészeti tárgyak kincses kamrája volt. Most valószínűleg még inkább az, miután az egész Téli Palota is képzőművészeti múzeummá alakult át.
A művészeti kincsek
Számtalan terem van itt, tele értékes műemlékeikkel, az antik, görög és római kerámika egész kollekciói, szobrok, festmények, kámeák s így tovább. Sok teremben a fal és a mennyezet különböző árnyalatú márványból készült, melyek hatalmas márványoszlopokon nyugszanak. Itt találjuk Rembrandt, Andrea del Sarto, Reynolds, Van Dyck képeinek nagy gyűjteményeit s mindezt a legősibb időktől a huszadik század művészetéig országok és művészi korszakok szerint csoportosítva.
Leonardo da Vinci Madonna Litta-ja — kicsiny, mintegy 15 négyzethüvelyknyi festmény, a legnagyobb szépségek közé tartozik, amiket valaha láttam. Michelangelo Guggoló fiú c. festménye sokáig emlékezetemben marad. A legnagyobb élmény azonban az a három kincseskamra, melyet lakattal és retesszel zárnak el a közönség elől. Az igazgató vezetett ide s a legérdekesebb tárgyakat mutatta meg. Ezek közé tartozik az antik ékszereket tartalmazó híres szkíta gyűjtemény, órák, kámeák, Nagy Péter, Katalin és más orosz uralkodók korából való díszes fegyverek és nyergek. A Krím-félszigeten kiásott antik tárgyak fogalmat nyújtanak a görög kereskedők életéről, vannak itt dísztárgyak, melyeket az ókor uralkodóinak sírjaiban találtak. Láttunk rendkívül szép arany fülbevalókat. Hosszúságuk mintegy 2½ hüvelyk s filigrán figurákkal vannak díszítve. Mikroszkóp alatt felfedezhetők rajtuk lovak és kocsivezetők kimetszett alakjai, — mindez igen szép és finom kidolgozásban. Azt mondták, hogy a modern kézművesség nem ismer semmi olyan eszközt, amely ilyen finom munka elvégzésére alkalmas lenne.
A képgyűjteményben s a múzeumban sok időt töltöttünk. Ott láttuk Rjepinnek, az utolsó cár idejében élő igen híres festőnek egy pompás gyűjteményét. Tolsztojról, Lisztről és Rubinsteinről készült portréi kimagasló művészi tehetségről tanúskodnak.
A Szent Izsák székesegyház
Gépkocsin jártuk a várost s megálltunk a Szent Izsák székesegyház csodálatos épülete előtt, melynek építését mintegy száz évvel ezelőtt fejezték be. A szentek és apostolok képei, az oltár, a falak és a mennyezet bolthajtásai igen szépek. Közelebbi megtekintés után meglepődve láttuk, hogy csodálatos finomságú mozaikmunkával állunk szemben. A székesegyház hasonló benyomást kelt, mint a Szent Péter templom. Igen impozánsak az egy tömbből készült vörös gránitoszlopok s általában az egész külső és belső kép. A lapis lazuli és malachit díszítések szembetűnően gazdagok és szépek.
Nagy benyomást kelt Nagy Péter masszív bronz lovasszobra, mely a Néva felé tekint a nagy térről a székesegyház és a folyó között. Egy parkban áll, ahol a régi szenátus és az egykori admiralitás palotái vannak, mind fehérre és sárgára festve. A folyó túlsó oldalán állanak az egykori Szentpétervár régi szép egyetemi épületei.
Az ipartelepek
Meg sem kísérlem, hogy bemutassam Neked a leningrádi ipari kerületeket, melyeket meglátogattam, vagy leírjam a gyártelepeket. Sok új épület igen imponált nekem munkáslakásaival. A régi híres porcelángyárban az igazgató szeretetreméltósága révén három teakészletet fognak készíteni nekünk, — mindegyik gyermeketek számára egyet — régi híres készletek másolatait, melyek remélhetően örömet okoznak Nektek. Minden egyes darab kézzel festett s a mintát beleégetik a szép porcelánba. Minden darab hátán felirat, melyet nekem, mint amerikai követnek készítenek. Három hónap múlva kész lesz. Igen örültem az alkalomnak, mert ez csodálatosan szép ajándék lesz gyermekeiteknek.
Művészek és műtermek
Igen érdekes élményért vagyunk hálásak az „Iparművészet” igazgatójának. Minden modern művész az államnak dolgozik s többnyire azzal foglalkozik, hogy forradalmi jeleneteket fest, vagy képeket az orosz nép életéből. E festmények kifejező erejűek és színűek. A műtermek egy nagy házban találhatók, ahol a művészek dolgoznak és laknak. Igen érdekes. Megnéztük, hogyan festenek föl a hatalmas vászonfelületekre történelmi eseményeket.
A leningrádi balett
Vasárnap este operát hallgattunk a régi szép operaházban, kedden pedig megnéztük a balettet. A közönség egészen olyan, mint amilyet Keithnél találnánk. Nincs estélyi ruha, de mindenki ünneplőben van, melyen látni a jó megjelenésre szánt igyekezetet, főleg a nők hajdíszén.
Heteken keresztül ünnepelték az egész országban Puskin halálának százéves fordulóját. Az orosz népnek Puskin annyit jelent, mint az angolszász világnak Byron és Shakespeare együtt. Liberális világszemléletű volt s egy nemesi nőt vett feleségül, aki, mint állítják, a cár szeretője lett. Állítólagos párbajban halt meg, mely valójában titkos merénylet lett volna. Mind az opera, mind a balett Puskin műveiből vette a tárgyát, a zene a nagy Csajkovszki szerzeménye. Az opera címe Anyégin Eugén — két előkelő fiatalember romantikus története, kiknek barátsága egy félreértés folytán megszakad, s egy szerelmi konfliktusé, mely halálos párbajra vezet. — Az egész mintegy megérzése Puskin tulajdon halálának, melyet ilymódon, sajátságosan, maga írt meg. A színpadi hatás, a rendezés és a színészi játék rendkívül szép volt, az ének jó, de nem feltűnő.
Elleniben a Karácsonyéj című balett minden tekintetben a legnagyobb és legszebb volt, amit e nemben valaha láttam.
Tartalma egy kis leány álma a karácsonyfa előtt melyen a bábuk életrekelnek és táncolnak, a katonák ütközetet vívnak a patkányokkal s a mesebeli herceg megmenti a kis leányt és így tovább. Vlanov, a jelenkor leghíresebb balerinája és Szergejev rendkívül jók voltak s elérték egy Pavlovna vagy egy Fokin színvonalát.
Egyes jelenetek szépsége egymagában is érvényesült. A második jelenetnél 30—40 gyermek, kik az előző jelenetben táncoltak, jött le a zenekarhoz s tiszta szopránhangon énekelték Csajkovszki Tündértánc című melódiáját, mialatt a színpadon 40 vagy 50 fehérbe öltözött táncosnő lejtett táncot a hulldogáló hóban, mely szép fehér hátteret adott a jelenetnek. Hatásos volt és megindító.
NAPLÓ
Moszkva, 1937 február 26.
Előkészületek a Don-medencébe való utazáshoz; úti cél Charkov, Dnyepropetrovszk és a nagy vízierőmű. Délután 5 óra 20 perckor Marjorieval autón kimentem a pályaudvarra.
Étkező- és hálókocsit is kaptunk az utazó társaság részére, melyhez a Moszkvában lévő amerikai tudósítók is tartoznak.
BIZALMAS JELENTÉS
FRANKLIN D. ROOSEVELTNEK
Moszkva, 1937 március 5.
Elnök úr!
Legutóbbi jelentésem óta tíz napi körutat tettem az országban, hogy meglátogassam az ipari vidékeket — Leningrádot, Charkovot, a nagy erőművek területét és a Don medence erőművét, — amelyek a moszkvai iparvidékkel együtt a szovjet-nehézipar 70—80%-át alkotják. Meg akartam ismerni fölszerelésüket, személyzetüket, ezek életföltételeit és a mozgatóerőket, hogy az itteni rendkívüli állapotokat vázolhassam és kellőképpen megismertethessem Önnel.
A legközelebbi futárcsomaggal terjedelmes jelentést küldök a külügyminisztériumnak. Azt hiszem, hogy ennek lesz valamelyes értéke.
Megfigyeléseim élénken, idézik föl előttem az Ön beszélgetését Litvinovval, amikor arról volt szó, hová halad Oroszország s egyben megerősítik az akkor mondottakat. Amit itt hét év leforgása alatt a nehézipar terén alkottak, páratlan. Mintha „tíz mérföld hosszú vászonra üstökös csóvájából készült ecsettel festettek volna”. Mind a tervezés, mind a kivitelezés rendkívüli. Hat esztendő alatt kopár síkságok alakultak át ipari vidékekké. A gyártelepek és a gépfölszerelések, amiket láttam, elsőrendűek — a legjava képességű kapitalista mérnökök eredményeit mutatják be. A gyárak vezetői többnyire 35 év körüliek. Komoly, tudni vágyó emberek, — az a benyomásom, hogy jól képzettek és alaposak. A munkások átlag 25%-a nő. E vállalatok személyzetének mintegy 25%-a a már üzemben lévő gyárak munkásaiból toborzódik, a többi parasztszármazású. Ez utóbbiakat a gyárak építkezésénél foglalkoztatják, s este a szükséges munkafogásokat tanulják, hogy a gyár üzembehelyezése után a gépeknél dolgozhassanak. Minden ilyen üzemben vannak laboratóriumok, technikai könyvtárak és esti tanfolyamok. Az üzemvezetés költségeit grafikonok ábrázolják, amelyekből percnyi pontossággal le lehet olvasni a gépek menetét és kezelését. Minden gyárnak van gyermekkertje, bölcsődével a gyöngélkedő anyák részére, munkásklubok, éttermek s egyéb szociális intézmények a munkásság számára. Az átlagbér havonta 250 rubel.
De a kommunista elvet a valóságban és a gyakorlatban lényegesen módosították. „Mindenki képességei szerint és mindenkinek szükségletei szerint” — erről nincs többé szó. Mindenki azt kapja, amiért megdolgozott. A profit és az egyéni érdek a legfőbb indíték. Fölülről lefelé jutalmakkal és pótdíjakkal serkentik az embereket átlagon fölüli teljesítményekre a termelés fokozása végett. Ez egyformán vonatkozik az üzemvezetőkre, a mérnökökre és a munkásokra. A gyártól elvárják, hogy átlagban 5—30%-os nyereséget hajtson s ezt a központi kormányzatnak adják át. Úgy találják, hogy a rendszer nélkülözhetetlen a siker elérésére. Szocialista vállalkozás a profit és a magánérdek kapitalista elvének alapján s erre az útra rá kellett lépni, hogy az egész működhessék.
Természetesen sok a kifogásolni való. Azt mondják, hogy a lustább és kevésbé rátermett munkások között nagy az elégedetlenség amiatt, hogy az ügyesebb munkások több bért kapnak.
A nagy láthatatlan tényező, mely viszonylag minden nehézséget áthidal, — az ország mérhetetlen gazdasága s a feltétlen hatalom, amelyet a vezetők gyakorolnak. Kétségtelenül nagy a pazarlás és nagy hibákat csinálnak, de az ország erőforrásaihoz viszonyítva apró részletek, amelyek az összkép hatalmas méretében elvesznek.
Általánosságban az én egyéni nézetemet az itteni diplomáciai kar nézete is megerősíti: ha számítani lehet még 5—6 békeévre, ez az ipari terv rendkívüli eredményeket fog létrehozni.
JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
AZ IPARI TERÜLETEKEN
TETT LEGUTÓBBI LÁTOGATÁSRÓL
Moszkva, 1937 március 12.
Sir!
Tisztelettel benyújtom Önnek jelentésemet azokkal a megfigyelésekkel kapcsolatban, melyeket legutóbbi látogatásom kapcsán tettem a Szovjetúnió egyes ipari vidékein.
Ha a Szovjetunióban működő erőket meg akarjuk érteni és helyesen mérlegelni, szükséges, hogy ne bízzuk magunkat egészen a hivatalos hírforrásokra. Ezek ugyan igen bőségesek, de a dolog természeténél fogva erősen propaganda színezetűek s igen sok tényt elhallgatnak, melyek nélkülözhetetlenek a helyzet alapos megértéséhez.
Ezt tartottam szem előtt, mihelyt áttekintést nyertem a Szovjetúnió különböző területeiről s örültem, hogy a hatóságoktól térképet szerezhettem, melyen az egyes kerületek fel voltak tüntetve, az ott található természeti kincsekkel s ezekből előállított árucikkek gyártási módjával.
Az volt a tervem, hogy személyesen meglátogatom Leningrád vidékét, ahol nagy textil- és porcelángyárak vannak s természetesen egyéb iparágak is, melyek inkább valamelyik északi kikötőben nyerhettek volna elhelyezést, a szovjet azonban a háborús veszély miatt nem akarta ezeket áthelyezni. Útitervembe fölvettem még az ukrajnai Don-medencét, és Dnyepropetrovszk területét, mivel ott 400 km körzetben szén és vas lelőhelyek vannak s ezek központjában fekszik a dnyeprogeszi erőmű, mely, mint mondják, a Boulder-erőmű mellett a világ legnagyobb enemű alkotása. Ezen a területen a Szovjetúnió szenének kb. 78%-át termelik, amiből 50% koksz kerül ki s a nyersvasnak mintegy 60%-át. Itt van az ország kohóinak mintegy 55%-a.
A dnyeprogeszi vízierőmű, melyet Cooper ezredes épített, fiókállomásaival együtt 1935-ben 587.000 kilowatt áramot szolgáltatott. Egy éven belül valószínűleg kétszeresére emelkedik ez a teljesítmény. Az öt főturbinát még néggyel egészítik ki, melyeket a Szovjetúnióban állítottak elő. Ezen a vidéken még három nagy vízierőművet állítanak fel, melyeknek terveit most dolgozzák ki; ezek a rendelkezésre álló villamos erőt még inkább megsokszorozzák.
Az ötéves terv egyik legmeglepőbb eredménye volt a nagy gyárvállalatok tervezése és felállítása ezen a vidéken, melyből területe csupán a Donyec-medence szénvidékének területe 81.475 km2. Itt vannak a legnagyobb vaskohóművek, gyárak, ahol nehéz gépeket és turbinákat állítanak elő, alumínium-feldolgozó üzemek, traktorgyárak és kémiai művek, mezőgazdasági gépgyárak s egyéb ipartelepek. A gyártelepek felállítása, a munkások kiképzése és a termelés megindítása 6—7 év alatt zajlott le; egyes ilyen üzemek 40.000 férfit és nőt is foglalkoztatnak. Azonkívül ezen a vidéken található egész Oroszország legjobban megművelhető területének egy része.
Mikor itt ismeretessé vált utazási szándékom, az amerikai újságírók megkértek, hogy elkísérhessenek, azzal az indokolással, hogy ez a legkedvezőbb alkalom ezeknek az üzemeknek a megismerésére. Kijelentettem, hogy szívesen veszem kíséretüket, ha a szovjet hatóságok nem emelnek kifogást.
Leányom, egy titkár és négy újságíró — Charles Nutter, az Associated Press, Norman Deuel, a United Press, Demaree Bess, a Christian Science Monitor, Joseph Phillips, a New York Herald Tribune munkatársa — s a követségről Mr. Gordon és Mr. Schiffer kíséretében 1937 február 26-án, pénteken Charkovba indultunk hatnapos körútra.
Meglátogattuk a kerület öt városát és legnagyobb gyártelepeit, köztük egy hernyótalpas-járműveket előállító telepet (12.000 alkalmazott és munkás), egy elektromos turbina-telepet (38.000 főnyi személyzet); továbbá a dnyeprogeszi erőművet, egy alumíniumgyárat (3000 munkás), mely a legnagyobb e nemben az egész világon, a zaporozsjei vasérc- és acél-műveket (35.000 ember), egy vashengerművet (13.000 munkás), egy kórházat (18 orvos. 120 betegápoló nővér), bölcsődéket és gyermekkerteket; a Szovjetúnió legnagyobb mezőgazdasági gépgyárát (16.000 főnyi személyzet), ahol vetőgépet, boronát, ekét és kombinált arató- ós cséplőgépet állítanak elő. Végül az „Ifjú Pionírok” első házát, egy 280 szobás intézetet, ahol az iskolásgyermekeket (27.000) a rendes tanórákon kívül kézműves tevékenységre szoktatják, hogy megvessék az alapját a tudományos és művészeti munkának, a repülési és közlekedési kiképzésnek (320 főnyi tanerő). Az ilyenfajta intézmények a Szovjetúnió legérdekesebb vívmányai közé tartoznak s minden nagyobb központiban megtalálhatók, híven Sztálin amaz ideájához, mely szerint a legértékesebb állami tőke az ifjúság agyveleje. A gyermekek és ifjak természetes hajlamait ezen az úton bátorítják s minden lehető módon elősegítik, hogy a rejtett képességeket napvilágra hozzák.
Az utazás igen mély benyomást keltő volt.
Az összterv
Az alapul szolgáló terv mélyen megragadott: mind a tervezés merészsége, mind pedig az energikus kivitelezés. A zaporozsjei kerület, ahol most több óriásüzem s egy 150.000 lakosú város terül el, öt évvel ezelőtt még füves síkság volt. A külföld és a Szovjetúnió legjobb mérnökeinek együttes tanácskozása után az építést, mint hallottam, nagyrészt tanulatlan munkások végezték el. Az építkezések alatt a munkások kötelesek voltak esti technikai kurzusokat látogatni, ahol a gépek kezelését tanulták. Egy-egy gyár szakmunkásainak száma, kiket az ország más hasonló üzemeiből hozattak, az egész munkásság 25%-ára rúgott.
Az épület és a fölszerelés rendszerint a legmodernebb. Az építkezési vállalatokat, melyek főleg amerikai, de német, francia és angol cégekből is kerültek ki, minden egyes esetben olyan jól választották meg, hogy az építkezés legjobb és legújabb technikai és tudományos módszerei érvényesülhettek.
Szembetűnő, hogy mindenütt, ahol a gyártási folyamat ezt lehetővé tette, akár az egyes osztályokon, akár az egész üzemben, a legjobb gyártási módszernek a futószalag-rendszer alkalmazása bizonyult. Ezekből az üzemekből két benyomás minden mást felülmúl: mily nagyméretű a nők foglalkoztatása a gépeknél (átlagban 25%), — s a munkások átlagos fiatal kora. Átlagban 60—80%-a 30 év alatti s csak egy kis percent haladja meg a 40 évet.
Az üzemvezető személyzet
Jó benyomást keltett — s ennek az összes újságírók is kifejezést adtak — a jól kiválogatott üzemvezetői típus. Ezek nagyrészt 35 év körüli férfiak. Közülük egy volt 40 s egy másik 45 éves. Mindnyájan okleveles mérnökök és technikusok; kiképzésüket Oroszországban kapták, azonban külföldön tett utazásokkal és technikai tanulmányokkal tökéletesítették. Mindnyájan komoly, tanulni vágyó, tudományt kedvelő embereknek látszottak, föllépésük nyugodt, de fojtott energiákról tanúskodó. Minden gyárban s minden könyvtárban, olvasóteremben és esti tanfolyamon van egy-egy nagy képzett technikusi gárda. A könyvtárakban technikai folyóiratokat találunk sok országból s volt egy-egy általános érdekű könyvtár és több szerződtetett hivatásos fordító.
Bérek, teljesítmény, haszon
Az átlagbér általánosságban 200—250 rubel havonta. Az étkezdében jó, kiadós ebéd kapható két rubelért. A gyári lakások bére a családok s a lakások nagysága szerint váltakozik, de nem lehet nagyobb, mint a havi fizetés 15%-a. Az ú. n. „roham”-előmunkások magasabb bért kapnak, mint a munkásság többi része. A sztachanovisták (egymással versenyző akkord-munkások) 800—2000 rubelt keresnek havonta. A munkásból akkor lesz sztachanovista, ha teljesítményével eléri azt a maximumot, amit a gépéből kihozhat. Ugyanez vonatkozik a mérnökökre és a technikai vezetőkre; igazgatók és vezető alkalmazottak 1500—2000 rubelt keresnek havonta.
Mindenütt megállapítják a teljesítmény átlagát s a béreket jutalmakkal növelik, — a termelőképesség méreteinek megfelelően. Ez vonatkozik a gyári vezetésre is. A termelési költségeket, az általános kiadásokat, a teljesítmények lehetőségeit s egyéb hasonló tényezőket igen érdekes, közérthető grafikonok ábrázolják. A vezetőség számos könyvet vezet az évenként beálló változásokról s a statisztika általában minden évre vonatkozóan tényleges javulásról tanúskodik.
Általában minden gyár önellátó egység. Az igazgató megállapodik a nehézipari népbiztossal egy esztendő várható termelési nagysága felől. A gyártmányok viszonteladási árát rendszerint a nehézipari népbiztos állapítja meg, olykor közvetlenül határozzák meg. Az ár megállapítása úgy történik, hogy a termelési költséghez hozzáadnak 5—10%-os nyereséget (egy esetben 30%-osat). A többlet egy részét, melynek nagyságát előre megállapítják, az életföltételek javítására fordítják, gyermekkertekre, bölcsődékre, könyvtárakra, stb., mindezt az igazgató mérlegelése szerint, aki a „vezetőségi alapot” jutalmak, pótlékok stb. formájában a mérnökök és egyéb alkalmazottak között, vagy más módon, legjobb belátása szerint elosztja.
Ezen az általános képen bizonyára számos módosítást kell tenni, mivel ezeket a felvilágosításokat az általam meglátogatott néhány elszórt gyártól kaptam s a kép nyilván nem érvényes az ország egész iparára. Mégis az a benyomásom, hogy az alapelv általánosságban mindenütt érvényesül. A gyártelepek kibővítését az állam pénzeli. Az elhasználódás általában az üzemi költségek közt szerepel.
A kommunista-szocialista elv
Kétségtelen, hogy a jelenlegi kormányzati vezetők belátták, hogy a szükségletek szerinti elosztás elvét föl kell adni s helyébe a munkateljesítményhez mért juttatás gyakorlatát kell bevezetni. Az egyéni nyereségre való ösztönzés rányomta bélyegét az egész rendszerre. Előbb a „roham”-munkásosztagokat állítottak fel, most pedig az állam minden lehető propagandaeszközt fölhasznál a sztachanovista mozgalom kiszélesítésére. Az egész vonalon díjakkal jutalmazzák a munkásokat a külön munkáért. A haszon indítékát mindenütt tekintetbe veszik.
Föltételezve, hogy nem fenyeget az európai háború közvetlen veszélye (sok gyár hír szerint áttért a hadianyagtermelésre, példa erre a hernyótalpas járművek gyártása), igazat kell adnom a moszkvai diplomáciai testület körében uralkodó általános meggyőződésnek, hogy a legközelebbi 5—6 éven belül mérhetetlen haladás várható gazdasági téren, — föltéve természetesen azt is, hogy nem következik be ellenforradalmi megmozdulásból eredő polgárháború.
A legfőbb tényező, mely ezt a fejlődést biztosítani látszik, az ország mérhetetlen gazdagságában és föl nem tárt természeti kincseiben rejlik. Legalább egy nemzedéken át tág terület nyílik a feltörekvő ifjúság számára. Az ország önmagát is el tudja látni. Hatalmas mennyiségben termel minden évben mezőgazdasági és ásványi termékeket s még hosszú évekig nem szorul behozatalra és kivitelre. Nagymennyiségű aranyat termel. Nyilván sok pazarlás történik a bürokrácia, a renyheség, a munkásság tanulatlansága és a gépek elavultsága következtében; mindazonáltal a tiszta nyereség elég nagy ahhoz, hogy az államot s ezen át a lakosságot gazdagítsa. A hiányok eltűnnek a pozitív eredmények tömegében. Dnyepropetrovszk városában a múlt évben 16 nagy iskola épült, mindegyik 25—30 teremmel, a helyi ipar nyereségéből, melynek fölöslegét átadták a városi hatóságnak.
Felmerülhet az a kérdés, hogy ha Oroszország belebonyolódnék egy európai háborús konfliktusba, a hátország ipara kibírna-e egy hosszú háborút. Én magam azok után, amit ezen a vidéken láttam, azt hiszem, hogy nagyobb mértékben bírná el, mint hiszik.
Néhány esetben a munkások részéről szabotázs formájában jelentkezik a reakció az akkordmunka s a sztachanovisták tempófokozása ellen.
Ha a most uralkodó irányzat, mely az elvégzett munka mennyisége és minősége szerint állapítja meg a javadalmazást, továbbra is érvényesül s az életszínvonal állandóan emelkedik, úgy a Szovjetúnióban hamarosan nem lesz többé „osztálynélküli” társadalom. Ha a fizetésekben további különbségek mutatkoznak s ha a jelenlegi ütemben emelkedik egyes csoportok számára a javadalmazás, úgy a jövedelmi különbségek következtében kifejezett osztályellentétek fognak kialakulni. Az emberi természet most is olyan, mint régen.*
―――
* E sürgöny mellé leírásokat mellékeltem, melyek jelentéseket tartalmaztak az általam maglátogatott gyárakról, s gyorsírói följegyzéseket a különböző üzemvezetőkkel folytatott beszélgetéseimről. Ezek terjedelmesek és szakszerűek voltak. Hogy e tudósítások tartalmáról részletes és mégis tömör képet adjak, memorandumot dolgoztam ki s a gyorsírói följegyzéseket is röviden összefoglaltam s megmagyaráztam. (L. Függelék.)*
NAPLÓ
Dnyepropetrovszk, 1937 február 28.
Figyelemreméltó élményben volt részem. A legnagyobb műkereskedésben megláttam egy csodálatosan szép olajfestményt. Elhatároztam, hogy megszerzem wisconsini gyűjteményem számára. Az üzletvezető azt állította, hogy a kép egy híres olasz művész munkája. Az ára igen magas volt, de megvettem s a képet hálókocsinkba hozattam. Este észrevettük, hogy egy izgatott csoport áll kocsink körül s fölfedeztük, hogy ezek a G. P. U., a titkos államrendőrség — jóbarátunk — emberei voltak, akik magukkal hozták az üzletvezetőt. Kényszerítették, hogy velük jöjjön s visszaadja a kép árát, beismerve, hogy csalt s a kép nem eredeti. Szívélyesen köszönetet mondtam nekik s csak a legnagyobb fáradsággal tudtam őket lebeszélni arról, hogy nehéz büntetéssel sújtsák a szegény ördögöt.
Ámbár köztem és köztük semmiféle érintkezés és kapcsolat nincs, mégis az a tény, hogy naponként látjuk egymást s „jóreggelt” vagy „jóestét” köszönünk egymásnak, egyfajta barátságot eredményezett. Kétségtelen, hogy komolyan és állandóan gondoskodnak védelmünkről. Meggyőződésem, hogy a titkosrendőrség óvóintézkedéseinek fő oka valóban a mi védelmünk. Nem is olyan régen történt, hogy összeesküvők, akik tettükkel diplomáciai konfliktust és a szovjet kormánynak nehézségeket akartak okozni, bombát dobtak a német követre s egy másik diplomáciai hivatalnoknak a karjába lőttek.
ÚJSÁGHÍR
Dnyepropetrovszk, 1937 február 28.
A legújabb hírek szerint dr. Niemöller tudatta híveivel Dahlemben, hogy társa, Weissler február 19-én meghalt a koncentrációs táborban; a titkosrendőrség állítása szerint felakasztotta magát. A világ ezt sohasem fogja elhinni. Az európai béke kilátásai, mely Hitler és a nácik Németországának közreműködésével jönne létre, igen rosszak.
A kollektív biztonság
A küldetés kezdete
1936 november 16—1937 március 30
NAPLÓ
Moszkva, 1937 március 4.
Diner az olasz követségen. Feketekávénál vita a Pártban állítólag uralkodó nézeteltérésekről az alkotmány egyes paragrafusai miatt. Sztálin, mint mondják, az alkotmány liberálisabb kezelése mellett foglalt állást, jóllehet ez esetleg veszélyeztethetné hatalmát és a Párt uralmát.
Amikor a háborús veszélyre került szó, a belga követ úgy vélekedett, hogy az európai béke egyensúlyát Anglia tartja fenn s Németország körülhízelgi Angliát. Ha Németország a háborúban keres kiutat, úgy első támadása Csehszlovákián keresztül történnék. Akkor Franciaországnak döntenie kellene, hogy Csehszlovákia segítségére siet-e, ahogy ezt szerződésbeli kötelezettségei előírják, vagy nem s ez Anglia magatartásától függ. Angliának csak akkor lenne kötelessége Franciaország megsegítése, ha ez utóbbit támadás érné s nem akkor, ha Franciaország volna a támadó. Így beszélt a követ. Hozzáfűzte még, hogy Németország valószínűleg megegyezést keresne Oroszországgal.
Igen határozottak a nézetei. Talán igaza van.
JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
A SPANYOLORSZÁGI HELYZETRŐL
Moszkva, 1937 március 26
Sir!
Megbeszélésünkhöz híven az USA-ba való elutazásom előtt tisztelgő látogatást tettem Litvinov külügyi népbiztosnál. Elmondtam neki, hogy rövid tartózkodásra haza utazom és júniusban visszatérek.
Megkérdeztem, hogyan fejlődik a helyzet Spanyolországban. A köztársasági erők szempontjából nagyon jól, felelte; az európai béke szempontjából majdnem olyan jól. Attól tart, hogy az olasz csapatok visszaverése újabb csapatok küldésére készteti Mussolinit, hogy helyreállítsa presztízsét. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy a Londonban székelő Nemzetközi Bizottságnak nagy nehézségei vannak. A helyzet igen rossz. Egy német indítvány következtében az önkénteseknek Spanyolországból való kiürítését mérlegelik. Erre Grandi föltételül szabta, hogy a kérdés megvitatása előtt vizsgálják meg a spanyol kormány aranyszállítmányának kérdését s miután a többi kormány megadta hozzájárulását, Grandi bejelentette, hogy az olasz kormány többé nem vitatkozik a spanyolországi önkéntesek kiürítésének kérdéséről.
A spanyol ügyek kétségbeejtő kilátásairól tett megjegyzésére kijelentettem, hogy igen természetes, hogy Mussolini helyre akarja állítani tekintélyét, mielőtt további tárgyalásokba belemenne; mégis a helyzet igen gyorsan megváltozhat Spanyolországban, mivel két héttel ezelőtt a spanyol követ közölte velem, hogy kormánya komolyan mérlegeli az Olaszországnak szóló hadüzenet lehetőségét. Ez akkor igen leverően hatott rám, a köztársasági csapatok visszaverése miatt. Most a helyzet két hét leforgása alatt eléggé megváltozott s lehetséges, hogy a konfliktussal fenyegető feszültség hamarosan lényegesen enyhül. Litvinov elismerte ezt a lehetőséget, de megismételte ama szilárd meggyőződését, hogy ha az olaszok utánpótlást küldenek Spanyolországba, az európai béke válsága komollyá válik. Nagyon nyomatékosan kijelentette, hogy abban az esetben, ha a demokratikus hatalmak világosan értésére adnák Olaszországnak, hogy ilyen eljárást nem tűrnek, akkor Mussolini meghátrálna, mert Olaszország nem akar európai háborút. Belső viszonyai nem jók, sem gazdasági, sem politikai tekintetben s Olaszország nem elég erős egy európai háborúhoz. Ellenvetésemre, hogy a demokratikus hatalmak, köztük Anglia is, nem foglalhatnak el szilárd álláspontot, amíg nincsenek készen a fegyverkezéssel, Litvinov kijelentette, hogy sem Németország, sem Olaszország nem fejezték be háborús előkészületeiket. Mikor kifejezést adtam meglepetésemnek, hogy Németország még nincs katonailag fölkészülve, viszonzásul azt mondta, hogy biztos értesüléseik szerint Németország még katonailag nem ütőképes, nem is beszélve gazdasági helyzetéről. Ezekután megjegyeztem, hogy hallottam, miszerint a Szovjetúniót aggasztja, hogy Anglia és Franciaország esetleg békét kötnek Németországgal és Olaszországgal Nyugat-Európában s Oroszországot magára hagyják Németország ellenében. Nagyon határozottan kijelentette, hogy véleménye szerint ez nem következik be.
Ezekután azt mondtam, hogy Európa helyzete alapjában véve egyszerű s nehezen tudom megérteni, az európai államférfiak miért nem tudják kieszközölni, hogy Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország és Oroszország egyességre lépjenek Európa területi sérthetetlenségének megóvására és kereskedelmi egyezménnyel biztosítsák Németországnak nyersanyag ellátását, mely fedezné életszükségletét. Ez megszabadítaná Európa és az egész világ népeit a nyomasztó fegyverkezési terhektől s egy katasztrofális háború félelmétől. Litvinov habozás nélkül válaszolt: „Hiszi ön, hogy Hitler belemenne ilyesmibe?” — Nem tudom, feleltem; de nézetem szerint még vannak Németországban jelentékeny és befolyásos körök a felelős férfiak között, melyek szívesen foglalkoznának ezzel a gondolattal. Litvinov elismerte, hogy ez lehetséges; Schacht ilyen típus. De nem tudja elképzelni, hogy ezek a körök fölléphetnének Hitler s a Németországban uralkodó politikai és katonai erők ellen. Kijelentette, hogy az európai béke fenntartásának egyetlen reménye az európai demokráciák azonnali, határozott bejelentése, hogy a béke ügyéért tömörültek; Franciaországot, Oroszországot és Csehszlovákiát nevezte meg. Hozzátette, hogy ha az USA csatlakoznék egy ilyen nyilatkozathoz, úgy ez nemcsak az európai, hanem a világbéke érdekében is jelentős cselekedet lenne s megoldaná a japán kérdést is. Azt feleltem, hogy nincsenek komoly aggodalmaink Japán miatt s népünk általában ellene van, hogy az európai viszálykodásba beavatkozzék s belebonyolódjék. Másrészt személyileg teljesen biztos vagyok benne, hogy mind az USA elnöke, mind az államtitkár minden tőlük telhetőt hajlandók megtenni a béke ügyéért s készek lesznek hozzájárulni ahhoz, amily mértékben ez összeegyeztethető hagyományos politikánkkal, mihelyt az idő megérett rá. De hangoztattam, hogy ezzel csupán személyes nézetemet fejeztem ki.
Litvinov vette most át a szót s kijelentette, hogy szívesen ragadja meg az alkalmat, hogy információkat közöljön velem, melyek talán némi értékkel fognak bírni az USA-ban s a következőket mondta:
A legutóbbi flottaleszerelési egyezmény megkötése után a Szovjetúnió megkezdte tárgyalásait Nagy-Britanniával meghatározott kaliberű ágyúkkal fölszerelt cirkálók s egyéb haditengerészeti egységek építése tárgyában. Oroszország azt indítványozta, hogy vegyenek fel az egyezménybe egy határozatot, melynek értelmében a Szovjetunió cirkálókból stb. minimális mennyiséget építhet föl, mint a résztvevő államok egyike. Anglia Németországgal s más államokkal tárgyalást folytatott s megegyeztek abban, hogy a Szovjetúnió hét cirkálót építhet, míg Németország jogát három cirkáló építésére korlátozták. A Szovjetúniótól nem követelték, hogy flottaprogramját közölje Japánnal. Erre Németország fölvetette a kérdést, nem volna-e lehetséges a kvótáját 5-re emelni, míg a Szovjetúnió részesedését 10-ben állapítanák meg. A Szovjetúnió lényegében hozzájárult ehhez a javaslathoz. Az ügy még függőben van, de megvan a kilátás, hogy kedvezően intézik el.
Litvinov kifejezte ama meggyőződését, hogy ittlétem három hónapja alatt több ismeretet és tudást gyűjtöttem Oroszországról, mint bármely más követ két év leforgása alatt. Viszonzásul azt feleltem, hogy csupán a tényekre szoktam bízni magam, mielőtt ítéletet alkotnék, melyet fölötteseimmel közlök. Benyomásaim érdekelték. Röviden megmondtam neki, hogy a Szovjetunió tevékenysége, vezetőségének ereje s a nehézségek leküzdése igen imponáló. Az az érzésem, hogy a Szovjetunió jelenleg őszintén óhajtja a békét, hogy csak a jövő mutatja meg a kísérletek eredményeit s hogy véleményem szerint a tömegek életszínvonalának emelkedésére a mi rendszerünk a legalkalmasabb s a demokratikus fejlődés útja jobb, mint az orosz forradalmi kísérlet.
A beszélgetés azzal végződött, hogy üdvözletét küldte az USA elnökének s az államtitkárnak s jókívánságait tolmácsolta elutazásom alkalmából.
NAPLÓ
Moszkva, 1937 március 9.
Harison, a varsói követség egyik másodtitkára, néhány nap óta itt van. Igen képzett ember. Nézetei érdekesek. Lengyelország, mondotta, háború eseten félelmetes csávába kerül. Mégis azt hiszi, hogy a kormány inkább németbarát s így szovjetellenes. A nagybirtokosok a városi burzsoáziával közösen gyakorolják a hatalmat. A balti blokk, — Észtország, Lettország, Litvánia — kétségbeejtő helyzetben van. Mesterségesen teremtett államok, melyeket a régi Oroszország népeinek együtteséből szakítottak ki s egy európai háború esetén minden valószínűség szerint megsemmisülnek, legalábbis egy időre. Litvánia, mondta, oroszbarát. Észtországnak jelentős német lakossága van még a Hanza-városok idejéből. Észtország és Lettország két veszélyes, hatalmas ellenfél: a Szovjetúnió és Németország között keresik a járható utat. Elismerte, hogy a kisantant összeomlás előtt áll. A magyar kisebbségek jelenléte Romániában, Csehszlovákiában és Jugoszláviában s e kicsiny államok nagyon is önző problémái arra bírták Hitlert, hogy szorgosan dolgozzék szétforgácsolásukon, mialatt soviniszta érdekeiket egymás ellen játssza ki.
Vélekedése szerint Finnország a legvilágosabb probléma az orosz külügyi népbiztosságon, miután függetlenségét épp oly elszántsággal védi Németországgal, mint Oroszországgal szemben.
NAPLÓ
Moszkva, 1937 március 11.
Az új észt követ, Koznik ezredes, érdekes típus. Jól megértjük egymást németül. Orosz, Leningrádban nőtt fel s a bukott cár egyik ezredében volt tiszt. A régi cári tisztek ama csoportjához tartozott, mely Észtországban fegyverrel küzdött a bolsevisták ellen és részt vett az észt állam felállításában. Még fiatal ember, igen vonzó, társaságbeli egyéniség s különösen jó értesülései vannak Oroszországról.
Az a benyomása, hogy ez az év igen kritikus lesz Oroszországra nézve. A politikai elégedetlenség kétségtelenül igen erősen jelentkezik, legtöbbnyire a régi bolsevisták versengése révén. A kormányban helyet foglaló férfiak inkább a bolsevizmus kezdeti korszakának makacs és szívós forradalmár-típusai, mint intellektuelek, akiknek vezére Trockij. Sztálin szerinte erős, tehetséges és gyakorlatias egyéniség, egészséges emberismerettel, sőt bölcsességgel. Molotov nem mindennapi ember, nagy szellemi képességekkel és sok okossággal. Sztálin hatalmát kétségtelenül megszilárdította a hadsereg fölötti uralma Vorosilovon keresztül, akinek lojalitása vitán felüli s a titkosrendőrség kézbentartása. Úgylátszik ott fenni tudatában vannak a kormányzatot fenyegető veszélynek s szilárdan készem állnak, hogy a rendszer védelmére erőteljes rendszabályokat hozzanak.
Mindent egybevéve az a nyilvánvaló benyomásom, hogy a peremállamok valamennyien gondosan óvakodnak attól, hogy a két „erős fickó” valamelyikét is megsértsék jobbról vagy balról.
Egy másik diplomata, a ….. követ, tegnap igen tanulságos megjegyzést tett előttem. A pörről beszélgettünk s ő kijelentette, hogy a vádlottak kétségtelenül bűnösök; mindnyájan, akik a tárgyalásokon jelen voltunk, ebben megegyezünk!. Ellenben a sajtótudósítások szerint a külföld, úgylátszik, azt hiszi, hogy a pör csupán színjáték; ő azonban jól tudja, hogy korántsem az s jó volna, ha ezt a külföld is tudomásul venné.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!