A szociáldemokrácia
– Az emberré válás útja a szocializmus –
A szociáldemokrácia jellemzői:
A szociáldemokrácia végcélja a szocialista társadalmi forma volt, a megvalósításáért küzdöttek a munkáspártok. Az imperializmus korának kifejlődésével egyre inkább erősödött a szociáldemokráciában a reformista szellem. Előtérbe került, hogy pusztán a formális polgári demokrácia parlamentarizmusa útján belenőhet a szocializmusba.
Az első világháború után a szociáldemokrácia a kommunisták elleni harccal megkönnyítette a fasiszta mozgalmak előretörését.
A német fasizmus által fenyegetett országok munkásosztályai megtalálták a népfrontpolitika útját. A szociáldemokrácia a fasizmus elleni harc befejezése után teljesen átment a reakció oldalára.
Néhány gondolat:
A termelőerők fejlődésével egyre demokratikusabb társadalmi formák alakulnak ki. A társadalmi modell meghatározza a lehetséges demokrácia minőségét, társadalmi kiterjedtségét. A kizsákmányoló osztálytársadalmakban, mint amilyen a kapitalizmus, alapvetően a kizsákmányolóké a demokrácia lehetősége, a dolgozók számára a látszatdemokrácia mellett ez viszont valójában diktatúra, sőt önkényuralom, azaz a mosolygó fasizmus.
Amíg a termelőerők fejlettsége nem éri el a mindenki szükségletei szerinti ellátás lehetőségét, addig kíméletlen harc folyik a létfeltételek biztosításáért, ami szélsőségesen, embertelenül megosztja az emberiséget.
A kapitalista modellben alapvetően a munkával termelt érték áru, így a proletár munkaerő a termeléshez szükséges áru, aki azonban ember az értékek létrehozója, de sem gazdasági, sem politikai hatalma nincs, így lesz a beszélő szerszám, ezért csak annyi a demokráciája lehet, mint a szerszámnak, vagyis a proletár demokráciája csak névleges lehet. A kapitalizmus működési módja miatt ez nem is lehet másképp!
Így a kapitalizmusban az egész társadalomra kiterjedő demokrácia hirdetése valójában a polgári demokrácia híveinek, hirdetőinek szélhámossága.
A szocialista modellben az értéket létrehozó dolgozó nem áru, hanem a gazdasági-politikai hatalom birtokosa, a hatalmat a képviselőiken, a szervezeteiken keresztül, a kommunista pát vezetésével gyakorolja, ezért a demokráciája sokkal magasabb színvonalú, mint a kapitalista modellben egyáltalán lehetséges. Mert a szocializmus a dolgozók érdekében működő társadalom. A kapitalizmus azonban alapvetően csak a kapitalisták érdekében működő társadalom, ezért annyi a proletár beszélő szerszámok joga, amennyit az osztályharccal kivívnak.
A szociáldemokrácia a kapitalista modellt választotta, vagyis a megosztott világot, a bérrabszolgaságot, a felsőbbrendűséget, a kizsákmányolást, az élősködést, a proletárok kizárását a hatalomból, ahol a többség számára csak formális demokrácia lehetséges, ezzel az önkényuralmi formát, a fasizmust, a mosolygó fasizmust fogadta el.
A termelőerők fejlődése a kommunizmus megvalósulásáig lehet a többség számára alapvetően demokratikus vagy diktatórikus társadalmi forma. Az emberséges társadalmi forma az, amelyik a többség számára demokratikus, ami a népi demokrácia, majd a szocialista demokrácia. Az embertelen társadalmi forma a kapitalizmussal, a polgári demokrácia és a szociáldemokrácia renegát világnézete. Azonban a kapitalizmus mindenképpen fasizmussá fejlődik, ami az emberiség végét jelentheti, de legalábbis állandóan csak a hajszálon múlik az emberiség pusztulása.
„A szociáldemokrácia baloldali politikai és gazdasági ideológia, a szocialista mozgalom egyik irányzata. Támogatja az állam gazdasági és szociális beavatkozását, elősegíti a társadalmi igazságosságot a piacgazdaság keretein belül. Sürgeti a valódi béralku megkötését, mely által a bérek folyamatos emelését kívánja megvalósítani. Alapvetőnek tartja a képviseleti demokráciát, de nem zárkózik el a részvételi- vagy közvetlen demokráciától. … A mai szociáldemokraták elfogadják a kapitalista rendszert és a demokratikus államstruktúrákat. … A modern szociáldemokrácia egyetért azzal, hogy a gazdasági növekedés a jólét – egyik – szükséges feltétele, ezért támogatja a szociális piacgazdaság fejlődését és ennek a túlsúlyba került magánérdekeket háttérbe szorító reformját.” Wikipédia
(idézet: Idegen szavak marxista magyarázattal)
Szociáldemokrácia: az e néven nevezett mozgalmak, pártok (melyek programjuk végcélja szerint általában a szocialista társadalmi forma megvalósításáért küzdő munkáspártok voltak, vagy azoknak tartották magukat) a múlt század közepe óta a történelmi változások során különféle és változó szerepeket játszottak. Az első, magát szocialista demokratának nevező pártot 1840-ben alapították Franciaországban s képviselője az irodalomban Louis Blanc a parlamentben Ledru Rollin volt. Ez alapjában kispolgári, a munkások közt azonban jelentős befolyással bíró pártról Engels a Kommunista kiáltvány 1888-as angol kiadásához írt előszavában ezt mondja: „A szocialista demokrata név azt jelentette, hogy a demokrata vagy köztársasági párt e része, valamint ennek az elnevezésnek szerzői többé-kevésbé szocialista színezetűek voltak.”
A 48—49-es forradalmakat követő reakciós kor időszaka után az 1869-ben Bebel, Liebknecht által alapított ú. n. Eisenachi Munkáspárt „Német Szociáldemokrata Munkáspártinak nevezte magát. Ez a párt, mely közelebb állt Marxhoz és Engelshez, 1875-ben a Gothai Kongresszuson egyesült a Lassalle-féle „Általános Német Munkásegylet”-tel a kompromisszumos gothai program alapján, ami forrásává lett a párt későbbi opportunizmusának.
A II. Internacionálé vezető pártja a Német Szociáldemokrata Párt volt. A szociáldemokrácia a II. Internacionálé első korszakában — a soraiban meglevő s egyre növekvő opportunizmus ellenére is — a munkásmozgalom szempontjából kezdetben pozitív jelentőségű szerepet játszott, Lenin e periódusról a következőkel írja: „A II. Internacionálé a talaj előkészítésének korszaka volt, a mozgalomnak széles, a tömegeket megragadó kiterjesztése számára az országok egész sorában.”
Az imperializmus korának növekvő kifejlődésével s a hatással, melyet ez a munkásság felső rétegeire tett, a szociáldemokrácián belül egyre inkább erősödött a reformista szellem és egyrészt a nyílt, másrészt a leplezett opportunizmus: a centrizmus – felszínre került az az elmélet, hogy a proletariátus a „legális út” kizárólagos alkalmazásával, a pusztán formális polgári demokrácia parlamentarizmusa útján belenőhet a szocializmusba.
Sztálin ezt mondja erről: „A kapitalizmus aránylag békés fejlődésének időszaka volt ez, hogy úgy mondjuk, háború előtti időszak, amikor az imperializmus katasztrofális ellentmondásai még nem tárultak fel teljes nyíltságukban, amikor a munkások gazdasági sztrájkjai és a szakszervezetek többé kevésbé „normálisan” fejlődtek, amikor a választási harcok és a parlamenti frakciók „szédítő” sikereket értek el, amikor a harc legális formáit az egekig magasztalták és azt hitték, hogy a kapitalizmust legalitással „ölik meg” … Közben azonban közeledett az imperialista háborúk és a proletariátus forradalmi háborúinak új szakasza. A harc régi módszerei a finánctőke mindenhatóságával szemben nyilvánvalóan elégteleneknek és erőtleneknek bizonyultak. „Ezidőben az európai szociáldemokrácia keretében csupán egyetlen teljesen forradalmi párt alakult ki, még pedig az orosz szociáldemokrata párt kebelén belül.
Az 1912-es prágai konferencián a bolsevikok politikai csoportból önálló párttá alakultak „Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt (bolsevikok)” néven, melynek soraiból kiűzték az opportunista mensevikeket. A többi szociáldemokrata párt kebelén belül azonban az opportunizmus és megalkuvó reformizmus volt az uralkodó irány, ami aztán logikusan vezetett arra az első imperialista világháború kitörésekor, hogy a II. internacionálé pártjai elárulták a munkásosztályt, megszegték a II. Internacionálé kongresszusainak háborúellenes határozatait „A bolsevik párt volt az egyetlen proletárpárt, amely hű maradt a szocializmus és a nemzetköziség ügyéhez és amely polgárháborút szervezett saját imperialista kormánya ellen. A II. Internacionálé összes többi pártjai, mert vezető felső rétegeik révén a burzsoáziához voltak kapcsolva, az imperializmus foglyaivá lettek, átpártoltak az imperialisták oldalára.” (A Sz. K, (b) P. története.)
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után, melyet élén Leninnel a bolsevik párt szervezett meg és vezetett, a szociáldemokrácia történetében az 1918-as esztendő újabb határkövet jelentett, amikor az opportunizmus és szoriálsovinizmus elleni harc sokesztendős, különösen a háború alatti folyamata a nemzetek egész soránál kommunista pártok alakítására vezetett”. (Lenin) Az első világháború után a szociáldemokrata pártok többsége (sorain belül a döntő szerepű jobboldallal) folytatta saját kapitalistáinak támogatását a Szovjetunió és a kommunisták ellen, a vesztes országokban megakadályozta a forradalom teljes kibontakozását és megkönnyítette a fasiszta mozgalmak előretörését.
A fasizmus uralomra jutása után a megváltozott helyzetben háttérbe szorult az osztályáruló jobboldali szociáldemokrácia, a kommunista pártok stratégiai célkitűzése pedig a nemzeti függetlenségnek a fasiszta imperialisták ellen való megvédése, a demokrácia megteremtése és a dolgozó osztályok egységfrontja lett.
A német fasizmus által fenyegetett országok munkásosztályai megtalálták a népfrontpolitika útját. A fasizmus elleni harc befejezése után a jobboldali szociáldemokrácia a „harmadik út” hangoztatásával teljesen átment a reakció oldalára, a munkásegység ellen dolgozott s az amerikai imperializmus világuralmi törekvéseinek, az újabb háborús gyújtogatásnak szolgálatába állt. A népi demokratikus országokban a jobboldali szociáldemokrácia befolyását jórészt kiküszöbölték és létrejött a munkásosztály két történelmi pártjának egysége.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!