„Szomorú ősz elé néz Döbrögisztán póri népsége!” bővebben

"/>

Szomorú ősz elé néz Döbrögisztán póri népsége!

Az öt év feletti, oltható lakosság egyötöde tekinthető vakcinával védettnek. A többieknek, körülbelül 4,4 millió embernek ahhoz, hogy a vakcinával szerzett védettségüket fenntartsák, újabb oltást kellene kérniük.

Mostantól a kedvező járványhelyzetre hivatkozva a kormányzati koronavírus központ csak hetente közöl a megbetegedésekkel kapcsolatos adatokat. De mégsem dőlhetünk hátra.

Csaknem kétmillió emberről lehet elmondani azt, hogy az oltás által védettnek tekinthető, függetlenül attól, hogy átesett-e a betegségen vagy sem – derül ki Weltner János orvos elemzéséből.

A szakember szerint eddig 6,4 millióan kapták meg az első oltást, a másodikat 6,2 millióan, a harmadikat már csak alig valamivel több mint 3,8 millióan vették fel, a negyedikért eddig 287 ezren jelentkeztek. E számok alapján a teljes népesség 69 százaléka átoltott, védettsége viszont a vírus ellen csak azoknak van, akik vagy az elmúlt fél évben estek át a fertőzésen, vagy a megelőző 4-5 hónapban, azaz 2021 decembere óta kaptak emlékeztető oltást.

A következő oltást nyár végére kéne tervezni. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az utóbbiak száma alig éri el a kétmilliót (1 936 346), azaz az öt év feletti, oltható lakosság egyötöde tekinthető vakcinával védettnek. A többieknek, körülbelül 4,4 millió embernek ahhoz, hogy a vakcinával szerzett védettségüket fenntartsák újabb oltást kellene kérniük – írja a Népszava.

Egy járványügyi elemző szerint ennél jobb lehet a populációs védettségünk. Ő úgy vélte, elég sokan szerezhettek a fertőzésen való áteséssel immunitást. Bár az ötödik hullámban hivatalosan a múlt hét elejéig csak 650 359 fertőzöttet regisztráltak a járványügyi hatóságok, ennek legalább öt- tízszerese lehet a valódi esetszám. Azaz az oltottakon túl legalább 3-6,5 millióan szerezhettek 4-6 hónapra védettséget azzal, hogy átestek egy omikron fertőzésen. De mindez csak azt jelenti, hogy a nyári hónapok alatt működhet a vírus ellen a nyájimmunitás.

Épp ezért ezt a pár hónapot arra kellene felhasználni, hogy az ország felkészüljön az őszi hullámra.

A tesztelésekből nyert adatokhoz kellene igazítani a szükséges járványintézkedéseket, így például azt, hogy az ország mely pontján van szükség maszkviselésre, vagy az oktatás felfüggesztésére” – tanácsolja. 

Mint mondja: szakmailag semmi sem indokolta a PCR-tesztek néhány héttel ezelőtti megszüntetését. Sőt, a kormányzat már az előző hullámok alatt is enyhíthette volna az ellátórendszer terheit, ha tesztelő- és oltási központokat állít fel országszerte.

A legutóbbi, ötödik hullámban fertőző omikron kevésbé, és ritkábban okoz súlyos lefolyást, mint a delta, de továbbra sem lehet biztosan állítani, hogy gyengül a vírus. Az elmúlt hét napban 50 és 40 között ingadozott a lélegeztetőgépen lévők száma, és nagyon lassú a csökkenés. A lapunknak nyilatkozó elemző hozzátette azt is: egészen biztosan szükség lesz egy negyedik oltásra is. Szerinte most ezt a nyarat egy kis odafigyeléssel át lehet vészelni.

Az újabb oltást augusztusra-szeptemberre érdemes időzíteni, mert az így megszerezhető védettség kitarthat a következő őszi-téli hullám alatt.(privatbankar.hu)

Bal-Rad komm: Az „egyéb” gondjaink mellé még társul(hat) a hatodik ragályhullám is!

Szomorú ősz elé néz Döbrögisztán póri népsége!

“Szomorú ősz elé néz Döbrögisztán póri népsége!” bejegyzéshez 18 hozzászólás

  1. vakcina népesség csökkentésre van–aki beadatja csak idö kérdése s meghal—ki nem adatja be az is meghal hacsak nem erösiti nagyon immunrendszerét—tulélésre csak ugy van garancia ha fegyvert fogunk s halomra öljük hatalmasokat s kiszolgáloikat

    1. A Marburg vakcina a világ leghalálosabb természetes alapú mérgét a ricint tartalmazza. Egy héten belül halált okoz a fehérjeszintézis blokkolása miatt. A Bill Gates nevével fémjelzett vakcina a világ leghalálosabb biológiai vegyifegyvere.
      Szeptemberben fogják piacra dobni. Katonai levezényléssel akarják beoltani az embereket globálisan WHO parancsra és természetesen a közérdekre hivatkozva.

      1. Ha egy ember képes megtenni milliókkal, akkor megérdemli, hogy megtegye.
        Ennyi birka nem is érdemel mást szerinte, és valahol, sajnos igaza van.
        Hol az életösztön+a józan parasztész?
        Hogy egy felnőtt dönt az életéről, szíve-joga, de amikor a kiszolgáltatott kicsiket szúrják, az mindennek a teteje!

        1. Az én oltásadagomat az oltóorvos fogja megkapni erre már most megesküdök. Akkor egy végrehajtóval kevesebb lesz.

      1. Igen, de…!

        Dupla írta:”Katonai levezényléssel akarják beoltani az embereket globálisan WHO parancsra és természetesen a közérdekre hivatkozva.”

        Ha lefognak, mit tudsz tenni?!

        1. Mici!
          2022-05-03 – 18:52

          Akkor azok is be lesznek oltva akik le akarnak fogni. Vagyok olyan eltökélt.
          Egyébként ezért kell minél több embert felvilágosítani, hogy jóval több legyen a lefogandó mint a lefogó és akkor a lefogandók lefogják a lefogókat és beléjük fecskendezik amit megérdemelnek.
          Csak így lehet megtisztítani a világot ezektől a szemetektől!

          1. Igazad van, de az emberek annyira apatikusak, hogy maximálisan helyesnek tartják a következő oltásokat is.
            Akiben fel is merül a kétely, meggyőzi magát, a munkahelyért meg kell tennie, a munkatársai is megteszik, majdcsak átvészelik.
            Túlélésre játszik a legtöbb ember, és éppen hogy azt teszi kockára:(

        2. A Marburg vírus halálozási rátája 88 %-os. Ez a korábban oltottak szervezetébe bejuttatott lipidrészecskékbe ágyazott vírus kiméra a lipidburok felpattanásából (meghatározott frekvencia hatására) és kiszabadulásából, a G5-nek köszönhetően fog aktiválódni, elszabadítva a járványt.
          Az ellene kifejlesztett Marburg vakcina ellenben 100 %-osan halálos mivel a ricin mindenkit meg fog ölni aki beadatja magának.
          És Bill Gates vígan dörzsölheti a markát.
          Még mindig jobb ha az ember nem adat be magának semmit mert akkor 12% esélye még van a túlélésre.

  2. Olvassátok és szörnyűlködjetek.Vírus infók meghatározó oldalakról:
    Ideje lenne a nagy vakcinagyártókkal „foglalkozni” érdemeik szerint tevőlegesen is.Puccsokat, államcsínyeket, forradalmakat tudnak generálni, a vakcinagyártók érinthetetlenek?Nem hinném…sőt…!!!
    https://pandemic-news.translate.goog/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
    https://www-naturalnews-com.translate.goog/?_x_tr_sl=en&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
    https://vaccineliberationarmy-com.translate.goog/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=nui
    *https://chemicalviolence-com.translate.goog/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=ajax,se,elem
    *https://www-theepochtimes-com.translate.goog/mkt_app/what-ive-seen-in-the-last-two-years-is-unprecedented-physician-on-covid-vaccine-side-effects-on-pregnant-women_4428291.html?_x_tr_sl=en&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
    Amerika egyik legismertebb gyógyszertári lánca akaratlanul is elismerte , hogy a koronavírus (COVID-19) elleni „vakcinák” csak színjáték a COVID-betegség elleni védelem szempontjából.(Az úgynevezett vakcina mellékhatások viszont annál célzottabbak és tervszerűek!
    2022.05.03 . / Szerző: Ethan Huff
    *https://www-vaccines-news.translate.goog/2022-05-03-walgreens-data-covid-jabs-dont-prevent-covid.html?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
    *https://citizenfreepress-com.translate.goog/breaking/walgreens-data-shows-the-vaccine-and-booster-arent-working/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
    A csillagot vedd ki a link behívása előtt!

    1. Ez a rengeteg labor ezek szerint szorgalmasan dolgozott!
      Egyetlen ilyenben dolgozó sem méltó semmire.
      Aki Istent játszik, az megérdemli, hogy saját fegyvere által pusztuljon.
      Nincs lelkierőm hozzá, – kezdek struccba menni, – tele a pohár.

  3. https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/world/russia-member-of-parliament-declares-united-states-a-threat-to-the-entire-world?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

    Oroszország parlamenti képviselője „fenyegetést jelent az egész világra” az Egyesült Államokat
    Világ Hal Turner 2022. május 03

    Mihail Sheremet orosz parlamenti (duma) képviselő ma nyilvánosan kijelentette, hogy az Egyesült Államok biológiai fegyverként fejlesztette ki a koronavírust!

    A kínai média is elkezdte felerősíteni Oroszország állításait az ukrajnai amerikai biolaboratóriumokkal kapcsolatban, és egyes orosz sajtóorgánumok sugározzák a vádakat az orosz állampolgároknak.”

    Bővebben a cikkben a linken.

  4. Szégyeldd magad balrad.
    csontig nyalsz a trágyalelkü oltásnáciknak akik csöpp gyermeki életeket is gyilkolásznak a pokolgéntrutymo halálosztó szereikkel.Te meg harsogva hirdeted ezeket a gyilkos mérgeket,mint életmentő életelixirt.

    1. Valamit nagyon elb.sztak nálad összeszereléskor !
      Ha garanciás vagy még , reklamálj !

    2. Nem a BAL-RAD-ot kell szidni! Privátbankár.hu-ról lett másolva a cikk!

Hozzászólás a(z) Nerevar bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com