Kásler Miklós szerint az oktatási rendszer célja, hogy hívő gyerekeket neveljen
Mondta mindezt a leköszönőben lévő miniszter egy EU-s támogatással felújított állami iskolában.
„Az oktatás alapkérdése a szeretet, az a törekvés, hogy a világra csodálkozó gyermekekből identitással rendelkező, hívő, értékorientált embereket neveljünk” – jelentette ki az emberi erőforrás miniszter kedden Mórahalmon az MTI beszámolója szerint.
Az új kormány megalakulásával a posztjáról távozó miniszter mindezt az állami fenntartású Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola új, 693,1 millió forintból, uniós támogatással felújított és kibővített épületek átadásán fogalmazta meg.
Kásler Miklós hozzátette: „kétezer éves, keresztény kultúránkból, a magyar hagyományokból és az európai értékekből levezethető értékrend, amely meghatározza a magyarság múltját, s meghatározza a jelenét és a jövőjét is”. A miniszter nyilatkozta, a magyar oktatási tradíciói rendkívüliek. Mint mondta, „a mi feladatunk az, hogy a múltunkból mindent kiválasszunk, ami érték, mindent próbáljunk megőrizni, amit útközben elveszítettünk, és helyreállítani, amit útközben elvettek tőlünk”.
A jelentős európai támogatásból megvalósult beruházás során épületszárnyat emeltek, ahol a természettudományos, művészeti és a technika tantárgyak élményszerű oktatását lehetővé tevő tantermek kaptak helyet. Megújultak az iskola belső terei, a tetőtérben az egyénre szabott oktatási feltételek biztosító foglalkoztatószobákat alakítottak ki, a tornateremben pedig új sportpadlót fektettek le. A projekt részeként 100 millió forintból új bútorokat, informatikai eszközöket – köztük 25 digitális táblát -, laborberendezéseket, tan- és sporteszközöket vásároltak.
Mindeközben szerdán a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levélben fordult Orbán Viktorhoz. Ebben egyebek mellett önálló oktatási minisztérium létrehozása, jelentős béremelés és a munkaterhek csökkentését a szakszervezet. Illetve azt is megfogalmazzák, hogy az elmúlt évek tapasztalatai az érdekképviselet szerint azt mutatták, hogy az eddigi kormány struktúrájában nem volt igazán gazdája az oktatásnak. „Nem volt olyan kompetens vezető, aki szakértelmével és elhivatottságával kellőképpen tudta volna a jövő szempontjából talán a legfontosabb ágazat érdekeit érvényesíteni” – állítja PDSZ. (magyarnarancs)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Akkor már azt is NYÍLTAN A POFÁNKBA VÁGHATTA VOLNA ez a vén döbrögista agyhalott, hogy a CÉLJUK EGY DÖBRÖGI – IMÁDÓ, DE EGYÉBKÉNT FÉLANALFABÉTA TÁRSADALOM KIÉPÍTÉSE! (Nem mellesleg: a dolog már félig sikerült is nekik!)
„EZEK” EGYSZERŰEN EGY GONDOLKODÁSRA KÉPTELEN, RABSZOLGAGYÜLEKEZETET AKARNAK CSINÁLNI A MAGYAROKBÓL!


Admin ! + 1 !
Fűtetlen otthonokban, korgó gyomorral kit lehet megszólítani?
Azt vélem, ha csak azok a fiatalok ellenállnak a tudatmódosító szereknek, akik egyházi fennhatóság alattiban nevelkednek, – akkor támogatni kell.
Hatalmas megoldatlan helyzet, minimális publicitással:(
Bele sem merek gondolni, miért?!