„Ukrajna nácitlanítása…” bővebben

"/>

Ukrajna nácitlanítása…

A donbasszi népköztársaságok teljes felszabadításának szándékát jelentette be tegnap Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

A művelet folytatódni fog.

„Elkezdődik az ukrajnai különleges hadművelet következő szakasza, amelynek célja a donbasszi népköztársaságok teljes felszabadítása” – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az India Today televíziónak nyilatkozva.

„A kelet-ukrajnai hadművelet célja, ahogy azt már a legelején bejelentettük, a Donyecki – és a Luganszki Népköztársaság teljes felszabadítása. Ez a művelet folytatódni fog, kezdődik a művelet következő szakasza, és úgy gondolom, hogy ez fontos pillanat lesz” – nyilatkozott Lavrov.

Az orosz hadsereg folytatja különleges hadműveletét Ukrajnában – közölte szerda délelőtt az orosz fegyveres erők április 19 – i esti sikereiről szóló legfrissebb adatokat a Honvédelmi Minisztérium szóvivője, Igor Konasenkov vezérőrnagy.

A Novovoroncovka és Kiszljevka térségében végrehajtott nagy pontosságú rakétacsapások következtében az ukrán csapatok állományának 40 embere, valamint 7 haditechnikai egység semmisült meg.

Az éjszaka folyamán az orosz légierő hadműveleti – taktikai repülőgépei Ukrajna 73 katonai létesítményére csaptak le.

Az orosz rakétacsapatok és a tüzérség az ukrán katonai infrastruktúra 1053 objektumát támadták.

A légvédelmi rendszerek Podviszokoje, Csisztovodovka, Jakovenkovo és Pokrovszkoje falvak légterében 6 ukrán pilóta nélküli légi járművet lőttek le. Donyeck és Szkilevatoje térségében két „Tochka-U” ukrán taktikai rakétát semmisítettek meg.

Oroszország figyelmeztette Svédországot és Finnországot a NATO – ba való törekvéseikkel kapcsolatban. Ezt Marjia Zaharova, az orosz KüM szóvivője nyilatkozta a „Rosszija-24” tévécsatorna adásában.

„Brüsszel és az Egyesült Államok már régóta bevonta a NATO – struktúráiba Svédországot és Finnországot. Különféle hibrid (gyakorlatok) leple alatt intézkedéseket hajtottak végre a tényleges együttműködésük érdekében.

Mi figyelmeztettük, figyelmeztetjük őket a NATO – hoz csatlakozási szádékaik rájuk nézve hátrányos következményeire. Minden figyelmeztetést közzétettünk, nyilvánosan és kétoldalú csatornákon is. Ők (Svédország és Finnország hatóságai) tudnak mindezekről, így hát nincs min, nincs miért csodálkozniuk. Tudják jól, hogy ezen lépésük a jövőben milyen következményekkel fog járni” – mondta Zaharova.

Az orosz Külügyminisztérium bejelentette az ukrán tárgyalópartnerek iránti bizalom teljes elvesztését.

„Ennek oka az ukrán küldöttség magatartása és Kijev tárgyalási képtelensége” – mondta Marija Zaharova.

Moszkva a tárgyalások során elvesztette a kijevi rezsimbe vetett bizalmát, annak teljes tárgyalásképtelensége – mondta a diplomata Marija Bondarjeva újságírónak adott interjújában.

„A tárgyalások megkezdésére irányuló kérés ukrán részről érkezett, ésa zt Oroszország nem utasította el. Aztán elkezdődött a cirkusz a kijevi rezsim részéről. Miután nem hajlandók elmenni egy már leegyeztetett találkozóra, majd újra javaslatot tesznek egyújabb tárgyalásra, amin viszont megváltoztatják addigi álláspontjukat és megtagadják a már megkötött megállapodásokat.

Oroszország számára ez a forgatókönyv várható volt, mivel tisztában volt az ukrán hatóságok függetlenségének teljes hiányával.

A tárgyalásokon nem valószínű, hogy szemléletük megváltozik! Itt a „bízz és ellenőrizd” elve már elveszett, itt már csak az „ellenőrizd” maradt hátra. Ezekben az emberekben nekünk már nincs bizalmuk!” – jelentette ki Marija Zaharova.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Ukrajna nácitlanítása…” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. „Egy árulóval kevesebb”: Zelenszkij felügyeli a politikai ellenzék merényleteit, elrablását és kínzását
    Miközben azt állítja, hogy megvédi a demokráciát, az ukrán Volodimir Zelenszkij törvényen kívül helyezte ellenzékét, elrendelte riválisainak letartóztatását, és elnökölt a másként gondolkodók eltűnésében és meggyilkolásában országszerte.

    A VT szerkesztői által – 2022. április 19., 2002
    https://www.veteranstoday.com/2022/04/19/one-less-traitor-zelensky-oversees-campaign-of-assassination-kidnapping-and-torture-of-political-opposition/
    Ossza meg

    MAX BLUMENTHAL és ESHA KRISHNASWAMY

    Volodimir Zelenszkij ukrán elnök országa Oroszország elleni háborúját magáért a demokráciáért folytatott harcként fogalmazta meg. Az Egyesült Államok Kongresszusának március 16-án, gondosan megkoreografált beszédében Zelenszkij kijelentette: „Jelenleg országunk sorsa dől el. Népünk sorsa, hogy az ukránok szabadok lesznek-e, meg tudják-e őrizni demokráciájukat.”

    Az amerikai vállalati média arra reagált, hogy Zelenszkijt zsúfolt sajtóval árasztják el, kampányt indítottak Nobel-békedíjra való jelöléséért, és pompás zenei tisztelgést inspiráltak önmaga és az ukrán hadsereg előtt a 2022-es Grammy-díjátadó ünnepségen, április 3-án.

    A nyugati média azonban másfelé nézett, mivel Zelenszkij és adminisztrációjának vezető tisztségviselői szankcionálták az Oroszországgal való együttműködéssel vádolt helyi ukrán törvényhozók elrablásának, kínzásának és meggyilkolásának kampányát. A háború kitörése óta több polgármestert és más ukrán tisztviselőt is megöltek, sokukat ukrán állami ügynökök öltek meg, miután tárgyalásokat folytattak az eszkalációról Oroszországgal.

    „Egy árulóval kevesebb van Ukrajnában” – jelentette ki Anton Geraschenko, a Belügyminisztérium tanácsadója egy Oroszországgal való együttműködéssel vádolt ukrán polgármester meggyilkolása kapcsán.

    Zelenszkij tovább használta a háború légkörét, hogy törvényen kívül helyezze az ellenzéki pártok sorát, és elrendelje vezető riválisainak letartóztatását. Tekintélyelvű rendeletei egy sor emberi jogi aktivista, kommunista és baloldali szervező, újságíró és kormánytisztviselő eltűnését, megkínzását, sőt meggyilkolását váltották ki, akiket „oroszbarát” szimpátiával vádolnak.
    Az ukrán SBU biztonsági szolgálatai a hivatalosan engedélyezett elnyomási kampány végrehajtó ágaként szolgáltak. A CIA kiképzésével és az ukrán állam által támogatott neonáci félkatonai szervezetekkel való szoros együttműködésben az SBU az elmúlt hetekben azzal töltötte hatalmas szigetvilágát, hogy kínzóbörtönét politikai disszidensekkel töltse meg.

    Eközben a csatatéren az ukrán hadsereg atrocitások sorozatát követte el az elfogott orosz csapatok ellen, és büszkén mutatta be szadista tetteit a közösségi médiában. Úgy tűnik, hogy az emberi jogsértések elkövetői itt is megkapták az ukrán vezetés felsőbb rétegeinek jóváhagyását.

    Miközben Zelenszkij a demokrácia védelméről bömböl a hódoló nyugati közönség előtt, a háborút színházként használja a politikai riválisok, másként gondolkodók és kritikusok véráztatta megtisztítására.

    „A háborút arra használják, hogy elrabolják, bebörtönözzék, sőt meg is öljék azokat az ellenzéki tagokat, akik kritikusan fejezik ki magukat a kormánnyal szemben” – kommentálta áprilisban az ukrán biztonsági szolgálatok által megvert és üldözött baloldali aktivista. „Mindannyian félnünk kell a szabadságunkat és az életünket.”

    Az ukrán SBU kínzása és erőszakos eltűnései „gyakori gyakorlatai”.

    Amikor a 2013-14-es Euromaidan rendszerváltást követően az Egyesült Államok által támogatott kormány átvette a hatalmat Kijevben, Ukrajna kormánya országos megtisztításba kezdett az oroszbarátnak vagy nem kellően nacionalistának ítélt politikai elemektől.

    A „dekommunizációs” törvények ukrán parlament általi elfogadása tovább könnyítette a baloldali elemek üldözését és a politikai beszéd miatti aktivisták vádemelését.

    A Maidan utáni rezsim haragját azokra az ukránokra összpontosította, akik békerendezést szorgalmaztak az ország keleti részén élő oroszbarát szakadárokkal, azokra, akik dokumentálták az ukrán hadsereg által elkövetett emberi jogi visszaéléseket, valamint kommunista szervezetek tagjaira. A disszidens elemek az ultranacionalista erőszak, a bebörtönzés, sőt a gyilkosság állandó fenyegetésével néztek szembe.

    Az SBU néven ismert ukrán biztonsági szolgálat a Maidan utáni kormány belpolitikai elnyomási kampányának fő végrehajtójaként szolgált. Nyugat-barát megfigyelők, köztük az ENSZ Főbizottságának Hivatala (UN OHCR) és a Human Rights Watch azzal vádolták az SBU-t, hogy szisztematikusan kínozza a politikai ellenfeleket és az ukrán szakadárokat, szinte teljes büntetlenül.

    Az ENSZ OHCR 2016-ban megállapította, hogy „az ilyen konfliktusokkal kapcsolatos fogvatartottak önkényes fogva tartása, erőszakos eltűnése, kínzása és rossz bánásmódja az SBU bevett gyakorlata volt… Egy korábbi harkovi SBU tiszt kifejtette: „Az SBU számára a törvény gyakorlatilag nem létezik. Minden, ami illegális, besorolható vagy az állami szükségszerűségre hivatkozva megmagyarázható.”

    Yevhen Karas, a hírhedt neonáci C14 egység alapítója részletezte, hogy bandája és más szélsőjobboldali frakciók milyen szoros kapcsolatot ápoltak az SBU-val. Az SBU „nemcsak minket tájékoztat, hanem az Azovot is, a Jobb Szektort, a
    További információ erről a forrásszövegrőlTovábbi fordítási információhoz forrásszöveg szükséges
    Visszajelzés küldése
    Oldalsó panelek
    Előzmények
    Mentve
    Hozzájárulás
    Maximális karakterszám: 5 000. További fordításért használja a nyilakat.

    1. A tass hírügynökség régebbi 2-3 nappal ezelőtt arról adott hírt, hogy Ilja Kiva a Rada volt elnöke menedékjogot kért Oroszországtól, mert megkezdték üldözni.

  2. Elrabolnám bányamunkásnak.
    Ilyen környezetben ki tudja, milyen sorsot végzett be…
    de sok ember élete megmenekülne.
    Ez sem saját kútfő, egy orosz kommentelőtől olvastam a napokban.

Hozzászólás a(z) Mici bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com