Tegnap ismét telefonon zaklatta Vlagyimir Putyin orosz államfőt Macron gall prezi.
Az Elysée palota által kezdeményezett megbeszélés tárgya az Oroszország és Ukrajna közötti béketárgyalások voltak, azonban részleteket egyik fél sem közölt.
A Kreml sajtószolgálatának vezetője, Dmitrij Peszkov a CNN – nek nyilatkozva elmondta: „Vlagyimir Putyin orosz elnök szándéka, hogy rávegye a világot, hogy az végre meghallja és megértse aggodalmainkat, amelyeket pár évtizede próbálunk tolmácsolni a világnak, Európának és az Egyesült Államoknak, de senki sem hallgatott meg minket. Míg késő nem lett, döntést hoztunk a különleges katonai művelet megindításáról, hogy megszabaduljunk a határainknál létrehozott Anti – Oroszországtól”.
Peszkov elmondta, hogy „az ukrajnai orosz speciális hadművelet a célkitűzések és a tervek szerint alakul, és senki sem gondolta, hogy néhány nap alatt lezajlik az egész”. Hozzátette, egyértelmű jelei voltak annak, hogy az ukránok a Donyecki térségek elleni csapásra készülnek a február 24 – i orosz művelet kezdete előtt.
Kiemelte, hogy Ukrajna megszállása nem része a katonai műveletnek, és megismételte, hogy céljuk kizárólag az ország demilitarizálása és „nácítlanítása”, valamint az, hogy az ukránok elismerjék a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság függetlenségét.
„Vlagyimir Putyin nem haragszik az ukrán népre. Oroszországban sem haragszanak az ukrán népre. Ő azokra az emberekre mérgesek Ukrajnában, akik a NATO részévé akarják tenni az országot, hogy aztán amerikai nukleáris rakétákat telepíthessenek területére” – mondta Peszkov, hozzátéve, hogy Putyin azokra is mérges, akik megtiltják többek között azoknak az oroszoknak, akik már évtizedek óta Ukrajnában élnek, hogy oroszul beszéljenek, valamint azokra, akik náci jelképekkel járkálnak Kijevben és Lembergben”.
Mariupolban a DNR milíciája és az orosz csapatok befejezik a város Levoberezsnij kerületének megtisztítását.
Folytatódnak a heves harcok, az ukrán nácik lakóházakba telepedtek, és közvetlenül a civilek lakásaiban felszerelt állásokból próbálnak tüzelni.
A DNR milíciájának egyik katonája elmesélte, hogy az ukrán fegyveresek hogyan próbálnak megszökni Mariupolból, civilek közé vegyülve, és nőnek kiadva magukat.
„Először is civilek mögé bújnak, másodszor pedig civileknek öltözve a mi oldalunkra próbálnak jönni, hogy felszívódjanak és távozzanak.
Ma is láttam egyet: Popandopulónak öltözött „Esküvő Malinovkában” című film szereplője, bundában, női cipőben…” – mondja.
De harcosaink elkapják őket, kihallgatják és elküldik a megfelelő hatóságokhoz.”

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Nyugi!Van minden!Türelem is!
Úgy látszik,neked szimpatikus a nyugati propaganda!Miért nem oda irogatsz!?
A türelemről ugrott be, tegnap olvastam:
https://www.life.hu/eletmod/20220321-muller-peter-az-agressziv-vadembernek-eselyes-sincs-a-szeliddel-szemben.html
„A nyúl nem szelíd, csak gyáva. Mert gyenge. Szelíd csak az oroszlán lehet.
A mai elfojtásban és léthazugságban élő ember, aki riadtan látja, hogy itt rablók és farkasok uralkodnak, eredeti természetét megtagadva rémülten próbál maga is farkassá válni, hogy meg ne egyék. Megpróbál farkassá vadulni, mert a szelídséget összetéveszti a gyámoltalansággal. Pedig az igazi szelídség a legnagyobb erőt rejti magában. Harcművészetben az agresszív vadembernek esélye sincs a szelíddel szemben. Erő, időzítés, félelem nélküli nyugalom és mindent átlátó értelem az erényei. Ereje tudatában szelíd. Nem gurul dühbe, nem veszti el a fejét, tudja, hogy az idő, ha lassan is, neki dolgozik. S eljön, és kitör, mint a forrás.”
Milyen igaz .
Tegnap előkerült egy video,hogy Herszonban a tömegbe löttek az oroszok!
A videón nem látszott más,mint pár szaladgálónak a lába,a terepet nem lehetett felismerni,meg hallatszott pár sorozat!Ez minden csak nem igaz!Herszont foglalták el legelőször,ahol mindjárt humanitárius segítséget is nyújtottak a lakosságnak,és ha igaz is a video(mondom,beazonosíthatatlan!!,és csak pár ember rohangál!)akkor csak pár uki megszarolt,halálra szánt uki őrült lehetett az,mint az orosz tv.-ben a rendszer ellen prédikáló szerkesztő!Halálra szánt,vagy éppen megfenyegetett idióta mindenhol akad,mint ahogy hamis propagandával vannak tele a nyugati újságok!
Korunk hadviselésében azt láthatjuk, hogy a kommunikációnak, prezentálásnak ugyanakkora, ha nem nagyobb! az ereje, mint a küzdelemnek. Az embereket kell megérinteni, mert a támogatottság nélkülözhetetlen. Sajnos az igazság álruhában jár, kevesen ismerik fel/el.
Kell egy csapat, akik ezt a kiegészítő hadműveletet végzik, mint az ukránok, csak hitelesen!
Miért nem látja a világ az élelmiszer szállítmányokat, miért nem beszélnek az elfoglalt területek ukránjai, hogy mennyire sanyarú sorsuk lett, stb.
Az üzletközpontos drónfelvétel zseniálisan bizonyította sok-sok russzófóbnak, mi is a helyzet. Legalábbis elindultak a gondolkodás útján…
https://karpatria.net/nagyvilag/vendegszeretet-ukran-modra.html
Vendégszeretet ukrán módra
„Kedves menekültek! Itt csak ukránul beszélnek, mert ez Ukrajna. Ha nem tudod hogyan, hát tanulj. Ez fontos nekünk.”
Szóval ilyen „vendégszeretettel” fogadják az ukrán anyanyelvű nyugati ukránok az orosz anyanyelvű keleti ukrán honfitársaikat.
Ezek után el lehet képzelni, milyen élete van itt a magyar vagy az orosz kisebbségnek…
Saját vélemény: hogyan szembesülnének vele az ukránok, ha a magyar határon ezt látnák?!
DE mit is várhatunk, ha a sok nem csak magyar menekült ellátása után is csak sértegetésre futja tőlük, mindenáron kiprovokálandó, hogy felégessük magunkat a semmiért?!
most akkor ki hazudik már sokadjára érem tetten az oroszokat én katona párti vagyok azokat sajnálom akik ott akkor adják a legdrágábbat
https://olkt.net/eletben-van-a-hires-kanadai-mesterlovesz-wali/?fbclid=IwAR1xa0qEe79ln7ykRmzT3_MUHvOclDglihhN2DT-VTs4gkGg9YqBeX8Nikk
https://karpatria.net/gondolkodo/david-stockman-pearl-harbor-meg-mit-nem.html
Érdemes elolvasni.
Tényleg .
https://novorosinform.org/ot-nashego-podarka-sneset-golovy-kadyrov-anonsiroval-syurpriz-dlya-banderovcev-92338.html „AJÁNDÉKUNKTÓL FELÜTIK A FEJÜKET” : KADIROV MEGLEPETÉST JELENTETT BE A BANDERISTÁKNAK. Csecsenföld feje arra szólitotta fel a nacionalistákat, hogy várjanak és „figyeljenek”- az igéret nincs messze. Erről a szerző távirati csatornáján irt. -Ujjab meglepetéssel készülünk a náciknak és Banderának . Ajándékunktól biztosan felütik a fejüket- áll a poszt szövegében. Csecsenföld vezetője azt is megigérte, hogy az ukrán fegyveresek hamarosan meghalják „csizmáink győzelmes menetét, gyorsan haladva az állások felé.” Ramzan Kadirov korábban felszólitotta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy teljesitse az orosz vezető feltételeit és „forduljon Oroszország felé.” Emiatt megigérte, hogy biztonságban elrejti Csecsenföldön, hogy többé ne találják meg az ukrán vezetőt.
Terrorhullám a Száhel-övezetben
Harc Líbiáért
Legolvasottabb híreink
Az oroszok végeztek az Azov gárda egyik parancsnokával
Üzenet az ukrán hazafiaknak
Assad: A Nyugat áll a világ összes háborúja mögött
Tömegével menekülnek a nyugati zsoldosok Ukrajnából
Francia újságíró: az ukrán hadsereg saját civil lakosságát bombázza
Az ukrán kormány-társulat
Szaúd-Arábia nagy tételben felvásárolja a gázolajat
Zsákmányolt amerikai fegyvereket használnak az oroszok
A Szíria amnézia…
Titkos izraeli bázisokat ért rakétatámadás (videó)
Amit szabad a Nyugatnak, az tilos Putyinnak
Tizenhatezer közel-keleti önkéntes harcolna az oroszok oldalán
Szudáni válság
Szolidaritás a szíriai néppel
Koronavírus járvány a Közel-Keleten
Szolidaritás Palesztinával
Időjárás
időjárás
Szerda
max. 21 °C
min. -3 °C
IdőjárásElőrejelzés itt
Vélemény2022. 03. 21.
Assad: A Nyugat áll a világ összes háborúja mögött
“Most már mindannyian láthatjuk, hogy a világunk nem a stabilitás felé halad, hanem ellenkezőleg. Háborúk dúlnak és a destabilizáció irányába halad minden a látható közeli jövőben. A mai események részletei talán nem érdekesek számunkra, de ami inkább érdekel az az, hogy mi az eseményeket össze tudjuk kötni egymással.
Tudnunk kell összekötni a mai eseményeket a múlt eseményeivel és történéseivel. Ha sikerül összekötnünk a dolgokat egymással, akkor képesek leszünk rá, hogy olvassunk a jövőben. Ezeket a nemzetközi eseményeket a szíriai állásponttal is össze kell tudnunk kötni, a háború előtti, a háború utáni, de még a régi szíriai politikai álláspontokat is.
Ma már ki tudjuk nyilvánítani, hogy a szíriai nézetek helyesek, illetve realisztikusak voltak-e, vagy esetleg távol álltak a valóságtól? Ma, ha beszélnem kell az eseményekről, akkor meg kell állapítanom, hogy lényegében akár a jelenben vagy a múltban, mindig is a Nyugatról volt szó. A Nyugat negatív módon próbál hatni mindenhol a világon.
Évszázadok óta, de legalább is kétszáz éve biztosan és kinyilváníthatjuk, hogy a Nyugat áll a világ összes problémája, háborúja, katonai megszállása és gyilkosságai mögött. Mindent megtett a Nyugat, hogy mindenáron elérje az érdekeit. Ha bármilyen témáról szeretnénk ma beszélni, akkor először a közös nevezőről kell beszélnünk, ami nem más, mint a Nyugat. A világ szenvedése mögött a Nyugat áll.
A mi történelmünk elmúlt száz évének szenvedése a nyugati országoknak köszönhető, melyek nem álltak le egy percig sem az összeesküvések kitervelésétől hazánk, Szíria ellen, kezdve a francia gyarmatosítástól egészena mai napig.
Ugyanakkor a Nyugat ma egy történelmi mérföldkő elé ért, ami a létezését, szerepét és képét illeti a világon. Konkrétan az ukrajnai háború utáni helyzetre gondolok, bár a szíriai háborúnak is nagy szerepe volt abban, hogy idáig jussunk.
Itt egy olyan nagy történelmi elágazás előtt állunk, mint a Szovjetunió összeomlása volt, bár akkor a Nyugat erősnek tartotta magát. A világon az ezt megelőző nagy változás az a második világháborút követően történt. Mivel az összes probléma és zavargás a Nyugathoz vezethető vissza, néhány fontos pontot szeretnék megemlíteni, melyek részünkre Szíriában talán egyáltalán nem mondható újdonságnak, de a nyugati népek és velük együtt sokmillió átvert ember részére is újnak minősíthető, innen szeretném felsorolni a pontokat, amik valószínűleg még évtizedekig és nem csak a jelenlegi szituációban lesznek érthetők.
Az első pont, amiről beszélek az a gyarmatosító Nyugat. Itt természetesen nem a nyugati népekről beszélek, hanem azokról az intézményekről, melyek a nyugati országokat irányítják és szabják meg a politikájukat. Tehát én, ha azt mondom, hogy a Nyugat, akkor tudni kell, hogy nem a nyugati népekről beszélek, de nem is a nyugati országokról, hanem olyan lobbikról, amik irányítják a gyarmatosítást.
Ez a „gyarmatosító Nyugat” semmit sem változott az elmúlt évszázadok alatt. Egyetlen változás az volt, hogy az Egyesült Államok vette át Anglia meg Franciaország szerepét az ötvenes években elérve, hogy a többi nyugati ország kövesse az amerikai politikát és diktálását.
Ami még megváltozott az az, hogy a Nyugat egyre jobban tudja a népek átverését és manipulálását gyakorolni különböző álarcokat viselve. Ezt sikeresen el is érte évtizedekig. A Nyugat ma sokkal többet beszél emberi kifejezésekről és humanitárius tettekről, de eközben egyre több bűntettet is hajt végre világszertea világ népei ellen.
Az összes álarc ellenére, amit ők viseltek az elmúlt évtizedek során ők egyszer sem tudták becsapni Szíriát. Ez a nagy problémájuk velünk szíriai néppel. A szíriai háború eseményei rákényszerítették a Nyugatot, hogy levegye álarcait, majd jött az ukrán háború, hogy a Nyugat arcáról egybe tépje le az összes még fenthordott álarcot. A Nyugat immár teljesen meztelen a világ előtt, de elsősorban a saját népei előtt, csak másod sorban a világ többi népe előtt. Az álarcok letépésének az volt az ára, hogy ők lemondjanak az általuk felvett, második világháború vége óta használt, magukat szépítő hazugmédiáról.
A Nyugat bebizonyította, hogy a nemzetközi jog egyáltalán nem érdekli, nem is érdekelte sohasem. A Nyugat, Amerikával az élén, volt az, aki számtalanszor beletaposott a nemzetközi jog intézményeibe, elveibe. Ők azok, akika világunkat egy vad erdővé alakították át. Néhányan naivan még talán kérdezni szokták, hogy mi a jogi indoka, háttere Oroszországnak, hogy ilyen módon avatkozzon be Ukrajnában, de itt tudnunk kell, hogy a jog az nem az a dolog, ami le van írva, hanem az, ami gyakorolva van.
Ha egy országban, tegyük fel, levan írva egy törvény, de nincsen sem bíróság, sem bíró, sem rendőrség, akkor mit ér ez a törvény? Egy ilyen képzeletbeli ország egyenlő egy erdővel, ahol hiába szeretné tisztelni bárki a törvényt, de nincsen rá semmi módja, mert az ország csak a banditák és törvényen kívüli rablók országává válik. A mi világunk a Szovjetunió összeomlása óta egy erdő, ahol a banditákat a Nyugat jelenti. Nincsen nemzetközi jog és nem is létezik olyan, hogy nemzetközi egyesületek, se semmi más, amiről beszélni szoktak nekünk. Beszélnek nekünk a nemzetközi jogról úgy, hogy be sem tartják, annak nincsen semmi értelme. Ezt az orosz politikusok már több, mint tizenöt éve nyíltan hangoztatják, mert a politika,amit a Nyugat gyakorolni akar, az az erő politikája és az erősebb fél politikája próbálta a bolygót egy nagy erdővé átalakítani.
A szólás és véleménynyilvánítás szabadsága az egy másik pont, amivel mindig dicsekszik a Nyugat, illetve az a legfőbb pillére a Nyugati civilizációnak, de hát az itt elbukott. Amióta a kis Bush került hatalomra, úgy körülbelül húsz évvel ezelőtt, azóta az egész világ egy véleményen van. Mindenki ugyan abba az irányban mozog, kormányok, lobbik, cégek, média, majd most újabban a közösségi média is.
Mi ez a nagyon demokratikus Nyugat, ahol több millióan élnek, de nincsen senki sem, aki más véleménnyel bírna, mint amit a médiában lehet hallani? Ha egyszer Amerika dühös Szíriára, akkor láthatjuk hirtelen, hogy az összes nyugati ország ugyan azokat a kifejezéseket használva lett hasonlóképpen dühös ránk. Ugyanakkor, ha egyszer a cionizmusról van szó, akkor láthatjuk azt, hogy az egész Nyugat teljes mértékben támogatja és védelmezi.
Mindenki egy nyelven beszél Nyugaton és persze láthatjuk most azt is például, hogy hasonlóképpen lett mindenki egyszerre mérges. A nyugati szólás és véleménynyilvánítás szabadság azt jelenti, hogy egyetlen egy véleménnyel rendelkezhetsz, ami azonos a hivatalos nyugati véleménnyel. Ez a valóság.
A tulajdonjog az az egyik legfontosabb pillére a kapitalista rendszernek. Most hirtelen, hogy megharagudtak Oroszországra elkobozták a nyugaton levő orosz tulajdonokat, legyenek orosz állami, vagy üzletemberek kezében. Ez emlékeztet minket arra, amikor elkobozták Nyugaton a szíriai tulajdonokat, előtte a líbiai, iraki, iráni meg más vagyonokat, pénzeket is. A tulajdonjog nem jelent mást, minthogy a Nyugatnak van tulajdonjoga mások vagyona felett. Ki is mutatták a gyűlöletüket mindazok iránt, akik nem olyanok, mint ők.
Ez természetesen nem csak az arabokat és muszlimokat illeti, dehogyis, ez mindenkire vonatkozik. A gyűlölet kampányt, amit ma Oroszország ellen láttunk, az egy olyan dolog, amit még sosem láthattunk a történelem során egyetlen egy másik ország ellen sem. Ez a gyűlölet minden esetre nem egy új dolog, ez több évszázados Oroszországgal és másokkal szemben. Nagyon fontos példája ennek, hogy a Nyugat nagyon boldog volt, amikor Hitler megtámadta Oroszországot, ahol nem kevesebb 26 millió lakos esett el.
Nem is volt addig semmi bajuk vele, és meg sem próbálták komolyabban támadni őt, míg el nem kezdett veszíteni a második világháború vége felé, csak azért, hogy nehogy Oroszország legyen az egyedüli nyertese ennek a háborúnak, és csak akkor hajtották végre a Normandiai Partraszállást. A Nyugat bebizonyította, hogy nincsenek sem barátai sem ellenségei, csak az az ellensége, aki szembeszáll az anyagi érdekeivel. Sem a kommunizmus, sem az iszlám, sem a nácizmus, sem Oroszország, sem Kína, ameddig az érdekeik szerint dolgoznak. Ha egyszer az anyagi hasznuk ellen állnak, akkor már ellenségek, avagy az elvi alapjuk egyenlő a nullával.
Az egyik utolsó hazugság, ami az egyik legrondább valóság és amiről nagyon kevesen tudnak, az annak a hazugsága, hogy a Nyugat a nácizmus ellen van, és az, hogy a cionizmus ellene van a nácizmusnak. Kevesen tudják, hogy a nácik Ukrajnában, avagy a náci szervezetek szorosan együtt működtek Hitlerrel katonai, biztonsági és ideológiai téren is, majd, amikor véget ért a világháború, a náci vezetőket onnan Európa és Latin-Amerika felé szállították.
Az ötvenes években a CIA megkérte az amerikai vezetőséget, hogy vonja le ezeket a mozgalmakat a tiltott listáról, mert ezeknek a létezésük szükséges Ukrajnában, ami akkor persze egy része volt a Szovjetuniónak. Ami ezt a kis történelmileckét megtudja erősíteni az nem más, mint maga Zelensky, mert Zelensky cionista zsidó, de támogatója a nacionalista szélsőséges mozgalmaknak, melyek Hitler oldalán harcoltak a második világháború idején, és akiknek egy része még részt is vett a zsidók ellen elkövetett tömegmészárlásokban.
Itt a kérdés logikus, hogyan lehet egy zsidó ember a támogatója az ilyen mozgalmaknak? A Nyugat támogatja ezeket a mozgalmakat, mint például a jobb oldali Azov-ot, meg ugyebár a cionista Izraelt is – ami kérődző módjára megállás nélkül ismétli a holokauszt áldozatok iránti sírdogálást – de ugyanakkor egy olyan vezetőt támogat, aki olyan náci mozgalmakat támogat, melyek zsidókkal végeztek. Ez csak azt jelenti, hogy a Nyugat mindenben hazudik, amit mond és a Nyugatot kizárólag az érdekli, hogy irányítsa a világot, lopja az erőforrásokat és a kincstárait pénzzel tömje tele.”
Bashar al-Assad Damaszkusz, 2022.03.17.
Orientalista.hu – Cadmus & Siroi Isi
Megosztom:
Facebook
Twitter
Bashar Al-Assad, Cadmus, Nyugat, Siroi Isi, Szíria, Szíriai konfliktus, Történelem, Ukrajna, Ukrán válság, Vélemény
Kadirov: Joe Biden a legnagyobb katonai és gazdasági bűnöző a világon →
Ellenzéki belarusz zsoldosok csatlakoznak az ukránokhoz (videó) →
Üzenet az ukrán hazafiaknak →
Amit szabad a Nyugatnak, az tilos Putyinnak →
Ukrán válság
Afganisztáni háború
Legfrissebb
Uber-sofőrként dolgozik a volt afgán pénzügyminiszter
Tűzszünetről egyeztek meg Luhanszk megyében, több térségben folytatódnak a harcok
Nap képe: Kairóban tárgyalt az emirátusi herceg és az izraeli miniszterelnök
Három izraeli rendőr visz földre egy 12 éves palesztin lányt
Nyolcadjára egyeztetett Macron Putyinnal
Hiperszonikus rakéta: a Pentagon tudott az orosz csodafegyver bevetéséről
Zelenszkij váratlan ajánlatot tett Putyinnak
Eljött a vég! Betiltották a Facebookot és az Instagramot
Izraeli kormányfő a béketárgyalásról: közeledtek az álláspontok
Berlin Katarból váltaná ki az orosz gázt
Khalifa Haftar líbiai vezető önkénteseket ígért Moszkvának
Kijev hamis zászlós műveletekre készül nyugati diplomáciai létesítmények ellen
Élelmiszerválság fenyegeti az arab országokat
Zelenszkij katonai és gazdasági segítséget kért Izraeltől
Az orosz katonai szóvivő manőverező robotrepülők bevetéséről és orosz előrenyomulásról számolt be
Ismét a Tajvani szorosban provokálta Kínát az amerikai haditengerészet
Boris Johnson nem örül, hogy a Nyugat fizet az orosz olajért
Izraelben békülne az oroszokkal Zelenszkij
Orosz katonai szóvivő: a Krím légteréből kilőtt Kinzsal rakétákkal semmisített meg egy üzemanyagtároló bázist az orosz haderő
Rakétákkal támadtak szaúdi célpontokat a jemeni felkelők
Japán és Törökország elítélte Ukrajna orosz lerohanását
Nap képe: Ismét jemeni rakéták csapódtak be szaúdi területeken
Az oroszok ismét bevetették a hiperszonikus rakétáikat
Holtan találták a korábban Fehéroroszországba szökött lengyel katonát
Jemeni válság
Haditudósítás Szíriából
Izraeli légicsapások Szíriában
„Nyugat”= globális zsidó maffia
A hétköznapi emberek valójában ott is jószándékúak lennének, csak azért indokolt ezt az égtáj szerinti sztereotípiát mégis használni, mert valóban Nyugaton tudott eddig leginkább a társadalom testébe furakodni ez a fertelmes parazita. De ezért ők sajnos duplán szerencsétlenek, szerintem nagyon sokan örülnének Nyugaton is, ha sikerülne valakinek megszabadítani őket a parazitáiktól, és végre békében, barátságban élhetnének a Kelettel!
Nem tudom van-e ehhez Oroszországnak elég ereje, mert ha nincs, valószínűleg végképp elvesztünk.
Egy kis értetlenkedés:
„A Pentagon szóvivője, John Kirby úgy nyilatkozott, Ukrajna nagyon okosan, nagyon fürgén és nagyon kreatívan védi az ország egyes részeit.
„Látunk arra utaló jeleket, hogy az ukránok némileg offenzívába mennek át” – mondta. Hozzátette, különösen délen, az oroszok által elfoglalt Herszon közelében megpróbáltak területeket visszaszerezni. Kirby szerint az ukrán erők ellentámadásokat terveztek, és most ezeket igyekeznek megvalósítani.
Az ukrán fegyveres erők kedden azt jelentették, hogy visszafoglalták az oroszoktól a Kijevtől nem messze fekvő Makariv városát. (BBC, Portfolio) ”
A forrás ugyan nyugati, de ettől még lehet igaz. Ezért én nem értem, hogy miért kell úgy szétaprózni az orosz erőket, hogy sehol se legyenek túlerőben. (Kijev-Harkov-Mariupol, és akkor negyediknek még Odessza?)
Hány száz orosz kiskatonának kellett meghalni Makarivért, Herszonért, Mariupolért? És most már engedjük visszafoglalni. Hát akkor tanuljanak az ukránoktól, vegyék be magukat a lakóházakba, saját házaikba csak nem lőnek az ukránok, vagy ha igen, akkor a közvélemény elfordul tőlük.
Lehet, hogy az oroszok még nem vetették be a nyerő fegyvereiket, de akkor már épp ideje lenne!!!
https://novorosinform.org/polsha-gotova-vvesti-vojska-v-chetyre-oblasti-ukrainy–insajder-92219.html LENGYELORSZÁG KÉSZ CSAPATOKAT KÜLDENI UKRAJNA NÉGY RÉGIÓJÁBA-EGY BENFENTES (insider). A „Joker DPR” távirati csatorna szerint az ukrán fegyveres erők főparancsnoka megbeszélést tartott a „lengyel fenyegetésről.” Valerij Zaluzsnij az ukrán fegyveres erők főparancsnoka konferenciabeszélgetést tartott az ukrán hadsereg parancsnokainak maradványaival, amelyen megvitatták a hírszerzéshez kapott információkat lengyel csapatok esetleges nyugat-ukrajnai területre való behatolásárol. A „Joker DPR” távirati csatorna ír erről. A csatorna forrásai szerint a kapott hírszerzési értesülései szerint Lengyelország április végéig Ukrajna nágy nyugati régiójába kivánja küldeni csapataitt. Ezt egy sor nagyhorderejü nyilatkozat előzi meg a Lengyelország elleni orosz támadás veszélyéről. „Akkor álitólag a várakozás előtt dolgoik, hogy megálitsa az ellenséget idegen földön, és egyuttal azzzal az ürüggyel, hogy segitsen a testvéri ukrán népnek, hogy az ukránok ne kezdjenek azonnal ellenálni, a lengyel hadsereg megpróbálja átvenni az irányitást, Volyn, Lvov (lemberg), Rivne és Ternopil régiókban”-áll a közleményben. Meg kell jegyezni, hogy Zaluzsnij és az ukrán fegyveres erők sok más parancsnoka MEGÉRTETTE, hogy Lengyelország NEM HARCOLNI FOG AZ OROSZOK ELLEN hanem visszaadni ( szerintem visszavenni) történelmi földjeit. A találkozón óvatosan elhangzott az az elkébzelés, hogy OROSZORSZÁGGALKELL TÁRGYALNI, hogy NE VESZITSEN MÉG TÖBB TERÖÖLETET.
https://novorosinform.org/mer-mariupolya-bojchenko-pokinul-gorod—ukrainskie-smi-92413.html MARIUPOL POLGÁRMESTERE, BOJCSENKO ELHAGYTA A VÁROST-az ukrán média. A „Szrana.ua ” ukrán kiadás szerint Vadim Bojcsenko azért hagyta el Mariupolt, mert álitólag „nincs kapcsolat.” Erről Pavel Kirilenko a regionális katonai közigazgatás vezetője számolt be ukrán ujságíróknak. Kifejtette, hogy Mariupol polgármestere kapcsolatban áll a hatóságokkal és a katonasággal, de a városon kivül tartózkodik. Kirilenko hozzátette, hogy az ukrán hatóságok „mindent megtesznek” annak érdekében, hogy az ukrán állampolgárok Ukrajnában maradjanak és „ne vigyék őket erőszakkal az Orosz Federációba.” Amint azt Denisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság vezetője megjegyezte, jelenleg 100-150 ezer ember él a városban. Emberek evakuálására szerinte ne engedjék az ukrán radikálisokat, akik civilek autóira lőnek. Az egyik helyi lakos akinek sikerült megszöknie, elmesélte a Ria Novosztyinak hogyan sétáltak kisunokájukkal a donyecki katonasághoz, mert senki nem szól az embereknek az evakuálásról. Már ott, a helyszinen kaptak segitséget, támogatást.
https://novorosinform.org/babushka-s-vnuchkoj-iz-mariupolya-peshkom-dobiralis-v-dnr-91972.html AMARIUPOLI NAGYMAMA ÉS UNOKÁJA GYALOGOSAN MENT ADPR-BE. Ahogy amariupoli lakos a Ria Novosztyinak adott interjujában elmondta, az ukrán nacionalisták SEMILYEN HUMANITÁRIUS FOLYOSÓRÓL NEM SZÓLTAK A LAKOSOKNAK. A nő civilek házainak rombolásával vádolta az ukrán katonákat. Senki sem szólt nekik az evakuálásról. Egy mariupoli lakos szerint véletlenül értesült róla. A nácik által ostromlott városból való kijutáshoz unokájával másfél kilométert kellett gyalogolnia mire a donyecki katonasággal találkozott. „Ha nem hallottam volna , nem tudom, valószinüleg még nem voltak pincék. Miér haljon meg a gyerekem?”-mondta az ujságíróknak. Most biztonságban vannak. Segitettek az asszonynak és agyaraknek,felmelegitették őket. A DPR területére érkezők készek segitséget nyujtani
Bárcsak úgy lenne, ahogy Larry C. látja Mici csatolmányában.
De a tények nem igazán Őt igazolják. Legalábbis nem Kijev környékén. Holnap visszaveszik az ukránok Irpinyt is, és további több tucat , vagy több száz orosz kiskatona hal és halt meg feleslegesen. Hagyták volna a picsába Kijevet, ahogy már 3 hete folyamatosan kérem, követelem…..3 millió ukránt nem lehet, nem szabad hetvenes évekbeli haditechnikával 15 ezer orosz katonával megszállni, még inkább megtartani.
Ha eljut egyáltalán ez a fórum valami orosz illetékeshez, kérem, hogy hallgassanak ránk, katonáik életének érdekében.
Ami reálisan megvalósítható – de csakis haderő-átcsoportosítással -, az a Krím- Bergyiánszk-Mariupol-Donbassz régió. De! Mellette védeni kell Oroszországot is, Belgorod, Rosztovot, Taganrogot légvédelmi rakétákkal.
Ja, biztos mi sem haragszunk az ukrán népre, bár a kárpátaljai magyarokat az ukrán nácik részéről máig is folyamatosan érik atrocitások, ha őseik földjén pl. a saját anyanyelvükön akarnak megszólalni. Azért reménykedve várjuk, hogy mikor takarítja el Putyin végre onnan is a szemetet.
Éreztem , hogy csak terelés volt .
Valahogy el kellett tünni a nyilvánosség elöl .
Ha tényleg csak a jelenlegi fegyverzete van, akkor azzal kellene jól sáfárkodni. Nézzük Makarivot! Az ukránok úgy foglalták vissza, hogy nincs légi erejük. Ha lenne légi erejük, akkor a Kijev felé tartó 60 kilométeres orosz konvojt szarrá bombázhatták volna. De – szerencsére -, nem tették, mert nem volt repülőgépük. Bayraktarokat felhasználtak, de talán náluk is fogyóban van.
Tehát ha a Makarivet megszállva tartó orosz erőket szárazföldön támadják az ukránok, mit csinálok?
Oda küldök 10-12 bombázót, és a támadó ukrán csapatokat szétbombázom. A védekező orosznak nagyon visszalőniük sem kell, 10-12 repülőgép totális megsemmisítést végezhetett volna. És gondolom nem gyalogosan vették vissza az ukránok, hanem harckocsikkal, lövegekkel stb, ami kitűnő célpont a légierőnek….
Ehhez nagy logisztika sem kell, egy kérés a légierőhöz, és Belarusz is közel van, 5 perc kb. repülővel.
Itt szakmai és harcászati hiányosságok vannak, ezért én egyre inkább attól tartok, hogy ezt kiküszöbölendő nem ússzuk meg a taktikai atomfegyverek bevetését.
https://www-unz-com.translate.goog/mwhitney/larry-c-johnson-the-ukrainian-army-has-been-defeated-whats-left-is-mop-up/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
https://wwiii-news.translate.goog/2022-03-15-us-leaders-are-pursuing-an-insane-treacherous-game-of-global-chicken-wit