„Attól tart a NATO, hogy visszakapja, amit Oroszországgal szemben tett” bővebben

"/>

Attól tart a NATO, hogy visszakapja, amit Oroszországgal szemben tett

Washington, Moszkva, 2022. március 22. kedd (MB)

      Ukrajna várható semlegesítése láttán a NATO és az Európai Unió attól tart, hogy keleti szárnya Ukrajnához hasonló sorsra juthat, katonai lépéseket tesz ennek megelőzéséért – jelezte a Magyar Békekör tudósítója szerdai jelentésében.

Az orosz vezetés még 2021. decemberben figyelmeztette az USÁ-t és a NATO-t, hogy ha nem teljesíti Oroszország jogos biztonsági követeléseit, ugyanazzal kell számolnia, amit Oroszországgal szemben művelt, amikor az 1989-es máltai megállapodást megszegve, kiterjesztette a NATO határait Keletre, Ukrajnának és Grúziának is megígérve a NATO-tagságot.

      Elsősorban amerikai csapatokkal és hadieszközzel akarják megerősíteni az egykori szocialista államokból álló kelet-európai frontot. A leggyengébb láncszemnek a balti államokat, a volt szovjetköztársaságokat tartják. A magyar kormány 2022. március 7-én engedélyezte NATO-erők Magyarországra települését és áthaladását területünkön és légterünkön. (https://bekekor.wordpress.com/2022/03/10/a-kormany-engedelyezte-nato-erok-magyarorszagra-telepuleset/) A Békekör tudósítója emlékeztet arra, hogy Magyarország, az EU tagjaként március 7-én az Oroszországgal szemben barátságtalan országok listájára került, mivel csatlakozott az EU szankcióihoz. (https://bekekor.wordpress.com/2022/03/07/zavarok-a-vilagpiacon-a-szankciopolitika-miatt/)

     Stratégiai iránytű a biztonság és védelem számára” néven az Európai Unió – a NATO-val egyeztetetten – ötezer fős gyors telepítésű erőkapacitást hoz létre különböző típusú válságok kezelésére, ezzel járulva hozzá az Európába pótlólagosan telepített 20 ezer fős amerikai csapatkontingens harci képességének növeléséhez.

      Oroszország feltartóztatásának stratégiájáról a NATO államok vezetői március 24-25. között tanácskoznak. A tervegyeztetésen részt vesz az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden is. Az amerikai elnök Európába utazása előtt két nappal Linda Thomas-Greenfield, az USA ENSZ képviselője azt mondta, hogy noha az Egyesült Államok nem telepít amerikai erőket Ukrajnába, más NATO-országok dönthetnek úgy, hogy csapatokat akarnak odatelepíteni.

      Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő az amerikai álláspontra reagálva szó szerint idézte Putyin elnök február 24-i kijelentését, miszerint  “Nem számít, ki próbál az utunkba állni, vagy még inkább fenyegetni országunkat és népünket, tudnia kell, hogy Oroszország azonnal reagál, és olyan következményekkel kell szembenéznie, amilyeneket még nem látott soha a történelemben. Bárhogyan is alakuljanak is az események, mi készen állunk. Minden szükséges döntést meghoztunk ezzel kapcsolatban. Remélem, értik, mit mondtam!”

       Hétfőn az orosz külügyminisztériumba kérették John Sullivant, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetét. Tiltakozó jegyzéket adtak át neki Joe Biden Putyin orosz elnököt illető minősítései miatt. Az amerikai elnök először „gyilkos diktátornak”, majd „háborús bűnösnek” nevezte Putyint.  Orosz részről tudatták Sullivannal, hogy elfogadhatatlannak és megbocsáthatatlannak tartják az amerikai elnök kijelentéseit, méltatlannak egy ilyen magas rangú államférfihoz, és közölték vele, hogy a történtek a szakadás szélére sodorják az orosz-amerikai kapcsolatot.

     Az orosz védelmi minisztérium tudatta, hogy a levegő-föld hiperszonikus Kinzal rakéták hatékonynak bizonyultak az ukrajnai nehéz célpontok elpusztításában, és folytatják hagyományos töltetettel felszerelt hiperszonikus rakéták bevetését. Emlékeztettek rá, hogy ezek a hangsebességnél tízszer gyorsabban száguldó rakéták atomtöltetet is célba tudnak juttatni.

    Moszkva hétfőn megszakította béketárgyalását Tokióval Japán Oroszországgal szemben hozott egyoldalú megszorító intézkedései miatt. (Japán és Oroszország között nem született békeszerződés a II. világháború után.)

Párizs viszont tudatta, hogy egyetlen francia vállalat sem vonul ki az orosz piacról, hanem folytatja tevékenységét, azaz nem csatlakozik az amerikai bojkotthoz.+++

Kiadta: Magyar Békekör

 

“Attól tart a NATO, hogy visszakapja, amit Oroszországgal szemben tett” bejegyzéshez 23 hozzászólás

  1. Igen, még a franciák tartják magukat, ahogy De Gaulle óta megszokhattuk. (Ez persze nem jelent feltétlen orosz-barátságot, viszont önállóságukat szerencsére megőrzik.)
    Viszont ha folytatódik a Medve sarokba szorítása, először a diplomáciai kapcsolatot fogja megszakítani az USÁ-val és GB-vel, esetleg Polanddal, majd taktikai atomfegyvert fog bevetni az ukránok ellen. Ezt nagyon jó lenne elkerülni, ezért a Nyugatnak jóval nagyobb önmérsékletet kellene tanúsítania.
    Viszont ki lesz az a nyugati kormányfő, aki ezt kezdeményezi? Szerintem Orbán, de kérdés, hogy hallgatnak-e rá.
    (Orbán Viktort nem kedveltem, nem szavaztam rá soha, de most még Ő a legjózanabb )

  2. https://novorosinform.org/vereshuk-obvinila-vengriyu-v-zhelanii-zahvatit-zakarpate–92297.html Verescsuk azzal vádolta meg Magyarországot, hogy el akarja foglalni Kárpátalját. Irina Verescsuk Ukrajna minszterelnök -helyetese azt mondta, hogy Magyarország oroszbarát fellépésével az olcsó gázhoz szeretne jutniOroszországból és Kárpátaljáról. Erről facebook oldalán írt ( a közösségi hálózatot szélsőségesnek ismeik el az Orosz Federációban). Verescsuk megjegyezte, hogy a magyar vezetés állápontja Kijevvel kapcsolatban oroszbarát. „Még az egykori Szovjetunióból szűrmazó oroszországi műhpldak sem működik úgy, ahogy most Magyarország hivatalos vezetése. Mindez elsősorban az ukrán magyarok körében okoz kellllemetlen meglepetést,akik közül sokat ismerek személyesen. A szankciók nem támogatot, de nem engedik át más országokból származó fegyverszálitmányokat a területükön. Valójában mindenre „nem-et mondanak „-mondta. Véleménye szerint Magyarország „olcsó orosz gázt” szeretne kapni, vagy Kárpátalját. ÓVAVA INTETTE A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOT a „második világháboru hibájából, amikor Magyarország rosszul választott.”

  3. Köcsög ukrán meg sem érdemli, hogy élelmiszer-segélyt adjunk nekik. Meg hogy etessük a menekültjeiket.
    Amúgy pedig a volt román miniszterelnök kért ma vissza Ukrajnától románok lakta területet.

  4. Az Egyesült Államok Vállalat szankciókat vezetett be Kínával szemben szemforgató módon „Népirtásért és emberiesség elleni bűnökért.” – Harag Pekingben és Kína ellenintézkedésekkel fenyeget! – az USA jogot formál arra, hogy a neki nem tetsző országok lépéseiért kénye-kedve szerint mindenkit válogatás nélkül szankcionál.Néhány órával ezelőtt azt követelték, hogy Peking ítélje el Oroszországot Ukrajna megszállása miatt.Az az USA, aki 1 millió iraki ember haláláért felelős, most újra megjátssza az önjelölt igazságosztó szerepét.Most éppen Kínába rúgott bele, de a kínai válasz nem késett sokáig.
    „-Arra kérjük az USA-t, hogy azonnal vonja vissza a kínai tisztviselőkkel szembeni úgynevezett szankcióit.(jogcím:Népirtásért és emberiesség elleni bűnökért”) Ellenkező esetben a kínai fél kölcsönös ellenintézkedéseket fog tenni.”
    Úgy tűnik, az Egyesült Államok Vállalat nem korlátozódik egy fronton Oroszországgal folytatott diplomáciai háborúra, de úgy tűnik, a Biden-kormány kész eszkalálódni Kínával az Ukrajna-kérdés és a Peking-Moszkva szövetség miatt.Előbb-utóbb Kínánál is „kihúzzák a gyufát” amivel meggyújthatják a tajvani szénakazalt.
    https://warnews247-gr.translate.goog/prooimio-epideinosis-oi-ipa-epevalan-kyroseis-stin-kina-orgi-sto-pekino-apeili-gia-antimetra/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

    1. „Az Egyesült Államok lépéseket tett annak érdekében, hogy vízumkorlátozást vezessenek be a Kongói Demokratikus Köztársaság tisztviselőire” – mondta John Blinken amerikai külügyminiszter.”
      .
      Most mi van ???

    2. Teljesen egyértelmű, hogy ez most azért van, mert Kína óvatosan viszonyult a konfliktushoz.
      Az USA most kétfrontos harcba kezdett, amibe Hitler is belebukott, remélem az USA is így jár.
      Első lépésként Kína majd fegyverekkel is támogatni fogja Putyint.
      A két ország egymásra utaltságát erősítette meg most Biden.
      Ezek szerint nemcsak Putyint, hanem Bident is dilettánsok veszik körül.

  5. A Vg.hu-ról:
    „Zelenszkij ezúttal megpendítette, hogy Kijev készen áll megvitatni a Krím és a kelet-donbaszi régió státuszát egy tűzszünet után, valamint tárgyalna a biztonsági garanciák biztosítása felé tett lépésekről is.
    Kiszivárgott továbbá egy összesítés is a békeszerződés állítólagos pontjairól – ebben már szerepelt a Krím és az elcsatolt területek kérdése, de csak mint erősen vitás pont. A Kreml csak részben ismerte el valósnak a dokumentumot.”
    Ez csak figyelemelterelés, vagy mégis változik az ukrán álláspont?
    De mi lehet a változás oka akkor, amikor ömlik hozzájuk a Nyugati fegyver, zsoldosok ezrei, és Északon kezdik visszafoglalni a kisebb városokat. Tehát ez egy paradoxon, mert amíg rosszabbul álltak, addig hallani sem akartak a Krímről és Donbasszról, amikor meg jobban állnak, engedményt tennének?
    A hátteret nem ismerjük….még.

    1. Analóg a donbasszi tűzszünetekkel, IDŐHÚZÁSra, míg feltöltik a 3 napos készleteket. Amiket az orosz félről prezentálnak, sorban kiderül, saját magukról szól, tehát ez a 3 napos készlettel is így lehet. Mert aki tonnaszám oszt élelmet a lakósságnak, arról nehéz elhinni, hogy neki nem maradt.
      A külföldi lelépett zsoldosok is azt nyilatkozták, marék lőszerrel küldték volna őket harcba, leharcolt fegyverrel.

  6. https://www-unz-com.translate.goog/proberts/why-the-west-hates-putin/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

    Miért utálja a Nyugat Putyint?
    Paul Craig Roberts • 2022. március 22

    Putyin a régi értelemben vett liberális, ami Nyugaton már nem létezik. Hisz a törvények és megállapodások hálózatának fenntartásában, amely a vitákat diplomáciai úton, nem pedig erőszakkal oldja meg. Úgy véli, hogy a kormánynak az embereket kell szolgálnia, nem pedig az elit gazdasági érdekeit. Úgy véli, hogy a vallás a társadalmi egység fontos eleme, és fenntartja az erkölcsi magatartást, amelytől a társadalom függ.

    A Nyugat különböző rétegekből áll. Az egyszerű emberek, akik képtelenek önállóan gondolkodni, utálják Putyint, mert nézik a CNN-t és a Fox News-t, hallgatják az NPR-t, olvassák a NY Times-t, és átmosták őket a háborús propaganda narratívájával. A patrióta konzervatívok közöttük utálják Putyint, mert kormányuk ezt teszi, és a zászló lengetése ezzel mutatja meg hazaszeretetüket. Amikor meghallják, hogy az amerikai elnök „háborús bűnösnek”, „gyilkos diktátornak” és „tiszta gengszternek” nevezi Oroszország elnökét, ugyanezt teszik.
    A hétköznapi emberek magukba szívtak egy narratívát. A gyűlölet azokból származik, akik felépítették a narratívát. A nyugati értelmiségi osztály azt utálja Putyinban, hogy hisz a nemzeti szuverenitásban. Nyugaton a nemzeti szuverenitást a náci Németországhoz kötik. A nyugati politikusok – Trump és Marine LePen kivételével – elkötelezettek a határok megnyitása mellett. Az európai országok megengedték, sőt bátorították, hogy határaikat áthágják a nem asszimiláló bevándorlók. Ugyanez vonatkozik az Egyesült Államokra és Kanadára is. Valójában az amerikai liberálisok az Egyesült Államok határainak védelmét a bevándorló-megszállókkal szemben a polgári jogok megsértésének és az emberiség elleni bűncselekménynek tartják. Putyin orosz szuverenitás védelme az oka annak, hogy Hillary Clinton „új Hitlernek” bélyegezte őt.

    Putyin útjában áll Washington hegemóniájának és globalizmusának. Oroszország Kínával és Ázsia nagy részével szövetségese azt jelenti, hogy Washington hegemón és globalista menetrendje lehetetlen. Washington eltávolítani kívánja Oroszországot mint korlátozást Washington napirendjéről.

    Az egyetlen dolog, amit Oroszország helyesen tett, az az, hogy működő hadsereget hozott létre, amivel a Nyugat nem rendelkezik. Ukrajna lehetőség volt Oroszország számára a Nyugat megfélemlítésére és a provokációk leállítására. De Oroszország, aki mindig is a nyugati elfogadásra törekedett, elszalasztotta a lehetőséget. Oroszországnak sikerül megmentenie a donbászi oroszokat, de további provokációkra számíthat. Az oroszok elleni gyűlölet, amelyet a Nyugat sajtóintézményei keltettek a nyugati lakosságban, garantálja, hogy az emberek nem korlátozzák a nyugati kormányokat.

    Az orosz hadsereg által Ukrajnában felfedezett, az Egyesült Államok által finanszírozott bioháborús laboratóriumok sorozatát Victoria Nuland amerikai külügyminiszter-helyettes elismerte a kongresszus előtti vallomásában.

    Ezek csak részletek, el kell olvasni az egészet.

    1. Mici 2022-03-22 – 22:53

      T. Mici!Röviden és tömören zanzásítva kiemelten, két mondatban ez a lényeg az egészben:
      „Putyin útjában áll Washington hegemóniájának és globalizmusának. Oroszország Kínával és Ázsia nagy részének szövetségével azt jelenti, hogy Washington hegemón és globalista menetrendje lehetetlen. Washington eltávolítani kívánja Oroszországot mint korlátozást Washington terveiért.”

      1. Egyetértek! – nekem is ez jött le.
        Ugyanakkor a köztes szöveg is érdekes volt a számomra, hogyan lehet manipulálni milliókat, hogy észre sem veszik, meg vannak vezetve.
        Köszönöm a görög linkeket, nagyon érdekesek voltak.

  7. Ukrajnában csak proxy-háború zajlik, azaz a hadviselő felek azt nem a valós csatatéren vívják egymással. Ukrajnát beáldozták ennek a játék érdekében. Nem lehet kétségünk, hogy a harmadik világháború megkezdődött. – Bogár László közgazdász osztotta meg gondolatait az orosz-ukrán háborúról.
    – Újévi interjúnkban egy nagyon drámai 2022-es évet vázolt fel. Sajnos úgy néz ki hamar igaza lett.
    – Mindaz, amit akkor feltételeztem az a dolgok logikus következménye. A háború kitörése igazolja, hogy sötétebb energiák kavarognak, mint amiket korábban bármikor is feltételeztünk. Egyértelmű, hogy világunkban a narratívák globális háborúja zajlik. A különböző erők, nagyhatalmak egy saját cél szerinti „valóságot” gyártottak le, amelyeket óriási médiagépezetekkel vertek bele az emberek fejébe.

    Sajnos sejthető volt, hogy ezek az összeegyeztethetetlen világképek és fogalmi különbözőségek előbb-utóbb valóságos, véres összecsapásokhoz fognak vezetni.

    – A narratívák háborújában vagyunk ezek szerint?
    – Igen, a háborús események elbeszélhetetlenségének a csapdájában vagyunk. Minden fél mást mond. Ráadásul az „orosz-ukrán háborúról” beszélünk, holott mindennek vannak jóval mélyebb rétegei is, melyek a konfliktus igazi lényegét adják.

    – Mire gondol pontosan?

    – Arra, hogy az agonizáló Amerikai Birodalom az elmúlt évtizedekben mindent megtett annak érdekében, hogy Európa, Oroszország és Kína együttműködését megakadályozza.

    Ezzel ugyanis létrejöhetett volna egy eurázsiai komplex rendszer, amely letaszítaná a világ vezető pozíciójából.

    – A háborús konfliktus Amerika érdekeit szolgálja?
    – Egyértelműen. Számára az az érdek, hogy két riválisa, Európa és Oroszország együttműködése meghiúsuljon. Úgy néz ki ez évtizedekre megtörténhet. Ennek elérése érdekében az Amerikai Birodalom provokál, folyamatosan feszültségeket hoz létre a különböző országok között. Az oszd meg és uralkodj elvét követik ma is.

    Mindehhez azt is hozzáteszem, hogy egy évszázadon belül immár harmadszor próbál egy német-orosz háborút kirobbantani, mivel fő ellenségét, Kínát csak akkor tudja legyőzni, ha riválisai – az európai államok és Oroszország – egymással civakodnak, és egy újabb „vasfüggöny” ereszkedik a térségre.

    – Ehhez a játszmához kellett a Nyugat felé kacsingató ukrán politikai elit?

    – Igen, végül pedig a konfliktust is ott – kelet és nyugat határán – robbantották ki, mert az volt a legkézenfekvőbb. De ne tévesszen meg senkit ez egy proxy-háború, azaz a hadviselő felek azt nem a valós csatatéren vívják egymással. Ukrajnát beáldozták ennek a játéknak az érdekében. Az igazi ellentététek máshol gyökereznek.

    A média-terrorral ma már mindent el lehet érni, mindent el lehet hitetni az emberekkel, ezért van az, hogy senki nem foglalkozik azzal, hogy az egész háború kiprovokálója és egyszemélyes nyertese Amerika.

    – Európa fegyverkezni fog és megveszi a palagázt, pont azt, aminek az európai politika évtizedekig ellen tudott állni.
    – Pontosan! Egyértelmű, hogy Amerika a saját céljait nézi, nem érdekli az, hogy az Oroszország ellen meghozott szankciókba Európa is beleroppan. Joe Bidennek volt is egy elszólása, miszerint nem érdekli, hogy Európának milyen károkat hoznak a szankciók, ő akkor is véghez fogja vinni őket. Ehhez nem kell különösebb kommentár:

    Európa összeomolhat, mert ez is az ő céljukat szolgálja.

    Egy háborúban mindenki veszít: Oroszország, Ukrajna és az egész Európai Unió. – Csak az Amerikai Birodalomnak kedvez ez a kialakult helyzet. Láttunk más hasonlót az első és második világháború néven futó projektek esetében is.

    – Ha ennek a háborúnak a nyertese Amerika, akkor az oroszok óriási stratégiai hibát vétettek annak megindításával.
    – Engem is megdöbbentett, hogy az orosz vezetés ilyen rövidlátónak bizonyult és nem látták előre, hogy ezzel a nyílt háborúval, éppen a legfőbb ellenfelük, az Amerikai Birodalom stratégiai céljait valósítják meg.

    Ez a felismerés még számomra is elég megrázó, mert még inkább megmutatja a sötét erők manipulatív erejét – azt, amely már kétszer romba döntötte az európai kontinenst.

    Most pedig ismét itt van és az ajtónkon kopogtat.

    – Ez akkor már a harmadik világháború?
    – Nem lehet kétségünk efelől. Az első és második világháborút sem nevezték egy darabig világháborúnak. Mindig egy kis helyi konfliktusként kezdődött és aztán szép lassan belerángatták az egész világot. Sajnos esélyes, hogy most is ez a forgatókönyv lép életbe.

    Mivel az ukrán-orosz háború mélyebb szintje nem csupán a két ország konfliktusa, így a helyzet eszkalációja félő, hogy elkerülhetetlen.

    A globális narratíva könnyen szélsőségessé válhat. 1914-ben is vitték a transzparenseket, hogy „éljen a háború!”. Most is vannak olyan európai politikusok, akik a hadakozást választanák. Ha az európai népek között ilyen szellemi szint uralkodik el, akkor mély fájdalommal, de csak azt tudom mondani, hogy nem is olyan kár érte.

    Háborúval fogjuk megsemmisíteni önmagukat, ha nem vagyunk elég óvatosak.

    Amit tehetünk, hogy megismerjük és megértjük a dolgok mozgatórugóját és azok alapján cselekszünk.

    Forrás: Vasárnap/Tóth Gábor

    2022. 03. 13.

    1. Minden jel arra mutat, hogy döntésre viszik a dolgot a világ önző, parazita, pszichopata urai, (itt nem csak az USA Vállalatra gondolok…hanem…) de ezúttal a játék végét jelentő végleges „eredménnyel”.Ezek az urak alapjaiban nincsenek tisztában azzal, hogy ezután nincs tovább, vége a játéknak örökre mindenki számára, az újrakezdés lehetősége nélkül.Nincs az az atombunker és ember amiben és aki 100-200 évet le tud élni a föld alatt vakondok módjára, míg újra kidughatná a fejét a napfényre.

      „Románia 30 millió radioaktív sugárzás elleni tablettát oszt ki” -minek???-kalmopirin helyett???
      Remélem rajta lesz a figyelmeztető szöveg:-Alkalmazását beszélje meg orvosával, gyógyszerészével-
      Haláli jó üzlet lesz, csak nem tudni hogy kinek…

      https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/world/romania-is-handing-out-30-million-anti-radiation-pills?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

      1. Kiegészítés az előbbihez:
        „Az EU is készleteket hoz létre jódtablettákból és CRBN fenyegetés elleni védelmi felszerelésekből”
        https://www-defencenet-gr.translate.goog/asfaleia/diethnis-asfaleia/917390_ft-i-ee-dimioyrgei-apothemata-hapion-iodioy-kai-prostateytikoy?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
        *************************************
        Miheztartás végett előre megmondják:
        „N. Peshkov: „Ha Oroszország léte veszélybe kerül, atomfegyvereket fognak használni”
        https://www-defencenet-gr.translate.goog/asfaleia/diethnis-asfaleia/917391_npeskof-apeilithei-i-yparxi-tis-rosias-tha-ginei-hrisi-pyrinikon?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

      1. Sok tényszerű megállapítások vannak a Bogár L. elemzésben, ugyanakkor hiányzik belőle a
        folyamat történetisége ! A napjainkban folyó militarista politika , a szocialista világrendszer
        szétverésével lépett egy háborús szintre. Ne tévesszen meg senkit, a kapitalista rendszervál-
        tások „csak átmeneti szünetek voltak a helyi háborúk színházában.” A mélyben folytatódtak az
        „eszmék nemzetközi küzdőterén, a hidegháborús retorikák ,” mivel a véres háborúk, egy szűk
        uralkodói körnek MINDIG IS A LEGZSÍROSABB ÜZLETEK VOLTAK , és ma is azok .
        ( Legismertebb formája , a Rotschildok kettős hitelezése a nagy európai háborúkban. …Ma sincs
        másképpen, hiszen ez a pénzügyi manipuláció az „érinthetetlen ” svájci bankok napi gyakor-
        latai közé tartozik. Az előző 30 évben már nemzetközivé vált, de a központban maradt a Zürich-i régió.)
        …. Magyar téma: Bogár László a rendszerváltó kormány államtitkára volt, közeli munkatársa Antal J. -nek . Amikor a VSZ megszüntetését indítványozták a magyar vezetők,
        akkor kellett volna a cikkben idézett gondolatokat szem előtt tartani ! De akkor a magyar po-
        litikát a : kommunistázások és a tovarisi konyec jelszavak minősítették ! … A szellem azokban
        az években szabadult ki a palackból ! Ők már akkor is ismerték a Z. Brezsinszkij-i „héja ”
        gondolatokat, tudtak a Fukujama ” Civilizációk és kulturák harca ” programokról, és lehetett
        látni a MAGÁNTULAJDON OKOZTA VISZÁLYOKAT , AZ ELIDEGENÜLÉS VÉGLEGES/VÉGZETES
        folyamatának csíráit !! … Azt nem állítom hogy rossz szándék vezette őket, azt viszont igen:
        gyerekesen naívak voltak , Antallal együtt !! ….Az én olvasatomban is az USA vezetése és a
        mögöttük álló oligarchák az elsődlegesen felelősek a szemünk előtt zajló EURÓPAI HÁBORÚ-
        KÉRT ! Az oroszok és ukránok VÉRES TESTVÉRHARCOT VÍVNAK ! Sok jel mutat arra: ” ez a
        harc lesz a végső ?!” …EZ A FÖLDI ÉLET VÉGÉT IS JELENTHETI ! … CSAK A BÉKE A KIVE-
        ZETŐ ÚT EBBŐL A HÁBORÚS HELYZETBŐL . Ennek előfeltétele: a militarista politika megszűn-
        tetése, a fegyverkezési verseny helyett: NÉPJÓLÉT BIZTOSÍTÁSA A BÉKÉS ÉPÍTŐMUNKÁVAL!!
        ( A nato megszüntetése, az amcsi csapatok – békésen – térjenek vissza a földrészükre . Ala-
        kítsuk meg az Eurázsiai Szövetséget ….. háborúk nélkül ! )………….

  8. Nem megerősített hírek szerint Mariupolt 14 ezer AZOV-os védte. Mára 7 ezren maradtak.
    Ez még mindig sok, de egyszer csak elfogynak.

  9. Megkezdődni látszik az utolsó orosz támadás Kijev ellen: a videón egy orosz konvoj látható, amely BMP-2 és T-80BVM páncélozott harckocsikkal érkezik a kijevi régióba.

    Az oroszok három további ukrán Szu-27-es vadászgépet is lelőttek Poltava közelében, egy Szu-25-ös közeli támogató repülőgépet az antonovi Gostomel repülőtéren és két Mi-24-es helikoptert Makarov térségében.

    Az oroszok a Dnyeper tengely felől (a folyó átfolyik az ukrán fővároson) vonulnak be Kijevbe, ahol a nagy falanszter keletre, a folyótól nyugatra pedig egy kisebb, mind Fehéroroszországból ered.

    A lépést Merkel korábbi katonai tanácsadója, Erich Vad tábornok is megerősítette: „A következő néhány órában az orosz katonai erőfeszítések Kijevre összpontosulnak” – mondta.

    Utóbbi a ZDF-nek nyilatkozva eloszlatta a görög kormánypárti média mítoszait és az „elemzők” többségének vicceit, hangsúlyozva, hogy „Először is, az oroszok nagyon biztonságban érzik magukat, és nem okoz gondot a gyors előrejutás, másodszor, nekik más a helyzet. taktikát, mint gondolták.” a nyugatiak, harmadszor pedig már nincs aktív ukrán légierő”.

    Erich Vad nyugalmazott Bundeswehr tábornok, aki 2006 és 2013 között Angela Merkel német kancellár katonapolitikai tanácsadójaként szolgált.

    „Oroszország stratégiája az ukrajnai háborúban az, hogy bekerítse Ukrajna nagy városi központjait, és sok menekültet hagyjon ki. „Sokan nem tudnak és nem is akarnak elmenni” – mondta az oroszul beszélő lakosokra utalva. Ez egy nagyon nehéz helyzet.

    Az orosz taktikára utalva azt mondta: „Az oroszok szelektíven mennek ezekbe a városokba, hogy semlegesítsék a fontos kormányzati épületeket és a katonai infrastruktúrát. Nem mennek megérteni őket. Ez az oroszok stratégiája, amivel elhúzzák az idejüket.

    „Játszanak az idővel, mert ki akarják „kiszárítani” ezeket a csapdába esett városközpontokat a jelenlegi kormányzati struktúrákból.”

    Arra a kérdésre, hogy „miért nem haladt előre a Kijevtől 64 km-re lévő orosz katonai konvoj” (egy hét után az „üzemanyag- és élelmiszerhiányról” szóló vicceket nem hallották a görög és nyugati „elemzők”).

    – A menet nem akadt el – magyarázta Wadd. „Valóban láthatja, hogy az oroszok nagyon biztonságban érzik magukat. Nincs ukrán légierő, és a bizonyíték az, hogy az ukránoknak nincs módjuk eltüntetni ezt a katonai szempontból nevetségesnek tűnő célpontot. Ezért érzik magukat biztonságban az oroszok, és ott „parkoltak le”.

    De az elkövetkező napokban a Kijev felé irányuló akció jelentősen meg fog erősödni. Ez pedig nagyon nehéz helyzetbe kerül az ukránok számára, akik bátran védekeznek. – Nehéz lesz elviselniük.

    Google hírek logója
    Kövesse a defencenet.gr-t a Google Hírekben, és értesüljön elsőként az összes hírről
    Instagram Feliratkozás gombEgy fotó ezer szónál: Kövesd a defencenet.gr-t az Instagramon, hogy „lásd” a valós tényeket a védelem és a biztonság területén
    Youtube feliratkozás gomb
    LÁSD MÉG
    További információ erről a forrásszövegrőlTovábbi fordítási információhoz forrásszöveg szükséges
    Visszajelzés küldése
    Oldalsó panelek

Hozzászólás a(z) 78sansz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com