Se Cola, se hamburger, de pestis és kolera sincs
Moszkva, 2022. március 9. szerda (MB)
Súlyos csapást mért az orosz népre Amerika. Megvonta tőle a Coca Colát, sőt még a Pepsit is, bezáratta a McDonald’s-ot, a Burger Kinget, és a Starbucksot. Az orosz gyomorra mért csapás kíméletlenségét mi sem bizonyítja jobban, hogy még a KFC és a Pizza Hut is lehúzta a rolót – számolt be róla a Magyar Békekör tudósítója.
Jaj mi lesz velünk – bolyong céltalanul a moszkvai és a szentpétervári utca embere, keresve önmagát. Aztán hazamegy enni.
Amerika fejébe vette, hogy hasánál fogva kényszeríti térdre az oroszt, legalább is azt, aki Colán és Hamburgeren nőtt fel. El is hiszi, hogy a dolog menni fog. Gőgössé tette a birodalmat a vadnyugat kincse. Biztosra veszi, nincs az a nép, mely meg tudna lenni nélküle. Hiszen ez maga Amerika! A Way of Life, a sine qua non! Fel sem fogja, hogy rajta kívül is lehet élet a világon. Gőg, arrogancia, kegygyakorlás a „másodrendűekkel”, a megvetett fajjal szemben, akiket akár ki is lehet irtani, hiszen csak oroszok – ugyebár. Kísérletet is tettek rá, de nem jött be, mert a kiszemelt célpont előbb lépett, mint ők. Ukrajnában harminc biológiai laboratóriumban foglalkoztak vírustenyésztéssel. Pestis, lépfene, tularémia, kolera és más halálos betegségek legvirulensebb kórokozóit tenyésztették. A tényre az orosz haderő derített fényt, és Victoria Nuland amerikai külügyminiszter-helyettes is kénytelen volt magyarázkodni egy bizottság előtt. Ukrajnában voltak amerikai biológiai létesítmények, sok mindennel foglalkoztak, s Washington mindent megtett, nehogy orosz kézbe kerüljenek – mondta. „Az egész világ szeretné tudni, hogy pontosan mit csináltak ott” – jelezte a Kreml szóvivője. Annyit máris tudni, hogy a biolaboratóriumok üzemeltetéséről a Pentagon kötött szerződést az ukrán féllel, megvalósításában pedig a DoD-hez kapcsolódó Black and Veatch vett részt.
Szerencsére a tervezett biológiai csapás súlyát mára csak Colában és hamburgerben lehet mérni.+++
A kormány engedélyezte NATO-erők Magyarországra települését
Budapest, 2022. március 10. csütörtök (MB)
A kormány engedélyezte NATO-erők Magyarországra települését és áthaladását területünkön és légterünkön – jelezte a Magyar Békekör csütörtökön.
A Magyar Közlönyben március 7-én megjelent határozat nem köti feltételhez, hogy NATO reagáló erőket telepítsenek Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyébe, valamint Pest megye Duna vonala és Fejér megye határvonala, továbbá Budapest Duna vonalától nyugatra eső területére.
A közvélemény előtt szemérmesen leplezett kormányhatározatot az ukrajnai válsággal összefüggő csapatmozgásokkal és nem konkretizált „egyéb feladatokkal” indokolták.
Az Orbán Viktor által aláírt jogi dokumentum megengedi, hogy hazánk területén keresztül az ukrán fegyveres erőknek szánt halálos eszközöket és platformokat szállítsanak más NATO-államokba. Ukrajnába történő közvetlen szállítását viszont nem engedélyezik. (A kormányfő csupán az utóbbiról szólt, de az előzőt elhallgatta a közvélemény elől.)
A Magyar Békekör emlékeztet arra, hogy Oroszország jelezte, hadban álló félnek tekintené azokat az államokat, amelyek beavatkoznak az orosz-ukrán konfliktusba. Magyarország közvetlenül ugyan nem avatkozott be, de a NATO-erők magyar földre telepítése arra utal, hogy a kormány nem tudott ellenállni a nyomásnak, hogy szövetségeseink Oroszországgal szembeni célokra használják ki hazánk területét. A Békekör arra is emlékeztet, hogy Oroszország Magyarországot is a „barátságtalan országok” listájára vette azért, mert az Európai Unió többi tagállamával szankciókat és embargókat foganatosított vele szemben.+++
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat teljes szövege olvasható: https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/854d68e77dd9473934ffc0ff24c558ea25527ac1/megtekintes
Lásd még: https://bekekor.wordpress.com/2022/03/05/semleges-magyarorszag-a-nato-ban-magyar-bekekor/

Kiadta: Magyar Békekör

Hasznos és érdekes oldal, most vadásztam:
„Dr. Sherri Tenpenny elmagyarázza, hogyan kezdenek el működni 3-6 hónapon belül az elnéptelenítő COVID-oltások”
https://forbiddenknowledgetv-net.translate.goog/dr-sherri-tenpenny-explains-how-the-depopulation-covid-vaccines-will-start-working-in-3-6-months/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu