A nagybirtok szocializálása

A Tanácsköztársaság

(idézet: A Magyar Tanácsköztársaság – Liptai Ervin)

 

A Forradalmi Kormányzótanács a termelőeszközök köztulajdonba vételére vonatkozó intézkedései között legutoljára adta ki a nagybirtokok szocializálásáról szóló rendeletét.

A népbiztosok egy része – mindenekelőtt Kun Béla – tisztában volt azzal, hogy Magyarországon, ahol a dolgozók legnagyobb százaléka a mezőgazdaságból él, a proletárdiktatúra kormányának nem lehet késedelmeskedni a nagybirtokok felszámolásáról szóló rendelet kiadásával. Kun Béla a Tanácsköztársaság kikiáltása után több alkalommal sürgette az agrárrendelet elkészítését.

Szovjet-Oroszország vezetői, akik aggódó figyelemmel kísérték a fiatal Magyar Tanácsköztársaság minden lépését, az oroszországi forradalom tapasztalatai alapján maguk is döntő fontosságúnak tartották, hogy a magyar proletárdiktatúra kormánya minél hamarabb döntsön a parasztság számára legfontosabb kérdésben: a földesúri nagybirtok kisajátításának ügyében.

Lenin Kun Béla figyelmét – még annak oroszországi tartózkodása alatt – többször felhívta arra, hogy egy olyan agrár jellegű országban, mint amilyen Magyarország is, a proletárforradalom nem győzedelmeskedhet, ha a munkásosztály harcában nem tudja maga mellé állítani a dolgozó parasztság millióit. Március 21-e után Lenin ezt a figyelmeztetést ismét Kun emlékezetébe idézte.

Március 23-án Lenin szikratávíró útján kapcsolatba lépett Kun Bélával. „… mindjárt a magyar forradalomról kapott első értesítés utáni napon szikratáviratot küldtem Budapestre, amelyben megkértem Kun Bélát, hogy jöjjön a készülékhez, olyan természetű kérdéseket tettem fel neki, hogy ellenőrizhessem, ő van-e ott …”³² – mondotta Lenin erről a beszélgetésről. Alpári Gyula, aki a beszélgetés folyamán Kun Béla mellett állt, később elmondta, mi volt az a kérdés, amit Lenin Kun személyazonosságának megállapítására feltett:

„Lenin: Mondja meg Kun elvtárs, miről beszélgettünk mi utoljára?

Kun: Sokszor beszélgettünk, mire gondol Lenin elvtárs?

Lenin: Azt mondja meg, miről beszélgettünk legutoljára.

Kun: Most nem emlékszem rá pontosan.

Lenin: Gondolkozzék: itt nálam, a Kremlben, közvetlenül, mielőtt elutazott volna Magyarországra.

Kun: Igen, most már emlékszem, Lenin elvtárs, a parasztkérdésről beszélt.”³³

Lenin tehát ezt a módot is felhasználta arra, hogy a Magyar Tanácsköztársaság vezetőit a parasztkérdés helyes megoldásának nagy fontosságára figyelmeztesse.

Leninen kívül más is felhívta a magyar tanácskormány figyelmét arra, hogy a földdekrétum kiadásával nem szabad késedelmeskedni. Bár a dokumentum nem maradt ránk, tudjuk, hogy a márciusi napokban Zinovjev, aki ekkor a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának elnöke volt, szintén küldött ilyen értelmű táviratot a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

A nagybirtokok társadalmi tulajdonba vételének kérdése több alkalommal szerepelt a Forradalmi Kormányzótanács értekezletein. Amíg a bankok, az üzemek stb. szocializálását kimondó rendeletek körül lényegesebb vita nem bontakozott ki, az agrárrendelet megfogalmazását a Kormányzótanács több ülésén a népbiztosok élénk vitája kísérte.

A viták középpontjában azonban nem az a kérdés állott, hogy felosszák-e a nagybirtokokat a falu nincstelenjei között vagy sem, hanem az, hogy a nagybirtokok köztulajdonba vétele milyen módon történjék. A Forradalmi Kormányzótanács szociáldemokrata és kommunista tagjai a proletárdiktatúra kikiáltásával egyaránt tárgytalannak tekintették a polgári demokratikus kormányzat által meghirdetett földreformrendelet végrehajtását. A Magyarországi Szocialista Párt vezetői csaknem kivétel nélkül egyetértettek azzal a felfogással, amelyet Magyar Lajos „Az Ember” március 25-i számában megjelent „Termelőszövetkezet vagy 10 hold?” című cikkében fogalmazott meg: „A magyar forradalom egyik legvégzetesebb hibája az volt, hogy eltűrte a földkérdésben a demagógiát, a reakciós demagógiát. Eltűrte, hogy kiadják azt a képtelen, lehetetlen, beteg és szocialistaellenes jelszót, hogy a földreform egyenlő értelmű a földosztással …”

Mivel magyarázható, hogy a Forradalmi Kormányzótanács olyan határozottan elvetette a földosztás gondolatát?

Mint minden marxista, a Tanácsköztársaság vezetői is tudatában voltak annak, hogy a nagybirtokok felosztása, a kisárutermelő parasztok számának növelése tartósan sem a társadalom fejlődését, sem a parasztok felemelkedését nem biztosíthatja.

Ezek a megfontolások késztették arra a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságát is, hogy az 1919 márciusában kiadott platformban határozottan leszögezze:

„A proletárdiktatúra semmiképpen sem vonhatja maga után a termelő- és közlekedési eszközök bármilyen felosztását, ellenkezőleg, célja az, hogy a termelést egyetlen egységes tervnek rendelje alá.

Az egész gazdaság szocializálásához vezető első lépések a következők: a termelést most irányító nagybankok apparátusának szocializálása; minden államkapitalista gazdasági szerv meghódítása oly módon, hogy azokat a proletariátus államhatalma veszi át; minden községi vállalat átvétele, a szindikátusokban és trösztökben egyesített termelési ágak szocializálása, valamint olyan termelési szakmák szocializálása is, amelyeknél a tőke koncentrációja és centralizációja ezt technikailag megengedi, a mezőgazdasági földbirtokok szocializálása és társadalmilag irányított mezőgazdasági üzemekké változtatása.” (Az én kiemelésem. – L. E.)³⁴

A Forradalmi Kormányzótanácsnak a nagybirtokok szocializálásáról szóló rendelete megfelelt az Internacionálé platformjának. Ma már tudjuk, hogy ezek az irányelvek hibásak voltak, amennyiben nem vették tekintetbe, hogy a mezőgazdaság kapitalista fejlődése a különböző országokban nem egyformán alakult, és hogy az agrárforradalom nem járhat ugyanazon az úton az elmaradottabb, feudális maradványokkal terhelt mezőgazdasággal bíró országokban, mint ott, ahol a mezőgazdaság kapitalista átalakulása következetesen végbement.

Az Internacionálé irányelvei, éppúgy mint a Forradalmi Kormányzótanács rendelete, azt a nemzetközi munkásmozgalomban elterjedt nézetet tükrözték, amely a paraszti földtulajdont egyértelműen a kapitalizmus gazdasági és politikai bázisának tekintette. E nézet a nagybirtokok felosztásában mindenekelőtt azt látta, hogy az a falusi proletárokat tulajdonossá, árutermelővé teszi, és így szembeállítja a munkásosztállyal. Nem különböztette meg a középparasztot a falusi burzsoáziától, nem számolt azzal, hogy a középparasztság milliói – ha a proletariátus vezető pártja helyes politikát folytat – a munkásosztály támaszai lehetnek a szocializmus felépítéséért folytatott harcban.

Ezeknek az álláspontoknak a helytelenségét 1919 márciusában még nem látta világosan a nemzetközi kommunista mozgalom legtöbb vezetője, így a magyar kommunisták sem. Többek között éppen a magyar proletárforradalom tapasztalatai kellettek ahhoz, hogy a III. Internacionálé második kongresszusa ebben a kérdésben módosítsa a korábbi felfogást.

A bolsevikok sem hallgatták el azt a föld népe előtt, hogy a paraszti kisbirtok képtelen az ország és a parasztság felemelkedését biztosítani. Erre a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt és után Lenin ismételten felhívta az oroszországi parasztság figyelmét: „… nem rázhatjuk le a kapitalizmus igáját, ha a mezőgazdasági munkások nem társasan, a legjobb gépek alkalmazásával és képzett mezőgazdászok vezetésével művelik meg a földet … a külön parcellákon folytatott egyéni gazdálkodás, még ha »szabad földön, szabad is a munka« – nem háríthatja el a borzalmas katasztrófát, az általános pusztulást, nem jelent menekvést.” – mondotta Lenin 1917 júniusában.³⁵

A Nagy Októberi Szocialista Forradalmat követő időszakban a nemzetközi munkásmozgalom sok vezetője – velük együtt a magyarországi proletárdiktatúra vezetői – abban a tényben, hogy a bolsevik párt elfogadta az egyenlősítő földosztás eszer programját, csupán visszavonulást, a kispolgári törekvéseknek tett engedményt láttak, s nem értették meg a lenini taktika mély demokratizmusát, rugalmasságát.

„Mi, bolsevikok elleneztük a föld szocializálásáról szóló törvényt. Mégis aláírtuk, mert nem akartunk a parasztság többségének akarata ellen cselekedni. A többség akarata számunkra mindig kötelező, s ezzel az akarattal szembefordulni – egyet jelent a forradalom elárulásával”³⁶ – Lenin így értékelte a bolsevik pártnak a földosztással kapcsolatos állásfoglalását.

A történelem a bolsevik párt politikáját igazolta. Az oroszországi proletariátusnak a szocialista forradalomban és a polgárháborúban aratott győzelme nem születhetett volna meg a földkérdés helyes megoldása, a bölcs lenini parasztpolitika nélkül.

A Forradalmi Kormányzótanács elhatározását az általános, elvi megfontolásokon túlmenően kétségkívül más tényezők is befolyásolták.

Az ország igen súlyos gazdasági helyzetében számításba vették azt, hogy a nagybirtokok felosztása a termelés elkerülhetetlen visszaeséséhez vezet, s összehasonlíthatatlanul nehezebbé teszi a városi dolgozók és a hadsereg ellátását, mintha a mezőgazdasági termékek összegyűjtése az állami irányítás alatt álló mezőgazdasági nagyüzemekre támaszkodhat. Az Oroszországban járt kommunisták tapasztalták, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat követő első időkben milyen hallatlan nehézségekkel kellett a szovjet államnak megküzdenie. Az állami gabonabegyűjtés Oroszországban az 1917. augusztus 1-től 1918. augusztus 1-ig terjedő egy esztendőben mindössze kb. 30 millió pud (4 800 000 mázsa) gabonát eredményezett.³⁷ (Bár a körülmények lényegesen eltérőek voltak, összehasonlításképpen megjegyezzük, hogy ez csupán 4,5-szer volt nagyobb annál a mennyiségnél, amennyi gabonát Budapestre az 1919. január 1-ét követő 6 és fél hónap alatt felszállítottak. 1919. január 1-június 19-e között Budapestre 1 071 356 mázsa gabonát hoztak fel.)

A Magyar Tanácsköztársaság vezetőinek a földkérdéssel kapcsolatos álláspontját kétségkívül befolyásolta az agrárproletariátus egy része körében 1919 elején kibontakozó, a nagybirtokoknak szövetkezeti kezelésbe vételére irányuló mozgalom is. Ezt a mozgalmat egyesek egyértelműen annak bizonyítékaként fogták fel, hogy az agrárproletariátus maga is a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek létrehozását kívánja a földosztás helyett. Ezt a meggyőződésüket megerősítették a földmunkásság olyan megnyilvánulásai, mint a szentesieké, akik felüzentek Budapestre, hogy nem földosztás kell, hanem a Duna-Tisza-csatorna munkálatait kell megkezdeni.

Az elmondottak – egyéb tényezők mellett – érthetővé teszik a tanácskormány állásfoglalását, de nem változtatnak azon a tényen, hogy súlyos hibát követett el, amikor az elmélethez doktrinér módon ragaszkodva, a földről szóló rendelet megalkotásánál nem vette figyelembe a parasztság túlnyomó részének hangulatát.

A Forradalmi Kormányzótanács nemcsak a között a két lehetőség között választhatott, hogy vagy folytatja a polgári demokratikus kormány földreformját, vagy pedig minden nagybirtokon termelőszövetkezetet hoz létre. Ott, ahol – mint Somogyban és másutt – a parasztság (mindenekelőtt a cselédség) nagy része a szövetkezetek mellett foglalt állást, természetesen helyes volt a nagybirtokok kollektív gazdaságokká való alakítása. Egyebütt azonban, a nagybirtokok egy részén kollektív mintagazdaságot létesítve, a föld nagyobb részének felosztásával a szegényparasztság hatalmas tömegeit lehetett volna még érdekeltebbé tenni a proletárdiktatúra megvédésében.

Egy ilyen intézkedés a középparasztság számára is megnyugtató bizonyítékául szolgálhatott volna annak, hogy a proletárdiktatúra nem akarja elvenni tőle a földet.

A nagybirtokok kisajátításáról szóló rendelet első tervezetét Hamburger, a Földművelésügyi Népbiztosság vezetője, a Kormányzótanács március 27-i ülésén ismertette. A tervezet szövege a következő volt:

„1. Magyarország földje a dolgozók társadalmáé, aki nem dolgozik, annak a földhöz semmi köze.

2. Minden közép- és nagybirtokot, minden tartozékával, élő és holt felszerelésével, mezőgazdasági ipari üzemeivel együtt, minden térítés nélkül a proletárállam vesz át. A felszereléshez tartozik az egyévi megműveléshez szükséges forgótőke is.
3. A kisbirtokosok földjéhez a proletárállam nem nyúl, ezek földjükkel ezután is éppúgy rendelkezhetnek, mint eddig.
4. A közhasználatba vett földbirtokok vagy azok felszerelése nem osztható fel.
5. A közhasználatba vett közép- és nagybirtokokat a földművelő mezőgazdasági proletárság szövetkezetben fogja megművelni.
6. Ezt a rendeletet a Földművelésügyi Népbiztosság hajtja végre.”³⁸

A tervezet felett élénk vita bontakozott ki. Azzal mindenki egyetértett, hogy a nagybirtokokat kárpótlás nélkül kell kisajátítani. A vita tulajdonképpen két kérdés körül folyt: mikor adja ki a Kormányzótanács a földtörvényt, és mi legyen a föld tulajdonjogával.

Vántus tiltakozott az ellen, hogy a földről szóló törvényt sürgősen kiadják, mert, mint mondotta, ezzel a termést tennék kockára. Azt javasolta, hogy a földről szóló rendeletet csak a tanácskongresszus után adják ki.

Kun a dekrétum haladéktalan kiadását sürgette. „Tessék a forradalmat keresztülvinni következetesen az agrárterületen is” – mondotta. Követelte, hogy a végleges rendelettervezetet már a következő napon vitassa meg a Kormányzótanács. A népbiztosok többsége szintén a kérdés sürgős eldöntése mellett állt ki.

A nagyobbik problémát az jelentette, hogy milyen álláspontot foglaljanak el a föld tulajdonjogával kapcsolatban? Elvileg a Forradalmi Kormányzótanács minden tagja a föld magántulajdonának megszüntetését tartotta szükségesnek. Ez a marxista program egyik alapvető követelése volt. A földről szóló lenini dekrétum is kimondotta, hogy a föld magántulajdona örökre megszűnik, hogy minden föld – a parasztoké is – az egész nép tulajdonává válik, és a rajtuk dolgozók használatába megy át.

Kun amellett foglalt állást, hogy a Kormányzótanács is mondja ki a föld köztulajdonba vételét, a föld használati jogát pedig későbbi intézkedésekkel szabályozzák. Varga is szükségesnek látta, hogy a föld magántulajdonát megszüntessék, de a középparasztság megnyugtatása miatt kívánatosnak tartotta annak kimondását, hogy a megélhetéshez szükséges föld továbbra is a korábbi tulajdonosok birtokában marad. Velük szemben többen hangoztatták, hogy ha minden földet köztulajdonba vesznek, az a parasztság nagy tömegeit szembeállítja a proletárdiktatúrával.

A vita során Kun hangsúlyozta: nem elegendő, ha a parasztság nem fordul a proletárdiktatúra ellen és semleges magatartást tanúsít, hanem a forradalom mellé kell állítani a parasztságot. Azt azonban ő sem mondotta meg, hogy a szóban forgó rendeletnek miként kell szolgálnia ezt a forradalmasítást.

Végül a tervezetet azzal vették le a napirendről, hogy a Földművelésügyi Népbiztosság március 28-ára új javaslatot terjeszt a Kormányzótanács elé.

Bármennyire is sürgősnek tartották egyes népbiztosok a földről szóló dekrétum kiadását, azt még a március 28-i kormányzótanácsi ülésen sem tudták végleges formába önteni. Mivel az újabb tervezettel szemben is kifogások hangzottak el, a Kormányzótanács Rónai Zoltán igazságügyi népbiztost és Hamburger Jenőt bízta meg a rendelet végleges kidolgozásával.

A napok teltek, a parasztság pedig egyre nyugtalanabb lett. Az ország egyes részein a birtokos parasztok között rémhírek terjedtek el arról, hogy a proletárdiktatúra el akarja tőlük venni a földjüket. A bizonytalanság kihatott a föld megművelésére is: a parasztok sok helyen nem folytatták a tavaszi munkákat, mert nem tudták, hogy kié lesz a föld, amelyen dolgoznak. Egyes községekben a nyugtalanság igen magas fokra hágott, s a központi szerveknek táviratilag kellett a parasztokat biztosítani arról, hogy senki sem nyúl a földjükhöz, így történt ez például Nagykulacson, ahol, miután a távirat megnyugtató szövegét a parasztok tudomására hozták, azok nagy csoportokban összegyűltek az utcán és elégedetten tárgyalták az eseményt.

A földkérdés rendezésének elhúzódása nagy nyugtalanságot okozott azokon a kevés termőfölddel rendelkező vidékeken is, ahonnan a férfiak évente rendszeresen távoli nagybirtokokra mentek el dolgozni, hogy a családjuk élelmét megkeressék. „… a Mátra-vidéken rendkívül izgatott a hangulat. Tízezrével állnak az emberek munka nélkül, csupa napszámosok, akik azelőtt ilyenkor az Alföldre szegődtek el munkára. Egyetlen egy reménység tartja bennük a lelket és ez az, hogy a föld birtokbavétele minél hamarabb meg fog történni” – jelentette március 26-án a Kormányzótanács egri sajtómegbízottja.³⁹

Ez a helyzet arra késztette a Tanácsköztársaság vezetőit, hogy még a földről szóló törvény jóváhagyása előtt kiadjanak egy bizalmas rendeletet, amely szerint ott, ahol a szegényparasztság erőteljesen követeli, korlátozott földosztás hajtható végre.

„Ahol a munkafelesleggel rendelkezők kis része egyéni kisajátítást akar, kivételesen, ha a termés biztosítása és a földmunkások megnyugtatása másképpen nem lehetséges, meg lehet ezt engedni azon esetben,

ha az illetőnek van megfelelő felszerelése és vetőmagja, amellyel a kisajátított földet megművelheti.

Az ilyen kihasításnál azonban ügyelni kell arra, hogy egy családnak a szántóföldje a kihasított darabbal együtt öt magyar holdnál, rétje pedig az egy magyar holdnál nagyobb ne legyen …

Olyan földmunkás családoknál, kiknek nincs házhelyük, a községben, avagy annak közvetlen közelében kihasítható egy magyar holdnál nem nagyobb házhely és házikert terület. Ipari munkásoknak, tisztviselőknek és egyáltalán mindenkinek, aki mezőgazdasági munkával általában nem foglalkozik ugyan, de fő foglalkozása megengedi, hogy családjával házi szükséglet céljára termeljen, kiadható családonként legfeljebb 400 négyszögölet kitevő terület” – hangoztatta egyebek között a rendelet.⁴⁰

Ennek alapján számos községben osztottak földet, illetőleg szentesítették a helyi kezdeményezésre korábban megtörtént földosztást. Különösen Békés, Hajdú és Heves megye területén juttatták ily módon földhöz a szegényparasztság egy részét.

Április 4-én végre megjelent a közép- és nagybirtokok szocializálásáról szóló rendelet:

„1. Magyarország földje a dolgozók társadalmáé. Aki nem dolgozik, annak tulajdonában föld nem maradhat.

2. Minden közép- és nagybirtok, minden tartozékával, élő és holt felszerelésével, valamint mezőgazdasági ipari üzemeivel együtt minden megváltás nélkül a proletárállam tulajdonába megy át.
3. A kis- és törpebirtok a hozzátartozó házzal és melléképületekkel együtt továbbra is megmarad az eddigi magántulajdonban. Hogy mely birtoktestek minősítendők kis- vagy középbirtoknak, azt a helyi viszonyok figyelembevételével mindenkor a Földművelésügyi Népbiztosság határozza meg.
4. Sem a köztulajdonba átvett földbirtokok, sem azoknak felszerelése egyesek vagy csoportok között nem oszthatók fel.
5. A köztulajdonba átvett földbirtokok szövetkezeti kezelésre a földet művelő mezőgazdasági proletárságnak adatnak át. Ilyen termelőszövetkezeteknek tagja lehet minden 16 éven felüli férfi és nő, aki a termelésben megfelelő számú munkanappal részt vesz. A jövedelemben mindenki a végzett munka arányában részesedik.
6. A szövetkezetekről később kiadandó rendelet fog intézkedni.
7. A nagy- és kisgazdaságok termelésének irányítója a Földművelésügyi Népbiztosság, ellenőrzői a helyi tanácsok.
8. Ez a rendelet kihirdetésének napján lép életbe.”⁴¹

A munkásosztály állama a nagybirtokok szocializálásával egy évezredes perben szolgáltatott igazságot. Azoktól vették el a földet, akiknek verítéke azt sohasem öntözte, akiknek dologtalan jóléte milliók embertelen kizsákmányolásából, nyomorából fakadt. A nagybirtokosok osztálya, amely magát oly nagy előszeretettel nevezte „nemzetfenntartónak”, korlátlan önzésével és szűklátókörűségével már évszázadok óta az ország fejlődésének legnagyobb akadályozója volt. Réges-régen elmúltak azok az idők, amikor a földesurak kiváltságaikat még azzal indokolhatták, hogy ők védelmezik az ország szabadságát. A latifundiumok urainak nagy része éppen az ország szabadságának elárulása, az osztrák hódítóknak a magyar nép ellen tett szolgálataiért kapta birtokát. A Tanácsköztársaság azokat tette a föld urává, akik addig csak nyomorult páriái voltak, akiknek az a szó, hogy birtok, csupán látástól vakulásig tartó kegyetlen munkát, kiszolgáltatottságot, kiúttalan nincstelenséget jelentett. „Ezek a földek csak görnyedésre tanították az emberi derekakat eddig. Görnyedett, aki rajta dolgozott, görnyedett az alázat, a cseléd, a megalázkodás, a sanda bűn. Ezentúl arra is megtanítja a föld a dolgozókat, hogyan kell a derekukat kiegyenesíteni. Öntudatos, megelégedett, bátor embert nevel a föld az ő gyermekeiből”- írta Krúdy Gyula, akit Móriczhoz hasonlóan magával ragadott a földeken lezajló forradalmi átalakulás.

A Forradalmi Kormányzótanács rendelete a föld tulajdonjogának vitatott kérdését felemás módon, ellentmondásosan oldotta meg. Míg első paragrafusában a föld szocializálását mondotta ki, annak leszögezésével, hogy az ország földje a „dolgozók társadalmáé”, a továbbiakban elismerte a kis- és középbirtok magántulajdonát. Az elvi következetlenség ellenére, vitathatatlanul helyes volt az, hogy a dolgozó parasztság birtokát magántulajdonban hagyták meg. Ha a rendelet ebben a kérdésben másként foglalt volna állást, az ellenforradalmi agitáció – amelynek egyik legfőbb eszköze éppen annak hangoztatása volt, hogy a tanácskormány elveszi a parasztok földjeit – termékeny talajra találva, a proletárdiktatúra elleni aktív ellenállásra mozgósította volna a parasztság széles tömegeit.

A rendelet megjelenése a parasztságot megnyugtatta: a kis- és középbirtokos parasztok nagy része elégedetten vette tudomásul, hogy továbbra is zavartalanul megmaradhat földje birtokában.

Nem szűnt meg azonban a középparasztság jelentékeny rétegeinek izgatottsága. Mivel a rendelet nem határozta meg a középbirtok felső határát, továbbra is bizonytalanok voltak abban, hogy megmarad-e a földjük vagy sem. Április 6-án a debreceni gazdák viharos hangulatú gyűlésen tárgyalták, hogy mennyi földet hagynak meg. Csak nehezen sikerült az izgatott parasztokat lecsillapítani és megnyugtatni azzal, hogy annak, aki a földjét maga műveli, semmi félnivalója nincs. Hasonló események játszódtak le az ország más részein is. Az ország nyugati részéből érkező jelentések szerint, a parasztok „attól félnek, hogy a proletárdiktatúra elveszi kis vagyonukat”.⁴² A Forradalmi Kormányzótanács, a népbiztosságok és a direktóriumok nagy erőfeszítést fejtettek ki annak érdekében, hogy a birtokos parasztságot megnyugtassák. Szóban és röpiratokon igyekeztek meggyőzni őket arról, hogy nincs ok az aggodalomra. Az agitációval átmenetileg sikerült is eredményeket elérni, az ellenforradalom aknamunkája következtében azonban a középparasztság bizonytalansága nem szűnt meg, és a Tanácsköztársaság egész fennállása alatt súlyos problémákat okozott.

Az agrárproletariátusnak az a része, amely már a Tanácsköztársaságot megelőző időszakban megkezdte a nagybirtokok közös gazdaságokká való átalakítását, általában természetesnek tartotta azt, hogy a tanácskormány a szocializált nagybirtokokon termelőszövetkezeteket hoz létre.

A mamutbirtokok cselédei megszokták a nagyarányú munkamegosztást, a nemzedékről nemzedékre öröklődő, sokszor igen nagy tudást és tapasztalatot kívánó munkaágakat. A pásztorok, gulyások stb. döntő többsége nem föld után vágyott – amit iga, eszközök, vetőmag és nem utolsósorban szakértelem nélkül, amúgy is csak nehezen tudott volna megművelni -, hanem elsősorban arra, hogy az elvégzett munkájáért emberibb megélhetést biztosító, tisztességes bért kapjon. Ezt a Tanácsköztársaság intézkedései biztosították számára.

A már korábban megalakult szövetkezetek a proletárdiktatúra kikiáltása után hatalmas lendülettel folytatták munkájukat. Móricz Zsigmond, aki április közepén meglátogatta a Somogy megyei termelőszövetkezeteket, áradó lelkesedéssel számolt be az ott szerzett tapasztalatairól:

„Nem lehet ideálisabb és szociálisabb megoldást kívánni.

És ha látjuk, hogy van megszervezve az egész megye összes uradalma egy szervezetbe, minden ötezer holdnak külön intézősége, amely járási központokba s az egész a megyei központba számol el, illetve onnan kapja az egységes üzemtervet, akkor föl kell kiáltanunk, hogy megvalósult az Utópia.

És milyen öröm, lelkesedés, boldogság az emberekben. A kerülő, a béres, az intéző, a főintéző, az irodai írnok, az igazgató mind, mind boldog és vidám és megelégedett, és tüzel a munka boldog lázától.

Ki hitte volna, hogy a háború iszonyú és nyomorult korszaka után ekkora életpezsdülés fakad ilyen gyorsan, ilyen tüneményes bujasággal.

Azok után, amiket Somogyországban láttam, egy csöppet sem csodálkozom a somogyiak nagy önérzetén, hogy Somogy indította meg a világ új rendjét. S egy csöppet sem kételkedem, hogy az ország minden vármegyéje rohanni fog az új termelő rend megvalósítása felé.

Magyarország végre a boldog béke útján halad … erről szent meggyőződéssel teszek tanúságot.”⁴³

A földtelen és törpebirtokos parasztság nagy része azonban kétségkívül csalódottan fogadta azt a tényt, hogy a Tanácsköztársaság nem juttatta földhöz. Még az olyan vidékeken is, ahol a polgári köztársaság idején erőteljes mozgalom bontakozott ki a termelőszövetkezetek létrehozására, előfordult, hogy a parasztok a közös gazdálkodás ellen foglaltak állást. Így volt ez például Balmazújvároson, ahol, mint láttuk, a polgári demokratikus forradalom után a parasztok a megszállt nagybirtokokon szövetkezetet akartak létrehozni, de áprilisban a földosztás elmaradását még azok is kiábrándultan fogadták, akik néhány hónappal korábban a föld meghódításának legreálisabb lehetőségét a nagybirtok szövetkezeti alapon való birtokbavételében látták.

A nagybirtokok szocializálását a Forradalmi Kormányzótanács az április 5-i rendeletével életre hívott birtokrendező és termelési bizottságokra bízta. Ezeket a szerveket községi, járási, megyei és országos szinten hozták létre. A községi, járási és megyei bizottságokat a megfelelő tanácsok választották meg, az országos bizottság a Földművelésügyi Népbiztosság és a Földmunkások Országos Szövetsége megbízottaiból alakult. A bizottságok a földbirtokrendezés és a termelés folytonosságának biztosítása terén teljes önállósággal rendelkeztek és – az oroszországi szegényparaszt bizottságokhoz hasonlóan – az volt a hivatásuk, hogy az agrárátalakulást a dolgozó nép összessége és a helyi agrárproletariátus érdekeinek megfelelően vezessék.

A bizottságok több mint 7 millió hold földet szocializáltak és közel 11 000 birtokon hoztak létre termelőszövetkezeteket.

A Tanácsköztársaság termelőszövetkezetei sok tekintetben nem feleltek meg a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről alkotott mai fogalmainknak. Irányításukban a központi állami szerveknek döntő szerepük volt, a szövetkezeti demokrácia nem bontakozott ki olyan mértékben, mint a mai szövetkezetekben. A termelés zavartalanságának érdekében a közvetlen vezetésben nagy szerepet kapott a gazdatiszt. Erre a munkakörre – ugyancsak a termelés folytonosságának biztosítására – általában a volt intézőt, nem ritkán a volt tulajdonost nevezték ki. Ez alól csak akkor történt kivétel, ha a birtok dolgozói a gazdaság korábbi vezetőjét korábbi magatartása alapján alkalmatlannak minősítették a szövetkezet vezetésére. A szövetkezet dolgozói által megválasztott üzemi tanácsok szerepe általában az intéző ellenőrzésére korlátozódott.

A Földművelésügyi Népbiztosság a mezőgazdasági termelőszövetkezetek irányításában nagyfokú centralizációra törekedett. Ezt részben indokolták a körülmények: a lakosság ellátásának érdekei, a kevéssé megbízható vezetők ellenőrzése, a gazdaságok központi ellátása pénzzel és a szükséges fűtőanyagokkal stb. A centralizációs törekvések hátterében azonban olyan helytelen, túlzó nézetek is lappangtak, amelyek szerint a szövetkezeteket állami gazdaságokká kellett volna átalakítani.

A szövetkezetek tagjainak elvileg a közös munkában való részvételük arányában, a szövetkezet jövedelméből kellett volna részesedniük. A gyakorlatban azonban ez nem történhetett így, hiszen az újonnan megalakult kollektív gazdaságok munkásainak az új termés betakarításáig is biztosítani kellett a megélhetést. Ezért a tagoknak, átmenetileg, a központi költségvetésből – kisebb-nagyobb eltéréssel – a mezőgazdasági cselédség számára a kollektív szerződésekben előírt bért fizették.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!