(idézet: A Berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig)
„Ha a nácik győztek volna …” — Az óriási kalács felszeletelése — Krím megtisztítása az „idegenek”-től — Területi ígéretek a finn és a román csatlósnak — A meghódított területek „pacifikálása” — „Az Uráltól nyugatra csak német kézben lehet fegyver!” — Keitel parancsa a kommunista felkelő mozgalmak leküzdésére — SIPO és SD jelentések az 1941. október 1—31-ig terjedő időszakaszról — Göring 1941. nov. 7-i utasítása „az orosz munkaerő felhasználására” — Himmler a Kelet germanizálásáról
Még 1941. július 16-án a kelet-poroszországi Rastenburgban, a Führer főhadiszállásán bizalmas tanácskozás folyt Hitler és legközvetlenebb munkatársai, Göring birodalmi marsall, Keitel tábornagy, Rosenberg, a náci párt fő-ideológusa, a megszállt lengyel területek főkormányzója, Lammers birodalmi miniszter között. A megbeszélés tárgya, ahogyan Hitler „szép” hasonlattal jellemezte: „Hogyan lehet ezt a hatalmas kalácsot, Oroszországot, jól, kézhez állóan felszeletelni?”
A Harmadik Birodalom politikai és katonai vezetőinek lelkét 1941. július 16-án, a Szovjetunió ellen indított háború 25-ik napján a közeli biztos győzelem mámorító érzése hatotta át, ezért került sor erre a fontos, halaszthatatlan megbeszélésre.
Hogy miért halaszthatatlan? Hitler indokolása végtelenül egyszerű: a Wehrmacht a legjobb úton halad, hogy tönkrezúzza a Vörös Hadsereget, elfoglalja Leningrádot és Moszkvát — és késő lenne, ha akkor kellene kezdeni a tanácskozást: hogyan aknázzák ki a győzelmet? Hitler megnyitójában ismertette a legfontosabb alapelveket:
„Célkitűzéseinket ne hozzuk nyilvánosságra, de tisztában kell lennünk azzal, hogy mi mit akarunk. Ugyanúgy kell eljárnunk, mint Norvégia, Dánia, Hollandia és Belgium esetében.
Hangsúlyoznunk kell, hogy mi csak kényszerítő szükségből szálltunk meg bizonyos területet, minden rendszabály — például kivégzések, az őslakosság eltávolítása, kiűzése a lakosság érdekét, nyugalmát és biztonságát szolgálja …
Ennek megfelelően — folytatja a Führer — vigyáznunk kell arra, hogy semmi olyat ne tegyünk, ami végleges elrendezésre mutat; ezt előbb titokban, rejtve kell előkészíteni, továbbá hangsúlyoznunk kell, hogy mi hozzuk számukra a szabadságot.”
Hogy azonban Göring és társai ne értsék félre ezt az alapelvet, a Führer sietve hozzáteszi: „Úgy kell beállítanunk a dolgokat, mintha csak mandátumról lenne szó, de előttünk nyilvánvaló kell hogy legyen: mi ezekről a területekről soha nem fogunk kivonulni.”
Göring, kit az elméleti alapvetés helyett jobban érdekelt a konkrét „tényvalóság”, a meghódított és a közeljövőben meghódítandó területek jövőjére, hovatartozandóságára terelte a szót.
Hitler azonnal kész volt a válasszal: a Krím-félszigetet minden „idegen” elemtől meg kell tisztítani és németekkel kell betelepíteni.
(Csak úgy közbevetőleg: „idegen” elemen a Führer a félsziget őslakosságát értette — ami elég sajátságos nézőpont. De Krímet a náci Berlinből nézték, és német területnek hitték, ezért azt képzelték, hogy mindenki, aki ott lakik és-nem német, az idegen …)
Galícia — állapította meg Hitler — 1914 előtt az osztrák—magyar monarchiához tartozott, régi osztrák terület; Ausztria most Németország egy része, tehát természetes, hogy Galícia a Harmadik Birodalomhoz kell, hogy tartozzék.
A Volga mentén laknak németek is — tehát alakítani kell egy úgynevezett Volga-kolóniát, és ez szintén birodalmi terület, „Reichsgebiet” lesz.
Hasonló státust kap Baku környéke is.
Göring azt szerette volna tudni, hogy a Führer milyen területi ígéreteket tett más államoknak?
Hitler nem kertelt: Antonescu a román hadbalépés fejében Besszarábiát és Ogyesszát kérte, azonkívül az Ogyesszától nyugati-északnyugati irányban húzódó területsávot; s ő odaígérte.
Göring és Rosenberg ezt kissé sokallta, de Hitler megnyugtatta őket: Antonescu Romániájának területe nem sokkal megy túl a régi román határokon.
(Hitlernek ebből a megjegyzéséből azt a következtetést kell levonnunk, hogy a Führer — enyhén szólva — kissé hadilábon állott a földrajztudománnyal …)
Hitler így folytatta: „Ami a más országok által támasztott területi igényeket illeti, a finnek Kelet-Karéliát kérik. Ez már nehezebb probléma. Mindenekelőtt azért, mert Mannerheim tábornagy ugyan a Harmadik Birodalom hű szövetségese, de a Kola-félszigeten jelentős nikkel-előfordulásokra bukkantak, tehát erre a finn területre nekünk, németeknek van szükségünk. A finnek megkapják Kelet-Karéliát, továbbá Leningrád környékét, miután a várost a német csapatok — a Führer akaratának megfelelően — a földdel egyenlővé tették.”
(Nem tévedés, az L—221-es számot viselő nürnbergi dokumentumban ezen a helyen szószerint a következő áll: „Der Führer will Leningrad dem Erdboden gleichmachen lassen.”
Mit ígért a többi nyílt és titkos csatlósnak Hitler? „A Führer továbbá hangsúlyozta, hogy a magyaroknak, a törököknek, a szlovákoknak semmi biztosat, bizonyosat nem ígért.”
(Tehát: Horthy, Tiso és Izmet Inomü előterjesztette Hitlernek területi igényeit, a Führer tett is ígéretet, de csak általánosságban, biztosat nem ígért. Ígérni azonban ígért …)
Göring kért ismét szót és azt fejtegette, hogy helyesnek tartaná, ha a balti-államok bizonyos részeit, így például a bjalisztoki erdőket Kelet-Poroszországhoz csatolnák.
Hitler kijelentette: az egész Baltikum „Reichsgebiet”, azaz birodalmi terület lesz.
Így képzelte el Hitler az „óriás kalács” felszeletelését, a Szovjetunió területi feldarabolását.
Persze maradt még jó néhány nyitott kérdés. A legnehezebbnek a finn ügy látszott. A Führer figyelmeztette a tanácskozás résztvevőit: a finnek megkapják azt a területet, amit kértek, tehát Kelet-Karéliát és a földig lerombolt Leningrádot, de nem tévesztendő szem elől, hogy ez az állapot nem végleges: a lehető legnagyobb elővigyázatossággal elő kell készíteni Finnországnak mint szövetségi államnak — Bundesstaat-nak — a Birodalomba való bekebelezését.
A tanácskozás résztvevői, hosszas vita után megállapodtak abban, hogy az elfoglalt és megszállt területeken kik lesznek a birodalmi biztosok. Ilyen teljhatalmú birodalmi biztost kapott volna Moszkva, Ukrajna, a Krím-félsziget, a Kola-félsziget, a Kaukázus és Ostland (azaz a balti-államok).
De most jött a java, a tanácskozás sava-borsa: „Az újonnan megszerzett keleti területekből Éden-kertet kell csinálnunk a magunk számára; e területek számunkra létfontosságúak, a gyarmatok ehhez képest alárendelt szerepet játszanak” — szögezte le Hitler.
Tehát erről volt szó, és Hitler világosan meg is mondta: a keleti hadjáratnak hármas feladata van: „Először az, hogy területi hódításokra tegyünk szert, másodszor az, hogy a meghódított területeket igazgassuk, és végül harmadszor az, hogy ezeket a területeket kiaknázzuk”
Persze, voltak már akkor is bizonyos nehézségek, akadályok. Ilyen például az — állapították meg a résztvevők —, hogy a megszállt területek lakossága minden valószínűség szerint nem lesz hajlandó vakon engedelmeskedni a megszálló csapatoknak, de ezen a nehézségen kemény eszközökkel úrrá lehet lenni.
Keitel tábornagynak komoly aggályai támadtak: vajon el tudja-e látni a náci hadsereg e roppant terület ellenőrzését? Lehetetlen minden pajtához vagy vasútállomáshoz külön őrt állítani. Éppen ezért ki kellene mondani, hogy a lakóhelyükön történt eseményekért maguk a lakosok a felelősek. A lakosságnak tudnia kell hogy a német katonaság mindenkit agyonlő, aki nem teljesíti feladatát.
A Führer osztotta Keitel nézetét és javasolta, hogy a megszállott területeken szolgálatot teljesítő rendőri egységeket lássák el páncélkocsikkal, az összes kiképző repülőtereket a keleti területeken helyezzék el, hogy szükség esetén a Ju 52-es gépek a lázadó csoportok ellen bombatámadásokra felhasználhatók legyenek.
Ehhez Hitler hozzáfűzte: „A meghódított területeket, amilyen gyorsan csak lehet, pacifikálni kell. A legcélravezetőbb, ha kiadjuk a parancsot: mindenkit, aki csak ferdén néz, agyon kell lőni! …”
(Ha valaki kételkednék, üsse fel a háborús főbűnösök nürnbergi pere dokumentumainak XXXVIII. kötetét, és abban a 92. oldalon a harmadik bekezdés végén megtalálja az idézett mondatot: „Jeden, der nur schief schaue, totschiesse! …”)
Ezekután természetesen már meg sem lehet ütközni azon, hogy Hitler a partizánháborúk megindulásával kapcsolatban a következő vandál kijelentést tette: „Az oroszok most kiadták a parancsot a mi frontvonalaink mögött indítandó partizánháborúra. Ennek a partizánháborúnak is van haszna: lehetőséget nyújt számunkra, hogy mindenkit, aki velünk szembehelyezkedik, kiirtsunk.”
A Führernél tartott tanácskozás résztvevői megállapodtak abban, hogy idegen — azaz nem német — katonai hatalom létesítése az Uráltól nyugatra soha többet szóba sem kerülhet, még ha a németeknek száz évig kell is ezért háborúzniok. A Führer minden utódjának tudni kell: a Birodalom csak akkor van biztonságban, ha az Uráltól nyugatra semmiféle idegen katonaság nem létezik. „Vas alapelvnek kell lenni: soha nem szabad megengedni, hogy más, mint német, fegyvert hordjon … Szlávnak, sem csehnek, sem kozáknak vagy ukránnak, nem lehet fegyvere, fegyvere csak a németnek lehet.”
(Nincs semmi tévedés: a magyarokat még csak említésre sem méltatják. Ennek a népnek — a nácik szerint — el kell tűnnie Európából …)
Ez volt a tanácskozás summája, lényege. Leigázott, rabszolgaságban tartott, lefegyverzett nemzetek, ezt szerették volna a németek, ezt akarta Hitler.
És minden bizonnyal úgy is lett volna, ha a nácik győztek volna Keleten.
A tanácskozáson elfogadott alapelveket a náci katonai és politikai apparátus következetesen, kíméletlenül — és amint Hitler később a berlini japán nagykövettel folytatott bizalmas beszélgetés során kifejtette: tekintet nélkül humanitárius szempontokra — igyekszik a gyakorlatba átültetni, nemcsak a Szovjetunióban, hanem az összes megszállt európai országokban.
Keitel, a hadsereg főparancsnokságának főnöke 1941. szeptember 16-án utasítást ad ki a megszállt európai országokban egyre sűrűbbé váló fegyveres felkelések — tehát hazafias felszabadító harcok — leküzdésére. Keitel megállapítja, hogy a keleti hadjárat megindulása óta a Németország által megszállt területeken mindenütt kommunista felkelések törtek ki. „Ezek az akciók a propagandán és egyes német katonák ellen elkövetett merényleteken túl nyílt felkelés és kiterjedt bandaháború formájában jelentkeznek. Meg lehet állapítani, hogy itt Moszkvából egységesen irányított tömegmozgalomról van szó …” Mivel az eddigi rendszabályok elégtelennek bizonyultak arra, hogy ezeket az általános kommunista felkeléseket leküzdjék, a Führer elrendelte — közli Keitel —, hogy „mindenütt a legkeményebb eszközöket kell igénybe venni, hogy a mozgalmakat a lehető legrövidebb időn belül leverjék … Arra kell gondolni, hogy az érintett országokban egy emberélet sok helyütt semmit sem számít, és elrettentő hatást csak szokatlan keménységgel lehet elérni. Egy német katona halálának megtorlóként ezekben az esetekben általában 50—100 kommunistát kell halálbüntetéssel sújtani. A végrehajtás módjának az elrettentő hatást növelnie kell.”
Keitel utasításában leszögezi, hogy ezen erőszakos rendszabályok keresztülvitelében a bennszülött erőket (landeseigene Kräfte) mellőzni kell. Az indok: ezen erők megerősítése a saját csapatokra nézve nagy veszélyt rejt magában. Ezzel szemben bőséges, nagy összegű díjak és jutalmak kitűzésével arra kell törekedni, hogy megfelelő formában a lakosság támogatását biztosítani lehessen …
A megszállt keleti területeken működő német Sicherheitspolitzei (SIPO) és Sicherheitsdienst (SD), a Biztonsági Rendőrség és a Biztonsági Szolgálat az 1941. október 1-től október 31-ig terjedő időszakaszról szakadatlanul ilyeneket jelent:
„Vulcsinában 8 fiatalt mint partizánt elfogtak és agyonlőttek; Egy gyermekotthon növendékeiről van szó, akik fegyvereket gyűjtöttek és bevették magukat az erdőkbe …
… Egy tisztogatási akció során Mogiljovtól 70 km-re 25 örményt, kirgizt és mongolt feltartóztattak. Ezek hamis igazolványokat mutattak fel, hogy eltitkolják egy partizáncsoporthoz való tartozásukat. Mindnyájukat likvidálták.
… Ticsinino pályaudvarának közelében négy lányt, akik egy vonatot a csavarok meglazításával ki akartak siklatni, agyonlőttünk.
Gorodina közelében három kommunista funkcionáriust és egy politikai biztost (politruk) likvidáltunk.
Mogiljovban 18 személyt lőttünk agyon, akikről bebizonyosodott, hogy politikai funkcionáriusok és politrukok.”
… Minszkben 632, Mogiljovban 836 „őrültet” lőttek agyon.
A jelentési időszakban a likvidált kommunisták, funkcionáriusok és más személyek száma elérte a 37 180-at.
A Bjelorussziában foganatosított zsidó ellenes akciókkal kapcsolatban a SIPO és az SD jelentése a többi között elmondja, hogy Gorodniában 165 zsidó „terroristát”, Csernyigovban 19 zsidó kommunistát likvidáltak.
Boriszovban 321 zsidó szabotőrt és 118 zsidó „fosztogatót” végeztek ki.
Bobrujszkban 380 zsidót lőttek agyon, akik a megszálló német csapatok ellen propagandát fejtettek ki.
„Tatarszkban a zsidók a gettót önhatalmúlag elhagyták és visszatértek régi lakásaikba, miközben megkísérelték, hogy a közben oda behelyezett oroszokat kikergessék. Az összes zsidó férfiakon kívül három zsidó nőt is agyonlőttek.”
Szeldrudub gettójának felállításakor a zsidók részleges ellenállást fejtettek ki, úgyhogy 272 zsidó férfit és nőt kellett (!) agyonlőni, köztük egy politikai komisszárt.
Jellemző jelentésrészlet: „Sok esetben lehetett tapasztalni zsidó nők különösen kihívó magatartását. Ezen ok miatt (!) Kruglojében 28, Mogiljovban 337 zsidó nőt kellett agyonlőni …”
Mogiljovban is megkísérelték a zsidók, hogy a gettóba való átköltöztetést szabotálják; itt 113 zsidót likvidáltak.
Talkában 222 zsidót németellenes propaganda miatt, Marinaborkában 996 zsidót pedig azért lőttek agyon, mert a német megszálló hatóságok által kibocsátott parancsokat szabotálták.
További 627 zsidót Klovban lőttek agyon, mivel szabotázsakcióban vettek részt.
Az „igen nagy járvány veszély” miatt a vityebszki gettó felszámolásakor 3000 zsidót likvidáltak.
A német biztonsági szolgálat jelentése elmondja, hogy a szovjet propaganda rendkívül erős. Különösen hatásos az újság formájában megjelenő röplap, melynek címe: „Hírek a szovjet hazából”. Ez az újság közli a bolsevisták és az angolok sikereiről szóló jelentéseket, a német veszteségadatokat és a partizánok »állítólag« eredményes tevékenységéről szóló tudósításokat. Más röpcédulák a megszállott területen levő asszonyokhoz és leányokhoz szólnak, és arra szólítják fel őket, hogy vegyenek részt a partizánharcokban.
Az ukrajnai helyzettel foglalkozva a jelentés kénytelen elismerni, hogy: „a partizántevékenység a déli szakaszon igen erős …” Kijevben 14 partizánt lőttek agyon. Ugyancsak Kijevben „ártalmatlanná tettek” egy sor NKVD tisztviselőt és politikai funkcionáriust.
A zsidókkal kapcsolatban a jelentés elmondja, hogy a Kijevben történt gyújtogatások miatt megtorló rendszabályként az összes zsidókat elfogták és szeptember 29-én és 30-án, összesen 33 771 zsidót végeztek ki (!) Arany- és értéktárgyaikat, ruháikat a népi németek felruházására, valamint a szükséget szenvedő lakosság használatára átadták a városi hatóságoknak.
(A háború után kiderült, hogy ez utóbbi állításból egy szó sem volt igaz.)
Zsimotirban 3145 zsidót lőttek agyon, minthogy a tapasztalat szerint ezeket mint bolsevista propagandában és szabotázsban részeseket kellett tekintetbe venni”.
Herszonban 410 zsidót végeztek ki, szabotázsakció miatt, büntető rendszabályként.
A zsidókérdés „megoldása” a Dnyepertől keletre eső területen a SIPO és az SD bevetési csoportjainak fellépése folytán energikusan megkezdődött. „A parancsnokságok által megszállott új területeket megtisztították a zsidóktól, eközben 4890 zsidót likvidáltak. Más helyeken az ott lakó zsidókat megjelölték és regisztrálták” …
- november 7-én Göringbirodalmi marsall a következő irányvonalakat határozza meg a „szovjetorosz munkaerőfelhasználástekintetében:
„I. Az orosz munkaerő megmutatta teljesítőképességét a hatalmas orosz ipar felépítésénél. Ezért ezt most a Birodalom számára kell hasznosítani …
- Az oroszokat a hadműveleti területen különösenút- és vasútépítésnél, romeltakarításnál, aknaszedésnél és repülőterek építésénél kell foglalkoztatni. A német építőzászlóaljakat fel kell oszlatni; a német szakemberek a fegyverkezéshez tartoznak; lapátolás és kőtörés nem az ő feladatuk: erre itt van az orosz.
III. Az oroszokat a birodalmi megbízottak alá tartozó területeken és a főkormányzóság területén a II. pontban lefektetett elvek szerint kell felhasználni. Ezenfelül nagyobb mértékben kell alkalmazni őket a mezőgazdaságban; ha hiányoznak a gépek, akkor az emberi kéznek kell teljesíteni azt, amit a Birodalom a keleti térség mezőgazdasági szektorától követelhet. Továbbá: az orosz szénelőfordulások kíméletlen kiaknázására megfelelő számban hazai embererőket kell beállítani.
- Az oroszoknak a birodalmi területen és a Protektorátusban való felhasználása az igénytől függ. Az igénynél (a szükségletnél) abból kell kiindulni, hogy a Birodalomból el kell távolítani a keveset teljesítő és sok élelmet fogyasztó külföldi munkásokat, és a német asszonyokat a termelő munkában a jövőben nem kell annyira igénybe venni.”
Hadifogoly oroszok mellett „szabad-orosz” munkaerőket is igénybe kell venni. Göring utasítása értelmében a hadifoglyokat már a Birodalom határán túl levő táborokban ki kell válogatni — szakképzettség és egészségi állapot szerint. Egyidejűleg meg kell rostálni őket népiségi — és biztonsági-rendészeti szempontból éppúgy, mint kémelhárító szempontból.
„Tiszteket lehetőleg nem, komisszárokat semmiképp sem, lehet munkára beosztani — mondja az utasítás. — A foglyokat zárt egységekben (legkevesebb 20 fő) kell munkára alkalmazni. A mezőgazdaságban elsősorban nagyüzemek jönnek szóba. Az iparban, beleértve a bányászatot, arra kell törekedni, hogy „oroszüzemek” jöjjenek létre, ahol kizárólag orosz munkaerők dolgoznának — az lenne az ideális állapot — német előmunkások vezetésével.
Az elhelyezés elkülönítve táborokban (barakkokban) történik.
A felügyeletet a munka alatt a Wehrmacht tagjai vagy a német munkások látják el.
A büntetési skálának két lépcsője van: élelmezés-megszorítás és statáriális eljárás alapján végrehajtandó kivégzés.
A ruházatról az első időben az OKW gondoskodik, célszerű egységes ruha.
Lábbeli tekintetében a facipő az előírásos.
Alsó fehérnemű az oroszoknál nem ismeretes és nem szokásos. (!)
Ellátás: az orosz igénytelen, ezért úgy kell élelmezni, hogy az a német élelmezési bázis egyensúlyát ne nagyon érintse. Nem szabad elkényeztetni (!!) vagy a német koszthoz szoktatni, de jóllakottak legyenek, és a foglalkoztatásuknak megfelelő teljesítőképességüket fenn kell tartani.”
Ami a „szabad-orosz” munkaerőket illeti, a Göring-utasítás szerint a bánásmód gyakorlatilag nem különbözik a fogoly oroszokétól.
A „szabad-orosz” munkafeltételeiben a következő szempontokra kell tekintettel lenni:
„1. Lehet egy kis zsebpénze.
- Hozzátartozóinak ellátását biztosítani kell.
- Minthogy az ilyen munkaerő a vállalkozónak olcsón áll rendelkezésére, a munkaadónál pénzügyi kiegyenlítést kell tekintetbe venni.
- A balti-államok őslakosai kedvezményeket kaphatnak. Készpénzfizetésük legfeljebb a Birodalom számára dolgozó lengyelek bérét érheti el.
- Az ukránok nem élveznek különleges elbánást. A Führer elrendelte, hogy őket a jövőben nem lehet elengedni a hadifogságból.
- Az oroszok felhasználása semmiképpen sem prejudikálhat a keleti térség bérproblémái tekintetében. Ezen a területen minden pénzügyi rendszabálynál abból kell kiindulni, hogy az igen alacsony bér keleten — nyomatékos Führer-utasítás értelmében — előfeltétele a hadiköltségek háború utáni kiegyenlítésének és a háborús adósságok rendezésének.
Kihágások a legszigorúbb megtorlás alá esnek.
Ez értelemszerűen érvényes az orosz gyarmati területen a „szociális törekvések” minden követelésére.
- A „szabad-orosz” munkaerők megkülönböztető jelet kapnak, amely őket, mint ilyeneket felismerhetővé teszi …”
A hitleri birodalom minden erejét megfeszíti, hogy a náci hadsereget megfelelő hadianyaggal és felszereléssel lássa el. Hiszen 1939 óta nemcsak a Ruhr- és a Rajna-vidék, hanem szinte az egész megszállt Európa a német Wehrmachtnak dolgozik. Az iparban egyre növekvő munkaerőhiányt a náci gazdasági vezérek rendkívül egyszerűen oldják meg. Az elfoglalt lengyel, holland, belga, görög, francia és ukrán területekről előbb toborzással, majd később kényszerrel viszik a külföldi munkásokat a német hadiiparba. 1941 nyarán 1 millió 400 ezer különböző nemzetiségű hadifoglyon kívül 900 ezer lengyel, 150 ezer cseh, 132 ezer olasz, 90 ezer holland, 87 ezer belga és 69 ezer szlovák munkást dolgoztatnak a német hadianyaggyárak.
Lengyelországban 1939 októberében a 14—16 éves korúakra munkakötelezettséget vezetnek be; amikor ez nem jár kellő eredménnyel, 1940 februárjában megkezdik a lengyel munkások erőszakos elvitelét a Birodalom gyáraiba, bányáiba.
Franciaországban 1942 február elején a 18—50 évesekre munkakötelezettséget állapítanak meg, de itt is a lengyelországi példát követik a nácik, mert nincs elég bevonuló, erőszakhoz kell folyamodniuk.
Ukrajnában 1942 tavasza és decembere között 110 ún. munkahivatalt nyitnak, melyeknek az a feladatuk, hogy ukrán munkásokat „toborozzanak” Németország számára. Amikor a toborzás nem sikerül, itt is az erőszakhoz nyúlnak. A megszállt területeken nem egy esetben körülzárják egy-egy színház vagy mozi épületét és az egész nézőközönséget válogatás nélkül egyenesen a vasútállomásra viszik, vagonokba rakják; irány: a német hadianyaggyárak.
A megszállt keleti területeken 1941—42 telén tovább tombol a SIPO és SD vad terrorja. Az 1942 januári rendőri jelentés közli, hogy az Ostland (balti-államok) nagy részét már megtisztították a zsidóktól.
„Az agyonlövéseket mindenütt úgy hajtották végre, hogy arról a nyilvánosság alig szerzett tudomást, a lakosság és a még megmaradt zsidók körében sok helyütt az a meggyőződés terjedt el, hogy a zsidókkal nem történt semmi, csak kitelepítették őket.
Észtország már mentes a zsidóktól.
Lettországban a Rigában megmaradt 29 500 főnyi zsidóság száma 2500-ra csökkent. Dünaburgban még 962 zsidó él, akikre mint munkásokra okvetlenül szükség van.
Litvániában a síkság és a kis városok teljesen meg vannak tisztítva a zsidóktól. Ez az alapvető meggondolások miatt azért is előnyös, mert a kommunista elemek, elsősorban a lengyel terrorcsoportok — és az ellenállási mozgalom körei felvették a zsidókkal az érintkezést.
Belorussziában is folyamatban van a zsidókérdés megoldása: eddig 33 200 zsidót végeztek ki a SIPO és az SD bevetési különítményei.”
Ugyancsak az 1942 januári rendőri jelentés közli a következőket: „A Rossite melletti Augrina lakói a partizánokat élelemmel, ruházattal támogatták. Mind a kétszázötven lakost elfogták és agyonlőtték. A falut felégették.”
Az 1942. március 1 — március 31-ig terjedő időszakban erősödik a partizánmozgalom, a náci megtorlás mind kegyetlenebb lesz:
„Észtországban a SIPO és az SD parancsnokságai akciót hajtottak végre Usszadicse partizánfalu ellen. A beérkezett jelentések szerint ugyanis Usszadicsében egy nagyobb partizáncsoport gyűlt egybe, hogy onnan romboló akciókat hajtson végre. Számos sínyom mutatta a rendes közlekedési utat a falu felé. Usszadicsét felégették és az egész lakosságot, amelyről kiderült, hogy maradék nélkül támogatta a partizánokat, agyonlőtték.”
A Krímben egy nagyobb akció során 353 partizánt öltek meg harcban.
A szevasztopoli körzet partizánparancsnokát és csoportfőnökét, a bahcsiszeráji körzet kiképző instruktorát, több más vezető partizánnal együtt Bahcsiszerájban elrettentő például nyilvánosan felakasztották …
A zsidókról a márciusi jelentés megállapítja, hogy „az Ostland nagy részben már mentes a zsidóktól. Itt most már a SIPO-nak és az SD-nek csak az a feladata, hogy az országban elrejtve tartózkodó zsidókat elfogják. Sok esetben találtak zsidókra, akik engedély nélkül eltávoztak a gettókból, vagy nem hordták a zsidó-csillagot. Három zsidót, akit a Birodalomból áttelepítettek a rigai gettóba és akik onnan kitörtek, elfogtak és a gettóban nyilvánosan felakasztottak.
A nagyobb akciók során Minszkben 3412, Vilekjában 302, Baronicsiban 2007 zsidót lőttek agyon …
A keleti front többi szakaszán a SIPO és az SD folytatta a nagyobb települések megtisztítását a zsidóktól; Rakovban 15 000, Artyemovszkban 1224 zsidót lőttek agyon, így ezek a helyiségek mentesek a zsidóktól.
A Krímben 1000 zsidót és cigányt végeztek ki …”
Ez már a „germanizálás” kezdete volt.
Himmler 1942 nyarán a következőket jelenti ki: „Az a mi feladatunk, hogy a Keletet germanizáljuk, de nem a régi értelemben, azaz úgy, hogy az ott lakó embereket megtanítsuk a német nyelvre és a német törvényekre, hanem arra kell törekednünk, hogy Keleten csak valóban német, germán vérből való emberek éljenek.”
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!